Szerkesztő:Qedrák/Hölbling-elmélet

A Gesta Hungarorum első oldala

Hölbling Tamás történész 2010-ben adta ki A honfoglalás forráskritikája I. A külföldi kútfők és A honfoglalás forráskritikája II. A hazai kútfők című műveit. Elmélete nem csak a magyar honfoglaláshoz kapcsolódó forrásokat vizsgálja adatolhatóság és hitelesség tekintetében újra, hanem sikerül eddig nem használt forrásokat is bevonnia a honfoglalás rekonstruálásába. Emellett megkísérel egy komplex elméletet felállítani a magyar krónikairodalom evolúciójának megrajzolásához. A letisztázott források segítségével (főleg a közös nevezőket keresi) pedig megrajzolja a honfoglalás pontosabb lefolyását. Az elmélet igyekszik egy minden elemében logikus rendszert építeni, és azt a forrásokkal és a régészeti adatokkal végig összhangban tartani, így számos eddig rejtélyes kérdésre megoldást tud ajánlani és több fehér foltot is tartalommal tölt meg.

Hölbling az elméletét a magyar honfoglalásról szóló források kritikája révén állította fel. Bollók Ádám és B. Szabó János azonban vitatják és koncepciózusnak minősítik Hölbling forráskritikai módszerét, mivel a hazai keletkezésű középkori források hitelének erősítése végett sorakoztatta fel a régebbi magyarországi irodalom azon állításait, amelyek szerint – illetve a Hölbling által kimutathatónak vélt ellentmondások alapján – „nem növelik a bizalmat” a DAI iránt.

Hölbling honfoglalás-rekonstrukciójának fontosabb elemei

A Hölbling-elmélet szerint nem létezett "Levedi vajda" nevezetű magyar történelmi személy, hanem csak a kazár vazallus "lebedi vajda", akit Ednek vagy Edöménnek hívtak, és egy Kijev-környéki "Lebed" nevezetű szlávok lakta tartomány felett regnált

A honfoglalók kettős etnikuma

A Hölbling-elmélet talán legfontosabb állítása a honfoglaló népesség kettős eredete, mely a teljes honfoglaló népet (1) egy hódító komponensre és (2) egy visszatérő komponensre osztja. (1) A hódító komponens a türk magyar (mazar) nép, mely a rokon besenyőkkel szövetségben más türk népektől szorongatva kel át a Volga nyugati oldalára, és indul meg délnyugatnak és halad át szlávok lakta területeken, élükön Álmossal. (2) A visszatérő komponens a hungárus nép, mely Hungáriából (az onogur-bolgár kései Avariából) a dél-orosz sztyeppére (Szkítiába) költöző és a kazárok vazallusává vált "szavorti aszfali" (késő avar) nép, melynek élén Ed, a lebedi vajda (=Levedi törzsfő) áll.

E két nép Kijevnél találkozik, mikor is a türk magyarok megtámadják az oroszokat, s az oroszok segítségére a hungárusok érkeznek. A magyarok legyőzik a hungárusokat (fekete kunokat), akik nem csak behódolnak Álmosnak, hanem azt tanácsolják neki, hogy hódítsa meg Hungáriát. A vérszerződést (888-889 táján) ez a két idegen (vagy távoli rokonságban álló) nép köti - hiszen vérszerződés kötésének azonos eredetű népszövetségen belül nincs értelme - mely révén a hungárusok élére "Árpád zakanos" kerül, aki így a hungárusok (ungárusok avagy a szavarti aszfali nép) első fejedelme lett, ahogy erről később Bulcsú horka tanúskodik a 950-es években.

Ezután együtt hódítják meg/vissza a Kárpát-medencét, ahol hozzájuk a bennszülött hungárusok is önként csatlakoznak. Ennek köszönhető, hogy a Kárpát-medencét gyorsan megszerzik és tartósan berendezkednek (a hungárusoknak politikai jogaik voltak a területre). Az elmélet szerint Ung meghódítása 889-re, Ugocsa és Borsova 891-re, Morávia és a Duna-Tisza köze 892-re, Morávia végleges felszámolása 894-re, Dunántúl (Pannónia) meghódítása 894-re teendő, amivel aztán befejeződött a honfoglalás. 895-ben aztán újraszervezik Hungáriát és szétosztják a hadakat, melyek élére 7 vezért állítanak: Árpádot, Szabolcsot, Gyulát, Örsöt, Kündüt, Lélt és Vérbulcsút.

Mivel a Hölbling-elmélet szerint vérszerződésnek csak két idegen nép szövetségkötésekor van értelme, az elmélet fényében Székely Bertalan Vérszerződés c. festményén a türk Árpád vérszövetséget köt Ed és Edömén hungárus előkelőivel.

Hölbling szerint a régészet is alátámasztja a két nép együttes érkezését, hiszen embertanilag és kulturálisan is két nagy csoportba lehet osztani a honfoglalás kori sírok anyagát.

A hódító magyar komponens

• Történetileg: türk magyarok, akik a besenyőkkel rokonságban és folyamatos szövetségben állnak, vezérük Álmos.
• Embertanilag: széles koponya, europo-mongolid; a Dontól keletre élő, vaskori sztyeppei nép utóda.
• Nyelvük: baskír-török (ázsiai hun-türk).
• Kiindulás: az Urál keleti (feltehetően a Torgaj-kaputól északra) majd nyugati oldala (Belaja-folyó).
• Letelepedés: a jól legeltethető alföldi legelőket veszik birtokba (pl. Duna-Tisza-köze, Felső-Tisza-vidék).
• Leletanyag: gazdag sírok, asszonyoknál V-alakú nyakkivágású ing, szegélyén rombusz ezüstveretek, hajfonatkorongok és pazar ékszerek; férfiaknál tarsolylemezek és szablyák sokasága; rozettás, díszes lószerszámok.
• Krónikásuk: Anonymus, aki nagy hódító őstörténetet írt (1072-1074), s akinél a két nép még megkülönböztetve szerepel.

