Szerkesztővita:Serinde/Arhív0602
Új téma nyitásaPlease help me
[szerkesztés]Kitörölted a képeket, amiket a Dakota Fanning magyar cikkbe tettem, mert jogsértőek voltak. Honnan tudhatom meg én is mi jogsértő, és mit tehetek fel?
gegge
A képeket egyelőre csak a cikkből töröltem, ki, de hamarosan a Wikipédiáról is törlődni fognak. Ha nem engedélyezik egyértelműen szabad felhasználásúnak (közkincs, copyleft, bármilyen célra felhasználható...) akkor sajnos jogsértő. Tehát nem elég az, hogy nem írják oda az oldalra, kinek a tulajdona, azt kell odaírni, hogy a jogtulajdonos nem támaszt pénzügyi igényeket a kép felhasználása esetén. Látod, ezért nehéz ide képet szerezni, így csoda, hogy ennek ellenére rengeteg képünk van, néz körül a Wikimedia Commons oldalain.
Az angol Wikin annyival könnyebb a helyzet, hogy ott a szerzői jogi törvény ismeri a "fair use" használatot, ami pl. egy személyről, együttesről vagy filmől szóló ismertető eseténm ha erre a célra használják külön engedély nélkül megjelentetetehtővé teszi a képeket. Ez a magyarban ebben a formában sajnos nem így van, ezért mi szigorúbban állunk hozzá az ilyen képek feltöltéséhez. Mivel a Wikipédia oldalain megjelent tartalmak elvileg kereskedelmi célra is felhasználhatóak, az olyan képek sem megoldások, amelyek csak a magán, esetleg még a nonprofit használatot teszik lehetővé. További információk a Feltöltési útmutatóban (amit ugye elvileg el kellett volna olvasnod, amikor felküldted a képeket) és a Wikipédia:Képek licenceinek megadása oldalakon. Ha még mindig van kérdésed, tedd fel nyugodtan - Serinde üzenet 2006. január 24., 15:51 (CET)
Igazad van, bocsánat. Tényleg nem olvastam el a feltöltési útmutatót, de ígérem megteszem és vigyázni fogok a jogsértő dolgokkal. Bocs, ha kellemetlenséget okoztam, nem volt szándékos.
Azonnali törlés figyelmeztetés
[szerkesztés]Köszönöm, javítottam. -- Árpi (Harp) ✎ 2005. november 18., 10:26 (CET)
Rendben
[szerkesztés]Mármint a wikidézet helye. OsvátA. 2005. november 20., 21:12 (CET)
Még egyszer
[szerkesztés]Kedves Serinde!
Még egyszer visszatérnék a gyümölcsbor készítésére. Régebben azt írtad a lapomra, hogy nem értesz a bor készítéséhez, most rátaláltam az 1893-ban kiadott Bortörvény-re. Ez azért is érdekes, mert nem csak szabályoz, hanem olvasmányos formában (régies stílusban), szinte megtanít a bor előállítására, arra, hogy mit szabad és mit nem. A .pdf formátumban 30 oldal, melyből 10 oldalon a gyümölcsborral (alma, körte) foglalkozik. Úgy gondolom, ez annak köszönhető, hogy az 1875-évi filoxéra pusztítása után még nagyon sokan foglalkoztak gyümölcsbor készítésével.
Nekem nagyon tetszik ez a törvény, nem csak olvasmányos formája miatt, hanem mert részletes útmutatást is ad, a tilalmakat megmagyarázza, a régies stílusát leszámítva a sorok közötti szándék (gazdasági, kereskedelmi) is jól érzékelhető. Ha van rá időd olvasd el, mert ebből is megtanulható a bor, gyümölcsbor készítése.
A .pdf fájl letölthető a Archimedia - Magyar Bor - Archívum - Bortörvény 1893. oldalról. | Itt is
Jó szórakozást kívánok hozzá. - Üdv. » KeFe « * ✍ 2005. november 21., 09:58 (CET)
Tényleg nem értek hozzá, én mezei borfogyasztó vagyok. Köszönöm, át fogom nézni :) - Serinde üzenet 2005. november 21., 10:00 (CET)
Nagykötőjel a címlapon, a tól-ig dátumban
[szerkesztés]Légy szíves, javítsd majd ki a kötőjelet nagykötőjelre ("–") a címlapon, a dátumban ("november 21-27."). Lehet, hogy érdemes lenne kommentek közt beszúrni a sor elé a jelet valami emlékeztetővel, hogy ha valaki más fejleszti majd a napokat, az is figyeljen rá. Köszi! -- Adam78 ✉ 2005. november 21., 11:53 (CET)
Javítottam. Esetleg érdemes lenne rendszeresen átnézni a Wikipédia:Évfordulók oldalt, hogy nem maradt-e rajta hiba, még mielőtt egy adott hét jubileumai kikerülnek a címlapra. Minél többen nézik át, annál kisebb valószínűséggel kerül ki helyesírási, számolási vagy egyéb problémával küzdő lista :) - Serinde üzenet 2005. november 21., 12:53 (CET)
Köszi! Igyekszem majd ránézni néha. A Wikipédia még mindig tartogat nekem meglepetéseket… -- Adam78 ✉ 2005. november 21., 13:26 (CET)
Kedves Serinde! Kösz a segítséget, amit még okt. 31-én küldtél (el voltam utazva, most jöttem haza, ezért csak most reeagálok), valóban gondom van az aláírással, most a tanácsodra töröltem a pipát a beállításokban, mindjárt kiderül, ettől nem működött-e automatikusan. Üdv. G. Ági 2005. november 21., 22:05 (CET) Hát sajnos így sem működik. Egyszer majdcsak megfejtem, miért nem. Üdv. G. Ági (Gu-nes)
Tali
[szerkesztés]Holnap 14.00 Vista! El ne felejtsd! :Nikita 2005. november 25., 13:07 (CET)
Sartre
[szerkesztés]Oké, igazad van. Volt értelme (már nincs): bizonyíték volt, még mielőtt elkezdene egy kötőjelen vitatkozni velem egy ámokfutó. (Volt már ilyen, nem hülyéskedek: Math egy kötőjel miatt kötött belém a wikidézetben :-) OsvátA. 2005. november 27., 20:04 (CET)
Nagyon fox utálni...
