Skrabski Fruzsina
Ehhez a szócikkhez további forrásmegjelölések, lábjegyzetek szükségesek az ellenőrizhetőség érdekében. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts a szócikk fejlesztésében további megbízható források hozzáadásával. |
Skrabski Fruzsina | |
Született | 1975. november 22. (49 éves)[1] Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Házastársa | Mészáros Dávid |
Szülei | Kopp Mária Skrabski Árpád |
Foglalkozása | filmrendező, producer, forgatókönyvíró, újságíró, civil szervezeti vezető |
Iskolái | József Attila Tudományegyetem, Pécsi Tudományegyetem |
Kitüntetései | Magyar Érdemrend lovagkeresztje, Budapestért díj |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Skrabski Fruzsina Annamária (Budapest, 1975. november 22. –) magyar filmrendező, producer, forgatókönyvíró és újságíró.
Filmesként főleg a dokumentumfilm műfajában tevékenykedik. Eddig tizenhét film fűződik a nevéhez, ebből tizenkettő dokumentumfilm. Filmjei főleg magyar történelmi, politikai és társadalmi témákat boncolgatnak. Első és egyben egyik legismertebb filmje a Novák Tamással 2010-ben készített és Biszku Béláról szóló Bűn és büntetlenség.[2] Másik ismert filmje a 2013-as Elhallgatott gyalázat, amely a második világháborúban a szovjet katonák által megerőszakolt magyar nőkről szóló dokumentumfilm.[3] Ő vezeti jelenleg a szülei alapította a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalmat, és ők adják át a Kopp–Skrabski-díjat is.[4] Névadóként szintén ő viszi férjével és Sümegi Gáborral együtt a Skrabski Pince borászatot is.[5]
Élete
[szerkesztés]Az orvos és pszichológus Kopp Mária és a mérnök-szociológus Skrabski Árpád gyermekeként látta meg Budapesten a napvilágot. Van egy nővére, Luca. Az általános iskolába nem tudott beilleszkedni, később pedig nehéz, lázadó kamasz volt, aki harmadik végén megbukott, és kirúgták a gimnáziumból, ezért stoppal elment Gibraltárba, majd motorral Luxemburgba. Miután kirúgták, szülei nem kerestek neki új iskolát; magántanárhoz járt, végül saját magának intézte el, hogy felvegyék Budakeszire.[6]
Felsőoktatási tanulmányait 1996-ban kezdte meg a József Attila Tudományegyetem Budapest Média Intézetében, ahol kommunikáció diplomát szerzett 2000-ben. 2003-tól 2006-ig a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Nyelvtudományi Doktori Iskola Kommunikációs Programjában vett részt.
2004-ben feleségül ment az online hirdetési piacon tevékenykedő üzletemberhez, Mészáros Dávidhoz. Férjével sokáig sikertelenül próbálkoztak a gyerekvállalással. Végül 2014-ben, tízévi próbálkozás után született meg kislánya, aki lombikbébi program keretében fogant. Gyakorló katolikusként az „etikus lombik” elfogadásáért harcol.
Szülei a 70-es években felújítottak Balatonudvari dombján egy régi pincét. 2007-ben Skrabski Fruzsina és férje ezt folytatták, és elkezdtek szőlőt termelni, majd megnyitották a család névével fémjelzett Skrabski Pince borászatot.[7]
Édesapja 2009-ben meghalt, édesanyja pedig 2012-ben hunyt el; ezután átvette az általuk alapított Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom irányítását.
Munkahelyei
[szerkesztés]Első munkahelye 2000 és 2002 között a Magyar Nemzet volt, ahol újságíróként a külpolitikai, majd a magazinrovatban dolgozott. Ezzel párhuzamosan 2000-tól főszerkesztőként is dolgozott a Fészekrakó Magazinnál. A Magyar Nemzet után 2003-ban a belpolitikai rovatnál dolgozott az Esti Hírlapnál, majd 2004-ben egy sajtóosztály sajtómunkatársa lett, s ebben a szerepkörben egészen 2006-ig megmaradt.
2005-től volt egy női rovata az Utolsó Figyelmeztetés (Ufi) című havilapban, ami aztán átalakult Reakcióvá. Ebből lett a Reakció blog. Az elsők között volt Magyarországon, aki blogot kezdett el írni. Blogját LelkyLola álnéven írta. Ehhez kapcsolódóan vlogokat, videókat is elkezdtek készíteni a YouTube-ra Reakció TV címen. Később a blog nevet váltott, így lett belőle Mandiner, aminek Fruzsina sokáig a tulajdonosa volt, mind az oldalnak, mind a blognak, és jelenleg is ír benne. Életének ez a szakasza egészen 2012-ig tartott. Itt kezdték el keresni a szintén reakciós Novák Tamással a „ma élő legnagyobb kommunistát”, és így találták meg Biszku Bélát, amiből az első filmjük, a Bűn és büntetlenség született. Novák Tamással azóta közös alkotóműhelyük van, és közös filmeket is készítenek.
2008-ban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció szakán oktatott kommunikációs gyakorlatokat.
