Szerkesztő:Hungarikusz Firkász/ITI

Története

Az irodalomtudományi kutatás intézményi kereteinek kialakítása már 1950-ben elkezdődött: ez év október 1-jén kezdett el működni az Irodalomtörténeti Dokumentációs Központ, amelynek igazgatójává Halász Elődöt nevezték ki. Munkatársai voltak Bódi Lászlóné Marton Mariann, Török Tamásné Erdélyi Ilona, majd pár hónappal később Balázs Károlyné, Rejtő István és Lengyel Béla. 1952 és 1954 között került a központba Vizy István és Bor Kálmán. A munkatársak nagy része külföldi (angol, orosz, német, francia, olasz, román stb.) folyóiratokat dolgozott fel, Vizy István pedig a Világirodalmi Figyelő és a kiadványok kiadási munkáit végezte. A fordítások zöme szovjet tanulmány volt. 1952-ben Lengyel Béla váltotta fel Halász Elődöt az igazgatói tisztségben, majd 1955-től Kardos Tibor vette át a vezetést. Egyik 1950-es határozata szerint az MTA I. Osztályának eleve az volt a terve, hogy a Dokumentációs Központ majd beolvad a megalakítandó Irodalomtörténeti Intézetbe.

1953 őszén Klaniczay Tibor lett az MTA I. Osztályának szaktitkára, azzal a megbízással, hogy szervezze meg az Irodalomtörténeti Intézetet. 1953 novemberére Lakó György osztálytitkár elkészítette az első átfogó javaslatot. A kialakítandó struktúrát, a kitűzendő feladatokat s a létszám- és költségvetési tervet ezután még több testület megvitatta. Végül a 00470/1955. számú aktájában az MTA benyújtotta a minisztertanácsi előterjesztést, amelyet a kormány 2253/ 1955/XII. 24. számú határozatával jóváhagyott, s ezáltal létrehozta az MTA Irodalomtörténeti Intézetét.

Az intézet 1956. január 2-án kezdte meg működését. Megalakulásakor munkáját a Tudományos Tanács irányította, amelynek elnökévé Sőtér Istvánt, titkárává Klaniczay Tibort nevezték ki, aki egyidejűleg az igazgatóhelyettesi tisztséget is betöltötte. Igazgatónak kezdettől fogva Sőtér Istvánt tekintették, de kinevezésére (más tisztségei miatt) csak 1957-ben került sor. 1967-től ügyvezető igazgatói címmel Szabolcsi Miklós töltötte be az ekkor létrehozott újabb igazgatóhelyettesi funkciót. Sőtér István nyugalomba vonulása (1983) után Klaniczay Tibor (1984–1992, helyettese Bodnár György), Bodnár György (1992–1997, helyettese Pomogáts Béla), majd Szörényi László (1997. augusztus 1-jétől, helyettese Jankovics József) vezette, illetve vezeti az intézetet. 2013. január elsejétől Kecskeméti Gábor tölti be az igazgatói tisztséget. Az intézet az Eötvös Collegium épületében kapott helyet, a Collegium könyvtára pedig az intézet könyvtára lett.

Az 1956-os év első kétharmada szervezéssel, tervezéssel és a működés megalapozásával telt el, mindaddig, amíg a rendszeres munkát a forradalom meg nem akadályozta. A szervezet kiépítésére és a rendszeres munkára 1957-től kezdődően kerülhetett sor. Az első és legfontosabb feladat a magyar irodalomtörténet új, minden korábbinál részletesebb s a jelenkorig terjedő összefoglalásának elkészítése volt. Megfelelő előmunkálatok, kiegészítő kutatások után az 1960-as évek elején sor került 61 szerző közreműködésével a hatkötetes magyar irodalomtörténeti kézikönyv megírására. A hézagpótló műnek azóta három változatlan kiadása jelent meg, első négy kötetét pedig negyedszer is kiadták.

A múlt irodalma mellett az intézet kezdettől fontosnak tartotta a jelenkori irodalom kritikai értékelését s az élő irodalmi folyamatok tudományos vizsgálatát. Különösen az 1950-70-es években volt ennek nagy jelentősége, amikor – szemben az akkori hatalmi-politikai elvárásokkal – egyes munkatársak kritikusi munkásságukkal segítettek a valós irodalmi értékek elismertetésében. 1959-ben kezdődtek Nyírő Lajos irányításával a magyar irodalomtudományban elhanyagolt irodalomelméleti kutatások, megszervezve egy külön Irodalomelméleti Osztályt. A jelenkori irodalom és az irodalomelmélet terén végzett új szellemű kutatások közlésének orgánumaként az intézet Diószegi András szerkesztésében 1963-ban létrehozta és 1971-ig fenntartotta Kritika című folyóiratát.

Fontos szerepet vállalt az intézet a magyar írók kritikai kiadásainak munkálataiban, valamint az irodalomtörténet forrásainak (levelezések, dokumentumok stb.) feltárásában és kiadásában. Több szövegkiadás-sorozatot indított el, s kezdeményezésére 1960-ban megalakult az MTA Textológiai Bizottsága. A magyar irodalom történetének kutatására munkacsoportokat hoztak létre: a Régi Magyar Irodalmi, a XIX. Századi és a XX. Századi Osztályt. A XX. Századi Osztály volt a legnépesebb és legerősebb, melynek tevékenysége 1958-tól vett nagyobb lendületet, amikor Szabolcsi Miklós vette át a vezetését. A korábbi századok kutatásának szervezeti keretei többször változtak, s 1970 körül szilárdultak meg. 1969-ben Klaniczay Tibor vezetésével megalakult a Reneszánsz-kutató Csoport (Centre de Recherche de la Renaissance), amely azóta kollokviumai és kiadványai révén nemzetközi elismertségre tett szert. Szauder József irányításával 1970-ben külön kutatócsoport jött létre a 18. századi kutatásokra, s egyidejűleg Lukácsy Sándor vezetésével újjászerveződött a XIX. Századi Osztály.

Sőtér István kezdeményezésére került sor a nagymúltú, de időközben lehanyatlott összehasonlító irodalomtörténeti kutatások újraindítására. 1961 óta a magyar kutatók rendszeresen részt vesznek az Assotiation Internationale de Litterature Comparée (AILC) munkájában, s az intézet szerepet vállalt a kelet-európai országok irodalomtudósai közötti együttműködés megteremtésében. Ezt a célt szolgálta a más országok intézményeihez fűződő kapcsolatok kiépítése (kutató-csere, rendszeres konferenciák, közösen végzett kutatások, együttműködési megállapodások). Ennek jegyében rendezte meg 1962-ben Budapesten az első kelet-európai összehasonlító irodalomtörténeti konferenciát. A társaság megbízásából az intézetben készült el az Histoire comparée des littératures des langues européennes című vállalkozás terve. A munka irányítására 1967-ben alakított Comité de Coordination titkára pedig 1982-ig Vajda György Mihály osztályvezető volt.

