Ugrás a tartalomhoz

Szellemházak Magyarországon

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Elhagyatott lakóépület (Kercseliget, 2021. december)

A közbeszédben általában összefoglalóan szellemházaknak vagy elhagyatott épületeknek szokták nevezni azokat a házakat, amelyeket korábbi lakóik, használóik huzamosabb idő óta elhagytak, és az épület lassan az enyészetté kezd válni. Nem tekinthető szellemháznak az állagmegőrzési munkálatok elmaradása miatt lepusztult, de aktív használatban álló épület.[1]

Egyéb jelentések[szerkesztés]

„Szellemház” kifejezéssel a fentieken túl azokat az épületeket, amelyek – függetlenül attól, hogy elhagyottak-e vagy sem – állítólagos, vallási értelemben vett szellemek által lakottak.[2][3] Ebbe a kategóriába tartozik a korábbi temetők helyére épült, úgynevezett „kísértetek által megszállt” lakótelepek (pl. az Újpesti lakótelep).[4] Csak érdekességként említendő egyébként, hogy például Budapest évszázadok óta lakott, számtalan embert temettek el benne a folyton változó (háborús és polgári) temetőknél,[5] gyakorlatilag az egész város csontokra épült, amelyet a város legkülönbözőbb helyeiről rendszeresen előkerülő emberi maradványok megerősítenek.[6][7][8] Azaz ilyen megközelítéssel akár egész Budapest „szellemvárosnak” volna tekinthető.

A szellemháznak ismeretes egy harmadik jelentése is, ebben az esetben tulajdonképpen a második jelentés szűkített változatáról van szó: ezek a természeti népek tényleges vallási gyakorlataihoz használt, szellemekkel való állítólagos érintkezés épülete.[9]

Ez a szócikk az elsődleges, elhagyatott helyként való értelmezést veszi a továbbiakban alapul.

Előfordulásuk[szerkesztés]

Különböző okokból hagynak el a tulajdonosok egy-egy épületet.

  • jellemző ok a tulajdonosok kihalása[10]
  • ipari épületeknél gyakori a bontás és a talaj helyreállításának drága költsége miatti elhanyagoltság. Más esetekben műemléki védelem alatt áll az épület, de hasznosításának módját még nem találták meg a tulajdonosok. Gyakran megesik, hogy egy nagyobb ipari terület egyes épületei aktív használatban vannak, mások viszont üresek.
  • új építésű házaknál az építési költségek időközbeni megnövekedése miatt építés leállásról is szó lehet[11]
  • új építésű házaknál az adott (elsősorban irodára) épületre nem találnak vevőt[12][13]
  • igen nagy mennyiségű szellemház áll a Magyar Államvasutak területein. A 100-150 évvel ezelőtti vasúti forgalomnak megfelelő épületek a forgalom csökkenése, átalakulása miatt gyakran ma már üresen állnak.

A szellemházak olykor, nevükkel ellentétben mégis otthont adnak (illegális) lakóknak, akik elsősorban hajléktalanok szoktak lenni.[14]

Az elhagyatott épület gyakran üres, esetleg pont a hajléktalanok által odahordott szemét található benne. Máskor korlenyomatként a tulajdonos teljes használati eszköztára megmaradt benne.[15]

Temetőkben[szerkesztés]

A lepusztult állapotú Thalmayer-mauzóleum funkciójából adódóan sosem volt állandó használatban, ezért nem tekinthető igazi „szellemház”-nak

Érdekes alcsoportját képezik a szellemházaknak az elhagyott temetői épületek. Mivel a mauzóleumok, csontházak, kolumbárium-épületek nem állandó „használatra készültek”, a szó szorosabb értelmében nem is tekinthetőek szellemházaknak (habár némelyikük meglehetősen lepusztult). Valódi szellemházaknak inkább az elhagyott, állandó használatra szánt temetői épületek nevezhetők. Példák:

Szellemvárosok[szerkesztés]

Megesik, hogy egy egész település elnéptelenedik, ekkor „szellemváros”, „szellemfalu” alakulhat ki.

