Ugrás a tartalomhoz

Feltámadás (vallás)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Feltámadás szócikkből átirányítva)
Ez a szócikk a vallásokban megtalálható eseményről szól. Hasonló címmel lásd még: Feltámadás (egyértelműsítő lap).

A feltámadás vagy anasztázis (a görög ανά-στασης anasztaszisz szóból, melynek jelentése ’valakit felállítani’) a halál utáni újjáéledés, egy már hosszabb ideje meghalt ember vagy élőlény új életre kelése. Nem összetévesztendő a klinikai halál állapotából való visszatéréssel. Mint természetfeletti, a tudomány által nem megmagyarázható esemény elsősorban a fő ábrahámi vallásokban található meg. A keleti vallásokban hasonló a reinkarnáció tana, amelyben ugyanaz az élőlény vagy istenség visszatér, hogy egy másik testben szülessen meg.

A keresztény hit középpontjában Jézus kereszthalálát követő feltámadása, majd mennybemenetele és a világ végét követő feltámadás áll, amikor Isten mindenkit megítél az élete alapján. A halottak általános feltámadása az ábrahámi vallások eszkatologikus hite. A keresztények, zsidók és a muszlimok szerint a végítéletkor minden valaha élt ember fel fog támadni.

Nem ábrahámi vallások

[szerkesztés]

A feltámadásról már néhány ősi, nem ábrahámi vallás ír a Közel-Keleten. Néhány fennmaradt egyiptomi és kánaáni írás olyan meghalt és feltámadó istenekre utal, mint például Ozirisz és Baál.

Ókori egyiptomi vallás

[szerkesztés]

Az Amarna-levelek alapján az ókori egyiptomi vallásban hittek abban, hogy a halottak "feltámadása" azonnali, azaz az egyén a halála után a láthatatlan világban tovább él.[1]

Zoroasztrizmus

[szerkesztés]

A zoroasztrizmus szól az utolsó ítéletről és a halottak feltámadásáról.

Hinduizmus

[szerkesztés]

A hinduizmus a lélekvándorlásban (szanszára) hisz. Bizonyos szövegek egyes személyek feltámadására is utalnak, azaz egy magas szintre emelkedett guru vagy szent képes feltámadni vagy mást feltámasztani.[2][3]

Buddhizmus

[szerkesztés]

A buddhizmus tanai alapján – a hinduizmushoz hasonlóan, – az élőlények a folyamatosan ismétlődő születés és halál sorozatában élnek.

Bővebben: újraszületés (buddhizmus)

Iszlám

[szerkesztés]

A világ végén bekövetkező általános feltámadásba (arab: البعث بعد الموت) vetett hit kulcsfontosságú a muszlimok számára. A Korán a testi feltámadásra helyezi a hangsúlyt, szakítva az iszlám előtti arab halálfelfogástól.[4]

Egyéb

[szerkesztés]

A spiritizmus szerint a feltámadás egy spirituális világban közvetlenül a fizikai test halála után következik be. [5]

Kereszténység

[szerkesztés]

Ószövetség

[szerkesztés]

Az első emberpár megteremtésekor halhatatlan volt, de Ádámnak és Évának azonban csak feltételes volt a halhatatlansága. A halhatatlanság még nem volt az övék; csak a lehetősége állt előttük annak, hogy azt végleg megszerezzék; de a bűnesettel elvesztették azt. Mivel az ember bűnt követett el, tökéletlen lett, az utódai sem örökölhették tőle az örök életet (ld. eredeti bűn). A feltámadás viszont az első emberpárnak és minden utódjának az örök élet reményét nyújtja.

A feltámadás Ábrahám [6] Jób [7] és Dániel próféta [8] hitének alapja volt.

A feltámadásról ószövetségi esetek:

Jézus Krisztus
Sablon:Jézus

Jézus kora

[szerkesztés]

A zsidó vallásban már Krisztus előtt megjelennek a feltámadás reményének csírái. Jézus idejében a Tórát tisztelő szadduceusok csoportja nem hitt a feltámadásban,[12][13] míg a farizeusok hitték azt.[14]

Jézus az Újszövetség alapján maga is feltámasztott embereket:

Kereszthalála után harmadnap maga is feltámadt.[15] A kereszténység Jézus Krisztus halálának és feltámadásának hitére épül:

„Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem.”[16]

A keresztény világban a húsvét ünnepe máig erre az eseményre épül.

