Szerkesztővita:Dr.Garfbob10(2)/Archív09
Új téma nyitásaInhumans
[szerkesztés]Amíg építés alatt van is hozzányúlhatok? – Vakondka vita 2017. december 11., 16:05 (CET)
A filmsorozat még fut vagy már befejezett? Alapvetően amúgy moziban vetítették vagy televízióban sugározták? Te leginkább melyik műfajba helyeznéd? Tegnap írtam egy üzenetet ahol téged is megemlítettelek a vitalapomon, csak nem kaptál értesítést, mert az elején elírtam a neved, utána javítva meg már nem ment el az értesítés. – Vakondka vita 2018. január 3., 12:34 (CET)
Műfajok
[szerkesztés]A bevezetőben túl sok felsorolni mind, a legjellemzőbbet elég megemlíteni, de egyet említsünk meg, ami a legjellemzőbb, a többit elég a box-ban fontosság szerint sorba rendezve, példaképp te a pindúr pandúrokat mibe sorolnád, ami al legjellemzőbb rá? – Vakondka vita 2018. január 4., 22:08 (CET)
De így a film, a film és sorozat a kifejezés legyen benne, a bevezetőben úgy legyen, néha kettőt is össze lehet mosni, de külön helyen akarom megemlíteni a bevezetőben a megvalósítási formától, a megvalósítási forma meg maradjon az elején. – Vakondka vita 2018. január 4., 22:10 (CET)
Az Inhumans ezt mibe sorolnád leginkább? – Vakondka vita 2018. január 4., 22:44 (CET)
Kacsamesék, Chip és Dale - A Csipet Csapat, Balu kapitány és Gumimacik Ezekre szerinted melyikre mi a legillőbb? – Vakondka vita 2018. január 7., 21:31 (CET)
Kölyökklub
[szerkesztés]A Kölyökklub a blokk elején ki van írva, az közben jelenik meg a Disney Club kiírás, azt amikor ott vége, megint kiírják az ezt lezáráskor. Utána meg van ilyen bemondják, valahogy így: Nem volt elég kedvenceidből, a Nickelodeon csatorna az RTL Klubra is elhozta őket, készülj, mert a kedvenceid már várnak. Ezt is bemondják az azt lezáráskor. Aztán a blokk végén kiírják megint a Kölyökklub kiírást a teljes lezáráskor. – Vakondka vita 2018. január 8., 10:28 (CET)
Yu-Gi-Oh! 5D's
[szerkesztés]Szia! Szerintem jobb lenne maradni a Yu-Gi-Oh! 5D’s névnél, hogy egységes legyen. Nem értem miért adtak neki magyar címet, a GX-et se keresztelték át Következő generációra. Meg amúgy is csak az anime kapta ezt a címet, Yu-Gi-Oh! 5D’s-franchise részét képezi egy manga, gyűjtögetős kártya és több videojáték is. A feljavításhoz ajánlanám a Yu-Gi-Oh! GX cikket . @Fromiadrian: Mivel te voltál az első átnevező, kérném te véleményed is. – Sasuke88 vita 2018. január 22., 19:45 (CET)
@Sasuke88: Szerintem is jobb lesz, ha marad. Én se értettem, hogy miért kapott magyar címet. Csak azért neveztem át, mert már megszoktam, hogy ha lesz magyar címe, akkor mindig átírom.– Fromiadrian vita 2018. január 22., 20:42 (CET)
@Fromiadrian: Rendben, akkor ezt megbeszéltük. Dr.Garfbob10(2): A japán neveket majd átírom, ha kész vagy a feljavítással. – Sasuke88 vita 2018. január 22., 21:05 (CET)
Re: Szörnyen boldog család
[szerkesztés]Igen, segíthetsz, köszi. – Vakondka vita 2018. január 22., 21:27 (CET)
Az alapmű az mi könyv, regény? – Vakondka vita 2018. január 22., 21:45 (CET)
Műfajában szerinted mi a legjellemzőbb rá? – Vakondka vita 2018. január 22., 22:00 (CET)
A bemutatási módjában, moziban vetítve, tévében sugározta, interneten közzétéve, vagy adattárolón, adathordozón kiadva, hogy jelent meg eredetileg? Úgy tudtam mozis. – Vakondka vita 2018. január 22., 22:55 (CET)
A filmművészet
[szerkesztés]Pótoltam benne egy elmaradt szöveget, a laptörténete alapján megtudod nézni, a szerkesztői al-lapomon, a múltkor azért hagytam ki, mert nem tudtam nagyon elolvasni a fényképről, nem lett valami jó kép, olyan homályos lett, ahogy lefényképeztettem a könyvből a könyvtárban, most viszont leírtam lapra én magam a könyvtárból, a könyvből elolvasva, azt úgy beírtam a papírról. – Vakondka vita 2018. január 26., 14:40 (CET)
A saját véleményedet szeretném kikérni, te szerinted én sokat tudok a filmekről, és a te véleményed szerint én értek a filmművészethez? – Vakondka vita 2018. január 28., 21:33 (CET)
South Park
[szerkesztés]Szerinted melyik műfaj a legjellemzőbb rá? Láttam már sok részt a sorozatból. Én a szituációs komédiát láttam rá a legjobbnak. – Vakondka vita 2018. január 29., 09:33 (CET)
Laura csillaga
[szerkesztés]Van egy rövid részekből álló sorozat, mostanában is megy az M2-n, arról tudnál nekem infós oldalakat keresni? – Vakondka vita 2018. január 31., 15:31 (CET)
Danke Schön – Vakondka vita 2018. február 1., 11:40 (CET)
Segíthetsz velük: BloggerHU, Fromiadrian, Gergő90 és Gabest. – Vakondka vita 2018. február 1., 12:40 (CET)
Akkor vehetjük úgy is német-magyar? Mivel a kecskeméti filmstúdió is részt vett a készítésében. – Vakondka vita 2018. február 1., 15:52 (CET)
Úgy néz ki mintha a Duna TV már adta volna az 1. évadot, az M2. az 1. évadot most ismétli, ugyan azzal a szinkronnal, a 2. és a 3. évadhoz készíttetett újat, mert az újonnan adja, amiben a szerepet játszót figurák közül, a szülőknek maradt a régi hangjuk, a gyerekek kaptak új hangot. – Vakondka vita 2018. február 1., 16:08 (CET)
