Szerkesztő:Gothika/1

Szent Ágoston (354–430)

„	Minden írásomhoz nemcsak hívő olvasót kívánok, hanem olyanokat is, akik függetlenül kijavítanak. […] Nem kívánom azonban, hogy az olvasó velem szemben elfogult legyen, de azt sem, hogy bírálóm magával szemben elfogult legyen. Ne szeressen engem jobban, mint a közös hitünket, de ő se szeresse magát jobban, mint az igazságot.	”
– A Szentháromságról, Bevezetés, 1.

Szent Ágoston, Augustinus, Aurelius Augustinus (Thagaste, Észak-Afrika, 354. november 13. – Hippo Regius, 430. augusztus 28.) hippói püspök, egyházatya, filozófus.

Az észak-afrikai Thagasteből (napjainkban Souk Ahras egy város Algériában) származó Aurelius Augustinus az egyik legbefolyásosabb nyugati filozófusa, szinte az egész középkor ideológiája belőle táplálkozott. Áttelepítette a keresztény filozófiába mindazt, amit fontosnak érzett nemcsak a neoplatonikusoktól, hanem Cicerotól, Platóntól, a sztoikus filozófiától is. Gondolkodói hagyatékának számos eleme máig él a keresztény teológiában és bölcseletben: ilyen platonizmusa, a kegyelemről szóló tanítása, a predesztináció tana. Katolikus és protestáns irányzatok sora hivatkozott műveire, amelyeket a 17. századtól gondos kezek gyűjtötték egybe és adtak közre egyre alaposabb és teljesebb nyomtatott kiadásokban.

Származása

Szent Ágoston és az anyja, Monica

Szent Ágoston numida, afrikai volt; Africa Romana római tartomány szülöttje, melynek bár római volt a kormánya és a neve, a népe nem volt római. A helyi hivatalos nyelv a latin volt, de a pun nyelv is használatos volt, ezért valószínű, hogy Ágoston is beszélte. Későbbi munkáiban is gyakran előfordulnak pun szavak.

Apja, Patricius szegény, községi elöljáró (curialis) volt, anyja, Monica keresztény családból származott. Patriciusról keveset tudunk, pogány volt, és csak halálos ágyán, felesége könyörgéseinek eleget téve keresztelkedett meg. Ágoston visszaemlékezéseiből kitűnik, hogy nem szívlelhette túlságosan az apját: emlegeti, hogy az anyjával együtt nevetett, amikor a tanító megbotozta, amit pedig ő elviselhetetlen megaláztatásnak érzett. Ágoston említést tesz arról, hogy apja többször is házasságtörést követett el, azonban felesége mindig eltűrte férjének cubilis iniurias, házastársi hűtlenségeit. Ágoston hozzáfűzi azt is, hogy végtelenül jó ember volt, de egyúttal hirtelen haragú és indulatos. 371-ben halt meg – ekkor Ágoston tizenhét éves volt – felesége alig volt negyven éves.

Míg Ágoston apjáról keveset és tartózkodón beszél, az anyjáról sokat írt: egy vén és szigorú rabszolganő nevelte, fiatal lány korában rászokott a borra és sokat ivott, ám később sikerült leszoknia az ivásról. Nagyon fiatalon ment férjhez, anyósa családi pletykák miatt gyűlölte, később sikerült kibékülniük. Nagyon vallásos volt, keresztény katolikus nézeteitől soha nem tért el, ő vezette elsőként fiát a kereszténység útjára.

Élete

Gyermek évek

Szent Ágoston

Ágoston 354. november 13-án, vasárnap született. Ezekben az időkben Rómában II. Constantius császár uralkodott, aki épp Ágoston születésének napján végeztette ki Polában Constantius Gallus konzult. Születése éve a harmincötödik pápa, Szent Liberius pápaságának idejére esett.

Neveltetése

A szülők Ágostont szellemi pályára szánták: tanulmányait hét éves korában thagastei grammatikai iskolában kezdte el. Tanítója gyakran botozta meg, aminek következményeként meggyűlölte a könyveket és az iskolát. A legjobban a görögöt és az aritmetikát utálta, görögül soha nem is tanult meg, egész életében fordításban olvasta a görög bölcsek műveit. A késő római oktatás meddő és nyíltan pogány volt, csak Vergiliust, Cicerót, Sallustiust és Terentiust tanulmányozták mélyrehatóbban. Kizárólag irodalommal foglalkoztak: filozófiáról, természettudományokról vagy történelemről nem tanultak. Vergilius költészete azonban lenyűgözte az ifjú Ágostont: mikor az elhagyott Didó siralmait szavalta, sírva fakadt. Az iskolában díjat nyert egy szónoklatával, amelyben Juno „dühét és fájdalmát” éreztette.

Gyakran járt színházba, barátaival együtt maga is próbált színműveket előadni. Igyekezett lekenyerezni játszótársait, hogy rendezzék előadásait, ezért gyakran kijátszotta szülei és tanítói éberségét, és több mindent ellopott a pincéből. Visszaemlékezéseiben még öreg korában is lelkiismeret-furdalással küzdött e lopások miatt.

Tanulmányait Madaurában, Apuleius szülővárosában folytatta, ahol ékesszólást (retorikát) és irodalmat tanult. Ágoston ekkor tizenkét éves volt és nem szívesen hagyta el Thagastét, mivel Madura, bár csak pár mérföldre feküdt Thagastétól, ahhoz viszonyítva nagyvárosnak számított. Madurában ismerkedett meg Apuleius műveivel, amelyeket később többször is említ írásaiban. A De magia című műről azt mondta az Isten Városában, hogy „copiosissima et disertissima oratio” (csodálatosan dús és ragyogó mű), de említi az Aranyszamarat, felhasználja a démonokra vonatkozó adatait, és még egy Mercellinushoz idézett levélben, 412-ben is hivatkozik rá, hogy bebizonyítsa a mágikus mesterkedések semmiségét. Apuleius tanulmányozása készítette fel a filozófiai tanulmányokra, amelyet később Cicero Hortensiusa váltott ki belőle. Ő volt az első aki megszabadította Ágostont a puszta szó és az üres irodalom imádásától.