Kutatásaik[szerkesztés]

A szellemházakat általában, nem tudományos igénnyel-szakszerűen kutatókat urbexeseknek (városfelfedezők) közé szokták nevezni.

„Az urbex, mint „mozgalom” Magyarországon először a kilencvenes évek közepén, kétezres évek elején jelent meg, elsősorban a graffitisek körében, ők keresték fel az elhagyatott épületeket, majd rajtuk kívül egy egészen pici csoport, szubkultúra folytatta a hagyományt, de ez akkoriban még egy viszonylag szűk réteget érintett. Az urbex robbanásszerű elterjedését a videómegosztó portáloknak köszönheti, és nagyjából a 2012-es években kezdett növekedésnek indulni a fiatalok körében. Mára már egy több tízezres csoportot érint, akik között nem csupán a fiatalabb korosztályt találjuk meg, hanem inkább már többségében a középkorúakat, és egyre több nő is hódol ennek a szenvedélynek.”[16]

A magyarországi urbexesek közül talán Hajner Gyula a legismertebb, aki a 2010-es évektől készít filmfelvételeket Magyarország elhagyatott helyeiről.[17] Ilyen tevékenységet folytat Kuhár Bence is.[18]

A budapesti lakatlan épület egy része a https://lakatlan.crowdmap.com/ internetes térképen is elérhető.

A szellemházak egy része (akár kutyás, kamerás) őrség védelme alatt áll, megközelítésük engedélyhez kötött lehet!

Kiemelendő, hogy a szellemházak a fentieken túl komoly egészségkárosító tényezőket rejthetnek magukban (pl. mérgező anyagok, elkorhadt járófelületek, omladozó falak stb.), illetve a bennük illegálisan lakó hajléktalanok is támadtak meg már embereket.[19][20]

Értékük[szerkesztés]

Piaci szempontból elsődlegesen a szellemházak által elfoglalt telek értéke emelhető ki. Ezen túl több ilyen épület magas művészi igényességgel épült, ezért megmentésük indokolt lehet,[21] amelyre olykor példa is akad. Némelyek filmforgatási helyszínként lettek ismertek, mások a bennük talált műkincsek, dokumentumok révén kerültek be az újságokba.

Több épület jelentős ipari emlékként tekinthető.

A szellemházak egy részére a fokozatos pusztulás után bontás vár.

Budapesti példák[szerkesztés]

Napjaink szellemházai[szerkesztés]

Ipari üzemek[szerkesztés]

Kórházak, pszichiátriák[szerkesztés]

Egyéb épületek[szerkesztés]