Rockford nyomoz
[szerkesztés]Kérlek szépen segíts a filmsorozat cikkében bővíteni, ha tudsz. – Vakondka vita 2018. február 20., 22:16 (CET)
Thank You – Vakondka vita 2018. március 1., 14:31 (CET)
Szerinted melyik a legjellemzőbb műfaj rá, és fontosság szerint felsorolva szerinted mik jók rá? – Vakondka vita 2018. március 1., 14:36 (CET)
A detektívtörténet és a thiller után, még mik elfogadhatóak rá szerinted, és hogy tennéd sorba? – Vakondka vita 2018. március 1., 19:22 (CET)
A detektívtörténet most a bevezetőbe detektívregény így írtam be, de detektívtörténet így akartam volna, te közben át is írtad, köszi. Ja csak többféle képen is olvastam már, az most az jutott eszembe, de a detektívtörténet így maradjon, köszi. – Vakondka vita 2018. március 4., 10:56 (CET)
Maja, a méhecske – A mézcsata
[szerkesztés]Kérlek szépen segíts a 3D-s számítógépes animáció bővítésében, ha tudsz. – Vakondka vita 2018. február 24., 11:54 (CET)
Danke Schön – Vakondka vita 2018. március 1., 14:31 (CET)
Egyik nap véletlen a magyar forgalmazót írtam be a bevezetőbe, de a külföldit akartam volna, közben te kicserélted, köszi. – Vakondka vita 2018. március 4., 10:56 (CET)
Tudod
[szerkesztés]Hogy a Mickey és a autóversenyzők 3d-s figurákal,😐 van de akkor miért kellet szerkeszteni????😥😟 Zsomi2007 vita 2018. február 28., 16:00 (CET)
Aktivitásod, Zsomi2007
[szerkesztés]Megint nem igen látlak erre felé mostanság, mert sok a dolgod. Zsomi2007 csak szórakozik mindenféle hülyeségekkel, amint gondolom te is láttad. – Vakondka vita 2018. március 1., 10:02 (CET)
Lebetegedtél? Ja ezt biztosan úgy értetted valami munka végzéséi állapotból, hogy most nem tudtál olyan dolgokat csinálni miket szerettél volna amúgy. meg így a munkádat se tudtad csinálni. – Vakondka vita 2018. március 1., 14:42 (CET)
TV2 Matiné
[szerkesztés]A műsorblokk megszűnt, vagy csak teljes egészében szünetel? Mert már pár hete nem volt. Most külön adva pár mese egymás után van műsoron. – Vakondka vita 2018. március 3., 09:10 (CET)
Ha lesz időd, nézz utána, mi lett vele. – Vakondka vita 2018. március 3., 21:20 (CET)
Akkor mit ajánlaná mi legyen a jelenlegi műsorok szakaszban, a táblázat maradjon? – Vakondka vita 2018. március 3., 22:39 (CET)
Így gondoltad? Ha nem akkor változtasd meg úgy, ahogy te gondoltad. – Vakondka vita 2018. március 4., 09:47 (CET)
Időd
[szerkesztés]Még mindig nagyon elfoglalt vagy, vagy már van időd több, hogy együtt dolgozzunk? – Vakondka vita 2018. március 11., 17:14 (CET)
De azért most már szerkesztgetsz. :) – Vakondka vita 2018. március 12., 20:43 (CET)
A hihetetlen Hulk
[szerkesztés]A bemutatási módot és a műfajt kivetted, a megvalósítási formát áttetted képregényfilm erre. Ez milyen megvalósítási forma? Miben tér el a "valódi" filmtől, a valós környezetben készült élőszereplőstől, a rajzfilmtől, a rajzolt térben készült firkaszereplőstől.és a számítógépes animációtól, számítógéppel animálttól? A képregény képei vannak felvéve azok alapján van összeállítva a mozgás? Az enwiki szerint a műfaja szuperhős film, az imdb szerint akciófilm, kalandfilm és sci-fi film. Ha meg a képregényfilm műfaj akkor meg a megvalósítási forma került ki és a bemutatási mód. Elején én mindig a megvalósítási formát szoktam, külön más helyen tüntetem fel a bemutatási módot meg a megvalósítási formát, de még a műnem is jó jön egy külön helyen feltüntetve a valósághoz való viszonya szerint. – Vakondka vita 2018. március 27., 10:59 (CEST)
Tehát akkor ez nem is megvalósítási forma, nem is bemutatási mód, nem is műnem, nem is műfaj, hanem gyűjtő foglalom? – Vakondka vita 2018. március 27., 20:13 (CEST)
De ennél a megvalósítási formát és a bemutatási módot kivetted. – Vakondka vita 2018. március 27., 21:08 (CEST)
Nem hanem első bemutatásra, hogy moziban vetítették e, vagy televízióban sugározták e, vagy interneten tették láthatóvá e, vagy milyen adathordozón jelenítették meg e. – Vakondka vita 2018. március 27., 21:29 (CEST)
De ugye akkor ez a képregényfilm kissé különleges példa, tehát eltér az egyszerű megvalósítási formáktól, az egyszerű bemutatási módoktól, az egyszerű filmes műnemektől, és az egyszerű filmes műfajoktól, mert gyűjtő fogalom azt mondtad. – Vakondka vita 2018. március 27., 21:52 (CEST)
Share your experience and feedback as a Wikimedian in this global survey
[szerkesztés]Hello! The Wikimedia Foundation is asking for your feedback in a survey. We want to know how well we are supporting your work on and off wiki, and how we can change or improve things in the future. The opinions you share will directly affect the current and future work of the Wikimedia Foundation. You have been randomly selected to take this survey as we would like to hear from your Wikimedia community. The survey is available in various languages and will take between 20 and 40 minutes.