A madaruai platonikus tanokat azonban megszakította a testi válság, amely a következő években feldúlta Ágostont.

Kamaszkor

Szent Ágoston

Patricius, a csekély jövedelmű kisbirtokos nem bírta fedezni Madaurában tanuló fia költségeit, így Ágostonnak haza kellett mennie, és egy esztendőn keresztül, egészen tizenhat éves koráig otthon maradt Thagastéban. Kicsapongó életet élt, olthatatlanul szomjazta a testi élvezeteket, később a vallomásokban a következőket írta ezekről az évekről: „Mi volt legnagyobb élvezetem? Szerelmet adni, szerelmet kapni. De engem nem elégített ki a lélek vonzódása a lélekhez: a barátság ragyogó birodalma. Mámoros gőzök szálltak folyton testi vágyaim mocsarából és ifjú erőm forrásaiból, és úgy ködbe, homályba burkolták szívemet, hogy nem tudott különbséget tenni a szeretet csendes derűje és fajtalan kívánkozás sötétsége között.” Valahányszor Ágoston barátokról beszél, nem lányokra vagy asszonyokra, hanem férfiakra gondol.

371-ben, tizenhét éves korában Karthágóba utazott, ahol Cicero Hortensius című művének hatására filozófiával kezdett foglalkozni. Ekkortájt gyakran járt keresztény templomokba is. Bár nagyon szeretett volna megházasodni, anyja ezt nem engedte meg neki. Ennek ellenére 371-ben magához vett egy karthágói lányt, akinek neve örökre titokban maradt, és vele élt együtt egészen 385-ig, amikor anyja, Monica rávette, hogy hagyja el. A következőket írta erről az időszakról: „Egyetlen nőszeméllyel éltem, és hű voltam hozzá. Vele saját magamon tapasztaltam ki, mi különbség lehet a gyermekáldás céljából kötött házasélet módja és a rendetlen szerelmi összeállás között, amelyben, ha már megvan, nem lehet nem szeretni.” Ágostonnak ettől a nőtől tizennyolcéves korában, 372-ben fia született: Adeodatus, aki később, 387. április 24-én, atyjával együtt vette fel a keresztséget Szent Ambrus kezéből.

Az első megtérés

Apja halála és fia születésének az évében Romanianus nevű barátja anyagi segítségének köszönhetően Ágoston Rómába utazott, ahol beiratkozott az egyik retorikai iskolába. Ebben az iskolában került kezébe Cicero mára már elveszett, a filozófia védelmére írt dialógusa, a Hortensius, amelynek elolvasása után Ágoston érzelmei és szándékai gyökeresen megváltoztak: ezt az eseményt tekinthetjük az első megtérésének. A következőket írta erről: „Ez a könyv egész lelkivilágomat megváltoztatta, imádságomat feléd irányította Uram, s új vágyakat, új célokat adott nekem. Gyarlónak láttam egyszerre minden hiú törekvést, s hihetetlenül tüzes vágyakozás gyulladt bennem, hogy felkeljek és hozzád térjek.” Ágoston eddig úgy gondolkodott, hogy a szónoki művészet a legszebb cél, ám ezután nem a nyelv csiszolása lett a célja, hanem az értelem fölemelése: nem a szavakkal játszani, hanem a szent igazságot kutatni. Cicero bebizonyította Ágostonnak, hogy a féktelen élet a legszörnyűbb baj: hogy az érzéki élvezetek megrontják a látást, elpusztítják a testet. Az igazság ismerete viszont Isten megismerését jelenti, és csak ebben a megismerésben van boldogság. Ekkoriban vette kezébe először a Bibliát is, azonban első olvasmányai után az ékesszóláshoz szokott Ágoston kiábrándult az egyszerű nyelven íródott Bibliából. Tizenhárom évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy újra visszatérjen a keresztény úthoz.

Manicheista évek

Franz Joseph Hermann Ágostont ábrázoló freskója

Karthágóban tevékenykedtek olyan titokzatos és ékesszóló férfiak, akik azt állították, hogy ők bírják és tanítják az igazságot, mégpedig nem a kinyilatkoztatott igazságot, amelyet vakon el kell fogadni, hanem kézzelfogható és bebizonyítható igazságot, amely minden titkot eloszlat. Ezek az emberek keletről származó tanítást, a 215-ben született Mani tanításait követték, ők voltak a manicheisták. Ágoston manicheussá válásának az okát a következőképp magyarázza: „… abból az egyetlen okból keveredtünk ezek közé az emberek közé, mert szüntelenül azt hajtogatták, hogy ha félredobjuk a tekintély terrorját, a tiszta és egyszerű ésszel is Istenhez tudják vezetni, és meg tudják szabadítani minden tévelygéstől azokat, akik követik őket.” Ágoston ebben az időben, a manicheista tanítással összhangban, materialista világszemléletet vallott, ugyanis a manicheista tanítás minden létezőt anyagi természetűnek gondolt, még Istent is. Kilenc éven át Ágoston manicheus hallgató volt.