[szerkesztés]de csak most vettem észre, hogy lemaradt egy pont a Kezdőlapon, az "Ezen a héten történt" rovat címében, a 28 után. Átnéztem és javítottam múlt héten a listát, de pont a címe nem tűnt fel. Bocs... – Adam78 ✉ 2005. november 28., 13:38 (CET)
Szia Serinde! Ha van kedved engem is nagyon utálni, akkor szólnék, hogy az Isztambul tömegközlekedésében a címlapon szerintem a nosztalgiavillamost azt egybe kéne. :) Alensha 寫 词 2005. november 29., 20:56 (CET)
Szia! Engem utálhatsz ok nélkül is. Nem adok rá okot, de megengedem :) °°°°°°°°° 2005. november 29., 20:59 (CET)
Gondolod, hogy a Serinde ennyire szeret utálni? :D Mindenesetre Ádám meg lesz könnyebbülve, hogy nem őrá zúdul Serinde haragjának teljes súlya :D Alensha 寫 词 2005. november 29., 21:07 (CET)
Hm, ennyien szeretnék, hogy rajtuk vezessem le a haragomat? Na jó, alkalomadtán majd gondolok rátok ;-P - Serinde üzenet 2005. november 30., 11:08 (CET)
Szia Serinde! Ha van még kedved lesújtani adminisztrátori villámaiddal a szegény halandókra, akkor megint felhívnám a figyelmed egy hibára: a címlapon az üdvözlőszövegben kimaradt egy vessző, szerintem úgy kéne, hogy „melynek célja egy teljes és pontos, nyílt tartalmú enciklopédia elkészítése”. Csak most vettem észre. De légyszi emiatt most ne engem utálj majd, hanem mondjuk a Leicestert, ő mintha kimondottan élvezné is. :) Alensha 寫 词 2005. november 30., 21:05 (CET)
Archíválás
[szerkesztés]Szia! Lassan ráférne egy kis archíválás a Wikipédia:Szavazás törlésről lapra, mert a Wiki szerint túl hosszú. Látom, van már pár lezárt szavazás, ezeket lehetne áttenni archívba, esetleg módosítva az utolsó archíválás dátumát. -- Puncsos 2005. december 2., 13:26 (CET)
Meg tudom csinálni, de a tartalom nagy része a még le nem zárt (le nem zárható) részben található, az önmagában 50 KB hosszú. - Serinde üzenet 2005. december 2., 13:33 (CET)
Szia Serinde, van valami szabály, hogy egy ilyen savazásnak meddig kell élnie? --Mihalyia 2005. december 5., 16:18 (CET)
Elvileg 5 nap, de gyakorlatban meg szoktuk várni a 10 napot. - Serinde üzenet 2005. december 5., 16:36 (CET)
Képek (Károly Róbert)
[szerkesztés]Szia!! Ezt és ezt a képet kicseréltem erre és erre a Károly Róbert cikkben. A feleslegessé vált két képet feltenném törlésre, ha nincs kifogásod ellene. Ha van akkor gyorsan visszacserélem és BOCS. Szia!! --Csanády 2005. december 2., 19:15 (CET)
Semmi gond, ha találtál jobb minőségűt, a régebbieket nyugodtan tedd fel törlésre. - Serinde üzenet 2005. december 2., 19:32 (CET)
70-es
[szerkesztés]Semmi gáz, már javítom is. Hamarosan végzek. Egyébként elég sok hiba kiszűrhető ha valaki böngészi a Keresett lapokat. Filoma 2005. december 4., 18:05 (CET)
Szoktam, én is találtam már ilyen hibát, de nekem ugye már vannak itt egyéb kötelezettségeim is. Jók azok a Speciális lapok, sokat lehet javítani a Wikin néhány alig látható változtatással :) - Serinde üzenet 2005. december 4., 18:10 (CET)
Nagy Karcsi
[szerkesztés]Szervusz Serinde!!!
Hát mindenképpen szeretném megírni a Nagy Károly cikket, és akkor már valóban egy külön szócikkre vezetném fel az életrajzát, de egyelőre elég volt a császárságból. Valójában csak azért írtam meg, mert bosszantott, hogy egy ilyen jelentős birodalomról még nincs cikk. Azért mindenképpen igyekszem :)
User:Jojo
Keynes kép
[szerkesztés]Így már látod, h jogsértző? Mert szerintem az. Ha az angol wiki Keynes cikkben az adott kép fair usenak jelöli, és abból kivágja a Keynes fejét, attól még nem lesz közkincs. Szóval ezért a jogsértő sablon. Rosszul tettem? :Nikita 2005. december 7., 21:37 (CET)
Menj rá a forrásra, amit odatett. Szerintem nem jogsértő. Az egy dolog, hogy az angol wikin is azt használták, de mivel a feltöltője nem írt oda licencet, rátették a nincslicenc/copvio sablont. - Serinde üzenet 2005. december 7., 21:38 (CET)
na látod azt nem néztem, csak kapkodva törölgetek itt. :Nikita 2005. december 7., 21:43 (CET)
Ótestamentum
[szerkesztés]ezt miért kellett törölni? csonknak már simán megfelelt. kapásból tudnék húsz cikket, amiben kevesebb infó van... Alensha 寫 词 2005. december 8., 15:36 (CET)
Azért, mert a szavazatok így álltak, sőt, volt törlési szavazat a bővítés után is. Úy látszik, nem voltak meggyőzve. De kezdeményezheted a visszaállítást, a szövegek esetén erre van lehetőség. - Serinde üzenet 2005. december 8., 15:38 (CET)
Ezt elég itt nálad kezdeményezni, vagy valami hivatalos hely van rá? :) Szerintem azok nagy része, akik aláírták, még az eredeti állapotra gondoltak, és utána csak Nyenyec nézett vissza a szavazásra, amikor csonk lett belőle. Alensha 寫 词 2005. december 8., 17:58 (CET)
Nálam nem lesz elég hivatalos, attól tartok... A szavazás törlésről lapon is jelezheted, mivel más, erre rendszeresített lapunk jelenleg nincs (vagy jól el tudták dugni :). Serinde üzenet 2005. december 8., 21:21 (CET)
- Ezért kéne indoklás a szavazatokhoz. Ha odaírják, hogy szubcsonk, de már nem az, akkor bővítés után nem kell kitörölni. Átmozgattam egyelőre User:Alensha/Ószövetség címre. -- nyenyec ☎ 2005. december 9., 18:22 (CET)
Archiválás
[szerkesztés]Hihetetlen. köszönöm szépen! te magyaráztad el a legérthetőbben és a legegyszerűbben. A wiki segítség lap baromira bonyolult. nyanyec is sok volt még :-) Köszi! Sikerült :-)
Na igen, nem kell mindig túl szakszerűnek lenni ;) Örülök, hogy sikerült. - Serinde üzenet 2005. december 8., 21:19 (CET)
Mihálygerge, Xy
[szerkesztés]Hello! Bizonyos Xy nevű felhasználó a Mihálygerge lapra sokarszor másol be innen-onnan cikkeket. Most kép formájában tette be. Mit lehet tenni ellene? --kla 2005. december 10., 13:01 (CET)
Láttam, majd megbeszélem a többiekkel. Hiába csinál ugyanis fényképet egy lexikon vagy prodpektus szövegéről, attól még nehezen hiszem el, hogy nem történt jogsértés. Valszeg törölve leszek a "gyenús" képek. - Serinde üzenet 2005. december 10., 18:12 (CET)
Archiválás
[szerkesztés]Szia, bocsi a zavarásért, de már nagyon fúrta az oldalam a kérdés, hogy miképpen lehetne archiválni a vitalapomon felhalmozott sok-sok szöveg egy részét? Meg tudnád mondani? Köszi! --Mathae[[User vita:Mathae|V]] 2005. december 10., 18:16 (CET)
Merci beaucoup!--Mathae[[User vita:Mathae|V]] 2005. december 11., 00:15 (CET)
Művészet
[szerkesztés]Úgy gondolom, hogy a művészet c. cikkben "Kandinsky" nevét nyugodtan lehetne magyarosan írni. Mivel a magyar lapokon főleg magyarul írják, és mivel a Wiki-ben még nincs Kandinszkij szócikk, bátorkodtam a cikkben lévő nevet Vaszilij Kandinszkij-re kijavítani!
