Ugrás a tartalomhoz

Szerkesztő:Einstein2/Bélyegmunkapad/Bélyeggyűjtés

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A bélyeggyűjtő (Le Philateliste).
François Barraud festménye (1929)
Az óramutató járásával megegyező irányban a bal felső saroktól kezdve: bélyegragasztóval rendelkező postabélyeg; bélyegragasztó egy bélyeg hátoldalán; ragasztó által megsérült (ragasztónyomos) bélyeg;[1] különálló bélyegragasztók

A bélyeggyűjtés egy gyűjtőfogalom, mely azokat a kedvtelésből eredő kulturális tevékenységeket jelöli, amelyeknek tárgya a postabélyegek, továbbá az olyan postai értékcikkek, levelek, lapok vagy szállítólevelek gyűjtése, amelyeket valamely módon a postaszolgálat szállított a feladótól a címzettig. Ezen kívül a bélyeggyűjtés fogalomkörébe tartozik még a bélyegzések, portózások, ragjegyek, illetékbélyegek és carte maximumok, illetve egyéb postatörténeti dokumentumok gyűjtése.[2][3]

Minden bizonnyal a tevékenység rendkívüli sokoldalúságának köszönhető, hogy a bélyeggyűjtés napjaink egyik legszélesebb körben elterjedt kedvtelésévé vált világszerte. A gyűjtők, kutatók és rendszerezők tudományos szintű igényesség mellett művelik, ugyanis szándékukban áll a saját gyűjtési területük minden vonatkozását és összefüggését részletesen tanulmányozni, hogy minél több ismeretet gyűjthessenek össze az adott témáról.[2] Ernest Rutherford Nobel-díjas kémikus meghatározása szerint „a tudomány: vagy bélyeggyűjtés, vagy fizika”.[4][5]

Napjainkban a számos történelmi és ma is létező ország és terület több százezernyi bélyegkiadásának következtében egyre inkább háttérbe szorul a kezdeti időkben elterjedt általános gyűjtési forma, mindjobban leszűkül a gyűjtési terület. Az adott területek lehetőséget kínálnak arra, hogy gyűjtőjük feldolgozhassa témájának minden vonatkozását és részletét. Az újszerű gyűjtési szokások alapján leggyakrabban topográfiai területre, időszakra, esetleg más szempontokra korlátozzák a legnépszerűbb gyűjtemények döntő többségét.[2]

A bélyeggyűjtés intellektuális jellegét egyebek között az is bizonyítja, hogy a gyűjtőt olyan tulajdonságokra biztatja és neveli, mint az ízléses és esztétikus elrendezés, a rendszerezés, a tanulmányozás vagy az ismeretszerzés. Ezek a tulajdonságok a gyűjtemény rendezése, illetve a kiállítási anyag feldolgozása során is fontos tényezőknek számítanak. A gyűjtők bélyegkiállításon való részvétele, illetve az ott elért eredmény nevezhető a bélyeggyűjtés „vizsgájának” is.[2] Mára számos nemzetközi, országos és helyi szinten működő bélyeggyűjtési szervezet alakult e tevékenység fejlődése, valamint a gyűjtők és a szakértők összefogása céljából.[6]

Története

[szerkesztés]

A bélyeggyűjtés kezdetei (1840–1860)

[szerkesztés]
John Edward Gray (1800–1875) angol zoológus és filatéliai szakíró, az első bélyeggyűjtők egyike, akit sokan „a bélyeggyűjtés atyjának” is tekintenek[7]

Szokatlan módon az első bélyeggyűjtemények jóval az első mai formában ismert, felragasztható postabélyegek kiadása előtt jelentek meg. Az egyik legelső ismert bélyeggyűjtő John Bourke volt, aki gyűjteményének kialakításakor a bélyegadók főbeszedője posztot töltötte be Írországban. 1774-ben látott hozzá egy ilyen bélyegekből álló összeállítás kialakításához, nem sokkal azután, hogy megjelentek az első adóbélyegek. Ennek ellenére mégsem őt tartják „a bélyeggyűjtés atyjának”.[7]