Az összehasonlító irodalomtörténeti kutatások centrumában kezdettől a közép- és kelet-európai irodalmakkal közös problémák vizsgálata állt. E munkálatokat a Világirodalmi Osztály (1965-től Összehasonlító Irodalomtörténeti Osztály) végezte, amely 1984-ben megszűnt. Helyébe 1986-ban Bojtár Endre vezetésével sikerült létrehozni a Közép- és Kelet-európai Osztályt.

A teljes kiépülés után jó ideig 55-60 kutató dolgozott a műhelyben, az 1980-as évek végétől kezdve azonban a költségvetési megszorítások miatt ez a létszám fokozatosan csökkent. A jelenlegi kutatói létszám 40 fő.

Számos munkatárs évek óta egyénileg rendszeresen vállal kurzusokat, szemináriumokat különböző egyetemeken és főiskolákon. Mindemellett az intézet évtizedek óta „professzorképzőnek” is tekinthető. Az ELTE bölcsészkar magyar tanszékeinek egyetemi tanárai és más felsőoktatási intézmények vezető oktatói tekintélyes számban az intézet volt munkatársai közül kerültek ki.

Az MTA vezetői 2003-ban az Intézethez csatolták az Illyés Gyula Archívumot. Ünnepélyes megnyitója 2003. április 15-én volt.

Az Intézet kutatási területei

Klasszikus életművek kritikai kiadásai

A klasszikus magyar irodalom szövegkorpusza nemzeti kulturális örökségünk értékes, elidegeníthetetlen része. Ennek tudatában a magyar nyelvű, magyarországi vagy a magyar irodalom szempontjából fontos szövegek, források, dokumentumok felkutatása, feldolgozása és szövegkritikai igénnyel történő közreadása az intézet alapfeladata, amelyet tematikai és időrendi illetékesség alapján osztályai végeznek. Noha az utóbbi években az egyetemek kutatóbázisán örvendetesen megszaporodott a szövegkiadó műhelyek száma, az intézet máig elsőnek számít közöttük. Saját tudományos kapacitása mellett – együttműködve az MTA Textológiai Munkabizottságával – számon tartja és szervezi más kutatóhelyek, elsősorban az országos közgyűjtemények munkatársainak ilyen irányú tevékenységét. A tematikus vagy egy-egy korszakra vonatkozó sorozatok mellett az intézet gondozza a 15–16. századi nagy írói életművek kritikai kiadásainak tekintélyes hányadát.

Az 1990-es években a tudományfinanszírozás és a könyvkiadás új formáinak megjelenésével az intézet textológiai munkájának szerkezete is megváltozott. Az állami mecenatúra helyébe a kutatási támogatások lehetőségeinek kibővülése lépett: az alapítványok és más tudománytámogatási formák pályázati rendszere. Ugyanakkor, kis nyelvterületről – és nemzeti irodalomról – lévén szó, a textológia a nemzetközi projektekben való részvétel mellett is elsősorban nemzeti tudományszervezési és finanszírozási feladat maradt. Az intézet mint textológiai műhely és módszertani bázis a jövőben nem térhet ki az elektronikus rögzítéstechnikák és kiadások, közlési formák kínálta új lehetőségek elől sem.

A magyar irodalomtudomány és kritika története

E vállalkozás megindítását már az 1960-as évek közepén kezdeményezték, ám a munka csak a hetvenes évtizedben vette kezdetét. Tárgya a magyar irodalmi gondolkodás története, vagyis annak kutatása, hogy a középkortól a 20. századig az egyes korszakokban az író és az olvasó mit gondolt az irodalomról, milyen kritériumok szerint ítélte meg annak egyes rétegeit, és milyen meggondolások alapján készültek az irodalomtörténetek és az irodalmi kritikák.

Tekintettel arra, hogy ez a terület a magyar irodalomtudományban szinte teljesen feltáratlan volt, és hiányzott szinte minden alapkutatás, a program összefoglaló kézikönyv helyett egyéni monográfiák összefüggő sorozatában valósul meg. Első lépésként a 19. század végéig terjedő hosszú időszak köteteinek megtervezésére került sor, s a munka végzésére Tarnai Andor vezetésével külön munkacsoport szerveződött. Tarnai halála után az irányítást Szörényi László vette át. 1986-ban megkezdődött a 20. század első felét – az anyag gazdagsága miatt immár irányzatonként – tárgyaló kötetek előkészítése Tverdota György irányításával. Az elkészült kötetek publikálására Irodalomtudomány és kritika címen új könyvsorozat indult.

A régiség művelődéstörténete (MAMŰL)

A Balassi Kiadó gondozásában, Kőszeghy Péter főszerkesztésében jelent meg 2003–2013 között a Magyar Művelődéstörténeti Lexikon (középkor és kora újkor) 13 kötete, 2014-ben pedig a mutatókat tartalmazó 14. Immár az Intézet munkájaként készül a fenti kiadásra épülő, ám annál bővebb, több al-adatbázist tartalmazó digitális változat, az OTKA és az MTA támogatásával. A digitális MAMŰL várhatóan 2016 végétől mindenki számára hozzáférhető.

Sajtótörténet

Az 1970-es években kezdődtek meg a négy kötetre tervezett magyar sajtótörténeti kézikönyv munkálatai. A vállalkozás során első ízben került sor arra, hogy időszaki sajtónkról részletes és ugyanakkor összegező feldolgozás készüljön. A munkát számos előtanulmány és egy 1972-ben megjelent sajtótörténeti bibliográfia előzte meg. A sorozat első kötete a 18. század, valamint a magyar felvilágosodás és reformkor hírlap- és folyóirat-irodalmáról nyújt képet, megvilágítva a sajtónak a kor politikai, irodalmi és kulturális életében betöltött fontos szerepét. A második kötet, amely 1892-ig tárgyalja a sajtótörténetet, két részben jelent meg. A kötetek főszerkesztője Szabolcsi Miklós, sorozatszerkesztője Dersi Tamás, majd Vásárhelyi Miklós volt. Az elkészült kötetek a 18–19. századi magyar sajtóról olyan összefüggő feldolgozást adtak, amely az e századokkal foglalkozó sajtótörténészeken kívül a történészek, irodalomtörténészek és művelődéstörténészek számára is alapvető jelentőségű. Az 1980-as évek végétől az anyagi források megszűnte és a szükséges munkatársi gárda hiánya miatt a sajtótörténeti kutatás megakadt.

Értéktudományi kutatás

1974-ben alakult meg az Értéktudományi Kutatócsoport, amely arra vállalkozott, hogy az 1945 utáni magyar novellairodalom értékorientációs szövegelemzését elvégezve megkísérelje fölmérni a szépprózánkban tükröződő értékszemléleti változásokat. A program irányítója 1981-ig Kenyeres Zoltán, majd Veres András volt.