You can find more information about this survey on the project page and see how your feedback helps the Wikimedia Foundation support editors like you. This survey is hosted by a third-party service and governed by this privacy statement (in English). Please visit our frequently asked questions page to find more information about this survey. If you need additional help, or if you wish to opt-out of future communications about this survey, send an email through the EmailUser feature to WMF Surveys to remove you from the list.
Thank you!
42. Golden Globe-gála
[szerkesztés]Szia! A 42. Golden Globe-gála szócikkre Építési sablont tettél. 03.05-én szerkesztetted utoljára. Nézz rá legyél szíves. Köszönettel: Gg. AnyÜzenet 2018. április 2., 22:18 (CEST)
41. Golden Globe-gála
[szerkesztés]Szia! A 41. Golden Globe-gála szócikkre építési sablont tettél. 03.05-én szerkesztetted utoljára. Nézd meg legyél szíves. Köszönettel: Gg. AnyÜzenet 2018. április 3., 22:35 (CEST)
Mása meséi
[szerkesztés]Tudnál hoz még forrásokat keresni? Meg tudnál segíteni bővíteni? És műfajban mi jók rá szerinted? Én a mesénk kívül most nem tudtam definiáltabbat rá, egyelőre beírtam azt. – Vakondka vita 2018. április 5., 11:32 (CEST)
Ezek szerint nem is 2012-ben hanem 2011-ben indult? Amúgy már lefutott? Mert valamikor az idén fut le Oroszul. A hivatalos oldal nálad bejön? Nézd meg mert nálam letiltja az oldalt a vírusirtóm. – Vakondka vita 2018. április 5., 12:05 (CEST)
Danke für die Hilfe – Vakondka vita 2018. április 5., 17:23 (CEST)
A történet leírása
[szerkesztés]Szia Dr.Garfbob10(2)! A cselekmény, ezt nem szoktam én se meg Sauske88 se szokta birtokos esetbe tenni. Nem is kell, fölöslege, hiszen annyi erővel, minden szakaszt birtokos esetbe tehetnénk. Szereplői, Epizódjai, Jegyzetei, Forrásai, További információi, Kapcsolódó szócikkei stb. Ugyanígy névelő sem kell a szakasz nevek elé. A cselekmény stb. HuFi írta egyszer, hogy a történet leírásánál, rövid pár mondatos leírás az még nem cselekmény, az csak az, ha az egész történetet részletesen leírjuk. Ahhoz a cselekmény vagy a történet név a jó. Egy rövid pár soros ismertetőhöz. az ismertető, előzetes, rövid tartalom ilyesmi megnevezések a jók. – Vakondka vita 2018. április 12., 09:18 (CEST)
Egyébként a sorozatoknál is egy kicsit megrészletezhetnénk a leírások, és akkor lehetne mindenhol a cselekmény, ez a legjobb szerintem, ne csak nagyfilmeknél legyen így, de birtokos esetbe inkább ne tegyük, a legtöbb helyen én nem is láttam úgy, régen sem. – Vakondka vita 2018. április 12., 11:51 (CEST)
Reminder: Share your feedback in this Wikimedia survey
[szerkesztés]Every response for this survey can help the Wikimedia Foundation improve your experience on the Wikimedia projects. So far, we have heard from just 29% of Wikimedia contributors. The survey is available in various languages and will take between 20 and 40 minutes to be completed. Take the survey now.
If you have already taken the survey, we are sorry you've received this reminder. We have design the survey to make it impossible to identify which users have taken the survey, so we have to send reminders to everyone. If you wish to opt-out of the next reminder or any other survey, send an email through EmailUser feature to WMF Surveys. You can also send any questions you have to this user email. Learn more about this survey on the project page. This survey is hosted by a third-party service and governed by this Wikimedia Foundation privacy statement. Thanks!