Az első mai értelemben vett postabélyeg, a Penny Black 1840-ben jelent meg az egyesült királyságbeli Londonban és a fiatal Viktória brit királynőt ábrázolta. A bélyegeket perforáció nélkül bocsátották forgalomba, így szükséges volt olló segítségével szétvágni az ívek darabjait, hogy el lehessen adni és használni őket.[8] A bélyeg kibocsátásának idején nem számított ritkának, hiszen több mint 68 millió példányban nyomtatták ki.[9] Ennek köszönhetően az újfajta értékjegyek gyűjtése szinte azonnal népszerű kedvteléssé vált.[7] A bélyeggyűjtés első bizonyított említése egy The Times of London-beli újsághirdetésből való, melyet egy „fiatal hölgy” adott fel „azzal az óhajjal, hogy az öltözőjét lepecsételt bélyegekkel akarja beborítani”.[10]

John Edward Gray (1800–1875), aki a londoni British Museum zoológiai osztályának egykori vezetője volt, sok más kortársához hasonlóan komoly érdeklődést mutatott a postai reformok iránt. A Penny Black megjelenésekor Gray vásárolt néhány példányt belőle, hogy emlékként megőrizze azokat. Az egy héttel később kibocsátott Two Penny Blue nevű bélyeget is megvette, ezt követően gyűjteményét folyamatosan bővítette a megjelenő a bélyegújdonságokkal. Egyike volt azoknak, akik elvitatták Sir Rowland Hilltől a bélyeg feltalálója megnevezést.[7]

1842 környékén már több újságcikk is megjelent, amelyek a bélyeggyűjtésről, mint új, szokatlan őrületről számolnak be. 1850-re, amikor már közel húsz ország rendelkezett kibocsátott postabélyeggel, az időtöltés az egész világon felkapott lett. 1852-ben megjelentek az első „keres-kínál” típusú újsághirdetések, melyekben postabélyegek adását és vételét is ajánlották a hirdetők. 1852–54 körül egy belgiumi iskolaigazgató arra ösztönözte tanítványait, hogy bélyeget gyűjtsenek, ezzel is fejlesztve földrajzi ismereteiket.[7][11]

1854-re az időtöltés már komoly népszerűségnek örvendett.[7] Valószínűleg már ebben az időben lelkesen gyűjtötte a bélyegeket a belgiumi Louis Hanciau, illetve sógora, Jean-Baptiste Moens, akik később az 1860-as évek egyik leghíresebb bélyegkereskedői lettek. Már az 1850-es évek közepén megjelentek az első bélyegkereskedők. Edward Stanley Gibbons 1856-ban alapított kereskedéssel foglalkozó céget, üzletét apja plymouthi patikájának egyik ablakában rendezte be. Vállalata ma is működik, jelenleg a legrégebbi folyamatosan működő cég, ami postabélyegek és gyűjtési kellékek értékesítésével foglalkozik.[12] Kilenc évvel később sor került első katalógusának kiadására is, amely a napjainkban is használt általános és tematikus katalógusok előfutárának számított.[13]

A szervezett gyűjtés megjelenése (1861–1880)

[szerkesztés]
Frederick Booty 1862-ben kiadott The Stamp Collectors’s Guide című útmutatója, mely az első angol nyelven kiadott katalógus

Franciaországban 1861-ben jelentek meg a legelső katalógusok, a strasbourg-i Oscar Berger-Levrault és a párizsi Alfred Potiquet is ebben az évben adta ki ilyen jellegű kötetét.[13][10] Az első ismert bélyegárlista Berger-Levrault nevéhez köthető,[14] míg Potiquet készítette el a világ legelső képekkel ellátott bélyegkatalógusát.[15] Egy évvel később John Edward Gray is katalógust adott ki, ezen kívül piacra dobott olyan címfeliratokat, amiket enyvezett papírra nyomtattak – ezeket a gyűjtők albumaik lapjainak fejléceként használhatták.[7] 1862-ben jelent meg bélyegjegyzéke Frederick Booty és Mount Brown filatelistáknak is. Booty 1862 áprilisában kiadott The Stamp Collectors’s Guide című kötete az első bélyegkatalógus, ami angol nyelven jelent meg.[16]

