Szerkesztő:Anonym H./A ker. kr.

A kereszténység kritikája a vallás tanítása és gyakorlata ellen irányuló kritikai álláspont. A kritikájának hosszú története van, amely egészen a vallás kialakulásáig nyúlik vissza.

A kritikusok megkérdőjelezték a keresztény hiedelmeket és tanításokat, valamint a keresztények cselekedeteit, a keresztes hadjáratoktól, a másként gondolkodók elnyomásán és üldözésén át (→ eretnekség) az erőszakos térítésekig. A kereszténység elleni érvek között szerepel az a Biblia tévedhetetlensége, az erőszak, a fanatizmus, a vallási intolerancia, a képmutatás, a többistenhit stb.

A keresztények formális válaszát az ilyen kritikákra keresztény apologetikának nevezik. Az olyan filozófusok, mint Hippói Ágoston vagy Aquinói Tamás, a kereszténység kiemelkedő védelmezői voltak.

Történet

Az ókorban az újplatonikus filozófus, Porphyrius a keresztények ellen című könyvével az egyik fő kritikussá vált. Ő azzal érvelt, hogy a kereszténység hamis próféciákon alapul.

Kelszosz platonista filozófus híres művében, az Igaz Szóban (Λόγος Ἀληθής, Logos Alēthēs) a különböző zsidó-keresztény mítoszokat racionális kritikának vetette alá, kijelentve, hogy egyesek, mint az árvíz mítosza, más hagyományokból származnak. Bírálta az istenség antropomorf felfogását, továbbá korának keresztény közösségeit, amiért ellenezték az oktatást, és a racionális vizsgálat helyett a vak hitet támogatták.

Iulianus császár, akit a keresztények aposztatának neveztek („Hitehagyott Julianosz”), az evangéliumok ellentmondásai alapján arra a következtetésre jutott, hogy a kereszténység emberi találmány, Jézus kereszthalála méltatlan egy istenhez és feltámadásának leírásai ellentmondanak egymásnak. Képmutatónak tartotta a vallást, ahol a különböző irányzatok ellenségesen viszonyulnak egymáshoz és megpróbálják a kisebbségi véleményt elnyomni.

A kereszténység felvételét követően és az államvallássá válásával az állami és az egyházi hatóságok a kritikus hangokat kíméletlenül elnyomták. Azonban más ábrahámi vallások, például a judaizmus és az iszlám részéről továbbra is bírálatok érték, például Maimonidész részéről.

A középkorban a teológián és a vallásos filozófián belül kialakult a nominalizmus, amely bizonyos válfajaiban szinte már az ateizmus és materializmus korabeli megjelenési formáinak tekinthető. A misztika, amelynek képviselői azt hirdették, hogy az egyháztól függetlenül, a misztikus élményen keresztül is lehetséges kapcsolatot teremteni az istenséggel, szintén kritikai áramlatnak fogható fel.

Az újkor hajnalán a protestáns reformáció az európai kereszténység megosztottságához vezetett, és újraélesztette az egyházzal kapcsolatos kritikus hangokat. Rotterdami Erasmus Krisztus szavai kiforgatásának "teológiai művészetét" kritizálta.

A felvilágosodás korában a kereszténységet olyan nagy gondolkodók és filozófusok bírálták, mint Voltaire, David Hume, Thomas Paine és d'Holbach báró. Más gondolkodók, mint például Immanuel Kant, szisztematikus és átfogó kritikákat fogalmaztak meg a keresztény teológiával szemben azáltal, hogy megpróbálták megcáfolni a teizmus melletti érveket.

A modern időkben a kereszténységet számos mozgalom és ideológia bírálta. A 18. század végén, a francia forradalom során sok politikus és filozófus bírálta a hagyományos keresztény tanokat, ami a szekularizmus hullámát váltotta ki. Ezután templomok százait zárták be, és papok ezreit deportálták vagy gyilkolták meg.

A francia forradalmat követően a liberalizmus és a kommunizmus kiemelkedő filozófusai, mint például John Stuart Mill és Karl Marx, bírálták a keresztény doktrínát azon az alapon, hogy az konzervatív és antidemokratikus. Friedrich Nietzsche azt írta, hogy „a kereszténység semmit sem hagyott érintetlenül a romlottságából; minden értéket értéktelenné, minden igazságot hazugsággá, és minden feddhetetlenséget a lélek aljasságává változtatott.”

A 18-19. század óta a Biblia különböző történeteit (például a hat napos teremtést, a nőnek a férfi bordájából való megteremtését, a világméretű özönvizet) egyre inkább legendának, nem pedig szó szerint igaznak kezdték tekinteni. Ez a bibliai történetek valódiságának további megkérdőjelezését hozta.

Az orosz forradalom, a kínai forradalom és számos más modern forradalmi mozgalom is a keresztény eszmék kritikájához vezetett. A kortárs LMBT mozgalmak a homofóbia és a transzfóbia miatt bírálják.

A Biblia

Írói

A 18. században megkérdőjelezték a bibliai könyvek hagyományos szerzőkhöz való hozzárendelését. Napjainkban egyes tudósok úgy vélik, hogy sok könyvet hosszabb időn át szerkesztettek és megváltoztattak, és korunkban már szinte lehetetlen megismerni az eredeti tartalmukat.

A Bibliát különböző szerzők írták évszázadon keresztül és sok könyv szerzője nem ismert biztosan. Az Ószövetség legtöbb könyvét és az összes evangéliumot ismeretlen szerzők írták.

A Jézus életéről szóló evangéliumok szövegei névtelenül léteztek egészen a 2. század elejéig, amikor is szerzőt tulajdonítottak nekik. A négy állítólagos evangélista beszámolója közül ma már háromról kiderült, hogy egyetlen forrás (Márk) további átdolgozása (Máté és Lukács), míg a negyedik (János) egy késő gnosztikus evangélium volt, amely egy más Jézust mutat be, és amely szintén nagyrészt Márk evangéliumán alapulhatott.

Az Ó- és Újszövetség könyvei közül számtalanról derült ki, hogy nem az a szerző és nem abban a korban keletkezett, mint ahogy a hagyomány tartotta róla.

A Biblia tévedhetetlensége

Akik hisznek a Szentírás isteni sugalmazásában, azt tanítják, hogy a Biblia tévedhetetlen. Ez a tévedhetetlenség nem a pontosságot jelzi, de nézetük szerint a Szentírást Isten ihlette, a Bibliának teljesen igaznak kell lennie, ezért mentes az igazságok tévedésétől. Gyakran hivatkoznak a 2Timóteus 3:16-ra annak bizonyítékaként, hogy a Szentírás tévedhetetlen, "a teljes szentírást Isten sugalmazása adta", és ezt úgy értelmezik, hogy az egész Bibliának tévedhetetlennek kell lennie.

A Biblia tévedhetetlenségét még sok keresztény is bírálja. A liberális keresztények elutasítják a Biblia tévedhetetlenségének tanát, nézetük szerint a tévedhetetlenség csak az üdvösséggel kapcsolatos dolgokra korlátozódik.

Hugh Montefiore anglikán püspök a Hiteles kereszténység (Credible Christianity) című könyvének bevezetőjében megjegyzi: A bibliai tévedhetetlenség tana két okból is valószínűtlennek tűnik. Először is, a Szentírás tartalmaz nyilvánvaló hibákat és ellentmondásokat. (Bár nagy találékonyságot alkalmaztak ezek magyarázatára.). Másodszor, az ószövetségi kánont csak az apostoli kor végén zárták le, az újszövetségi kánont pedig csak a 4. században. Ha a Biblia egész tartalma tévedhetetlen lenne, az ember azt gondolná, hogy ez sokkal rövidebb időn belül megtörténik.

A Biblia szövegei mellett a modern tudomány a Föld korának és teremtésének kreacionista felfogását és a kapcsolódó álláspontokat is bírálja.

Etika

A gyakori kritizált részek közé tartozik a más népek leigázása, a tömeggyilkosságra való felszólítás, a nők elnyomása, a vallási intolerancia, a homoszexualitás elítélése és halálbüntetése vagy a rabszolgaság intézményének támogatása.

Az Isten-kép

Az antropomorf Isten

Bár a Biblia azt írja, hogy Isten más mint az emberek, egy antropomorf Istenről olvashatunk a Szentírásban, emberi tulajdonságokkal, aki a szemével lát,, a szájával szól, az orrával szagol, a fülével hall, az arcát elfordítja valakitől, a világ 6 napos megteremtése után pedig egy teljes napig pihen.

Emberi érzelmekkel is rendelkezik, aki igen féltékeny, időnként nagyon megharagszik és megutálja a saját népét, más népekkel egyetemben, ezért csapásokat küld, vagy megbán bizonyos dolgokat.

1 Mózes 6:6 arról ír, hogy „megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földön, és megszomorodott szívében", majd pedig később az ellentmondás: „Nem ember az Isten, hogy hazudnék, nem embernek fia, hogy bármit megbánna".

Hasonló érzelemváltozás olvasható Jónás könyvének elején: És látta Isten az ő cselekedeteiket, hogy megtértek az ő gonosz útjukról: és megbánta az Isten azt a gonoszt, a melyről azt mondta, hogy végrehajtja rajtuk, és nem hajtotta végre.

Szentháromság-tan

A Szentháromság kifejezés a Bibliában nem szerepel. A tan kidolgozása nehéz feladatot jelentett a teológiai spekulációk számára: az Isten megtestesült Fiáról szóló tanítást hogyan lehet összeegyeztetni az istenség abszolút egységével.

A 4. századig a mai szentháromság-tan egyáltalán nem volt az isteni természetről szóló korai keresztény tanítás tükörképe; Krisztus istensége sok szakadást okozott az ókori kereszténységben. Az »egy Isten három személyben« megfogalmazás a 4. század előtt nem lett szilárdan lefektetve, és nem volt szerves része a keresztény életnek és hitvallásnak. Csak fokozatosan fejlődött ki ez a tan, heves viták közepette.

A Szentháromság-dogma (melyet a niceai zsinat szavazással 325-ben hagyott jóvá) ellenzői nemcsak más vallások képviselői voltak, hanem a keresztényen belüli áramlatok is. Az „Isten három személyben” nézet csak mintegy 300 évvel Jézus tanítói fellépése után került be a keresztény hitvallásba. Ezután viszont akik ezt a hitet nem tették magukévá, azokat nem tekintették kereszténynek.

„Bárki, aki olyan személyes nézetet próbál megfogalmazni Istenről, amely ütközik az egyházi dogmákkal, szánalom nélkül kell elégetni.”  – III. Ince pápa 

Ókori istentriádok

A kritikusok alapján a Szentháromság-tan nem a Biblián, hanem ókori civilizációk mítoszain alapszik.

Babilóniában a kozmikus istenháromság már a sumer időszakban kialakult: An (Anu), Enlil (Bélu/Ellil), Enki.

Az ókori Egyiptomban jelentős isten is úgynevezett triádokat alkotott: Ámon, Mut és Honszu; vagy Ptah, Szahmet és Nofertum; vagy Hnum, Szatet és Anuket.

A római mitológia kialakulásának idején az első isteni triász Jupiter, Mars és Quirinus volt.

Az ókori rómaiak vallásában a capitolinusi istentriász (Jupiter–Juno–Minerva) központi helyet foglalt el. Egyes nézetek szerint ezt váltotta fel a keresztény Szentháromság.

A többi ábrahámi vallás

Teológiai szempontból a Biblia keresztény értelmezései elképzelhetetlenek a másik két fő ábrahámi vallás számára, akik úgy vélik, hogy a Szentháromság képe a politeizmus alá tartozik.

Azt a keresztény tant, amely Jézust a Héber Biblia (Ószövetség) próféciáiban meghirdetett Messiással azonosítja, a judaizmus álláspontja cáfolja, csakúgy, mint azt az elképzelést, hogy Jézus szavai helyettesíthetik a Tórát. A judaizmus nem ismeri el Jézus Krisztusban a próféták által megígért Messiást, és elutasítja az Istenség Krisztus Jézusban való megtestesülésének tanát, istenkáromlásnak nevezve azt.

Az iszlám szintén minden formában elutasítja a Szentháromság keresztény felfogását. A Korán elutasítja a megtestesülést: Jézus, Mária fia, Isten küldötte, de nem Isten.

Szűz Mária

Szűz Mária, Jézus anyja, a kereszténység egyik legfontosabb szimbóluma és egy nő, akinek kultusza megváltoztatta a világot. Története jól ismert a Bibliából, de nincs túl sok régészeti bizonyíték az életéről.

Szüzessége

A keresztény hit egyik alapelve, hogy Jézus Máriától, egy szűztől született. Azonban lehet, hogy ő az egyik leginkább félreértett bibliai személy. Egyes kutatók szerint egy olyan nő híres történetét, aki addig soha nem volt szexuális kapcsolatban egy férfival, mégis szült, az ősi szöveg fordításának hibája okozta.

Michael Martin vallásfilozófus állította, hogy Mária szüzessége a kereszténység későbbi kiegészítése, amint azt Pál levelei is jelzik. M. Martin megjegyezte, hogy úgy tűnik, hogy a korai keresztény közösségek nem hittek széles körben a szűztől való születésben. A Mária szüzességét övező zűrzavar abból eredhet, hogy Septuaginta fordításában az ézsaiási héber: עַלְמָה (= "fiatal lány"), továbbá a héber בְּתוּלָה, görög: παρθένος, parthenos szót is szűz-nek fordítja. Így Máté azt próbálta megmutatni, hogy Jézus szűztől való születését Ézsaiás 7:14 megjövendölte.

Mindenesetre még ha ezt a próféciát félre is fordították, a Máté és Lukács evangéliumában a Jézus születéséről szóló történetek hangsúlyozzák, hogy a Megváltó szűz asszonytól született.

A szűzi foganás, illetve szülés történetének különféle típusai már a kereszténységet megelőző időkben is megtalálhatók. Olyan mítoszokat találunk, amelyekben az égi isteneknek földi nőktől születtek csodás, "szűzi" megtermékenyítés útján fiúgyermekeik (pl. görög héroszok).

A katolicizmusban

Bizonyos egyházakban, így a katolicizmusban a lényéhez királynői fenséget, szentséget és más ideális tulajdonságokat társítottak és az istenséggel közel azonos szintre emelték.

IX. Piusz pápa 1854-es Ineffabilis Deus-ában dogmaként határozta meg Mária szeplőtelen fogantatását, megóva őt az eredendő bűn öröklésétől. Záró kijelentései jól összefoglalják Mária katolikus nézetét:

Imádkozzanak továbbra is a legáldottabb Szűz Máriához, Isten Anyjához, aki eredendő bűn nélkül fogant... Az ő irányítása alatt, védnöksége alatt, kedvessége és védelme alatt semmitől sem kell félni; semmi sem reménytelen. Mert miközben igazán anyai szeretettel viseltetik irántunk, gondoskodik üdvösségünk munkájáról. Mivel Isten őt jelölte ki a menny és a föld királynőjévé, és felmagasztaltatik az angyalok és szentek kórusa felett, sőt egyszülött Fiának, a mi Urunknak Jézus Krisztusnak a jobbján áll, a leghatékonyabban nyújtja be kéréseinket. Amit kér, azt megkapja. 

Mária a menny monarchiájának része lett, aki kegyelmet és irgalmat kér az Úrtól a bűnösök nevében, Krisztussal együtt társmegváltóvá és közbenjáró vált, aki lényegében az Istenhez való hozzáférés alternatív útja. Helyettesíti a Szentlelket, amikor segítséget és vigaszt nyújt a hívőknek, tulajdonképp a Szentháromság további tagjává válik.

A Szentírásnak valójában nagyon kevés mondanivalója van Máriáról. Nincs leírás a fizikai megjelenéséről, semmi az életéről, a Krisztus halála utáni későbbi éveiről, vagy a haláláról és temetéséről. És amikor pünkösd napján röviden megjelenik a tanítványokkal és a többi hívővel, akkor nem hódolat tárgya, sőt még csak nem is vezető a korai egyházban — csak egy a sok közül. Egyszerűen nincs bibliai példa arra, hogy bárki valaha is imádkozott volna hozzá vagy tisztelte volna. Jézus gyakran elutasítólag beszélt róla.

Egyéb bibliai szövegek

A próféciák

Több száz évvel Jézus ideje előtt a zsidó próféták megígérték, hogy eljön egy messiás. A judaizmus azt állítja, hogy Jézus nem teljesítette ezeket a próféciákat. Más szkeptikusok általában azt állítják, hogy ezek a próféciák homályosak vagy beteljesületlenek, vagy hogy az ószövetségi írások befolyásolták az újszövetségi elbeszélések összetételét.

A keresztény apológusok azt állítják, hogy Jézus beteljesítette ezeket a próféciákat, amelyeket szerintük szinte lehetetlen véletlenül beteljesíteni. A kereszténység előre látja Jézus második eljövetelét is, amikor beteljesíti a messiási próféciák többi részét, például az utolsó ítéletet, az általános feltámadást, Isten országának megalapítását, az Új Földet.

Az Újszövetség több verse is jézusi jóslatokat tartalmaz, miszerint a második eljövetel a halálát követő egy évszázadon belül megtörténik. Jézus megígéri a követőinek a második eljövetelét, mielőtt az a nemzedék, amelynek prédikál, eltűnik. Ezt sok kritikus, például Bertrand Russell, Krisztus tanításai alapvető kudarcának tekinti.

Stephen L. Harris vallástudományi professzor szerint Jézus nem teljesítette a messiás próféciákat: nem szabadította meg a népet a pogány ellenségeiktől, nem gyűjtötte össze a diaszpórában szétszórtakat, nem állította helyre a dávidi királyságot, nem teremtett egyetemes békét sem (vö. Ésa. 9:6–7; 11:7–12:16 stb.). Ahelyett, hogy megszabadította volna a zsidókat az elnyomóktól, és ezáltal beteljesítette volna Isten ősi ígéreteit – a földre, a nemzetiségre, a királyságra és az áldásra vonatkozóan –, Jézus "szégyenletes" halált halt. A héber próféták nem látták előre, hogy Izráel megmentőjét a pogányok közönséges bűnözőként fogják kivégezni, így Jézus keresztre feszítése "botrányt" jelentett a szentírást olvasó (írástudó) zsidók számára. (1Kor 1,23)

A nők

Sok feminista azzal vádolta a kereszténységet, hogy Istent férfiként jelenítik meg, a Biblia férfiközpontú, amelyek mind hozzájárulnak az elnyomásukhoz. Bár több női tanítvány feljegyzésre került a páli levelekben, a nőket másodrendű státuszba kényszerítették. Például Pál azt írta, hogy maradjanak csendben a gyülekezetekben, mert

»nem szabad nekik szólniuk; hanem legyenek engedelmesek, amint a törvény is mondja. Ha pedig tanulni akarnak valamit, kérdezzék meg otthon a férjüket; mert nem illik asszonynak a közösségben beszélni.« 

Elizabeth Cady Stanton nőjogi aktivista azt mondta a The Woman's Bible-ben, hogy "a Biblia lealacsonyítja a nőket a Genezistől kezdve a Jelenésekig".

Karen King történész alapján a korai kereszténységen belül minden olyan mozgalmat, amely a nők jogainak emelését támogatta, eretneknek nyilvánítottak.

Túlvilág

A zsidóknál

A legtöbb keresztény hagyomány a halál utáni életbe vetett hitet hitük központi és nélkülözhetetlen tételeként tanítja. A kritikusok azzal érvelnek, hogy a túlvilág keresztény felfogása nem egyeztethető össze az Ószövetségben leírtakkal. A “halhatatlanság” és “halhatatlan” szavak egyetlen egyszer sem fordulnak elő az Ószövetségben. A zsidó ókori iratok nem különböztetik meg élesen a testet és a lelket. A rúah (רוּחַ) (=lehelet), a nefes (נֶפֶשׁ) (ami megkülönbözteti az élőt a halottól) és a nesama (נשמה) (=lélegzet) szavakkal jelölt fogalmaknak nincs önálló ontológiai státuszuk.

De mielőtt a kereszténység az 1. században elindult útjára, a túlvilágba vetett hit már más kultúrákból elterjedt a zsidó gondolkodásban a farizeusok és az esszéneusok körében. A Talmud is számos gondolatot kínál a túlvilággal kapcsolatban és a halál után a lelket ítéletre viszik.

Üdvösség vagy kárhozat

A kereszténység alapján a halál utáni örök létezésnek két fajtája ismert: örök élet vagy örök kárhozat. Az Újszövetség alapján, aki hisz a Jézus Krisztusban, annak örök élete van (lehet) őbenne. Ezért mondják a keresztény teológusok, hogy a legveszteségesebb "üzlet" Jézus nélkül élni és meghalni.

A hit általi üdvösség

Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül; aki nem hisz, elkárhozik. 

Aki nem hisz, arra kárhozat, azaz örök szenvedés vár a pokolban.

Pál meg is átkozza a hitetleneket. Mindegy milyen életet él le az egyén, lehet akár egy szent életű ember is, ha nem hisz a kereszténység tanításaiban, Istenben és a Megváltóban, az a Jelenések alapján a pokolra kerül, a gyilkosokkal és paráznákkal együtt.

A kereszténységet azért is kritizálták, mint amely a büntetéstől való félelemmel, vagy éppen ellenkezőleg, a mennybeli jutalom reményével próbálja meggyőzni az embereket a vallás tanításainak elfogadásáról, nem pedig racionális érveléssel vagy empirikus bizonyítékokkal. A hagyományos keresztény tanítás azt diktálja, hogy a Jézus Krisztusba és a megváltásba vetett hit nélkül az ember örök büntetésnek van kitéve a pokolban.

A keresztények zöme úgy tartja, hogy egyetlen, relatív rövid földi élet dönt el és határoz meg mindent. A hitetleneknek és a bűnösöknek nincs több esélyük, hogy egy következő életben kijavítsák a hibáikat és a haláluk után vég nélküli szenvedés vár rájuk. A keleti vallások hívei ezt rettentő logikátlan tanításnak látják: Hogyan is dönthetné el az ember egész további örökkévaló jövőjét egyetlen, kicsiny élet? Ha ebben az életben Krisztusban hisz, akkor örök üdvösségre lelhet, ha azonban hitetlen marad, akkor a pokol kénköves tüzében kell szenvednie örökké. Ezzel a keresztény nézettel szemben a reinkarnáció végtelen lehetőséget biztosít arra, hogy valaki megjavuljon, jobbá váljon és fejlődjön. A hindu védánta alapján még a leggonoszabb bűnösnek is van reménye az üdvözülésre.

Pokol

A kereszténységet azért is kritizálták, mint amely a büntetéstől való egyszerű félelemmel, vagy éppen ellenkezőleg, a halál utáni jutalom reményével próbálja meggyőzni az embereket hatalmának elfogadásáról, nem pedig racionális érveléssel vagy empirikus bizonyítékokkal. A hagyományos keresztény tanítás azt diktálja, hogy a Jézus Krisztusba vagy általában a keresztény hitbe vetett hit nélkül az ember örök büntetésnek van kitéve a pokolban.

A pokol tanának néhány modern kritikusa (például Marilyn McCord Adams) azt állítja, hogy még ha a poklot inkább választásnak, mint büntetésnek tekintik, ésszerűtlen lenne, ha Isten az ilyen hibás és tudatlan teremtményeknek, mint az embereknek, megadná örök sorsuk félelmetes felelősségét. Jonathan Kvanvig A pokol problémája című könyvében egyetért azzal, hogy Isten nem engedi, hogy valakit örökre elkárhoztasson egy rossz körülmények között hozott döntés. Például nem szabad mindig tiszteletben tartani az emberi lények döntéseit, még akkor sem, ha teljesen felnőttek, ha például a választás depressziós vagy gondatlan állapotban történik. Kvanvig nézete szerint Isten senkit sem hagy magára, amíg meg nem hozzák a végleges, kedvező körülmények között hozott döntést Isten elutasításáról, de Isten tiszteletben tartja a megfelelő körülmények között hozott döntést. Ha valaki végül és hozzáértően úgy dönt, hogy elutasítja Istent, az illető autonómiájának tiszteletben tartása miatt Isten megengedi, hogy megsemmisüljön.

Az 5. században Szent Ágoston arra a következtetésre jutott, hogy a keresztség nélkül meghalt csecsemőket a pokolba küldték. A 13. századra a teológusok úgy utaltak a "kisgyermekek végtagjára", mint olyan helyre, ahol a megkereszteletlen csecsemőket megfosztották Isten látásától, de nem szenvedtek, mert nem tudtak arról, amit megfosztottak tőlük, sőt, tökéletes természetes boldogságot élveztek. (limbó)

Rabszolgaság

A rabszolgaság intézménye a zsidóknál is létezett, és Mózes könyvei bizonyos korlátok között szentesítették azt.

Pál apostol a rabszolgaságról szólva nem ítélte azt el. A keresztény rabszolgák kötelességeiről és uraik felelősségéről beszélt, nem szólított fel a teljes eltörlésre.

Hippói Szt. Ágoston úgy gondolta, hogy a rabszolgaság a bűn következménye, a bukott világ része, ezért el kell tűrni.

A családok szétbontása

Jézus mondta az evangéliumok alapján:

Azt gondoljátok talán: azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek: nem, hanem széthúzást. Mert mostantól fogva ha öten lesznek egy házban, meghasonlanak, hárman kettő ellen, és ketten három ellen. Meghasonlik az apa a fiával és a fiú az apjával; az anya a lányával és a lány az anyjával; az anyós a menyével és a meny az anyósával«. 
»Ha valaki hozzám jön, és meg nem gyűlöli apját és anyját, feleségét és gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját életét is, nem lehet az én tanítványom. És aki nem hordozza keresztjét és nem jön utánam, nem lehet az én tanítványom. 