E vizsgálatot az a megfontolás hívta életre, hogy a művek szövegében megjelenő értékek egzakt módon kimutathatók, ezáltal megbízható ismereteket nyújthatnak. Mivel hasonló vizsgálatra külföldön sem igen van példa, mintegy fél évtizedet vett igénybe a módszer kialakítása. A kutatás módszertanának kidolgozásában oroszlánrésze volt a szociálpszichológus Mérei Ferencnek, aki az értéknek az emberi viselkedést orientáló szerepéből indult ki. Az értékkatalógust számos próbaelemzés alapján állították össze. Kidolgozását követően előbb az 1945 és 1968 közötti időszak novellatermésének értékszociológiai vizsgálatát végezték el, majd 1980-ig, végül 1992-ig elemezték a magyar széppróza értékszemléletét (a kutatás később kiterjedt a regényekre is). A kutatócsoport több hazai és nemzetközi tudományos ülésszakon beszámolt munkájáról, és számos tanulmány jelentetett meg.

Kultusztörténeti kutatás

A munkaközösség 1989-ben alakult Dávidházi Péter és Tverdota György vezetésével az irodalmi élet kultikus jelenségeinek kulturális antropológiai kutatására. Fő célja annak vizsgálata volt, honnan ered a nagy íróknak és műveiknek szentelt nyelvi és rituális tiszteletadás társadalmi szokásrendje, milyen lappangó vallási ősmintákat követ, hogyan hat az irodalmi művek értelmezésének és értékelésének módozataira, és milyen politikai kisajátításnak lehet kitéve. A csoport számos hazai és egy nemzetközi konferencián mutatkozott be, amelyeket az utóbbi években többnyire a Petőfi Irodalmi Múzeummal közösen rendez meg. A munkatársaknak mind itthon, mind külföldön jelentek meg önálló köteteik.

A magyar–olasz kapcsolatok kutatása

A nagy nyugati irodalmak és a világirodalmi kapcsolatok kutatása meghaladná egy kutatóhely erejét, ezért ilyen jellegű munkákra az intézetben csak alkalmilag kerülhetett sor. Kivételt alkot az olasz kapcsolatok feltárása, értelmezése, melynek megszervezésére az MTA adott megbízást. 1969-ben megállapodás jött létre az Akadémia I. és II. Osztálya, valamint a velencei Fondazione Giorgio Cini között a magyar–olasz kapcsolatokról Velencében és Budapesten felváltva tartandó konferenciákról. Ezek a tanácskozások korszakok szerint haladva a magyar–olasz kulturális kapcsolatok teljes ezeréves történetét hivatottak áttekinteni, valamint az eddigi ismereteket új kutatások eredményeivel gazdagítani. Ez az interdiszciplináris munka azért vált végül teljesen az intézet feladatává, mert más akadémiai intézetek a szervezését nem vállalták, s mivel a magyar-olasz kapcsolatok kutatása itt nem volt előzmény nélküli. A konferenciák sora 1970-ben kezdődött. Minden konferencia előadásai külön kötetben jelentek meg felváltva a két országban, olasz nyelven.

Részvétel az európai összehasonlító irodalomtörténet munkájában

Az AILC felkérésére az intézet kezdeményező szerepet vállalt egy európai összehasonlító irodalomtörténet munkálatainak elindításában. Tervezetét a társaság 1967. évi belgrádi kongresszusa elfogadta, létrehozta a munka irányítására hivatott Koordinációs Bizottságot, amelynek titkárává Vajda György Mihályt választotta. Ettől kezdve egészen 1982-ig az Histoire comparée des litteratures de langues européennes Koordinációs Bizottságának titkársága az intézetben működött. A nemzetközi szervezőmunka mellett a munkatársak a felvilágosodás és a reneszánsz időszakról szóló kötetek elkészítését vállalták. Így jött létre a Le tournant du siècle des Lumières 1760–1820. Les genres en vers des Lumières au Romantisme (1982) Vajda György Mihály szerkesztésében, valamint az Époque de la Renaissance, I. L’avénement de l’esprit nouveau 1400–1480 (1988) Klaniczay Tibor, Eva Kushner (Toronto) és André Stegmann (Tours) közös irányításával. Ez utóbbi egyike annak a négy kötetnek, mely az európai összehasonlító irodalomtörténeten belül a reneszánsz irodalmát hivatott rendszerezni. Az első kötet a szerkesztők és több mint negyven (köztük magyar) szerző közös munkája volt, a többi három munkálatait – a közös felelősség megtartásával – megosztva irányították a szerkesztők. Az intézetre a késő reneszánsz és a manierizmus időszakát tárgyaló IV. kötet (1560–1600) elkészítése hárult. A munkában csaknem ötven tudós vett részt nyolc különböző országból, köztük számos magyar reneszánsz-kutató.

Egyéb

1. Biblioterápia
2. Corpus alienum
3. Doromb. Közköltészeti tanulmányok

Osztályok

Reneszánsz Osztály

Története

A Reneszánsz Osztály jelenlegi nevét 1970 óta viseli. Elődjének tekinti mindazokat a formációkat, amelyek a régiség feltárására az 1956. január 2-től működő Irodalomtörténeti Intézetben jöttek létre. Már abban az évben megalakult a Régi Magyar Irodalmi Osztály, Gerézdi Rabán vezetésével, a középkortól a 18. század közepéig terjedő időszak kutatására. Az új intézet első és legfontosabb feladata a magyar irodalomtörténet új, minden korábbinál részletesebb, a jelenkorig terjedő összefoglalásának elkészítése volt. Az előkészítésben és a fejezetek megírásában a régi magyar irodalom kutatói is rész vettek. A korszak tudománypolitikája nem támogatta a múlt felé fordulást, így 1962-ben megszüntették a Régi Magyar Irodalmi Osztályt. Mindazonáltal az osztály és a külső közreműködők munkája megtestesült a hatkötetes szintézis 1964-ben megjelent első két kötetében. A régiség kutatására az évtized végén sikerült ismét szervezeti keretet teremteni. Az 1969-ben Klaniczay Tibor vezetésével megalakult Reneszánsz-kutató Csoport 1970-től működik Reneszánsz Osztályként. Klaniczay 1974-től Varjas Bélával közösen vezette az osztályt Varjas nyugdíjba vonulásáig, 1981-ig. Klaniczay halála (1992) után Jankovics József lett az osztályvezető; miután nyugdíjba vonult, 2015-től Kecskeméti Gábor.