Re: A Spongyabob Kockanadrág epizódjainak listája
[szerkesztés]Évadonként csináld meg mind két számozást, a végig számozást is meg az évadonkénti számozást is, jelenleg csak az egyik van és magában a rosszabbik, meg pontozd meg a részek számait, kellenek a pontok, mert sorszámok. – Vakondka vita 2018. április 15., 10:21 (CEST)
Nagyon szépen köszi a pontozást, a számozásnál, ha csak az egyik van jobb a végig, de a legjobb ha mindkettő fel van tüntetve baloldalt a végig számozás, jobb oldalt az évadonkénti számozás. Még nem csináltad meg, nem kell vele rohannod, de majd csináld meg a kedvemért, akkor amikor kedved lesz hozzá, meg időd, ha sokáig nem csinálod meg, akkor majd megcsinálom helyetted. – Vakondka vita 2018. április 15., 11:36 (CEST)
Az Agymenők epizódjainak listája
[szerkesztés]Szia!
Egy anon miatt a szerkesztéseid is elvesztek, apránként pótold őket, hogy ellenőrizhessem. misibacsi*üzenet 2018. április 15., 18:19 (CEST)
Your feedback matters: Final reminder to take the global Wikimedia survey
[szerkesztés]Hello! This is a final reminder that the Wikimedia Foundation survey will close on 23 April, 2018 (07:00 UTC). The survey is available in various languages and will take between 20 and 40 minutes. Take the survey now.
If you already took the survey - thank you! We will not bother you again. We have designed the survey to make it impossible to identify which users have taken the survey, so we have to send reminders to everyone. To opt-out of future surveys, send an email through EmailUser feature to WMF Surveys. You can also send any questions you have to this user email. Learn more about this survey on the project page. This survey is hosted by a third-party service and governed by this Wikimedia Foundation privacy statement.
ráérésed
[szerkesztés]Mikor lesz olyan időd, amikor hosszabb időn át tudunk beszélgetni, meg együtt szerkeszteni? Én valami tanulási, egyéb helyi, dolgozási szünetedre gondoltam. – Vakondka vita 2018. április 20., 09:32 (CEST)
Végérvényes lépés a wikin
[szerkesztés]Szia Dr.Garfbob10(2)! A segítségedre lesz szükségem most, van most egy cikk, ami egészen különleges, de van egy feltétel, ami több mindent tartalmaz, és azt ezek után véglegesíteni akarom. Leírom majd még egyszer, már beszéltünk a dologról, de most tömören egymás mellé kihangsúlyozom. Ezeket akkor csinálom meg, amikor megint aktív leszel, remélem e héten fent leszel. – Vakondka vita 2018. április 25., 17:50 (CEST)
Az a helyzet, hogy nem egy cikkről lenne szó, hanem az összes olyan cikk, ami részemre lényeges. Ezt egyik nap megbeszéljük, vagy a nyáron valamikor, remélem akkor lesz időd. De a filmek csoportosításairól beszélek, ezeket így külön a megvalósítási formát, a bemutatási módot, a műfajok és a műnemet bizonyos cikkeknél így akarom feltüntetni, sok van. Arra értettem, majd ha lesz időd, akkor az összes cikket megosztom veled. De most a legutóbbi, amire azt írtam különleges. A "Bűbáj herceg és a nagy varázslat", mert Hófehérke, Hamupipőke és Csipkerózsika ők mindhárman játszottak ebben szerepet. Ebben a magyar hangokról nem találtam weboldalt, utána néznél te is. Meg az az érdekes ez amerikai-kanadai úgy láttam, és Vietnámban mutatták be 2018. április 20-án azt találtam az enwikiben. – Vakondka vita 2018. április 26., 20:25 (CEST)
Igen erre gondoltam, hogy a megvalósítási forma, a filmes műnem a valósághoz való viszonya szerint, a bemutatási mód, a filmes műfaj, így ezek fel legyenek tüntetve külön a bevezetőben, de elöl legyen a megvalósítási forma, a filmes műnemnél ott hozzáírhatjuk ahol szerepeket játszottak, hogy élőszereplős vagy animációs játékfilm. Ahol kevesebb mint 35 perc a játék idő a rövidfilm meg a box-ban felül szerepel, ez játék időre utaló kifejezés. Részletesen pontosan leírtam téged is megemlítve a vitalapomon, ami a leglényegesebb a wikin nekem. Ha meg pluszban még valahol a film kifejezést akarod használni, ott kaphat toldalékot. Ez a négy hely, ahol a csoportosításokhoz kapcsolódóan feltüntetve külön ott toldalék mentes és ne birtokos eset legyen. – Vakondka vita 2018. április 29., 15:25 (CEST)
Jelölés
[szerkesztés]Kedves Garfbob!
Nagyon szépen köszönöm támogatásod és bizalmad. Gg. AnyÜzenet 2018. május 8., 21:58 (CEST)
Lexi és Lotti – Megbízható detektesók
[szerkesztés]Köszi az eredeti adó hozzáadását, meg egy link szépítését. – Vakondka vita 2018. május 11., 08:32 (CEST)
Peppa malac
[szerkesztés]Miért kellet??? Zsomi2007 vita 2018. május 11., 16:24 (CEST)
Hát. Ha kellet volna Zsomi2007 vita 2018. május 20., 18:28 (CEST)
új vagyon!
[szerkesztés]Kérlek,segíts nekem! – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Rtl híradó (vitalap | szerkesztései) 2018.05.20 9:10
Mi is a neve ahol az adminisztrátorok bezsélgetnek?