Ekkor kezdtek el megjelenni a bélyeggyűjtéssel foglalkozó folyóiratok is. Az első ismert ilyen témájú magazin az 1862-ben kiadott, rövid ideig létező British Monthly Intelligence, ezt követte a British Monthly Advertiser (1862–64).[10] A legelsők között volt a The Stamp Collector’s Magazine is, amely 1863 februárjában jelent meg, és a vezető filatéliai lappá vált Nagy-Britanniában.[14] Hasábjain részletes beszámolókat közölt a „timbromániások” által a párizsi Luxemburg parkban és a Tuileriák kertjében (Les Tuileries) tartott szabadtéri találkozókról, valamint leírást adott a londoni Birchin Lane-en és a Cheapside-on megrendezett szabadtéri bélyegvásárokról.[13] 1863 februárjában a híres belga kereskedő, Jean-Baptiste Moens is újságot indított útjára, mégpedig Le Timbre-Poste címmel.[14]

1862 augusztusában Justin Lallier (1823–1873) párizsi régész és bélyegkereskedő egy olyan könyvet jelentetett meg, amelyben a gyűjtők rendezetten helyezhették el bélyegeiket. A kiadvány később bélyegalbum néven vált ismertté. Az első kiadás francia nyelvű volt, és 1200 bélyeg számára biztosított helyet; még ebben az évben angolul is megjelent az album.[10] 1862 decemberében a D. Appleton & Company publikálta az első amerikai albumot.[14] Egyes források állítása szerint Lallier augusztusi kiadását két német album is megelőzte. A tizenöt kiadást megért Lallier-féle kötetet rövid idővel megelőzve G. Wuttig lipcsei könyvkereskedő német nyelven adott ki albumot. Ezt pedig Ludwig von Leipzig ugyancsak német albuma előzte meg néhány hónappal.[14]

A The Stamp Collector’s Magazine címlapja 1868 szeptemberéből

A bélyeggyűjtés úttörői között tartják számon Francis James Stainforth (1797–1866) tiszteletest is, aki az 1860-as évek első felében gyűjtői találkozókat szervezett vasárnap délutánonként a londoni All Hallows Stainingben található parókiáján. A tiszteletes azért gondolta, hogy szükség van ilyen szervezett összejövetelekre, mert megtudta, hogy a rendőrség rosszallóan nézi a bélyeggyűjtők által okozott felfordulást a Birchin Lane-en rendszeresen megrendezett várásokon. A gyűjtői találkozókon többek közt jelen volt sok neves filatelista, így Charles W. Viner, a The Stamp Collector’s Magazine szerkesztője, Mount Brown, az egyik 1862-es katalógus kiadója, illetve Judge Philbrick és Sir Daniel Cooper, a későbbi Royal Philatelic Society London első alelnöke, illetve elnöke. Máig ezeket a találkozókat tartják a világ első bélyeggyűjői klubjának.[13][17]

1866-ban megjelent Mount Brown katalógusának harmadik kiadása, ami annyiban különbözött az addigiaktól, hogy a több mint 2400 felsorolt tételén belül tartalmazta a megjelent postai kiadványokat és borítékokat, a csomagbélyegeket, illetve számos helyi kiadású postabélyeget.[10] 1864–65-ben újabb bélyeggyűjtői társaságot alapítottak Párizsban Société Française de Timbrologie néven, ami azonban csak két évig állt fenn.[13][14] 1867-ben New Yorkban is alapítottak egy bélyegklubot, amely azonban párizsi társához hasonló módon hamar feledésbe merült.[6] 1868 szeptemberében John Walter Scott (1845–1919) –, aki a legismertebb korai bélyegkereskedők közé tartozott az Egyesült Államokban, – publikálta új katalógusát, amely számos kiadást ért meg, és ma is a legtekintélyesebb árjegyzékek közé tartozik.[14]

1869. április 10-én a számos sikertelen bélyegklub-alapítási kísérlet után megkezdte működését a londoni székhelyű Philatelic Society of London (jelenlegi nevén Royal Philatelic Society London), amely a legrégebbi ma is fennálló és a legtekintélyesebb filatéliai társaságnak számít.[13] A szervezett bélyeggyűjtés újabb fontos állomásához érkezett 1870-ben, amikor megrendezték az első nemzetközi bélyegkiállítást a világon, melynek a németországi Drezda adott otthont. Az esemény nagy népszerűségnek örvendett, olyannyira, hogy napjainkig is rendszeresen szerveznek nemzetközi kiállításokat a világ különböző városaiban.[14]