Osztályvezetők

• Gerézdi Rabán (1914–1968; a Régi Magyar Irodalmi Osztály vezetője 1956–1962)
• Klaniczay Tibor (1923–1992; osztályvezető 1970–1992; 1974–1981 között Varjas Bélával közösen)
• Varjas Béla (1911–1985; osztályvezető 1974–1981 között, Klaniczay Tiborral közösen)
• Jankovics József (1948–; osztályvezető 1992–2015)
• Kecskeméti Gábor (1965–, osztályvezető 2015–)

Meghatározó jelentőségű munkatársak

• Komlovszki Tibor (1929–1996)
• Pirnát Antal (1930–1997)
• Stoll Béla (1928–2011)
• Szörényi László (1945–)

Munkatársak

• Kecskeméti Gábor intézetigazgató, osztályvezető, az MTA levelező tagja
• Ács Pál
• Bartók István
• Békés Enikő
• Bene Sándor
• Fajt Anita
• Jankovics József (nyugdíjas, emeritus kutató)
• Móré Tünde
• Papp Ingrid
• Sántha Teréz (nyugdíjas szervező titkár)
• Szilágyi Emőke Rita posztdoktori ösztöndíjas, az intézet tudományos titkára
• Szörényi László (prof. emeritus)
• Tóth Zsombor a „Hosszú reformáció Magyarországon és Erdélyben: konfesszionalizációk és irodalmi kultúrák a korai újkorban (1500–1800)” Lendület kutatócsoport vezetője
• Zászkaliczky Márton részmunkaidős, OTKA

A reneszánszkutatásról

A reneszánszkutatás szervezetten 1969-ben indult meg, amikor létrejött a Reneszánsz-kutató Csoport, mely 1970-től osztályként működik. Gerézdi Rabán vezetésével már 1956-ban megalakult a Régi Magyar Irodalmi Osztály, amely a középkortól a 18. század közepéig terjedő időszak vizsgálatát tűzte ki feladatául. E munkaközösség fő munkája az irodalomtörténeti kézikönyv 1964-ben megjelent első két kötetének megírása, valamint a Régi Magyar Költők Tára (RMKT) 17. századi sorozatának és a Bibliotheca Hungarica Antiqua című hasonmássorozatnak a megindítása volt. Ezekhez több egyéni monográfia is járult. 1962-ben a Régi Magyar Irodalmi Osztály áldozatul esett a múlt kutatását háttérbe szorító tudománypolitikai megfontolásoknak. Az így keletkezett űrt sikerült később a Reneszánszkutató Osztály megszervezésével betölteni.

Az új osztály vezetője Klaniczay Tibor lett – 1973 és 1981 között Varjas Bélával közösen. Klaniczay Tibor halála (1992) után az osztály irányítását Jankovics József vette át. Az osztály feladata elsősorban a magyar reneszánsz irodalom kutatása, ezt azonban – az európai reneszánszra kitekintve – összehasonlító módszerrel végzi, s törekszik a munka interdiszciplináris kiszélesítésére, főleg a vallás-, eszme-, mentalitás- és művelődéstörténet vonatkozásában. A reneszánsz fogalmát tágan értelmezi, belefoglalva nemcsak a humanizmust, hanem a reformációt is, s kutatásait kiterjeszti a kései középkorra és a korai barokkra is. Az osztálynak mintegy 8–10 állandó munkatársa van, de részt vesz a kutatásban számos más intézményben dolgozó szakember, valamint néhány ösztöndíjas is. E tágabb kör részvételével havonta egy-egy felolvasóülésre, évente pedig egy többnapos konferenciára kerül sor. Az előadók és résztvevők között gyakran üdvözölhetünk külföldi vendégeket, köztük a nemzetközi reneszánsz-kutatás kiválóságait.

A reneszánsz program keretében szövegkiadások és különböző monográfiák, illetve tanulmánykötetek készülnek. A sorozatok gyakorlatilag lefedik az egész osztály tevékenységét, s külső munkatársakat is foglalkoztatnak: a teljes szakmából kerülnek ki szerzőink. A már említetteken kívül megjelent az idegen nyelvű Studia Humanitatis tanulmányköteteket publikáló sorozata. A Humanizmus és reformáció sorozat tanulmányokat és monográfiákat közöl, 2014-ben jelent meg 35. kötete. Szövegkiadásokat illetően két nagy vállalkozás is beindult, illetve folytatódott. A neolatin irodalom szövegeit kiadó Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum új sorozata már a 16. kötetig jutott el, benne Dudith András leveleinek hatalmas szövegkorpuszával. Ugyanakkor – több évtizedes kihagyás után – a Régi Magyar Költők Tára XVI. századi sorozatának folytatása is elkezdődött, s már négy kötete napvilágot látott. A sorozatoktól függetlenül is jelennek meg az osztály tagjaitól monográfiák és szövegkiadások.

A Reneszánszkutató Osztály számos külföldi intézménnyel tart fenn kapcsolatot, közülük a legfontosabb a velencei Fondazione Giorgio Cini és a wolfenbütteli Herzog August Bibliothek. Megalakulása óta tagja a Fédération Internationale des Sociétés et Instituts pour l’Étude de la Renaissance-nak, és rendszeres adatszolgáltatója a nemzetközi szervezet égisze alatt készülő Bibliographie internationale de l’Humanisme et de la Renaissance-nak, valamint a Scholars of Early Modern Studies című adattárnak. Részt vállalt az AILC által irányított Histoire comparée des littératures de langues européennes című vállalkozásból, s egyik irányítója és szervezője lett a reneszánsz irodalmat tárgyaló négy kötet munkálatainak.

Részvétel a felsőoktatásban

Az Reneszánsz Osztály tevékenysége szorosan összefonódik a felsőoktatással: számos egykori és jelenlegi munkatársa tartott és tart szemináriumokat, előadásokat különböző hazai és külföldi intézményekben mind graduális, mind posztgraduális szinten. A néhai kollégák közül Klaniczay Tibor külföldön (Párizs, Sorbonne, 1967–1968; Róma, La Sapienza 1975–1979), Pirnát Antal Magyarországon (PTE, 1990–1997) volt vendégprofesszor. Az osztály jelenlegi munkatársai közül a leghosszabb ideje Szörényi László vesz részt a felsőoktatásban: 1973 óta tanít Szegeden, immár professzor emeritusként.

A posztgraduális tanulmányokat segítették elő azok az ösztöndíjak, amelyek révén egy-egy kandidátusi értekezés az osztályon folyó munkához kapcsolódva készülhetett el. A tudományos minősítés újabb rendszerében szinte mindenki részt vesz valamilyen formában: témavezetőként, opponensként, doktori szigorlat vagy nyilvános védés bizottságának tagként PhD- és akadémiai doktori eljárásokban. Több felsőoktatási intézmény vezető oktatói a Reneszánsz Osztály munkatársai közül kerültek ki.

Az osztály szervezésében megvalósuló mesterkurzusok célközönsége a doktori képzésben résztvevő hallgatók. Az egy-egy hetes foglalkozásokra pályázat útján lehet jelentkezni. A mesterkurzusok fő célja, hogy az osztály tagjai által ismert és gyakorolt tudományos diskurzusba bevonja a fiatalságot is, és tutoriális keretek között párbeszédet teremtsen a kutatók és egyetemi hallgatók, leendő kutatói generációk között. Az intenzív műhelymunka során a hallgatók a Reneszánsz Osztály munkatársai közreműködésével az egyetemi képzésüket kiegészítő módszertani, forráshasználati, tudománytörténeti jártasság elsajátítására kapnak lehetőséget, és szakmai újdonságokról is értesülhetnek. A mesterkurzus struktúrája a képzésre és a szakmai dialógusra helyezi a fő hangsúlyt: a háromnapos (hétfő‒szerda) intenzív, előadásokból és szövegelemző szemináriumokból álló képzés után a diákok szakmai bemutatkozása következik, ahol minden hallgató ismerteti kutatási projektjét, ezeket közös megbeszélés és értékelés követi. A rendezvény ezen záróeseménye nyitott minden érdeklődő számára.

