Ugrás a tartalomhoz

Sakkozók Élő-pontszáma 2022-ben

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A sakkozók Élő-pontszáma 2022-ben az Élő-pontrendszer szerint meghatározott, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) által havonta számított pontértékek 2022-es értékei havonként, amelyek alkalmasak a versenyző játékerejének bemutatására. Az értékszámok alapján felállított sorrendek az egymáshoz viszonyított aktuális erősorrendet tükrözik.

A FIDE által meghatározott hivatalos pontszámok alapján készül el a világranglista, valamint az egyes nemzetek versenyzőinek ranglistája. Külön ranglista létezik az abszolút kategóriában, amely a férfiak és a nők pontszámát egyaránt tartalmazza, és külön ranglista létezik a nők között, amelyen csak a női versenyzők szerepelnek. A FIDE rangsorolja ezen kívül a junior versenyzőket is, ahol szintén létezik abszolút és lány lista.

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) 50 legmagasabb Élő-pontszámmal rendelkező játékosa 2022-ben

[szerkesztés]

A táblázat mindazon játékosok nevét tartalmazza, akik 2022-ben legalább egy hónapban az első 50 helyezett közé kerültek.

Magyarázat:

  • H ’21->’22 NövekedésCsökkenés – A helyezés, és alatta az Élő-pontszám változása a 2021. decemberihez képest;*az egyes hónapoknál az adott hónapban elért Élő-pontszám, valamint zárójelben a helyezés szerepel;
  • ia. – az adott hónapban inaktívvá vált versenyző (12 hónapig nem játszott versenyen)
  • >100. – nem volt az első 100 között
  • A coral színnel jelezve a versenyző pályafutásának legjobb értékszáma.
  • A cyan színnel jelezve az adott évben a versenyző által elért legjobb pontszám.
  • A gainsboro színnel jelezve az adott évben a versenyző által elért legalacsonyabb pontszám.
Élő-pontszámok 2022-ben
H. H ’21->’22
NövekedésCsökkenés
Név Szül. év Ország dec. nov. okt. szept. aug. júl. jún. máj. ápr. márc. febr. jan.
1 Állandó
+3
Magnus Carlsen 1990 NOR 2859 (1.) 2859 (1.) 2856 (1.) 2861 (1.) 2864 (1.) 2864 (1.) 2864 (1.) 2864 (1.) 2864 (1.) 2864 (1.) 2865 (1.) 2865 (1.)
2 Növekedés1
+12
Ting Li-zsen 1992 CHN 2811 (2.) 2811 (2.) 2811 (2.) 2808 (2.) 2808 (2.) 2806 (2.) 2806 (2.) 2806 (2.) 2799 (3.) 2799 (3.) 2799 (3.) 2799 (3.)
3 Növekedés2
+11
Jan Nyepomnyascsij 1990 RUS 2793 (3.) 2793 (3.) 2793 (3.) 2792 (3.) 2792 (3.) 2766 (7.) 2766 (7.) 2773 (6.) 2773 (9.) 2773 (8.) 2773 (5.) 2773 (5.)
4 Csökkenés2
-19
Ali-Reza Firuzdzsá 2003 FRA 2785 (4.) 2785 (4.) 2785 (4.) 2778 (4.) 2778 (4.) 2793 (3.) 2793 (3.) 2804 (3.) 2804 (2.) 2804 (2.) 2804 (2.) 2804 (2.)
5 Növekedés14
+32
Nakamura Hikaru 1987 USA 2768 (5.) 2768 (5.) 2768 (6.) 2768 (6.) 2768 (8.) 2760 (11.) 2760 (11.) 2760 (11.) 2750 (16.) 2750 (17.) ia. ia.
6 Csökkenés2
-26
Fabiano Caruana 1992 USA 2766 (6.) 2766 (6.) 2763 (8.) 2758 (9.) 2776 (5.) 2783 (4.) 2783 (4.) 2786 (4.) 2781 (5.) 2781 (5.) 2792 (4.) 2792 (4.)
7 Állandó
-8
Anish Giri 1994 NED 2764 (7.) 2764 (7.) 2764 (7.) 2764 (7.) 2760 (9.) 2760 (10.) 2761 (9.) 2761 (10.) 2773 (8.) 2771 (9.) 2772 (7.) 2772 (7.)
