Ugrás a tartalomhoz

Táncsics – Radikális Balpárt

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Táncsics – Radikális Balpárt
Mottó: Egyenlőség! Szabadság!
Adatok

Alapítva2014. március 13. (mint párt)
Feloszlatva2023
Eredeti névA BAL - Balpárt

Ideológiademokratikus szocializmus
Politikai elhelyezkedésradikális baloldal
Nemzetközi szövetségekEurópai Baloldal Pártja (partner)
Hivatalos színeivörös, fekete

Magyarország politikai élete
Weboldala

Táncsics – Radikális Balpárt (röviden: Táncsics) magyarországi radikális baloldali párt volt.[1] 2014. március 13-án alakult Budapesten. Parlamenten kívüli ellenzéki pártként működött. 2023-ban végelszámolási eljárás alá került és megszűnt.[2]

Története

[szerkesztés]

2014 márciusában a Munkások Újságának szerkesztői döntöttek az alapítás mellett, de már a kezdeteknél sok más baloldali irányzatból is csatlakoztak a kezdeményezéshez. A tagok és szimpatizánsok közt jelen vannak volt MSZP, 4k! és kisebb baloldali szerveződések támogatói is.

A párt első elnöke Galba-Deák Ádám 2010-ben a Zöld Baloldal főpolgármester jelöltje volt. Őt Kalmár Szilárd váltotta, aki 2009-ig volt az MSZP tagja, majd a Zöld Baloldal ügyvezető elnökeként tevékenykedett 2010 és 2011 között. Berta Tibort első alkalommal 2015. november 21-én választották meg elnöknek, a párt IV. kongresszusán tisztségében megerősítették. A párt ötödik, tisztújító kongresszusát 2017 március 18-án tartotta, amelyen elnöknek Zollai Andrást, két alelnöknek pedig Szabó Jánost és Kalmár Szilárdot választották.[3]

2018-ban a párt a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjét, Karácsony Gergelyt támogatta, akivel az Európai Baloldallal közösen megállapodást írtak alá, ami értelmében Karácsony felvette a lakhatási kérdést a programpontjai közé.[4][5][6] Kalmár Szilárd a józsefvárosi választókerületben próbált elindulni,[7] de nem sikerült összegyűjtenie az aláírásokat. A választások után az elnök, Zollai András lemondott és a párt tetszhalott állapotba került. 2020 elejétől a Gyakorikérdések.hu oldalon aktivisták számtalan kérdésben és válaszban propagálják a pártot.

Táncsics-Radikális Balpártként

[szerkesztés]

A Táncsics alapszervezet a Magyarországi Munkáspárt 2006 - Európai Baloldal ifjúsági szervezeteként alakult 2017-ben. Alapszervezetként több akcióban részt vettek, mint például a 2018-as választás előtt történt demonstrációjuk amikor a 7. Kerületi Fidesz iroda előtt tiltakoztak Bajkai István korrupciós botrányai apropóján.[8] A választást követően részt vettek a kormányellenes tömegtüntetéseken. Az Index és több hírportál is beszámolt erőszakmentes sétálgatós akciójukról a Gül Baba türbénél ahol Erdogán ellen tüntettek, illetve szembekerültek az alt-righthoz sorolható Identitás Generáció tagjaival.[9][10][11] 2018. október 28-án egyedüliként emlékeztek meg a lánchídi csata és az őszirózsás forradalom 100. évfordulójáról.[12] Az alapszervezet részt vett a rabszolgatörvény elleni tüntetéssorozatban, ami alkalmából 5 pontos követelést fogalmaztak meg a dolgozók megsegítésére.[13] Egy zászlójukat neonáci fiatalok rabolták el a a december 13-i tüntetés során.[14]

Az alapszervezet akciót szervezett a fideszes publicista Bayer Zsolt rákospalotai fóruma megzavarására, ahol Bede Zsolt inzultálta az aktivistáikat.[15][16] Február 14-én részt vettek az Autonómia által szervezett antifasiszta tüntetésen a Becsület napja nevű neonáci rendezvény ellen.[17]