• 
  Türkök 6-8. századi ábrázolása Mongóliából
• 
  Részlet egy afrasziabi falfestményből
• 
  A Felső-Tisza vidéki Eperjeskén talált magyar tarsolylemez

A visszatérő hungárus komponens

• Történetileg: Kárpát-medencei eredetű hun-avar-bolgár hungárusok, akik a kazárok vazallusaiként (Csaba királyfi népe, szavorti aszfali, fekete kunok) a Lebedben (Kijevtől délre) élő szlávokat kormányozták, első emberük a lebedi vajda, Ed vagy Edömén.
• Embertanilag: keskeny koponya, inkább europid, 6% mongolid, nem homogén népesség. A Dontól nyugatra élő, késő vaskori nép utóda, nagy a hasonlóságuk a Kárpát-medencében korábban élt késő avarok egy részével.
• Nyelvük: a bizánci források szerint kétnyelvűek voltak, ismerték a hódító komponens nyelvét és a Kárpát-medencei (avariai v. hungariai) nyelvet is.
• Kiindulás: a Kijevtől délre elterülő szláv lakosságú (de kazár fennhatóságú) terület, melynek legjelentősebb tartományát Lebednek nevezték.
• Letelepedés: a dombokra települnek, ahol hozzá hasonló nép élt korábban (pl. Sopron, Moson, Győr, Komárom, Fejér, Tolna vagy Nógrád vármegyék).
• Leletanyag: közepesen gazdagok, asszonyoknál szív alakú csüngők az ingen, csüngős kaftánveretek, kevésbé díszes lószerszámok.
• Krónikásaik: a későbbi krónikák írják meg (pl. Kézai Simon, Kálti Márk) a nagy visszatérésről, és e nép Attila- és Csaba-hagyományait, és lassan összevegyítik a két komponens történetét.

• 
  Lovas vitéz ábrázolása a nagyszentmiklósi avar kincs egyik darabján
• 
  Könyvillusztráció a bolgárok győzelméről a bizánciak felett

Megtelepedés

A magyarok és hungárusok megtelepedésének Hölbling szerinti paraméterei a fentiekben összefoglalásra kerültek. A letelepedés térképe az elmélet szerint nagyjából a következőképpen képzelhető el (térkép Hölbling műveiben nem szerepel):

A két komponensű magyar honfoglalók letelepedéséről készült térkép a Hölbling-elmélet illusztrálására

A hungárusok tettei

A Hölbling-elmélet másik fontos állítása, hogy a szomszédos népek elleni hadjáratokban elsősorban a hungárus honfoglalók és bennszülöttek voltak érdekeltek, mivel számos történelmi sérelem gyülemlett fel köreikben az elmúlt évszázadok során. Könyvében bemutatja a hungárok és az avarok közötti polgárháború okait és részleteit (kitér a székelyek eredetének kérdésére is). Illetve a külföldre folytatott hadjáratok félreértéseit. Ahogyan azt is, miért és hogyan ragadt az egész Kárpát-medencére a hungárus megnevezés, itthon pedig a magyar.

Bölcs Leó (VI. León) császár inkább az újonnan érkezett és katonailag sokkal erősebb magyaroknak adta át a korábban bolgároknak adott kereskedelmi kedvezményeket, ami kirobbantotta a bolgár-görög-magyar háborút

A 895-ös magyar-bolgár-görög háború

Hölbling sokat foglalkozik a görög-magyar szövetséggel, amit 895-ben köttetett Vajta, Szovárd és Kadocsa ténykedésének eredményeként. A szerző azért foglalkozik annyit ezzel a témával, mert a honfoglalás eseménysorának talán legtöbb félreértését okozó aktusáról van szó, hiszen a görög-bolgár-magyar háború a hős Levente királyfi halála és a honfoglalás fedőakciójaként vált közismertté.

A szerző feltárja, hogy a görögök korábban kereskedelmi kedvezményeket adtak a bolgároknak, ám 895-ben ezeket inkább a sokkal erősebb magyaroknak juttatták, melyet Hölbling a magyar gazdaságtörténet első komoly eseményének titulál. Ennek következményeként a bolgár kereskedőket többé nem Konstantinápolyban, hanem csak Thesszalonikiben fogadták és vámokat is emeltek nekik. Hiába állt a görög egyház a frissen keresztelt bolgárok mellé állt, Bölcs Leó császár nem változtatott a döntésén. Ez felháborította Simeon bolgár cárt, aki kihasználva a szaracén-görög háborút hadjáratot indított a görögök ellen és a magyaroknak is esküdt ellenségévé vált. A görögök ezért követségben a magyarokhoz küldték Niketas Sklerost (a Dunán hadihajóval, hogy ne lépjen a bolgárok földjére), akit Vajta kísért a Csepelen tartózkodó Árpádhoz és a külügyér Kurszánhoz (Kusidhoz). A magyarok feltétele az volt, hogy mivel a bolgárok pontosan tudják, hogy mi vár rájuk (vesszőfonadékból akadályokat épített a magyarok ellen a Duna mentén), a görögök segítsenek átkelni nekik a Dunán. A görögök feltétele pedig az volt, hogy a magyarok adjanak előkelő túszokat a császárnak.

Magyar sereg üldözi Simeon bolgár cárt

A túszok Görögországba mentek, onnét pedig Eustathios tengernagy érkezett a dunai átkelést segíteni a magyaroknak. Közben Nikephoros Phokas vezetésével a görögök szárazföldi hadat küldtek bolgárföldre. Ám elküldték vele Konstantinakes követet is, hátha Simeon cár mégis tárgyalni akarna. A bolgár cár nem tétovázott, azonnal a görögökre támadt, ám ahogy hírét vette, hogy a magyarok egész Bolgáriát leigázta, visszafordult, a magyarok ellen ment, de vereséget szenvedett. A cár ezután Distrába menekült és hamar megüzente a császárnak, hogy békét kötne. Ennek hírére - bár a békét még meg sem kötötték - a császár hazarendelte seregét és a hadi hajókat. A magyarok emiatt bolgárföldön ragadtak, ahonnét csak a Dunán keresztül lehetett volna menekülni, de itt a Duna már széles és mély. Simeon erről értesülve - szintén még a békekötés előtt - gyorsan összeszedte magát és a magyarokra támadt, akik között nagy mészárlást rendezett. Simeon így, hogy bizonyította erejét az új nagyhatalom, a magyarok ellenében, nagyobb mellénnyel ült le tárgyalni a görög császárral.

I. Simeon bolgár cár a magyarok megérkezése előtt a Kárpát-medence egy részét is fennhatósága alatt tartotta

Hölbling megállapítja, hogy e háború nem lehetett része a honfoglalásnak, mert az ekkora már befejeződött, ahogy Levente (Liüntika) sem harcolhatott a bolgárok ellen és áldozhatta fel magát a honfoglalás sikeréért, mert még csecsemő volt. Illetve, hogy az ideküldött magyar sereg a források szerint nem pusztult bele Simeon vérontásába, mivel a bolgár cárt végül beszorította Mundraga (Madara) várába és hazatért.