Az eddigi mesterkurzusok

• Hosszú reformáció és a litterae irodalomtörténet-írása. A magyar reformáció irodalomtörténete az ötszázadik évforduló (1517‒2017) kontextusában, 2017. május 22‒26. A rendezvényre az EMMI Reformáció Emlékbizottságától nyertünk támogatást (160 000 HUF). Az előadók a megjelölt témakör irodalom- és eszmetörténeti, illetve módszertani és textológiai szempontú kifejtésével mutatták be a reformáció és a litterae komplex összefüggéseit.
• 1618‒2018. A harmincéves háború hatása irodalmunkra, 2018. június 18‒22. A Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalmi Kollégiumának támogatásával (a NKA 107107/00094 azonosító számú pályázat segítségével) valósult meg (849 500 HUF). Tudományos célja az volt, hogy megvizsgálja a műfaj- és stílustörténeti kutatásokra alapozott irodalomtörténeti tipológia érvényességét a négy évszázaddal ezelőtti történeti események fényében.

Külföldi kapcsolatok

A Reneszánsz Osztály nemzetközi kapcsolatai egyrészt a Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság szervezésében működnek, másrészt különböző külföldi szervezetekkel együttműködve. Az osztály megalakulása óta tagja a Fédération Internationale des Sociétés et Instituts pour l’Étude de la Renaissance-nak, és rendszeresen szolgáltat adatokat a nemzetközi szervezet égisze alatt készülő Bibliographie internationale de l’Humanisme et de la Renaissance-nak, valamint a Scholars of Early Modern Studiesv című adattárnak. Részt vállalt az AILC által irányított Histoire comparée des littératures de langues européennes című vállalkozásból, s egyik irányítója és szervezője a reneszánsz irodalmat tárgyaló négy kötet munkálatainak. Ugyancsak fontos együttműködő partnerek: az olasz Fondazione Giorgio Cini, majd a La Sapienza egyetem és az Accademia Nazionale dei Lincei, a Harvard Egyetem által fenntartott firenzei Villa I Tatti és a német Herzog August Bibliothek.

A Reneszánsz Osztály és a hungarológia

A magyar irodalom- és művelődéstörténet külföldi kutatását intézményesen az 1977-ben alakult Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság – 2002-től Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság – szervezi és foglalja össze. Létrejötte és működése szorosan kapcsolódik a Reneszánsz Osztályhoz. Klaniczay Tibor programtanulmányában (A magyar filológia helyzete külföldön, 1974) a külföldi szakembereket ösztönzi arra, hogy saját nemzeti és főként európai nézőpontjukból vizsgálják a magyar kultúrát.

A társaság elnökei az alapszabály értelmében tekintélyes külföldi tudósok, az operatív irányítást végző főtitkárok azonban a Reneszánsz Osztály munkatársaiból vagy a régiség kutatóinak tágabb köréből kerülnek ki (1977–1992: Klaniczay Tibor, 1992–2006: Jankovics József, 2006–2012: Monok István, 2012-től: Bene Sándor).

Világnyelveken és magyarul megjelenő folyóiratai (Hungarian Studies, Lymbus) gyakran a reneszánsz és a barokk kutatásának eredményeket teszik közzé. A társaság 2002-ben, Klaniczay Tibor halálának tizedik évfordulóján, az MTA Irodalomtudományi Intézetével közösen megalapította a Klaniczay-díjat, amely azóta is a régi magyar irodalom- és művelődéstörténeti kutatások legnagyobb presztízsű elismerésének számít. Az osztály díjazott tagjai: Szentmártoni Szabó Géza (külső munkatárs, 2010) Bene Sándor (2011) Kőszeghy Péter (2012) Jankovics József (2018).

Cini Alapítvány

A velencei székhelyű, igen nagy tekintélynek örvendő magánalapítvány, a Fondazione Giorgio Cini 1969-ben kötött szerződést az MTA-val. Az alapítvány egyik fő tevékenysége a Horvátországgal, Magyarországgal és Lengyelországgal való ezeréves olasz kulturális kapcsolatok feltárása. A 3-4 évenként felváltva Velencében és Budapesten rendezett konferenciák anyagát tartalmazó köteteket kezdetben az alapítvány elnöke, Vittore Branca és Klaniczay Tibor szerkesztette.

Klaniczay Tibor elhunyta (1992) után új együttműködési szerződés jött létre az MTA és olasz partnerei, a római La Sapienza egyetem és az Accademia Nazionale dei Lincei között. A 2000-es évek elejétől e keretek között új konferencia- és kiadványsorozat indult. A konferenciákat felváltva Rómában és Budapesten tartották. A kutatások célja az antik görög–római kultúra hatásának vizsgálata az olasz és a magyar kultúrában, a kezdetektől egészen az avantgárdig és a posztmodernig. A köteteket Beatrice Alfonzetti professzor asszony és Sárközy Péter szerkesztette.

Villa I Tatti

A firenzei Villa I Tatti (The Harvard University Center for Italian Renaissance Studies) az itáliai reneszánsz kutatásának világviszonylatban is az egyik legismertebb központja. Az előkelő villát kutatóközpontként 1961-ben nyitották meg. Élén mindig világhírű reneszánszkutatók állnak. Az itáliai reneszánsz művészet, irodalom és kultúra sok kiválósága nyert ide ösztöndíjat. Saját kutatói az ösztöndíjasokkal együttműködve számos sikeres programot valósítottak meg, könyvsorozataik és folyóiratuk, az I Tatti Studies nagy hírnévnek örvend.

A Villa I Tatti kutatói kezdeteitől fogva figyelmet szenteltek a magyarországi reneszánsz kultúrának, elsősorban a Mátyás-kori humanizmusnak. A Mellon Foundation jóvoltából egyre több kelet-európai, köztük magyar kutató kaphatott három hónapos firenzei ösztöndíjat a Villa I Tattiba, köztük a Reneszánsz Osztály munkatársai is. A kutatók hozzáférhetnek Firenze összes reneszánsz gyűjteményéhez. Egy firenzei konferencia anyagából az intézetk egykori firenzei ösztöndíjasainak közreműködésével szerkesztettek kötetet (Italy & Hungary: Humanism and Art in the Early Renaissance, 2011).

A Villa kutatói szívesen látogatnak Magyarországra, ápolják magyar kapcsolataikat. Az együttműködés keretében több világhírű reneszánszkutató tartott előadást intézetben.

Herzog August Bibliothek

A wolfenbütteli Herzog August Bibliothek (HAB) Európa legnagyobb kora újkori könyvgyűjteményével rendelkező nyilvános kutatókönyvtár. Az intézmény és az MTA Irodalomtudományi Intézete 1987-ben kötött hivatalos együttműködési szerződést a HAB igazgatója, Paul Raabe és Klaniczay Tibor tervezete alapján. A szerződés szerint váltakozó színhelyeken kétévenként konferenciákat rendeztek. A rendezvények tudományos titkára Friedrich Niewöhner és Németh S. Katalin volt. Az előadások tanulmány-változata többnyire német nyelvű tanulmánykötetekben jelent meg.