A manicheusok azt ígérték Ágostonnak, hogy tanításaikon keresztül „megismerheti a dolgok okát”. A manicheus hit szerint a rossz nem származhat a jó Istentől. A rossza akkor jön létre, amikor a Jót, a „Fény Birodalmát” megszállja az ellenséges gonosz hatalom, a „Sötétség Birodalma”. Az embernek pedig elsődleges feladata, hogy megkülönböztesse a két princípiumot, a Jót és a Rosszat. Ágoston, főként az emberi bűnök eredetét kutatta a manicheus tanok segítségével, a következőket írta erről: „Honnan jön a rossz?... Ha az embertől, akkor honnan jön az ember? Ha angyaltól, honnan ered ez az angyal? Ha azt mondod Istentől, ez olyan mintha minden bűn és rossz szakadatlan láncolatban fűződne Istenhez.”

Mikor 374-ben visszatért Thagastéba, hogy grammatikát tanítson, néhány barátját is beszervezte a manicheista szekta tagjai közé. Anyját is meg akarta téríteni, az azonban emiatt elűzte fiát a házából, így Ágoston bizonyos ideig kénytelen volt kebelbarátjának, Romanianusnak házában élni.

Később, amikor egy közeli barátjának halálát nehezen tudta feldolgozni, titokban elhagyta Thagastét, és Karthagóba költözött. Távozásáról csupán barátja, Romanianus tudott. Itt folytatta filozófiai tanulmányait, és írt egy manicheus elvekre támaszkodó, tisztán tapasztalati, materialista esztétikai értekezést is. Művét a kor kiváló szónokának, Hieriusnak ajánlotta, azonban az nem válaszolt rá. Filozófiai tanulmányai mellett Ágoston zenetudományt, mértant, számtudományt és csillagászatot is tanult, mindeközben folytatta manicheus apostolkodását is: újabb és újabb híveket toborzott a manicheista szektának. Közben Karthágóba érkezett egy manicheus püspök, a milevei Faustus, aki maga is numida volt, és akitől Ágoston a világ titkának a feltárását remélte. Ezt követően, anyja tiltakozása ellenére, Rómába utazott.

Ágoston 383. év végén érkezett Rómába. Kezdetben egy manicheus házban lakott az afrikai kolónia negyedében, a Vicus Capitis Africae negyedben. Ekkoriban a manicheus vallás hivatalosan tiltva volt: Diocletianus a 296. évben halálbüntetést vagy bányamunkát szabott ki Mani minden követőjére. Ezt a törvényt Theodosius 382-ben kizárólagos halálbüntetésre változtatta. Időközben Ágostont malária támadta meg, de túlélte a kórt. Egészsége visszanyerése után retorikai iskolát nyitott, tanítványai többsége azonban átverte őt, a tandíj fizetésekor megszöktek az iskolából. 384-ben Milánóba utazott Quintus Aurelius Symmachus, Róma kormányzójának kérésére, hogy szónoklatot írjon a kereszténység kedvéért eltávolított Victoria oltár visszaállítása érdekében. Symmachus nagyon meg volt elégedve Ágoston szónoklatával, így a pártfogásába vette.

Milánóba érkezésekor Ágoston először Ambrus püspököt látogatta meg, aki nemcsak Milánó püspöke volt, hanem a birodalom egyik leghatalmasabb embere: császárok és hercegek tanácsadója, a Nyugat legkiválóbb főpapja. Ambrus világosította fel Ágostont, ő tanácsolta neki, hogy olvassa Izaiást, és később ő keresztelte meg, azonban soha nem kerültek közeli, baráti kapcsolatba. Ambrus sohasem érdeklődött Ágoston Vallomásai iránt, nem hívta meg hosszabb beszélgetésekre, sőt négyszemközti beszélgetésre sem. A következő két évben 385-ben és 386-ban Ágoston Ambrus beszédeit hallgatta, aki a Szentírás magyarázatban Philónt és Órigenészt követte. Leginkább Ambrusnak az a Szent Pál idézete ragadta meg, miszerint „A betű öl, a lélek pedig megelevenít”, aminek következtében ráeszmélt, hogy a Biblia, melyet eddig mélységesen lenézett, olyan mint a csodák földje, amelyre sötét és szűk nyílásokon keresztül jut el az ember. Közben Ágoston anyja, Monica, váratlanul másik fiával, Navigiusszal Milánóba utazott, és ő is Ambrus beszédeit hallgatta. Ambrus hatására Ágoston szakított a manicheusokkal, és beállt jelöltnek (katekuménnek) a katolikus egyházba.

A következő években asszonyával, fiával, anyjával és öccsével Milánóban élt, és iskolát működtetett. Közben, anyja kényszerítésére, elhagyta szerény vagyonnal rendelkező ágyasát, akivel tizennégy évig élt együtt, hogy egy gazdag lányt vegyen feleségül. Ágyasát visszaküldte Afrikába, fiát azonban nem engedte az anyjával menni. A kijelölt menyasszony még nem volt tizennégy éves, ezért Ágoston újabb ágyast vett maga mellé, ám az esküvő sohasem következett be.

A második megtérés

Benozzo Gozzoli Szent Ágoston megtérése

Ambrus hatására Ágoston komolyan kezdte venni a katolikus tanításokat, azonban Isten szellemiségét és a bűn eredetét nem tudta elfogadni. Szellemes feltevéseket agyalt ki, hogy el tudja képzelni Isten lényegét és Isten viszonyát a világhoz. Panteista szemléletet vallott, a világot olyannak képzelte el, mint valami szivacs, amelyet körbefog az istenség óceánja. Felhagyott az asztrológia tanulmányozásával.