  • Szecessziós villa, Budapest, Dózsa György út 122.[25]
  • Iskolaépület, Budapest, Soroksári út 75-77.[26]
  • iskolaépület, Budapest, Margit körút 19-21.
  • Bródy Imre Gimnázium, Budapest, Attila utca 10.
  • iskolaépület, Budapest, Osztag utca 25/a-b.
  • Dugonics András Általános Iskola és Gimnázium, Budapest, Dugonics u. 17-21.
  • Schuler-villa, Budapest, Ilka u. 51.[27]
  • Budapesti Műszaki Egyetem V/2-es épülete, Budapest [?][27]
  • Országos Villamos Teherelosztó, Budapest, Bécsi kapu tér[27]
  • iskolaépület, Budapest, Hernád u. 52.[28]
  • bérpalota, Budapest, Andrássy út 82.[28]
  • Sándor-villa (Széchenyi-vadászkastély), Budapest, Völgy utca 9-11.[28]
  • Astoria Hotel egy épülete, Budapest, Körút 1/b.[28]
  • Havas-villa, Budapest, Halom utca 42.[29]
  • villaépület, Budapest, Maglódi út 125.[30]
  • Tőzsdepalota, Budapest, Szabadság tér 17.[31]
  • Könnyűipari Minisztérium, Budapest, Fő u.[31]
  • Gross-ház, Budapest, József Attila utca 6. / József nádor tér 1.[32]
  • Becker-ház, Budapest, Kossuth Lajos u. 11.[21]
  • Blaskovich-palota, Budapest, Reáltanoda utca 12.[21]
  • Almásy-palota, Budapest, Szép utca 6.[21][28]
  • eklektikus szanatórium, Budapest, Benczúr u. 4.[21]
  • Karczag-villa, Budapest, Diana utca 17/a.[21]
  • Medek-ház, Budapest, Rottenbiller u. 19.[33][34]
  • eklektikus villa, Budapest, Nagy Lajos király útja 109/b.
  • lakóház, Budapest, Kuruclesi út [kb.] 40.[35]
  • kisebb lakóházak, Budapest, Gül baba u.[31]
  • Biokémiai és Fiziológiai Intézet, Budapest, Puskin u.[31]
  • lakóház, Budapest, Bécsi út 69-71.[36]
  • toronyház, Budapest, Hungária körút[37]
  • lőtér, Budapest, Marczibányi-tér[23]
  • Hotel Orient (betonváz), Budapest, Rákóczi út 66.[11]
  • Magyar Szentföld-templom, Budapest, Heinrich István u. 5.[24]
  • lakóház, Budafok (közelebbi megjelölés nélkül)[10]
  • Fowler-féle Gőzekegyár pavilonja, Budapest, Budaörsi út 101.[38]
  • Soproni Ági háza, Budapest, Üdülő u.[39]

Felújítják/felújították:

MÁV épületek[szerkesztés]

Korábban hosszabb időn keresztül szellemház volt[szerkesztés]

  • Magyar Királyi Állami Vasút Nyugdíjintézetének palotája (Vasutas-ház), Budapest, Andrássy út 83-85. (felújításra került)[21][31]
  • Petőfi Csarnok, Budapest, Városliget[41]
  • lakóház, Budapest, Baross u. 40. (felújításra került)[42]
  • Központ zálogház, Budapest, Lónyay utca 30-32. és Kinizsi utca 12.[21]
  • Drechsler-palota (Balettintézet), Budapest, Andrássy út 25. (felújításra került)[21]
  • Kőbányai Textilgyár, Budapest, Vaspálya u. (elbontva)
  • A Fővárosi Temetkezési Intézet Egressy úti telepe, Budapest, Egressy út 13. (elbontva)[43][44][45]
  • Károlyi-palota, Budapest, Pollack Mihály tér 10.[46]
  • lakóház, Budapest, Tóth József u. (elbontották)[47]
  • Tungsram Adócsőgyár, Budapest, Szobor u. 4-6. (elbontották)[48][49]
  • Illatos úti szükséglakás-telep (közkeletű nevén „Dzsumbuj”), Budapest, Illatos út 5. (elbontották)[50]
  • Kén utcai minta-munkáslakástelep („Kis-Dzsumbuj), Budapest, Kén u. (elbontották)[51][52]
  • Kéziszerszámgyár (Márkus Lajos Rt. Vasszerkezetek Gyára és Láncgyár), Budapest, Hun u. 4/b (elbontották)[53]
  • Zugligeti lóvasút-végállomás, Budapest, Zugligeti út 64.[28]
  • Schanzer-villa (felújították), Budapest, Andrássy út 101.[28][54]
  • a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy központja, Budapest, Podmaniczky utca 45.[28]
  • Eisele-villa, Budapest, Benczúr u. 46. (felújítva)[28]
  • Káry-villa, Budapest, Dózsa György út 74. (felújítva)[28]
  • bérház, Budapest, Király utca 40. (elbontva)[28][55]
  • Angyalföldi hajógyári csarnok, Budapest, Meder u. 9. (leégett)[56][57]

Vidéki példák[szerkesztés]

  • kastélyok[58]
  • iskolaépület, Etyek[59]
  • lakóház, Tatabánya[60]