Üdv: --Má 2005. december 11., 13:49 (CET)
Toldalék / Rag stb. kérdés
[szerkesztés]Kedves Serinde! A segítség részben nem találtam arra választ, hogyan küszöböljem ki a magyar toldalékos alakok problémáját. A konkrét példám: az alap alak: Núbia, de ha leírom, hogy Núbiában új alak jön létre. Hogyan kerülhetem ezt el? Köszi: Lassi 2005. december 11., 16:35 (CET)
Köszönöm a gyors választ!Lassi 2005. december 11., 21:29 (CET)
Beagle
[szerkesztés]Szia, kicsit bővítettem a Beagle szócikket, ami éppen törlési szavazáson van. Ha szerinted már eléri az elfogadható csonk-méretet, akkor kérlek, módosítsd a szavazatodat. Ha még így is törlendőnek gondolod, akkor természetesen úgyhagyhatod. Köszönöm Leicester 2005. december 11., 19:49 (CET)
szavazás
[szerkesztés]Eddig egy hónapos regisztráció volt a feltétel a szavazásra, vagy rosszul emlékszem? Most 2 hét. De miért változott? Leicester 2005. december 12., 00:26 (CET)
Sablon
[szerkesztés]serinde kérlek töröld az a cannesi sablont, amit csináltam, mert nem működik.
- 2005. december 12., 11:41 (CET)
Melyik az? IP címen hoztad létre? - Serinde üzenet 2005. december 12., 11:47 (CET)
Erről jutott eszembe, hogy a Wikikönyvekben létrehoztam néhány sablont, aminek az eredetijét (abc) a Wp-ből csentem el, de nemtetszett, nehezebb volt kezelni, ezért átalakítottam.
- Először is szétszedtem az összevon betűket, így lett egy teljes abc,
- majd hozzáadtam a számokat is, hátha ilyenre lessz valakinek szüksége: abc1.
- Aztán összevontam a magánhangzókat, úgy hogy nem is jelennek meg a hosszúak abc2
- összevontam a mássalhangzókat az előbbi módon, abc3
- leszedtem róla a számokat, így ez a legegyszerűbb, és a legkönnyebben kezelhető. b:sablon:abc, | b:sablon:abc1, | b:sablon:abc2, | b:sablon:abc3, | b:sablon:abc4.
Kérlek nézd meg őket. Mi a véleményed, át lehetne ide hozni? - Üdv. » KeFe « * ✍ 2005. december 12., 14:25 (CET)
Jó, megnézem őket. - Serinde üzenet 2005. december 12., 15:04 (CET)
Hét frissítése + egy kérdés a kiemelésre váró szócikkek gyülekezőhelyéről
[szerkesztés]Szia!
Elérkezett a várva várt hétfő; lehet frissíteni a hetet a Wikipédia:Évfordulók oldalról. Átnéztem és javítottam. Köszi előre is!
Azt viszont mindmáig nem tudom, hogy a kezdőlapon lévő Kiemelt szócikk rovatba kerülő bevezető szövegek hol állomásoznak, mielőtt a kezdőlapra kerülnének. A szavazásról szóló oldalt megtaláltam annak idején, de arra nem jöttem rá, hogy melyik oldalt kell figyelni, ha szeretnék egy gyógypillantást vetni a soron következő szövegre.
– Adam78 ✉ 2005. december 12., 20:01 (CET)
Köszi a választ. De bizony belebotlottam a Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre oldalba, csak azt hittem, van valami másik oldal is, ahol már eldöntöttként szerepel, melyik lesz a következő kiemelt szócikk. Ugyanis nem mindig van ideje/kedve/alkalma az embernek tíz-tizenöt vagy több bevezetőt végigolvasni (és -ellenőrizni), hanem lehetőleg csak azt olvasnám el, amiről már tudni lehet, hogy kikerül a főoldalra. Ilyen gyűjteményt kerestem, de ezek szerint nincsen. Ezek szerint végig kell bogarászni a pontszámokat, és amelyik cikk a legtöbbet kapta, automatikusan az kerül ki a főoldalra legközelebb, és azt érdemes elsősorban kezelés alá venni? Kár, hogy nincs erre valami egyszerűbb elérési mód: pl. amiről már eldőlt, hogy kikerül, azt beraknátok legfölülre, mondjuk a #Kifutó címszó alá. :-) – Adam78 ✉ 2005. december 12., 22:42 (CET)
Ha gondolod, lecserélheted a főoldalon a jom kippur szövegét: kijavítottam. (A zsidóság második linkjét levettem, mert egy bekezdésen belül nem szokás ugyanarra kétszer linkelni. Az utolsó mondat végéről is kivettem a három pontot, mert nem világos, hogy mit akar közölni vagy sejtetni.) – Adam78 ✉ 2005. december 12., 22:49 (CET)
Én szerettem volna, ha meghatározunk egy pontszámot és az azt elértek onnantól kiemelt cikknek számítanak, amik aztán időrendbe kikerülnek a főoldalra, de az ötlet nem talált kedvező fogadtatásra. Úgyhogy egyelőre marad a jelenlegi rendszer, mely szerint a cserekor aktuálisan legmagasabb pontszámú cikk lesz a "kiválasztott". A javítást mindjárt megnézem. - Serinde üzenet 2005. december 13., 10:21 (CET)
- Mert ahogy növekszik a wikipédia, egyre emelni kellene a szükséges pontszámot, az meg macera :) Alensha 寫 词 2005. december 13., 14:30 (CET)
Nagyon szépen köszönöm a "Carl Linné" szócikk érdekében tett tevékenységedet. --kissjano 2005. december 13., 14:16 (CET)
Kérdés/Kérés
[szerkesztés]Szeretném megköszönni a felajánlott segítségedet, és egyben élni is szeretnék vele: Elkészültem a tervezett anyaggal, többször átolvastam, de hogy maradt benne hib, elütés, az - sajnos - szinte bizos. A kérdésem: hogyan tovább most? Kinek, hova, hogyan küldjem, másoljam, ?stb... Köszönöm! Beginner_25
Re: EnWiki
[szerkesztés]A mindenit, ezt te intézted el valahogy, vagy valaki direkt figyeli a miskolcos cikkeket? :D Kirááály :) Alensha 寫 词 2005. december 15., 21:45 (CET)
Gondoltam, nem várok arra, hogy valaki észrevesz-e és beajánlottam. Egész jól ment :)) - Serinde üzenet 2005. december 15., 21:49 (CET)
Köszi!!! Külön tetszik, hogy most egy olyan fotó van mellette, amit én csináltam :) Figyeled, hogy amikor a mi cikkeink vannak a főoldalon, akkor mindig az kerül a legelejére és ahhoz raknak fel képet? (hát, fontosabb is, mint a versenyló meg az orosz történész, meg a togói politikus... :) bár a múltkor júdeai datolyapálma volt alatta, az is érdekes cikk volt.) Írjál még cikket, amit lefordíthatok az angol wikibe (vagy írd meg ott kapásból), úgy látszik, szeretik őket :D Alensha 寫 词 2005. december 15., 21:55 (CET)
- azt szeretem nagyon abban, hogy a főoldalon van egy cikkünk az angol wikiben, hogy ilyenkor mindig rengeteg ember odatéved javítgatni anélkül, hogy külön nyaggatni kéne őket érte, és sok hibát kijavítanak (az egyiket pont abban a rövidke félmondatban, amit te írtál bele :-P Most 3 vandál látogatta meg, de gyorsan el lettek kapva. :) Alensha 寫 词 2005. december 19., 19:23 (CET)
Kat:Személyek
[szerkesztés]Sorry, azt a példát követtem, mint a Wikidézetben és a személyek katban nem találtam a költőket. Mégegyszer bocs. NCurse üzenet 2005. december 17., 15:48 (CET)
Viszontválasz
[szerkesztés]Kedves Serinde, még véletlenül sem sértődtem meg. A hibákat gyakorlatlanságom miatt követem el, de mindíg megpróbálom azonnal javítani.Mivel nem túl sok időm van a szócikkeket írni, ezért megfogadom a tanácsod és ezentúl szövegszerkesztőben dolgozom, csak a kész anyagot fogom átmásolni a szócikkbe. A gyakorlatlanság egyébként az egész számítógépes munkámra jellemző, mivel közelítek a 65 éves korhoz, saját magam esze után kezdtem a számítógéppel és internetezéssel foglalkozni, minden külső segítség nélkül.