A besenyő támadás

Hölbling szerint az egyik legtöbb félreértést a besenyő támadásról szóló adat okozza, melyből elmélete kettőt is tartalmaz. (1) Az egyik a kazár fennhatóság alatt élő hungárusokat (a szavorti aszfali népet = szabírokat) sújtotta, amiért azok egy része a Kaukázusba menekült (hamarosan a magyarok megtámadták a sztyeppén maradt másik néprészt is). (2) A másik a 895-ös görög kereskedelmi kedvezmények és a bolgár-magyar viszály következménye, mely a moldvai magyar gyepűőrséget sújtotta.

Utóbbiról érdemes még elmondani, hogy Hölbling szerint Simeon egy megvehetőbb (tehát hűtlenebb) besenyő népcsoportot bízott meg azzal, hogy lerohanják a moldvai kereskedelmi utakat és a gyepűt őrző magyarokat. A bolgárok tárgyaló erejét és jelentőségét gyengítette ugyanis, hogy a magyaroknak erős érdekeltségeik voltak a Kárpátoktól keletre és északkeletre. Ám a szerző szerint ez a támadás 907 és 911 között történhetett, és gazdasági szempontból egyáltalán nem volt jelentéktelen, hiszen ezzel nem csak a kereskedelmi kapcsolatok, hanem a gyepű is zsugorodott, a gyepűőrség pedig később végleg a keleti határokon belülre húzódott.

Hölbling ugyanis számos módon igyekszik bizonyítani, hogy a magyarok és a besenyők azonos gyökerű népek és örökös szövetségesek voltak. A besenyőket nem lehetett rávenni a magyarok elleni támadásra (kivéve a Simeon által talált lefizethető esküszegű csoportot), ahogyan a magyarokat sem a besenyők elleni támadásra (a 940-es években a görögök megpróbálták rávenni a magyarokat, de azok mereven elzárkóztak attól, hogy a besenyőkre támadjanak). Egy magyar-besenyő viszályról tudunk, ami 934-ben tört ki egy mohamedán kereskedő ügye miatt, amit hamar elrendeznek (a viszály 1 évig sem tartott), hiszen még abban az évben szövetségesként együtt támadnak a görögökre.

Egészen a 940-es évekig kellett várni, hogy a magyar-besenyő-orosz barátság annyira veszélyessé váljon a görögök számára, hogy minden pénzt megérjen ennek megbontása. A görögök először a régi szövetségessel, a magyarral próbálkoztak, de a magyarok nem voltak hajlandóak a rokon besenyőkre támadni. Aztán a besenyőkkel próbálkoztak, erősebb kapcsolatokat építettek ki velük, hogy felhasználják őket a magyarok, oroszok és bolgárok ellen. Azonban a besenyők sem voltak hajlandók a magyarokra támadni, csupán a besenyők között élő örmények, a burgarok (a saqaliba nép egyik fajtája) és az al-baganák (törökök), akik így akkoriban Bizánc legfontosabb szövetségeseivé váltak. Ám még velük sem járt sikerrel a görög diplomácia, hiszen a magyaroknak történő adófizetés egészen 955-957-ig megmaradt. Hölbling felveti annak a lehetőségét is, hogy valójában a fent említett besenyő népcsoportok sem akarták megtámadni a magyarokat, csak a bizánci pénzt felmarkolni. 958-ban, mikor a magyarok szövetséget kötöttek a bolgárokkal (ami a görögöknek különösen fájhatott, hisz régóta a magyarokkal verették a bolgárokat) és a görögökre támadtak, a besenyők újfent nem harcoltak a magyarok ellen. Bíborbanszületett fia kedvéért szintén nem harcoltak besenyők a magyarok ellen, mikor az előzőeket a magyarok 961-ben megismételték. Ahogyan 965-ben és 968-ban sem harcoltak a besenyők magyarok ellen a görögök kedvéért.

Duplikált történelmi személyek

Bár több ilyet is ismertet, de legtöbbet Attila és Bulcsú duplikációjával foglalkozik. Hölbling szerint számolnunk kell a klasszikus hun Attilával és egy avar Attilával is (ezt korábban már Makkay is felvetette). Szerinte a hun Attila a jobban dokumentált történelmi személy, ám a magyarok Attila-hagyományának túlnyomó része mégis az avar Attilára mutat. A szerző sokat foglalkozik azzal, hogy gondosan elkülönítse, melyik ismeretünk és hagyományunk melyik Attilával kapcsolatos (lásd a Bécsben őrzött, egyértelműen avar eredetű Attila-kardot). Ezen az úton foglalkozik a Csaba-legendával is, melynek a hun Attilához nem sok, ellenben az avar-bolgár Attilához annál több köze van. Alaposan körbejárja a kazár fennhatóság alatt élő hungárusok és a Csaba-legenda kapcsolatát is.

• 
  Tulipán Tamás Atyla rex c. festménye jó példa a hun kori Attila király kultuszára
• 
  Tulipán Tamás másik, Attila c. festménye kifejezi a hungárus-magyarok Attila-kultuszát

A Bulcsú-duplikáció lényege, hogy előbb élt egy Vérbulcsú nevezetű hadvezér, utóbb pedig egy Bulcsú nevű horka. A honfoglalás korában élt Vérbulcsú a frank-avar háborúk idején élt Bogát leszármazottja volt, a bosszúszomjasnak mondott Vérbulcsút a 910-es években (I. Konrád idejében) nyugaton felakasztották egy vesztes csatában. Kál fia Bulcsú azonban az erős központi hatalommal bíró Turkia-Magyarország harmadik embere és legaktívabb politikusa volt a 950-es években, diplomataként a bizánci császár vendégbarátja lett és bizánci rítusú kereszténnyé lett, de halálának körülményeit nem ismerjük. Egyébként a Bulcsú-kérdés mentén a szerző megkísérli tisztázni az augsburgi vereségről szóló forrásokat és utólagos ferdítéseiket is.