Plótinoszt és Porphyriót tanulmányozta (latin fordításban), akik nagy hatással voltak gondolkodására. Plótinosznak köszönhetően Istent egységesnek és tiszta szellemnek fogta fel, végtelen tökéletességnek. Ez a felfogása megoldotta a bűn problémáját is: a rossz a jónak hiánya, és nem valami különálló valóság, ahogyan azt a manicheusok hitték. Plótinosz feltárta előtte a Isten lényegét, Szent Pál pedig az egyetlen utat mutatta meg neki: Krisztust.

Intellektuális megtérését morális megtérés követte egy misztikus kerti élmény hatására. Így ír erről a Vallomásokban: „Egyszer csak fiú- vagy leányhangot hallok a szomszéd házból. Énekelt, s ezt ismételgette: Tolle, lege! Tolle, lege! Vedd és olvasd! Vedd és olvasd! … Visszanyomtam könnyeim áradatát, s felugrottam, mert semmi mást, égi parancsot láttam e jelben, hogy nyissam ki a Szentírást, s olvassam el a szemembe ötlő legelső fejezetet.” Felkapva a könyvet Pál rómaiakhoz írt levelét olvasta: „…tisztességben járjunk: nem tobzódásokban és részegeskedésben, nem ágyasházakban és szemtelenségekben, nem versengésben és irigykedésben, hanem öltözzetek az Úr Jézus Krisztusba, és a testet ne ápoljátok a kívánságok szerint.” (Róm 13,13-14) Ágoston ettől a pillanattól lemondott az asszonyi társról, és Krisztus felé fordult.

Anyjával, fiával és néhány barátjával visszavonult a Brianza tartománybeli Cassiacumba, egy vidéki villába. Összesen kilencen laktak itt: Ágoston, a fia, Adeodatus, az öccse, Navigius, unokaöccsei, Rusticus és Lastidianus, földije és tanítványa, Trigetius, Romanianus fia, Licentius, Alypius és anyja, Monica. Itt írta meg első három dialógusát: a szkepszis ellen Contra Academicos (Az akadémikusok ellen) címmel, a megismerés lehetséges voltáról De beata vita (A boldog életről) címmel, valamint arról, hogy a világ rendjének megismerése Istenhez vezet, De ordine (A rendről) címmel. Ugyancsak itt írta meg lírai imafüzérét, a Soliloquia-t is.

Ágoston 387. április 25-én megkeresztelkedett. Eldöntötte, hogy visszatér Afrikába és kolostort alapít, amely nem olyan lesz, mint a cassiacumi, félig filozófiai, félig vallásos, hanem egészen keresztény. Útban Afrika felé, Ostiában várakoztak a hajóra, amikor anyja, Monica hirtelen megbetegedett, és meghalt. Anyja halála után Ágoston Rómába ment, és ott maradt az elkövetkező évben. 388-ban alkalma volt megismerkedni a katolikus egyház akkori fejével, Siricius pápával, akinek megbízásából megírta a Katolikus Egyház Erkölcseiről és a Manicheusok Erkölcsei című munkákat. Még ez év nyarán Ostiában egy Karthagóba induló hajóra szállt, és visszatért Afrikába. Vele tartott Alypius és Adeodatus is.

Visszatérés Afrikába

Karthágóban a helytartóság egykori ügyvédjénél, Innocentiusnál szállt meg, majd az év végén visszatért szülővárosába, Thagastéba, ahol kolostort alapított. Innen a századok folyamán fejlődött ki az Ágoston–rend. Tervbe vette a hét szabad művészet enciklopédiájának elkészítését, de ezek közül mindössze néhány készült el: a még Milánóban elkezdett De musica (A zenéről), a manicheusok ellen íródott De genesi, egy dialógus, a De magistro és az első mesterműve, a De vera religione (Az igazi vallásról). Közben Thagastében meghalt alig tizenhét éves fia, Adeodatus. A kolostort Ágoston 389 elején alapította, majd 391-ben Hippóba költözött.

A hippói püspök

Benozzo Gozzoli Ágoston megkeresztelkedése

A 390. év végén Hippo Regiusba (ma: Annaba, Algéria) érkezett egy magas rangú, keresztény, gazdag hivatalnok (agens in rebus), aki a helyi lakosoktól értesült Ágoston megtéréséről és bölcsességéről, így magához hívatta. Ezt követően Ágoston Hippóban telepedett le, ahol gyakran eljárt a templomba. Azokban az időkben az volt a szokás, hogy a papokat és a püspököket a nép választotta, így amikor a görög származású Valerius püspök közölte a néppel, hogy szeretne valakit pappá szentelni, hogy segítségére legyen a latin nyelvben, a nép Ágostont választotta. 391-ben, harminchét éves korában vette fel a papi szentséget, ezt követően átköltöztette a thagastei cenóbiumot Hippóba. Még ugyanabban az évben a hippói Basilica Pacis kertben megépítették a második Ágoston-rendi kolostort.

Hippóban Ágoston tovább folytatta manicheus-ellenes törekvéseit: 392. augusztus 28-án és 29-én, két napon keresztül a manicheus Fortunatus nevű pappal folytatott vitát amelyet jegyzők és gyorsírók örökítettek meg. A feljegyzések szerint Fortuntusnak „sem a katolikus tanítást nem sikerült megdöntenie, sem saját igazságát bizonyítania”, így távozott Hippóból.

393-ban egyetemes zsinat ült össze Hippóban, ahol Ágoston a Hitről és a Hitvallásról tartott beszédet, amelyet fel is jegyeztek, és mindmáig olvasható. Ezt követően Valerius püspök levelet írt Afrika prímásának, Aureliusnak, hogy engedélyt kérjen Ágoston püspökké szenteléséhez. Aurelius megadta a beleegyezést, és Megalius, Numidia prímása, 396 elején püspökké szentelte Ágostont. Valerius még ugyanabban az évben meghalt, a nép Ágostont az utódjának választotta. Ezt követően Ágoston élete hivatali kötelességekre szorítkozott: vitatkozott a katolicizmus ellenségeivel, zsinatokon vett részt, prédikált és elmélkedett. Életének hátralévő harmincnégy évében még számos könyvet, levelet írt: több mint száz művet hagyott hátra.