A hit általi üdvösség

Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül; aki nem hisz, elkárhozik. 

Aki nem hisz, arra kárhozat, azaz örök szenvedés vár a pokolban.

Pál meg is átkozza a hitetleneket. Mindegy milyen életet él le az egyén, lehet akár egy szent életű ember is, ha nem hisz a kereszténység tanításaiban, Istenben és a Megváltóban, az a Jelenések alapján a pokolra kerül, a gyilkosokkal és paráznákkal együtt.

Egyéb

2000 májusában Herbert Schnädelbach német filozófus, a berlini Humboldt Egyetem professzora "A kereszténység átka » című vitájában a kereszténység hét betegségét sorolta fel:

• az eredendő bűn fogalma,

A kereszténység alapgondolata, hogy az embereket az eredendő bűn elválasztotta Istentől, és vissza kell jutniuk Isten kegyelmébe, hogy kiengeszteljék ezt a bűnt, ha az örökkévalóságot Istennel akarják tölteni.

• az áldozat általi megváltás

(„Jézus Krisztus vére... megtisztít minket minden bűntől”)

• a nagy küldetés,

(Tegyetek tanítványokká minden népet, kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében!)

• a zsidóellenesség

A keresztény antiszemitizmus gyökerei az Újszövetségben rejlenek. A kereszténnyé vált zsidók vádolták a a honfitársaikat azzal, hogy rosszul ítélték meg az igazi Messiást.

• az eszkatológia,
• a platonizmus befolyása,
• a történelmi valóság eltorzítása.

Schnädelbach arra a következtetésre jut, hogy ha a kereszténység kigyógyul ebből a hét betegségből, szinte semmi sem marad. : A kereszténység ekkor a felvilágosult judaizmus egyik formája lesz, mert a vallás egészséges része a judaizmushoz tartozik.

David Flusser izraeli tudós a kereszténységben szintén egy « másodosztályú zsidó vallást látott, amelyet egy erős antijudaizmus jellemez. «  .

Etika

A Biblia etikáját egyesek erkölcstelennek nevezték egyes tanításaiban. A rabszolgaság, a népirtás, a halálbüntetés, az erőszak, a patriarchátus, a szexuális intolerancia, a gyarmatosítás, valamint a gonosz és a jó Isten ellentéte példák a Biblia etikájának kritikájára.

A korai kereszténység kisebbségi vallás volt a Római Birodalomban, és a korai keresztényeket is üldözték abban az időben. Miután I. Konstantin áttért a kereszténységre, ez lett a Római Birodalom uralkodó vallása. Már I. Konstantin uralkodása alatt üldözték a keresztény eretnekeket; a Kr. u. 4. század végétől kezdve az ősi pogány vallásokat is aktívan elnyomták. Sok történész véleménye szerint a constantinusi váltás a kereszténységet üldözöttből üldöző vallássá változtatta.

A Római Birodalom hanyatlása után Európa további keresztényesítése nagyrészt békés volt. A keresztények és a pogányok közötti találkozások azonban néha konfrontatívak voltak, és néhány keresztény király (Nagy Károly, I. Olaf norvég király) a pogányok elleni erőszakáról volt ismert. A késő középkorban a katarok és a bogomilok megjelenése Európában megalapozta a későbbi boszorkányüldözéseket. Ezeket a (valószínűleg gnosztikus befolyású) szektákat a katolikus egyház eretneknek tekintette, és az inkvizíciót azért hozták létre, hogy szembeszálljon velük. A katarok esetében az albigensi keresztes hadjárat erőszakosan elnyomta őket. A balti országokban a pogányokat megölték, alávetették vagy erőszakkal megkeresztelték.

Az európai keresztény uralom kezdetétől fogva a zsidókat egyre inkább diszkriminálták, olykor egyenesen üldöztetésbe torkollva. Ez néha olyan események formáját öltötte, mint a Rajna-vidéki mészárlások, és gyakran a Véres rágalmazás volt a forrás (hamisan azt állítva, hogy a zsidók rituálisan meggyilkolták a keresztény gyermekeket). A zsidókat számos országból is kiutasították, többek között Angliából és később Spanyolországból. Ez utóbbi esetben, ha megtérnek, maradhatnak. Mivel azonban a legtöbben ezt csak kényszer hatására tették, a zsidóságot továbbra is sokan titokban gyakorolták. Ennek eredményeként alakult ki a spanyol inkvizíció, hogy gyökerestül kiirtsa őket, az ottani titkos muszlimokkal együtt. Az első keresztes hadjáratban, Jeruzsálem ostroma után, a városban élő összes zsidót és muszlimot lemészárolták a keresztesek.

A protestáns reformáció után a 17. századi európai részben vallási indíttatású háborúk (harmincéves háború, angol polgárháború, francia vallásháborúk) által okozott pusztítás a vallási tolerancia, a vallásszabadság és a vallási pluralizmus eszméit szülte.

Vallásgyakorlatok

Sokan kritizálták a keresztények gyakorlatait és etikáját, amelyek közé tartozik az erőszakos térítés, a vallási intolerancia, a nők alárendeltsége, a homoszexualitás elítélése.

Friedrich Nietzsche filozófus bírálta a kereszténység etikáját ( en:Philosophy of Friedrich Nietzsche#Christianity and morality ).

A kereszténység és a gyarmatosítás összefügg, mert a katolicizmus az európai fő gyarmatosító hatalmak vallása volt . A gyarmati korszak végén, a 20. század második felében, a Nyugat-Afrikában ténykedő misszionáriusokat „a gyarmati invázió ideológiai csapatának tekintették, akiket elvakított a fanatizmus ” .

Szent Bertalan éjszakája

Az anabaptisták megégetése

A kereszténység a gyarmatosítás kritikájának egyik célpontja volt, mert a vallás alapelveit a gyarmatosítók cselekedeteinek igazolására használták

Erőszak

Számos kritikus a kereszténység erőszakos cselekedeteire hivatkozott, mint a vallás elítélésének egyik okára. Arthur C. Clarke sci-fi író mondta, hogy nem tudja megbocsátani a vallásoknak a múltbeli atrocitásokat és háborúkat.

Sam Harris valláskritikus írta, hogy "... A hit legalább kétféleképpen inspirálja az erőszakot. Először is, az emberek gyakran megölnek másokat, mert azt hiszik, hogy az univerzum teremtője azt akarja, hogy ezt tegyék... Másodszor, sok több ember kerül konfliktusba egymással, mert vallási hovatartozásuk alapján határozzák meg a közösségüket..."

A felebaráti szeretet, a béke, az együttérzés és a mások által elkövetett sérelmek megbocsátása, az ellenség szeretete Jézus tanításának kulcsfontosságú elemei (→ hegyi beszéd). A keresztények azonban az egyházatyák napjai óta küzdenek azzal a kérdéssel, hogy mikor indokolt az erőszak alkalmazása. A történelem során bibliai szakaszokat és a kidolgozott teológia egyes tanításait használták fel az eretnekekkel, bűnösökkel és külső ellenségekkel szembeni erőszak alkalmazásának igazolására.

A katonai szerzetesség fogalma a 12. században jelent meg, nagyrészt Clairvaux-i Szt. Bernát pártfogása miatt. Miután a pápaság szentesítette az eszmét, az egész katolikus egyház – úgy vélte, hogy az egyház háborús céljainak szolgálatára szolgáló meglévő keresztény módszerek nem megfelelőek, és hogy elkötelezett harcos szerzetesek egy csoportja szellemi érdemeket érhet el háborúk megvívásával. A Német Lovagrend gyakran alkalmazott mészárlásokat és erőszakot, hogy a balti keresztes hadjáratok során kikényszerítse a megtérést.

Az inkvizíciót, a keresztes hadjáratokat és az antiszemitizmust a keresztény erőszak legjellegzetesebb példáiként mondhatjuk. A háborúkat indító pápák, a halálbüntetések végrehajtása és támogatása, az eretnekek megkínzása és megégetése, az európai vallásháborúk, az emberek lelkének megmentése nevében űzött gyarmatosítás az egész világon a kereszténység történetének szégyenletes foltjai. .

Gyilkosságra buzdítás

A Biblia etikáját kritizálták, például Isten parancsát az Ószövetségben, hogy népirtást kövessenek el, és senkit ne kíméljenek az ellenséges népek között.

Az Ószövetségben olyan utasítások találhatók, amelyeket Isten adott az embereknek, hogy például öljék meg a házasságtörőket, a homoszexuálisokat és "a szombaton dolgozó embereket",; etnikai tisztogatás és népirtásra való felszólítással, más tömeggyilkosságokkal együtt.

A teológusok erre védekezve azt sugallják, hogy az emberek nem értik Istent ahhoz, hogy megfelelő értékelést végezzenek.

KK.

A kereszténységnek két alapvető „megközelítése” van: van Jézus vallása , és vannak a Jézusról szóló vallások. Sok egyház, amely ma a fő áramlatú kereszténységbe tartozik, az a „Jézusról szóló vallás”. A történelmi Jézus, ha ma visszajönne, nem ismerné fel, ami az ő nevében történik. A hívők rituálékat gyakorolnak, az ő útmutatásainak gyakorlati alkalmazása helyett.

Gyakran kiemelik az éles ellentétet a felebaráti szeretetet és az önzetlen szolgálatot hirdető . .. doktrínák és azon intézmény között, amely az évszázadok során létrehozta a „szent inkvizíciót”. Minden bűn benne van ebben az egyetlen inkvizíció szóban: felháborodás, embertelen kínzás, árulás, hazugság és megtévesztés, gyilkosság, képmutatás, mámor, szentség.

Pál hatása

Rudolf Bultmann teológus úgy vélte, hogy Pál újraértelmezte Jézus tanait, és sokan őt tekintik a kereszténység igazi megalapítójának.  ;

Hyam Maccoby brit zsidó tudós hangoztatta, hogy Pált közvetlenül a gnosztikus hiedelmek és misztériumkultuszok inspirálták az új vallás alapjainak kidolgozására.

Más vallások

Más vallások kritikája Hinduizmus Ram Mohan Roy kritizálta a keresztény tanokat, és kijelentette, hogy mennyire "ésszerűtlenek" és "önellentmondásosak". Hozzáteszi továbbá, hogy az emberek, még Indiából is, a gazdasági nehézségek és gyengeségek miatt felkarolták a kereszténységet, ahogyan az európai zsidókat is arra kényszerítették, hogy fogadják el a kereszténységet, mind bátorítással, mind erővel.

Vivekananda úgy tekintett a kereszténységre, mint "az indiai gondolkodás apró darabjainak gyűjteményére. A miénk az a vallás, amelynek a buddhizmus minden nagyságával együtt lázadó gyermeke, és amelynek a kereszténység nagyon foltos utánzata."

Dayanand Saraswati filozófus a kereszténységet "barbár vallásnak" és »hamis vallású« vallásnak tekintette, amelyet csak a bolondok és a barbárság állapotában élő emberek hisznek", hozzátette, hogy a Biblia sok olyan történetet és előírást tartalmaz, amelyek erkölcstelenek, dicsérik a kegyetlenséget, a csalást és bátorítják a bűnt.

1956-ban Madhya Pradesh kormánya közzétette a Niyogi Bizottság jelentését a keresztény misszionáriusi tevékenységekről. Ez a befolyásos jelentés az ellentmondásos indiai misszionáriusi tevékenységekről azt javasolta, hogy megfelelő ellenőrzéseket hajtsanak végre az illegális eszközökkel végrehajtott megtérések tekintetében. Szintén az 1950-es években jelent meg K.M. Panikkar "Ázsia és nyugati dominancia" című munkája, amely a keresztény missziók egyik első függetlenség utáni indiai kritikája volt. Azzal érvelt, hogy az Ázsia megtérésére irányuló kísérlet határozottan kudarcot vallott, és hogy ez a kudarc annak tudható be, hogy a misszionáriusok az igazság monopóliumát állították, amely idegen volt az ázsiai elme számára; az imperializmussal való kapcsolatuk és a keresztény Nyugat erkölcsi és faji felsőbbrendűségének hozzáállása.

Ram Swarup indiai író és filozófus volt "a leginkább felelős azért, hogy felelevenítse és újra népszerűsítse" a keresztény misszionáriusi gyakorlatok hindu kritikáját az 1980-as években. Ragaszkodott ahhoz, hogy az olyan monoteista vallások, mint a kereszténység, "híveik körében táplálják a más vallások iránti tisztelet hiányát". Más fontos írók, akik indiai és hindu szempontból kritizálták a kereszténységet, Sita Ram Goel és Arun Shourie. Arun Shourie arra buzdította a hindukat, hogy "figyeljenek arra a tényre, hogy a misszionáriusoknak csak egy céljuk van - az, hogy begyűjtsenek minket az egyház számára"; és azt írta, hogy "nagyon jól összetartó, erőteljes, rendkívül jó szándékú szervezeti keretet alakítottak ki" e cél elérése érdekében. A "széles körben olvasott és idézett" könyvében, a Misszionáriusok Indiában, Shourie megpróbált egy olyan esetet felépíteni, hogy a keresztény evangelizációs módszerek cinikusan számítóak és materialisták, és Shourie számára a misszionáriusi stratégia "inkább a Tervezési Bizottsághoz hasonlított, ha nem a Pentagonhoz, mint Jézushoz".

Sarvepalli Radhakrishnan indiai filozófus írta:

Sajnos a keresztény vallás örökölte a "féltékeny Isten" szemita hitvallását, mivel Krisztust "Isten egyszülött fiának" tekintette, így nem tudott vetélytársat szerezni a trón közelében. Amikor Európa elfogadta a keresztény vallást, saját széles körű humanizmusa ellenére, elfogadta azt a heves intoleranciát, amely a "szenteknek egyszer s mindenkorra átadott igazságba" vetett hit természetes eredménye.

Judaizmus Lásd még: Kereszténység és judaizmus

Shlomo ben Aderet bírálta a kereszténységet, hozzátéve, hogy az monoteizmusnak kisebb formája van, és hiányzik belőle az egységes istenség a judaizmushoz képest.

David Flusser a kereszténységet "olcsóbb judaizmusnak" és erősen judaizmusellenesnek tekintette. Azt is kiemelte, hogy "a kereszténység nem térítette meg a zsidó népet az új üzenethez", mint "pontosan az oka a kereszténység erős zsidóellenes tendenciájának".

Moshe Halbertal professzor a kereszténységet "bálványimádó vallásnak" tartja, és hozzáteszi, hogy a keresztények bálványimádása "megnyitotta az ajtót sok más korlátozó tilalom enyhítése előtt".

Stephen Samuel Wise saját szavaival kritikusan viszonyult a keresztény közösséghez, amiért a náci uralom alatt nem sikerült zsidókat kimenteni Európából. Azt írta, hogy:

Az a keresztény világ, amely zsidók millióinak engedi meg, hogy megöljék anélkül, hogy imádság által a mennyet és a földet minden emberi módon megmozgatnák, hogy megmentse zsidóit, elvesztette erkölcsi és szellemi túlélési képességét.

Iszlám A Qu'ran, At-Tawba 31 szerint a keresztényeknek egy Istent kell követniük, de többszöröst alkottak.

Allah mellett uraknak tekintették rabbijaikat és szerzeteseiket, valamint Mária Messiás fiát, amikor arra kérték őket, hogy csak egy Istent imádjanak.

A muszlim tudósok kritizálták a kereszténységet, általában a Szentháromság koncepciója miatt. Azt állítják, hogy ez a doktrína találmány, az Istenről alkotott elképzelés torzítása és annak az elképzelésnek a bemutatása, hogy három isten van.

Eredete Lásd még: Jézus történetisége, Krisztus-mítoszelmélet, kereszténység és pogányság

Néhányan azzal érveltek, hogy a kereszténység nem egy történelmi Jézuson alapul, hanem egy mitikus alkotáson. Ez a nézet azt sugallja, hogy Jézus eszméje a hellenisztikus misztériumkultuszok zsidó megnyilvánulása volt, amelyek elismerték istenségük nem történelmi jellegét, és inkább tanítási eszközként használták. Az az álláspont azonban, hogy Jézus nem volt történelmi személyiség, lényegében nem támogatott a bibliatudósok és a klasszikus történészek körében.

Az olyan tudósok és történészek, mint James H. Charlesworth, óva intenek attól, hogy a hellenisztikus kultúrában elterjedt misztériumvallásokban az élet-halál-újjászületés isteneivel párhuzamokat vonjunk le, és arra a következtetésre juttassuk, hogy Jézus tisztán legendás alak. Charlesworth azzal érvel, hogy "ostobaság lenne továbbra is azt az illúziót kelteni, hogy az evangéliumok pusztán kitalált történetek, mint Herkules és Asclepius legendái. Az Újszövetség teológiái valós történelmi események értelmezésén alapulnak..."

A ker. átka

A "Mea culpa!" a pápa a maga módján számba vette Woitylát; bocsánatot kért azért, amit a keresztények a keresztyén nevében tettek, de ügyelt arra, hogy ne ismerje el bűnösségét az egyháznak mint olyannak. Egyházi értelem szemszögéből ez érthető, de nem szolgálja az igazságot, mert az igazság: az a "hét halálos bűn", amelyet a pápa nem a kereszténység ellenére, hanem azért nevez meg.történik; az elkövetők nem sértették meg annak alapelveit, csak próbálták érvényesíteni azokat. Nemcsak az egyes keresztények gaztettei, hanem maga a kereszténység, mint ideológia, hagyomány és intézmény, nehezedik civilizációnkra, mint átok, amely egészen a 20. század katasztrófáiig terjed, miközben a keresztény „áldás” mindig is olyan egyénektől származott, akik , túl gyakran kellett érvényesíteni a jót a hivatalos egyházi hatóságok ellenállásával szemben. Feltételezem, hogy ezek a keresztények mindig a bibliai anyagból merítették erejüket, ami egyáltalán nem kifejezetten keresztény, hanem inkább zsidó örökség: például a szeretet parancsolata. A következőkben nem a kereszténység szörnyű bűnügyi történetéről van szó; az "elv kontra valóság" csapdájába és "mindannyian bűnösök vagyunk" nem akarok tapogatózni. Ehelyett tehát a pápa „hét halálos bűnével” szemben a kereszténység hét születési rendellenességére mutatok rá, amelyeket még csak nem is tud kijavítani, mert ezzel önmagát semmisíti meg. De talán ez az önfeladás az utolsó jótékony szolgálat, amelyet a kereszténység 2000 év után képes tenni kultúránknak; akkor nyugodtan elengedhetnénk. hogy a kereszténység 2000 év után képes elérni kultúránkban; akkor nyugodtan elengedhetnénk. hogy a kereszténység 2000 év után képes elérni kultúránkban; akkor nyugodtan elengedhetnénk.

1. Eredeti bűn

Nyilvánvaló, hogy az eredendő bűn tana antropológiailag mit jelent: embertelen. Az ember, ahogy jár és áll, megvakul, ha nem tartja magát "romlottnak" és nem képes jóra. Népszerű mese, hogy az emberi méltóság és az emberi jogok eszméinek keresztény gyökerei vannak. A Humanita ötlete s a sztoikusoktól származik, és az ember Isten előtti egyenes járása egy zsidó örökség, amelyet a pálos kereszténység megrontott és elherdált. Az áhítatos zsidó természetszerűleg saját magának tulajdonítja azt az alapvető képességet, hogy „igazságosan”, vagyis az isteni törvény szerint éljen; ő nem ismer eredeti bűnt, csak azokat a bűnöket, amelyeket ő maga követett el, és azokért is jár a bocsánat. Ebben a zsidó hitben találkozik az Újszövetség minden gyűlölete és megvetése; Pál szerint Isten előtt nincsenek igazak, és akik azt hiszik magukról, azok farizeusok – ez a káromkodás a mai napig. Ehhez hozzáfűzi a zsidók törvény alatti szenvedéséről szóló propagandamondatot, amely állítólag a mai napig igazolja a zsidók felé irányuló küldetést; "átoknak" és "fegyelemmesternek" tartják... . Krisztusnak" (Galata 3:13 és 24). Valójában az istenfélő zsidók számára a törvény maga az isteni kegyelem; különben hogyan tudnák megtartani a törvény örömének ünnepét?

Az eredendő bűn doktrínája és megfelelője, az egyedül hit általi megigazulás tézise oda vezetett, hogy a zsidó motívum, amely szerint minden ember méltósága Isten képmása, és az emberi jogok sztoikus eszméje csak a kereszténységben található meg. megcsonkított és így elvetemült formában vették őrizetbe. Az eredmény a relatív természetjog keresztény doktrínája: a kereszténységben az emberi méltóság és az emberi jogok csak a hívők számára léteznek, mint akik Isten kegyelmében részesülnek. Az egyház dönti el, hogy kihez tartozik: "Extra ecclesiam nulla salus." Tehát nem véletlen, és semmiképpen sem történelmi véletlen, ahogyan azt a pápa szeretné elhinni, hogy a keresztények számára a pogányok nem voltak emberek a megkeresztelkedésükig, és nem kellett ilyenként kezelni őket.

A keresztény államokban a természetjogi állításokat mindig el lehetett utasítani az érintettek „bűn állapotára” hivatkozva. A felvilágosodásnak tehát mindkét felekezet hivatalos egyházának keserű ellenállásával szemben át kellett erőltetnie a nem relatív természetjog gondolatát, mert azt csak világi törvényként lehetett átverni. A cél az eredeti bűn tanának és végzetes következményeinek semlegesítése volt. Az, hogy még ma is állandóan a kereszténység érdemeire hivatkoznak az emberi méltóság és az emberi jogok eszméiért, mintha létezett volna itt valami, amit csak szekularizálni lehetett volna, valójában keserű irónia: a zsidó és sztoikus örökséget meg kellett teremteni. kicsavarva a keresztény hagyományból ismét lesz. Nincs okuk arra, hogy a keresztények büszkék legyenek erre.

2. A megigazulás

A korai keresztények eredeti üzenete ez volt: „Feltámadott”. Mi volt akkor a keresztre feszítésének értelme? Pál tájékoztatása a következő: „Ahogyan egy bűn által minden emberre elérkezett a kárhoztatás, úgy az élet megigazulása is egy igazság által minden emberre elérkezett” (Róm. 5:18). De ennek az igazságossága nem más, mint Isten szenvedő szolgáé az Ézsaiás 53, 4 ff. szerint, aki engedi, hogy „bárányként” a „vágóhídra” (10) vezessék, és életét adja "bűnfelajánlás". A kereszténység az eredendő bűntől való megváltást az ősi zsidó engesztelő rituálé szerint fogja fel, amelyben egy bárányt „bűnbakká” tesznek, mint egy ártatlanul keresztre feszített engesztelő áldozatát, aki „megmenti bűneinket...

„Jézus Krisztus vére... megtisztít minket minden bűntől” (1. János 1, 7) – a pietizmusban és énekeiben ez valóságos vérorgiákká változott. A késő középkortól a 19. századig a keresztény ikonográfia a „vér és sebek” világa volt. A festők és szobrászok nem tudnak betelni Krisztus szenvedésének és a számtalan vértanú borzalmas ábrázolásával. Miért lóg minden templomban és bajor iskola termében egy haldokló akasztott ember – és nem egy feltámadt ember? Miért nem elég egy kereszt a vereség és a győzelem, a megaláztatás és a felmagasztosulás egységének paradox jeleként? Miért kell a keresztény gyerekeknek az iskola első napjától kezdve megérteniük a keresztre feszítés fizikai jelentését?

Az ok: a kereszténység nem tudja elképzelni a hitet/szeretetet/reményt vér nélkül; minél véresebb, annál hitelesebb. Mihez lehetne hasonlítani egy győztes embert a Wieskirche-ben megkorbácsolt Jézushoz? Minden bizonnyal túlzás lenne ezt a képvilágot a mai erőszakos videókkal összehasonlítani; de azt a feltételezést, hogy mindez egyben lelki felkészülésül is szolgált a Krisztus nevében elkövetett szörnyűségekre, csak nehezen cáfolható. A kínzás ősi jogi gyakorlatát végül III. Innocent pápa zárta ki. században újra bevezették, és a szent inkvizíció álságos befejezését tapasztalta. Milyen szenvedések voltak a megkínzottaknak a templomokban ábrázoltakhoz képest? Ahol a valósághűbb feszületek a városok optikai mindennapjainak részei voltak, ott a roncsok ingerültség nélkül meghalhattak a kapuk előtt. A kereszténységről ismert, hogy nem járt az élen a büntető igazságszolgáltatás humanizálásában; az utolsó európai show-kivégzést XII. Leó pápa rendelte el. 1825

Különben is, nem a szenvedélytörténetek és a vértanúk legendái voltak a legjobb képzések a pogányokkal és eretnekekkel való keresztény bánásmódban? Még mindig azt kell hinnünk, hogy a kereszténység elsődleges hozzájárulása kultúránkhoz a pogány emberek humanizálása volt. Évszázadokon keresztül ez a mese a keresztény nevelés gondolatát is a bűnösként született kis vadak megszelídítéseként határozta meg, ráadásul a gyarmatosítás igazolására is használták. Valójában egyetlen keltáról, germánról vagy szlávról sem ismert, hogy olyan méretű atrocitást követett volna el, mint Nagy Károly szászok tömeges meggyilkolása, Jeruzsálem elfoglalásakor a keresztes hadjáratok során elkövetett vérengzése, a katharok büntetőjogi ítélete vagy a szászok gaztettei. dél-amerikai hódítók; ha mindez a "meghonosítása" vagyis a nemességé és a feltörekvő polgárságé, az ókor reneszánszbeli újrakisajátításából. Itt rejlenek a humanizmus gyökerei, amelyről a század elején minden katolikus tisztviselőnek le kellett mondania az úgynevezett modernizmusellenes esküben. A kereszténység gyakran halálos ellenállást tanúsít nemcsak az emberi jogokkal szemben az eredendő bűn biztosítékai nélkül, hanem az emberiséggel mint elvvel szemben is; a humanizmus mártírjainak történetét még meg kell írni. vagyis a nemességé és a feltörekvő polgárságé, az ókor reneszánszbeli újrakisajátításából. Itt rejlenek a humanizmus gyökerei, amelyről a század elején minden katolikus tisztviselőnek le kellett mondania az úgynevezett modernizmusellenes esküben. A kereszténység gyakran halálos ellenállást tanúsít nemcsak az emberi jogokkal szemben az eredendő bűn biztosítékai nélkül, hanem az emberiséggel mint elvvel szemben is; a humanizmus mártírjainak történetét még meg kell írni. de az emberiséggel mint elvvel szemben is a kereszténység gyakran fejt ki halálos ellenállást; a humanizmus mártírjainak történetét még meg kell írni. de az emberiséggel mint elvvel szemben is a kereszténység gyakran fejt ki halálos ellenállást; a humanizmus mártírjainak történetét még meg kell írni.