2011 és 2012 között a Heti Válasz Becsengetünk és elfutunk internetes magazinjánál volt szerkesztő-rendező. Ezt követően 2012-től az MTVA Becsengetünk és elfutunk havi, tényfeltáró dokumentumsorozatának volt rendezője, műsorvezetője és producere egészen 2013-ig.
2012-től átvette a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom irányítását.
2018 óta elnöke a rendező szekciónak a Magyar Filmakadémia televíziós forgalmazású filmek alkotóinak szekciójában.
Munkássága
[szerkesztés]Dokumentumfilmek
[szerkesztés]- Bűn és büntetlenség (2010)
- Becsengetünk és elfutunk (2012)
- Elhallgatott gyalázat (2013)
- Befogad és kitaszít a világ (2013)
- Kényszerszinglik (2014)
- Csepeli kettős gyilkosság (2014)
- Lejáratás és bomlasztás – A hálózat örök (2014)
- Történet a mangalicáról (2014)
- Katonatörténet (2015)
- 133 nap (2015)
- Meghalni Ukrajnáért (2017)
- Szétszakadt Magyarország (2017)
- Népirtás Pozsonyligetfalun (2020)
- Traumáinkon innen és túl (2021)
- Áldozatok 2006 (2021)[8]
- Megörökölt gyalázat (2022)
Ismeretterjesztő filmek
[szerkesztés]- Városon kívüli találkozások (2014)
- A balatoni halászat (2014)
- Vadásztársak (2018)
Kisjátékfilm
[szerkesztés]- Győztes (2014)
Animációs
[szerkesztés]- Borka és a varázsruha (2014)
Magazinműsorok
[szerkesztés]- Mindig megfelelni (1999)
- Bírók, jog és halál (2011)
- Alkohol: éltet és öl (2011)
- Jobbik és a Romák (2011)
- Drogdesign (2011)
- Szcientológia: elnyomók és elnyomottak (2011)
- Sólyom végveszélyben 2. (2011)[9]
Könyv[10]
[szerkesztés]Csókay András Skrabski Fruzsina: Párbeszéd a megpróbáltatásról - a létről és jelenlétről (Éghajlat Könyvkiadó, 2019)
Díjai, elismerései
[szerkesztés]- A Magyar Érdemrend lovagkeresztje (2012)
- Budapestért díj (2018)
Filmes díjak
[szerkesztés]- A Magyar Mozgókép Szemle (Budapest) legjobb rövid dokumentumfilm díja (Népirtás Pozsonyligetfalun)
- EduFilm Fesztivál (Eperjes) legjobb dokumentumfilm díja (Népirtás Pozsonyligetfalun)
- Kiez Berlin Film Festival Archiválva 2022. április 1-i dátummal a Wayback Machine-ben (Berlin) legjobb történelmi dokumentumfilm díja (Népirtás Pozsonyligetfalun)
- Kamera Korrektúra (Budapest) I. helyezett dokumentumfilm kategóriában (Elhallgatott gyalázat)
- Film for peace fesztivál (Trieszt) különdíj (Elhallgatott gyalázat)
- Tracce Cinematografiche Film Fest (Róma) különdíj (Bűn és büntetlenség)
- International Film Festival Agrofilm (Nyitra) Nyitra város polgármesterének különdíja (Történet a mangalicáról)
- International Film Festival Agrofilm (Nyitra) nagydíj (Globál Menü)
- Nemzetközi Tudományos Film Fesztivál (Szolnok) fődíj (Globál Menü)
- Gödöllői Természetfilm Fesztivál (Gödöllő) különdíj (Vadásztársak)
- Pécs & Komló Hét Domb Fesztivál (Pécs) operatőri díj (Vadásztársak)
- NewsFest (Las Vegas) 2. helyezett ismeretterjesztő és dokumentumfilm kategóriában (Traumáinkon innen és túl)
- Kiez Berlin Film Festival (Berlin) (Traumáinkon innen és túl)
Források
[szerkesztés]- ↑ PORT.hu (magyar nyelven)
- ↑ Bűn és bűntelenség filmes adatlapja. (Hozzáférés: 2021. augusztus 18.)
- ↑ Az elhallgatott gyalázat filmes adatlapja. (Hozzáférés: 2021. augusztus 18.)
- ↑ Három Királyfi, Három Királylány bemutatkozás. (Hozzáférés: 2021. augusztus 18.)
- ↑ A borászat honlapja. (Hozzáférés: 2021. szeptember 2.)
- ↑ Skrabski Fruzsina édesanyjáról. (Hozzáférés: 2021. augusztus 18.)
- ↑ Ismertető a borászatról és a vendégházról.. (Hozzáférés: 2021. szeptember 2.)
- ↑ Skrabski Fruzsina: még mindig sok a tévhit a 2006-os eseményekkel kapcsolatban, Infostart.hu, 2021. október 25.
- ↑ Port.hu filmográfia. (Hozzáférés: 2021. augusztus 23.)
- ↑ Moly.hu-s adatlap. (Hozzáférés: 2021. augusztus 18.)