Mások mellett aztán kitér Lélre is, aki azonban Bulcsúval szemben nem duplikált személy. Tas fia Lél a honfoglalás idején élt és halt meg Vérbulcsúval I. Konrád idején. Azonban semmilyen hiteles adat nincs a 950-es években élt Lélről, sem tevékenységéről, sem kivégzéséről, Hölbling szerint tehát ez a személy nem létezett.

A Szabolcs-Falicsi problémakör

Még Györffy György vetette fel, hogy az Árpád fejdelem és Szent István király között sorakozó fejdelemnek névsora hiányos, hiszen a szóban forgó korszak túl nagy időt fed le és ehhez túl kevés fejdelem került megnevezésre. Ezért iktatta be Szabolcsot, Árpád rokonát a fejedelmek közé. A források alapján Hölbling arra az álláspontra helyezkedik, hogy a megnevezettnél nem uralkodhatott több fejedelem és a probléma Zolta regnálásának félreértésében keresendő.

A forrásokból megállapítja, hogy a 12 éves Liüntikát 907 táján fejedelemmé emelték Árpád akarata szerint. Ám éretlensége folytán Liüntika uralkodásra még alkalmatlan volt, ezért 1 évre Gyulát tették meg bírói jogkörű régensnek. Aztán 908-ban, midőn Liüntika 13 éves lett és felvette a Zolta uralkodói (férfi) nevet, az ország tartományait rektorokra bízták, akik a szokásjog alapján kormányoztak, a külföldi hadjáratok bonyolítására pedig Tas fia Lélt, Bogát fia Vérbulcsút és Kölpény fia Botondot bízták meg. Ezért írja Dzsajháni 910 táján, hogy a magyarok felett a "knd" helyett a gyula gyakorolja a hatalmat (Hölbling vitatja a kettős fejedelemség elméletét). A 911-ig (ekkor válhatott nagykorúvá Zolta) több fontos esemény is lezajlott: 908-ban a bajorok már nem állnak a magyarok útjában, így megjelennek Szászországban, melytől kezdve Németország gyakorlatilag évtizedekre magyar érdekszférává vált, a bajorok, svábok, frankok, szászok éveken át fizették Zoltának a kirótt adót. 908-911 között történhetett a dalamanc-eset is, melyet a szász Widukind csak szóbeszédből ismert és több évtizeddel az eset után jegyzett le, ám Hölbling szerint csak egy megszokott esemény fals lenyomata: ti. a magyar seregek nyugatra menet mindig bevárták egymást. Továbbá ebben az időszakban történhetett a fent már ismertetett besenyő támadás is a moldvai gyepűőrség ellen.

Zolta nagykorúsága és valódi uralma feltehetően 911 táján indulhatott, melyet kiterjedt gazdasági kapcsolatok és nagy gazdagság jellemeztek, melyről az arab források is megnyilatkoznak: a magyarok rendkívül gazdagok, pompakedvelők, szemrevaló emberek, gazdagok, de közönségesek. Zolta besenyőket telepít a mosoni mocsáron túlra. Azonban 913 táján végzik ki Vérbulcsút és Lélt, midőn Arnulf bajor herceg, Echanger palotagróf és Berchtold a magyarok megfutamodásos taktikáját vetik be Vérbulcsú és Lél serege ellen. A vereség egy 1 éves szünetet eredményezett a nyugati hadjáratokban. 925-ben Horvátország függetlenedik Turkiától (Hungáriától), 926-ban történik a Saint Galleni-kaland, 934-ben megszületik Zolta fia Taksony. 934-ben egy Ardabil lakói közül származó mohamedán kereskedő ügye miatt ellentét alakul ki a rokon besenyők és a magyarok között közös történelmük során talán legelőször, ám ezt az ellentétüket is hamar rendezik egymással, hiszen még abban az évben egymással szövetségben támadnak a görögökre. Ennek következményeként a görög császár a magyarok adófizetőjévé válik (934-957 között).

Zolta feltehetően 940 táján hal meg, a források szerint Taksony uralkodásának harmadik évében (tehát Zolta is úgy járt el, mint Árpád, halála előtt kinevezte fiát uralkodónak). De a 950-es években már bizonyosan Taksony uralkodik, hiszen Bíborbanszületett 950 táján megjegyzi, hogy a mostani fejedelem Taksony, akit Zolta nemzett. Hölbling ugyanis Falicsi fejedelemségét fordítási félreértésnek veszi.

A magyar krónikás hagyomány evolúciója

Hölbling elméletében (a második kötetben) a krónikák kapcsolati rendszere és története olyan szövevényes, hogy képtelenség röviden és tömören itt megfogalmazni, a bizonyító anyagot pedig lehetetlen. A következő ábra talán betekintést nyújt az elmélet összefüggéseibe (ábra Hölbling műveiben nem szerepel):

A középkori magyar krónikák evolúciója Hölbling Tamás szerint

Egyéb felismerések

A Hölbling-elmélet révén egyéb kérdésekre is válaszok születnek.

Földrajznevek problémáira született megoldások

Ilyen például, hogy a Bíborbanszületett által megnevezett Tutis-folyó nem más mint a nyitrai Vág-folyó. Ilyen a törzsneves települések problémája is, melyre az a megoldás adódik, hogy miután a magyarok hadszervezete 7 funkcióból állott és ezeket a honfoglaláskor 7 különféle nevű had látta el, a 894-ben létrehozott hungáriai hadak mindegyikébe kellett mind a 7 funkcióból csapattest, aminek az lett az eredménye, hogy szinte mindegyik hadnév szerepel minden had katonafalvaiban. Ezért látszik kavarodásnak a törzsneves falvak rendszere.

Térkép hazánk törzsneves településeiről

Anonymus hitelessége

Hölbling számos módon hitelesíti Anonymust. Legyen elég itt egy példa: Anonymus írja, hogy Taksony idejében Billa és Baks vezetésével 7 muzulmán előkelő költözött Hungáriába, akik némely magyarokat muszlim hitre térítettek, és megjegyzi, hogy ugyanekkor érkezett Bulgáriából egy Hetény nevezetű vitéz is. Jóval később, 1220 táján egy Jakút nevű muszlim szerző írja, hogy Aleppóban magyarokkal találkozott, akik elmondták neki, hogy eleik nagyon régen jöttek Aleppóba az új hitet tanulni, miután Magyarországra 7 muszlim ember érkezett Bulgar országból, hogy a magyarok közé telepedve azokat jóságosan kioktassák tévelygésükről és az iszlám vallás helyes útjára tereljék.