8 Állandó
-12
Wesley So 1993 USA 2760 (8.) 2760 (8.) 2774 (5.) 2771 (5.) 2773 (7.) 2773 (6.) 2775 (6.) 2766 (8.) 2778 (6.) 2778 (6.) 2772 (8.) 2772 (8.)
9 Növekedés7
+3
Visuvanádan Ánand 1969 IND 2754 (9.) 2754 (9.) 2756 (9.) 2756 (12.) 2756 (12.) 2756 (13.) 2751 (15.) 2751 (14.) 2751 (14.) 2751 (15.) 2751 (16.) 2751 (16.)
10 Növekedés8
+4
Szergej Karjakin 1990 RUS 2747 (10.) 2747 (10.) 2747 (15.) 2747 (14.) 2747 (16.) 2747 (16.) 2747 (17.) 2747 (17.) 2747 (17.) 2747 (18.) 2743 (18.) 2743 (18.)
11 Növekedés3
-6
Tejmur Radzsabov 1987 AZE 2747 (11.) 2747 (11.) 2747 (16.) 2747 (15.) 2747 (15.) 2738 (18.) 2753 (13.) 2753 (13.) 2753 (13.) 2753 (14.) 2753 (14.) 2753 (14.)
12 Csökkenés2
-19
Alekszandr Griscsuk 1983 RUS 2745 (12.) 2745 (12.) 2745 (17.) 2745 (17.) 2745 (17.) 2745 (17.) 2745 (18.) 2742 (19.) 2742 (19.) 2758 (12.) 2764 (10.) 2764 (10.)
13 Növekedés2
-9
Leinier Perez Domínguez 1983 USA 2743 (13.) 2743 (13.) 2747 (12.) 2745 (16.) 2754 (14.) 2754 (14.) 2754 (12.) 2753 (12.) 2756 (12.) 2756 (13.) 2752 (15.) 2752 (15.)
14 Csökkenés5
-27
Sahrijar Mamedjarov 1985 AZE 2740 (14.) 2741 (14.) 2747 (13.) 2757 (10.) 2758 (10.) 2759 (12.) 2751 (14.) 2770 (7.) 2771 (10.) 2776 (7.) 2767 (9.) 2767 (9.)
15 Csökkenés4
-23
Rapport Richárd 1996 HUN
ROU
2740 (15.) 2740 (15.) 2754 (11.) 2754 (13.) 2754 (13.) 2764 (8.) 2764 (8.) 2776 (5.) 2776 (7.) 2762 (10.) 2763 (11.) 2763 (11.)
16 Csökkenés4
-24
Maxime Vachier-Lagrave 1990 FRA 2737 (16.) 2736 (16.) 2747 (14.) 2757 (11.) 2757 (11.) 2760 (9.) 2760 (10.) 2750 (15.) 2758 (11.) 2761 (11.) 2761 (12.) 2761 (12.)
17 Csökkenés11
-37
Levon Aronján 1982 ARM
USA
2735 (17.) 2735 (17.) 2755 (10.) 2759 (8.) 2775 (6.) 2775 (5.) 2775 (5.) 2765 (9.) 2785 (4.) 2785 (4.) 2772 (6.) 2772 (6.)
18 Növekedés4
+3
Santosh Gujrathi Vidit 1994 IND 2730 (18.) 2724 (24.) 2710 (34.) 2710 (35.) 2714 (25.) 2714 (28.) 2723 (23.) 2723 (23.) 2723 (24.) 2723 (25.) 2727 (21.) 2727 (22.)
19 Csökkenés6
-31
Jan-Krzysztof Duda 1998 POL 2729 (19.) 2731 (18.) 2731 (19.) 2731 (18.) 2740 (18.) 2750 (5.) 2750 (16.) 2750 (16.) 2750 (15.) 2750 (16.) 2760 (13.) 2760 (13.)
20 Növekedés3
+5
Dmitrij Andrejkin 1990 FIDE 2729 (20.) 2729 (19.) 2729 (20.) 2729 (19.) 2729 (20.) 2729 (20.) 2729 (21.) 2729 (21.) 2729 (21.) 2724 (23.) 2724 (23.) 2724 (23.)
21 Növekedés6
+15
Jü Jang-ji 1994 CHN 2728 (21.) 2716 (29.) 2718 (28.) 2718 (28.) 2708 (29.) 2720 (27.) 2710 (27.) 2710 (27.) 2710 (28.) 2713 (28.) 2713 (27.) 2713 (27.)