Jézus, miután győzött a halálon, kijelentette: „Én vagyok a feltámadás és az élet”.[17] Majd ezt tanította a követőinek:

„És aki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal”.[18] „Ha valaki megtartja az én beszédemet, nem kóstol halált soha”.[19]

A katolikus teológia Jézus feltámadását hittitoknak hirdeti. A Bibliában található utalások miatt is azt tanítja, hogy Isten az egyszülött gyermekét adta a világnak. Ami azt jelenti, hogy Isten annyira szereti az embereket, hogy gyermekét is feláldozza, hogy utána a feltámadással a harmadik napon megdicsőítse - azaz példát mutasson az embereknek, van élet a halál után. Ez a „jó hír” (evangélium) megpecsételődik azzal, hogy Krisztus feltámadása után megjelenik tanítványainak. Krisztus tanítóéveiben azt tanította, hogy aki meg akarja tartani az életét az elveszti, aki elveszti ő érte az megtartja életét. A keresztények azt a tanúságot vonták le, hogy aki a test kívánalmainak él, az elkárhozik, aki viszont szent életet él, önmegtartóztatással lemond a test kéréseiről, az majd visszakapja, hogy feltámadással, vagy mennybevétellel az hittitok.

Korai keresztények

[szerkesztés]

Az Újszövetség alapján az apostolok halottakat támasztottak fel: Péter apostol a joppéi Dorkászt (Tábithát) [20] Pál Kis-Ázsiában a balesetben elhunyt Eutikhuszt támasztotta fel.[21]

A 2. századi Iréneusz még beszélt a korának feltámasztási eseteiről. Öt könyvből álló művében így ír::[22]

"Sok híre még, hogy az apostolok imádság által halottakat támasztottak fel, és a (jelen) testvéri gyülekezetben is sokszor előfordult: szükséghelyzetben az egész helyi egyház böjtöléssel és buzgó könyörgéssel imádkozott, és az elhunyt lelke visszatért, és az ember a szentek imáinak volt köszönhető. Akik valóban (Krisztus) tanítványai, tőle kapják a kegyelmet, és az ő nevében használják fel arra, hogy jót tegyenek a többi emberrel. Egyesek ördögöket űznek ki, mások előre ismerik az eljövendő eseményeket, prófétai látomásokkal és szavakkal rendelkeznek, ismét mások kézrátétellel meggyógyítják a betegeket és helyreállítják az egészségüket .. és mint mondtuk, halottakat is feltámasztottak, akik (még) számos éven át velünk maradtak..."[23]

Végső feltámadás

[szerkesztés]

A halottak a világ végén való általános feltámadása egy keresztény dogma. A hívők reménykednek Krisztus visszatérésében, aki a halottakat feltámasztja. A végítéletkor minden ember feltámad, ki kárhozatra, ki örök életre.[24][25]

A keresztény vallási irányzatok között vita van arról, hogy milyen feltámadásról van szó a Bibliában:

A legtöbb protestáns felekezet halottakról szóló tanítása nem tér el lényegesen, kivételt képeznek az adventizmus egyes felekezetei, például a hetednapi adventisták és a Jehova Tanúi, akik hiszik, hogy a feltámadásig a halottak szellemileg egy öntudatlan, alváshoz hasonló állapotban vannak.

Lásd még: túlvilág

Feltámadás és feltámasztás

[szerkesztés]

A materialista álláspont szerint a feltámadás az, ha egy ember a halál állapotából hosszabb-rövidebb időre visszatér az életbe. A bibliai elbeszélések közül ilyenek Lázár (Jn 11,1-44) és Jairus leánya (Mk 5,22köv) vagy a naimi ifjú (Lk 7,11-17), akiket éppen Jézus támasztott fel. Az elbeszélés szerint ők már meghaltak, mégis egy időre visszatértek az életbe, hogy aztán később végleg meghaljanak. A történelem folyamán sok ehhez hasonló feltámasztás történt, némelyek talán hiteltelenek. Napjainkban azonban egyre többen térnek vissza a klinikai halál állapotából, hogy aztán végleges halálukig még éljenek. Jézus Krisztus feltámadása lényegileg más. A keresztények hitének lényege, hogy Jézus feltámadt és azóta sem halt meg, hanem még ma is él.