Honfoglalás kori vármegyék

Hölbling a források alapján hatásosan igazolja, hogy Szent István nem alapított vármegyéket, csupán egyházmegyéket, és 997 előtt a megye és az ispán már létező intézmények voltak, sőt, a megyéknek saját bevételeik voltak vámokból és terményekből. Azonban a vármegye-rendszer csak a 13. századra fedte le teljesen a magyar állam területét, tehát a honfoglalók idejében a vármegyék leginkább csak a belső területeken működtek, sok volt még az áthatolhatatlan erdősség és hegység. De Árpádék nem csak kiépült vármegyéket, hanem külső provinciákat vagy vazallus határállamokat (pl. Galád és Ajtony országát) is átvettek, sőt, maguk is létrehoztak vármegyéket (pl. Újvár megyét) és vazallus határállamokat (pl. Horvátország). Hölbling tehát elveti az István-kori vagyonelkobzásokat, a birtokok kétharmadolását képtelenségnek tartja. A források szerint ugyanis Szent István király bár a legyőzött főurakat megölte, fiaikat azonban nem csak főuraknak hagyta meg, hanem a tanácsba is bevette, így nemzetségük, vagyonuk és birtokaik semmiféle kárt nem szenvedtek. Somogyból is csak az újonnan alapított egyháznak sorolt át birtokrészeket. A szerző szerint, ha István a nyíltan ellene szegülőkkel is így bánt, a melléje állóktól miért is kobzott volna el súlyos értékű birtokokat?

Trónöröklés általános rendje a honfoglaló magyaroknál

A magyar fejedelemség öröklési rendjeként Hölbling egyértelműen az apáról fiúra szálló metódust határozza meg, mivel Álmos, Árpád és Zoltán is még életében megeskették főembereiket, hogy fiaikat örökösüknek megtegyék. A szerző szerint ennek a metódusnak volt egy visszatérő folyamata is: 1) az öregedő uralkodó gondoskodott alkalmasabb fia neveltetéséről; 2) mikor fia serdülőkorba lépett, összehívta főembereit és az utána következő rendet (katonáskodó nemeseket=familiárisokat=szervienseket) és közös tanácskozással egyhangú határozatot hoztak a trónörökös személyéről (és talán az ifjú mellé kijelölt rektor személyéről); 3) az összehívott tanács esküvel erősítette meg a trónörökös kijelölését.

Jegyzetek

---

A magyar honfoglalás létrejöttében és sikerében nélkülözhetetlen szerepet játszó Ed vajda (a lebedi vajda) a hungárus történelmi személyek egyik legfontosabbika.

A hungárus népnév több forrásban is előfordul, magára az etnikumra vonatkozó "soknevű adatok" pedig még több forrásban (lásd kavarok, fekete kunok, szavorti aszfali, kései avarok, griffes-indás nép, onongur-bolgárok, stb.). Ám annak értelmezést és beiktatását a honfoglalás eseményrendjébe legrészletesebben a Hölbling-elmélet végezte el, így eszerint kerül itt ismertetésre. Az elmélet szerint a magyar honfoglalást végrehajtó nép (1) egy türk magyar hódító komponensből és (2) egy hungárus visszatérő komponensből állt, melyek vérszövetségre léptek egymással (vérszövetséget azonos etnikumú nép nem köt egymással). Az irodalmi és régészeti forrásokkal jól meghatározható két népréteg egyike Álmos fejdelem, másika Ed vajda kormányzata alatt állt, ám egyesülésük Árpád közös fejedelemsége és Hungária elfoglalása révén valósult meg.

A Hölbling-elmélet két komponensű (türk magyar és kavar hungárus) honfoglalóit a következő Anonymus- és Bíborbanszületett-idézet látványosan illusztrálja:

Akkor Álmos vezér és a többi fejedelmi személy, akit hétmagyarnak mondanak, továbbá a kun vezérek rokonságukkal meg férfi- és nőcselédeikkel egyetemben kivonultak Kievből...

– P. mester, Gesta hungarorum

És így egymással összeolvadván, a kabarok a türkökkel a besenyők [mostani] földjére telepedtek le.

– Bíborbanszülett Konstantin, A birodalom kormányzásáról

P. mester (Anonymus) a hungárusokról

A P. mester által írt Gesta hungarorum első oldala

Béla király jegyzője, P. mester vagy Anonymus művében, a Gesta hungarorumban már keveredni kezd a honfoglalók két komponensének őstörténete és honfoglalás kori szerepvállalása. Azonban, ahogy Hölbling megállapítja: Anonymusnál még mindig megmaradt egy önálló hungárus őstörténet, melyet a fekete kun nép képvisel, és ez a kazáriai hungárusok szerepe a honfoglalásban. A Kárpát-medencében a magyarokhoz a honfoglalás műveleteihez csatlakozó hungárusok története viszont már egybeolvadt a türk magyarok történetével, s ez utóbbiban is található a legtöbb félreértés.

A kazáriai hungárusokról

A Gesta hungarorumban először akkor jelennek meg a fekete hunnak (kunnak) nevezett hungárusok, mikor a magyarok megtámadják Kijevet.

De mégis a kievi vezér összehívta minden főemberét, és tanácsot tartva azt választották, hogy hadra kelnek Álmos vezér ellen, és inkább meghalnak a harcban, mintsem hogy elveszítsék országukat, és kényük-kedvük ellenére Álmos vezér uralma alá kerüljenek. A kievi vezér azonnal követeket küldött leghívebb barátaihoz, a hét kun vezérhez, és segítségre hívta őket. Akkor ez a hét vezér, akinek a neve: Ed, Edömén, Et, Böngér, Örsúr apja Ócsád, Vajta, Alaptolma apja Ketel, ugyancsak nem kicsiny számú lovast gyűjtött egybe, és a kievi vezér iránt való barátságból sebes vágtában Álmos vezér ellen jött. A kievi vezér a maga seregével eléjük vonult, és most már a kunokkal gyarapodva, sok fegyveressel Álmos ellen nyomult.

– P. mester, Gesta hungarorum

A Hölbling-elmélet tisztázza, hogy a kun név nem anakronisztikus Anonymusnál, mivel a középkori kunokra csak másodlagosan és csak a Kárpát-medencében alkalmazták a kun nevet, mely egyértelműen a itteni hunok neve volt. Anonymus kunjai ezért egyértelműen fekete hunok, ahogyan e nép hagyományosan fekete hunnak tartotta Attilát is, kire uralkodóit visszavezette. Az anonymusi fekete hunok arra utalnak, hogy az avar polgárháború - ami miatt aztán a dél-orosz sztyeppére menekülnek - valójában a fekete hunok és a fehér hunok között zajlott, ám utóbbiak és a frankok szövetségének győzelmével végződött.