Etemes 2005. december 18., 05:42 (CET)
Hinduk törlése
[szerkesztés]szia,
szerintem nem történt vele semmi. A Hinduk szócikk törlendő. A Hinduizmus szócikken van még munka és érdemes megtartani.
Burumbátor 2005. december 18., 22:54 (CET)
Kezdőlap
[szerkesztés]Szia (kínaiul: Ni Hao), Serinde,
láttad az Albrecht Dürer cikket a kezdőlapon?
"Németországának legnagyobb...." Nem akarok kontárkodni, ezért kérlek, javítsd "Németország legnagyobb...."-ra.
Burumbátor 2005. december 19., 21:24 (CET)
Kösz.
De ugye egyetértesz azzal, hogy ez így sz""ul néz ki. :( Valamit tenni kéne...
--Burumbátor 2005. december 19., 21:39 (CET)
Rosszul töri a sort a sablon, azért ilyen furcsa. Nem tudom, fogalmazza át valaki ezt is figyelembe véve. Én most megyek, de ha lesz ötleted, az "éjszakai műszak" adminjai ki tudják cserélni - ha hajlandó rá valamelyikük :-I - Serinde üzenet 2005. december 19., 21:43 (CET)
és ha kisebbre lenne véve a kép? Alensha 寫 词 2005. december 19., 22:01 (CET)
Nem történt semmi az ügyben? Kisebb kép önmagában nem segít, ahhoz kb. 15 pixelre le kellene venni. De most már kibírja a hét végéig :-P - Serinde üzenet 2005. december 23., 21:55 (CET)
Bot
[szerkesztés]Szia.
Abban szeretném a segítségedet kérni, hogy hol lehet jobban elmélyedni a botok használatában. Nekem ez egy nagyon szimpatikus dolog, de egyelőre semmit nem tudok rajtuk azon kívül, hogy mennyi helyen lehetne használni őket. Ha tudsz egy jó linket, vagy hogy ki ennek a témának a magyar szakértője, akkor annak nagyon örülnék. Előre is köszi a segítséget. Juhász Péter ✎ 2005. december 20., 17:28 (CET)
Indonézia csonk
[szerkesztés]Kösz és bocs...
Tudod, a lelkesedés :)
Ezt és a Jakarta lapot csinálom, rövidesen talán méltó cikkek lehetnek. Selamat malam (jó estét)
--Burumbátor 2005. december 26., 21:43 (CET)
Szia. Lassan ez a cikk megfelelőbb lesz, mint egyes más cikkek. BÚÉK! --Burumbátor 2006. január 1., 22:58 (CET)
Ha már nem csonk, nyugodtan leveheted róla azt a figyelmeztetőp jelzést :) - Serinde üzenet 2006. január 2., 10:36 (CET)
Azt szeretném, ha automatikusan jönne a commonsból. De sajnos, nem tudom a techikáját. Tudod, minden a technika pontatlan ismerete visz csődbe... :( Kösz előre is! --Burumbátor 2006. január 13., 11:35 (CET)
Re:Commonscat
[szerkesztés]Köszi a helyes kis közös macskát és a hozzátartozó tápot, megnyugodhatsz nem zavartál össze. Viszon nagyon örülök, hogy hallatod a hangodat, már nagyon hiányoltalak, azt hittem beteg vagy. - Üdv. » KeFe « * ✍ 2006. január 3., 05:44 (CET)
Jó tanulás, és azért időnként "pihenj" itt a Wikipédián. - Üdv. » KeFe « * ✍ 2006. január 3., 11:08 (CET)
EuRoPa AMALeZu
[szerkesztés]Köszönöm a figyelmeztettést, megpróbálok alkalmazkodni, a Wiki logikájával még nem vagyok teljesen tisztában, még időm sem volt föltenni.
Mégegyszer köszöm a figyelmeztetést, átnézek egy demokratikusabb szerkesztőprogramba és inkább olyan helyen mutatom be, ahol akasztás előtt kérdeznek meg, hogy bűnösnek-e vallom magamat, majd neked személyesen küldök egy emailt, ha érdekelni fog, hogy hol nézheted meg.azsobsonaj 2006. január 4., 22:19 (CET)
Nem ismerlek, de a fogalmazási stílusod őszinte, jó ember vagy, igazad van nem tartozok közétek, de remélem "Te többen vagytok", és Osvát A csak egy. Boldog újévet kívánok, őszintén így ismeretlenül.Szabó János 2006. január 4., 22:45 (CET) Az ellenőrizetlen kategóriába bizonyára zagyvaság szó(cit.Osvát) gondolom nem tartozik, megegyszer szervuszSzabó János 2006. január 4., 22:50 (CET)
Azonnali törlés-Délkelet-Ázsia művészete
[szerkesztés]Szia, nem tudom ma ki töröl, de ezt írtam Filoma-nak:
"== Azonnali törlés - Délkelet Ázsia művészete ==
Szia, nem vagyok benne biztos, hogy ez a szócikk nem állt volna meg önmagában. Délkelet-Ázsia és India (Dél-Ázsia) különböző területeket jelentenek. Ez még akkor is igaz, ha az általad javasolt cikkben főleg hindu művészeti értekek kerültek leírásra. Ez a művészet azonban módosult, felvette a délkelet-ázsiai hatásokat. Például a Borobudur (Indonézia), bár a hindu művészet világszerte talán legnagyobb alkotása, az ülő alakok Buddha urat szimbolizálják.
Lehet, hogy érdemes lenne megfontolni.