22 Növekedés6
+19
Le Quang Liem 1991 VIE 2728 (22.) 2728 (20.) 2728 (22.) 2728 (20.) 2728 (21.) 2722 (23.) ia. ia. ia. ia. 2709 (28.) 2709 (28.)
23 Csökkenés3
-2
Veszelin Topalov 1975 BUL 2728 (23.) 2728 (21.) 2728 (23.) 2728 (21.) 2728 (21.) 2728 (21.) 2730 (20.) 2730 (20.) 2730 (20.) 2730 (20.) 2730 (19.) 2730 (20.)
24 Növekedés76+
+111
Gukesh D 2006 IND 2725 (24.) 2725 (23.) 2732 (18.) 2726 (23.) 2699 (38.) 2684 (54.) 2675 (64.) 2659 (81.) 2637 (100+) 2614 (100+) 2614 (100+) 2614 (100+)
25 Csökkenés6
-8
Nyikita Vityugov 1987 FIDE 2723 (25.) 2726 (22.) 2722 (25.) 2722 (26.) 2722 (24.) 2722 (24.) 2722 (24.) 2722 (24.) 2724 (23.) 2726 (22.) 2726 (22.) 2736 (19.)
26 Növekedés74+
+93
Erigaisi Arjun 2003 IND 2722 (26.) 2718 (28.) 2728 (21.) 2725 (24.) 2689 (43.) 2689 (44.) 2681 (57.) 2675 (61.) 2675 (62.) 2660 (73.) 2633 (100+) 2632 (100+)
27 Csökkenés10
-22
Vang Hao 1989 CHN 2722 (27.) 2722 (25.) 2722 (26.) 2722 (25.) 2735 (19.) 2735 (19.) 2744 (19.) 2744 (18.) 2744 (18.) 2744 (19.) 2744 (17.) 2744 (17.)
28 Csökkenés7
-7
Ji Vej 1999 CHN 2722 (28.) 2722 (26.) 2722 (24.) 2727 (22.) 2727 (22.) 2727 (22.) 2727 (22.) 2727 (22.) 2729 (22.) 2729 (21.) 2729 (20.) 2729 (21.)
29 Növekedés7
+18
Parham Maghsoodloo 2000 IRI 2719 (29.) 2720 (27.) 2721 (27.) 2721 (27.) 2701 (34.) 2701 (36.) 2716 (26.) 2699 (37.) 2699 (36.) 2701 (36.) 2701 (36.) 2701 (36.)
30 Növekedés3
+12
Francisco Vallejo Pons 1982 ESP 2716 (30.) 2716 (30.) 2716 (30.) 2711 (33.) 2710 (27.) 2702 (33.) 2703 (31.) 2704 (32.) 2704 (33.) 2704 (34.) 2704 (33.) 2704 (33.)
31 Növekedés69+
+80
Nodirbek Abdusatturov 2004 UZB 2713 (31.) 2713 (32.) 2713 (31.) 2713 (30.) 2677 (58.) 2688 (46.) 2661 (85.) 2661 (80.) 2661 (74.) 2651 (92.) 2651 (94.) 2641 (100+)
32 Növekedés24
+32
Szanan Szjugirov 1993 RUS 2712 (32.) 2712 (33.) 2709 (35.) 2703 (39.) 2703 (31.) 2696 (39.) 2696 (41.) 2696 (39.) 2696 (39.) 2680 (57.) 2680 (58.) 2680 (58.)
33 Csökkenés4
+2
Samuel Shankland 1991 USA 2710 (33.) 2710 (34.) 2712 (32.) 2712 (31.) 2720 (24.) 2720 (26.) 2718 (25.) 2718 (25.) 2709 (29.) 2704 (32.) 2708 (29.) 2708 (29.)
34 Csökkenés10
-12
Danyiil Dubov 1996 RUS 2708 (34.) 2708 (35.) 2708 (36.) 2702 (40.) 2702 (33.) 2702 (34.) 2702 (35.) 2702 (34.) 2711 (27.) 2711 (29.) 2720 (24.) 2720 (24.)
35 Növekedés15
+23
Pavlo Eljanov 1983 UKR 2706 (35.) 2706 (36.) 2697 (42.) 2695 (43.) 2695 (40.) 2681 (61.) 2681 (58.) 2681 (58.) 2681 (57.) 2681 (55.) 2683 (49.) 2683 (50.)