[szerkesztés]Elkészítettem a ripost lapját. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Rtl híradó (vitalap | szerkesztései) 2018.05.20 16:52
Fundimini
[szerkesztés]Készítenél okosperselyhez. Egy profilt vagy mit alapitva 2014 október 24 kereskedelmi? igen Zsomi2007 vita 2018. május 20., 18:37 (CEST)
Csinálsz a wikipédián nekem van fundimini fiókóm Zsomi2007 vita 2018. május 20., 20:21 (CEST)
Zsomi2007
[szerkesztés]Szia!
Nagyjából látom, hogy mi a helyzet (a cikkben). Nem is ezzel van a gond, hanem azzal, hogy Zsomi2007 gyerek megpróbálhatná értelmesen kitölteni a szerkesztési összefoglalókat, mert akkor el lehetne kerülni az ilyen visszavonásokat. De mindenekelőtt le kéne szoknia az anyázásról, gondolom, ebben egyetértünk. Üdv, – Pkᑌᘗᖾᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2018. május 21., 20:56 (CEST)
Látom, de én sem tudom értelmezni. A Fundimini egy gyerekek számára készült oldal. Biztos nagyon örül neki, hogy neki is van regisztrációja. Lehet, hogy játszani akar. Szerintem el van tévedve. – Pkᑌᘗᖾᐁᐧᐦᑕᒪᑫᐃᐧᐣ 2018. május 22., 07:53 (CEST)
Miért lennék az már egy régi Zsomi2007 vita 2018. augusztus 14., 20:35 (CEST)
Üzenet
[szerkesztés]Szia!
Dr.Garfbob10(2) a miraculous katicabogár és fekete macska kalandjai epizódlistában a "Syren" szó magyarra fordítva sziréna, mivel azt nem kelet volna ki törölni. Irhás Martin 2018.05.24., 21:37 (CEST)
Re: Iszdb
[szerkesztés]Jó, majd mindenhol úgy lesz. – Vakondka vita 2018. május 25., 22:48 (CEST)
A Hihetetlen család 2.
[szerkesztés]Helló!
A film alapján készült angol nyelvű regény elolvasása után írtam meg a cselekményt, úgyhogy megnyugtatlak, hogy ez a film hivatalos cselekménye. Valóban a film még nem jött ki, ezért raktam ki elé a cselekményrészletező fejlécet, figyelmeztetés gyanánt. Habár tapasztalatból tudom, hogy nem ritka az, amikor a egy filmpremier előtt kiírják a részletes cselekményt, 2010-ben ugyanez volt a Toy Story 3 magyar Wikipédia oldalán is (azt pedig nem én szerkesztettem). De igyekeztem gondos, jól megfogalmazott cselekményleírást adni, úgyhogy remélem, ez nem probléma :) – Ertonien vita 2018. május 29., 14:01 (CEST)
Nyári szüneted
[szerkesztés]Mikortól lesz, hogy onnan rendszeresen minden nap ráérsz wikizni? – Vakondka vita 2018. június 4., 09:02 (CEST)
Trenk, a kis lovag
[szerkesztés]Majd segíts ebben a cikkben bővíteni, megvan a megvalósítási forma is, a valósághoz való viszonya szerinti műneme is, a bemutatási módja is, a műfaja is, és igazából mese, mert kitalált történetet dolgoz fel. – Vakondka vita 2018. június 4., 21:39 (CEST)
Köszi jól kijövő wikis kolléga. :) – Vakondka vita 2018. június 9., 09:29 (CEST)
Netflix
[szerkesztés]Csak ezt olvastam a bevezetőben: A Netflix "amerikai" cég, ami filmek és sorozatok streamelését kínálja interneten keresztül. Amúgy persze online weboldal, mint a YouTube nem tévécsatorna, bárhol elérhetőek róla a műsorok, az igaz. De bocsi, ne hari. – Vakondka vita 2018. június 5., 08:55 (CEST)
Hófehérke (musical, 2018)
[szerkesztés]Ebbe kérlek szépen segíts bővíteni, ha tudsz segíteni. – Vakondka vita 2018. június 9., 09:53 (CEST)
A bemutató helyszínét azt honnan írtad be? – Vakondka vita 2018. június 9., 10:29 (CEST)
A jegy.hu ezt is nézd meg, meg a kritikát is, mert az előbb Andrádi Zsanett, úgy említette nekem Facebookon, hogy az alap bemutató nem Budapesten, hanem Tatabányán volt. – Vakondka vita 2018. június 9., 10:35 (CEST)
Oké, rendben. :) – Vakondka vita 2018. június 9., 11:21 (CEST)
Még egy csonk sablont kitehetnénk, már elérte az elegendő szintet, de még ráfér a bővítés. – Vakondka vita 2018. június 9., 11:25 (CEST)
Nagyon szépen köszönök, minden segítséget. – Vakondka vita 2018. június 9., 11:27 (CEST)
Szundi
[szerkesztés]Ő még, mért nincs fent a listán, őt nem találtad meg? – Vakondka vita 2018. június 10., 08:03 (CEST)
Sziporka Sziszi
[szerkesztés]Egy új mese februártól a Da Vinci-n, ha akarsz segíthetsz javítani és bővíteni. – Vakondka vita 2018. június 11., 11:24 (CEST)
Vakációd
[szerkesztés]Lesz időd akkor a nyáron? – Vakondka vita 2018. június 15., 09:13 (CEST)
Akkor említsd meg előtte, amikor lesz időd. – Vakondka vita 2018. június 16., 23:27 (CEST)