--Burumbátor 2006. január 6., 22:52 (CET) --Burumbátor 2006. január 6., 22:54 (CET)
kérdés
[szerkesztés]szia! bocs, hogy téged zavarlak, csak egy rutinosabb szerkesztőtől szeretnék kérdezni. kategóriát nem lehet átmozgatni ugye? ha hibás a cím, akkor újat kell létrehozni, átpakolni és a régit töröltetni? köszi! Leicester 2006. január 10., 13:01 (CET)
Sajnos az utóbbi. Elvileg működik az átirányítás is, de attól még a régi néven jelenik meg a cikkekben, úgyhogy nem javasolt megoldás. - Serinde üzenet 2006. január 10., 13:04 (CET)
Re:Segítség
[szerkesztés]A vizsgák meglesznek, én meg élvezem itt a munkát. A Nobel-díj megszerzését pedig 60 éves koromra limitáltam 12 évesen. Szal még van hmm 39 évem. :) Addig még sokat tudok dolgozni... De Te is most tanuljál, én is csak kb 1 órát töltök itt naponta. Unokáinknak majd elmondhatjuk, h itt tevékenykedtünk, közösséget építettünk, örömmel éltünk és néha miatta nehezen vizsgáztunk, de hát ettől izgalmas az egész. :) NCurse üzenet 2006. január 11., 22:05 (CET)
Mongol
[szerkesztés]Köszönöm. Kérlek egyben, hogy a "079.jpg" elnevezésű képet azonnali hatállyal töröld a magyar tárból, én tettem fel engem ábrázol, de rájöttem, hogy nam jó kép, majd keresek egy másikat, olyat, ami a commons-ban is megfelelően hirdetné szépségemet :):):) Előre is köszi. --Burumbátor 2006. január 13., 15:22 (CET)
Ahogy elnézem, azt Tgr már törölte :) - Serinde üzenet 2006. január 13., 15:27 (CET)
Re: Országos jármű
[szerkesztés]Kösz, rendes vagy, hogy elküldted nekem a szöveget törles elott. 8-) --Dr. Steller 2006. január 14., 13:12 (CET)
magyar filmek listája
[szerkesztés]Váradi zsolt visszavonta a maradjon szavazatát, tehát 14 törlendő és 8 maradjon. Ez 2/3 arány. Miért döntöttél mégis úgy, hogy marad? Nikita 2006. január 14., 13:30 (CET)
Sőt! 15 törlendő és 8 maradjon lett a végeredmény, Adapa szavazata a mondata végén van, amit nem számoltál bele! És ugye Váradi szavazata is törlendőnek számít! Nikita 2006. január 14., 13:34 (CET)
Mindjárt átnézm, ha elszámoltam, akkor helyesbítek - Serinde üzenet 2006. január 14., 13:57 (CET)
14 törlendő felirat található a listában (Adapa is a mondat végén). Plusz ha várady zsoltit hozzávesszük, aki visszavonta amaradjon felírtaot az 15! A wiki törlési szabályzata szerint 2/3 arány kell. Már a 14-8 is bőven megvan, hisz 12/8 már 2/3. Akkor miért döntesz mégis a maradjon mellett? Nikita 2006. január 14., 14:06 (CET)
Lehet, hogy én nem tudok számolni, de nem szerintem ezt a 14/22 képlettel kell kiszámolni, ami kevesebb, mint 0,66, bár valóban nincs olyan messze tőle (2 hiányzó szavazat). Értsd meg, nem ellened van, a szabályok szerint így kellett döntenem. De megkérdezem a többi admint is. A visszavont szavazatokat pedig sehová sem számoljuk, csak a megváltoztatottakat. Most hagyd így egy kicsit, lehet, hogy a többiek felülbírálják a döntésemet - Serinde üzenet 2006. január 14., 14:27 (CET)
Szvsz nem szerencsés dolog lezárni egy szavazást, ha az eredménye közel van a 2/3-hoz (akármelyik oldalról). Jelenleg egyértelműen nincs elég szavazat a törléshez, de az se jó megoldás, ha lezárjuk úgy, hogy két szavazaton múlt, meg az se, ha addig várunk, amíg össze nem jön a 16, és aztán rajtaütésszerűen töröljük. Egyik esetben sincs konszenzus, pedig az lenne az egész eljárás lényege. Ráadásul ez a listás téma már sokadszor jön elő (és egy másik állandó vitatéma is van a listák körül, hogy a hírességek listáit hogy kezeljük). Szerintem legfőbb ideje lenne kidolgozni valami útmutatót a listákra. A szavazás addig várhat. --Tgr 2006. január 14., 14:52 (CET)
Azért zártam, le, mert már két hete ott van. De rendben, álítsd vissza szavazásra. Az útmutatót támogatom, meg persze lehetne a „közel kétharmad” eseteket is pontosítani egy bizonyos szavazatszám felett, elkerülendő az ilyen problémát. Mert már máskor is előfordult ilyen éppenhogy döntés - Serinde üzenet 2006. január 14., 14:56 (CET)
Nem a szavazatszám dönt, ha jól tudom, hanem az egy hét eltelte, nem? Ez alapján egyértelmű, mikor van vége. És úgysem fogunk egy véleményre jutni a listákat tekintve. Van amelyik idevaló, van amelyik necces, mint a mostani filmes, van ami baromság. Most mondd azt, h a Puncsos által éjjel írt Az év embere lista felesleges. Sztem mestermunka. NCurse üzenet 2006. január 14., 14:59 (CET)
A listáknak kizárólag akkor van értelme, ha a lista maga nem VÉGTELEN. Az év emberei lista feltétlenül szülséges, de az nem bővül a végtelenségig, évente egy ember neve jön hozzá. Vannak hasznos listák még, amik rengeteg nevet tartalmaznak, de azokat jó egyben látni pl a Kossuth-díjasok listája vagy a Balázs Béla díjasok listája. 2006. január 14., 15:07 (CET)
Itt nem ab ovo a listákkal van baj, hanem azok nem megfelelő használatával. Van, amikor egyértelműen hasznosak, mert több érdemleges információt nyújtanak, mint egy kategória, van, amikor időlegesen jók, amíg nem nő a szócikkek száma egy bizonyos határig és van, amikor feleslegesek mert egy kategória sokkal jobb és egyébként is karbantarthatatlann lenne a lista forma. De ezt valahogy szabályozni kellene, hogy ne egyenként kelljen szavazgatni vagy legalább meglegyen az irányelv, hogy mit tekintünk hasznosnk és a szavazásnál lehessen rá hivatkozni. - Serinde üzenet 2006. január 14., 15:25 (CET)
I agree Nikita 2006. január 14., 15:28 (CET)
Kat: Vasúti járművek
[szerkesztés]Tudnál segíteni, hogy a "Vasúti járművek" alkategória létrehozásáról döntő szavazásról hol találok vmi írott anyagot? Meglehetősen járatlan vagyok az ilyen közösségi dolgokban. Köszönöm előre is! -- Cs szabo 2006. január 15., 12:42 (CET)
- Köszönöm a választ! -- Cs szabo 2006. január 16., 21:32 (CET)
Zrínyi
[szerkesztés]Kedves Serinde! Most készítettem el Zrínyi Miklós (költő és hadvezér) szócikket, egyelőre nem tettem fel, itt látható: User vita:Fekist/Munka. Éppen az volt a gondom, hogy milyen nevet adjak a szócikknek. Előbb szerettem volna egy "Zrínyi Miklós" egyértelműsítő lapot készíteni, mert szerintem nem nagyon lehet különbséget tenni a két történelmi szereplő között aszerint, hogy melyikük neve alatt fusson a szócikk; azonban "Alensha" ellenezte ([Vita:Zrínyi Miklós)]. Nem vitázok... (bár a dédapa is biztosan egyetértene vele, ha ismerné a dédunokát). Ezért készítettem egy "Zrínyi" egyértelmesítő lapot és ezen a két Zrínyit úgy megkülönböztetni, hogy a dédunoka a "Zrínyi Miklós (költő és hadvezér)" legyen. Noha még nekünk magyaroknak sem egyértelmű, ő legalább olyan híres volt, mint a dédapja, a romantikus szigetvári hős, és - ami nagyon fontos - a dédunoka Zrínyi elsősorban katonának tartotta magát, és csak mellékesen költőnek. Valaha az iskolában sem csak "költőnek", hanem "költő és hadvezérnek" nevezték; úgy gondolom ez a sztereotípia él másokban is. E két oknál fogva gondoltam "relevánsnak" a hivatkozást (ha az elkészült szócikk egészét nézem, továbbra is így gondolom).