Habár a bélyeggyűjtést a legtöbb ember elsősorban a férfiak által űzött időtöltésnek tekinti, a hobbi bizonyos területein kiemelkedő fontosságú szerepet játszottak a nők. Közülük megemlítendő a brit Charlotte Tebay (1819?–1901), aki jelentős részt vállalt az első londoni bélyegkiállítás szervezésében, illetve Adelaide Lucy Fenton (1824/25–1897), aki számos filatéliai cikket írt szakmagazinok hasábjaira – jóllehet, a legtöbb első generációs női íróhoz hasonlóan szerzői álnéven írt: legtöbb cikkét a Herbert Camoens férfinéven közölte le.[13]

Az 1870-es évek első felében a szervezett és szervezetlen bélyeggyűjtés válságos időszakot élt át. A megnövekedett gyűjtői tábort csak kevés bélyegklub tartotta fenn, valószínűleg ennek tudható be a tevékenység népszerűségének drasztikus csökkenése, tömegesen hagytak fel a bélyeggyűjtéssel legfőképp a gyűjtőtársak és kapcsolatok hiánya miatt. Ebben az időben szűnt meg a kor két neves gyűjtői magazinja: a The Stamp Collector’s Magazine kiadása 1874-ben, míg riválisa, a The Philatelist kiadása 1876-ban szűnt meg a külső anyagi támogatás hiányának következtében. A bélyeggyűjtés újjáéledése 1875 végén kezdődött Európa-szerte. Ez leginkább annak volt köszönhető, hogy újjáalakult a Nemzeti Filatéliai Társaság Franciaországban.[6]

Az első bélyegkiállítások (1881–1900)

[szerkesztés]

A bélyeggyűjtés menete

[szerkesztés]

A gyűjtési terület kiválasztása

[szerkesztés]

A bélyegek beszerzése

[szerkesztés]

A bélyegek elhelyezése

[szerkesztés]

A bélyegek kiállítása

[szerkesztés]

Kellékek

[szerkesztés]
Bővebben: Bélyeggyűjtési kellék

A bélyeggyűjtési kellékek elengedhetetlen eszközei a bélyeggyűjtői tevékenységnek, arra szolgálnak, hogy megkönnyítsék a filatéliai munkát. Ezek rendszerint kisebb-nagyobb értékkel rendelkező eszközök, anyagok és írásos anyagok. Az eszközök egy része már a kezdő számára is nélkülözhetetlen kelléknek számít, másik részét csak az előrehaladottabb gyűjtők, illetve a filatéliai kutatók igénylik és használják munkájuk egyes területeihez.[18]

A gyűjtési kellékeket felhasználási területük és típusuk szerint több csoportba lehet sorolni. Egy részük a gyűjtemény és a készletanyag tárolására alkalmas, ide tartozik többek közt a bélyegalbum, a berakó, illetve ezek alkatrészei; a cserefüzet, a bélyegrendező, a kiállítási lap, a bélyegtasak, a Hawid-csík vagy a fóliatasak. Egy másik részük a gyűjtemény darabjainak vizsgálatára szolgál, mint például a különböző kivitelben és nagyításban létező nagyítók, a mérőhálózat, a mérőléc, a szögmérő, a fogazatmérő, a színtáblák és színskálák, valamint más hasonló szerepű eszközök. Az egyszerűbb eszközök kategóriáját többnyire a bélyegcsipesz, az áztatóedény és a bélyegprés alkotja. Egyes anyagok és vegyszerek is a kellékekhez tartoznak, mint a benzin, a hintőpor (talkum), a celofán vagy a margofort. A felszereléshez tartoznak továbbá a különböző katalógusok és szakkönyvek, az előnyomott hiányjegyzék, illetve ide sorolhatók a külföldi levelezés fontos eszközei, a szótárak is.[18]