A párt és a Táncsics néhány tagjának kapcsolata 2019 tavaszán romlott meg, aminek az ürügye, hogy Vajnai Attila pártelnök állítólag szembement a központi bizottság korábbi döntésével és választási szövetséget kötött az MSZP-vel a 2019-es EP-választásokra.[18] A Központi Bizottság jóváhagyta a döntést a Fidesz elleni együttműködésről. A másik ürügy, hogy az Európai Baloldal esztergomi alapszervezete be akart lépni az önkormányzati választásokra készülő összellenzéki szövetségbe, amiben a Jobbik is helyet foglalt.[19] Ezt a szövetkezést az Európai Baloldal nem engedélyezte. A kilépéshez közeledve Kalmár Szilárd tárgyalásokat kezdeményezett a Balpárt és az alapszervezet egyesüléséről.

A kilépésre végül április 29-én került sor, és május elsején a tagság egy része átlépett a Balpártba.[20] Június 8-án került sor a tisztújító kongresszusra, ami során a párt nevét hivatalosan Táncsics-Radikális Balpártra változtatták, az alapszabályba bevették a demokratikus szocializmust, valamint deklarálták, hogy a párt ökotudatos politikát kíván folytatni. Az addigi 3 fős elnökséget 5 fősre emelték. A változásokat a bíróság 2020. március 18-án emelte jogerőre.[21]

A kongresszust követően az új politikai iránnyal elégedetlen régi balpártosok kiléptek, mint a korábbi elnök Zollai András, aki Marxista Platform[22] néven indított szervezetet; Kalmár Szilárd, akiből az Igen Szolidaritás alelnöke lett és Kovács Máté, aki belépett a Magyar Munkáspártba.[23]

A párt antirasszista és antifasiszta elvei miatt, rendszeres résztvevője a Becsület Napja elleni megmozdulásoknak és részt vett több Mi Hazánk ellenes tüntetésen is (Törökszentmiklós,[24] Szeged[25]).

A párt szervezőként részt vett a 2019. november 7-i Erdoğan látogatása ellen szervezett tüntetésen.[26][27] Ezt követően több Rozsava-párti megmozdulás szervezésében is részt vett.

A párt 2021. áprilisban jelentkezett be utoljára közösségi médiafelületén, azóta tevékenységet nem folytat. Az Európai Baloldal megőrizte a Táncsics nevű alapszervezetét, amely viszont a mai napig működik és a közösségi médiában is háromszor annyi követője van, mint a Táncsics pártnak. Az MSZDP 2022 januárjában a Twitteren kérésre azt állította, hogy Táncsics csatlakozott az Európai Baloldalhoz.[28] Ugyanebben az időszakban az MSZDP és az Európai Baloldal létrehozta a Baloldali Platform nevű pártszövetséget.

Ideológiája

[szerkesztés]

A Táncsics-Radikális Balpárt magát radikális baloldaliként és demokratikus szocialistaként határozza meg, valamint fontos számára a baloldali ökopolitika képviselete. A párt célja a kapitalizmus megdöntése és egy demokratikus szocialista társadalom felépítése, aminek alapja a dolgozói tulajdon és a munkahelyi demokrácia. A pártnak következetesen antikapitalista, antifasiszta és antiimperialista álláspontja van.

Kiáll a dolgozók jogaiért és támogatja a roma kisebbséget harcában a rasszizmus ellen. Elítéli amikor szélsőjobboldali politikusok a romákat használják fel bűnbakként saját politikai céljaikhoz.

Következetesen antiimperialista, kiáll az imperialista elnyomás alatt élő vagy azáltal fenyegetett népekért, országokért (pl.: kurdok, Venezuela, Kuba). Kritikusan viszonyul az Európai Unióhoz, annak elnyomó, neoliberális struktúrái miatt,[29] helyette a népek demokratikus önrendelkezésére alapozott szocialista államszövetséget támogat. Törekszik ezek mellett egy kelet-európai baloldali szövetség megteremtésére, aminek hosszútávú célja, hogy közös alternatívát mutasson fel a centrum országok kizsákmányolásával szemben és leküzdje ezen államok közötti nacionalista ellenségeskedést.[30] A párt támogatja a határon túli magyarság autonómiatörekvéseit.[forrás?] 2020 elejétől a Gyakorikérdések.hu oldalon aktivisták számtalan kérdésben és válaszban propagálják a pártot.