Egyébként az eredeti "Zrínyi Miklós" szócikk (szigetvári hős) elejére egy kiemelt hivatkozást tennék a költő és hadvezér Zrínyire mutatva (és viszont) - elkerülendő ezzel az egyértelműsítő lap készítését. Aki "Zrínyi Miklós" kifejezésre keresne, az "öreg" lapján azonnal láthatná, hogy van másik... Mivel az általam készített szócikkre úgyis csak hivatkozással lehetne eljutni, szerintem nem zavaró, ha hosszabb a szócikk címe. Szóval: szeretném ha megmaradhatna.--Fekist 2006. január 15., 14:08 (CET)
bocs figyelmetlen voltam, törölheted. Nilmar 2006. január 15., 17:37 (CET)
Re:Találkozó2
[szerkesztés]Nem, nem az általad leírtak miatt, hiszen én is tudom, hogy kikkel dolgozok együtt Brumbátor, Texaner, stb. Más okaim vannak, melyeket azért nem írok le, mert nem idevalók ezekre a lapokra. Hogy értsd: egészségügyi, életviteli, és más apróbb gondjaimmiatt döntöttem így. Azért még remélem, hogy találkozunk, mert nem ez lesz az utolsó....
Érdeklődésedet, invitálásodat mindenesetre megköszönöm, máskor - ere részemre is kedvezőbb helyen és időben - reményeim szerint találkozunk. Addig is nézd meg az userlapomon a pici pofalemezemet, tudom ez nem ugyan az, de mi már "majdnem" ismerjük egymást. Jó utazást, és minden jót kívánok neked és a többieknek is.
u.i: Lehet, hogy nehezen hihető el, de nekem tizenéves /tu (szigorúan üdítővel) barátaim is vannak, ehhez képest Te már "öregnek" számítasz. - Üdv. » KeFe « * ✍ 2006. január 16., 10:28 (CET)
Rendben, remélem találkozom. Amúgy miért lenne nehezen hihető, nekem vannak 60 feletti és 20 alaatti barátaim ugyan abból a társaságból - és nem a Wikipédiára gondolok :) - Serinde üzenet 2006. január 16., 10:37 (CET)
Csak azért gondoltam, hogy nehezen hihető, mert itt (WP-n) még nem tudtam barátságomat, közvetlenségemet bemutatni, vagyis így írásban ez kevésbé észrevehetőnek vélem. Az "öreg"-ért meg ne haragudj, csak képletesen értem. - Üdv. » KeFe « * ✍ 2006. január 16., 10:55 (CET)
Ó, én tisztában vagyok a saját korommal :) - Serinde üzenet 2006. január 16., 10:56 (CET)
én bezzeg örültem volna, ha a gubb beír a Wiki Nagy Öregjei közé ahelyett, hogy leadja azt a szöveget arról, hogy csak később lettem aktív >:-( Saját magát bezzeg beleírta, pedig teljes húsz nappal utánam jött >:-( megtennéd, hogy lecsapsz rá adminiszrátori haragoddal? :-) Alensha 寫 词 2006. január 16., 14:45 (CET)
Hol írt a nagy öregekről? Mondjuk engem nem érint, mert én hozzátok képest itt fiatalka vagyok - úgyhogy miért is kellene rá lecsapnom? :o) - Serinde üzenet 2006. január 16., 14:48 (CET)
User:Gubbubu/Infók azt hiszem, itt, a lap legalján. Alensha 寫 词 2006. január 16., 21:41 (CET)
Lost
[szerkesztés]Sajnálom. A cikkből kitöröltem az arcképeket.
FGK 2006. január 16., 15:38 (CET)
Lány/fiú
[szerkesztés]Te vagy a fehérpulcsis a Jimbo-s képeken? --Burumbátor 2006. január 16., 23:30 (CET)
- Ezt azért kérdezi, mert rólam akarja kideríteni, fiú vagyok vagy lány, és most kizárásos alapon próbálja :D Nyugodtan zavard össze egy kicsit :) Alensha 寫 词 2006. január 17., 13:08 (CET)
Javaslat
[szerkesztés]Szia . Nézd meg az userlapom alatti "üzenet sablon"-okat. Ezt átmásolod a saját lapodra, akkor kényelmesebben, gyorsabban üdvözölheted az új felhasználókat. Én nem is tudom, hogy van ennyi időtök az új és "régi" felhasználókra, ráadásúl még szócikkeket is gyártotok. Én ma 128 kategóriát raktam fel a Wikikönyv lapjaira, ehhez 4 órára volt szükségem. Kértünk ugyan robotot, de nem érkezett meg. - Üdv. » KeFe « * ✍ 2006. január 17., 09:58 (CET)
Híres magyar nők vita
[szerkesztés]Szia, Serinde! Talán egy kicsit illetlen módon visszaállítottam a változtatásodat az időrendileg kettébontott változatra, bár tudom hogy volt egy kis munkád vele. Indokaim: amikor létrehoztam a szócikket, kifejezetten történelmi lapnak szántam (a címe is "Híres magyar nők a történelemben" volt), csak az emberek elkezdték belerakni a mai személyeket is, és így született végül az időrendi kettébontás. Ez még így jó, mert látszik, hogy kik tartoznak a történelembe. Az összeszerkesztett változatnál azonban nem látszik többé. Ezt csak akkor támogatnám, ha a nevek mellé írnánk a születési és halálozási éveket, de az elég nagy munka lenne, főleg azoknál, akiknek nincs még szócikke. Egyelőre szerintem maradjon így. Ha a többség mégis ragaszkodna az egybeszerkesztéshez, akkor alternatív javaslatként mégiscsak csinálnék egy "Magyar nők a történelemben" szócikket, de attól tartok, hogy az meg az átfedés miatt törlésre kerülne. Üdv, Adapa 2006. január 17., 10:46 (CET)
Serinde, a cikkben bennehagytam két mondatot amit nem tudtam lefordítani :-(. megtennéd nekem, hogy lefordítod? Köszi előre is ha igen :-) Nikita 2006. január 17., 11:26 (CET)
Megcsináltam, bár szépen összeütköztem veled :) - Serinde üzenet 2006. január 17., 13:49 (CET)
Duplikátumot találtam. Mi a teendőm?
[szerkesztés]Jan 6-án feltöltöttem Anglia és Skócia uralkodóinak listáját, előtte megnéztem az Uralkodók kat-t, nem volt benne. Most ránéztem Nagy-Britannia történelmére, és ott van a Brit-szigetek uralkodóinak listája, amely ugyanúgy az enwiki fordítása, mint az én munkám. Mivel az enyém három nappal fiatalabb, a sportszerűség úgy kívánja, hogy én töröljem . Jelöljem törlésre? Lily15 2006. január 17., 12:37 (CET)
Kérdés az évszámokkal kapcsolatban
[szerkesztés]Serinde, te olyan okos vagy, mond meg nekem, hogy az ókori évszámokra és századokra vonatkozólag van-e valamiféle megállapodás. Mert ugye nem mindegy, hogy 2006, vagy Kr.e. esetleg i.e. 2006. Sem a 20. század, vagy i.e. 20. század. (Választ a saját vitalapomon várnék, ha leszel olyan kedves. Köszönöm!) Tófalvi Péter 2006. január 18., 16:15 (CET)
Serinde, te egy arany vagy. Köszi az évszámokkal kapcsolatos kimerítő választ. Remélem, most jó helyre írtam be neked.Tófalvi Péter 2006. január 18., 23:52 (CET)
Guadalajara
[szerkesztés]Néha nekem is kell egy kis kikapcsolódás és élvezem ezeknek a színes szócikkeknek a szerkesztését. Darinko 2006. január 19., 19:18 (CET)
Remélem is, hogy több lesz mint tizenötezer, annál is inkább mivel amire végigérek a Kárpát-medencén sok település cikket már megírnak előttem (lásd magyar települések). Így ki kell pótolni a kiesőket. Szerencsére a világon rengeteg hely van, így még egy darabig kitartanak. Darinko 2006. január 19., 19:28 (CET)
Elizabethszel és társai
[szerkesztés]Szia! Alensha vitalapján részletesebben válaszoltam. Adam78 ✉ 2006. január 21., 14:05 (CET)
Üzenetek
[szerkesztés]Szia!