  • Egy hagyományos berakó oldala. A berakókönyv néven is ismert kellék a bélyegek befogadására, bemutatására és tárolására szolgál.[19]
    Egy hagyományos berakó oldala. A berakókönyv néven is ismert kellék a bélyegek befogadására, bemutatására és tárolására szolgál.[19]
  • Egy előnyomott bélyegalbum részlete. Az album egy nagyobb alakú könyv, mely gyűjteménnyé rendezett bélyegek tárolására alkalmas.[20]
    Egy előnyomott bélyegalbum részlete. Az album egy nagyobb alakú könyv, mely gyűjteménnyé rendezett bélyegek tárolására alkalmas.[20]
  • A Hawid-csík olyan bélyegtasak, amely a postatiszta bélyegek albumban való, de közvetlen beragasztás nélküli megőrzésére szolgál.[21][22]
    A Hawid-csík olyan bélyegtasak, amely a postatiszta bélyegek albumban való, de közvetlen beragasztás nélküli megőrzésére szolgál.[21][22]
  • A nagyító a bélyeggyűjtők egyik nélkülözhetetlen eszköze, a postabélyegek kisebb részleteinek vizsgálatánál nyújt segítséget.[23]
    A nagyító a bélyeggyűjtők egyik nélkülözhetetlen eszköze, a postabélyegek kisebb részleteinek vizsgálatánál nyújt segítséget.[23]
  • A fogazatmérő a legtöbbet használt filatéliai mérőeszköz, a bélyeg fogazatsűrűségének meghatározására szolgál.[24][25]
    A fogazatmérő a legtöbbet használt filatéliai mérőeszköz, a bélyeg fogazatsűrűségének meghatározására szolgál.[24][25]
  • A bélyegcsipesz a gyűjtő legfontosabb szerszáma. Használatlan bélyegek kezelésére és sérülések megelőzésére használják.[26]
    A bélyegcsipesz a gyűjtő legfontosabb szerszáma. Használatlan bélyegek kezelésére és sérülések megelőzésére használják.[26]

Szervezett bélyeggyűjtés

[szerkesztés]

Filatéliai szervezetek és klubok

[szerkesztés]

Bélyegkiállítások

[szerkesztés]

Bélyeggyűjtők

[szerkesztés]

A bélyeggyűjtés egyike a világ legszélesebb körben művelt időtöltéseinek. A kedvtelés művelőinek pontos száma nem határozható meg, azonban számos becslés született erre vonatkozóan, bár ezek kisebb-nagyobb arányban különböznek aszerint, hogy pontosan mit értenek bélyeggyűjtő szó alatt. A Stanley Gibbons International elnöke, Paul Fraser 2002-es állítása szerint világszerte mintegy 30 millió bélyeggyűjtő van, ebből durván 150 000 az Egyesült Királyságban.[27] Az ausztrál postaszolgálat, az Australia Post becslései szerint világszerte körülbelül 22 millió bélyeggyűjtő tevékenykedik,[28] míg James A. Mackay filatelista szerint közismert, hogy több mint 50 millió ember gyűjt bélyeget a Földön.[7] Az Essortment.com becslése szerint 200 millió gyűjtő van a világon, ebből 25 millió amerikai.[12] Az Egyesült Államok postaszolgálata, a United States Postal Service adatai alapján körülbelül 20 millió amerikai gyűjt bélyeget olyan értelemben, hogy legalább egy postabélyeget megőrzött gyűjtői célra.[29] A filatéliával foglalkozó vezető hetilap, a Linn's Stamp News azt állítja, hogy az Amerikai Egyesült Államokban mintegy 2 millió személy nevezhető aktív gyűjtőnek.[30] A folyóirat egy másik cikkében részletesebb felosztást nyújt. Eszerint az Egyesült Államokban 20 millióan űzik ezt a kedvtelést, ebből 4 000 000 „bélyegmentő” (legalább egy bélyeget megőriz), 1 450 000 „alkalmi gyűjtő”, valamint 230 000 „komoly gyűjtő”, ebből 115 000 olvas szaklapokat, a másik 115 000 nem.[31]

Híres gyűjtők

[szerkesztés]

Számos uralkodó és politikai vezető, művész, tudós és közéleti személyiség gyűjtött bélyeget, közülük sokan gyermekkorukban, míg mások akár egész életükön keresztül űzték e tevékenységet csupán kedvtelésből vagy kutatói szinten. Az európai uralkodóházak számos tagjáról közismert, hogy bélyeget gyűjtöttek. II. Sándor cár (1818–1881) indította el az orosz uralkodói bélyeggyűjteményt. Sándor unokája, II. Miklós (1868–1918), az utolsó orosz cárt elődjéhez hasonlóan lelkes gyűjtőként tartották számon. Gyűjtőként volt ismert továbbá I. Ferdinánd bolgár cár (1861–1948) is. II. Mánuel (1889–1932), Portugália utolsó királya is lelkes rajongója volt ennek az időtöltésnek.[32]