Képtár[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Ilyenre volt példa a sokáig használt Ganz Villamossági Művek csarnoka a Budapest II. kerületi Kisrókus utcában (elbontva): Commons:File:Ganz_Villamossági_Művek_2014.jpg
  2. https://www.sonline.hu/helyi-kozelet/2017/10/mozognak-szekrenyek-hangok-hallatszanak-szellemhazban
  3. https://blog.szallas.hu/10-szellemjarta-hely-magyarorszagon/
  4. https://www.origo.hu/gazdasag/20211123-gazdasag-panel-szellemtelep-budapest-belvaros.html
  5. Bővebben: Fehér Jolán Antónia: Budapest székesfőváros temetőinek története, Budapest, 1933
  6. https://www.origo.hu/itthon/20000530ujabb.html
  7. https://index.hu/belfold/2015/02/06/emberi_csontokat_astak_ki_a_munkasok_a_szell_kalman_ter_felujitasakor/
  8. https://telex.hu/tudomany/2020/12/05/kiassak-buda-regi-temetojet
  9. https://ng.24.hu/kultura/2017/01/23/ferfiak-sikolya-papua-uj-guinea-oserdejebol/
  10. a b https://www.blikk.hu/eletmod/vilag-titkai/budafoki-boszorkanyhaz/dcp29jn
  11. a b https://epiteszforum.hu/ugy-maradt-a-rakoczi-ut-tizenot-eves-csontvaza
  12. https://ingatlanhirek.hu/archivum/lesznek-szellemhazak-budapesten/
  13. https://mfor.hu/cikkek/befektetes/Meg_mindig_vannak_szellemhazak_a_budapesti_irodapiacon.html
  14. https://www.baon.hu/helyi-kozelet/2018/04/mar-tenyleg-nagyon-eleguk-van-a-kecskemeti-szellemhaz-mellett-lakoknak
  15. https://www.youtube.com/watch?v=9iUSx_3MAvI
  16. https://www.borsonline.hu/aktualis/2021/02/etikus-urbex-azert-mert-egy-laktanya-elhagyatott-nem-lehet-megrongalni-video
  17. https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/kozosseg/bajban-van-az-elhagyott-helyek-felkutatoja/
  18. https://www.youtube.com/watch?v=O5447SOmjfw
  19. https://www.youtube.com/watch?v=dNUIH0ueoF8
  20. https://nepszava.hu/3141572_percek-alatt-elfogtak-a-szellemhaz-ejfeli-keselojet-rakosmenten
  21. a b c d e f g h i j https://24.hu/kultura/2017/11/01/tiz-budapesti-szellemhaz-amit-bun-lenne-nem-megmenteni/
  22. https://nlc.hu/foto/20171002/elhagyatott-helyek-a-maglodi-uti-konzervgyar/
  23. a b c d https://www.origo.hu/foto/20150716-elhagyott-epuletek-budapesten.html
  24. a b https://hir.ma/kulfold/szines-hirek/budapest-osszkepen-ronto-epuletek-amelyekkel-lehetne-mit-kezdeni/674738
  25. http://www.szecessziosmagazin.com/budapestterkephely.php?kerulet=13&cim=dozsa-gy-ut-122&cimtxt=D%C3%B3zsa%20Gy%C3%B6rgy%20%C3%BAt%20122%20&scrwidth=1920
  26. Archivált másolat. [2023. május 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. május 16.)
  27. a b c https://welovebudapest.com/cikk/2019/11/15/5-lakatlan-budapesti-szellemepulet-amely-izgalmas-reszleteket-es-torteneteket-rejteget
  28. a b c d e f g h i j k l https://24.hu/kultura/2015/09/10/husz-budapesti-szellemhaz-amit-azonnal-meg-kene-menteni/
  29. https://fovarosi.blog.hu/2011/03/19/a_dreher_villa
  30. https://szellemvarosok.blog.hu/2015/05/18/a_kobanyai_kisertethaz