Az együttműködés kiterjedt a HAB ösztöndíjas csereprogramjára is, amelynek értelmében évenként három hónap ösztöndíjas kutatási lehetőség állt mindkét fél rendelkezésére a másik fél székhelyén. A Reneszánsz Osztály munkatársai és a régiség kutatóinak tágabb szakmai köre hetven hónapnyi ösztöndíj-lehetőséget használtak ki. Wolfenbütteli munkájuk eredményességét számos tanulmány, disszertáció és monográfia igazolja.

Paul Raabe javaslatára készült el a wolfenbütteli magyar vonatkozású nyomtatványok katalógusa, Németh S. Katalin szerkesztésében (Ungarische Drucke und Hungarica 1480–1720: Katalog der Herzog August Bibliothek Wolfenbüttel, 1–3, 1993).

Az együttműködés szerződéses formája 2012-ben megszűnt, egyéni ösztöndíjakra azonban a kutatók továbbra is pályázhatnak.

Kutatások

Tudományos tevékenység: fő kutatási irányok, eredmények

Az osztály feladata elsősorban a magyar reneszánsz irodalom kutatása. A tágabb összefüggések figyelembevétele térben, időben, tematikában és módszertanban egyaránt megmutatkozik. A kutatások kitekintenek az európai reneszánszra, párhuzamokra, hatásokra és kölcsönhatásokra. A korszak fogalmát tágan értelmezve nemcsak a humanizmus és a reformáció, hanem a középkor és a barokk kapcsolódó jelenségeit is számításba veszik, sőt a felvilágosodásnak azokat a jellemzőit is, amelyek eredete a régiségre vezethető vissza. Az inter- és multidiszciplinaritás jegyében gyakran kapnak szerepet a társadalom-, politika-, mentalitás-, vallás-, művészet- és művelődéstörténeti szempontok. A tudományelméleti megfontolások széles skálája részben a közös célokhoz alkalmazkodva, részben az egyes kutatók egyéni meggyőződése alapján érvényesül, a pozitivista megközelítéstől a legújabb vizsgálati módszerekig. A nyelvi közeg sokfélesége mind a „bemeneti”, mind a „kimeneti” oldalon megjelenik. A történelmi Magyarországi etnikai összetétele miatt tekintettel kell lenni a német, szlovák, biblikus cseh, délszláv, román nyelvű szövegekre is. A latin hajdani széles körű használata miatt kiemelten fontosak a neolatin stúdiumok. Az osztályon szerkesztett kiadványok közül számos idegen nyelveken jelenik meg.

A tudományos tevékenység centrumai egyrészt a vizsgált korszakok egy-egy önmagában is fontos részterületében határozhatók meg, másrészt azokban a kutatásokban, amelyek a régiség egészét átfogó szintézisbe, az éppen időszerű magyar irodalomtörténetbe illeszkednek. Fontos részproblémák megoldásához járul hozzá a legismertebb költők, írók (Janus Pannonius, Balassi Bálint, Zrínyi Miklós…) munkásságára vonatkozó tudásunk pontosítása friss kutatási eredmények, új szempontok alapján éppúgy, mint feledésbe merült életművek (Gyöngyösi István, Bethlen Miklós…) értékeinek feltárása. Az egyes személyekhez kapcsolódó kérdéskörök mellett gyakran irányul a figyelem különböző alkorszakokra és irányzatokra (késő reneszánsz, manierizmus, protestáns barokk, korai felvilágosodás…), műfajokra (szerelmi és epikus költészet, zsoltár, prédikáció, vallomásos próza, börtönirodalom…) és egyéb, irodalomtörténeti összefüggésekben fontos szakterületekre és fogalmakra (udvari és népi kultúra, politikai gondolkodás, devóció, kritikatörténet, retorika, poétika…), valamint a régi korok bemutatásának elméleti, módszertani problémáira.

A legújabb kutatási eredmények még a műhelymunka szintjén mérlegelésre kerülnek. A publikálás előtti állapot megvitatását szolgálják a havonta egyszer, a hónap utolsó hetében megrendezett felolvasóülések. Gyakran ezeken hangzanak el elsőként jelentős tudományos felfedezések. Ugyancsak a közös gondolkodás lehetőségét teremtik meg az évente legalább egy ízben – jellemzően május végén – különböző városokban sorra kerülő többnapos konferenciák. Szervezésükben az osztály vállalja a vezető szerepet, szoros együttműködésben a mindenkori fogadó intézménnyel. Ezeken előadóként vagy hallgatóként az egész osztály közreműködik. A felolvasóüléseken és a konferenciákon részt vesz a tágabb szakmai kör is. Így a véleményalkotásba bekapcsolódhatnak más kutatóhelyek (egyetemi, főiskolai tanszékek, könyvtárak, levéltárak, múzeumok…) régiséggel foglalkozó munkatársai is. Külön csoportot alkotnak azok a konferenciák, amelyek szervezésében az osztály egy-egy tagja vesz részt, más intézményekkel közösen.

Egyéni és kollektív vállalkozások eredményeire, azaz törekvések, kutatások, konferenciák és publikációk összefonódására számos területről lehet példákat hozni. Ilyen az irodalmunk első vonalába tartozó személyiségek munkásságának feldolgozása, valamint egyes korszakokra irányuló vagy meghatározott szempontok alapján végzett vizsgálódások. Különösen nagy mértékben igénylik a kollektív munkát az átfogó szintézis, az irodalomtörténet.

α.) Egyes részterületek

Janus Pannonius

Nemzeti klasszikusunk életművéhez kapcsolódik a 2002-ben Ferrarában megrendezett nemzetközi Janus-konferencia. Ebből az alkalomból látott napvilágot a kritikai kiadás előtt legteljesebbként számon tartott, Teleki–Kovásznai-féle edíció fakszimiléje, Kőszeghy Péter gondozásában.

Nemzetközi vonatkozásban is kiemelkedő jelentőségű az osztály szervezésében 2006-ban Budapesten és Szegeden rendezett neolatin világkongresszus, amelyen számos munkatársunk vett részt. Erre az alkalomra időzítve jelent meg a Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum újraindított sorozatában a Janus-kritikai kiadás első kötete, az epigrammák.

Korszakos jelentőségű felfedezés, hogy az osztály külső munkatársa, Szentmártoni Szabó Géza 2009-ben megtalálta Janus Pannonius Renatus-panegyricusának elveszettnek hitt részét.

Balassi Bálint

Balassi életének és költészetének kutatása folyamatosan jelen van az osztály munkájában; alig van olyan munkatárs, aki valamilyen módon nem került volna kapcsolatba a témával. Kiemelkedőek Gerézdi Rabán, Klaniczay Tibor, Pirnát Antal, Komlovszki Tibor és Horváth Iván eredményei. 1974-től többször is Stoll Béla szövegjavításaival, az ő gondozásában jelentek meg Balassi összes művei és levelezése.