Történelmi előképei között kiemelt helyet foglal el Táncsics Mihály, mint a hazai szocializmus első hazai képviselője. A párt felvállalja a Magyarországi Tanácsköztársaság örökségét, de az előremutató intézkedései mellett elismeri annak hibáit.[31] A párt példaképként tekint a két világháború közötti baloldali és antifasiszta hősökre, mint Ságvári Endre és Szenes Hanna. A párt 1956-ot forradalomnak tartja és felvállalja a munkástanácsok örökségét, mint a dolgozói önrendelkezés fontos eleme, valamint az ország katonai semlegességét, fontos példaképeik Nagy Imre, Maléter Pál és Angyal István. A párt előképének tekinti Krassó Györgyöt és az általa alapított Magyar Október Pártot, ami szerintük a rendszerváltás egyetlen radikális baloldali mozgalma volt.

Az államszocialista rendszerekhez kritikusan viszonyulnak. Elismerik az 1917-es októberi forradalom jelentőségét, ugyanakkor elítélik a sztálini terrort és az elbürokratizálódott Szovjetuniót.[32] Ugyanakkor elismerik ezen rendszerek is sok előremutató jóléti intézkedéseket hoztak és elítélik a rendszerváltások során a neoliberális átmenetet, amik társadalmi katasztrófákat idéztek elő. Szerintük a rendszerváltások nem szóltak másról, mint karrierista bürokraták meggazdagodásáról az állami vagyonból. Elhatárolódnak Kínától, amit államkapitalista diktatúrának tartanak, valamint az oligarchikus putyini Oroszországtól, ugyanakkor elítélik a hazai liberálisok rasszista uszításba forduló nyilatkozatait ezen országok ellen.