Anonymus forrásai még ismerik a kazáriai fennhatóság alatt határvédelmet ellátó hungárus nemzetségek akkori előkelőit, közülük a lebedi vajdát, Edet és testvérét, Edömént. Feltehetően ők voltak a hungárusok Attila-kultuszának akkor élő tagjai, Csaba királyfi leszármazottjai. Illetve a lebedi vajda volt az, akit ma tévesen Levedinek nevezünk, s aki a kazár kagántól feleséget kapott, ám utódot nem nemzett. Valószínűleg ezt az utódhiányt töltötte be majd Árpád a vérszövetség (s talán egy frigy) révén, s vált a hungárusok fejedelmévé, Attila király örökösévé, hogy trónkövetelési jogot formálhasson Hungáriára.

A kijevi vereség után behódolt hungárusok kérlelik Álmost, hogy hódítsa meg Hungáriát:

a második héten Kiev városát fogták ostrom alá. Mikor aztán a hágcsókat kezdték odatámasztani a falhoz, a kun és orosz vezérek a szcítiaiak merészségének láttára nagyon megrémültek. S amikor belátták, hogy nem bírnak nekik ellenállni, akkor a kievi vezér és az oroszok más vezérei, nemkülönben az ott levő kunokéi is követeket küldtek, s kérték Álmos vezért meg főembereit, hogy kössenek velük békét. (...) Azonban kérték Álmos vezért, hogy Halics földjét elhagyva, a Havas-erdőn túl nyugat felé, Pannónia földjére vonuljanak, amely előbb Attila király földje volt. És dicsérték nekik Pannónia földjét, hogy milyen szerfölött jó. Mondták ugyanis, hogy ott nagyon nevezetes forrásvizek ömlenek össze: a Duna, a Tisza és pompás halakban bővelkedő egyéb nevezetes források. Azt a földet - mondták - szlovének, bolgárok, blachok és a rómaiak pásztorai lakják.

– P. mester, Gesta hungarorum

A hungárusok nem csak behódolnak, hanem esküt is tesznek Álmosnak, ami vérszövetséget jelent, ám Anonymus ezt az emléket már korábban felhasználta.

midőn látták Álmos vezér kegyességét, amelyet az oroszok irányában tanúsított, lába elé borulva önként meghódoltak Álmos vezérnek ezekkel a szavakkal: "A mai naptól fogva legvégső nemzedékünkig urunkká és parancsolónkká választunk, és ahová a szerencséd visz, mindenüvé veled megyünk." És amit szóval mondottak Álmos vezérnek, azt pogány módra hitet téve, esküvel is megerősítették. Nekik Álmos vezér és főemberei ugyanily módon hittel meg esküvel kötelezték le magukat. Akkor ez a hét kun vezér feleségestül, gyermekestül meg ezenkívül is nagy sokasággal kész volt Pannóniába jönni.

– P. mester, Gesta hungarorum

Mivel vérszerződésnek csak két idegen nép szövetségkötésekor van értelme, a Hölbling-elmélet fényében Székely Bertalan Vérszerződés c. festményén a magyar Árpád a hungárus előkelőkkel köt szövetséget.

A fenti esemény további mozzanatai egy másik helyen szerepelnek Anonymusnál:

a hét férfiú szabad akarattal és egyetértéssel vezérül és parancsolóul választotta magának, sőt fiai fiainak is a végső nemzedékig (...) ezt mondták: "A mai naptól kezdve téged vezérünkké és parancsolónkká választunk, s ahova a szerencséd visz, oda követünk téged." Majd a fent említett férfiak mindegyike (...) saját vérét egy edénybe csorgatta, s esküjét ezzel szentesítette.

Az eskünek több egyéb pontja is volt, például a magyarok és hungárusok megesküdtek egymásnak, hogy mindent megosztanak, amit közösen szereznek és egyikük sem eshet ki a döntéshozásból, ami teljességgel érthető, ha a behódoló hungárusok révén nyertek ilyen könnyen és gyorsan új hazát a türk magyarok. Valószínűleg a vérszövetség az oka annak is, hogy Bíborbanszületett már azt írja, hogy a magyarok a kabarokat (hungárusokat) önmagukkal egyenrangúakká emelték.

Anonymus szerint a magyarokat a nyugati népek nevezték el hungárusoknak a 7 vezér Hungvárnál való hosszas tartózkodása miatt.

Most ehhez még azt kell hozzátennünk, miért hívják a szittya földről kiköltözött népet hungárusoknak. Hungárusoknak Hungvárról nevezték el őket azért, mert a szlovének meghódítása után a hét fejedelmi személy Pannónia földjére lépve, ott jó soká időzött. Innen az összes környező nemzetek Álmost, Ügyek fiát, hungvári vezérnek hívták, katonáit meg hungvárusoknak.

– P. mester (Anonymus), Gesta hungarorum

Ebből következik, hogy az ő idejében a magyarokat és a hungárusokat már egy népnek vették nem csak Európában, hanem hazánkban is. Ahogyan annak emléke is feledésbe merült, hogy Árpád miért és hogyan lett "a hungárusok fejedelme", ám a források, melyek alapján P. mester dolgozott, egyértelműen több olyan adatot tartalmaztak, amelyet ő aztán a maga korának megfelelően értelmezett félre.

Aztán Álmos vezér és övéi bevonulva Hung várába, a halhatatlan isteneknek nagy áldozatokat mutattak be, és négy napig tartó lakomát csaptak. A negyedik napon pedig Álmos vezér tanácsot tartván és övéit mind megesketvén, még életében vezérré és parancsolóvá tette fiát, Árpádot. Ezért hívták Árpádot Hungvária vezérének, összes vitézeit pedig Hungról hungvárusoknak nevezték el az idegenek nyelvén, és ez az elnevezés mostanáig él az egész világon.

– P. mester (Anonymus), Gesta Hungarorum

A Hölbling-elmélet szerint Árpád a türk magyaroknak behódoló és katonai segédnéppé vált (és a Kárpát-medencéből származó) hungárusok fejedelme lett, ahogyan a sztyeppei népeknél a trónörökösök esetében ez szokás volt. Éppen ezért jogos ez az elnevezés: Árpád, a hungárusok fejedelme.