426-ban püspöki hivatalának gyakorlati és külső teendőit rábízta barátjára, Heraclitusra, és részben visszavonult a hétköznapi életből, csak szombaton és vasárnap prédikált. Szabad idejét írással töltötte, az elmúlt évek műveit (93 írás) tekintette át a Rectractationes (Visszavonások) kétkötetes műben, annak érdekében, hogy a bennük esetlegesen felbukkanó tévedéseket, ellentmondásokat felszámolja. De az elkövetkező években még több más könyvet is írt.

Halála

Szent Ágoston sírja, a páviai Aranymennyezetű Szent Péter bazilikában.

429-ben nyolcvanezer főnyi vandál és alánsereg szállt partra Geiserich vandál király parancsnoksága alatt Mauritániában, és miután ezt a tartományt meghódította, tovább indult Numidia felé. Ágoston ekkor hetvenhatodik évében volt, súlyos asztmával küzdött. Életének elmúlt három évét könyvtárban töltötte. Ideje nagy részét a Szentírás tanulmányozásának szentelte.

430 augusztusában Ágoston magas lázzal ágynak esett. Amikor láza egyre súlyosbodott, halála előtt tizenegy nappal az orvosokon és az ételhordókon kívül mindenkit kitiltott a szobájából, egyedül akart lenni Istennel, és minden idejét imádkozással töltötte. Mikor az orvosok megtiltották, hogy olvasással fárassza szemeit, óriás betűkkel felíratta Dániel bűnbánó zsoltárjait egy táblára, és odaszögeztette ágya mellé a falra. 430. augusztus 28-án, este halt meg. Posszidiusz atya aki Ágoston mellett volt az utolsó napokban, a következőket jegyezte fel: „Ez a szent ember... mindig azt mondta nekünk, amikor bizalmasan beszélgettünk, hogy még a megkeresztelkedett, dicséretes életet élő keresztényeknek és püspököknek is kötelező szigorú bűnbánatot tartaniuk, mielőtt eltávoznának az életből. Ezt tette ő betegsége idején: megparancsolta, hogy Dávid négy bűnbánati zsoltárát másoljuk le. Betegágyán mindennap látta, és zokogva olvasta a falra függesztet írásokat. És, hogy figyelmét semmi ne terelje el, tíz nappal halála ellőtt megkért minket, hogy senki ne jöjjön látogatni őt, kivéve azokat az órákat, amikor az orvosok megvizsgálták, vagy behozták neki az ételt. Ezt betartottuk, és így az egész időt imádkozással tölthette.”

Ágoston halála után, egy évvel, Hippo városát kiürítették és felgyújtották. Könyvtára azonban csodával határos módon megmenekült. Műveinek teljes jegyzékét, Posszidiusz, Ágoston első életrajz írója, állította össze nemsokkal a Püspök halála után.

A szent püspök holttestét 724-ben Luitprand longobárd király hozatta Szardíniából Páviába. 1695-ben fedezték fel a kriptát, melyben megtalálták Szent Ágoston holttestét. Jelenleg a páviai Szent Péter bazilika márványsírja őrzi a szent püspök földi maradványait egy ezüst ereklyetartóban.

Munkássága

Ágoston megkeresztelkedése

Ágoston sokat írt, 93 önálló művéről tudunk. Első könyvét huszonhat évesen írta, amely egy kis esztétikai értekezés volt, és a Szépről és az arányosról címet viselte. A következő műve a Cassiacumban íródott Contra Academicos (Az akadémikusok ellen), amely filozófiai köntösbe burkolt hitvédelmi munka, a szkeptikus filozófia cáfolatát adja. Ugyanitt írta a De beata vita (A boldog életről) és a De ordine (A rendről) című műveit is, melyekben erkölcsi kérdésekkel foglalkozott. Ágoston ekkor harminckettedik évében volt. Római látogatása idején íródott a Soliloquia (Beszélgetések önmagammal), magányos beszélgetések önmagával és Istennel.

Milánóban a nagyböjt ideje alatt kezdte el írni Plótinosz hatása alatt a De immortalitate animae (A lélek halhatatlanságáról) című művet. Nemsokára megírta a Grammatika című könyvét is és a Musica című művének néhány alfejezetét. Ágoston terve az volt, hogy mind a hét szabad művészetről ír egy-egy könyvet, azaz össze akarta állítani a „tudás tükrét”. Csak a De Musica mű maradt fenn. 338-ban Rómában Siricius megbízásából írta a Katolikus Egyház Erkölcseiről és a Manicheusok Erkölcseiről című munkáit. Ugyancsak Rómában írta kis értekezését a Lélek mennyiségéről címmel, melyben a középkori miszticizmus mintaképe, az ágostoni misztika első változata olvasható. Afrikába, Thagastébe való visszatérése után keletkeztek a De Genesi, De magistro (A mesterről) és a De vera religione (Az igazi vallásról) című művek. A De vera religione Ágoston első mestermunkájának számít, kísérletet tesz benne a teológia szintézisére. 392-ben a donatista egyházszakadás figyelmeztetésére írta a Psalmus abecedarius contra pater Donati (Ábécés zsoltár Donatus felekezete ellen) című verset. A kereszténység eltorzítása ellen Ágoston 412-ben írta meg e De peccatorum meritis (A bűnök érdemeiről) című művét, melynek mondanivalóját a De natura et gratia (A természet és kegyelem) című munkában folytatta. Sok más, manicheus tanokat bíráló munkája íródott ezekben az években, amelyeket biblikus és hitvallási művek és az Eretnekségről című összefoglalás kísért. Hosszú évek munkája egyik főműve a De Trinitate (A Szentháromságról), amely egyben legnagyobb dogmatikai munkája is. Tanításának lényege: Isten a legfőbb lét, a legfőbb jó, a gonosz egyenlő Isten tagadásával, s ez a teremtmények természetes állapota, ebből kell felemelkedniük. Közben több kisebb művet is írt, amelyekben a szüzességről, a házasságról, a keresztségről, erkölcsi kérdésekről és a holtakról való gondoskodásról értekezett. Több Biblia-magyarázatot, kommentárt is írt, amelyek közül a legfontosabb a Teremtés könyvéhez és a Zsoltárokhoz írt kommentárok. Több művet írt a szerzetesi életről, a püspöki évei alatt pedig a donatisták, manicheusok, pelagiánusok, ariánusok eretnek nézeteivel szállt szembe.