3. A missziós küldetés

Ami a kereszténységben kezdettől fogva ellenezte a természeti ember humanista tiszteletét, az a missziós parancs volt. Máté evangéliuma ezt mondja: "Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítványokká minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében. és tanítsd meg őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam neked” (Máté 28:19). Itt nem kérdezik meg a „nemzeteket”, hogy akarnak-e megkeresztelkedni és tanítványokká tenni, hanem azok, akik keresztelnek, „minden hatalom mennyen és földön” végrehajtóinak tekinthetik magukat; a kényszer keresztség a bizonyíték.

A missziós parancs a tolerancia tilalma, mert a keresztényen kívül minden más csak azért van, hogy megkeresztelkedjenek. Természetesen nem kellett másokkal szembeni toleranciáról beszélni, amíg maguk a keresztények is üldözött és megtűrt kisebbséget alkottak egy pogány környezetben; ezzel szemben egy régen keresztényként meghonosodott kultúra szemszögéből a missziós parancs a pogányság világméretű felszámolásának feladatát, vagyis a keresztény kulturális imperializmus teológiai felhatalmazását jelenti. Igaz, maguk a misszionáriusok kezdetben a békés eszközöket preferálták, de nem bánták, ha kereskedők, majd ágyús csónakok jöttek utánuk. És amint azt a brazil példák mutatják,

A judaizmus toleráns, amennyiben nem térít, az iszlám pedig hittérítő késztetése ellenére mindig tisztelte a két írott vallást, a judaizmust és a kereszténységet; A zsidó kultúra virágzott a muszlim uralom alatt, és az Oszmán Birodalom ortodox népei legalább meg tudták őrizni kulturális identitásukat az egyházi szférában. A vallási tolerancia nem keresztény erény, mert szembemegy a Nagy megbízatással. Lessing Nathanjával szembeni egyházi bizalmatlanság megalapozott volt, mert annak a lehetőségnek a beismerése, hogy a zsidók vagy a muszlimok birtokolhatják az igazi gyűrűt, és nem a keresztények, azt jelentette, hogy a szkepticizmus megtámadta a hivatalos egyházi hitet az egyetlen igazságról. Ahol a kereszténység toleránssá válik, valójában már feladta, még akkor is, ha magánügyként vagy alapvető erkölcsi attitűdként él tovább, amelyhez a Bibliát fölösleges megállapítani.

5. Keresztény eszkatológia

Az Újszövetség talán legszörnyűbb hagyatéka az úgynevezett János Jelenések könyve, amely az Újszövetség keresztény eszkatológiájának minden megközelítését egyesíti és dramatizálja. Két évezreden keresztül semmi sem rettegte úgy folyamatosan a nyugati embereket, mint ez a könyv. Szinte minden katedrális portál és számos táblakép erről tanúskodik, de mindenekelőtt az ősi Dies irae a halotti szentmiséből, amelyben az apokalipszis borzalmának részletes leírását csak a nyöszörgő kegyelemért szakítja meg. Az emberek évszázadok óta e pániklátások árnyékában éltek. Az a tudományos információ, miszerint az apokalipszis a századfordulón elterjedt irodalmi műfaj volt, és létezett zsidó eszkatológia is, semmit sem tehet a Biblia utolsó könyvének katasztrofális hatástörténete ellen.

Lényeges különbségek vannak a zsidó és a keresztény eszkatológia között. Lényegében a próféták Messiásba vetett reménye politikai jellegű, és Ézsaiásnál Dávid királyságának visszaállítására utal. Annak ellenére, hogy ez a motívum átkerült a világtörténelembe, Dániel is az etnocentrizmus mellett marad: „...a királyság, a hatalom és a hatalom minden menny alatt a Magasságos szent népének adatik, a királyság örök, és minden hatalom szolgálj neki és engedelmeskedj” (Dániel 7:27). Ugyanakkor itt is beáramlik az óegyiptomi és plátói, a „könyvek” alapján hozott halotti ítélet motívuma, amely azonban egész népekre vonatkozik (Dániel 7., 10. és 24. sz.). Pontosan ezt veszi fel a keresztény apokalipszis (Jel 20:11 kk.), hogy azonnal individualizálja, vagyis az „Utolsó Ítélet” teljes terhe most minden egyénen nyugszik, aki a „tűz tavával” (15. vers) néz szembe, mint jövőbeli alternatíva. A keresztény apokalipszis tehát rendkívül megnövekedett eszkatológiai nyomást hoz létre. Ily módon a kereszténység megteremtette a „saját népe” szüntelen bizonytalanságának és fegyelmezésének eszköztárát, amelyen keresztül állandóan kiutat ígér a saját maga által keltett félelmeiből, hogy aztán ugyanazzal a lélegzettel újra felébressze őket; a Requiem minden ünneplése ezt a mechanizmust követi. Ez az egyetlen módja annak, hogy megmagyarázzuk, miért távolodtak el tőle oly sokan évszázadokon át 15) jövőbeli alternatívaként. A keresztény apokalipszis tehát rendkívül megnövekedett eszkatológiai nyomást hoz létre. Ily módon a kereszténység megteremtette a „saját népe” szüntelen bizonytalanságának és fegyelmezésének eszköztárát, amelyen keresztül állandóan kiutat ígér a saját maga által keltett félelmeiből, hogy aztán ugyanazzal a lélegzettel újra felébressze őket; a Requiem minden ünneplése ezt a mechanizmust követi. Ez az egyetlen módja annak, hogy megmagyarázzuk, miért távolodtak el tőle oly sokan évszázadokon át 15) jövőbeli alternatívaként. A keresztény apokalipszis tehát rendkívül megnövekedett eszkatológiai nyomást hoz létre. Ily módon a kereszténység megteremtette a „saját népe” szüntelen bizonytalanságának és fegyelmezésének eszköztárát, amelyen keresztül állandóan kiutat ígér a saját maga által keltett félelmeiből, hogy aztán ugyanazzal a lélegzettel újra felébressze őket; a Requiem minden ünneplése ezt a mechanizmust követi. Ez az egyetlen módja annak, hogy megmagyarázzuk, miért távolodtak el tőle oly sokan évszázadokon át amelyen keresztül folyamatosan ígéri a kiutat a félelmekből, amelyeket maga teremtett, csak hogy ugyanabban a lélegzetben újra táplálja őket; a Requiem minden ünneplése ezt a mechanizmust követi. Ez az egyetlen módja annak, hogy megmagyarázzuk, miért távolodtak el tőle oly sokan évszázadokon át amelyen keresztül folyamatosan ígéri a kiutat a félelmekből, amelyeket maga teremtett, csak hogy ugyanabban a lélegzetben újra táplálja őket; a Requiem minden ünneplése ezt a mechanizmust követi. Ez az egyetlen módja annak, hogy megmagyarázzuk, miért távolodtak el tőle oly sokan évszázadokon át Hadd terrorizáljon a Revelation of John .

A keresztény eszkatológia politikailag is működött – keresztények és nem keresztények eszkatologikus politikája formájában. A kultuszvezetők maguk kísérelték meg létrehozni és végrehajtani az apokalipszist, és ezrek követték őket halálukba; az ősök sora a középkori szektásoktól Savonarolán és az anabaptistákon át egészen napjaink vallási indíttatású kollektív öngyilkosságaiig terjed. Ezzel szemben az eszkatologikus politika trágárság körülményei között elszenvedett áldozatainak száma milliókra rúg; ezek arra irányuló kísérletek, hogy a jó végső győzelmét és a rossz végleges megsemmisítését vegyék ki Isten kezéből, és ezt emberi eszközökkel érjék el. Ennek elkerülhetetlen következménye a terror.

Természetesen nincs értelme a „Pátmosz látnokát” felelősségre vonni Lenin, Sztálin, Pol Pot vagy Hitler apokaliptikus gaztetteiért, de a keresztényeknek meg kell kérdezniük maguktól, hogyan akarnak kezelni az eszkatológiát. Ugye az ígéret: "Isten letöröl minden könnyet a szemükről, és nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom, mert az első dolgok elmúltak" (Jelenések 20:4) ) állandó kísértés, hogy Istent itt egy modern bálványra cseréljük – Bloch „Ubi Lenin ibi Jerusalem” mondása szerint - és akkor eltitkolni az árakat, amelyeket fizetni kell? A Bibliában a „tűz tavába” dobott istentelenek állják a számlát; a vallástól való búcsút követően azokon volt a sor, akiknek a "végső megoldások" jegyében kellett elviselniük a földi poklot. Nem lenne keresztényibb, ha az eszkatológiát a bibliai képek tilalma alá helyeznénk?

6. A platonizmus behozatala

A kereszténység különösen következményes veleszületett hibája a platonizmus behozatala, amelyet az egyházatyák arra irányuló törekvései hoztak létre, hogy hitüket a hellenisztikus világnak felsőbbrendű filozófiaként mutassák be. Az eredmény a valóság ontológiai felosztása erre a világra és a következőre, valamint a test-lélek kettősségre. Mindkét gondolkodási modell, amely a neoplatonikus közvetítésben Platónt képviseli , a mai napig meghatározza a keresztény gondolkodást, bár valójában összeegyeztethetetlen az Ó- és Újszövetség magjával.

A zsidó gondolkodásban kezdetben csak ez a világ van, vagyis a jelen és annak őstörténete; Eredetileg nem is ismert a halál utáni életről, mert Isten ígéretei még mindig csak a földi életre és Jób utódaira vonatkoznak. A prófétai eszkatológián keresztül hozzáadódik egy túlvilág, de ez úgy van ehhez a világhoz, mint a jövő a jelenhez. A kereszténység szerint ez a jövő már megjelent - mint paradox Messiás a kereszten -, de újra eljön Krisztus, mint a világ uralkodójának parúziájában. Arra a kérdésre, hogy hol van eközben Krisztus, a „mennyország”-ra hivatkozva válaszolunk, vagyis annak az egyetlen valóságnak egy magasabb szintjére, ahová Jézus felment, és ahonnan újra le fog szállni; mielőtt ő volt"

A kereszténységben az e világ és a túlvilág közötti különbségtétel mindkét típusa, a topologikus és az ontológiai, mindig is egy olyan konfliktusban rejlett, amelyet valójában soha nem sikerült megoldani: amikor a Niceneum Istent "az ég és a föld, minden látható és minden látható Teremtőjének" nevezi. láthatatlan", a láthatatlant mindig meg lehetett érteni az Isten által teremtett egyetlen valóság földrajzilag magasabb szférájában, amely ezért rejtve van a szemünk elől, vagy a plátói kósmos noetót - a pusztán elképzelhető világot. A kozmológia modernkori fejlődése azonban teljesen valószínűtlenné tette a topológiai modellt, bár a keresztények szerte a világon a Hitvallás kinyilvánításában. még mindig ragaszkodik hozzá; ez már csak a plátói kiutat, vagyis a túlvilág spiritualizálását hagyta hátra, ha ragaszkodni akart hozzá. Hová menjen az ember egy már „megjelent” utópiával? A semminek valahol kell lennie, és ha nincs "fölött", akkor csak "szellemben" létezhet. Ezzel azonban állítólag a szellemi világ volt az egyetlen igaz "hazudott" (Nietzsche).

A keresztény-plátói megkülönböztetés e világ és a túlvilág között az a baja, hogy a való világot puszta látszattá redukálja és normatívan leértékeli. A modern felvilágosodást alapvetően a tényleges valóság rehabilitációjának gondolata határozta meg. A túlvilág egyházi szószólóinak többé nem szabad megengedni, hogy a valóban létezőt hatalmi céljaik érdekében instrumentalizálják; a két királyság doktrínája és a "jó jutalmat kapsz a mennyben", mint az uralkodás legitimitását, véget kell vetni. Ennek a folyamatnak a végén Nietzsche nyomon követi, „hogyan lett az „igaz világból” végül mese”, és diadalmaskodik: „...az igaz világgal a látszatot is eltöröltük”.

A platonizmus befolyása nemcsak a kereszténység valóságának elítéléséhez vezetett, hanem egy végzetes következményekkel járó dualista antropológiához is. A judaizmus és a korai keresztények "emberképe" monista; amit Luther „léleknek” fordít, az az „ember” teremtmény életereje, amelyet Isten „a föld rögéből” alkotott, és az „élő lehelet” orrlyukaiba fújásával kelt életre (1Mózes 2:7). Ebben az értelemben az apostolok a „test feltámadását”, vagyis az egész ember feltámadását tanítják; még a hitvallásban is csak szó esik (mint Dánielnél) a halottak feltámadásáról, de nem a lélek halhatatlanságáról, ami a test és a lélek platonikus dualizmusát feltételezi. Mindazonáltal ez a bibliaellenes gondolatfigura a kereszténységben kulturálisan magától értetődővé vált: a keresztény platonizmus nemcsak a kozmoszban, hanem az emberben is a valóság, vagyis testiségének normatív lekicsinylését jelentette. Az eredmény a keresztény hagyomány testével szembeni szisztematikus ellenségeskedés, amely különösen az egyházak elnyomó szexuális erkölcsében öröklődött.

Természetesen Pál már aszketikus eszméket hirdet, de nála ezek még mindig teljesen a Krisztus visszajövetelének küszöbön álló várakozásának kontextusában vannak (1Korinthus 7); különben távol álltak volna a zsidó Páltól. A judaizmus nem ismer testi ellenségeskedést; a jó élet és a beteljesült szexualitás Isten jó ajándékai, amelyekre Isten természetesen jó rendet is rendelt. Csak a platonizmus behozatala mérgezte meg az emberi testet a kereszténységben. Ez az életforma a cölibátusban él tovább, melynek során a papi dinasztia kialakulásának egyházpolitikai megakadályozása fokozatosan sajátos szellemi jóvá alakult át. Újra és újra elhangzik, hogy a nőket felfejlesztette a kereszténység, és ez valószínűleg igaz, ami Jézus viszonyát illeti velük egy világban. ahol a vallás az ember dolga volt. De a nőiség megvetése a szűztől való születés mítoszában és a „makulátlan fogantatás” kifejezésben rejlik, mintha a fogantatás, a szülés és általában a női szexualitás valami piszkos és méltatlan lenne a „tiszta” Isten Fiához. Ebben az értelemben a kereszténység azt tanította, hogy a nőneműt csak szűziesnek, tehát „tisztának” kell értékelni. A születésszabályozás kérdésében már régen puszta cinizmussá fajult katolikus szexuális erkölcs mellett nem szabad megfeledkeznünk a pietista erkölcsről sem, amely külső támogatás, például gyónás és feloldozás nélkül sokkal hatékonyabban hatolt be az emberek belső lényébe, és sokakat mentálissá tett. rokkant. A plátói test-lélek skizofrénia nyilvánvaló betegséggé változott. De a nőiség megvetése a szűztől való születés mítoszában és a „makulátlan fogantatás” kifejezésben rejlik, mintha a fogantatás, a szülés és általában a női szexualitás valami piszkos és méltatlan lenne a „tiszta” Isten Fiához. Ebben az értelemben a kereszténység azt tanította, hogy a nőneműt csak szűziesnek, tehát „tisztának” kell értékelni. A születésszabályozás kérdésében már régen puszta cinizmussá fajult katolikus szexuális erkölcs mellett nem szabad megfeledkeznünk a pietista erkölcsről sem, amely külső támogatás, például gyónás és feloldozás nélkül sokkal hatékonyabban hatolt be az emberek belső lényébe, és sokakat mentálissá tett. rokkant. A plátói test-lélek skizofrénia nyilvánvaló betegséggé változott. De a nőiség megvetése a szűztől való születés mítoszában és a „makulátlan fogantatás” kifejezésben rejlik, mintha a fogantatás, a szülés és általában a női szexualitás valami piszkos és méltatlan lenne a „tiszta” Isten Fiához. Ebben az értelemben a kereszténység azt tanította, hogy a nőneműt csak szűziesnek, tehát „tisztának” kell értékelni. A születésszabályozás kérdésében már régen puszta cinizmussá fajult katolikus szexuális erkölcs mellett nem szabad megfeledkeznünk a pietista erkölcsről sem, amely külső támogatás, például gyónás és feloldozás nélkül sokkal hatékonyabban hatolt be az emberek belső lényébe, és sokakat mentálissá tett. rokkant. A plátói test-lélek skizofrénia nyilvánvaló betegséggé változott. Ebben az értelemben a kereszténység azt tanította, hogy a nőneműt csak szűziesnek, tehát „tisztának” kell értékelni. A születésszabályozás kérdésében már régen puszta cinizmussá fajult katolikus szexuális erkölcs mellett nem szabad megfeledkeznünk a pietista erkölcsről sem, amely külső támogatás, például gyónás és feloldozás nélkül sokkal hatékonyabban hatolt be az emberek belső lényébe, és sokakat mentálissá tett. rokkant. A plátói test-lélek skizofrénia nyilvánvaló betegséggé változott. Ebben az értelemben a kereszténység azt tanította, hogy a nőneműt csak szűziesnek, tehát „tisztának” kell értékelni. A születésszabályozás kérdésében már régen puszta cinizmussá fajult katolikus szexuális erkölcs mellett nem szabad megfeledkeznünk a pietista erkölcsről sem, amely külső támogatás, például gyónás és feloldozás nélkül sokkal hatékonyabban hatolt be az emberek belső lényébe, és sokakat mentálissá tett. rokkant. A plátói test-lélek skizofrénia nyilvánvaló betegséggé változott. amely olyan külső támaszok nélkül, mint a gyónás és a feloldozás, sokkal hatékonyabban fúródott be az emberek belső lényébe, és sokakat mentálisan megnyomorított. A plátói test-lélek skizofrénia nyilvánvaló betegséggé változott. amely olyan külső támaszok nélkül, mint a gyónás és a feloldozás, sokkal hatékonyabban fúródott be az emberek belső lényébe, és sokakat mentálisan megnyomorított. A plátói test-lélek skizofrénia nyilvánvaló betegséggé változott.

7. A történelmi igazsággal való foglalkozás

Máté evangéliumának különleges jelentőségét a keresztény antijudaizmus számára fentebb tárgyaltuk; egyben figyelemre méltó példája a korai kereszténységnek a történelmi igazság kezelésének, mivel a zsidók öngúnyolásának beszámolója nem az egyetlen stratégiai találmány, amely az Újszövetségben található. Az evangéliumok közül különösen kiemelkedik Máté evangéliuma; szinte minden eszköz alkalmas arra, hogy Jézust, zsidó társát az igazi Messiásként mutassa be. Ebből a célból kifosztják az Ószövetséget, és ami ott messiási ígéretnek tekinthető, azt Jézus életrajzában beteljesedettnek állítják - a következő minta szerint: "Hogy beteljesedjenek az Írások... ". Jézus tehát Betlehemben született a Mikeás 5:1 miatt, a 4Móz 24:17 miatt egy csillagnak kellett emelkednie, a Zsoltárok 72:10 és 15 és az Ésaiás 60:6 miatt a bölcseknek keletről kellett jönniük, a Hóseás 11:1 miatt pedig a Szent Családnak kellett menekülnie Egyiptom. A Jeremiás 31:15 a csecsemők betlehemi meggyilkolásának létjogosultsága – egy felfoghatatlan esemény, amelyre két generációval később a kortársak biztosan emlékeztek volna, ha nem egy pimasz fikció lett volna. Igaz lehet, hogy a haldokló Jézus az Ószövetségből idézett szavakat, de halála óráján a templomban megszakadt a fátyol, megremegett a föld, és megjelentek a halottak az élőknek (Máté 27:51 kk.), nagyon sok akadna erre a minden bizonnyal független tanúra, ha ez nem lenne legenda. Az egész ott végleg elveszti ártatlanságát: "... de az egyik katona lándzsával kinyitotta az oldalát, és azonnal vér és víz jött ki belőle. És a ki látta, bizonyságot tett, és az ő bizonyságtétele igaz; és tudja, hogy igazat mond, hogy higgyetek." (János 19, 34 f.). Itt a hazugságok szándékosak és céltudatosak: Valamit az ószövetségi ígéretek további beteljesüléseként közölnek azzal az igazsággal, hogy a tiszta igazság esete nélkülözhetetlen lenne.

Egyes újszövetségi tudósok ezen a ponton naivitással és történelmietlen gondolkodással vádolják az embert; Ezért olyan naivaknak kell lennünk, hogy azt higgyük, az evangélisták naiv viszonyban voltak a történelmi igazsággal. Egyáltalán nem ez számított nekik, de átvették Jézus átadott szavait, és csodatörténetekkel egészítették ki őket – és a csodák akkoriban nem számítottak különlegesnek; mi mást is hirdethettek volna, mint az Ószövetség szavait? Nos, Lukács evangéliuma különösen megpróbálja Jézus eseményeit a profán történelemben lokalizálni, és ellentmond Isten megtestesülésének tanításának, hogy a megtestesültet puszta fikciókká oldja fel. Jézus tehát történelmi személyiség lehetett, és azok, akik beszámoltak róla tudta, mi a különbség az igazság és a hazugság között. Hogyan hihették el, hogy a történelmi hazugságok különösen jók a keresztény igazság terjesztésére.

A történelmi igazság stratégiai kezelése egy magasabb igazság érdekében az alkotmányos kereszténység örökletes gonoszsága. Az evangélisták tényeket találtak ki, és napjainkig szigorúan tilos volt a keresztényeknek kételkedni bennük. A racionális bibliakritika története a kora újkor óta megmutatja, hogy a bibliai tényigazságokhoz való merev ragaszkodás mennyire rontotta a keresztény üzenet egészének hitelességét. A hivatalos egyházak ma is igyekeznek megakadályozni az egyházi nép teológiai felvilágosodását. Ez még érthető is, hiszen mi marad a kereszténység „magjából”, ha valaki eltávolítja a fiktív héját? Mi marad a feltámadásból, ha békén hagyod az üres sírt? Pál azt mondja: „Ha Krisztus nem támadt fel, így hiábavaló a mi prédikációnk, hiábavaló a ti hitetek. De Isten hamis tanúinak is találtak bennünket, hogy Isten ellen tettünk tanúbizonyságot, hogy nem támasztotta fel Krisztust..." (1Kor 15,14 f.). A prédikáció és a hit azonban nem lehet hiábavaló, a tanúvallomás nem lehet hamis, így a sír üres volt.

8. A kereszténység ma?

Amikor a kereszténység egyszer túl van hét születési rendellenességén, szinte semmi sem marad belőle; Mindenekelőtt akkor aligha lesz megkülönböztethető a felvilágosult judaizmustól. A kereszténységben bármit megér, az zsidó. Jézus jámbor és radikális zsidó volt; mi lenne, ha a keresztények újra "jesuánok" lettek volna? Mindenesetre az egyházak csak spiritiszta hígításban hirdetik az eredendő bűnt; már nincs különbség a judaizmushoz képest, amely nagyon jól ismeri az ember eredendő gyengeségeit. A hit általi megigazulás Isten önmagával való véres jogi kapcsolata nélkül is hirdethető pusztán az Ószövetség alapján, mert Pál többször idézi Habakuk prófétát: „Az igaz hitből él”. (Róma 1:17). A keresztények a missziós parancsot lehangolhatták felhívásként, hogy a tolerancia szellemében ismertesse meg a világgal saját hitükkel; pontosan ezt tették mindig a zsidó tudósok. Ezzel az antijudaizmusnak is vége lenne. Ami az eszkatológiát illeti, mind a zsidók, mind a keresztények Istenre bízhatnák, hogy mi történik az ítélet napján; Természetesen a reménykedés zsidó és keresztény erény. A kereszténységnek is végre vissza kell térnie plátói kirándulásairól, és dualizmusait az egy világ és az egész ember filozófiájával kell felváltania, amelyet a judaizmus vázol fel számunkra. Ezzel az antijudaizmusnak is vége lenne. Ami az eszkatológiát illeti, mind a zsidók, mind a keresztények Istenre bízhatnák, hogy mi történik az ítélet napján; Természetesen a reménykedés zsidó és keresztény erény. A kereszténységnek is végre vissza kell térnie plátói kirándulásairól, és dualizmusait az egy világ és az egész ember filozófiájával kell felváltania, amelyet a judaizmus vázol fel számunkra. Ezzel az antijudaizmusnak is vége lenne. Ami az eszkatológiát illeti, mind a zsidók, mind a keresztények Istenre bízhatnák, hogy mi történik az ítélet napján; Természetesen a reménykedés zsidó és keresztény erény. A kereszténységnek is végre vissza kell térnie plátói kirándulásairól, és dualizmusait az egy világ és az egész ember filozófiájával kell felváltania, amelyet a judaizmus vázol fel számunkra.