V. György brit király (1865–1936) lelkes bélyeggyűjtőként is ismert volt, korának egyik legértékesebb gyűjteményével rendelkezett. Birtokában volt több világritkaság és unikát. Filatelistaként nagy részt vállalt a Royal Philatelic Society London tevékenységében

Faruk egyiptomi király (1920–1965) igen értékes és alapos gyűjteménnyel rendelkezett, a bélyegek mellett érméket is gyűjtött.[32][33] II. Károly román király korának egyik leghíresebb és legértékesebb gyűjteményével rendelkezett a világon. Sok bélyegritkaság mellett birtokában volt a svéd posta által 1855-ben kiadott sárga háromshillinges is,[32] amelynek csupán egy példánya létezik, így unikátnak tekinthető, emellett a világ legdrágább bélyegeként tartják számon 1996 óta, amikor 2,875 millió svájci frankos rekordáron kelt el.[34]

Neves bélyeggyűjteménnyel rendelkeztek Monaco hatalmon lévő uralkodócsaládjának, a Grimaldi-háznak egyes tagjai is. A monacói hercegi gyűjtemény elindítója I. Albert (1848–1922) volt, aki maga is gyűjtötte a postabélyegeket. Fia, II. Lajos (1870–1949) örökölte és kibővítette apja gyűjteményét. III. Rainier (1923–2005) egész életében aktívan érdeklődést mutatott a monacói bélyegek kibocsátása iránt. 1950-ben nagyapja és dédnagyapja gyűjteményére alapozva postamúzeumot alapított Musée des timbres et monnaies néven.[32]

A brit királyi család rendelkezik a legnagyobb bélyeggyűjteménnyel az Egyesült Királyságban.[35] A Királyi Bélyeggyűjtemény története 1856-ig nyúlik vissza, amikor Alfréd szász–coburg–gothai herceg elkezdett érdeklődni a friss bélyegkiadások iránt, és útjára indított egy kisebb bélyeggyűjteményt. Ennek köszönhetően 1890-ben megválasztották a Royal Philatelic Society London tiszteletbeli elnökévé, amely tisztséget haláláig töltötte be.[36]

Alfréd halála előtt a gyűjteményt eladta bátyjának, aki a fiának, György yorki hercegnek, a későbbi V. György brit királynak (1865–1936) ajándékozta azt. György komoly gyűjtőnek bizonyult, 1893 márciusában megválasztották a Royal Philatelic Society örökös tiszteletbeli alelnökévé, majd 1896-ban elfogadta a társaság meghívását az ügyvezető elnöki pozícióra, amit egészen 1910-es trónra lépéséig be is töltött. A herceg különösen érdeklődött a ritkaságok iránt, 1904-ben szert tett a mauritiusi „Post Office”-bélyegek egy-egy példányára. 1910. május 6-án, a Penny Black megjelenésének 70. évfordulóján lépett trónra. 328 albumos gyűjteményében számos eredeti bélyegterv is jelen van.[36]

VIII. Eduárd rövid uralkodását követően VI. György (1895–1952) örökölte meg a brit királyi gyűjteményt, és – habár nem rendelkezett V. György filatéliai tudásával, – jelentős érdeklődéssel volt a bélyegek iránt, így folytatta a hagyományt, és újabb bélyegekkel bővítette a gyűjteményt.[36] Utódja, II. Erzsébet (1926) annak ellenére, hogy nem nevezhető „komoly gyűjtőnek”, jelentős számú brit és nemzetközösségi első napi borítékokkal rendelkezik, amelyeket 1952 óta gyűjt.[37]

„ [A bélyeggyűjtés] eloszlatja az unalmat, felnagyítja a látásunkat, kiszélesíti a tudásunkat, jobb polgárokká tesz minket, és számtalan módon gazdagítja életünket. ”
– Franklin D. Roosevelt[38][39]

A politikai vezetők közül az Amerikai Egyesült Államok 32. elnöke, Franklin D. Roosevelt (1882–1945) volt a leghíresebb arról, hogy postabélyegeket gyűjtött szabadidejében. Gyermekkorától kezdve űzte ezt a kedvtelést, és elnöksége alatt is foglalkozott vele. Fia, James így emlékezett vissza: „élénk emlékeim vannak apámról az íróasztalánál ülve, amikor volt egy félórája vagy egy órája találkozók nélkül… a bélyegkönyveivel és a teljes kikapcsolódás és szórakozás kifejeződésével az arcán”.[40][41]