Museo Nazionale, Palermo: Szent Ágoston, Antonello da Messina festménye

Legismertebb műve a Confessiones (Vallomások), hippói püspöksége alatt íródott 397 és 398 között. Ebben az életrajzi műben, bűnei beismerése mellett, Isten irgalmasságának, kegyelmének, bölcsességének dicsőítése is helyet kap, de filozófiai témájú értekezés is olvasható benne: a híressé vált ágostoni-idő valótlan voltáról olvashatunk a XI. könyvben. 413-ban Marcellius tribunus kérésére Ágoston megírta a Civitas Dei (Az Isten Városa) huszonkét kötetes munkáját, melyet Alarik gót vezér pusztító Róma ellenes hadjárata ihletett. Központi gondolata a könyvnek, a két város a Civitas Dei-nek és a Civitas Diaboli-nak a szembeállítása: „Két szeretet alkotta a két várost. Vagyis a földi várost az Isten megvetéséig fajult önszeretetet; amaz önmagában büszkélkedik, emez az Istenben. Ezért amaz az emberek dicsőségét hajhássza; emennek legnagyobb dicsősége Isten, a lelkiismeret bizonyossága.” Ezt a hatalmas terjedelmű művét Ágoston 426-ban fejezte be.

Élete utolsó éveiben a Retractationes (Visszavonulások) című műben számba vette 93 munkáját: huszonhatot, amit püspöksége előtt és hetvenhetet, amit püspökségének ideje alatt írt. Kronológiai sorrendbe helyezte, illetve korrigálta őket. Hetvenhét évesen 427-ben megírta a Specularum de Scriptura (A Szentírás tükre) bibliai szövegek gyűjteményét, majd 428-ban a De Haeresibus (Az eretnekségről) művet és a Tractatus adversus Judaeos (Értekezés a zsidók ellen). Ugyancsak 428-ban írta a Collatio cum Maximino és a Contra Maximum műveket. Ezt követő évben Ágoston megírta Prospernek és Hilariusnak címzett két munkáját a De praedestinatione sanctorum (A szentek eleve elrendeléséről) és a De dono perseverantiae (Az állhatatosság adományáról). Utolsó műve Contra Julianum opus imperfectum (Csonka mű Julianus ellen) befejezetlen maradt, mert a hatodik könyv írása közben munkáját félbeszakította a halál.

Tanításai

Ágoston időskori képe a lateráni templomban (Róma)

Tanítása az emberi megismerésről

A biztos megismerés lehetőségét tagadó szkeptikusokkal szemben Ágoston szerint sok dologban lehetséges bizonyosságra jutni. Előfordulhat, hogy az ember ismereteiben sok tekintetben csalatkozik, ez azonban azt bizonyítja, hogy „ha csalatkozom akkor vagyok”. Aki ugyanis nincs az csalatkozni sem tud. Ágoston, platonikus hatásra az emberi megismerésnek három fokát különböztette meg: az érzékelést, a tudományt és a bölcsességet.

A megismerés legalacsonyabb fokának az érzékelést (sentire) tartotta. A platóni dualizmusnak megfelelően, Ágoston azt állította, hogy az érzékelés a lélek részéről tevékenység, s csak a test részéről szenvedés Az érzéki ismeret hiánya az érzékelhető tárgyak változékonyságából ered. Ennek ellenére, hogy az érzékelés viszonylagos, az érzékeink nem csapnak be bennünket. Az igazság az, hogy mi magunk csapjuk be magunkat akkor, amikor azt hisszük, hogy a dolgok a valóságban is úgy vannak, mint ahogyan az érzékek közvetítik őket.

Tanítása Istenről

Az ágostoni tanításban Isten felfoghatatlan, de nem leírhatatlan, van valami a teremtett világban, ami alapján fogalmat alkothatunk róla. A teljes isteni nagyságot azonban a bűnös ember nem láthatja, mert Isten tulajdonságai azonosak lényegével. Isten felfoghatatlan az ágostoni tanítás szerint, és ez azért van így – írja Ágoston –, mert bár tudjuk, hogy létezik, nem tudjuk, hogy mit jelent. Halandó életünk során „csak tükör által” láthatjuk Őt. Isten felfoghatatlansága az emberi gyengeségből, hiányosságból adódik. Isten felfoghatatlanságának gondolatát Ágoston Órigenésztől vette át. De a tükör hasonlat megtalálható Theophilosz, Nagy Szent Atanáz és Szent Vazul gondolkodásában is. Ágoston tükörelmélete annyiban különbözik a többi tükörelmélettől, hogy nála a tükör nem teremtő isteni képmás, vagyis Ige, hanem teremtett emberi képmás, azaz értelem: „A tükör, amelyen át Istent látjuk, mi magunk vagyunk, az egyetemes emberi természet.” Az ember csak akkor ismerheti meg Istent, amikor a lélek elvált a testtől. Ágoston ezen elmélete azon az ógörög filozófiában fellelhető elméleten alapul, miszerint hasonló csak hasonlót képes megismerni (Platón, Empedoklész, stb.),