Jézus Krisztus feltámadása a keresztények számára azt jelenti, hogy Jézus nemcsak volt, hanem van is. Ő ma is él, „ott ül az Atyának jobbján és újra eljön dicsőségben ítélni élőket és holtakat” (nikaia–konstantinápolyi hitvallás, írásba foglalták legkésőbb i. sz. 381).

A feltámadás és a tudomány

[szerkesztés]

Jézus feltámadása nem tudományos tény. A feltámadottal való találkozásról szóló beszámolók, azt állítják: olyan dologgal állunk szemben, ami túlmutat az emberi tapasztalaton, ezért tudományosan sem vizsgálható.

A torinói lepel

A torinói lepellel kapcsolatosan nincsen biztos tudományos bizonyíték arra, hogy Jézust ábrázolja, sem azt, hogy feltámadt. A lepel tudományos vizsgálatára létrejött egy új tudomány, a szindonológia, melynek feladata összegyűjteni - és valószínűsíteni - tudományos tényeket arról, mikor keletkezhetett a lepel, mi és ki látható rajta és a legizgalmasabb kérdés, hogyan került rá egy emberi alak lenyomata. Ez utóbbi kérdésre máig nincs egyértelmű válasz, mert a lepel rajzolatát a fonalszálak elroncsolódása adja. A többi kérdésre viszont a tudományos kutatások meglepően érdekes megállapításokat tettek. A leplen kirajzolódó férfi testének lenyomatán észrevehető a korbácsolás, a szegek nyoma, a mellkasába szúrt hegyes tárgy nyoma, a vállán cipelt nehéz súly miatti horzsolás nyoma stb.

A keresztények szerint a feltámadásban való hitnek alapot nyújt Jézus kortársainak tapasztalata, amelyet írásos formában a Bibliában rögzítettek. Az egyik, de talán kevésbé döntő beszámoló arról szól, hogy Jézus sírját, harmadnapon üresen találták azok, akik a holttestet szerették volna olajjal bekenni. E jelenség sokféleképp megmagyarázható. Még a Biblia írói is beszámolnak arról, hogy a zsidók egy tanácskozáson lefizették az embereket, hogy azt híreszteljék, a tanítványok lopták el a holttestet. Sokkal meggyőzőbbek azok a beszámolók, melyek arról szólnak, hogy emberek (Pál apostol szerint a tanítványokon kívül 500-an) találkoztak a feltámadott Jézussal. Az elbeszélések arról tanúskodnak, hogy Jézus nem mint szellem, hanem, mint hús-vér ember volt velük a feltámadása után, aki még evett is velük. Jézus testén látszottak a szenvedésének nyomai. E beszámolók alapja tudományosan nem vizsgálható.

Művészi ábrázolásai

[szerkesztés]

Jézus feltámadásának egyetlen tanúja sem volt. A szemtanúk arról számolnak csak be, hogy a sír, amelybe Jézus Krisztus holttestét tették üres volt, illetve több százan találkoztak a feltámadt Jézussal.

Mint a keresztény egyháztörténet egyik legfontosabb eseményének művészi megfogalmazása mindmáig kiemelkedő témája mind a népi-, mind a nagyművészeteknek. Az alkotások templombelsőktől múzeumokig és ünnepi felvonulások ereklyeszobraiként számtalan helyen és időben láthatóak és felfedezhetőek.

