Szerkesztő:Bináris/Dalton
A Dalton-terv (eredeti nevén laboratóriumi terv) Helen Parkhurst amerikai pedagógus által kidolgozott oktatási modell, amely az 1920-as években volt népszerű, s elsősorban az Amerikai Egyesült Államokban és a Szovjetunióban alkalmazták. A Dalton-terv a magyar címe Parhurst könyvének is.
Kialakulása
[szerkesztés]Parhurst tizenhat évesen osztatlan falusi iskolákban kezdett tanítani, és itt szembesült az akkori oktatási rendszer problémáival. Tanítói diplomájának megszerzése után több egyetemen is tanult, s maga is tanítani kezdett a tanárképzésben, és tanfelügyelőként is dolgozott. 1914-ben Olaszországba utazott, hogy Maria Montessori mellett dolgozhasson, majd Amerikába visszatérve mint Montessori asszisztense a Montessori-módszer ottani meghonosításában működött közre. Montessorin kívül John Dewey és Edgar James Swift munkássága volt rá nagy hatással.
Parkhurst saját elmondása szerint 1908-ban egy kollégájától kapta Swift Az alakuló értelem (Mind in the Making) című könyvét, amelynek hatására az első elképzelései kialakultak egy „oktatási laboratóriumról”. Három évvel később készítette el az első munkatervét 8–12 éves gyermekek számára, de akkor – félve a konzervatív környezet reakcióitól – még csak kollégái és kiválasztott diákok szűk körével osztotta meg elképzeléseit.
1918–19-ben Massachusettsben, egy pittsfieldi iskolában alkalmazták először a gyakorlatban a laboratóriumi tervet, majd 1919-ben[1] (más forrás szerint[2] 1920-ban) New Yorkban megalapította a Children's University School nevű iskoláját, amelyet ma Dalton School néven ismernek. Ez már a laboratóriumi terv elvei szerint működött.
A Dalton-terv elvei
[szerkesztés]Források
[szerkesztés]Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Dalton School
- ↑ Biographical Dictionary of American Educators, vol. 2.
[[Kategória:Oktatás]]