36 Csökkenés11
-12
Pendjála Harikrisna 1986 IND 2705 (36.) 2715 (31.) 2717 (29.) 2716 (29.) 2720 (23.) 2720 (25.) 2701 (36.) 2705 (31.) 2705 (32.) 2716 (26.) 2719 (25.) 2717 (25.)
37 Növekedés26
+26
Ray Robson 1994 USA 2702 (37.) 2702 (37.) 2690 (47.) 2690 (46.) 2682 (53.) 2682 (59.) 2684 (50.) 2684 (53.) 2681 (56.) 2676 (61.) 2676 (64.) 2676 (63.)
38 Csökkenés1
+1
Vlagyiszlav Artyemjev 1998 RUS 2701 (38.) 2701 (38.) 2701 (38.) 2706 (38.) 2706 (30.) 2697 (38.) 2697 (39.) 2700 (36.) 2700 (35.) 2700 (38.) 2700 (37.) 2700 (37.)
39 Növekedés20
+21
Bogdan-Daniel Deac 2001 ROU 2700 (39.) 2700 (39.) 2707 (37.) 2710 (34.) 2699 (36.) 2692 (41.) 2683 (51.) 2671 (68.) 2679 (59.) 2679 (58.) 2679 (59.) 2679 (59.)
40 Növekedés14
+18
Gabriel Szargiszján 1983 ARM 2699 (40.) 2699 (41.) 2711 (33.) 2711 (32.) 2698 (37.) 2698 (37.) 2696 (40.) 2694 (43.) 2681 (58.) 2681 (56.) 2681 (56.) 2681 (54.)
41 Növekedés59+
+53
Hans Moke Niemann 2003 USA 2698 (41.) 2699 (40.) 2699 (40.) 2688 (49.) 2687 (46.) 2688 (45.) 2678 (61.) 2656 (85.) 2637 (100+) 2642 (100+) 2642 (100+) 2645 (100+)
42 Csökkenés3
-2
Pu Hsziang-cse 1985 CHN 2698 (42.) 2698 (43.) 2698 (41.) 2709 (36.) 2709 (28.) 2709 (29.) 2709 (28.) 2709 (28.) 2708 (30.) 2708 (30.) 2700 (38.) 2700 (38.)
43 Növekedés31
+32
Vincent Keymer 2004 GER 2696 (43.) 2698 (42.) 2700 (39.) 2693 (44.) 2672 (62.) 2686 (50.) 2675 (65.) 2667 (74.) 2654 (85.) 2655 (82.) 2664 (74.) 2664 (74.)
44 Csökkenés14
-14
Jevgenyij Tomasevszkij 1987 RUS 2694 (44.) 2694 (45.) 2696 (43.) 2700 (41.) 2702 (32.) 2702 (35.) 2702 (34.) 2708 (30.) 2708 (31.) 2708 (31.) 2708 (30.) 2708 (30.)
45 Növekedés1
+6
Jeffery Xiong 2000 USA 2692 (45.) 2692 (46.) 2690 (48.) 2690 (47.) 2690 (42.) 2691 (42.) 2688 (46.) 2688 (49.) 2685 (51.) 2686 (47.) 2686 (46.) 2686 (46.)
46 Csökkenés12
-12
Jorden van Foreest 1999 NED 2690 (46.) 2690 (47.) 2694 (44.) 2691 (45.) 2680 (55.) 2678 (65.) 2702 (33.) 2715 (26.) 2714 (26.) 2714 (27.) 2702 (35.) 2702 (35.)
47 Növekedés28
+24
Ivan Cseparinov 1986 BUL 2688 (47.) 2694 (44.) 2689 (49.) 2686 (52.) 2685 (47.) 2685 (52.) 2685 (48.) 2682 (56.) 2672 (67.) 2672 (67.) 2672 (68.) 2664 (73.)
48 Csökkenés10
-12
Michael Adams 1971 ENG 2688 (48.) 2686 (53.) 2689 (50.) 2689 (48.) 2697 (39.) 2690 (43.) 2690 (44.) 2698 (38.) 2698 (37.) 2698 (39.) 2698 (39.) 2698 (40.)