Az 1976. évi, egri Balassi-konferencia országszerte felpezsdítette az érdeklődést az életmű iránt. 1986-ban Szentmártoni Szabó Géza és Kőszeghy Péter közösen adták ki Balassi énekeit, a kötetkompozíciónak a források szerinti elrendezésével, a versek dallamainak kottáival és magyarázó jegyzetekkel.

Újabb ösztönzést adott a kutatásokhoz a költő halálának 400. évfordulóján, 1994-ben Esztergomban rendezett konferencia. A Balassa-kódex hasonmás kiadását Kőszeghy Péter gondozta, a hozzákapcsolt betűhív forráskiadást Vadai István készítette; a Balassi-epicedium, részben hasonmásban, Ács Pál szerkesztésében, többek tanulmányával együtt jelent meg.

A következő termékeny konferenciának 2004-ben, Balassi születésének 450. évfordulóján Sárospatak adott helyet. 2005-ben Nyizsnyij Novgorodból hazakerült Balassi ifjúkori fordításának, a Beteg lelkeknek való füves kertecskének sárospataki unikum példánya, amely hasonmás kiadásban, Kőszeghy Péter kísérőtanulmányával, 2006-ban jelent meg. Ugyancsak Kőszeghy jelentette meg a költő életrajzát (A magyar Alkibiadész, 2008), majd a költő poétikájáról szóló, másik könyvét (A magyar Amphión, 2014). A két kötet ez ideig a Balassiról szóló utolsó monografikus összefoglalás.

Manierizmus-kutatás

Az akadémiai irodalomtörténet elvi struktúrájának kialakításakor Klaniczay Tibor – a két nagy korstílus, a reneszánsz és a barokk közötti átmeneti korszak meghatározására − bevezette a magyar irodalomtörténetbe a manierizmus fogalmát. Az 1960-as, 70-es években Európa-szerte heves viták dúltak a manierizmus definíciója körül, Magyarországon rokonszenvvel fogadták az új stílusfogalmat, melyet korábban alig használtak. Klaniczay – Hauser Arnold és mások nyomán − a manierizmust a reneszánsz válságaként értelmezte, egyszersmind olyan stíluskorszakként, amely még egyértelműen a reneszánsz része. Így keresettnek, modorosnak, barokkosnak, a reneszánsz eszményektől távolinak tűnő szerzőket is a reneszánsz stílus körébe lehetett sorolni. Az új felfogás értelmében a magyar manierizmus emblematikus alakja Balassi tanítványa, Rimay János lett.

A magyar manierizmus-kutatás az 1970. évi sárospataki konferencián ért csúcspontjára. Klaniczay Tibor és Bán Imre előadásaikban ekkor dolgozták ki a manierizmus irodalmi kánonját. Klaniczay 1975-ben megjelent, több nyelvre lefordított manierizmus-könyve világsikert aratott. Noha a manierizmus (különösen az irodalomban) ma már divatjamúlt kategóriának számít, ezt a könyvet most is számon tartják, olvassák, értelmezik, idézik külföldön és belföldön egyaránt.

Zrínyi Miklós

A Zrínyi-kutatások meghatározó alakja Klaniczay Tibor. Kossuth-díját 1955-ben Zrínyi-monográfiájára kapta (Zrínyi Miklós, 1954). Többször is visszatért a témához. Máig az övé (Csapodi Csabával közösen) Zrínyi munkáinak legjobb szövegkiadása (Zrínyi Miklós Összes Művei, 1958).

1987-ben Debrecenben nagyszabású konferencián mutatták be a téma újabb kutatási eredményeit. Klaniczaynak döntő szerepe volt a zágrábi Zrínyi-könyvtár modern, annotált kötetes katalógusának elkészítésében (Bibliotheca Zriniana, 1991). Számos jelentős tanulmány, monográfia és forráskiadvány köszönheti születését az ő személyes ösztönzésének, kritikájának, mind az intézeten belül (Héjjas Eszter, Jankovics József, Németh S. Katalin, Szörényi László), mind azon kívül (Király Erzsébet, Kovács Sándor Iván, Perjés Géza, R. Várkonyi Ágnes).

A kutatás folytatásának fontos dokumentumai a 2007-ben Budapesten megtartott nemzetközi Zrínyi-konferencia eredményei (Militia et litterae: Die beiden Nikolaus Zrínyi und Europa, 2009)

Horvát és magyar kutatók együttműködésében jelentek meg a magyar és horvát „Zrínyi-albumok” (Hősgaléria: A Zrínyiek a magyar és a horvát történelemben, 2007; Susreti dviju kultura: Obitelj Zrinski u hrvatskoj i mađarskoj povijesti, 2012). Zrínyi halálának 350. évfordulóján, 2014-ben újabb nemzetközi konferenciára került sor (Határok fölött: Tanulmányok a költő, katona, államférfi Zrínyi Miklósról, 2017).

Az utóbbi évtizedek értelmezései lényegében újraírták a Klaniczay-nagymonográfia téziseit. Az osztálykorlátain átlépő, antiklerikális Zrínyi helyett a vallásos gondolkodó, a nemzeti abszolutizmus helyett a megújuló rendiség és a föderatív államszervezés ideológusa, az eposz szerzője helyett (mellett) pedig hangsúlyosan a Syrena-kötet szerkesztője került az érdeklődés homlokterébe.

Kritikatörténeti kutatások

A kritikatörténeti kutatások tárgya a magyar irodalmi gondolkodás története, vagyis annak felderítése, hogy az egyes korszakokban az író és az olvasó mit gondolt az irodalomról, milyen kritériumok szerint ítélte meg annak egyes rétegeit, és milyen meggondolások alapján történt az alkotás és a befogadás. Mindezek jellemző lelőhelyei előszavakban, ajánlásokban, levelezésekben vagy számos más forrásban felbukkanó szerzői vagy olvasói önreflexiók. Egy-egy korszak elméleti gondolkozásáról sok mindent elárul a praeceptum-irodalom: logikai, grammatikai, retorikai, poétikai kézikönyvek.

A magyar irodalom kritikatörténeti feldolgozásának kezdeményezője, az erre a célra alakult intézeti munkacsoport vezetője, Tarnai Andor az ELTE professzora volt könyvének („A magyar nyelvet írni kezdik”: Irodalmi gondolkodás a középkori Magyarországon, 1984) megjelenésekor, műve mégis elválaszthatatlan az osztályon folyó kutatásoktól: mind tartalmi, mind szemléleti, módszertani szempontból meghatározza a további vizsgálatokat. Tarnai halála után, 1994-től Szörényi László a kritikatörténeti munkacsoport vezetője. A kapcsolódó eredmények az Irodalomtudomány és Kritika sorozatban jelennek meg. (Magáról a sorozatról a 4. Kiadványsorozatok pontban.)