Kérdéses, hogy a kereszténység túl tud-e élni, ha valóban rendezi a mai értelemben vett történelmi igazsághoz való viszonyát. A bibliai tudósítások pusztán allegorikus vagy akár szimbolikus értelmezései már régen zsákutcának bizonyultak. Bultmann demitologizáló programjának utótörténete is megmutatja azt az ürességet, amely megnyílik, amikor a kereszténység alapvető kijelentéseit csak „egzisztenciálisan” értelmezzük. Mit higgyen még az ember, ha már semmit sem érthet szó szerint a „kereszténység” szentírásbeli vallásában? Adorno egyszer azt mondta, hogy a mindennapi kenyér kérésének van értelme a paraszti világban, de nem a kenyérgyárakkal szemben. Amikor énekeskönyveink esőért imádkoznak, nem teszik a keresztény Istent pogány időjárási démonná? Egy himnusz azt állítja: "Sokba kerül kereszténynek lenni." Ez igaz, figyelembe véve azokat a folyamatos követeléseket és előírásokat, amelyekkel az egyházak zaklatják tagjaikat. De mi lenne az ilyen költségek nyeresége, hozzáadott értéke? Mit ígérhet nekünk a kereszténység? Miután már nem hagyjuk magunkat megijeszteni a „tüzes tótól”, mi sem akarunk örök boldogsággal vigasztalódni; elég nekünk egy boldog élet ezen a világon. Hogy mondja Heine? "... a mennyországot az angyaloknak és a verebeknek hagyjuk." De mi lenne az ilyen költségek nyeresége, hozzáadott értéke? Mit ígérhet nekünk a kereszténység? Miután már nem hagyjuk magunkat megijeszteni a „tüzes tótól”, mi sem akarunk örök boldogsággal vigasztalódni; elég nekünk egy boldog élet ezen a világon. Hogy mondja Heine? "... a mennyországot az angyaloknak és a verebeknek hagyjuk." De mi lenne az ilyen költségek nyeresége, hozzáadott értéke? Mit ígérhet nekünk a kereszténység? Miután már nem hagyjuk magunkat megijeszteni a „tüzes tótól”, mi sem akarunk örök boldogsággal vigasztalódni; elég nekünk egy boldog élet ezen a világon. Hogy mondja Heine? "... a mennyországot az angyaloknak és a verebeknek hagyjuk."

Helm. G.

A kereszténység az abszolút vallás igényével lép fel. Hívői szemében az egyetlen „természetfeletti vallásnak” számít, amely az összes többi vallástól abban különbözik, hogy nem ember alkotása, hanem Istennek az emberi történelembe történő közvetlen beavatkozásán alapul. A dogmatikus kereszténység abszolút voltát elsősorban azzal indokolja, hogy Krisztusban Isten lett emberré, és az isteni kegyelemnek ez az egyszeri történelmi eseménye az emberiség fejlődésének nem csupán egyik állomása, hanem fordulópontja.

A kereszténységre jellemző sajátosság az a központi hely, amelyet alapítójának juttat. A többi világvallásban az alapító által meghirdetett tanítás áll a középpontban, a kereszténységben az alapító személye. A Tripitaka és a Korán leginkább Buddha és Mohamed vallási útmutatásait reprodukálja, az Újtestamentum 22 könyve közül azonban nem kevesebb mint 18 nem Krisztus szavait adja vissza, hanem a követőinek róla szóló elmélkedéseit tartalmazza; a négy evangélium tartalma túlnyomó részében nem Jézus prédikációit tárgyalja, hanem életéről és tetteiről számol be. A világ nagy vallásai közül tehát a kereszténység gyökerezik a legmélyebben meghatározott történelmi elképzelésekben. Középpontjában Krisztus világmegváltó kereszthalálának történelmi ténye, valamint feltámadása és mennybemenetele áll. Innen kísérik nyomon szent kinyilatkoztatásai a világtörténelmet visszafelé Ábrahámig, Ádámig és a világ teremtéséig, valamint előre, az utolsó ítéletig és a világ beteljesedéséig (Jel. 21-22).

Az örök világtörvény vallásai elvetik a keresztény történelemszemléletet. Hiszen hogyan is lehetne az idő kezdet és vég nélküli folyamatában egy adott momentumot az egész jövőre nézve irányadónak tekinteni, miért kizárólag a palesztinai események és az ott sugalmazott szent iratok volnának páratlan jelentőségűek az emberiség üdvössége szempontjából, és miért kellene a többi nagy vallási alak megjelenésének és a többi hitforma szent könyveinek csak múló értéket tulajdonítani? Nem volna okosabb azt feltételezni, hogy Isten az összes nagy mesterben, valamennyi régióban és minden korban újból megnyilatkozott? A hinduk ezért elismerik Krisztust az Isten megtestesülésének, és a Bibliát a kinyilatkoztatási iratok egyikének; korlátolt és kicsinyes dolognak tartják viszont a keresztények részéről, hogy azok a bráhmana szenteket és a hindu vallási iratokat nem hajlandók isteni eredetűnek elismerni.

A világfolyamat keresztény elképzelésének térbeli szűköltsége és rövid lejáratú volta miatt azonban a hinduk csupán azoknak az eseményeknek kis részletét látják benne, amelyek a számtalanul sok világban, a Föld sok országában és az évmilliók során lejátszódtak, és azt kérdezik a keresztényektől, nézetük szerint mit csinált Isten a világ teremtése előtt, és milyen sokáig fog fennállni az az új, megdicsőült föld, amelyik állítólag minden létezés végleges végpontja.

Schelling az egyetemi tanulmányok módszereiről tartott felolvasásában a következőket írta (197 skk.):

„Nem lehet nem gondolni arra, hogy (a kereszténység számára) a tökéletességnek milyen gátjai voltak azok az úgynevezett bibliai könyvek, amelyek a valódi vallási tartalom tekintetében távolról sem állották ki az összehasonlítást a korábbi és a későbbi korok tömérdek egyéb iratával, különösen az indiaiakkal.”

Ugyanez érvényes a kereszténység elterjedésére is, hiszen az általa sugalmazottnak tartott szent iratok közül a legtöbb kevés vonzót tudott nyújtani az upanisadokon és a Gítán, Buddha tanbeszédein, Konfuciusz és Csuang Csou beszélgetésein nevelkedett ázsiaiaknak.

Az Ótestamentum a maga antropomorf elképzeléseivel a féltékeny és haragos Istenről, a csalás, rablás és gyilkosság, faji előítélet, vallási türelmetlenség helyeslésével, Izráel népének kiválasztottságáról és eljövendő messianisztikus dicsőségéről szóló tanításával számukra idegen világ volt, de az Újtestamentum szentleckéi, néhány üdítő oázistól eltekintve, szintén terméketlen sivatagnak tűntek nekik.

A hinduk egyedül az evangéliumokat tartják egyenrangúnak saját szent könyveikkel. A Hegyi Beszédről mondta Gandhi:

„Egészen bizonyos, hogy nincs semmi különbség a Bhagavad gítában kifejezésre jutó hinduizmus és Krisztus kinyilatkoztatása között. Mindkét hitvallásnak ugyanabból a forrásból kell származnia.”

Az ördögről szóló sok történet és a hitetlenekre szórt átkozódások sok ázsiai szemében természetesen csorbítják ezt a hatást.

Az ortodox hinduk álláspontjáról nézve a keresztény vallás elmarad a sajátjuk mögött, mivel megengedi hívőinek a marhahús evését, részegítő italok ivását és a különböző származású személyek közötti házasságkötést. Isten és a világ éles különválasztása szerintük nem felel meg a tényleges helyzetnek, mert ugyan miképpen tudna az ember felemelkedni az istenihez, ha nem rejlene benne isteni csíra? A semmiből való teremtésről szóló tant a Csándogja-upanisadra való tekintettel (6, 2, 1) utasítják el, mivel ott ez áll: „Miképpen keletkezhetne nem létezőből létező?” Azt is logikátlannak tartják, hogy a léleknek van kezdete, de (egyes keresztény tanításokban) nincsen vége, és hogy a rövid időtartamú földi jó vagy rossz cselekedetek örökké tartó jutalmat vagy büntetést kapnak. A karma és az újramegtestesülés tanának elutasításával - a hinduk véleménye szerint - a keresztények lemondtak annak minden lehetőségéről is, hogy megmagyarázzák a különböző élőlények jellemének és sorsának különbözőségét. Ha egy lény élethelyzete és szerencséje vagy szerencsétlensége nem korábbi létezésének karmájától függ, akkor csak egyetlen kivezető út marad: vagy a véletlent, vagy Istent tenni felelőssé a képességek és sorsok igazságtalan elosztásáért.

Megbotránkozást kelt a hinduk körében, hogy a keresztény filozófusok megtagadják a lelket az állatoktól és növényektől. Azok a bibliai helyek, amelyeken állatok és növények rossz bánásmódban részesülnek, felháborodást váltanak ki belőlük, így pl. a gonosz szellemeknek az ártatlan disznókba küldése és a fügefa megátkozása. Elsősorban azonban emberi felfuvalkodottságot látnak abban, ha valaki azt hiszi, hogy az állatok létezésének egyedüli célja az, hogy az emberek elfogják, és levágják őket, Isten Noénak és fiainak tett ígéretének megfelelően: „És féljen, és rettegjen tőletek a földnek minden állata és az égnek minden madara: minden, ami nyüzsög a földön, és a tengernek minden hala kezetekbe adatott.”

Mivel a keresztények vallási elképzeléseiknek objektív és cáfolhatatlan érvényt tulajdonítottak, és ellentétben az indiaiakkal és kelet-ázsiaiakkal, nem a megismerhetetlen, a magasabb rendű ideiglenes, viszonylagos érvényű kifejezésének fogták fel őket, ezért az elfogadott formáktól való minden eltérést a legfőbb igazság elleni vétségnek tekintettek; ebből következett számukra az a jog, sőt kötelesség, hogy a „pogányok” és „eretnekek” eltévelyedései ellen minden eszközzel harcoljanak. Így azután nincs a Földön egyetlen más vallás, amely annyi dogmatikus küzdelmet és vallásháborút élt volna át, mint a kereszténység.

A buddhisták kritikája főleg a keresztény Isten-eszme ellen irányul. Mivel Buddha tanítása szerint nem lehet örök személyiség, tehát Isten csak karmikusan keletkezett lény lehet, akinek élete évmilliókig tart, de a szanszárába beletartozik. Mindenekelőtt lehetetlennek látszik a világ teremtőjére és a világ irányítójára váró funkciók összekapcsolása a legmagasabb rendű erkölcsi tökéletességgel rendelkező mindentudó és mindent megbocsájtó kegyosztó feladataival. Hiszen ha Isten mindentudó, jóságos és mindenható, akkor nem teremtett volna ilyen siralmas világot, és nem tűrné, hogy a fájdalom tovább létezzen benne. A legfőbb lényhez méltatlan az az elképzelés is, hogy Isten a gonosztevőt gyűlöli, és hogy saját dicsőítésével törődik. Sok buddhista csak azt tudja erkölcsi tökéletességgel rendelkező lénynek elképzelni, aki mentes a szenvedélyektől, és a leggonoszabb bűnösnek is igyekszik segíteni.

A világ végleges megdicsőüléséről szóló keresztény tanítás természetesen ellentétes azzal a buddhista tanítással is, amely szerint minden mulandó, és a test feltámadásának gondolata erről az álláspontról nézve a lét utáni sóvárgás kifejezésének látszik, amelyet pedig mint minden létezés legfőbb gyökerét, le kell küzdeni.

A Hegyi Beszéd etikájában csodálják a buddhisták a Buddha beszédeivel megegyező eszméket. Jézusban azonban nem buddhát látnak, hanem a tökéletesedés útján járó bódhiszattvát, mivel még nem szabadult meg minden szenvedélytől.

A vér és sebek teológiája, amely a világ megváltását Krisztus helyettesítő szenvedésével végezteti el, egy buddhista számára érthetetlen. Ebben rejlik a fő nehézségek egyike, amelyek a szingalézeknek a protestantizmusra való áttérését akadályozzák; ez kitűnik Spence Hardy, a ceyloni buddhizmus kutatása terén nagy érdemeket szerzett wesleyianus misszionárius észrevételeiből. Hardy Legends and theories of the Buddhists (A buddhisták legendái és teóriái) című könyvében a következőképpen szól a szingalézekhez:

„Sok nemzedéken át arra tanították őseiteket, hogy iszonyattal tekintsenek a véres áldozatra, mint olyasvalamire, ami önmagában tisztátalan és minden rossznak gyökere; és ameddig ezek a gondolatok élnek, vagy emlékük megmarad, nem lehet őszinte a hit az embereknek a kereszten megszerzett megváltásában, pedig egyedül ez menthet meg bennünket az isten haragjától és az örök kárhozattól. Amíg a virágokat és a gyümölcsöket megfelelő áldozatnak tartjátok vallásos gondolatok és érzések kifejezésére, nem alakulhat ki megfelelő értékelés a bűn hitványságáról vagy az ember számára mindent kiegyenlítő helyettesítés szükségességéről. Ezt csak valamennyi közül a legszomorúbb látványból, a szív vérének kiontásából tanulhatjuk meg; mert az, ami önmagában a legszomorúbb minden látvány közül, a legörömtelibb valamennyi között szimbolikus értelemben, mivel ez az a váltságdíj, amelyet érettünk, emberekért és a mi megmentésünkért nem vér nélkül rótt le Jézus Krisztus, az Atya örökkévaló Fia, amikor kegyelmének végtelen voltából és saját szabad akaratából engesztelő áldozattá lett bűneinkért, és nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért.”

A buddhizmus és a kereszténység között lényeges különbség van a szenvedés értékelésében. Az ilyen szavak: „a szenvedés rejtett vagyon, amelyet senki sem vásárolhat meg”, és „a szenvedőket boldogtalannak nevezi a világ, én azonban kiválasztottaknak hívom őket” A buddhisták számára idegenek, számukra a szenvedés olyan rossz, amely minden létezéssel együtt jár, és nem az az „édes májusi harmat”, amellyel Isten az embert „atyailag meghinti”.

Habár a buddhisták is állandóan tudatában vannak minden dolog mulandóságának, a test gyarlóságának és tisztátalanságának stb., gondolataikat elsősorban arra irányítják, ami felemeli őket, és az ideálra, amely előttük lebeg. Ezért veszik körül magukat a nyugalmas derűt sugárzó Buddha képeivel. Ha mindig a keresztet látnák maguk előtt, az elszomorítaná őket. A mahájána buddhizmusban világosan megmutatkozik az ellentét a protestáns felfogással szemben: a keresztény az eredeti bűn miatt természettől eleve kárhozottnak érzi magát, az isteni kegyelemre van szüksége ahhoz, hogy tökéletesen megújhodhasson. A mahájána szerint még a gonoszban is benne rejlik a csírája annak, hogy a jövőben buddhává lehessen, aki a tudás révén fokozatosan megszabadul az őt beburkoló leplektől, amelyeket átragyog minden élő valódi buddha természete.

Azokat a szempontokat, amelyek miatt a kínaiak, különösen a konfuciánusok elvetik a kereszténységet, Julius Richter német teológus foglalta össze A kereszténység és a nem keresztény vallások című cikkében a következőképpen:

„(A konfuciánusoknak) nincs érzékük (a keresztény hit) misztikus oldala iránt, a keresztényeknek Krisztussal együtt az istenben rejtőző élete iránt; úgy látják, hogy a kereszténységben túlhangsúlyozzák a túlvilági, irracionális eszméket, a reális viszonyok és feladatok terhére; az olyan dogmák, mint amilyen az eredeti bűn, a feltámadás, a Szentháromság, a szűztől születés, okoskodó teológusok koholmányainak tűnnek számukra, amelyek ellentétben állanak az egészséges emberi értelemmel; Jézust helyi jelentőségű zsidó prófétának tekintik, parasztos beszédmodorúnak, aki nem értett egy magas fejlettségű állam bonyolult problémáihoz; rámutatnak arra a sajnálatos tényre, hogy a kereszténység még egyetlen olyan államot sem hozott létre, amely következetesen keresztény szellemben tevékenykedne... úgy vélik, joggal hivatkozhatnak arra, hogy a konfucianizmus jobban feltárta az alapvető emberi viszonylatokat, mint a kereszténység, és világosabban tanítja a mindennapi kötelességeket; olyan eszmék, mint amilyen a jen (emberszeretetet), a nemes gondolkodású ember és a ta t'ung, a kozmopolita világszemlélet: »a négy tengertől innen minden ember testvér«, értékes konfuciánus vívmányok; a világegyetemmel való összhang eszméjét szintén nem szabad feláldozni.”

Lin Jü-tang The importance of living (magyarul A bölcs mosoly címmel jelent meg) c. ismert könyvében számos okot sorol fel, amelyek őt, egy keresztény lelkipásztor fiát, arra indították, hogy lemondjon a papi hivatásról, amelyre szánták, és visszatérjen a kínai „pogánysághoz”. Elsősorban azt a feltevést találta indokolatlannak, amely szerint minden ember bűnös (eredendő bűn). Azt is képtelenségnek tartja, hogy amikor Ádám és Éva a tiltott gyümölcsből evett (bűneset), Isten annyira megharagudott, hogy őket és valamennyi utódjukat szenvedésre ítélte, később azonban, amidőn épp ezek az utódok egyetlen fiát megölték (Jézus), ennek „annyira örvendezett, hogy valamennyiüknek megbocsátott”. Egy konkrét eset — nevezetesen amikor misszionáriusok imában arra kérték Istent, hogy egy küszöbön álló temetéskor ne essék az eső — arra indította, hogy elvesse a kereszténységet, mivel abban igazságtalanul előtérbe kerül az egyes személyek érdeke a közösségével szemben.

Csen Tu-hsziu kínai író a következőket mondja: „A nyugati népi közösség harcra és küzdelemre épült, a keleti békére és nyugalomra... A nyugati emberek mind a harcot és a kemény küzdelmet szeretik, és Európa valamennyi kultúrájának történetében minden egyes szó friss vérrel íródott”

André Gide francia író beszéli el:

„Megkérdeztem egyszer egy kínait, hogy mi nyűgözte le a legjobban utazása során. Erre azt válaszolta, hogy Európában főként a fáradtság, bánat és gond kifejezését látta minden arcon, s hogy mi járatosak vagyunk valamennyi művészetben, kivéve a legegyszerűbbet: hogyan kell boldognak lenni... A szokások és intézmények mindenütt a hithez alkalmazkodnak — mondta — csak a keresztény népeknél nem. Miképpen lehetséges, hogy az a vallás, amelyik azt mondja az embernek: »Ugyan miért nyugtalankodtok?«, amelyik arra tanítja őket, hogy ne legyen semmijük a Földön, hogy kölcsönösen segítsék és szeressék egymást, tartsák oda a jobb arcukat annak, aki megüti a balt— a népeket a legnyugtalanabbakká, a leggazdagabbakká, a legalattomosabbakká, a leginkább felkavartakká teszi, olyan népekké, amelyek folytonosan arra törekszenek, hogy elterjedtebbek és nagyobbak legyenek, végül olyan népekké, amelyeknek becsülete a legkényesebb, és amelyek többnyire nem hajlandók megbocsájtani és békét kötni — azt képtelen megérteni.”

Az iszlám Krisztust olyan prófétának tekinti, aki szintén az igaz Istenben való hitet tanította, akinek tiszta tanait azonban követői eltorzították. A Korán (2, 59) a zsidókról, a keresztényekről és szábeusokról azt mondja, hogy „ha hisznek az Istenben és a végítélet napjában, és azt teszik, ami helyes, akkor jutalmat kapnak Uruktól, és sem félelem, sem szomorúság nem száll reájuk”. Az ötödik szúra azonban megállapítja, hogy sok mindent elfeledtek abból, amit nekik mondottak, és ezért az Isten ellenségeskedést és gyűlöletet támasztott közöttük a feltámadás napjáig. Úgy gondolják tehát, hogy a sok keresztény iskola, szekta és egyház harca annak következménye, hogy szem elől tévesztették az igazságot.

Mohamed ugyanebben a szúrában világosan megmondja, mi választja el a kereszténységtől: „Bizony, hitetlenek azok, akik ezt mondják: az Isten Krisztus, Mária fia. Krisztus maga mondja: Ó, ti, Izráel gyermekei, tiszteljétek Istent, az én Uramat és a tieteket; aki az Isten mellé bármilyen lényt társít, azt Isten kirekeszti a paradicsomból, és annak lakóhelye a pokol tüze lészen, és az istentelennek nem lesz segítője. Azok is hitetlenek, akik azt mondják: az Isten a harmadik a háromságból; mivel csak egyetlen Isten van; ha nem szűnnek meg így beszélni, akkor ezeket a hitetleneket súlyos büntetés sújtja. Nem kellene tehát visszatérniük Istenhez, és bocsánatot kérniük tőle? Hiszen az Isten megbocsátó és könyörületes. Krisztus, Mária fia, csak egy a küldöttek közül, amint előtte is jártak követek, az ő anyja pedig valóságos asszonyszemély volt, és mindketten közönséges ételeket ettek.”

A kereszténységről a muszlimok azt állítják, hogy „túlhaladott vallás”, amelynek helyes elemeit az iszlám átvette, tévedéseit viszont kirekesztette magából. Mivel Mohamed a próféták pecsétje, azokat a rendelkezéseket, amelyek a kinyilatkoztatás egy alacsonyabb fokán érvényesek lehettek, megszüntette. Afrikában, ahol az iszlám misszió harcol a kereszténnyel a négerek lelkéért, Mohamed küldöttei mindenekelőtt azt hangsúlyozzák, hogy az általuk megnyert hívők ténylegesen egy világot átfogó közösség teljes jogú tagjai lesznek, ugyanakkor fehér uraik újonnan megtért „testvéreiket Krisztusban” továbbra is alacsonyabb rendű „bennszülöttek”-nek tekintik és kezelik.

---

Az a kérdés, hogy egyáltalán létezik-e az a személyes Isten, amit a Biblia tanít, nyilvánvalóan elsődleges, de nem feltétlen ez a kérdés különbözteti meg a kereszténységet a többi hittől.

• A kereszténység elbagatellizálja Istent azáltal, hogy szó szerint értelmezi mítoszait

vannak keresztény filozófusok és misztikusok, akik elvont teológiákat dolgoznak ki, és vannak haladók, akik kereszténynek mondják magukat, bár a kereszténységet sztoikus bölcsességre vetik le, vagy a teológiát naturalista metaforák sorozataként értelmezik.

De a kereszténység lényege két évezred óta az az elképzelés, hogy Isten megtestesült egy bizonyos emberben, aki egy adott időben és helyen élt, halt meg és újra élt. Ez a hitvallás értelmezhető metaforaként vagy allegóriáként, midrásként vagy fikcióként, de a legtöbb keresztény úgy értelmezi, mint a tényleges események szó szerinti, történelmi jelentését. Mégis, egy igazi vallásnak örülnie kell, ha olyan mítoszokat tartalmaz, amelyeknek nem kell másnak álcázni magukat.

A keresztények nem annyira elégedettek, ezért történelmi tények kérdései foglalkoztatják őket, ami arra készteti őket, hogy Tarzusi Pált kövessék, és azt gondolják, hogy a vallási meggyőződés fontosabb, mint az etikai tettek. Furcsa módon Pált nem érdekelte egyetlen történelmi Jézus sem, de a gnosztikus, orfikus teológiája azt jelentette, hogy a hitünk és nem a tetteink által mentettek meg minket a bűntől. Konkrétan hinnünk kell Jézusban, hogy a mennybe juthassunk, a legtöbb keresztény szerint, mivel az Isten, mint Jézus kiállt helyettünk, és már elvégezte az összes igazlelkű munkát, amit valaha is remélhettünk.

A keleti ortodox keresztények szintén hangsúlyozzák a megtestesülést és a Jézusba vetett hitet, de nem hiszik, hogy Jézus helyettesített minket, vagy nem fizette meg a bűn árát. Ehelyett azt gondolják, hogy Jézus egyesítette az emberi és az isteni természetet, így a mi feladatunk Jézus utánzása és önmagunk istenítése. Ezt úgy tesszük, hogy bűnbánatot tartunk és elmélkedünk a keresztény szimbólumokon, amíg meg nem tisztítjuk mentalitásunkat, hogy pozitívan tudjunk részt venni az isteni energiákban a túlvilágon, ahelyett, hogy a bűn és a tudatlanság megátkoznánk, hogy Isten közvetlen jelenlétét borzalmasnak érezzük.

Az idő múlásával a kérdéses keresztény hiedelmek egyre irracionálisabbá váltak, mivel a bizonyítékok elhalványultak és az idők megváltoztak. Ennek eredményeként az átlagos keresztény vallási tapasztalata gyenge vagy téveszmés. Ennek kompenzálására a keresztény bizonyos konvencionális pózokat vesz fel, és ezt vagy azt az előírt szlogent vagy mantrát vesz fel, hogy úgy tegyen, mintha „elragadta volna a Szentlélek”.

A spiritualitás minden ilyen szívből jövő kifejezését erősen korlátozni kell ebben a vallásban, hogy megvédjük a keresztény intézmények előjogait. Ez a minta már korán kialakult, amikor a keresztény gnoszticizmust eretneknek nyilvánították. A keresztény literalizmus nem a valódi csoda bizonyítékainak védelmének szükségességéből indult ki, hanem egy machiavelli cselnek, hogy létrehozzák a szellemi felügyeleti láncot Istentől Jézuson át az apostolokig, és így a megalapozott egyházig.

A politika ezzel beszennyezte a keresztény szentírásokat, amelyeket katolizáltak a szerkesztők és a tanács, amely egy bibliai kánont alkotott, hogy szembeszálljon Marcion egyszerűbb gnosztikus kánonjával. Valójában a kereszténység lényegében az ősi misztériumkultuszok politikai, literalizált vagy historizált változata, amely kétezer évig tartott.