Miraculous – Katicabogár és Fekete Macska kalandjai
[szerkesztés]Ez igaz az 1. évad korhatárra tekintett nélkül megtekinthető, a 2. évad meg hat éven aluliak számára nem ajánlott? Nekem ez kissé így illogikusan hangzik, bár persze lehet ilyen, csak arról van szó, hogy Zsomi2007 írta be, de ő nem igazán megbízható. – Vakondka vita 2018. június 18., 14:04 (CEST)
85.67.16.166
[szerkesztés]Szia barát közeli viszonyban levő jól kijövő wikis kollégám! Köszi megakadályozod ezt az idegesítő anont, annyiszor kicserél jó neveket rosszra, azt nem indokol semmit sem. – Vakondka vita 2018. június 22., 22:16 (CEST)
Műsorblokkok
[szerkesztés]Szia barát közeli viszonyban levő wiki kolléga! Azt szeretném kérdezni, hogy nem kéne szerinted a műsorblokkokban is mindenhol dőltre tenni a címeket? – Vakondka vita 2018. június 26., 20:35 (CEST)
Igen, arra gondoltam, de nem kell, ha nem szeretnéd. – Vakondka vita 2018. június 27., 10:00 (CEST)
Gabest
[szerkesztés]Dr.Garfbob10(2) baráti közeli viszonyban levő kollégám, a jó barátomnak, adtam ma tanácsokat, nézd meg te is, és te is adhatsz neki, hogy mik azok amikben hibái voltak az elmúlt években, amióta itt volt, és mik azok amikben javítani a kéne, de kedves, barátságos hangnemben írj neki. – Vakondka vita 2018. június 27., 10:32 (CEST)
Problémás képek
[szerkesztés]Szia! Az általad feltöltött Fájl:Slager FM logó.png és Fájl:Rock FM logó.jpg képek egy szerzői jogvédelem alatt álló alkotások. A feltöltés óta eltelt több mint 30 nap és az engedélyek nem érkeztek meg a permissions-huwikimedia.org
címre, ezért a képeket törölni fogjuk. Képekkel kapcsolatos kérdéseiddel fordulj bizalommal a kocsmafal képszekciójához. Képek feltöltése előtt kérlek tanulmányozd a felküldési útmutatót. Megértésed köszönöm. Szasza üzenet 2018. július 13., 12:42 (CEST)
Szerkesztések
[szerkesztés]Szia barát közeli viszonyban levő wiki kollégám!
Na akkor, mától megint vagyok, július 3-tól július 25-ig volt valami olyan jó dolog a wikin kívül, amiért addig nem akartam most wikizni sem. Van akkor a nyáron most időd, lesz időd, hogy közösen átnézzük a cikkeket? – Vakondka vita 2018. július 28., 09:32 (CEST)
Egyszer mondtad az Iszdb ennek mindenhol kapcsos zárójelesen kéne lennie a további információkban, de jegyzet forrásként is meglehet adni. De miért jobb ha a további információkban kapcsos zárójelesen van benne? Ha a jegyzetekbe tesszük, akkor kiemeli a szerepet játszó színészek és a szerepet játszó figurák magyar hangjaiknak neveit, hogy az van forrással megadva. Legalább is én úgy gondolom. – Vakondka vita 2018. július 28., 13:08 (CEST)
Bocsi, ne hari, valamit félre gondoltam. Nem csak a további információkba lehet tenni elektronikusan az iszd-t, de ahhoz viszont nem elég megbízható webhely, hogy a forrásokban megállja a helyét. – Vakondka vita 2018. július 28., 22:19 (CEST)
Bár ha filmlinkek ezt tesszük bele a forrásokba, akkor is abban jelenik meg, de nem vagyok benne biztos, hogy megbízhatóságban eléggé megállja ott a helyét. – Vakondka vita 2018. július 28., 22:53 (CEST)
Filmcímek
[szerkesztés]Szia! Köszi az infót. bocsi a figyelmetlenségért. - Viloris Üzenj! 2018. július 28., 21:59 (CEST)
Kérés
[szerkesztés]Szia Dr.Garfbob10 (2)!
Megkérhetnélek , hogy segítes nekem egy új általan létrehozott oldalt szerkezteni , mert én még csak kezdő vagyok a wikipédián.Az az oldal neve amit létrehoztam "Spongabob kockanadrág 11.évad"Irhás Martin vita 2018. július 29., 08:35 (CEST)
Vélemény elmondás
[szerkesztés]Szia!
A miraculous katicabogár és fekete macska kalandjai 2. évad 15. része hivatalos címként írtam be, mivel a Disney csatorna Magyország nevű csatornán találtam meg a ,,Sztária" címet . Szóval az hivatalos cím. – Aláíratlan hozzászólás, szerzője Irhás Martin (vitalap | szerkesztései)
Cikkek
[szerkesztés]Nem írtál rám a nyáron, hogy mikor van időd, végig nézni velem közösen a cikkeket. Nem volt akkor ezek szerint hosszabb időd? – Vakondka vita 2018. augusztus 27., 11:41 (CEST)
Re: ráérésed
[szerkesztés]Szia Dr.Garfbob10(2) barát közeli viszonyban levő wikikollégám! Azóta sincs időd, hogy a cikkeket közösen átnézzük? – Vakondka vita 2018. szeptember 13., 19:27 (CEST)
Mesék
[szerkesztés]Szia barát közeli viszonyban levő wiki kollégám!