Hát nézd. Mióta vagy itt? :-D Te is elkezdted.... ugyan a 2/3-ad valóban lemorzsolódik, de sohasem lehet tudni! Lehet, hogy azt mondja, hogy uh... el kéne menni...
A lényeg, hogy tudjanak róla, hogy van ilyen!
Szerintem a főoldalra is ki kéne tenni! --Peda ☎ 2006. január 24., 19:39 (CET)
Jó valahol, igaz amit mondasz én csak megemlítettem, hogy tudjanak róla, meg ne gondolják, hogy ez egy "élettelen" közösség. :-D --Peda ☎ 2006. január 25., 20:19 (CET)
Amerikai film
[szerkesztés]Nézz már rá légyszi Adapára. Rám nem reagál, nem tudok vele mit kezdeni. A film szócikkbe kétszer visszaállította a szócikk alján lévő amerikai film részt, amit én mindig kitöröltem, mert már fenntebb is meg van irva ugyanez (évtizedes osztályozásnál, sé a hollywoodi stúdiók résznáél, valamint a filmtörténetben). Most irt egy Amerikai film szócikket, aminek minden adata már a Hollywood szócikkben benne van. Nem tudom miért csinálja ezt, de nagyon kitartó. Kár h nem arról ír szócikket, amiről még nincs: német, osztrák, lengyel, horvát stb stb stb film. :-))) Nikita 2006. január 27., 20:14 (CET)
- cseh, lengyel... OsvátA.
Törtrész egybeírása
[szerkesztés]Biztos vagy benne? Én úgy tudtam, ott is hármas tagolás van. --Tgr 2006. január 28., 18:41 (CET)
Én törtrészt még nem láttam széttagolva, ezért meglepne, de kérdezd meg Adam78-at, hátha mégis. Viszont azt hiszem, ez esetben lényegtelen, lévén a mediawiki névtér max 2 tizedesjegyig használja a számokat. - Serinde üzenet 2006. január 28., 18:48 (CET)
Székelykeve
[szerkesztés]Szia! Átnéztem a szócikket. A neveket korrigáltam, megpróbáltam a szöveget magyarítani, átrendezni, néhol rövidíteni. A tartalmához nem akartam nagyon hozzányúlni. Még mindig nagyon bőbeszédűnek tűnik, sok a felesleges információ. Jó lenne ha még más is átnézné a nyelvezet meg a tartalom miatt, ezért meghagytam a lektor jelzést. Darinko 2006. január 28., 19:10 (CET)
- Köszönöm :) - Serinde üzenet 2006. január 28., 19:11 (CET)
Kik legyenek a wikipédián?
[szerkesztés]Belekotyogás a Puncsosnak írtakba. Azt hiszem, vannak olyan emberek, akik az egyszerű papi/tanítói hivatáson túl az adott település közéletének oly mértékben szervezői, hogy egy mindenre kiterjedő lexikonban igazán helyet kaphatnak. Szülővároskámban pl. volt egy tanító, aki lelkész is volt, s bár nem tett országos, sőt még városi viszonylatban sem nagy tetteket, ma utca van elnevezve róla. Ahogy elnézem, hasonlóvá nőheti ki magát (ha utcát nem is kap) a vitát kiváltó Rásky Miklós is, így miért ne maradhatna a wikipédián? Vagy csak országosan ismert emberek kerülhetnek fel? Hány olyan név van már most fenn, akit (tudatlanságom folytán) nem ismerek, ám valahol valamikor tettek valamit? Vagy akkor miért nem kerülehtnek fel korrekt cikkek a pornósztárokról, némelyiket meglepően sokan ismerik :)) Nem mintha akarnék ilyet írni :)
Azt hiszem itt az idő, hogy a wikipédia eldöntse, milyen irányba megy tovább, a nyílt széleskörű webes enciklopédia, vagy egy, a papíralapú lexikonokhoz hasonló tartalmilag szűkített variáció felé? --Mestska 2006. január 28., 20:27 (CET)
Nézd, ha utca van elnevezve róla, akkor jöhet ide az életrajza, játszott olyan jelentős szerepet a település történetében, hogy érdemes a megjelenésre. Vannak, akik esetleg csak azért fognak itt szerepelni, mert a politika szeszélyéáből az 1950-es években Kossuth-díjat kaptak, lásd Kossuth-díjasok listája, mert mi alapján szortírozzunk? Én is írtam cikket egy volt tanáromról, mert Miskolc díszpolgára is volt és emléktáblát kapott az iskola falán. Szóval nem zárnék ki mindenkit, de Rásky Miklót továbbra sem érzem semmiylen szempontból jelentősnek. persze lehet, hogy fél éven belül az lsez, de most nem az. - Serinde üzenet 2006. január 28., 20:32 (CET)
Serinde megérted az álláspontodat, de a véleményemet fenntartom. Üdv, Puncsos 2006. január 28., 23:47 (CET)
Fityók szócikk Ide már többet tényleg nem írhatok. Ez már nem csonk. Megcsináltam a kapcsolódó KARAF szócikket, meg a FÜTYÜLŐS ÜVEGet is. Csinálom a PORCIÓS ÜVEGet, meg a PITYIZÁLt, és akkor a karafból mindenhova eljutottunk.
Karaf szócikk Az idegen szavak kettős végződése a magyarban szimplává válik. KARAF-nak írják B, Nl, Tr, Cz országokban, és nálunk is.
Segííííííííííííííts
[szerkesztés]Nem tudom felküldeni az index.hu logóját. Gerényi Gábor megadta ezt a webcímet: http://www.index.hu/presskit/. letöltöm, lementem, felküldöm persze kivágtam a webre hazsnálható részt belőle, és nem rakja fel! Rakd fel légyszives helyettem! Ja igen, licenszt nem adott hozzá, de gondolom jogvédett, és csak a wikin használható fel.