  31. a b c d e f g h Archivált másolat. [2023. május 16-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2023. május 16.)
  32. https://epiteszforum.hu/a-palota-ami-igazan-kozel-all-onhoz
  33. https://mierzsebetvarosunk.blog.hu/2017/03/26/rottenbiller_utca_19
  34. https://lakatlan.crowdmap.com/reports/view/404
  35. https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/f/ff/Szellemh%C3%A1z_Budapest_Kuruclesti_%C3%BAt19.jpg
  36. https://pestbuda.hu/cikk/20190307_szeredi_helga_szellemhaz_az_obudai_promenadon
  37. https://www.blikk.hu/aktualis/belfold/toronyhaz-hungaria-korut-orosz-ingatlan-lakas-fovaros/vrr517w
  38. https://24.hu/kultura/2018/04/12/angol-tajba-illo-kastely-all-budapest-peremen/
  39. https://ripost.hu/insider/2020/06/turistalatvanyossag-lett-a-meggyilkolt-magyar-szineszno-hazabol
  40. https://index.hu/urbanista/2018/02/19/ujraepites_lebontott_szot_szallo_rozsadomb/
  41. Szellemházzá változik szeptember közepétől a Petőfi Csarnok Origo, 2011. szeptember 15.
  42. https://www.europabelvarosa.hu/cikk/a%20baross%20utca%2040%20kalandos%20elete
  43. https://gallery.hungaricana.hu/hu/BudapestGyujtemeny/1051630/?img=0
  44. https://jarokelo.hu/bejelentesek/budapest/3614/szellemhaz
  45. Városkép Romboló hatás – Az Egressy út 13 bontása. hulladekvadasz.hu, 2016. október 16. (Hozzáférés: 2022. január 30.)
  46. https://hu.wikipedia.org/wiki/Palotanegyed#/media/F%C3%A1jl:Budapest_K%C3%A1rolyi_Palota.jpg
  47. http://www.xxii.hu/hirek/kossuth-lajos-utca-96-romos-epulet-bontas/
  48. https://hulladekvadasz.hu/2016/12/04/egy-nagy-multu-halott-uzem-angyalfoldon/
  49. https://www.google.com/maps/place/Budapest,+Szobor+u.+4,+1138/@47.5513986,19.0771623,3a,75y,302.67h,103.14t/data=!3m7!1e1!3m5!1sgRHc2mzGxRgzDxic4pgiPw!2e0!5s20111201T000000!7i13312!8i6656!4m7!3m6!1s0x4741dbcdc60aa867:0x7de0d9c8fd33b7af!8m2!3d47.5517614!4d19.0758281!10e5!16s%2Fg%2F11sf1dkcwk
  50. Hallott már a Dzsumbujról? Ma bontják a gettó utolsó épületét (magyar nyelven). Index, 2014. augusztus 29. (Hozzáférés: 2014. augusztus 29.)
  51. https://pestbuda.hu/cikk/20160912_eltunik_a_kis_dzsumbuj
  52. https://pestbuda.hu/cikk/20221129_ilyen_volt_a_kis_dzsumbuj_harom_lakasra_jutott_egy_vizcsap_a_125_eve_epult_munkaslakasokban
  53. https://kep-ter.blog.hu/2020/04/26/a_markus_lajos_rt
  54. https://pestbuda.hu/tag/schanzer-villa
  55. http://epiteszforum.hu/tuntetes-a-kiraly-utca-40-ert
  56. https://www.budapest13.hu/wp-content/uploads/2014/01/budapest_xiii_kerulet_vedett_epiteszeti_ertekei_kiadvany2.pdf
  57. https://villamosok.hu/balazs/bpvasut/ipvg/viza/vizafogoe.jpg
  58. https://sokszinuvidek.24.hu/viragzo-videkunk/2020/02/07/gyilkos-fekete-kastely-jeszenszky-kastely-strasszer-kastely-romos-allapotban/
  59. https://ripost.hu/insider/2023/03/kihalt-szellemhaz-lett-az-etyeki-alomiskolabol
  60. https://www.kemma.hu/helyi-kozelet/2021/01/megdobbento-fotokon-a-tatabanyai-szellemhaz

Egyéb irodalom, külső hivatkozás[szerkesztés]