Egy alkalommal Roosevelt így nyilatkozott: „tartozom az életemnek, hogy lehetnek hobbijaim – különösen a bélyeggyűjtés”. Négy cikluson át tartó elnöksége alatt számos amerikai emlékbélyeget tervezett. Halála után egy évvel, 1946-ban családja négy árverés útján eladta a teljes gyűjteményt. Később számos ország – többek között a Cook-szigetek, Monaco, a Fülöp-szigetek, a Turks- és Caicos-szigetek és Jemen – emlékezett meg róla bélyegkiadással, amint éppen nagyítóval vizsgálja bélyegeit.[40][41]

Roosevelt kormányának postaügyi minisztere, James A. Farley (1888–1976) is számos módon kapcsolatba került a postabélyegekkel és a bélyeggyűjtéssel,[42] míg a kormány belügyminisztere, Harold L. Ickes (1874–1952) is jelentős gyűjteménnyel rendelkezett.[43][44] Amelia Earhart (1897–1937), az első jelentős női pilóta az aerofilatéliában volt érdekelt, mely a légipostabélyegek gyűjtését jelenti. Saját levelezéséből összeállított anyagát a TIPEX nemzetközi bélyegkiállításon mutatta be 1936 májusában.[45]

Freddie Mercury (1946–1991), a Queen rockegyüttes énekes-dalszerzője gyermekként – 9 és 12 éves kora között – gyűjtött bélyeget apja biztatására. Halála után zoroasztriánus vallása miatt családja a legtöbb holmiját elégette, azonban apja úgy döntött, hogy megtartja a gyűjteményét és egy aukción eladta. A bélyegeket a The British Postal Museum & Archive vette meg, napjainkig is annak gyűjteményében található. John Lennon (1940–1980), a The Beatles gitárosa gyermekkorában foglalkozott gyűjtéssel. 1950 körül betöltött albumában több mint 550 bélyeg található. Gyűjteménye jelenleg a Smithsonian Intézet keretei között működő National Postal Museum birtokában van.[46]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Surányi 1988, 554. o.: ragasztónyomos.
  2. ↑ a b c d Surányi 1988, 104–105. o: bélyeggyűjtés.
  3. ↑ A Hobby for Everyone (angol nyelven). American Philatelic Society. (Hozzáférés: 2012. április 12.)
  4. ↑ The Quark’s Literary Origins (angol nyelven). Science Friday, 2011. június 16. (Hozzáférés: 2012. április 12.)
  5. ↑ Ernest Rutherford 1871 - 1937 (angol nyelven). Public Broadcasting Service, 1998. (Hozzáférés: 2012. április 12.)
  6. ↑ a b c Mackay 2008, 76. o.
  7. ↑ a b c d e f g h Mackay 2008, 74. o.
  8. ↑ Surányi 1988, 155–156. o.: Black penny.
  9. ↑ Great Britain. Wednesday, May 6, 1840. (angol nyelven). First Issues Collectors Club, 2003. november 3. (Hozzáférés: 2012. április 13.)
  10. ↑ a b c d e philately (angol nyelven). Encyclopædia Britannica. Encyclopædia Britannica Online. Encyclopædia Britannica Inc.. (Hozzáférés: 2012. április 13.)
  11. ↑ „Our Foreign Contemporaries” (angol nyelven). The Philatelist, London X, 137. o, Kiadó: Marlborough & Co.. (Hozzáférés: 2012. április 13.) 
  12. ↑ a b The history of stamp collecting! What is stamp collecting? When did it begin? How popular is it today? (angol nyelven). Essortment.com. (Hozzáférés: 2012. április 13.)
  13. ↑ a b c d e f g Mackay 2008, 75. o.
  14. ↑ a b c d e f g h Hahn 2000, Part I.
  15. ↑ The Library (angol nyelven). Royal Philatelic Society London. (Hozzáférés: 2012. április 13.)
  16. ↑ B. Sloane, George. „Early Postage Stamp Catalogs” (angol nyelven). Stamps (1946. július 13.), Kiadó: Sloane's Column. (Hozzáférés: 2012. április 13.) 
  17. ↑ Allen, D. E. (2008. április). „Stamp collecting and natural history” (angol nyelven). Archives of Natural History, Edinburgh 35 (1), 172–174. o, Kiadó: Edinburgh University Press. ISSN 0260-9541. (Hozzáférés: 2012. április 13.) 