Mondanunk sem kell, hogy egy isten, amely elférne egyetlen ókori galileai emberben, aligha lenne méltó az imádatra, nem is beszélve egy olyan istenségről, amelyet az Egyház borongós történelme minden alkalommal beszennyez. Az Egyház egyetlen bűne sem számítana sokat, ha a kereszténység nem tette volna a szó szerinti, történelmi igazság bálványát. Ha az Egyház politikai manőverezésének és a laikusok tudatlanságának és hiszékenységének kazuisztikus kizsákmányolásának későbbi története mélységesen kiábrándító, miért gondolhatná bárki is, hogy a vallás eredete és korai története érintetlen és természetfeletti volt?

• (2) A kereszténység elbagatellizálja a világot azáltal, hogy az istenséget Jézusban és keresztáldozatában összpontosítja.

A keresztény literalizmus csak az egyik oldala annak a kettősségnek, amely e vallás szerves részét képezi. A megtestesülés doktrínája csak önellentmondás, mint egy négyzet alakú körről szóló beszéd, így az ellentmondás mindkét oldalát hangsúlyozhatod, hogy különböző katasztrófákat kapj, amelyek a lényegi értelmetlenségből származnak. Azáltal, hogy Istent és a természetfelettit a természet egy részével azonosítja, a kereszténység az előbbit az utóbbira redukálja, ami a szent furcsaságának megszüntetésével elkerüli a vallás szükségességét.

De ugyanez a kétoldalúság a természet csodáit is Isten egyszülött Fiának puffadtságává redukálja, mivel az univerzum többi része bukott hely. Ezért olyan bűn a kereszténységben a büszkeség, és ezért ütközik ez a vallás a világi humanizmussal, mert a keresztényeket történetük egy-egy szereplőjének élete foglalkoztatja.

A mítosz spirituálisabb vagy egzisztenciálisabb olvasata az lenne, hogy Jézus modellje annak, amit mindannyiunknak tennünk kellene. Akárcsak a hinduizmusban vagy a dzsainizmusban, talán mindannyian eredendően vagy potenciálisan isteniek vagyunk. A keleti kereszténység közelebb kerül ehhez a misztikus, panteisztikusabb felfogáshoz, de amíg „az evangéliumot” szó szerint értelmezik, a keresztények kénytelenek lesznek démonizálni a hősiesség világi megnyilvánulásait.

A kereszténység tehát szemben áll a tudomány és az autentikus filozófia humanista szellemével, mivel az értelem a bukott világ része lenne. Igaz, okra lenne szüksége ahhoz, hogy értékelje a kereszténység történelmi állításainak puszta szó szerinti igazságát. Az értelem azonban áruló a keresztény számára, mivel a kereszténység történelmi bizonyítékai túlságosan gyengének bizonyultak ahhoz, hogy igazolják azt a bizonyosságot, hogy a keresztényeknek motiválniuk kell keresztes hadjárataikat minden nem keresztény életforma ellen.

A négy állítólagos szemtanú Jézus életéről szóló beszámolója közül háromról kiderült, hogy egyetlen forrás (Márk) két redakciója (Máté és Lukács), míg a negyedik (János) egy későgnosztikus evangélium volt, amely egy egészen más Jézust és mást mutat be. amely szintén nagyrészt Márk evangéliumán alapulhatott. A kritikus történészek az aktusokat tendenciózusnak és csak néha véletlenül pontosnak tekintik az események történeti leírásának. Pál levelei, amelyek ütköznek az Apostolok Cselekedeteiben szereplő korai egyház katolizált portréjával, alig szólnak egy szót a történelmi Jézusról (főleg az eredeti görög nyelven).

A keresztény literalizmus tehát baklövésnek bizonyult, mivel az első századi Palesztinában bizonyos állítólagos történelmi tényekre való hivatkozás elősegítette az értelmet, mint e vallás döntőbíróját, és a kritikai nyomozási módszerek végül megfosztották a kereszténységet tekintélyétől, bemutatva, milyen meglepő mértékben a tények nem állnak az oldalán.

A keresztyén kettősség azonban megsegít, mivel a keresztény kárpótol azzal, hogy az észtől a hit felé fordul, ha az út sziklássá válik. Így a keresztényt arra ösztönzik, hogy azt gondolja, hogy egyedül Jézus volt teljesen isteni természetű, a természet összes többi része elesett és ördögök irányítják, ezért minden olyan érvet vagy tudományos megállapítást elvethet, amely nem tetszik neki, mint gonosz zavaró tényezőt. A kereszténység így önerősítő tévedéssé fajul.

• (3) A keresztény kettősség olyan eredendő elméleti ellentmondásokat szül, amelyek arra késztetik a keresztényeket, hogy figyelmen kívül hagyják vallásuk intézményi kompromisszumait.

A keresztények kezdettől fogva az alapvető tanaikban rejlő kirívó önellentmondások erényévé váltak. Pál azt mondta, hogy a kereszt bolondság azoknak, akik elvesznek és nem üdvözülnek (1Kor.1:18). Jézus egyszerre volt teljesen Isten és teljesen ember. Isten egy, de három különálló személy is. A világegyetem Teremtője egy olyan ember lett, akit elárultak, és aljas halált halt. Isten szeret minket, de ragaszkodik ahhoz is, hogy mindenkit a pokolban örökre megbüntessen, hacsak nem valljuk be, hogy megérdemeljük, hogy keresztre feszítsenek, és köszönjük Istennek, hogy helyettünk halt meg. Vagy Isten tökéletes, de kozmikus munkája hibás, és ördögök lepték el, és az univerzumot meg kellett menteni az isteni hídépítés döntő mozzanatával, amely bolygónkon a Krisztus előtti első században történt.

Kereszténynek lenni annyit jelent, mint elfogadni egyes ilyen tanok ostobaságát és összefüggéstelenségét, és mindenképpen hinni Istenben. Ez az evolúciós fogyatékosság elvével magyarázható . Azzal bizonyítjuk, hogy milyen erősek és megbízhatóak vagyunk, hogy mennyire vagyunk képesek megbirkózni a további nehézségekkel. A legnagyobb, legnehezebb farkú páva bizonyítja, hogy genetikailag rátermett, mert a baljós farok nem lassítja le. Hasonlóképpen megmutatjuk, mennyi pénzfeleslegünk van azzal, hogy feltűnő fogyasztási cselekményekre pazaroljuk.

Az abszurditás elfogadása lehet a lényeg. A vallás esetében az ügy iránti hűségünket azzal bizonyítjuk, hogy elfogadjuk azokat, amelyek valójában rosszindulatú, tarthatatlan elvek. Ez a legnyilvánvalóbb az olyan kultuszok esetében, mint a Szcientológia, amelyek nevetséges, plagizált hitvallásaik vannak. De a kereszténység az egyetlen olyan nagy vallás, amely kifejezetten erényévé teszi központi tanításainak elismert ostobaságát.

A Tizenkilenc nyolcvannégyben George Orwell megmutatta, hogyan lehet az ilyen hűségteszteket disztópikus célokra kihasználni. Ahogy a logikából tudjuk, ellentmondásból ( reductio ad absurdum ) bármit bebizonyíthatsz . Ez azt jelenti, hogy ha egyszer rávehetsz valakit arra, hogy egy ellentmondás mindkét oldalát igaznak fogadja el, akkor tiéd az illető gondolata, mivel ráveheted, hogy bármit elhiggyen.

Hasonlóképpen, ha egyszer rögzíted a megtestesülés és a Szentháromság ostobaságait, az ember alkotta szentírás tévedhetetlenségét és a második eljövetel késleltetését, ráveheted a keresztényeket, hogy nyugodtan vegyék azt a tényt, hogy az egyház ugyanabban az időben teremtett otthont. Római Birodalom, amely állítólag kivégezte Jézust. A keresztények elfogadták, hogy az Egyháznak joga van kínozni és kivégezni az eretnekeket és a hitetleneket Jézus nevében, miközben Jézus azt mondta, hogy a követői fordítsák el a másik arcukat. A keresztények örömmel kerestek kifogásokat a háborúra, a rabszolgaságra, a nőgyűlöletre, az imperializmusra, a fogyasztásra és a groteszk vagyoni egyenlőtlenségre.

Amennyire az Újszövetségből bárki megtudhatja, Jézus egy kultúrellenes személyiség volt, aki lemondott kora világi és vallási konvencióiról, azt állítva, hogy a jelenlegi rend arra van ítélve, hogy Isten ereje a feje tetejére állítja. Prédikációja az esszénusokéhoz, a cinikusokéhoz és a sztoikusokéhoz volt hasonlítható. Azt mondta, az embereknek úgy kell élniük, mintha a világ a vég küszöbén állna, és örökkévaló sorsuk a túlvilágon lógna a mérlegen. Etikai normái magasak voltak, mivel azt mondta, hogy Isten a szívünk és az elménk felett ítélkezik, nem csak a rituálékhoz való ragaszkodásunkról. Azt mondta, nem a földi boldogságra kell törekednünk, hanem minden időnket a szegények és betegek megsegítésére kell fordítanunk, mert a világi siker mások kárán hiábavaló a nagy képben.

Ám a keresztény intézmények újra és újra elárulták Jézus üzenetét, és abszurditásokba oktatva oktatták a keresztényeket, hogy megbirkózzanak ezzel.

A vallásos emberek számára, akik a keresztre feszítés megaláztatását nyakukban hordott ékszerré változtatták, csoda, hogy a keresztények nem szégyellik jobban vallásukat. Valójában ez az önámítás képessége önmagában is csodálatos, ha valami az, de bizalmat ébreszt egy egészen másfajta istenség iránt.

---

FR.

A kereszténység kritikája a keresztény vallás tanaira, gyakorlataira és történetére összpontosít . Ide tartoznak a vallásokkal és más sajátjukkal szemben megfogalmazott általános kritikák, valamint az egyes keresztény egyházakkal szemben megfogalmazott konkrét bírálatok .

Történelmi szempontból a szemrehányások olykor maguktól a hívőktől származnak, akik kiemelik az ellentétet a hivatalosan a felebaráti szeretetet hirdető doktrína és az évszázadok során a rabszolgaságot 1 támogató , az inkvizíciót létrehozó, a keresztes hadjáratokat 2 és elindító intézmények között. terjeszteni az antiszemitizmust .

Teológiailag a héber Biblia keresztény értelmezései elképzelhetetlenek a Könyv más népei számára , akik politeizmusnak tekintik az emberben megtestesült Isten gondolatát vagy Mária imádását ( katolicizmus és ortodox kereszténység ).

A keresztény erkölcs filozófiai kritikája a szexualitás bűnösségére, valamint a szenvedés és az alávetettség dicsőítésére összpontosít.

A keresztény egyházak történelmi szerepe Intézményesítés Pál tanítása alapján a Rómaiakhoz írt levél 2. sz . Kijelenti, hogy az emberek „Krisztusban” testvérek, de nem kérdőjelezi meg a kialakult rendet, és a rabszolgák uruk iránti engedelmességét szorgalmazza 4 .

Éric Stemmelen közgazdász szerint ez a magyarázata annak, hogy a római császárok miért vették fel hivatalos vallássá a kereszténységet, amikor a rabszolgák egyre ritkábbak 5  : „A kereszténység – minden ősi erkölcstől eltérően – fontosnak tartja a kényszermunkát, amit ő nem vesz figyelembe. lealacsonyító és összeegyeztethetetlen a szabad ember állapotával” 6 .

A kényszerű áttéréstől az inkvizícióig

Kevés forrás létezik Jézus életéről, egészen addig a pontig, hogy a mitikus tézisek odáig mentek, hogy megkérdőjelezik történetiségét 7 . Néhány kivételtől eltekintve ezek a források az ókeresztény közösségekből származnak, és elsősorban prédikálásának éveire vonatkoznak. Történész szempontjából az egyetlen bizonyosan ismert elem a Keresztelő Jánoshoz fűződő kapcsolat és a keresztre feszítés , ami túl kínos ahhoz, hogy a tanítványai találták volna ki 7 .

Sok történész szerint Jézus prédikálása lényegében a farizeus judaizmus 8 hagyományának folytonosságában helyezkedne el .

Keresztény tudósok , mint például Daniel Marguerat , azzal érvelnek, hogy Jézusnak „fogalma sem volt, hogy új vallást alapítson, amely vetekszik Izrael vallásával; meg akarta reformálni a zsidó dogmát, amely nem felelt meg ennek” 9 . Michel Quesnel szerint Jézus nem a kereszténység megalapítója: „Az előzőek után nem látjuk, hogy Jézus miért minősül alapítónak. Vallása a judaizmus volt mind magatartásban, mind oktatásban; megkérdőjelezte a formaságokat, de nem tagadta meg az alapjait” 10 .

Egyes tudósok úgy vélik, hogy Tarzusi Pál egészen addig értelmezte, sőt újra feltalálta volna Jézus tanait, hogy őt a kereszténység igazi alapítójának tekinthessék 11  ; Hyam Maccoby többek között hangsúlyozza Pál dualizmusát, és úgy véli, hogy őt közvetlenül a gnosztikus hiedelmek és misztériumkultuszok inspirálták egy új vallás felépítésére, amelynek középpontjában egy isteni jellemű lény engesztelő áldozata áll 8 .

Azonosulás a Messiással és Istennel A keresztény állítást, miszerint Jézus a Messiás , amelyet a héber bibliai próféciák megjövendöltek, megcáfolja a judaizmus hagyományos nézete . Megdöbbentő az a gondolat is, hogy Jézus szava helyettesítheti a Tórát 12 .

De mindenekelőtt az ember Jézusnak Istennel való azonosítása ütközik a zsidó monoteizmussal 13 .

Jézus Krisztus istenségének ez a kérdése ráadásul magában a kereszténységben is az első évszázadok óta viták tárgya volt , ami számos szakadáshoz vezetett.

Ez a kritika az iszlám eredetéből is kirajzolódik, amely a szobrokban és a szentképekben a bálványimádás egy formáját, a többistenhit Szentháromságban pedig a bálványimádás egy formáját látja . A Korán elutasítja a megtestesülés fogalmát  : Jézus, Mária fia, Isten apostola, de nem Isten 14 .

Hasonlóságok a pogány vallásokkal Más mitikus vallási beszámolók is hatással voltak a Genezisre . Anne - Marie Pelletier a Genezis könyvének első négy fejezetét kommentálva úgy véli, hogy írására hatással volt (a babiloni száműzetés idején ) az Enouma Elish babiloni költemény, amely a Marduk isten és a Káosz közötti csatában született világot mutatja be. Tiamat és Apsu istenektől .

A Biblia is keresztezi útjait a Kr.e. 17. századból származó Atra-Hasis versadattal . ebben a versben az isteneknek kezdetben alacsonyabb isteneik szolgálták azokat, akik fellázadtak, ami arra készteti a magasabb isteneket, hogy az embert képzeljék el a lázadó istenek helyére, ezt a versben agyaggal hozták létre, de „a Genezis szövege egy szabadon teremtett embert ír le. és az ő hasznára megkapja az Édenkert sáfárságát ” 15 .

Állítson egy egyetemes igazságot Celsus igaz beszéde ( 176. vers) a keresztényeket „egy csapat denevérhez, a lyukból előbújó egerekhez, a mocsár körül tanácskozó békákhoz, a mocsár sarkában gyülekezetet alkotó férgekhez hasonlítja, akik azon vitatkoznak ők a legnagyobb bűnösök, és ezt mondják: "Nekünk Isten mindent előre kinyilatkoztat és megjövendöl: elhanyagolja az egész világot, az ég mozgalmát, és figyelmen kívül hagyja a széles földet, egyedül értünk kormányoz, egyedül velünk kommunikál az ő útján. küldöttek, nem szűnnek meg küldeni őket, és keresni, miként leszünk vele örökre egyesülve…” 16 .

A filozófiai gondolatokhoz vagy a különböző teológusok írásaival szembeni különféle kifogásokhoz kapcsolódóan Denis Diderot ezt visszhangozza azzal, hogy egy minden embert érdeklő vallásnak „örökkévalónak, egyetemesnek és nyilvánvalónak” kellett volna lennie 17 , de egyik sem az. ami azt jelenti, hogy a vallások hamisak. Michel de Certeau igazolja ezt a kritikát a Le Christianity exploded című művében , Seuil, Párizs, 1974 (a Jean-Marie Domenach-al folytatott párbeszéd a France-Interről, amelyet később átírtak és publikáltak), ragaszkodik a kereszténység relativitásához, és úgy véli, hogy a kereszténységnek le kell mondania "az illuzórikus állításról hogy […] elvileg mindenki számára igaz üzenet legyen”18 .

Közös a judaizmusban , az iszlámban és minden transzcendencián alapuló filozófiában , általánosabban megkérdőjelezi Isten létezését , a Jelenések könyvét , a túlvilágot stb.

Lásd különösen a Deizmus és Ateizmus című cikkeket .

A muzulmánok azzal vádolják az Egyházat, hogy 680 -ban a Konstantinápolyban tartott Ökumenikus Zsinat határozataiban elkeserítette az iszlámot , a Koránt , az iszlám prófétáját és az ummát , tudván , hogy minden zsinatot a Szentlélek ihletett19 .

Erkölcsi és filozófiai vonatkozások Eredeti bűn Olivier Rey számára a tiltott gyümölcs leszedése a jó és a rossz tudásának fájáról „e teljes tudás iránti vágyat fejezi ki – amely eltörli a másikat –, nem a jó és a rossz megismerésének fáját, hanem egy témát jól vagy rosszul ismerni: jó, ha valaki tartózkodik az evéstől, rossz, ha megeszi. Ádám és Éva hibája az volt, hogy nem akartak olyanok lenni, mint az istenek, de nem vették észre, hogy azok! És hogy száműzték magukat ebből az állapotból, mert hamis identitást alkottak az istenségről, mint határtalan uralomról” 20 .

Értékkritika Három gondolkodót általában a „gyanú mestereként” emlegetnek, mert megkérdőjelezik a nyugati társadalom keresztény értékeit: Marxot, Freudot és Nietzschét.

Marx elítéli a világ társadalmi elidegenedését, ahol az emberek el vannak nyomva, és elviselhetetlen egyenlőtlenségeknek vannak kitéve 21 . Számára a vallás a társadalom által létrehozott struktúra, az uralkodó osztály objektív szövetségese, amely a szenvedés előnyeinek dicsőítésével teszi lehetővé a társadalmi egyenlőtlenségek igazolását.

Amit Marx mindenekelőtt elítél, az a vallások érzéstelenítő, elidegenítő és misztifikáló hatása a kollektív mentalitásra. Innen ered híres kifejezése: „A vallás a nép ópiuma” 22 .

Nietzsche számára a kereszténység a gyengék vallása 23 , akik meg akarják akadályozni az erőseket abban , hogy megéljék szabadságukat 24 .

Pascale Lagniot újságíró a következőképpen foglalja össze az erkölcsi kritikát: „A kereszténység nem népvallás, ez egy olyan vallás, amelyet a népnek szenteltek, és ezzel együtt a szenvedés felmagasztalása, a lemondás dicsőítése, a vér beteges íze, a test gyűlölete, annak elnyomó szexuális erkölcse stb. A kis zsidó szektában megszületett minden hatalomra lázadó hitből a birodalommal összeolvadó kereszténység a valaha létezett legnagyobb kényszerítő gépezet lett a földön” 6 .

Vallási vonatkozások A vallástörténetben nem ismerünk olyan esetet, amikor egy idegen vallás a kezdetektől és az első megszilárdulástól fogva teljesen és erőszakkal megsemmisítené az összes bennszülött vallást, ahogy az a kereszténység európai elterjedésekor történt.

A kérdés az, hogy a kereszténység vallásnak tekinthető-e, mert minden vallásnak megvan a maga istene, de a kereszténységnek megvan a Tóra istene, Jahve, ahogy Jézusnak is volt és ezért minden felekezet kánonjai között szerepel az Ószövetség és Jézus is, mint történelmi személy, pontatlan törzskönyvei vannak a történelmi atya - Heli evangéliumaiból. A kereszténység a valláselemzés szerint kultusznak tekinthető, a héber környezetben még császárossá is vált, a felemelkedés és az istenülés jelenségei 25 idején .

---

ESP. A modern időkben azt az elképzelést, hogy a Bibliát történelmileg pontosnak kell elfogadni, és szigorúan be kell tartani, mint erkölcsi útmutatót, számos tudós szentírás - történetíró megkérdőjelezte. A szó szerinti értelmezés, a bibliai tévedhetetlenség és a bibliai fundamentalizmus attitűdjeit a legtöbb keresztény elutasítja. A keresztény fundamentalista mozgalmak azt az elképzelést támogatják, hogy a Bibliát szigorú erkölcsi útmutatóként kell értelmezni, és tévedhetetlennek kell tekinteni.

Logikai ellentmondások találhatók a Biblia számos részében. 1 A kritikára adott válaszok közé tartozik a modern dokumentarista hipotézis , a kétforrás elmélet (különböző módokon), és végül kijelentve, hogy a pásztori levelek címzettjei – mint az első és a második levél Timóteushoz és a levél Titóhoz – ők álnevek .

Ezekkel a kritikai álláspontokkal szemben a literalisták álláspontja szerint a szövegek következetesek, csak az evangéliumok négy különböző forrásból származnak, 2 míg a Tóra (a héber szöveg, amelyből a keresztények Ószövetsége származik) származik. egyetlen forrásból. Ez az állítás téves, mert az Ószövetséget több tucat szerző alkotta néhány évszázadon keresztül. 3 4

Egyes események, például Jézus Krisztus feltámadása sok szakértő szerint nehezen egyeztethető össze a négy evangélium között .

Ha a Biblia megírását a feltámadásba vetett hit előmozdítása érdekében tervezték volna, az jobb eredményt hozott volna, mint ma. Ma az evangéliumok az evangélisták versengésének tűnnek: "Láttam mindent." «Nem, nem látott semmit: aki mindent látott, én voltam»..., és így tovább. EP Sanders 5 Harold Lindsell rámutat, hogy az az állítás, miszerint minden bibliai tartalom igaz, még akkor is, ha nem pontos, komoly torzítás a hívők meggyőzésére. 6 A bibliai tévedhetetlenség hívei általában már nem azt tanítják, hogy a Bibliát közvetlenül Isten diktálta, hanem azt, hogy Isten „konkrét személyiségeket és minden egyes író sajátos irodalmi stílusát” használta, és hogy Isten ihlete vezette őket a tökéletességhez a továbbadási tervben. üzenetét saját ideológiáján, kultúráján és pszichológiáján keresztül. 7

Azok, akik hisznek az isteni sugalmazásban a szentírások írásában, megerősítik, hogy az tévedhetetlen, vagyis hibátlan igazságokat közvetít, mivel ezek isteni hatásból származnak. 8 Ennek az állításnak a terjedelme azonban vitatott, mivel a fogalom magában foglalja a „hit és gyakorlat” álláspontját, amely történelmi és tudományos tanulmányok után téves is lehet (függetlenül attól, hogy ezek a jelentések mennyire tiszteletlenek lehetnek a hívők számára). 9 Más tudósok szélsőségesebb álláspontra helyezkednek, és megpróbálják tovább lejáratni a szentírásokat, ami nagy vitákat és vitákat okoz.

Sok hívő állítja, hogy a tévedhetetlenség a Biblia eredeti szövegeire utal, és sok tudós elismeri, hogy a fordítások és másolások során súlyos emberi hibák történtek; ennek ellenére egyes kutatók azt állítják, hogy a jelenlegi írások túlnyomó többsége hűen reprezentálja az eredeti szövegeket 10 , és az eredeti nyelv ismerete elég jó a helyes fordítás elkészítéséhez. A hívők azt állítják, hogy az évszázadok során annyi hiba történt, hogy az eredetit nem lehet biztosan tudni, és a fordítás is nagyon nehéz.

A beteljesületlen jóslat

Az ígéreteket, amelyeket Jahve isten Ábrahám pátriárkának tett, Jézus Krisztus megszegte volna . Giovanni Battista Tiepolo portréja . Több száz évvel Jézus Krisztus érkezése előtt a zsidók megjövendölték, hogy messiás fog eljönni a világra. A judaizmus (a messiási judaizmus kivételével ) azt állítja, hogy Jézus Krisztus nem felelt meg a prófécia által meghatározott paramétereknek. Más szkeptikusok azt állítják, hogy a próféciák hiányosak, vagy nem mindig válnak valóra 11 , vagy hogy az Újszövetség elbeszéléseit a régi 12 narratívái befolyásolják.