Ábrázolása a képzőművészetben

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Jean Prieur, Les mondes subtils et la résurrection immédiate, Paris, Exergue / La Pierre d'Angle, 1997, ISBN 2-911525-10-8
  2. ↑ Szvámi RámaːÉlet a Himalája mestereivel
  3. ↑ Paramhansza Jogananda: Egy jógi önéletrajza
  4. ↑ "Resurrection", The New Encyclopedia of Islam (2003)
    Avicenna, Encyclopaedia of Islam Online : Ibn Sīnā, Abū ʿAlī al-Ḥusayn b. ʿAbd Allāh b. Sīnā is known in the West as "Avicenna"
    L. Gardet. Qiyama, Encyclopaedia of Islam Online 
  5. ↑ Allan Kardec: A szellemek könyve
  6. ↑ 1Móz. 22.
  7. ↑ Jób 14: 13–15
  8. ↑ Dán. 12,1-2
  9. ↑ 1 Kir. 17: 17–24
  10. ↑ 2 Kir 4: 32-37
  11. ↑ 2 Kir. 13:20, 21
  12. ↑ A szadduceusok kérdőre vonták Jézust, hogy nevetségessé tegyék a feltámadásról szóló tanítását. Megkérdezték tőle: Ha egy asszony, miután a férje meghalt, és újra férjhez ment, majd újra és újra megözvegyült, és összesen hét férje is volt, akkor a túlvilágban melyik lesz a férje a hét férfi közül? Jézus válaszában így felelt: egyik sem, mert ott nem házasodnak, majd a Tórát idézte: „Isten szólt a csipkebokorból: »Én vagyok Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene«”. Jézus arra a szadduceusok által vallott nézetre utalt, hogy Isten az élők Istene. Tehát ha – a már meghalt – Jákob és Izsák Istene, akkor ők élnek. Egyetértett velük, Isten nem a halottak Istene, hanem az élőké, tehát a meghaltak is élnek.- Máté 22,23-33
  13. ↑ Szadduceusok (magyar nyelven). Magyar katolikus lexikon. (Hozzáférés: 2010. augusztus 21.)
  14. ↑ Farizeusok, szamaritánusok, szadduceusok?, nyest.hu
  15. ↑ Mt 28,1-20
  16. ↑ 1Kor 15,14
  17. ↑ János 11,25
  18. ↑ János 11,26
  19. ↑ János 8,51
  20. ↑ ApCsel 9, 36-42
  21. ↑ ApCsel 20,7-12
  22. ↑ A hamis gnózis (tudás) cáfolata és szétrombolása, lat. Adversus Haereses
  23. ↑ Ireneusz - Részlet Euszébiosz Egyháztörténetéből
  24. ↑ Samuele Bacchiocchi: Halhatatlanság vagy feltámadás? Biblia-tanulmány az emberi természetről és sorsról, Bibliaiskolák Közössége, Budapest, 2013, ISBN 9786155260131, bikkiado.hu
  25. ↑ A halál utáni élet evangelikál nézete Martyn Lloyd-Jones értelmezésében / interjú, evangelikalcsoport.hu

Források

[szerkesztés]
  • Biblia, Szent István Társulat 2008.
  • Keresztyén bibliai lexikon Feltámadás, arcanum.hu
  • Heinrich Denzinger - Peter Hünermann: Hitvallások és az Egyház Tanítóhivatalának megnyilatkozásai, Örökmécs Kiadó, Bátonyterenye - Szent István Társulat, Bp., 2004
  • Dag Øistein Endsjø: Greek Resurrection Beliefs and the Success of Christianity, Palgrave Macmillan, 2009. ISBN 978-0-230-61729-2
  • Alister McGrath: A keresztyén hit. Kálvin kiadó 2007 ISBN 978-963-558-082-8
  • Joseph Ratzinger XVI. Benedek: A Názáreti Jézus 2. kötet, Szent István Társulat, Bp., 2011.
  • Viz László: A torinói halotti lepel és korának meghatározása, Ecclesia, Bp. 1998.
  • Tryggve Mettinger. The Riddle of Resurrection: "Dying and Rising Gods" in the Ancient Near East, Stockholm: Almqvist 2001.
  • Pheme Perkins. Resurrection: New Testament Witness and Contemporary Reflection. Garden City: Doubleday & Company, 1984.

További információk

[szerkesztés]
Commons:Category:Resurrection
A Wikimédia Commons tartalmaz Feltámadás (vallás) témájú médiaállományokat.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Feltámadás_(vallás)&oldid=27014310”