Szabó György (diplomata)
| Szabó György | |
| Született | 1891. április 24.[1] Budapest |
| Elhunyt | 1978. március 8. (86 évesen) Budapest |
| Állampolgársága | magyar |
| Foglalkozása | diplomata |
| Tisztsége |
|
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Szabó György (szentmiklósi, Budapest, 1891. április 24.[2] – 1978. március 8.[3]) magyar diplomata.
Élete
[szerkesztés]1913-ban végezte el a bécsi konzuli akadémiát (ma: Diplomatische Akademie Wien), majd 1919-ben lépett külügyi szolgálatba. 1926-ban ő lett az első konzul a zágrábi konzulátuson, 1935-től pedig a müncheni főkonzulátust vezette.[4] 1939. december 28-án követi minőségben megbízták Magyarország pozsonyi követségének vezetésével.[5] Ez a megbízás azonban mondvacsinált volt: kifejezetten a németek szorgalmazták, miután megszállták Csehszlovákiát, majd a cseh területből protektorátust hoztak létre, és berendezték a Szlovák Köztársaságot, mint Tiso fasiszta bábállamát. A németeknek talán szükségük volt az új állam nemzetközi elismerésére, ezért kívánták, hogy Magyarország követséget hozzon ott létre. A külügyminisztériumnak azonban nem volt fontos ez az intézmény: 1939. március 14-én kiáltották ki az új államot, de csak augusztus 16-tól emelték a korábbi konzulátust követségi rangra és követet is csak hónapokkal később, december utolsó napjaiban küldtek Szabó személyében. Szabó György visszaemlékezése szerint egyébként sem volt jelentősége a szolgálatának: Magyarország számára a szlovákiai magyar kisebbség volt csak fontos, mely ügyeket gróf Esterházy János közvetlenül, heti megbeszélésen egyeztetett Vojtech Tuka (Tuka Béla) szlovák miniszterelnökkel.[6]
1938-ban Kuhl Lajos lett a külügyminisztérium politikai osztályának vezetője, aki 1940-ben finnországi követi címet járt ki magának. Azonban túl nagynak tartotta a távolságot a családjától, ezért szorgalmazta, hogy közelebbi állomáshelyre küldjék. A külügy anélkül, hogy Szabó hozzájárulását kérte volna, megcserélte a két követet: Kuhlt nevezték ki Pozsonyba, Szabót pedig Helsinkibe. Mindkettejük felmentése és kinevezése egyaránt 1941. február 12-re dátumozva jelent meg, így ekkortól tekinthető Szabó finnországi követnek.[7] 1944. március 19. - vagyis a nyilas hatalomátvétel - után Szabó öt követtel együtt lemondott.[2] Akkor adott nyilatkozatából az derül ki, hogy emigrációba vonult,[8] emiatt néhány nappal később magyar állampolgárságától megfosztották.[9]
1946-ban B-listára tették, a külügyi szolgálatból elbocsátották.[10] Sem az ekkori holléte, sem életének későbbi alakulása, nem ismert, haláról csak a hozzátartozók által közzétett gyászhír számol be: a Farkasréti temetőben nyugszik.
Díjai
[szerkesztés]- Magyar érdemrend középkeresztje
- kardokkal ékesített ezüst katonai érdemérem
- 2. osztályú ezüst vitézségi érem
- Károly csapatkereszt
Publikációi
[szerkesztés]Szabó György, szentmiklósi: A Magyar–Finn Társaság és a finnországi néprokonsági társaságok között létesített együttműködési egyezmény jelentősége. Északi Rokonaink, 6. 1942. (jún.) 57–58. p. [Az egyezmény szövege: 58–59. p.]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ http://www.balassikiado.hu/BB/NET/Vadirat.pdf
- ↑ a b Karsai Elek (szerk.) – Karsai László (szerk.): Vádirat a nácizmus ellen: Dokumentumok a magyarországi zsidóüldözés történetéhez. Budapest: Balassi Kiadó. 2014. 1127. o. arch Hozzáférés: 2019. szeptember 18.
- ↑ Halálozás. Magyar Nemzet, XXXIV. évf. 60. sz. (1978. március 11.) 6. o. (fizetős hozzáférés)
- ↑ Bemutatjuk a magyar diplomáciát. Nemzeti Újság, XXIII. évf. 294. sz. (1941. december 26.) 10. o.
- ↑ Megbízatás. Külügyi Közlöny, 9. sz. (1939. december 31.) 77. o.
- ↑ Pritz Pál: A magyar külügyi szolgálat története (1936-1941). Külügyi Szemle, I. évf. 3–4. sz. (1995) 234–235. o.
- ↑ HIVATALOS RÉSZ. Budapesti Közlöny, 40. sz. (1941. február 18.) 1. o. (fizetős hozzáférés)
- ↑ Szabó György helsinkii követ lemondott. Új Magyarság, XI. évf. 71. sz. (1944. március 29.) 7. o. (fizetős hozzáférés)
- ↑ Á m. kir. minisztérium 1.228/1944. M. E. számú határozata. Budapesti Közlöny, 77. sz. (1944. április 5.) 6. o.
- ↑ Elkészült a külügyminisztérium B-listája:. Szabadság, II. évf. 158. sz. (1946. július 17.) 158. o.