A Reneszánsz Osztály tagjai közül a témához kapcsolódó kutatásokat folytat Bartók István („Sokkal magyarabbúl szólhatnánk és írhatnánk”: Irodalmi gondolkodás Magyarországon 1630–1700 között, 1998; „Nem egyéb, hanem magyar poézis”: Sylvester János nyelv- és irodalomszemlélete európai és magyar összefüggésekben, 2007); Kecskeméti Gábor (Prédikáció, retorika, irodalomtörténet: A magyar nyelvű halotti beszéd a 17. században, 1998; „A böcsületre kihaladott ékes és mesterséges szóllás, írás”: A magyarországi retorikai hagyomány a 16–17. század fordulóján, 2007). Szentpéteri Márton 2005–2009 között volt a Reneszánsz Osztály munkatársa (Egyetemes tudomány Erdélyben: Johann Heinrich Alsted és a herborni hagyomány, 2008).

Kecskés András az Irodalomelméleti Osztályának tagjaként készítette el összefoglalóját (A magyar verselméleti gondolkodás története: A kezdetektől 1898-ig, 1991), amelynek első része nem hagyható figyelmen kívül a régiség feltárása során.

A 2006-ban létrehozott Tarnai Andor-díj az irodalomtudomány és kritika történetét feltáró kiemelkedő eredményeket ismeri el. A díjat az osztály tagjai közül hárman kapták meg (Bartók István, 2008; Kecskeméti Gábor, 2009; Németh S. Katalin, 2018).

β.) Szintetizáló törekvések

Az osztály tudományos tevékenységének centrumai közül kiemelendő az irodalomtörténeti összefoglalók megírásában való részvétel. A hatkötetes akadémiai irodalomtörténet, az úgynevezett „Spenót” első kötetei (A magyar irodalom története, 1, 2, 1964) a kezdetektől a felvilágosodásig dolgozzák fel irodalmunk történetét, Klaniczay Tibor szerkesztésében. Az osztály és az intézet munkatársai (Gerézdi Rabán, Hopp Lajos, Klaniczay Tibor, Pirnát Antal, Stoll Béla, Tarnai Andor, Varjas Béla) mellett a szakma más kiváló képviselői (Bán Imre, V. Kovács Sándor) is írtak fejezeteket. A munka magán viseli a kor „uralkodó eszméinek”, a dialektikus és történelmi materializmusnak a hatását. Az irodalom történetét a gazdasági és társadalmi folyamatok alakulásának függvényében, történelmi és politikai meghatározottságában, haladás és reakció harcaként ábrázolja. Mindazonáltal, ha az ideológiai kényszer szülte magyarázatoktól eltekintünk, tényanyagának, adatainak legnagyobb része mind a mai napig helytálló, és sok esetben a bemutatott szerzők, életművek értékelésével is egyetérthetünk.

A régiség legújabb irodalomtörténeti szintézisének megírásában meghatározó szerepet játszik a történeti kommunikációelmélet szemlélete és módszertana. Az egész vállalkozás főszerkesztőjének, Kecskeméti Gábornak a megfogalmazásában: „A retorikatörténeti-poétikatörténeti és az eszmetörténeti megközelítésmód együttesében megvalósuló szemlélet alkalmazása azzal – a tervezett szintézis egész első kötetét messzemenően érintő – következménnyel jár, hogy a litterae tematikai-tárgyi egésze részben nyelvi, részben irodalmi konstrukcióként válik szemlélhetővé. […] arról van szó, hogy egyrészt a tágan értett művelődési folyamatok és intézmények története inherens, elválaszthatatlan ingredienciája az önreflexív irodalmi mezőnek, másrészt az önreflexió referenciasémái, alakzatai messzemenően konstitutívak a litterae többi tematikai mezőjének működtetésében, azok jelentős részben nyelvi és fikciós produktumok.” Az új összefoglaló tervezett első kötete 1800-ig tekinti át irodalmunk történetét. Megírásában az osztály valamennyi tagja részt vesz.

A kézikönyv-írás módszertani hátterének kidolgozásához kapcsolódik Az értelmezés hatalma című konferencia-sorozat. Helyszíne az intézet, előadói a legtágabb szakmai körből kerülnek ki. Az eddigi rendezvények:

• A régi magyar irodalomtörténet-írás mint történetírói metodológia, 2015. március 18.
• Szerző és szerzőség a modernitás előtt, 2016. április 6.
• A kora újkori kéziratos nyilvánosság működésének módszertani kihívásai és tanulságai, 2017. március 29.
• Kontextus és kontextualizáció, 2018. március 28.

A középkor és a kora újkor magyar művelődéstörténetét áttekintő Magyar Művelődéstörténeti Lexikon (MAMŰL) Kőszeghy Péter főszerkesztésében jelent meg 2003–2012 között 13 kötetben. A sorozatot 2014-ben egészítette ki a mutatókat tartalmazó 14. kötet. A nyomtatott kiadásnál bővebb, több al-adatbázist tartalmazó digitális változata az OTKA és az MTA támogatásával készült.

A lexikon célja az államalapítástól a 18. század végéig terjedő időszak bemutatása. A főszerkesztő szavaival: „Amit mi értünk művelődéstörténeten, az alapvetően a Klaniczay-iskola felfogása. Tömören: a szaktudományok által kihasított tudományszeletek együttes, komplex vizsgálata, ahol a vizsgálat tárgya sohasem elsősorban az esemény- vagy politikatörténet, hanem (az esemény- és politikatörténettől persze sohasem függetlenedő) szellemi, művészeti, tudományos, adott esetben hétköznapi termék, tevékenység, ezek szerveződése, időben változása. […] A cél […] az, hogy a lexikon egésze, a különböző, egymásra gyakran utaló szócikkek együtt tegyék lehetővé ezt a fajta tárgyalásmódot.”

Ennek jegyében a rövidebb szócikkek és az enciklopédikus összefoglalások az irodalom, a művészet, a zene, a vallás, az oktatás, az orvoslás, a hétköznapi élet és a táplálkozása története mellett a hadtörténet, a pénztörténet és még számos más terület ismeretanyagát is tárgyalják. A régiség irodalmához kapcsolódó címszavak megírásában a Reneszánsz Osztály számos munkatársa közreműködött.

A kutatási eredmények számos más hazai és külföldi publikációs fórum mellett az osztályon szerkesztett kiadványokban jelennek meg. Ezek egyik fő csoportja a források közzététele. Az ide tartozó sorozatok egy része egy-egy kiemelkedő alkotást tesz hozzáférhetővé hasonmásként (Bibliotheca Hungarica Antiqua) vagy kritikai kiadásban (Bibliotheca Scriptorum Medii Recentisque Aevorum [BSMRAe]). Mások bizonyos korszakok irodalmi termését egy kijelölt műfaji szempont szerint a teljességre törekedve, kritikai igénnyel közlik (Régi Magyar Költők Tára [RMKT], 16. és 17. századi sorozat).

A kiadványsorozatok másik fő csoportja irodalomtörténeti érdekű kutatási eredményeket ad közre. Az egyes részterületek feldolgozása tanulmánykötetekben és monográfiákban ölt testet (Humanizmus és Reformáció, Studia Humanitatis, Irodalomtudomány és Kritika). (Az egyes sorozatokról részletesebben a 4. Kiadványsorozatok pontban.)