Komlovszki Tibor
Komlovszki Tibor | |
Született | 1929. június 14.[1][2] Szentes |
Elhunyt | 1996. június 27. (67 évesen) |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
Iskolái | Eötvös Loránd Tudományegyetem (–1952) |
Kitüntetései | Toldy Ferenc-díj (1989) |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Komlovszki Tibor (Szentes, 1929. június 14. – Budapest, 1996. június 27.) irodalomtörténész, szerkesztő.
Élete
[szerkesztés]A budapesti Szent István Gimnáziumban kezdte középiskolai tanulmányait, majd 1944-től a hatodik osztálytól Hódmezővásárhelyen, a Bethlen Gábor Gimnáziumban folytatta, ahol ebben az időben Németh László tanította az irodalmat. Ott érettségizett 1947-ben. 1952-ben magyar-történelem szakos középiskolai tanári diplomát szerzett a Budapesti Egyetemen. Kandidátusi fokozatát 1991-ben szerezte, az irodalomtudomány doktora címmel 1993-ban ismerték el.
1953-1969 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem régi magyar irodalomtörténeti tanszékén tanított, 1969-től haláláig a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének munkatársa, majd főmunkatársa, 1994-től már nyugdíjasként. A Miskolci Bölcsész Egyesület oktatója volt.
Hódmezővásárhelyen nyugszik szülei mellett.
1954-től részt vett az Irodalomtörténeti Közlemények szerkesztésében, 1971-től, 25 éven át felelős szerkesztőként. Kutatási területe a magyar irodalom reneszánsz vonulata, elsősorban Balassi Bálint és Rimay János költészetével foglalkozott. Szerkesztette a Reneszánsz füzetek című sorozatot. Forráskiadói tevékenysége is értékes, számos betűhív szövegkiadása jelent meg (Heltai Gáspár, Janus Pannonius, Apor Péter), köztük több bibliofil (miniatűr) kiadványban.
Elisméresi
[szerkesztés]- 1989 Toldy Ferenc-díj
Művei
[szerkesztés]- 1956 Adalékok Ady és a régi magyar költői nyelv kérdéséhez. Irodalomtörténet.
- 1976 Régi Magyar Költők Tára. XVII. századi sorozat 8. kötet. Budapest. (tsz. Stoll Béla)
- 1979 A régi magyar vers. Budapest.
- 1990 A kuruc kor költészete 1-2. Budapest. (szerk.)
- 1992 A Balassi-vers karaktere. Budapest.
Irodalom
[szerkesztés]- Irodalomismeret 1990/1-2, 55-56. (Pismány Júlia)
- 1994 Új Magyar Irodalmi Lexikon. H-Ö. Budapest, 1087.
- Imre Mihály 1996: Komlovszki Tibor emlékezete. Délvilág, 1996. július 19., 10.
Források
[szerkesztés]- ↑ https://viaf.org/viaf/2520046/, 2018. december 7.
- ↑ MAK (lengyel nyelven)