Itt van ez emaile erre vonatkozó része: interju kiraly. mostani logot itt talalsz nyomdai minosegben: www.index.hu/presskit, hasznalhatjatok ofkoz a regi logo itt van attacsolva, azt is tedd be, kuriozum! GG Nikita 2006. január 30., 13:41 (CET)
Konkrétan nem jelölte meg az engedélyt! De ha logóról van szó, akkor szerintem ezt kéne megjelölni benne. Itt a teljes levele: most megy neked csomo fenykep az eddigi index-irodakrol: http://gg.index.hu/indexiroda/ 42 mega, benne vannak: 1. Hollán Ern"o utca 13-15. - az elso egy ketszobas lakas, az Inventra Kft irodaja, innen ment az Index 99 majus - szeptember 2. Victor Hugo utca 18-22. - 99 szeptember - 2002 junius 3. Klapka utca 1-3. - most itt tanyazunk interju kiraly. mostani logot itt talalsz nyomdai minosegben: www.index.hu/presskit, hasznalhatjatok ofkoz a regi logo itt van attacsolva, azt is tedd be, kuriozum! GG
Nikita 2006. január 30., 13:56 (CET)
ja és ezt a régi logót nem találom. az a presskitbe kell, hogy legyen. De az nem jpeg igen! Jó lenne azt is berakni... Nikita 2006. január 30., 13:57 (CET)
Ha nincs semi képszerkesztőd, akkor is tudod konvertálni sima Painttel (Windowst használsz?)más kiterjesztés alatt lementve. Viszont ha nem jelölt meg semmit, akkor a megfelelő licenc a logókra általánosan vonatkozó. - Serinde üzenet 2006. január 30., 14:07 (CET)
Debrecen
[szerkesztés]olcsóbban kijön így, mint vonattal, vagy csak ha a Rodrigót is visszük? (ő meg még nem tudja, hogy jön-e.) – Alensha 寫 词 2006. január 30., 20:29 (CET)
miért nem jössz inkább te is vonattal? a kocsi se gyorsabb, és a személyvonatnak megvan az az előnye, hogy lehet a nyitott ablak mellett állva utazni; évek óta nem volt rá lehetőségem, pedig tökjó kéretik nem gyerekesnek tartani emiatt :) – Alensha 寫 词 2006. január 30., 21:18 (CET)
Foglaljunk a cukrászda mellé egy játszóházat is? NCurse üzenet 2006. január 30., 21:20 (CET) És én még ennek az adminná válását támogatom. Na de megkeserítem majd az életed, ha admin leszel; csinálok egy rakás randalírozó zoknibábot. – Alensha 寫 词 2006. január 30., 22:30 (CET)
re: Azsanett
[szerkesztés]Lehetnek pornó sztárok, de szerintem csak olyan híres régi bútordarabok, akiket már közéleti szereplőként lehet kezelni... egyébként a törlést a Rásky féle vita miatt javasoltam, mert valaki erre hivatkozott... --irimief 2006. január 30., 20:59 (CET)
- Fent van a Misel???? mindjárt megkeresem és javaslom törlésre! :) --irimief 2006. január 30., 21:03 (CET)
- A javaslatban bocsánatot kértem DD-től :) --irimief 2006. január 30., 21:08 (CET)
IRC
[szerkesztés]Nagyon sokat tanulok most, és így este pihenek. Mentem IRC-ezni, hogy megvitassuk a wikit átformáló fontos dolgokat, a mostani javaslatokat, tényleg pozitív vagyok meg minden, erre nyenyec beszól, meg nyomja a süket dumát, beleköt mindenbe... :)) KÉsz voltam, gondoltam, na ez is megbolondult. Elfogadtam, maradtam higgadt. :) Csak kicsit elment a kedvem a vitáktól. De visszajött... NCurse üzenet 2006. január 30., 22:11 (CET)
Akkor már ordítoznék, h túl vagyok rajta. Szerda életem vizsgájának időpontja. Majd szidjatok. :) NCurse üzenet 2006. január 30., 22:17 (CET)
Sablonbibi
[szerkesztés]Az uralkodósablonnál nem várt probléma adódott, ld. II. Lajos utódai. Ha van szögleteszárójel, akkor látszik, ha nincs, akkor meg nem link. A másik pedig Orseolo Péternél jelenik meg: nem problémás így? Arról nem beszélve, hogy ott mi legyen, ahol ellenkirály van? (III. István). IV. Ferdinánd meg külön problémás.--Mathae ->Virtuális üzenetrögzítő 2006. január 31., 17:46 (CET)
Mit? Én semmit sem csináltam, az egészet a pápák sablonjáról loptam. A bizánciaknál használt doboz nem tudom, honnan való, de nem különbejáratú, ráadásul külön vicces: egy jó csomó táblázat szétesett azóta. Tehát az sem mérvadó.--Mathae ->Virtuális üzenetrögzítő 2006. január 31., 17:58 (CET)
Pl. X. Konstantin, de V. Alexiosz környékén hasonló gondok adódnak, mint most.--Mathae ->Virtuális üzenetrögzítő 2006. január 31., 17:59 (CET)
Pápai református templom
[szerkesztés]Hátszóval... jártál már pápán? Én itt élek Db-be még nem jártam és nem tudja eszembe juttatni azt, de most ez sztem jó erről a templomról. Meglehet h hasonlít egyébként mer ha jol tom Mo.-n van vagy 3 ilyen szép refi templom szal a hasonlóság oka megwan. Képet jobbat nem tok, legfejjebb leírást kereshetek, ha szükséges.---by SSDB- 2006. január 31., 18:54 (CET)
Oksi javítom... de már találtam is egy kis cikket amit átfozgalmazok a és a nvezetességek közé rakom a refi templomról. ---by SSDB- 2006. január 31., 18:57 (CET)
Képek áthelyezése
[szerkesztés]Kedves Serinde! Feltöltöttem 40 drb "saját" erdélyi képet. Sajnos nem tudom átteni a commosba, ha van hozzá kedved, ráérő időd, légyszíves tedd át oda. (Aki nem tud arabusul, arra búsul) - - Üdv. » KeFe « * ✍ 2006. január 31., 19:32 (CET)
Hm, majd megpróbálom, csak azokat előbb le kell mentenem a saját gépemre és onnan vissza, mert átmozgatni sajnos nem lehet. Úgyhogy ez hosszabb projekt :) - Serinde üzenet 2006. január 31., 19:36 (CET)
Ábra
[szerkesztés]Kérdésem volna: hogyan tudnék egyszerű magyarázó ábrákat mellékelni a dolgaimhoz? Én magam elkészíteném, de mivel, hogyan, mely formátum a jó stb.?--Villanueva 2006. február 1., 10:50 (CET)
Nos, sematikus, vonalas rajzok lennének. Mivel lehet az általad említett formátumokat szerkeszteni?--Villanueva 2006. február 1., 19:24 (CET)
Ki lehet I. Péter apja?
[szerkesztés]Hogy őszinte legyek, a táblázatba nem én írtam be ezt a megjegyzést, és ezidáig nem is néztem utána, de a Magyar Nagylexikon szerint Orseolo Otto vette feleségül Géza fejedelem leányát, és ő I. Péter királyunk apja. Én hajlamosabb vagyok a nagylexikonnak hinni, elvégre a saját történelmünket csak jobban tudjuk az angoloknál... Azért még több helyen utánanézek :)
Üdv: Jojo
Zaklatlak egy picit :)
[szerkesztés]Sablon:KezdőlapIntro :) – Alensha 寫 词 2006. február 2., 15:17 (CET)
jó, de vagy a wikipédistát is kisbetűvel kell írni, vagy a találkozót is naggyal... :) – Alensha 寫 词 2006. február 2., 15:22 (CET)
- Hogy neked mennyi bajod van... - Serinde üzenet 2006. február 2., 15:24 (CET)
- Nem nekem… a magyar helyesírásnak, ami itt ül a nyakamon és fojtogatja a lelkiismeretemet, ha valamit javítatlanul hagyok :) Köszi, hogy megcsináltad! :) – Alensha 寫 词 2006. február 2., 15:50 (CET)
Nagyon rendes vagy!
[szerkesztés]Köszi, hogy áttetted, és bocs azért ha sok munkát kértem Tőled. Ezért, ha még nem tetted meg, az userlapom alattiakat, ne javítsd át. Inkább töröld ki.
Nekem ezek a képek a saját gépemen, + CD is megvannak, az userlapom alá pedig csak úgy belinkeltem. - - Üdv. » KeFe « * ✍ 2006. február 2., 16:15 (CET)