- Amikor Henry találkozott (The Day Henry Met)
- Kody kalandjai (Kody Kapow)
- Kalózka és Kapitány kalandjai (Nem tudom)
- Sammy és barátai (Nem tudom)
- Katuri [Katuri? (nem biztos, csak egy tipp)]
Ezekhez az animációs sorozatokhoz, és egy animációs rövidfilmhez, ha lesz időd, kérlek szépen, nézd meg, van e elegendő forrás valahol interneten, a megírásukhoz, mert nem csak én, hanem egyik haverom is szeretne ezekről cikket írni. – Vakondka vita 2018. szeptember 19., 19:52 (CEST)
köszszi – Vakondka vita 2018. szeptember 20., 18:48 (CEST)
Építés alatt
[szerkesztés]Szia! A Spongyabob Kockanadrág (11. évad) szócikkre építési sablont tettél. 08.26-án szerkesztettétek utoljára. Nézz rá legyél szíves. Gg. AnyÜzenet 2018. szeptember 24., 22:25 (CEST)
wikiszülinap
[szerkesztés]Szia Dr.Garfbob10(2)! Boldog 7. wikiszülinapot kívánok! NJH7779🚋villamos 2018. október 15., 19:01 (CEST)
Egy hete volt, de nyolc napig még bőven belefér, boldog wikiszülinapot utólag, de ma küldök valamit facebookon is. – Vakondka vita 2018. október 22., 06:54 (CEST)
szívesen! – Vakondka vita 2018. október 22., 09:23 (CEST)
Legyen Ön is milliomos!
[szerkesztés]Szia Dr.Garfbob10(2) barát közeli viszonyban levő wikikollégám! Nem tudod véletlenül, hogy a feltámadt műsor, mikor indul az ősszel? – Vakondka vita 2018. október 19., 16:34 (CEST)
Gofri, a csodakutya
[szerkesztés]Szia Dr.Garfbob10(2) barát közeli viszonyban levő wikikollégám! Egy új filmsorozat, az ősz elején indult az idén a Minimaxon, eddig nem is emlékeztem valódi filmsorozatra, hogy láttam volna menni ezen az adón, csak rajzfilmsorozatra meg 2D-s és 3D-s számítógépes animációs sorozatra emlékeztem, de utána nézve, tényleg ez az első valódi filmsorozat a Minimaxon, valós díszletekkel között készült és élőszereplős. Légy szíves segíts bővíteni a cikket, kérlek szépen keress még hozzá információs oldalakat. Az ismertetőt a portról fogalmaztam át, nézd meg szerinted így jó lesz. – Vakondka vita 2018. október 21., 10:46 (CEST)
Elrendeztem a mozgóképes csoportosítás elosztva benne a bevezetőben. Ez a filmalkotás sorozat, mert több részes és epizódokra osztott. Megvalósítási forma szerint: valódi filmsorozat (eredeti hivatalos nevén ez csak egyszerűen filmsorozat, ahogy én is eredetileg így hallottam legelőször életemben annak idején még régen), mert valós környezetben készült és élőszereplők játsszák benne a szerepeket. Filmes műnem szerint és a valósághoz való viszonya szerint: játékfilmsorozat (élőszereplős), mert egy kitalált történetet színészek által eljátszva, forgatókönyvben foglalva és rendező által irányított jeleneteken keresztül mutat be. Bemutatási módja szerint: tévéfilmsorozat, mert eredeti bemutatásra alkalmazva, televíziós nézésre tervezték. Műfaja szerint: Ehhez még végig kéne néznem, hogy pontosan mikről is szól, de szerintem ifjúsági film, filmvígjáték, filmdráma és családi film ezek lesznek a jók rá, és az ifjúsági a legjellemzőbb rá szerinte, a többit a box-ban fontosság szerint rendeztem. Játékidő szempontjából: rövidfilmsorozat (játékfilmhez szűkítve megfogalmazva kisjátékfilm-sorozat) mert az epizódok 35 percnél nem hosszabb filmek, de ezt jelenleg nem tüntettem fel. Az, hogy mesefilmsorozat igaz rá, abból a nézetből, hogy nem a valóságot dokumentálja és nem igaz történetet dolgoz fel, de ha definiáltabban szempontból nézzük, hogy a mese gyermekek szórakoztatására való hasonló (tréfás, tanultságos, stb.) történet, így tán a mesénél mégis kissé magasabb rangú kitalált történet, de ezt pillanatnyilag nem tüntettem fel. Érdekes a játék időre az IMDb 11 percet ír, a PORT meg 25 percet, de a 25 a pontosabb infó megnéztem a részek hosszúságát a tévéből, kb. annyi hosszúságúak a részek. Az ismertetőt nyugodtan átírhatod, úgy vélem eléggé eltér ahhoz, hogy ne hasonlítson túl a PORT szövegére, de még alakíthatsz rajta, hogy még jobban eltérő legyen, meg vissza olvasva én értem, de te jobban fogalmazol, ha tudsz még egy kicsit enciklopédikusabbá teheted meg fogalmazásilag korrigálhatsz a szövegen. Meg még az is érdekes a PORT szerint csak 1 évados, az IMDb szerint meg 2 évados, de abból egyelőre nem tudom melyik a helyes. – Vakondka vita 2018. október 21., 12:05 (CEST)