A keresztények által Ószövetségként emlegetett héber Biblia az ókori Izrael története . Jahve isten utódok sokaságát, nemzetiséget, királyi hatalmat és hatalmas földeket ígért Ábrahámnak . A Héber Biblia prófétai irodalma azzal ér véget, hogy Júdát várja, hogy helyreállítsák egy új uralkodó által, aki helyreállítja a dávidi királyságot , és elhozza az egyetemes békét . Az Újszövetség Jézust prófétaként említi _Stephen L. Harris azonban kijelenti, hogy:

Jézusnak nem sikerült teljesítenie azokat a küldetéseket, amelyeket az Ószövetség megjövendölt, hogy a Messiás meg fog tenni, Jézus nem mentette meg a zsidókat ellenségeiktől, Jézus nem állította helyre a dávini királyságot, és nem teremtett egyetemes békét ( 2Iz 9:6-7). ). Ahelyett, hogy megszabadítanák a zsidókat elnyomóiktól, és ezzel beteljesítenék Isten ősi ígéreteit (föld, saját nemzet, királyság és áldás). Krisztus szégyenletes halált halt, legyőzve azokat, akiket a Messiásnak le kellett győznie. Valójában a héber próféciák nem látták előre, hogy Izrael megváltóját bűnözőként kivégzik, ami Jézus keresztre feszítését a próféciák megcáfolására teszi ( Kor.1:2 ). 13​ Másrészt Blaise Pascal úgy vélte, hogy "a próféciák Jézus Krisztus legjobb bizonyítékai". Azt írta, hogy Jézust megjövendölték, és a próféciák négyezer éven át tartó emberek egymásutánján keresztül születtek. 14 Josh McDowell megvédi az ószövetségi próféciák beteljesedését a keresztények támogatásaként, azzal érvelve, hogy a Krisztus által beteljesült próféciák az ő ősi ágára, születési helyére, szűztől való születésére, csodákra, halálára és feltámadására vonatkoznak. 15

Szelektív értelmezés A kritikusok azt állítják, hogy az Ószövetség egyes részeinek szelektív idézése teljesen képmutató, különösen akkor, ha ezek a részek elnézik a nők lebecsülését és a homoszexualitás rosszallását , amikor más részeit elavultnak ítélték. Sok ószövetségi törvény hatályát veszti az Újszövetségben, mint például a körülmetélkedés . 16 A mózesi törvény teljes leírása a Galata levélben van . A kereszténység védelmezőinek az az érve, hogy a haszontalan vagy elavult törvényeket az Újszövetség hatályon kívül helyezi . 17

Szöveghibák Lásd még: Ecdotic A bibliai szövegek gazdagságán belül számos szövegváltozat létezik. E változatok többsége a szórend variációja és egyes kifejezések elírása. 1819 Egyes kritikusok , például Bart D. Ehrman azt javasolják, hogy e hibák némelyikét magasabb hatóság motiválhatta. 20 Ehrman következtetéseit vitatták a bírálók, köztük Daniel B. Wallace, Craig Blomberg és Thomas Howe. 21 22 23

Egyes modern kritikusok felfedezték, hogy vannak olyan részek, amelyek nem szerepelnek az eredetiben, hogy megtalálják azokat az eredeti szövegeket, amelyekből az Újszövetség származik. Ezzel az Egyház a modern Bibliában megjelölt néhány szakaszt, kizárva vagy módosítva azokat. Összességében látható, hogy a fordításban vannak hibák, de az eredetiben nem. Néhány lehetséges későbbi kiegészítés : 2425

Márk evangéliumának vége ( Mk. 16 ) Jézus János és a házasságtörő asszony evangéliumában szereplő történet . A Juanine Coma , a Szentháromságra való kifejezett utalás János első levelében A Biblia legtöbbje lábjegyzetekkel jelzi azokat a területeket, amelyek eltérnek az eredeti forrásdokumentumoktól. A bibliamagyarázatok is beszélnek ezekről, néha részletesen.

Az Újszövetségben Kurt Aland és Barbara Aland összehasonlítja a változatmentes versek teljes számát és az oldalankénti változatok számát (kivéve az elírásokat) a hét nagyobb görög ÚSZ-kiadás között (Tischendorf, Westcott-Hort, von Soden, Vogel). , Merk, Bover és Recuestan-Aland) eredménye 62,9% vagy 4999/7947 egyetértenek. 26 Az alábbiakra jutottak:

"A görög Újszövetség 7 részének csaknem kétharmada egyezik az eredeti szövegekkel, kivéve a helyesírási problémákat . Azok a versek, amelyekben egyetlen szóban különböznek egymástól, nem számítanak bele egyik kiadásba sem. Ez az eredmény egészen megdöbbentő, azt jelzi, sokkal nagyobb egyetértés, mint azt a tudósok feltételezték volna. Az evangéliumokban , az Apostolok Cselekedeteiben és az Apokalipszisben az egyetértés kisebb, míg a Levelekben sokkal nagyobb."

Kereszténység és politika Lásd még: Keresztény Baloldal és Keresztény Jobboldal . A keresztény baloldal és támogatóik vádjai a liberális demokráciával ( egyház -állam szétválás ), a progresszív szociálpolitikákkal (más vallásúak, a külföldiek vagy az LMBT -k jogai ) és a tudományos elméletekkel (pl. a világegyetem keletkezése és a fajok fejlődése a kreacionizmussal szemben ) és a tudományos gyakorlatok ( fogamzásgátlás , abortusz , eutanázia , kutatásembrionális őssejtek ) szemben a szentírással vagy a keresztény tanítással. 52 53 54 55

Az olyan kifejezéseket, mint a „ krisztofasizmus ” , „ klerofasizmus ” és „ nemzeti katolicizmus” használták a fasiszta vagy tekintélyelvű elemeket a kereszténység védelmével kombináló konzervatív ideológiák , valamint az ilyen ideológiákból származó rezsimek azonosítására.

Kereszténység és erőszak Lásd még: Keresztes háborúk és keresztény terrorizmus . A kereszténység (és más monoteista vallások) számos kritikusa rámutatott a nemzetek keresztényesítésének erőszakos cselekményeire, mint a vallás elítélésének újabb okára. Például Arthur C. Clarke tudományos-fantasztikus író azt mondta, hogy soha nem tudja megbocsátani a vallásoknak azokat a szörnyűségeket, amelyeket a történelem során elkövettek. 56 Richard Dawkins hasonló elemzést végez The God Delusion című könyvében . A Dawkins Delusionban Alister McGrathDawkinsnak válaszolva azt sugallja, hogy Jézus messze nem támogatta a "nem keresztényekkel szembeni ellenségeskedést", hanem a "kereszténység párbeszéden keresztüli terjesztésének" politikáját hirdette. McGrath egyetért azzal, hogy a vallás kritikája szükséges, de azt mondja, hogy Dawkins úgy tűnik, nincs tudatában annak, hogy az egyház rendelkezik a reform és a megújulás belső eszközeivel ( lásd Ellenreformáció ). Dawkins azzal érvel, hogy még ha ez igaz is lenne, a keresztények nem követik ezt az etikát. 57 A keresztény társadalmak erőszakos cselekményeinek bírálata nem korlátozódik az ateistákra és az agnosztikusokra , hanem a pacifisták is bírálták ezeket a cselekményeket.Azok a keresztények, akik azt hiszik, hogy a népirtásban bűnös államok a kereszténységet csak azért használták fel, hogy igazolják háborúikat, végső soron az erőszak ellentétes lenne Jézus tanításával, így a háború és a népirtás keresztényellenes cselekedet lenne.

Másrészt a keresztényeket üldözték és üldözik egyes szocialista és fasiszta államokban 5859606162 , és a cristofascismo kifejezést balról használják a keresztény szervezetek jobboldali szervezetként való bélyegzésére . 58 59 60 61 62

A kereszténység és a nők

Joan of Arc vezette a franciákat az angolok elleni csatában . Azt hitte, hogy Isten parancsolta neki. Elfogásakor eretnekséggel vádolták, és máglyán való elégetésre ítélték. Ma már a katolikus egyház tisztelt szentje. 63 Sok feminista felhívja a figyelmet a kereszténység néhány jellemzőjére, például arra, hogy Isten férfi, a próféták pedig férfiak, és hogy a Bibliában sok történet patriarchátusra buzdít , elítélve a macsó értéket, amely mindegyikben létezik. 64 Bár sok nőnek volt vezető szerepe a páli levelekben , sok esetben a nőket becsmérelték és háttérbe szorították. 65 66 Például a nőket arra szólították fel, hogy maradjanak csendben a szentmisék alatt, mivel „kínos lenne egy nőnek a templomban beszélni”. Elizabeth Cady Staton kijelentette, hogy „a Biblia lealacsonyítja a nőket a Genezistől egészen addigApokalipszis 67 ".

Elizabeth Clark olyan szerzők ókeresztény írásait említi, mint Augustinus, Tertullianus és John Chrysostomos (figyelmen kívül hagyva az olyan szerzőket, mint a Kappadokiai Atyák ), mint példákat a katolikus egyház nőkről alkotott negatív megítélésére. 68 A 20. század második feléig csak néhány nő neve volt ismert, akiknek jelentősége volt a kereszténység történetében: Szűz Mária , Jézus anyja , Mária Magdolna , Jézus tanítványa és a feltámadás első tanúja, valamint Maria és Marta , a nővérek, akik vendéglátást ajánlottak nekiBethany . 69

Karen King, a harvardi professzor azt mondja, hogy a legtöbb nő, aki jelentős szerepet játszott a kereszténység kezdeti éveiben, most kezd ismertté válni. Ráadásul Nyugat-Európában mindig is téves kapcsolat alakult ki Mária Magdolna és az olyan fogalmak között, mint a házasságtörés vagy a prostitúció , 70 de ez a kapcsolat inkább legenda, mint tény, mivel az Újszövetségben sehol nem erősítik meg ezt a kapcsolatot. Karen King szerint Mária Magdolna evangéliuma azt bizonyítja, hogy befolyásos személyiség volt, kiemelkedő tanítvány, és az egyház egy olyan szárnyának képviselője, amely a női vezetést hirdette.

King megerősíti, hogy az ókori kereszténységben minden létező belső áramlat, amely a női vezetést védelmezte, eretneknek nyilvánította, ami azt mutatja, hogy szexuális megkülönböztetésről van szó, mivel a nők minden lényeges szerepét elnyomták. 69

A modern keresztény közösségen belül három nézet létezik a nők szerepéről. Keresztény feminizmusnak , keresztény egalitarizmusnak és komplementarizmusnak nevezik őket .

A keresztény feministák keresztény szempontból aktív feminista álláspontot képviselnek. 71 A keresztény egalitáriusok olyan egyházat támogatnak, amely nem tesz különbséget nemi, faji, etnikai és társadalmi-kulturális alapon. 72 Az egyenjogúsítók támogatják a nők felszentelését, és azt, hogy a házasságban mindkettő ugyanazt a szerepet töltse be, elkerülve azt az elképzelést, hogy a nők elhivatottak a háztartási feladatokra. Ennek ellenére konzervatívabbak, mint a keresztény feministák, és inkább elvetik a „feminista” címkét. 73

A komplementaristák támogatják az egyenlőséget és a férfiak és nők közötti kedvező különbségeket. Úgy gondolják, hogy a Biblia azt tanítja, hogy a férfiaknak és a nőknek különböző, egymást kiegészítő szerepük van, mind a házasságban, mind a gyülekezetben. Úgy tartják, hogy a férfiaknak vezetési felelősségük van, a nőknek pedig kötelességük alávetni magukat ennek a vezetésnek. 74 Egyes keresztények úgy vélik, hogy az Istennek mint férfinak az elképzelése nem annyira a nemen, hanem sokkal inkább az akkori uralkodó patriarchális társadalomon alapul, amelyben a férfiak a család vezetőiként és gondozóiként működtek. 75 Tehát az az elképzelés, hogy Isten „az Atya”, azokkal való kapcsolatára vonatkozik, akik „gyermekei”, azaz a keresztények.

2000 - ben a Déli Baptista Konvent megszavazta a „baptista hit és üzenet” (hitnyilatkozat) felülvizsgálatát, 76 amely ellenezte a nők tiszteletessé való kinevezését . Bár ez a döntés nem kötelező érvényű, és még nők sem szolgálhatnak papként, magát a revíziót kritizálták a konvent egyes körei. 77 Ugyanebben a dokumentumban a déli baptista egyezmény, fenntartotta azt a szilárd álláspontot, amely a házasságon belül a nők számára fenntartotta az alárendelt szerepeket: "A feleségnek kegyesen alá kell vetnie magát férje irányításának, megkapta azt az isteni felelősséget, hogy tisztelje férjét, és segítőjeként szolgáljon az otthoni kezelésben és a jövő gondozásában. generáció ."

Az elmúlt években az ortodox és a katolikus egyházban a diakonisszák szerepének kismértékű helyreállítása történt .

Egyes evangélikus gyülekezetekben tilos nőknek lelkipásztorok vagy diakónusok lenni. E tilalmak alátámasztására gyakran idézik a Timóteus 2 :12-t :

"Nem engedem meg, hogy egy nő tanítson vagy hatalma legyen egy férfi felett, hallgatnia kell." Lásd még: Nők Tarzusi Pál leveleiben Keresztények kritikája Negatív attitűdök az Egyesült Államokban David Kinnaman, a Barna Intézet elnöke és Gabe Lyons, a Fermi Project munkatársa egy tanulmányt publikált a 16 és 29 év közötti amerikaiak kereszténységhez való hozzáállásáról. Arra a következtetésre jutottak, hogy a rendszeresen templomba nem járók körülbelül 38%-ának negatív benyomásai vannak a kereszténységről, különösen az evangéliumi kereszténységről, és azt konzervatív politikai aktivizmussal, képmutatással, homoszexualitásellenességgel, tekintélyelvűséggel és mások megítélésével társították. 78 Körülbelül 17%-uk "nagyon rosszul" vélekedett a kereszténységről. 79 80

Képmutatás Gaudium et Spes azt állítja, hogy a keresztények példája hozzájárulhat az ateizmushoz , és ezt írja:

"...a hívőknek sok közük lehet az ateizmus megszületéséhez. Amennyiben elhanyagolják saját hitképzésüket, vagy téves tanokat tanítanak, vagy hiányosak vallási, erkölcsi vagy társadalmi életükben, azt kell mondaniuk, hogy elrejteni Isten és a vallás valódi arcát, ahelyett, hogy megmutatnák." 81​ A világi és vallási kritikusok sok keresztényt vádoltak képmutatókkal. 82 Tom Whiteman, egy philadelphiai pszichológus úgy találta, hogy a keresztény válás legfőbb okai közé tartozik a házasságtörés, a bántalmazás (mind a verbális, mind a fizikai és a kábítószerrel való visszaélés) és az elhagyás, míg a válás első számú oka a lakosság körében az összeférhetetlenség volt. 83

Tudományos kompatibilitás Főcikk: Tudomány és hit Néhány keresztény támogatja a modern tudományt, és néhány tudós szintén keresztény. Más keresztények azonban rámutattak arra, hogy a kereszténység alapvetően összeegyeztethetetlen a tudománnyal .

A tizenkilencedik század során kialakult egy értelmezési modell, amely szerint a vallás és a tudomány kapcsolata szinte elkerülhetetlenül nyílt ellenségeskedéshez vezet, általában a vallás új tudományos elképzelésekkel szembeni agresszivitásának következményeként. Híres példa, hogy a középkorban azt hitték, hogy a Föld volt az Univerzum középpontja, és csak a vallási dogmáktól mentes tudomány bizonyította, hogy nem az, sőt, a Nap körül kering. ehhez a modellhez az ellentmondó tézis. Ez a tézis a tizenkilencedik század végén és a huszadik század elején népszerű történetírói megközelítés volt., de a kortárs történészek ma elutasítják. 84 85 86

A tudomány és a vallás (különösen a kereszténység) közötti háború fogalma a 19. század végén és a 20. század elején megmaradt a tudománytörténetírásban . 87 A legtöbb jelenlegi tudománytörténész úgy véli, hogy az egymásnak ellentmondó tézist visszavonták, és későbbi történeti kutatások váltották fel. 88

Az a gondolat azonban, hogy a kereszténység és a tudomány közötti viszony túlnyomórészt ellenséges, továbbra is él a populáris kultúrában. 89 Hasonló pozíciókat különböző tudósok is betöltöttek. Carl Sagan csillagász például Ptolemaiosz (aki a geocentrikus elméletet hirdette ) és Kopernikusz (aki a heliocentrikus rendszert javasolta) csillagászati ​​rendszerei közötti vitát említi . „ Kozmosz: Személyes utazás ” című könyvében kijelenti, hogy Ptolemaiosz gondolatait „az egyház támogatta a középkoron keresztül....(ők) hatékonyan megakadályozták a csillagászat 1500 évvel történő előrehaladását." 90

Másrészt a keresztény országokban sok tudós a történelem során keresztény hitet vallott, és erőfeszítéseket tett a tudomány és a vallási meggyőződés összeegyeztetésére. Isaac Newton például úgy gondolta, hogy Isten teremtette a gravitációt , ami a bolygók Nap körüli keringését okozta. Philosophiae Naturalis Principia Mathematica befejezésében ezt írta: "A napnak, bolygóknak és üstökösöknek ez a legszebb rendszere, egyedül ez egy intelligens és hatalmas lény tanácsától és irányításától származhat.” Erős keresztény meggyőződése ellenére vallási meggyőződését általában eretneknek tartják .

Az általunk ismert tudomány további híres alapítói, akik keresztény országokban éltek, és így keresztények voltak: Galileo Galilei , Johannes Kepler és Blaise Pascal . 9192_ _

---

SV. Tudományos nézet Gyakori téma a kereszténység és a tudomány összeegyeztethetősége , valamint az, hogy a kritikusok szerint a keresztény tanítás hogyan akadályozta volna az új ismeretek fejlődését . [ 1 ] [ forráshivatkozás kért ] Az egyik doktrína, amelyet a tudósok és sokan mások is erősen kritizáltak, a kreacionizmus eszméje, amely elterjedt a kereszténység konzervatív ágaiban; hogy az életet Isten teremtette többé-kevésbé szó szerint, ahogyan azt a Genezis könyve kimondja . [ 2 ] Nem utolsósorban az USA -bana 20. század végén, majd a 2000-es évek elején heves harcot vívott, amely a politikában, az iskolarendszerben, a hatalomgyakorlásban, a jogban, valamint a társadalmi vitákban is fellángolt, és szélsőséges ellentmondásokhoz vezetett, ahol az iskola irányítását kísérelték meg. nevelés arra, hogy teret adjon a kreacionizmusnak a természettudományos órákon, mint az evolúcióelmélet alternatívájaként. A bírósági döntések megakadályozták ezt, de az ítélet megkerülésére tett kísérletként a kreacionisták megpróbálták tudományosan tesztelhetőnek mutatni nézetüket az intelligens tervezés támogatásával . Különböző tudományágak tudósai úgy vélik, hogy a kreacionizmus , sőt annak újrafogalmazása , az intelligens tervezés nem rendelkezik tudományos, tesztelhető elméletek jellegével, hanem félrevezető.áltudomány , amely ütközik a meghamisítható modellekkel arról, hogy az élet hogyan fejlődött ki egy közös eredetből. [ 3 ] Még ha a kutatók nem is mindig tudnak megegyezni az univerzum természetére és a fejlődés alapelveire vonatkozó kozmológiai modellekben , valamint az élet eredetére és az emberi mentális képességekre vonatkozó magyarázó modellekben, megegyeznek azokban a tudományos módszerekben, amelyekkel objektíven lehet objektív. tesztelméletek. A kereszténységen belül azonban nagy különbség van a Bibliát nagymértékben szó szerint értelmezők között (például a Teremtés hét napja ) és azok között, akik hisznek a Bibliában.A teista evolúció , vagyis úgy gondolja, hogy Isten olyan természeti törvények megfogalmazásával teremtette a világot, amelyek előidézték az Ősrobbanást , az élet kialakulását és az evolúciós folyamatokat .

Etika Egy másik kritikus téma a kereszténység etikáját érinti , [ 4 ] amely, ha szó szerint értelmezzük, anélkül, hogy figyelembe vennénk a Biblia írási idejét, gyakran ütközik a modernséggel és a nem konzervatív értékekkel .

A kereszténység valójában bűnbánatot, „szív hitet” és „száj megvallást” feltételez az Újszövetség szerint, amely a vallás terjesztését csak missziókon keresztül szólítja fel . Mindazonáltal a Frank Birodalom óta a kereszténység kifejlesztette a lelkek megnyerésének, vagy inkább területének kiterjesztésének kultúráját erőszakkal és kényszerrel, például a keresztes hadjáratokkal , végül az inkvizícióval és a boszorkányperekkel (olyan mértékben, hogy az áldozatok valóban népi gyakorlatot folytattak). hiedelmek ). A kritikusok azzal érvelnek, hogy a keresztény hit [ forrás szükséges ], a kereszténység több egymással versengő irányzatra szakadása, valamint a keresztény és a világi vezetés közötti erőviszonyok legitimálták és hozzájárultak a vallásháborúkhoz , valamint a vélemény- és vallásüldözéshez . [ 5 ] [ hivatkozás forrásból kérve ] [ 6 ] [ hivatkozás forrásból kérve ] A keresztények olykor azzal védekeznek, hogy akik a kereszténységet hatalommal való visszaélésre használják fel, erőszakot és elnyomást gyakorolnak a kereszténység nevében, és ezzel megsértik a vallásszabadságot , nem újjászülettek _Keresztény, mert nem változott meg elméjében, hanem csak nevében és kultúrájában keresztény. Az ellenérv ezzel szemben az, hogy ez a nem igazi skót típus tévedése .

Az Újszövetség minden bizonnyal az Ószövetség szertartási törvényeivel és a zsidó ébredési mozgalmak túlzott legalizmusával való rendezést képviseli , beleértve a tisztátalan ételeket, a körülmetélést, a rituális tisztaságot és a különféle büntetéseket, és a kereszténységet gyakran a kegyelem , a béke és a büntetés üzeneteként mutatják be. szerelem . Az Újszövetség azonban nem határolódik el az Ószövetségtől általában, például etikai szabályaitól ( Isten tíz parancsolata ), nacionalista és patriarchális történeteitől és istenképétől. Nem határolódik el a zsidó homoszexuális nézettől, [ 4 ] és az ősi társadalmak nőkről alkotott nézetétől sem., de megőrizte ezeket az értékeket, és megköveteli, hogy a nők alárendeljék a férfiakat.

Egyes kritikusok, nem utolsósorban filozófusok bírálták a kereszténység erkölcsi kiindulópontjait, erkölcsi-etikai rendszerét . [ 7 ] [ Idézet kérve ] Azzal, hogy az ember azt állítja, hogy az erkölcsi attitűdöket a saját istene határozza meg , téves indokot ad arra, hogy miért kellene az embereknek erkölcsösen cselekedniük. [ forrás szükséges ] Ha a nem ölés indítéka kizárólag az, hogy Isten döntött így, akkor az ölés elleni okok megszűnnek, ha valaki azt tapasztalja, hogy Isten nem létezik, vagy a kereszténység nem igaz. [ 5 ] [ forráshivatkozás kért ]Egyes filozófusok az Újszövetséghez hasonlóan úgy vélik, hogy a cselekedetek következményeinek felmérésével kell eldönteni, hogy mi a helyes és mi a rossz [ 8 ] (ez megfelel az Újszövetség szavainak, miszerint a fát a gyümölcséről kell megismerni ).

A kánoni szövegek és a doktrína következetlenségeinek bírálata Ez a rész a Trinity kritikája összefoglalója . A keresztény feljegyzés , a Biblia széles körű kritika tárgya volt. A tárgyalt témák némelyike ​​a rabszolgaság Biblia általi támogatásával , a nőről mint engedelmes férfival [ 4 ] , a Biblia tekintélyelvű rezsimek támogatásával, valamint az ártatlanok elleni háborúval és erőszakkal kapcsolatos Biblia támogatásával foglalkozik. [ 5 ] A Biblia homoszexuálisokról alkotott nézetét bírálták, mert embertelen, és megtagadja a homoszexuálisoktól a jogaikat. [ 4 ] A Bibliának a legtöbbet kritizált része az Ószövetség , különösen Mózes harmadik és ötödik könyve . [ 6 ]A keresztények azzal védekeznek, hogy Jézus földre szállásával a régi törvények megváltoztak. A kereszténység kritikusai azonban rámutatnak a Biblia azon szakaszaira, ahol Jézus azt mondja, hogy az Ószövetség szabályai továbbra is érvényesek, bár Jézus egyértelműen rámutatott, hogy ezeket a szabályokat többé nem szabad szó szerint betartani, mert lehetetlennek tartotta az ember számára. az aranyszabály és a szeretet kettős parancsa kivételével .

A támadás másik kritikus szöge a keresztény tanítás következetlenségei és pontatlanságai. A Biblia számos részlete ellentmond egymásnak. [ 5 ] [ 6 ] Ez azonban gyakran nem igaz, hanem az eredeti hibás fordításaiból adódik. A Szentháromságot bírálták, mint logikailag lehetetlent. A Szentháromság, az Isten - Jézus - Szentlélek kapcsolat , valamint a szentek imádása miatt az is érvelt a kereszténységen belül is a kezdetektől fogva, hogy a kereszténység nem monoteista .doktrína, ahogy annak ágai állítják. Itt néhány keresztény iskola azzal védekezik, hogy az egyistenhit csak egyetlen istenről szól, és ez az egyetlen isten három részre osztotta magát.

A kereszténység további kritikus nézete az, hogy a keresztény gondolatokat más tanításokból vették át. Az olyan istenek, mint Mithras , Dionüszosz , Buddha és az egyiptomi istenek , mind olyan nagy hasonlóságot mutatnak Jézussal , hogy az utóbbi leírását valószínűleg ők is befolyásolhatták. [ forrás szükséges ] A kereszténység kritikusai, mint például Richard Dawkins , úgy vélik, hogy a kereszténység által megfogalmazott állítások többé-kevésbé nélkülözik a bizonyítékokat és a logikai koherenciát. A kritikusok szerint ez az egyik oka annak, hogy a kereszténység nem lehet igaz, de ez az evangéliumok lényege is.Jézus harcának leírása a szkeptikus világgal szemben, amely a csodák állandó bizonyítékait követelte, és halálra ítélte, amikor nem volt hajlandó védekezni a vádak ellen.