A teremtésről szóló tanítása

Sandro Botticelli Szent Ágoston című festménye

Ágoston szerint minden dolog Istennek köszönheti a létét. A létezők változékonysága és az a tény, hogy nem önmagukban hordozzák létezésük magyarázatát, valamilyen változatlan, önmagát alapozó lény létezésére utal. Az örök anyag létezését kizárta, azonban beszélt valamilyen forma nélküli anyagról amiből minden létrejött, azonban erről is azt állította, hogy Isten teremtménye.

A teremtés magyarázatában, Ágoston a sztoikus bölcseletre visszanyúló észcsírák (gör. logoi szpermatikoi) tanát és performista jellegű hipotézist állított fel. Abból az egzegétikai problémából indult ki, hogy míg a Teremtés könyve azt állítja, hogy Isten egymásután teremtette a létezőket, a Sirák fiának könyve 18, 1-ben azt olvashatjuk, hogy Isten mindent egyszerre teremtett. Ágoston ennek a problémának a megoldását úgy magyarázta, hogy Isten a kezdetben mindent megteremtett, azonban a létezőket nem a tényleges, kifejlett formában alkotta meg, hanem észcsírát helyezett az anyagba. Ezek az észcsírák úgy működtek, mint valamilyen láthatatlan programok.

Antropológiai tanítása

Szent Ágoston antropológiája platóni dualista jegyeket visel magán. Elmélete szerint, az ember sem test, sem lélek nélkül nem létezhet, s a testtel rendelkező lélek nem két személyt alkot, de a lélek értékesebb, fontosabb alkotórésze az embernek. Ezeket a feltételezéseket figyelembe véve, Ágoston a következőképpen határozta meg az embert: az ember eszes lélek, amely halandó és földi testet használ. A lélekről azt állította, hogy más mint tevékenységei. Birtokolja tevékenységeit, de nem azonos velük hanem inkább aktusaink belül maradó és vezérlő elveként aktusai fölött áll. A lélek anyagtalan szellemi valóság. Anyagtalanságát legfőképp az bizonyítja, hogy olyan valóságokat is képes megragadni, melyek nem anyagi természetűek.

Az emberek létrejöttét Ágoston azzal magyarázta, hogy Isten az emberek testét észcsírák (logoi szpermatikoi) formájában elhelyezte az anyagban. Mikor az észcsírák programjának megfelelően kialakult az emberi test, akkor a valószínűleg addig ugyancsak csíra formájában létező lélek egyesült a testtel. Az emberek utódainak létrejöttét Ágoston a generacionalizmus elvével magyarázta: Isten az első ember lelkében csíraszerűen elültette valamennyi utód lelkét is. Bár a lélek keletkezik, azaz nem öröktől fogva való, Ágoston azt állította, hogy keletkezését követően örökéletű lesz.

Ágoston az embert társadalmi lénynek írta le, akiket valamilyen társadalmi kötelék fűz egybe. Úgy gondolta, hogy az állam intézménye az ember természetében és természetes törekvéseiben van. A jó és igazságos államról pedig úgy gondolta, hogy csak akkor jöhet létre, ha az állam alárendelődik az egyháznak.

Ágoston társadalomfilozófiája két államra osztotta a mindenkori társadalmakat: az emberek vagy a Babilonnal jelképezett földi városba (civitas terrena), vagy a Jeruzsálemmel szimbolizált égi városba (civitas coelestis) tartoznak. A földi város az ördög állama, az égi város pedig Isten állama.

Szent Ágoston erkölcsfilozófiája

Szent Ágoston (Louis Comfort Tiffany alkotása)

Ágoston szerint az emberek tudatában vannak az alapvető erkölcsi követelményeknek és eszményeknek. Az erkölcsi törvények íratlan törvények, melyek az ember lelkébe vannak vésve.

Ágoston etikája annyiban megegyezik a görög felfogással, hogy az erkölcsös élet célját a boldogságban (eudaimonia) látta. Ám szerinte az embert egyedül Isten képes boldoggá tenni, azaz a változatlan jóhoz való ragaszkodásban érheti el a tökéletes boldogságot.

Azt, hogy mégis létezik bűn a világban, Ágoston az ember szabad akaratával magyarázta: az embernek megvan a lehetősége, hogy elforduljon a jótól, és a rosszat válassza.

Tanítása az időről

Részlet a Confessionesből (13. századi kézirat)

Szent Ágoston egyik leghíresebb elemzése az idő problémájával kapcsolatos. Erről a Vallomások (Confessiones) XI. könyvében olvashatunk. Ebben nemcsak a tudatnak az időtapasztalatot konstituáló tevékenységét (memória) tárja fel, hanem az embernek, mint időbeli lénynek a létállapotáról alapvetően mint az örök igazsággal kapcsolatban állóról elmélkedik. Ezen a ponton elfordult az addigi időelemzésektől, figyelmét a belső időtudat dimenziója fele irányította. Amennyiben az időt, mint valamilyen objektíven adottat szemléljük, kitűnik, hogy elkülönülő időpontokra esik szét. Ez azért van, mert a múlt már nincs, a jövő még nincs, a jelen pedig nem más mint egy parányi pont a múltnak a jövőbe való fordulása. Ebből látható, mondta Ágoston, hogy az időt nem illeti meg a lét fogalma.