Előre is köszi, ha segíteni fogsz. – Vakondka vita 2018. október 21., 12:11 (CEST)
Kedves legtöbbet velem együtt dolgozó és aktív haverjaim: Fromiadrian, BloggerHU, Gergő90, Gabest, Bolondkamion, Műsor ti is beszállhattok segíteni, ha kedvetek tartja. – Vakondka vita 2018. október 21., 12:25 (CEST)
És nektek is előre köszönöm, ha valamelyikőtök segíteni fog. – Vakondka vita 2018. október 21., 12:33 (CEST)
Ebbe a sorozatba nem tudsz segíteni akkor? – Vakondka vita 2018. október 22., 10:16 (CEST)
Valódi szülinapod
[szerkesztés]Boldog szülinapot kívánok neked. A wikiszülinapod október 15. a valódi szülinapod pedig október 22. Ez a 20. szülinapod. A mai napon a 20. életéved másodperced betöltésed pillanatáig voltál tinédzser, az a szó eredeti jelentése szerint tizenéves az angol Teenager ebből. Hétköznapi értelemben a serdülőkorú szinonimájára is használják, mint a kamasz, pubertás stb. Már 2 éve nem vagy gyerek, 2 éve vagy már felnőtt, de lélekben továbbra is lehetsz gyerek, és tinédzser is. De fiatal még vagy, az 1972-es magyar értelmező szótár szerint még 15 évet leszel. A szerint 35 és 55 között levő a középkorú, 55 akkoriban már öregnek mondták, nem volt még részletezve, de az már régi elavult infó. Egy frissített 1997-es papír cikk felosztása szerint még 25 évet leszel fiatal. A szerint 45-59 középkorú, 60-74 öregedő, 75-100 öreg, 100 felett aggkorú. De mára már ez is régi felosztás lett. A 2014-es papír cikk felosztása a mai, a szerint még 35 évet leszel fiatal. A mai helyes felosztás, 55-68 érett középkorú, 69-76 öregedő még nem öreg, 77-85 idős, 85 felett öreg, az aggkor marad 100 felett. A bekódolt időhossz 115 vagy 120 év ma az embernél. De valójában mindig fiatal leszel, ha úgy érzed magadat. Mert nem a kor, hanem az érzés az igaz, és az ember bármennyi idős is, az egészség a fontos. – Vakondka vita 2018. október 22., 09:56 (CEST)
Szívesen, és szívesen mindet eddig, amit megköszöntél. – Vakondka vita 2018. október 22., 10:14 (CEST)
Általam is szerkesztett mesék cikkeinek megosztása
[szerkesztés]Nézd meg a szerkesztői lapomat, veled és a haverokkal megosztom, az általam szerkesztett mesék cikkeit, még nem teljes a lista, de -nézz rá. Örülsz ennek? – Vakondka vita 2018. október 22., 10:21 (CEST)
Epizódlista
[szerkesztés]Az epizódok számai után kellenek pontok, mert nem csak egyszerűen számok ezek, hanem sorszámok. Mert "1 = egy" és "1. = első". A pont képezi pont azt, hogy sorszámokról van szó. – Vakondka vita 2018. október 22., 22:27 (CEST)
Kacsamesék
[szerkesztés]Szia barát közei viszonyban levő wikikollégám! A Kacsamesék epizódlistáján van öt rész magyar címmel beírva, ami csak a külföldi címek szerint lettek magyarul beírva, de azok nem lehetnek hivatalos címek, mert magyarul még nem adták azt az öt részt. Azokat véleményed szerint bent kéne hagyni, vagy szerinted azokat ki kéne venni? – Vakondka vita 2018. október 27., 09:21 (CEST)
Bár nem tudom, hogy most lesz az az öt rész is magyarul, azért írta be Gabest. Vakondka vita 2018. november 12., 16:20 (CET)
Szabadidő
[szerkesztés]A napokban most lesz időd? Most kéne legyen, mert három ünnep jön most egymás után. 1. Mindenszentek előestéje (okt. 31. este) 2. Mindenszentek (nov. 1.) 3. Halottak napja (nov. 2.). Mind három ünnep vagy egyik se, csak emléknapok. Nem attól ünnep valami, hogy piros a naptárban, az munkaszüneti napot jelöl. De 2000 óta piros nap csak a középső, előtte mind a három fekete nap volt, és azelőtt nem volt egyáltalán rajtuk semmilyen szünet, sem meló rövidítés sem, én 1992 és 1994 őszén mind a hármon mentem óvodába, és 1994-től 1999-ig mind a hármon mentem iskolába, és akkoriban még őszi szünet sem volt. (A bölcsit nem jártam, az oviban csak nagycsoportot jártam, de azt egyet ismételtem is, így egy évet csúsztam az isiben vagy más néven a suliban.) De te nyilván tudod ezeket, a zárójeles dolgon kívül, legalább is gondolom, mert te ügyes elektronikus ismerősöm vagy. – Vakondka vita 2018. október 30., 20:38 (CET)
Elmondás
[szerkesztés]Nem te rólad szól, hanem valakik még mindig undorodnak olyantól, ha csak nevek vannak felsorolva, és megvannak vastagítva, most nem mindegy nekik, mi csináljuk valahogy egységesen. Vakondka vita 2018. november 23., 19:38 (CET)