---

SH. Galenus azt mondta a keresztényekről , hogy a halálmegvetésük és aszkézisük miatt képesek filozófus életvitelére , de kifogásolta hiszékenységüket. [2]

Porphyry Az újplatonikus filozófus , Tírusz Porfiriosz különösen bírálja a keresztény írókat megbízhatatlanságuk miatt:

Wikiidézet „Az evangélisták regényírók voltak, nem pedig Jézus életének szemlélői vagy tanúi. Mind a négyük ellentmond a többieknek az ő szenvedéséről és keresztre feszítéséről szóló történetében. [3] " ( Porfír ) Kelsos Celsus , a platonista filozófus híres művében, a True Logos racionális kritikának veti alá a különböző zsidó-keresztény mítoszokat, kijelentve, hogy egyesek, mint az özönvíz mítosza, más hagyományokból kölcsönzöttek, míg mások, mint a világ teremtésének mítosza , ütközik a tudománnyal .

Wikiidézet "A zsidók a leghihetetlenebb és legízlettelenebb történeteket alkották meg, nevezetesen a férfiról, akit Isten a saját kezével formált, és belelélegezte a lelket, és a nőről, aki egy férfi bordájából készült, Isten parancsolatairól, a kígyóról, amely szembeszállt velük és a kígyó győzelme Isten parancsolatai felett. És így mondják el a mítoszt, mintha vénasszonyoknak szólnának, és teljesen pimasz módon ábrázolják az istent, hogy már kezdetben tehetetlen volt, és egyetlen embert sem tudott engedelmessé tenni, akit ő maga formált (IV. 36.). )." (―) Filozófiai szempontból tovább bírálja az isten antropomorf elképzelését , a zsidó-keresztény antropocentrizmust és a saját kiválasztottságba vetett hitet.

Wikiidézet "Az a tény, hogy egyesek, keresztények és zsidók azt mondják, hogy Isten vagy Isten fia, mint a földi dolgok bírája leszállt a földre vagy le fog jönni, ez a legszégyenletesebb dolog, és nem igényel széleskörű cáfolatokat (IV. 2). ). [4] " (―) A test feltámadásáról szóló keresztény tanítást a lélekvándorlásról szóló félreértett filozófiai tanításként bírálja .

Wikiidézet „Bolondság azt hinni, hogy egy olyan isten, mint a szakács, ha egyszer tüzet gyújt, megégeti az egész emberi fajt, és csak ők maradnak tovább, és nem csak azok, akik élnek, hanem akik régen meghaltak, azok ugyanabban a testben térnek vissza a földről, mint korábban. [4] " (―) Kelsos kritizálja kora keresztény közösségeit, amiért ellenezték az oktatást, és a racionális vizsgálódás helyett a vak hitet hirdették.

Wikiidézet „Azt látjuk, hogy mindazok, akik zajonganak a tereken és ajándékot kérnek, nem közelednek egy józan embercsoporthoz, hogy megmutassák tudásukat. De ahol fiatalokat, rabszolgák és bolondok csoportjait látják, ott megnyomják magukat és szépnek mutatják magukat (III. 50). [4] " (―) Azt is bírálja, hogy a keresztények nem vesznek részt közös szertartásokban, nem engedelmeskednek a törvénynek, és pimasz viselkedést tanúsítanak más nemzetek istenképeivel szemben. [4]

Erasmus Rotterdami Erasmus ezt mondja híres " A bolondság dicsérete " című művében :

Wikiidézet „És ahogy a keresztény egyház vérrel teremtetett, vérrel megerősödött, vérrel növekedett, vezetői ma is karddal a kezükben uralkodnak, mintha Krisztus eltűnt volna, így nem tudja megvédeni híveit a maga módján. [5] " (―) Erasmus különösen kritizálja Krisztus szavainak kiforgatásának teológiai művészetét:

Wikiidézet „Mindenki tudja, hogy a teológusoknak nyilvános joguk van a mennyországhoz, pl. Szentírás, nyúlj, mint a bőr. Kiszednek négy-öt szót innen vagy onnan, és ha kell, megfordítják a jelentést, csak hogy saját használatukra igazítsák, holott ami előttük és mögöttük áll, annak semmi köze a témához, sőt az ellenkezőjét jelenti. A teológusok ezt olyan sikeres szemérmetlenséggel teszik, hogy a jogászok gyakran irigylik őket ezért. [5] "

---

FI. A 19. század végén Friedrich Nietzsche német gondolkodó írásaiban határozottan szembeszállt a kereszténységgel. [2] Véleménye szerint a Bibliát vagy a kereszténységet már nem is kell racionálisan igazolni. [3] "Most már a mi ízlésünk dönti el a kereszténységgel szembeni álláspontot, nem pedig az indokaink." [4] Nietzsche szembeállította a keresztény erkölcsfogalmat a tőle megszabadult ember saját erkölcsével. Azt állította, hogy a kereszténység olyan vallás, amely leigázza és kizsákmányolja az egyént. A nyugati embereknek ki kell nőniük az indokolatlan szabályozásból. [2] Nietzsche szerint „ a kereszténység a valaha megjelent legpusztítóbb arrogancia volt ”. [5] Célul tűzte ki a kereszténység kiirtását az európai kultúrából. [6] „Mikor távolítunk el mindent, ami isteni a természetből? Mikor honosíthatjuk meg magunkat, embereket a tiszta, újra felfedezett, megváltott természettel? [3]

Nietzsche szerint a bűn fogalma a papok eszköze az emberek leigázására. A bűnről való beszéd arra kényszeríti az embereket, hogy megalázkodjanak egy elképzelt isten előtt. A jó embereknek nagyon hétköznapi dolgokat kell megbánniuk az életükben. Kénytelenek sajnálni függetlenségüket és méltóságukat. Sajnálniuk kell saját önmagukat és függetlenségüket kisgyermek kortól felnőtté. Nietzsche szerint a Biblia azt állítja, hogy a bűn csak az, ha Isten tiszteletét megsértik. A bűn a fenség puszta bűne. Isten kicsinyes zsarnok , aki csak az alázatosoknak ad kegyelmet . Ily módon megsértik az emberi szabadságot , és megsértik a humanizmus örökségét , amely a görög filozófia .adta a világnak. [7] Istent nem érdeklik a helytelen viselkedés következményei az emberek életében. A bűn csak Isten elleni bűn, nem az emberek ellen. [8] A kereszténység a megfélemlítésen és a büntetésen alapul. [9] „Nem az taszít el bennünket, hogy nem találunk istent a történelemben, a természetben vagy a természet mögött – hanem az, hogy nem érezzük „isteninek” azt, amit istenként tisztelnek, hanem siralmasnak, értelmetlennek tartjuk. ártalmas, nemcsak tévedés, hanem élet elleni bűncselekmény is." [10]

Bertrand Russell Lásd még: Russell teáskanna Bertrand Russell , aki a kereszténység egyik leghíresebb kritikusa volt a 20. században, azzal érvelt, hogy az emberek aligha hisznek Istenben racionális okokból, hanem azért, mert gyerekkoruk óta tanítják őket hinni. Russell maga is sokat írt a leggyakoribb istenbizonyítások tévedéseiről . Nem hitt Istenben, mert nem talált elegendő alapot ennek a hitnek. [11]

Russell Jézus számos erkölcsi tanítását problematikusnak találja. Amellett, hogy számos tanítás kapcsolódik Jézus hamarosan visszatérésének tanához, Russell véleménye szerint ezek önmagukban is megkérdőjelezhetőek. A pokol tana ezek közé tartozik. Russell szerint egyetlen ember sem tud hinni az örök büntetésben. Russell kegyetlen tannak tartja az evangéliumok pokolleírásait, és azzal vádolja az evangéliumokban ábrázolt Jézust, hogy tanításaival kegyetlenséget hozott a világba. [11] Russell bírálja Jézus buzgóságát a hitetlenek és az üzenetét figyelmen kívül hagyók iránt, akiket például „viperák nemzedékének” nevez. Russell szereti Szókratészt vagy Buddhátebből a szempontból ideálisabb alakként. Russell szerint Jézus megértése a közelgő világvégéről fontos jelzés volt Jézus tanításának elégtelenségére. [11]

Russell rámutat, hogy a Bibliában vannak olyan részek, amelyek sok embernek sok bánatot okoztak az évszázadok során. Ide tartozik például az a szövegrész, amely szerint a szent szellem istenkáromlása nem bocsátható meg sem ezen a világon, sem az eljövendő világban. Russell szerint ez a vers sok embert hozott létre az évszázadok során, akik attól féltek, hogy ilyen vagy olyan okból vétkeztek a Szentlélek ellen. Russell azt írja, hogy egyetlen igazán jóindulatú lény sem hozna ilyen nagy mennyiségű gyászt a világra szent szövegekkel. [11]

Keresztény ateizmus Nemcsak az ateista valláskritikusok, hanem a teológusok is felkeltek a hagyományos kereszténység ellen . John Shelby Spong , a liberális teológus püspök így ír a teremtésről : "A Biblia beszámolója egy tökéletes és befejezett teremtésről, amelytől az emberek bűnbe estek, pre-darwinista tündérmese és poszt-darwini ostobaság." [1]

Heikki Räisänen finn bibliatudós ezt írja: „Felösleges az embereket rávenni a démonokra, és ezért a skizofréneket a szellemek kiűzésével gyógyítani. Felesleges azt kérni tőle, hogy várja meg a felhőkön eljövő Emberfiát, akire 2000 éve minden nemzedék vár a maga idejében a jelek értelmezésével. Értelmetlen azt kérni tőle, hogy higgye el, hogy egy mennyei isteni lény emberré lett, és azért járt a földön, hogy vérét ontsa az emberek bűneiért, hogy azonnal visszatérhessen mennyei otthonába. ( In Search of the Bible View , 1984) [12]

Az 1960-as években megjelent Isten halálának teológiája . John AT Robinson angol püspök ezt írta: "Nincs visszatérés a pre-szekuláris világnézethez, ahol Isten mindig "jelen van", hogy szükség esetén felhasználják, megvédjék vagy megfeddjék." [13] Robinson ellenezte a személyes Isten hagyományos teista felfogását: [14] A „keresztény ateizmus” fokozatosan bevett irányzattá vált Nagy-Britanniában. Don Cupitt ragaszkodott ahhoz, hogy a Biblia beszámolóját az ember megszabadulásáról és üdvösségéről el kell utasítani az intellektuális őszinteség nevében. A Biblia meséi a keresztényeket béklyóba szorították a zsidókhozmint a jogvallás és a keresztény áldozati tan foglyai. A kereszténységgel az az alapvető probléma, hogy megismétli a zsidó istenfogalmat. A Biblia istene Úr és Király akar lenni. Embereket követel maga előtt, és törvényei alá veti őket. [15] Nincs személyes isten. Krisztus nem isteni és nem hoz üdvösséget vagy pusztulást senkinek . [16]

John Shelby Spong azt mondja, hogy Isten egyházi teista felfogása emberi alkotás volt. [17] Spong szerint a Biblia állandósította az igazságtalanságot és gonoszságot szül. A Biblia megadta a jogot a természeti erőforrások kiaknázására. A nők leigázása Isten szavának eredménye. A homoszexuálisok üldözése és a zsidók tömeges pusztítása a Szent Könyv üzenete. [18] Spong szerint a Bibliában előforduló erőszak és elnyomó vallásosság okai mind az istenfogalomban, mind a húsvéti üzenetben kereshetők. Az egész megdöbbentőnek tartott üdvtan a zsidó gondolkodáson alapul. Az az Isten, aki megengedi, hogy fia meghaljon a kereszten, kegyetlen gyermekbántalmazó. A Bibliában leírt keresztény engesztelő tan erkölcsileg nem elfogadható. Az a történet, hogy Jézust megbüntették az emberek bűneiért, csak az Istennel való erőszakos kapcsolat benyomását kelti. [19]

»A templom, a zsinagóga és a templom istene már nem létezik. Ezeknek az istenségeknek mágikus, személyeskedő, manipulatív, természetfeletti, sőt néha bosszúálló erejét a történelem során nem az élet felemelésére, hanem a fennálló helyzet megáldására, a papság hatalmának erősítésére és a vagyont növelő államhatalmi projektek támogatására használták. és az uralkodó osztályok befolyása.» ( [20] )

»Hadd mondjam ki bátran és egyértelműen: Jézus nem halt meg a te bűneidért vagy az én bűneimért.

Juha Räikkä filozófus a Menny és föld: Bevezetés a vallásfilozófiába (1997) című könyvében a kereszténység morális kritikájáról ír. Räikkä olyan dolgokat sorol fel, amelyeket a kereszténység ellen használtak fel: a vak hit gyakran vezetett oda, hogy embereket kiraboltak, pusztítanak és gyilkolnak. A kereszténység elfogadása számos negatív és elítélendő következménnyel járt. A figyelemre méltó történelmi példák közé tartoznak a keresztes hadjáratok , a vallásháborúk, az inkvizíció , a boszorkányüldözés , az egyház erkölcsi hanyatlása és az ész használatának ellenállása. [24]

Még a mai társadalmakban is vannak negatív következményei a keresztény hagyománynak. A vallások agymossák az embereket, megfosztják őket önrendelkezési joguktól, anyagilag kizsákmányolják őket, öngyilkosságra késztetik őket , diszkriminálják a nem hívőket, diszkriminálják a homoszexuálisokat , elnyomják a véleménynyilvánítás szabadságát és lerombolják az őslakosok életmódját . Ilyen például a gyermekek szexuális zaklatása a templomokban, a házasságok vallási ébredés miatti felbomlása és az egyházak által gyakorolt ​​háborúskodás. Gyakran mondják, hogy a kereszténység befolyásolta a természet többi részét és más állatokatleigázása és a férfiak nőkkel szembeni felsőbbrendűségének doktrínája . A keresztény hagyomány negatív hatással lehet az emberek elméjére. A hívő ember szenvedhet állandó, szükségtelen bűntudattól , fatalista lehet , és az alázat fogalmának hangsúlyozása miatt elveszti motivációját az önálló cselekvésre, színlelésbe vagy félelem állapotába kerülhet . A kereszténység is beavatkozott a politikába és támogatta a hatalom felhasználását: a hívők gyakran ellenezték a társadalmi reformokat. [25]

Räikkä itt kijelenti, hogy a kereszténység számos pozitív következménnyel is járt. A vallás motivált a jó cselekedetekre. A hit által befolyásolt keresztények segítettek a szegényeken, gondoskodtak a betegekről, és tudást és értékeket adtak át másoknak. A vallások megvigasztalták az embereket, kedvességre és szerénységre tanítottak, részegeket gyógyítottak és lelki jólétet hoztak létre. Az egyházak nemzetközi segítséget és együttműködést végeztek. A kereszténység a művészetre és a tudományra is pozitív hatással volt. [26]

Räikä szerint például a kereszténység következményeinek és gyakorlatának értékelése és a keresztény tanítási rendszer erkölcsi értékelése két különböző dolog. A kereszténység híve cselekedhet erkölcstelenül, de a kereszténység nem feltétlenül követeli meg az erkölcstelen cselekvést. Másodszor, Räikkä rámutat, hogy ha a kereszténység nem is létezett volna, az emberek más vallás keretein belül vagy vallástól függetlenül elkövettek volna szörnyűségeket. A hit befolyásolhatja a jó vagy rossz cselekedeteket. [26]

---

A kereszténység kritikája írta: Fekete Árpád Ennek a könyvnek egyes részei korábban már megjelentek az Interneten 2017- ben „A kereszténység megismerése” című közkincs írás részeként (illetve még korábban más írások részeként), de a szerző jobbnak látta kijavítani annak hibáit, elhagyni a problémás részeket, és új részekkel egészíteni ki azt, valamint a témához kapcsolódó, régebbi angol nyelvű írásainak fordításával is növelni a könyv terjedelmét. Így olyan sok változtatás történt az eredeti művön, hogy új mű született, amelynek tehát a címe is megváltozott. „A kereszténység kritikája” című mű bekerült a Magyar Elektronikus Könyvtárba (MEK-be) is, szintén közkincs írásként. Mivel a szerző hibákat talált ebben is, ki kellett azokat javítania, és 2020. szeptember 4-én elkészített egy javított kiadást, ami szintén bekerülhetett a MEK-be az előző változat helyett (2020. november 9-én). Sajnos ez sem lett teljesen tökéletes, ezért ma, 2021. november 1-én elkészült egy újabb verzió, és a szerző kéri, hogy frissítsék ezt a MEK-ben is. Amennyiben ez a verzió bekerül a Magyar Elektronikus Könyvtárba, akkor szintén közkincs lehet. (Folyamatban van egy angol fordítás elkészítése is, de az valószínűleg nem lesz közkincs, egyenlőre.) A bibliai idézetek a Károli-Bibliából származnak, mivel az közkincs. A PDF-be és EPUB-ba ágyazott betűtípus a Tuffy, mivel az közkincs. Tartalom I. A pusztán a Bibliára épülő hitről II. A Mennyországhoz szükséges minimális hit keresése III. Környezetvédelmi elmélet IV. Keresztény-politikai katekizmus V. Fekete Árpád vallása VI. Engedett-e Jézus a kísértésnek?