  18. ↑ a b Surányi 1988, 317. o.: gyűjtési kellék.
  19. ↑ Surányi 1988, 138. o.: berakó.
  20. ↑ Surányi 1988, 94–95. o. bélyegalbum.
  21. ↑ Surányi 1988, 331. o. Hawid-csík.
  22. ↑ Mackay 2008, 29. o.
  23. ↑ Surányi 1988, 480. o.: nagyító.
  24. ↑ Surányi 1988, 285–286. o.: fogazatmérő.
  25. ↑ Mackay 2008, 26–27. o.
  26. ↑ Surányi 1988, 191–192. o.: csipesz.
  27. ↑ New auction site for stamp enthusiasts (angol nyelven). abacus, 2002. június. [2006. február 6-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 13.)
  28. ↑ Australia Post makes World Animal Day child′s play (angol nyelven). Australia Post. [2005. február 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. április 13.)
  29. ↑ Vickers, Marcia: Delivery Isn't Guaranteed, but Stamps Are Turning Profits (angol nyelven). The New York Times, 1996. december 15. (Hozzáférés: 2012. április 13.)
  30. ↑ Healey, Matthew: No Sticker Shock Here: A '53 Corvette for 37 Cents (angol nyelven). The New York Times, 2005. augusztus 15. (Hozzáférés: 2012. április 13.)
  31. ↑ Laurence, Michael: Survey: stamp market roared back in 2004 (angol nyelven). Linn's Stamp News. (Hozzáférés: 2012. április 13.)
  32. ↑ a b c d marathonge: Stamp Collecting the Hobby of Kings. Famous Royal Collectors (angol nyelven). HubPages. (Hozzáférés: 2012. április 15.)
  33. ↑ Famous Stamp Collectors (angol nyelven). National Postal Museum. (Hozzáférés: 2012. április 15.)
  34. ↑ Kárpátinfo.net: A világ legdrágább bélyege maradt a sárga háromshillinges. Kárpátinfo.net, 2010. május 25. (Hozzáférés: 2012. április 15.)
  35. ↑ The Royal Philatelic Collection (angol nyelven). The British Monarchy. (Hozzáférés: 2012. április 16.)
  36. ↑ a b c The Royal Philatelic Collection: History (angol nyelven). The British Monarchy. (Hozzáférés: 2012. április 16.)
  37. ↑ Courtney, Nicholas. The Queen's Stamps. The Authorised History of the Royal Philatelic Collection. (angol nyelven). London: Methuen, 303. o. (2004). ISBN 0413772284 
  38. ↑ The Art of the Stamp (angol nyelven). Smithsonian Intézet. (Hozzáférés: 2012. április 16.)
  39. ↑ Varki, Matthew. Philately For The Young (angol nyelven). India: Children's Book Trust, 3. o. (1998. március 1.). ISBN 978-8170117698. Hozzáférés ideje: 2012. április 16. 
  40. ↑ a b FDR – Stamp Collecting President (angol nyelven). National Postal Museum. (Hozzáférés: 2012. április 17.)
  41. ↑ a b Sheahan, Mary T.: Franklin Delano Roosevelt (angol nyelven). Arago, 2010. június 23. (Hozzáférés: 2012. április 17.)
  42. ↑ Sheahan, Mary T.: James A. Farley (angol nyelven). Arago, 2010. június 23. (Hozzáférés: 2012. április 18.)
  43. ↑ “Farley’s Follies” Press Sheet (angol nyelven). National Postal Museum. (Hozzáférés: 2012. április 18.)
  44. ↑ Harold L. Ickes Personal Stamp Collection.... (Total: 100 Items) (angol nyelven). Heritage Auctions. (Hozzáférés: 2012. április 18.)
  45. ↑ Sheahan, Mary T.: Amelia Earhart (angol nyelven). Arago, 2010. június 24. (Hozzáférés: 2012. április 17.)
  46. ↑ Famous Philatelists (angol nyelven). The British Postal Museum & Archive, 2009. június 30. (Hozzáférés: 2012. április 17.)

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]

[1] [2] [3] [4] [5] [6]

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szerkesztő:Einstein2/Bélyegmunkapad/Bélyeggyűjtés&oldid=17997026”