Az Isztambuli Egyezményhez kritikusan viszonyulnak, szerintük ez elsősorban szimbolikus és csak a gazdasági rendszer megváltozásával számolható fel a nők elleni erőszak.[33]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Archivált másolat. [2014. május 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. május 9.)
  2. Táncsics - Radikális Balpárt "végelszámolás alatt" - Céginfo.hu. ceginfo.hu. (Hozzáférés: 2024. április 6.)
  3. Archivált másolat. [2017. április 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. április 6.)
  4. Az együttműködésnek akkor van értelme, ha az szól is valamiről! (magyar nyelven). Munkások Újsága, 2018. január 31. (Hozzáférés: 2020. június 15.)
  5. Szélsőbalról is támogatnák Karácsony Gergelyt (magyar nyelven). https://azonnali.hu/. (Hozzáférés: 2020. június 15.)
  6. KÖZÖSEN HARCOL A LAKHATÁSÉRT ÉS A SZOCIÁLIS BIZTONSÁGÉRT KARÁCSONY GERGELY, AZ EURÓPAI BALOLDAL ÉS A BALPÁRT (hu-HU nyelven). A MI IDŐNK. (Hozzáférés: 2020. június 15.)
  7. Simán le tudnám győzni Kocsis Mátét – interjú Kalmár Szilárddal, a Balpárt képviselőjelöltjével « Mérce (magyar nyelven). Mérce, 2018. február 4. (Hozzáférés: 2020. június 15.)
  8. Népszava: Rendőrök védik a fideszes irodát (magyar nyelven). nepszava.hu. (Hozzáférés: 2020. június 15.)
  9. Tüntetés Erdogan ellen! Erdogan NOT welcome! (hu-HU nyelven). A MI IDŐNK. (Hozzáférés: 2020. június 15.)
  10. Tamás, Német: A Gül baba türbéig tartott az év üldözéses jelenete (magyar nyelven). index.hu, 2018. október 8. (Hozzáférés: 2020. június 15.)
  11. Kétszer annyi rendőr jelent meg a török elnök miatt szervezett budapesti demonstráción, mint tüntető. 168ora.hu. (Hozzáférés: 2020. június 15.)
  12. Programajánló: Őszirózsa 100 (hu-HU nyelven). A MI IDŐNK. (Hozzáférés: 2020. június 15.)
  13. Az Európai Baloldal – Táncsics Alapszervezet követelései a rabszolgatörvénnyel kapcsolatban (hu-HU nyelven). A MI IDŐNK. (Hozzáférés: 2020. június 15.)
  14. A gyáván elrabolt zászlónkkal jampiznak a neonácik (hu-HU nyelven). A MI IDŐNK. (Hozzáférés: 2020. június 15.)
  15. Megzavartuk Bayer Zsolt előadását (hu-HU nyelven). A MI IDŐNK. (Hozzáférés: 2020. június 15.)
  16. Zsíros kenyérrel, Soros-maszkokkal zavarták meg Bayer Zsolt előadását « Mérce (magyar nyelven). Mérce, 2019. január 23. (Hozzáférés: 2020. június 15.)
  17. A Városmajorban tartották meg a Várból kitiltott „becsület napi” neonáci megemlékezést, antifasiszták is kivonultak « Mérce (magyar nyelven). Mérce, 2019. február 9. (Hozzáférés: 2020. június 15.)
  18. Összekapott az MSZP-vel való együttműködésen a baloldali radikális párt « Mérce (magyar nyelven). Mérce, 2019. április 9. (Hozzáférés: 2020. június 15.)
  19. Gábor, Tenczer: Teljes ellenzéki együttműködés Esztergomban (magyar nyelven). index.hu, 2019. június 18. (Hozzáférés: 2020. június 15.)
  20. Közösen megy tovább a Táncsics Mozgalom és a Balpárt (magyar nyelven). Munkások Újsága, 2019. május 3. (Hozzáférés: 2020. június 15.)
  21. printable.pdf. Google Docs. (Hozzáférés: 2020. június 22.)
  22. Baloldali Közösség - marxista platform (magyar nyelven). www.facebook.com. (Hozzáférés: 2020. június 15.)
  23. Szerkesztő: Előre a következő harminc évért, Munkáspárt! (magyar nyelven). [2020. június 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. június 15.)
  24. Mi Hazánk, ellentüntetők, további ellentüntetők – ez volt ma Törökszentmiklóson « Mérce (magyar nyelven). Mérce, 2019. május 21. (Hozzáférés: 2020. június 15.)
  25. 50 ember volt kíváncsi Toroczkaiék Nemzeti Légiójára Szegeden « Mérce (magyar nyelven). Mérce, 2019. június 1. (Hozzáférés: 2020. június 15.)
  26. Orbán Viktor csütörtöki programja egy háborús bűnös mosdatása, és erre emlékeztethetjük is « Mérce (magyar nyelven). Mérce, 2019. november 5. (Hozzáférés: 2020. június 15.)
  27. Erdogan Budapestre látogatott, több ezren tüntettek ellene – percről percre a nap eseményei a Mércén « Mérce (magyar nyelven). Mérce, 2019. november 7. (Hozzáférés: 2020. június 15.)
  28. @mszdp1890: A Táncsics a Európai Baloldal részéről csatlakozott a Platformhoz. Tehát csak az ISZOMM maradt ki. Ők egyedül indulnak, de nagyon jó kapcsolatunk van egymással., 2022. január 8.
  29. Táncsics-Radikális Balpárt (magyar nyelven). www.facebook.com. (Hozzáférés: 2020. június 15.)
  30. Trianon100 | Facebook. www.facebook.com. (Hozzáférés: 2020. június 15.)
  31. Táncsics-Radikális Balpárt (magyar nyelven). www.facebook.com. (Hozzáférés: 2020. június 15.)
  32. Táncsics-Radikális Balpárt (magyar nyelven). www.facebook.com. (Hozzáférés: 2020. június 15.)
  33. Állásfoglalás az Isztambuli Egyezményről | Facebook. www.facebook.com. (Hozzáférés: 2020. június 15.)

Linkek

[szerkesztés]

Facebook oldal