I. A pusztán a Bibliára épülő hitről / „Az Özönvíz-mítoszokat talán azért találták ki, hogy magyarázatot adjanak arra, hogy tengeri állatok fosszíliái találhatók a hegyekben.” / 1. A Biblia egyik legfontosabb szereplője, Jézus Krisztus születése után feltehetőleg több, mint kétezer évvel (amikor ezt írom) a Biblia vallásának, a kereszténységnek és egy Bibliával szoros kapcsolatban álló másik vallásnak, az iszlámnak rengeteg követője van: több, mint bármely más földi vallásnak. Ezért is lenne fontos, hogy rámutassunk a Bibliában fellelhető hibákra, amelyek károsak a Bibliát olvasó egyénekre, és ezáltal az emberiségre nézve. Ebben a műben a Bibliának egy logikusan felépített kritikáját szándékozom nyújtani az olvasó számára, amely majdnem ugyanazt az utat járja be, mint az az ember, aki most ismerkedik meg a Bibliával. A Biblia Ószövetségi része (amely nagyjából megegyezik a zsidó vallás szent írásaival) olyan hosszú, hogy a keresztények általában inkább azt szokták javasolni, hogy a Biblia Újszövetségi részével kezdjük a Biblia olvasását, azon belül is az evangéliumokkal (az evangélium szó jelentése: Örömhír). Ezek nagyjából arról szólnak, hogy a Názáreti Jézus (akit a történelemben Jézus Krisztusként ismerünk) az ókorban, Izrael földjén nagyon hatékony tanító és csodás gyógyító tevékenységet végzett, de mivel erősen kritizálta a zsidók egy részét (például a „farizeusokat” és az „írástudókat”, avagy a szent írások ismerőit), és mivel önmagát Isten Fiának (pl. Jn:15:1- 6), vagy valamilyen hasonló nagy hatalomnak tekintette (pl. Jn:6:48-58), halálra ítélték és keresztre feszítették. A Biblia szerint azonban a keresztre feszítés által okozott halála után három (vagy kevesebb) nappal feltámadt, és megalapította a kereszténységet. Így szól ez a rész Márk Evangéliumában (Mk:16:14-20): Azután, mikor asztalnál ülnek vala megjelenék magának a tizenegynek, és szemükre hányá az ő hitetlenségöket és keményszívűségöket, hogy azoknak, a kik őt feltámadva látták vala, nem hivének, És monda nékik: Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek. A ki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül; a ki pedig nem hiszen, elkárhozik. Azok pedig, a kik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak. Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak. Az Úr azért, minekutána szólott vala nékik, felviteték a mennybe, és üle az Istennek jobbjára. Azok pedig kimenvén, prédikálának mindenütt, az Úr együtt munkálván velök, és megerősítvén az ígét a jelek által, a melyek követik vala. Ámen! Ezek szerint itt olvasható a Bibliának az a része, amely önmagában is rosszabbá teszi a kereszténységet (például) a Buddhizmusnál: „Aki nem hisz, elkárhozik.” (A kárhozat pedig napjainkban azt jelenti: örök szenvedés vár rá a Pokolban.) Néhány félősebb fiatalnak ez olyan lelki terrort jelenthet, amely vak hitre késztetheti őket, és ezáltal akár lelki betegséget is okozhat náluk (de erről talán később). Nem könnyű azonban meghatározni, hogy pontosan miben kellene hinni ahhoz, hogy üdvözüljünk. Napjainkban többféle keresztény felekezet van, amelyek mellett más és más érvek szólnak. De egyik közismert felekezet sem híres arról, hogy az átlagos tagjai (1) ördögöket űznek, (2) új nyelveken szólnak, (3) kígyókat emelnek fel, (4) ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, (5) betegekre teszik rá kezüket, és azok meggyógyulnak. Ha pedig így van, akkor az új hívő talán mindaddig bizonytalan lesz a saját üdvösségében (és abban, hogy ő elég jó hívő-e), míg ő is képes nem lesz produkálni az említett jeleket. Hasonló okokból, az új hívő valószínűleg nem is akar csatlakozni azokhoz a felekezetekhez, amelyekben nem tud hinni (hiszen nem űznek ördögöt, nem szólnak új nyelveken, nem emelnek fel kígyókat, nem isznak halálosat és maradnak élve utána, és nem teszik rá betegekre a kezüket úgy, hogy azok meggyógyuljanak). Tehát, az új hívő a Bibliát valószínűleg önállóan értelmezi, vagy esetleg valamilyen keresztény szekta tagja lesz. Ez pedig újabb problémákhoz vezethet… Fekete Árpád – A kereszténység kritikája (2021.11.01.) 2/39 Fekete Árpád – A kereszténység kritikája (2021.11.01.) 3/39 2. Ott tartunk tehát, hogy az új hívő kezébe vette a Bibliát, és a Márk Evangéliumának végén leírt kárhozattól való félelmében elkezdett vakon hinni benne. Valószínűleg nem gondolt arra, hogy az említett kárhozat csak azokat érintheti, akik Jézus eredeti tanítványainak, az apostoloknak a szavát nem hiszik el (akik pedig állítólag csak azt hirdették, amiket közvetlenül tapasztaltak, lásd 1Ján:1:1-3), és valószínűleg arra sem gondolt, hogy a „kárhozat” itt nem örök kárhozatot jelent (az egyik „végső” helyen, Pokolban), és arra sem, hogy Jézus egyszerűen csak hazudott vagy tévedett, amikor ezeket mondta. Ehelyett a evangéliumok (és az azokban leírt hatásos retorika és csodás gyógyulások) szinte hipnotizálhatták őt, és az emberiség tekintélye és tisztelete azt sugallhatták neki, hogy annak keresztény múltja csak jó lehet. Szóval, az új hívő a Bibliának valószínűleg ugyanolyan, vagy talán még nagyobb tekintélyt kezdett tulajdonítani, mint az abban bemutatott apostoloknak. Az is lehet, hogy a csodákban azután kezdett el hinni, miután bármely más spirituális kultúrában, például a parapszichológiában vagy a reikiben elég bizonyítékot talált arra, hogy ilyen csodák létezhetnek. Ez felkelthette az érdeklődését az Újszövetség iránt, amit akár ingyen is megkaphatott buzgó keresztényektől, például a Gedeon Társaság tagjaitól. (Legalábbis így lett keresztény ennek a műnek a szerzője, mielőtt csalódott volna a vallásban.) Tehát, ott tartunk, hogy az új hívő a Bibliát olvassa, amiben úgy érzi, hogy vakon kell hinnie (ha üdvözülni akar). Néhány bibliai részt, például a szeretetről és a gyógyulásokról szóló részeket vagy a Hegyi Beszédet (vagy annak elejét: Mt:5:1-12) szimpatikusnak találhat, más részek felett átsiklik, de ezek közé bekeverve talál olyan részeket is, amikkel nem tud mit kezdeni, mert hátrányosan érintik, de kíváncsivá teszik őt, hogy mi lehet ezek értelme (szóval ezek a meghökkentő részek nagyobb hangsúlyt kaphatnak nála, mint mások). Itt most ezeket a részeket tárgyaljuk. Nézzük először is a hívőnek a szüleivel való kapcsolatáról szóló részeket. Máté Evangéliumában együtt szerepelnek ezek (Mt:10:34-38): Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert. Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támaszszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa közt; És hogy az embernek ellensége legyen az ő házanépe. A ki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és a ki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám. És a ki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó én hozzám. Ennél is „erősebben” fogalmaz Lukács Evangéliuma (Lk:14:25-27): Megy vala pedig ő vele nagy sokaság; és megfordulván, monda azoknak: Ha valaki én hozzám jő, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom. És valaki nem hordozza az ő keresztjét, és én utánam jő, nem lehet az én tanítványom. Így szól Lukács Evangéliuma a keresztények családi békéjéről (Lk:12:51-53): Gondoljátok-é, hogy azért jöttem, hogy békességet adjak e földön? Nem, mondom néktek; sőt inkább meghasonlást. Mert mostantól fogva öten lesznek egy házban, a kik meghasonlanak, három kettő ellen, és kettő három ellen. Meghasonlik az atya a fiú ellen, és a fiú az atya ellen; és az anya a leány ellen, és a leány az anya ellen; napa a menye ellen, és a menye a napa ellen. A keresztények új hite sok esetben valóban nincs jó hatással a családi békére, hiszen a családtagokat zavarhatja az új hit. De vajon a hívőnek is proaktív módon „meg kell gyűlölnie” a családtagjait, és vajon ennek minden esetben így kell lennie? (Máté Evangéliuma szerint elég, ha a keresztény ember jobban szereti Jézust, mint a saját szüleit, és ehhez Lukács Fekete Árpád – A kereszténység kritikája (2021.11.01.) 3/39 Fekete Árpád – A kereszténység kritikája (2021.11.01.) 4/39 Evangéliuma szerint némely esetben szükséges lehet az, hogy meg is gyűlölje őket. A Biblia fordítása és félreérthetősége miatt azonban előfordulhat, hogy a vakon hívő ember még annál is inkább megrontja a kapcsolatát a családjával, mint ahogyan azt Biblia megkívánta volna.) Jó kérdés, hogy hogyan állhat fenn ennek alapján egy keresztény család, keresztény szülők keresztény gyermekeivel… Kommentár nélkül még ehhez a témához tartozik a következő bibliai idézet (1Ján:3:8-10): A ki a bűnt cselekszi az ördögből van; mert az ördög kezdettől fogva bűnben leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa. Senki sem cselekszik bűnt, a ki az Istentől született, mert benne marad annak magva; és nem cselekedhetik bűnt, mivelhogy Istentől született. Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: a ki igazságot nem cselekszik, az egy sem az Istentől való, és az sem, a ki nem szereti az ő atyjafiát. 3. Az imént egy olyan esetet láthattunk, ahol a Biblia gonoszsága vagy legalábbis a helytelen értelmezése problémákat okozhat a hívőnek (aki valószínűleg egyedül értelmezi a Bibliát, hiszen nem talál elég jó csodatévő keresztény mentort és hiteles felekezetet). Nézzünk meg most még egy másik vitatott témát, ahol a Biblia nagy károkat okozhat a vakon hívőnek: ez pedig az öncsonkítással kapcsolatos bibliai részek témája. Máté Evangéliumában a paráznasággal összefüggésben olvasható az öncsonkítás javaslata (Mt:5:27-30): Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne paráználkodjál! Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kivánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében. Ha pedig a te jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék. És ha a te jobb kezed botránkoztat meg téged, vágd le azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék. A Biblia újabb fordításaiban a „megbotránkoztat” szó helyett például a „bűnre csábít” kifejezés szerepel. Most nézzük meg azt a bibliai részt, amivel az előbb idézett részt a vakon hívő keresztény összekapcsolhatja (Mt:19:8-12): Monda nékik: Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte volt meg néktek, hogy feleségeiteket elbocsássátok; de kezdettől fogva nem így volt. Mondom pedig néktek, hogy a ki elbocsátja feleségét, hanemha paráznaság miatt, és mást vesz el, házasságtörő; és a ki elbocsátottat vesz el, az is házasságtörő. Mondának néki tanítványai: Ha így van a férfi dolga az asszonynyal, nem jó megházasodni. Ő pedig monda nékik: Nem mindenki veszi be ezt a beszédet, hanem a kinek adatott. Mert vannak heréltek, a kik anyjuk méhéből születtek így; és vannak heréltek, a kiket az emberek heréltek ki; és vannak heréltek, a kik maguk herélték ki magukat a mennyeknek országáért. A ki beveheti, vegye be. A Biblia újabb fordításaiban a „kiherél” szó helyett például a „képtelenné tesz a házasságra” kifejezés, vagy az „eunuch” szó szerepel. Előfordulhat, hogy a vakon hívő az előbb idézett két bibliai rész alapján úgy érzi, hogy csak úgy kerülheti el a paráznaság bűnét, ha kasztráltatja magát. A mi korunkban azonban ez nem olyan gyakori, mint az ókorban, és akár lelki betegnek is tarthatják miatta a vakon hívőt. Ha pedig pszichiátriai gyógyszereket írnak fel neki emiatt, akkor az ezen gyógyszerekhez való hozzászokás után akár már valódi pszichiátriai betegség is kialakulhat nála. Ne is beszéljünk arról az esetről, hogy mi van akkor, amikor a kasztrálás sikerrel jár… (Egyesek szerint az egyik ókeresztény író, Órigenész valóban kasztráltathatta magát.) A vakon hívőknek az előbb említetteken kívül a Biblia egyéb részei is károkat okozhatnak, álljon itt kommentár nélkül a következő (Mt:5:39-42): Fekete Árpád – A kereszténység kritikája (2021.11.01.) 4/39 Fekete Árpád – A kereszténység kritikája (2021.11.01.) 5/39 Én pedig azt mondom néktek: Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem a ki arczul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orczádat is. És a ki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda néki a felsőt is. És a ki téged egy mértföldútra kényszerít, menj el vele kettőre. A ki tőled kér, adj néki; és a ki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól. 4. Most tegyük fel, hogy a vakon hívő elfelejti a Márk Evangéliumának a végén írt állításokat arról, hogy a hívők (1) ördögöket űznek, (2) új nyelveken szólnak, (3) kígyókat emelnek fel, (4) ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, (5) betegekre teszik rá kezüket, és azok meggyógyulnak. Tegyük fel azt, hogy ezek az állítások nem motoszkálnak tovább a vakon hívő tudattalanjában, és ezáltal ő hajlandóvá válik arra, hogy csatlakozzon valamilyen keresztény közösséghez (amelyik nem igazán produkálja az említett jeleket vagy csodákat). Melyik keresztény közösséghez csatlakozzon? Akit a Biblia olvasása tett kereszténnyé, ahhoz (eleinte) valószínűleg közelebb állnak a protestáns egyházak, mint a katolikus vagy ortodox egyházak, hiszen a protestáns egyházak (mint pl. a Lutheránus / evangélikus, a református vagy a baptista egyház) hitének alapja (állítólag) elsősorban a Biblia. A protestánsok nem szólítják a papjaikat „atyának”, mint a katolikusok, és ezáltal úgy tűnik, hogy jobban betartják a Biblia erre vonatkozó tanácsát vagy parancsolatát (Mt:23:8-10): Ti pedig ne hivassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus; ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyátoknak se hívjatok senkit e földön; mert egy a ti Atyátok, a ki a mennyben van. Doktoroknak se hivassátok magatokat, mert egy a ti Doktorotok, a Krisztus. Itt persze fennáll az az értelmezési lehetőség, hogy ez a tanács vagy parancsolat csak azoknak az embereknek szólhatott, akikhez akkor Jézus éppen intézte a szavait… de ha ez már belekerült a Bibliába, mégis inkább úgy érezzük, hogy az olvasóknak is szólhat ez. Egy másik bibliai tanács, amit a katolikusok nem tartanak be, hogy a püspökök (és a diakónusok) legyenek egyfeleségű emberek, hiszen a katolikus papok és püspökök vállalják a cölibátust, a papi nőtlenséget, bár a pápa talán házasodhatna (1Tim:3:1-5): Igaz ez a beszéd: Ha valaki püspökséget kiván, jó dolgot kíván. Szükséges annakokáért, hogy a püspök feddhetetlen legyen, egy feleségű férfiú, józan, mértékletes illedelmes, vendégszerető, a tanításra alkalmatos; Nem borozó, nem verekedő, nem rút nyereségre vágyó; hanem szelíd, versengéstől ment, nem pénzsóvárgó; Ki a maga házát jól eligazgatja, gyermekeit engedelmességben tartja, minden tisztességgel; (Mert ha valaki az ő tulajdon házát nem tudja igazgatni, mimódon visel gondot az Isten egyházára?) Rövidebben, a Biblia szerint a diakónusok is legyenek egy feleségűek (1Tim:3:12): A diakónusok egy feleségű férfiak legyenek, a kik gyermekeiket és tulajdon házaikat jól igazgatják. Ezt a bibliai javaslatot a katolikusok közül jelenleg csak az „állandó diakónusok” egy része tartja be (bár, a katolikus papi nőtlenség talán védhető úgy, hogy a Timótheushoz írt első levél írásának idején nem volt elég nőtlen férfi papnak, és csak ezért javasolta Pál az egy feleséget, máshol viszont már ő is nőtlenséget javasol: 1Kor:7:7-9). Az előbb említett és egyéb indokok (például a történelemben a katolikus „bűnbocsánatárusok” gyakorlata, vagy a bálványimádáshoz hasonló katolikus szentképek és szobrok) alapján a Bibliát olvasó emberhez valószínűleg közelebb állnak a protestánsok, mint a katolikusok. De ez nem jelenti azt, hogy a protestánsok Fekete Árpád – A kereszténység kritikája (2021.11.01.) 5/39 Fekete Árpád – A kereszténység kritikája (2021.11.01.) 6/39 teológiája, liturgiája és szokásai tökéletesek lennének! Más szóval, nem biztos, hogy ők jobban értelmezik a Bibliát annál a tehetséges embernél, aki a Bibliát önállóan olvassa, és a teológiáját pusztán a Biblia alapján építi fel… Bár, az is igaz, hogy a protestánsok is segíthetnek abban, hogy lebeszéljék a vakon hívőt arról, hogy meggyűlölje a szüleit, vagy hogy kasztráltassa magát. A különböző protestáns egyházak és keresztény közösségek a Bibliát más-más módon értelmezhetik, amelyek között lehet akár nagyjából helyes értelmezés is (ami természetesen nem jelenti azt, hogy a Biblia igaz lenne, vagy a kereszténység jó vallás lenne). 5. A sok hiba, amit a különböző protestáns keresztény felekezetek vétenek, a Bibliában hívő ember kálváriája szempontjából érdekes (ide tartozhat talán: Mt:16:5-12). Tekintsük most ezek közül csak a Baptista Egyházat, mert ezen mű szerzője csak ezt ismerte meg közelebbről. A baptistáknál a „megtérés” által válik valaki kereszténnyé, ami akár a Biblia felületes ismerete után is megtörténhet (ezután azonban ajánlott neki a Bibliát gyakran olvasnia). Csak azt kell elhinnie, hogy megtérés nélkül minden ember (magát Jézus Krisztust kivéve) bűnös, és ebből az állapotból csak Jézus Krisztus áldozata (kereszthalála és feltámadása) által üdvözülhet, ami ingyenes, és csak el kell hinni és el kell fogadni (hogy ő az Úr, és meghalt értünk) és meg kell köszönni (hogy szenvedett „helyettünk” és „miattunk”), ezután pedig a (feltámadásban való) hit által üdvbizonyossága is lehet. A megtérést követi a bemerítés (a keresztelés megfelelője), amit a baptistáknál felnőttkorban szoktak elvégezni. Nos, ezzel a teológiával van néhány probléma… Az egyik probléma az, hogy Jézus valószínűleg nem „helyettünk” szenvedett: Jézus után az apostolok nagy részét szintén kivégezték, a katolikusoknak pedig szintén szenvedésekben van részük (amelyek egy részét a keresztény mivoltukból fakadóan vállalják), erre mondják azt, hogy „mindenkinek megvan a maga keresztje”. Sok ember talán többet is szenved élete során, mint amennyit Jézus szenvedett. De ez a probléma talán mégsem mond ellent a baptista hitnek, hiszen a hívő elhiszi, hogy Jézus áldozata óvja meg őt a Pokol szenvedéseitől. Viszont úgy tűnik, hogy problémás marad benne az, hogy ez az állítás logikailag önmagára hivatkozik: „Jézus helyettem is szenvedett, ha elhiszem, hogy Jézus helyettem is szenvedett” (de ha nem hiszem el, akkor nem). A másik probléma az, hogy a Biblia alapján nehéz bizonyítani, hogy Jézust „miattunk” (vagy ahogy némelyik megtérő ima fogalmaz, „miattam”), illetve a „bűneinkért” vagy a „bűneink miatt” feszítették keresztre. Hogyan halhatott meg Jézus a mi bűneinkért (illetve a modern keresztények bűneiért), ha mi még nem is éltünk abban az időben? Hogyan lehetett (volna) később az ok, mint az okozat? Honnan jön ez a hit? Pl. János apostol első leveléből (1Jn:2:2): És ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is. Ugyanebből a levélből máshol (1Jn:4:10): Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a a mi bűneinkért. Esetleg Pál apostolnak a Rómaiakhoz írt leveléből (Róm:4:23-25): … De nemcsak ő érette iratott meg, hogy tulajdoníttaték néki igazságul, Hanem mi érettünk is, a kiknek majd tulajdoníttatik, azoknak tudniillik, a kik hisznek Abban, a ki feltámasztotta a mi Urunkat a Jézust a halálból, Ki a mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért. Vagy Pál apostolnak a Korinthusbeliekhez írt első leveléből (1Kor:15:3-4): Mert azt adtam előtökbe főképen, a mit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint; És hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint;

Ben. Cain

(1) A kereszténység elbagatellizálja Istent azáltal, hogy szó szerint értelmezi mítoszait Igen, vannak keresztény filozófusok és misztikusok, akik elvont teológiákat dolgoznak ki, és vannak haladók, akik kereszténynek mondják magukat, bár a kereszténységet sztoikus bölcsességre vetik le, vagy a teológiát naturalista metaforák sorozataként értelmezik.

De a kereszténység lényege két évezred óta az az elképzelés, hogy Isten megtestesült egy bizonyos emberben, aki egy adott időben és helyen élt, halt meg és újra élt. Ez a hitvallás értelmezhető metaforaként vagy allegóriáként, midrásként vagy fikcióként, de a legtöbb keresztény úgy értelmezi, mint a tényleges események szó szerinti, történelmi jelentését. Mégis, egy igazi vallásnak örülnie kell, ha olyan mítoszokat tartalmaz, amelyeknek nem kell másnak álcázni magukat.

A keresztények nem annyira elégedettek, ezért történelmi tények kérdései foglalkoztatják őket, ami arra készteti őket, hogy Tarzusi Pált kövessék, és azt gondolják, hogy a vallási meggyőződés fontosabb, mint az etikai tettek. Furcsa módon Pált nem érdekelte egyetlen történelmi Jézus sem, de a gnosztikus, orfikus teológiája azt jelentette, hogy a hitünk és nem a tetteink által mentettek meg minket a bűntől. Konkrétan hinnünk kell Jézusban, hogy a mennybe juthassunk, a legtöbb keresztény szerint, mivel az Isten, mint Jézus kiállt helyettünk, és már elvégezte az összes igazlelkű munkát, amit valaha is remélhettünk.

A keleti ortodox keresztények szintén hangsúlyozzák a megtestesülést és a Jézusba vetett hitet, de nem hiszik, hogy Jézus helyettesített minket, vagy nem fizette meg a bűn árát. Ehelyett azt gondolják, hogy Jézus egyesítette az emberi és az isteni természetet, így a mi feladatunk Jézus utánzása és önmagunk istenítése. Ezt úgy tesszük, hogy bűnbánatot tartunk és elmélkedünk a keresztény szimbólumokon, amíg meg nem tisztítjuk mentalitásunkat, hogy pozitívan tudjunk részt venni az isteni energiákban a túlvilágon, ahelyett, hogy a bűn és a tudatlanság megátkoznánk, hogy szörnyűnek érezzük Isten közvetlen jelenlétét.

Az idő múlásával a kérdéses keresztény hiedelmek egyre irracionálisabbá váltak, mivel a bizonyítékok elhalványultak és az idők megváltoztak. Ennek eredményeként az átlagos keresztény vallási tapasztalata gyenge vagy téveszmés. Ennek kompenzálására a keresztény bizonyos konvencionális pózokat vesz fel, és ezt vagy azt az előírt szlogent vagy mantrát vesz fel, hogy úgy tegyen, mintha „elragadta volna a Szentlélek”.

A spiritualitás minden ilyen szívből jövő kifejezését szigorúan korlátozni kell ebben a vallásban, hogy megvédjük a keresztény intézmények előjogait. Ez a minta már korán kialakult, amikor a keresztény gnoszticizmust eretneknek nyilvánították. A keresztény literalizmus nem a valódi csoda bizonyítékainak védelmének szükségességéből indult ki, hanem egy machiavelli cselnek, amely az Istentől Jézuson át az apostolokig, és így a megalapított egyházig terjedő szellemi őrzési lánc létrehozására irányult.

A politika ezzel beszennyezte a keresztény szentírásokat, amelyeket a szerkesztők és az a tanács katolizált, amely egy bibliai kánont alkotott, hogy szembeszálljon Marcion egyszerűbb gnosztikus kánonjával. Valójában a kereszténység lényegében az ősi misztériumkultuszok politikai, literalizált vagy historizált változata, amely kétezer évig tartott.

Mondanunk sem kell, hogy egy isten, amely elférne egyetlen ókori galileai emberben, aligha lenne méltó az imádatra, nem is beszélve egy olyan istenségről, amelyet az Egyház borongós történelme minden alkalommal beszennyez. Az Egyház egyetlen bűne sem számítana sokat, ha a kereszténység nem tette volna a szó szerinti, történelmi igazság bálványát. Ha az Egyház politikai manőverezésének és a laikusok tudatlanságának és hiszékenységének kazuisztikus kizsákmányolásának későbbi története mélységesen kiábrándító, miért gondolhatná bárki is, hogy a vallás eredete és korai története érintetlen és természetfeletti volt?

(2) A kereszténység bagatellizálja a világot azáltal, hogy a látszólagos istenséget Jézusban és keresztáldozatában összpontosítja. A keresztény literalizmus csak az egyik oldala annak a kettősségnek, amely e vallás szerves részét képezi. A megtestesülés doktrínája csak önellentmondás, mint a négyzetes körről szóló beszéd, így az ellentmondás mindkét oldalát hangsúlyozhatod, hogy különböző katasztrófákat kapj, amelyek a lényegi értelmetlenségből származnak. Azáltal, hogy Istent és a természetfelettit a természet egy részével azonosítja, a kereszténység az előbbit az utóbbira redukálja, ami a szent furcsaságának megszüntetésével elkerüli a vallás szükségességét.

De ugyanez a kétoldalúság a természet csodáit is Isten egyszülött Fiának puffadtságává redukálja, mivel az univerzum többi része bukott hely. Ezért olyan bűn a kereszténységben a büszkeség, és ezért ütközik ez a vallás a világi humanizmussal, mert a keresztényeket történetük egy-egy szereplőjének élete foglalkoztatja.

A mítosz spirituálisabb vagy egzisztenciálisabb olvasata az lenne, hogy Jézus modellje annak, amit mindannyiunknak tennünk kellene. Akárcsak a hinduizmusban vagy a dzsainizmusban, talán mindannyian eredendően vagy potenciálisan isteniek vagyunk. A keleti kereszténység közelebb kerül ehhez a misztikus, panteisztikusabb felfogáshoz, de amíg az „evangéliumot” szó szerint értelmezik, a keresztények kénytelenek lesznek démonizálni a hősiesség világi megnyilvánulásait.

A kereszténység tehát szemben áll a tudomány és az autentikus filozófia humanista szellemével, mivel az értelem a bukott világ része lenne. Igaz, okra lenne szüksége ahhoz, hogy értékelje a kereszténység történelmi állításainak puszta szó szerinti igazságát. Az értelem azonban áruló a keresztény számára, mivel a kereszténység történelmi bizonyítékai túlságosan gyengének bizonyultak ahhoz, hogy igazolják azt a bizonyosságot, hogy a keresztényeknek motiválniuk kell keresztes hadjárataikat minden nem keresztény életforma ellen.

A leghírhedtebb, hogy a négy állítólagos szemtanú Jézus életéről szóló beszámolója közül három kiderült, hogy egyetlen forrás (Márk) két redakciója (Máté és Lukács), míg a negyedik (János) egy későgnosztikus evangélium volt, amely egy egészen más Jézust és mást mutat be. amely szintén nagyrészt Markon alapulhatott. A kritikus történészek az aktusokat tendenciózusnak és csak néha véletlenül pontosnak tekintik az események történeti leírásának. Pál levelei, amelyek ütköznek az Apostolok Cselekedeteinek katolizált korai egyházképével, alig szólnak a történelmi Jézusról (különösen az eredeti görög nyelven).

A keresztény literalizmus tehát baklövésnek bizonyult, mivel az első századi Palesztinában bizonyos állítólagos történelmi tényekre való hivatkozás elősegítette az értelmet, mint e vallás döntőbíróját, és a kritikai nyomozási módszerek végül megfosztották a kereszténységet tekintélyétől, bemutatva, milyen meglepő mértékben a tények nem állnak az oldalán.

A keresztyén kettősség azonban megsegít, mivel a keresztény kárpótol azzal, hogy az észtől a hit felé fordul, ha az út sziklássá válik. A keresztényt így arra ösztönzik, hogy azt gondolja, hogy egyedül Jézus volt teljesen isteni természetű, a természet összes többi része elesett és ördögök irányítják, ezért minden olyan érvet vagy tudományos megállapítást elvethet, amely nem tetszik neki, mint gonosz zavaró tényezőt. A kereszténység így önerősítő tévedéssé fajul.

(3) A keresztény kettősség olyan eredendő elméleti ellentmondásokat okoz, amelyek arra késztetik a keresztényeket, hogy figyelmen kívül hagyják vallásuk intézményi kompromisszumait. A keresztények kezdettől fogva az alapvető tanaikban rejlő kirívó önellentmondások erényévé váltak. Pál azt mondta, hogy a kereszt bolondság azoknak, akik elvesznek és nem üdvözülnek (1Kor.1:18). Jézus egyszerre volt teljesen Isten és teljesen ember. Isten egy, de három különálló személy is. A világegyetem Teremtője egy olyan ember lett, akit elárultak, és aljas halált halt. Isten szeret minket, de ragaszkodik ahhoz is, hogy mindenkit a pokolban örökre megbüntessen, hacsak nem valljuk be, hogy megérdemeljük, hogy keresztre feszítsenek, és köszönjük Istennek, hogy helyettünk halt meg. Vagy Isten tökéletes, de kozmikus munkája hibás, és ördögök lepték el, és az univerzumot meg kellett menteni az isteni hídépítés döntő mozzanatával, amely bolygónkon a Krisztus előtti első században történt.

Kereszténynek lenni annyit jelent, mint elfogadni egyes ilyen tanok ostobaságát és összefüggéstelenségét, és mindenképpen hinni Istenben. Ez az evolúciós fogyatékosság elvével magyarázható . Azzal bizonyítjuk, hogy milyen erősek és megbízhatóak vagyunk, hogy mennyire vagyunk képesek megbirkózni a további nehézségekkel. A legnagyobb, legnehezebb farkú páva bizonyítja, hogy genetikailag alkalmas, mert a baljós farok nem lassítja le. Hasonlóképpen megmutatjuk, mennyi pénzfeleslegünk van azzal, hogy feltűnő fogyasztási cselekményekre pazaroljuk.

Az abszurditás elfogadása lehet a lényeg. A vallás esetében az ügy iránti hűségünket azzal bizonyítjuk, hogy elfogadjuk azokat, amelyek valójában rosszindulatú, tarthatatlan elvek. Ez a legnyilvánvalóbb az olyan kultuszok esetében, mint a Szcientológia, amelyek nevetséges, plagizált hitvallásaik vannak. De a kereszténység az egyetlen nagy vallás, amely kifejezetten erényt ad központi tanításainak elismert ostobaságából.

A Tizenkilenc nyolcvannégyben George Orwell megmutatta, hogyan lehet az ilyen hűségteszteket disztópikus célokra kihasználni. Ahogy a logikából tudjuk, ellentmondásból ( reductio ad absurdum ) bármit bebizonyíthatsz . Ez azt jelenti, hogy ha egyszer rávehetsz valakit arra, hogy egy ellentmondás mindkét oldalát igaznak fogadja el, akkor tiéd az illető gondolata, mivel ráveheted, hogy bármit elhiggyen.

Hasonlóképpen, ha egyszer rögzíted a megtestesülés és a Szentháromság bolondságait, az ember alkotta szentírás tévedhetetlenségét és a második eljövetel késleltetését, ráveheted a keresztényeket, hogy nyugodtan vegyék azt a tényt, hogy az Egyház ugyanabban az időben teremtett otthont. Római Birodalom, amely állítólag kivégezte Jézust. A keresztények elfogadnák, hogy az Egyháznak joga van kínozni és kivégezni az eretnekeket és a hitetleneket Jézus nevében, miközben Jézus azt mondta, hogy a követőinek el kell fordítaniuk a másik arcukat. A keresztények örömmel kerestek kifogásokat a háborúra, a rabszolgaságra, a nőgyűlöletre, az imperializmusra, a fogyasztásra és a groteszk vagyoni egyenlőtlenségre.

Amennyire az Újszövetségből bárki meg tudja állapítani, Jézus kultúraellenes személyiség volt, aki lemondott kora világi és vallási konvencióiról, azt állítva, hogy a jelenlegi rend arra van ítélve, hogy Isten ereje a feje tetejére állítja. Prédikációja az esszénusokéhoz, a cinikusokéhoz és a sztoikusokéhoz volt hasonlítható. Azt mondta, az embereknek úgy kell élniük, mintha a világ a vég küszöbén állna, és örökkévaló sorsuk a túlvilágon lógna a mérlegen. Etikai normái magasak voltak, mivel azt mondta, hogy Isten a szívünk és az elménk felett ítélkezik, nem csak a rituálékhoz való ragaszkodásunkról. Azt mondta, nem a földi boldogságra kell törekednünk, hanem minden időnket a szegények és betegek megsegítésére kell fordítanunk, hiszen a világi siker mások kárán hiábavaló a nagy képben.

Ám a keresztény intézmények újra és újra elárulták Jézus üzenetét, és abszurditásokba oktatva oktatták a keresztényeket, hogy ezzel rendben legyenek.

A vallásos emberek számára, akik a keresztre feszítés megaláztatását nyakukban hordott ékszerré változtatták, csoda, hogy a keresztények nem szégyellik jobban vallásukat. Valójában ez az önámítás képessége önmagában csodálatos, ha valami az, de bizalmat ébreszt egy egészen másfajta istenség iránt.

• ↑ Benjamin Cain: Top Three Criticisms of Christianity, May 26, 2020

Felhasznált egyéb anyagok

• Ez a szócikk részben vagy egészben a Criticism of Christianity című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
• Ez a szócikk részben vagy egészben a(z) Критика христианства című orosz Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
• Ez a szócikk részben vagy egészben a Critique du christianisme című francia Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
• Fekete Árpád: A kereszténység kritikája
• Herbert Schnädelbach: Der Fluch des Christentums (németül) Quelle: DIE ZEIT, 2000. Mai 11.
• The Spiritual Life: Criticism Of Christianity