Az, hogy mégis tapasztaljuk az időt, tudomásunk van róla, rendelkezünk az idő mértékével, azért lehetséges, mert az emberi elme rendelkezik azzal a képességgel, hogy azokat a nyomokat, amelyeket a futó érzéki benyomások hátrahagytak, mint képeket megőrizze, és ezzel időtartamot kölcsönözzön nekik. Így időről, csak mint jelen a múltról, jelen a jelenről és jelen a jövőről beszélhetünk. Ez a három idődimenzió pedig kizárólag az ember lelkében található meg, azaz lélekben mérjük az időt. Az emlékezés: jelen a múltról, a szemlélet: jelen a jelenről, a várakozás: jelen a jövőről. Az idő problémájának kulcsa tehát az emlékezet megjelenítő tevékenységében és elvárásainkban van.

Hatása az utókorra

Szent Ágoston intellektuális hagyatékának számos eleme máig elevenen él a keresztény teológiában és bölcseletben: ilyen platonizmusa, a kegyelemről való tanítása, az isteni eleve elrendelés felé hajló véleménye, Istent a Jóval és a Széppel összekapcsoló eszméje. Az antikvitás végén ő fektette le a „keresztény filozófia” alapjait, s ezzel a középkori gondolkodás úttörőjévé vált. De számos újkori gondolkodót, többek között Descartes-ot is, az ő munkássága ihletett meg.

Magyarul megjelent művei

Ismeretlen, 14. századi lombard festő alkotása Ágostonról a milánói Szent Márk templomban.

• Szent Ágoston: Vallomások (Confessiones). ford. Városi István, Gondolat kiadó, Bp. 1987,
• Szent Ágoston: A Szentháromságról (De Trinitate). ford. Gál Ferenc, Szent István Társulat, Bp. 1985
• Szent Ágoston: A Boldog Életről (De Beata Vita). In: Fiatalkori párbeszédek, ford. Sarbak Gábor, Szent István Társulat, Bp. 1986
• Szent Ágoston: Beszélgetés Önmagammal (Soliloquia). In: Fiatalkori Párbeszádek, ford. Ladocsi Gáspár, Szent István Társulat, Bp. 1986
• Szent Ágoston: A Rendről, (De Ordine). In: Fiatalkori Párbeszédek, ford. Vanyó László, Szent István Társulat, Bp. 1986
• Szent Ágoston: A Szabad Akaratról, (De Libero Arbitrio). In: Fiatalkori Párbeszédek, ford. Hegyi Fábián, Szent István Társulat, Bp. 1986
• Szent Ágoston: A Teremtés Könyvéről A Manicheusok Ellen, (De Genesi Contra Manichaeos). ford. Heidl György, Paulus Hungarus–Kairosz kiadó, Bp. 2002
• Szent Ágoston: A Keresztény Tanításról (De Doctrina Christiana). ford. Böröczki Tamás, Paulus Hungarus-Kairosz kiadó, Bp.
• Szent Ágoston: Az Isten Városáról (De Civitate Dei)
• Szent Ágoston: Magyarázatok a Hitvalláshoz. ford. Heidl György, Paulus Hungarus kiadó Bp. 2002
• Szent Ágoston: A Lélek Istennel Való Magányos Beszélgetéseinek Könyve. ford. Némethy Ernő, Seneca kiadó, Dunaújváros 1995
• Szent Ágoston: A teremtés könyve szó szerinti értelmezésben. in: Steiger Kornél: Bevezetés a filozófiába – szöveggyűjtemény, Holnap Kiadó Bp.
• A boldog életről. A szabad akaratról. Budapest, Európa Kiadó 1989
• A legméltóságteljesebb Oltáriszentség megígérése. Rákospalota, Szalézi Művek 1938

Források

• Brown Peter (2000): Szent Ágoston élete (ford. Sághy Marianne, 2003); Osiris Kiadó, Budapest. ISBN 9633892988
• Étienne Gilson (1998): A középkori filozófia szelleme (ford. Tunyogi Zoltán, 2000) Paulus Hungarus / Kairosz Kiadó, Martonvásár. ISBN 9639302368
• Giovanni Papini: Szent Ágoston (ford. dr. Révay József); Kairosz Kiadó. ISBN 963-9137-28-6
• Horváth Pál: Szent Ágoston; In. 33 híres bölcseleti mű, Móra Könyvkiadó, 1995. ISBN 963-11-7278-3
• Lancel Serge, Nevill Antonia (2002): Saint Augustine Hymns Ancient & Modern Ltd. ISBN 9780334028666
• Perczel István: Isten felfoghatatlansága és leereszkedése/Ágoston Isten fogalmának forrásai.
• Russell Bertrand (1946): A nyugati filozófia története (ford. Kovács Mihály, 1996) Göncöl Kiadó, Budapest. ISBN 9639183482
• Szent Ágoston filozófiája; In. Turay Alfréd: Filozófiatörténeti vázlatok; Szent István Társulat, Budapest. ISBN 963-360-843-0

Az internetről elérhető Szent Ágoston művek

• Isten városáról (De civitate Dei)
• Vallomások (Confessiones)
• Szent Ágoston regulája

Külső hivatkozások

A Wikimédia Commons tartalmaz Gothika/1 témájú médiaállományokat.

A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak Szent Ágoston témában.

• Ágoston kutatás Központja (német)
• Szent Ágoston élete (magyar)
• Pálosrend.hu
• Babura László: Szent Ágoston élete
• Szent Ágoston ereklyéi