Végre pedig, midőn mindezt, ami történt, Salán vezér futva elmenekült embereitől meghallotta, kezet nem merészelt emelni. Hanem bolgár szokás szerint követeket küldve elkezdett fenyegetőzni: Árpádot csúfondárosan Hungvária vezéreként üdvözölte, embereit gúnyosan hungvárusoknak nevezte, és nagy csodálkozásba kezdett, kik is hát ők, és honnan jöttek, hogy ilyen dolgokat mertek elkövetni.

– P. mester (Anonymus), Gesta Hungarorum

Árpádnak valóban a hungárusok fejedelmeként volt csak politikai joga a valamikori Hungária trónjára, nem véletlen hát, hogy a források, melyekből Anonymus is dolgozott, ennyire ismételgetik Árpádot, mint a hungárusok vezérét és Hungária urát.

Árpád vezér, akinek a mindenség Istene volt a segítője, felövezte fegyvereit, felállította a csatarendet, aztán könnyhullatva imádkozott Istenhez, majd imigyen tüzelte vitézeit: "Szittyák, kik a bolgárok dölyféből Hung várától a hungárus nevet kaptátok, a görögöktől való félelem miatt ne feledkezzetek meg kardotokról, és el ne veszítsétek jó hírneveteket. Hanem serényen és vitézül harcoljatok a görögök és bolgárok ellen, akik a mi asszonyainkhoz hasonlítanak, és úgy féljünk a görögök sokaságától, mint az asszonyokétól." Ennek hallatára vitézei nagyon felbuzdultak. Tas fia Lél megfújta a kürtjét, Bogát fia Bulcsú meg felemelte a zászlaját, s az első hadsorban indultak ütközetbe a görögök ellen.

– P. mester (Anonymus), Gesta hungarorum

Feltehetően az eredeti források szerint Árpád a katonáit szkítáknak és hungárusoknak nevezte, mire azok szerfölött felbuzdultak. Amit Anonymus nem értve így alakít át: szittyák, kik a bolgárok dölyféből a hungárus nevet kaptátok. Szembetűnő, hogy P. mester forrásai szerint a hungárusok (tehát nem magyar!) katonák élén Lél és Bogát fia Bulcsú áll, utóbbi kettő ugyanis bizonyosan hungárusok voltak a Hölbling-elmélet szerint.

A bennszülött hungárusokról

A Hungáriában élő hungárusok általános cselekedeteiről is képet kapunk Anonymustól.

Megtudjuk például, hogy akadt sok olyan, aki egyáltalán nem akart csatlakozni a magyar-hungárus felszabadításhoz, mert feltehetően jó pozíciót vívott ki magának az éppen regnáló vazallus államokban: "Midőn át akartak kelni a Temes folyón, ellenük jött annak a hazának a vezére, Galád, akinek ivadékából Ajtony származik, nagy lovas meg gyalogos sereggel, azonkívül még kun, bolgár és blak segítséggel. (...) Ebben a csatában elesett a kunoknak két vezére, a bolgároknak pedig három kapitánya." Egy másik helyen: "Gyalú, maga is csak kevéssé állja a próbát, de meg nincsenek körülötte jó vitézek sem, akik helyt mernének állani a magyarok merészségével szemben; végül azért is, mivel a kunok és a besenyők sokat bántják őket." (Megjegyzés: Hölbling feloldja a besenyők itteni anakronisztikus szerepeltetését.)

Az önkéntesen meghódoló és csatlakozó hungárusok Anonymus forrásai szerint jóval többen voltak: " annak a földnek a lakosai, akik előbb Salán vezér alattvalói voltak, tőlük való féltükben önként meghódoltak nekik, úgyhogy senki sem emelte a kezét rájuk. S olyan nagy félelemmel meg rettegéssel szolgáltak nekik, mintha már régen uraik lettek volna. (...) mikor látták, hogy az a sok nép minden háború nélkül meghódolt nekik, nagy lakomát csaptak; majd az előkelőbb lakosoknak, akik fiaikat kezesül adták, különböző ajándékokat osztogattak, s őket jó szóval, harc nélkül Árpád vezér hatalma alá vonták, sőt hadjáratukra magukkal is vitték, kezesül kapott fiaikat pedig többféle ajándékkal egyetemben Árpád vezérhez küldötték." Más helyen is értesülünk arról a mozzanatról, hogy a hungárusok úgy csatlakoztak a magyar-hungárus szövetséghez, mintha régi uraik tértek volna vissza: "Ezért aztán senki sem hitte, hogy másképpen élhessen mint csak Álmos vezér fiának, Árpádnak és nemeseinek a kegyelméből. Tehát a legtöbben önként hódoltak meg nekik."

Annyira gyorsan ment a régi-új állam szervezése és az együttműködés a hódítók és hódoltatottak között, hogy egy helyen ezt olvassuk: "Akkor Tas az urának, Árpád vezérnek meghódolt nép kérésére a Nyír és a Tisza között vásárt rendelt".

"Kabar" hungárusok

Bíborbanszületett Konstantin aranypénze

Bíborbanszületett Konstantin a magyaroktól (elsősorban Bulcsú horkától) hallott információk alapján tudósít művében (DAI) a hungárusok kazárok elleni lázadásáról, szerinte ezek egy részét lemészárolták, mások a türk magyarokhoz csatlakoztak, amiért ezek a "kavar" gúnynevet kapták (tévesen kabar). Ám érthető a császár értetlensége, mikor ezt írja: "De abban az időben nem türköknek mondták őket, hanem valamilyen okból szávartü ászfalünak nevezték." Nem tudván, hogy a türk magyarok és a szavarti aszfali hungárusok még két külön nép volt akkoriban.

A császár szerint a hungárusok régen Kazáriához közel szereztek maguknak lakóhelyet, azon a helyen, melyet első vajdájuk nevéről Levediának (Hölbling szerint Lebednek) neveznek, amely vajdát tulajdonnevén Levedinek, méltóságánál fogva pedig, miként az utána való többit is, vajdának hívták (valójában lebedi vajdának). Hét nemzetségük volt, de sem saját, sem idegen vezérük nem volt, hanem vajdáik közül az említett első vajda volt a legelőkelőbb. A császár szerint mindössze 3 évig voltak a kazárok vazallusai, mi alatt a kazárok minden háborújában részt vettek és kiválóan katonáskodtak, miért a kazár kagán előkelő feleséget adott a lebedi vajdának (Ednek), ám közös gyerekük végül nem született.

A tudósítás szerint a besenyők aztán megtámadták a hungárusokat (tévesen: türköket) és a földjükre telepedtek, melynek következtében a hungárusok két részre szakadtak. Egyik részük a Kaukázusba bújt és ott alapított országot, másik részük (Hölbling szerint a türk magyarok támadása miatt) azonban nyugatra, Etelközbe távozott (Hölbling szerint a magyarokkal együtt). A kazár kagán hamarosan meghívta a lebedi vajdát és közölte vele, hogy fejedelemmé kívánja őt emelni, hogy továbbra is a vazallusa legyen. A vajda azonban visszautasította a kagán ajánlatát ("nem fogadhatok szót neked"), mely során Álmosra és Árpádra hivatkozott. A császár ezt már úgy adja elő, hogy a vajda Árpádot ajánlotta következő vazallusának, aki nagyobb erővel bír, mint ő maga. Megtetszett a javaslat a kagánnak és embereit a vajdával a türkökhöz küldte, akik szövetségre jutottak a türkökkel. A türkök úgy döntöttek, hogy ne Álmost, hanem Árpádot tegyék meg a helyi szokások és törvények szerint a hungárusok fejedelmének. Árpádot pajzsra emelték és zakanossá (záhonnyá) tették (ettől az aktustól datálható Árpád hungárus fejedelmi címe, és feltehetően a vérszövetség is). A császár kijelenti: "ez előtt az Árpád előtt a türköknek [valójában a hungárusoknak] más fejedelmük sohasem volt, s ettől fogva mindmáig ennek a nemzetségéből lesz Turkía [Hungária] fejedelme." Aztán ahogy később írja: "És így egymással összeolvadván, a kabarok a türkökkel a besenyők földjére telepedtek le."

A Hölbling-elmélet hungárjai

A Hölbling-elmélet a magyar honfoglaláskor bejövő népet (1) egy türk magyar hódító komponensre és (2) egy hungárus visszatérő komponensre bontja. A visszatérő hungárusokat a következő jellemzőikkel lehet megragadni az irodalmi és a régészeti forrásokban:

• Történetileg: Kárpát-medencei eredetű hun-avar-bolgár hungárusok, akik a kazárok vazallusaiként (Csaba királyfi népe, szavorti aszfali, fekete kunok) a Lebedben (Kijevtől délre) élő szlávokat kormányozták, első emberük a lebedi vajda, Ed vagy Edömén.
• Embertanilag: keskeny koponya, inkább europid, 6% mongolid, nem homogén népesség. A Dontól nyugatra élő, késő vaskori nép utóda, nagy a hasonlóságuk a Kárpát-medencében korábban élt késő avarok egy részével.
• Nyelvük: a bizánci források szerint kétnyelvűek voltak, ismerték a hódító komponens nyelvét és a Kárpát-medencei (avariai v. hungariai) nyelvet is.
• Kiindulás: a Kijevtől délre elterülő szláv lakosságú (de kazár fennhatóságú) terület, melynek legjelentősebb tartományát Lebednek nevezték.
• Letelepedés: a dombokra települnek, ahol hozzá hasonló nép élt korábban (pl. Sopron, Moson, Győr, Komárom, Fejér, Tolna vagy Nógrád vármegyék).
• Leletanyag: közepesen gazdagok, asszonyoknál szív alakú csüngők az ingen, csüngős kaftánveretek, kevésbé díszes lószerszámok.
• Krónikásaik: a későbbi krónikák írják meg (pl. Kézai Simon, Kálti Márk) a nagy visszatérésről, és e nép Attila- és Csaba-hagyományait, és lassan összevegyítik a két komponens történetét.

Híres hungárus személyek

A Nádasdy mauzóleum rézkarca pontosan kifejezi a hungárusok Attila-kultuszát, mely eredetileg nem a hun, hanem a késő avar hungárus Attilára irányult. A hungárus Attila itt sem hun, hanem onogur-bolgár viseletben látható.

Az avarok ellenében kialakuló onogur-bolgár Hungária idejében élt hungárusok:

• a késő avar Attila király (nem azonos az 5. századi hun Attilával),
• az onogur-bolgár Csaba királyfi,
• Bogát vitéz a frank-avar háborúk idején.

A honfoglalás idején regnáló hungárus előkelők névsora:

• Ed, a lebedi vajda (tévesen Levedi), aki Csaba királyfi leszármazottja volt
• Edömén, Ed testvére
• Et,
• Böngér,
• Örsúr apja Ócsád,
• Vajta,
• Alaptolma apja Ketel.

A magyar-hungárus honfoglalás/visszajövetel során kiemelkedő hungárus személyek:

• Ohat; "Ott még egy Ohat nevű kun katonának Árpád vezér jóváhagyásával nagy földet szereztek, melyet ivadékai mostanáig birtokolnak" - írja Anonymus.
• Tarcal; "Tarcal kun vitéz, akinek a maga személyében magva szakadt" azért egy lóverseny nyomán hátrahagyta nevét a Tarcal-hegyen, Anonymus szerint.
• Csepel; "Lovászai fölé mesterül egy igen okos kun embert tett, név szerint Csepelt. Minthogy Csepel lovászmester ott lakott, azért nevezték el azt a szigetet Csepelnek egészen a mai napig" - írja Anonymus.

A 10. század elején kiemelkedő hungárusok:

• Vérbulcsú, a hungárus Bogát bosszúszomjas leszármazottja, akit a 913-as nyugati hadjáratban kivégeznek. (A Hölbling-elmélet szerint nem azonos a híres Bulcsú horkával!)
• Kál, aki a horka címet először viselte a nemzetségében.

A 10. század közepén kiemelkedő hungárusok:

• Bulcsú horka (?-957?), aki Kál fia volt. (A Hölbling-elmélet szerint nem azonos Vérbulcsúval, akit 913-ban kivégeztek.)

A Szent István király utáni magyar középkor hungárusai.:

• Anonymus - bár már Bulcsú horka idejében tetten érhető a magyar-hungárus összeolvadás (lásd Bíborbanszületett tudósítását), lehetséges, hogy Anonymus, azaz P. mester is hungárus (kavar) leszármazott volt.