49 Csökkenés17
-16
Vlagyimir Fedoszejev 1995 FIDE 2688 (49.) 2688 (48.) 2688 (51.) 2685 (53.) 2685 (52.) 2686 (49.) 2701 (38.) 2701 (35.) 2701 (34.) 2704 (33.) 2704 (31.) 2704 (31.)
50 Csökkenés1
+3
Samuel Sevian 2000 USA 2687 (50.) 2687 (49.) 2684 (56.) 2684 (54.) 2684 (48.) 2684 (55.) 2703 (32.) 2703 (33.) 2693 (45.) 2684 (49.) 2684 (48.) 2684 (48.)
51 Csökkenés6
0
Radosław Wojtaszek 1987 POL 2686 (51.) 2686 (52.) 2693 (45.) 2696 (42.) 2711 (26.) 2708 (31.) 2708 (29.) 2696 (41.) 2696 (40.) 2694 (41.) 2686 (45.) 2686 (45.)
54 Csökkenés13
-13
David Navara 1985 CZE 2684 (54.) 2680 (61.) 2676 (63.) 2681 (58.) 2681 (54.) 2688 (47.) 2681 (54.) 2682 (55.) 2693 (44.) 2700 (37.) 2697 (40.) 2697 (41.)
55 Csökkenés3
+2
Alekszandr Predke 1994 FIDE 2684 (55.) 2684 (55.) 2684 (55.) 2680 (60.) 2692 (44.) 2688 (48.) 2688 (45.) 2688 (48.) 2688 (48.) 2682 (54.) 2682 (54.) 2682 (53.)
57 Növekedés1
+2
Bassem Amin 1988 EGY 2682 (57.) 2685 (54.) 2667 (75.) 2663 (82.) 2687 (45.) 2680 (62.) 2681 (55.) 2686 (50.) 2685 (52.) 2683 (50.) 2682 (52.) 2681 (55.)
60 Csökkenés34
-36
Andrej Jeszipenko 2002 FIDE 2678 (60.) 2680 (60.) 2668 (70.) 2678 (62.) 2692 (45.) 2682 (58.) 2705 (30.) 2709 (29.) 2723 (25.) 2723 (24.) 2714 (26.) 2714 (26.)
63 Csökkenés19
-13
Salem Saleh 1993 UAE 2677 (63.) 2677 (64.) 2677 (62.) 2677 (64.) 2679 (56.) 2684 (53.) 2679 (59.) 2690 (47.) 2690 (47.) 2690 (44.) 2690 (44.) 2690 (44.)
64 Csökkenés9
-6
Grigorij Oparin 1997 USA 2675 (64.) 2683 (56.) 2683 (57.) 2683 (55.) 2683 (49.) 2683 (56.) 2685 (49.) 2685 (51.) 2674 (66.) 2674 (62.) 2681 (55.) 2681 (56.)
65 Csökkenés22
-18
David Anton Guijarro 1995 ESP 2675 (65.) 2668 (74.) 2655 (91.) 2662 (83.) 2668 (70.) 2667 (83.) 2692 (42.) 2691 (46.) 2694 (43.) 2694 (42.) 2691 (43.) 2691 (43.)
68 Csökkenés33
-30
Kirill Alekszejenko 1997 FIDE 2672 (68.) 2687 (50.) 2691 (46.) 2707 (37.) 2707 (32.) 2708 (30.) 2701 (37.) 2698 (39.) 2698 (38.) 2702 (35.) 2702 (34.) 2702 (34.)
73 Csökkenés1
+2
Alekszej Szarana 2000 FIDE 2668 (73.) 2668 (73.) 2662 (83.) 2662 (84.) 2662 (87.) 2668 (79.) 2670 (75.) 2675 (62.) 2675 (63.) 2685 (48.) 2685 (47.) 2685 (47.)
76 Csökkenés45
-38
Aleksejs Širovs 1972 ESP 2666 (76.) 2666 (80.) 2662 (82.) 2673 (69.) 2697 (38.) 2704 (32.) 2681 (56.) 2695 (42.) 2693 (46.) 2691 (43.) 2704 (32.) 2704 (32.)
78 Csökkenés16
-14
Andrij Volokityin 1986 UKR 2663 (78.) 2663 (83.) 2645 (109.) 2645 (109.) 2665 (78.) 2674 (70.) 2674 (68.) 2684 (52.) 2687 (49.) 2687 (46.) 2681 (57.) 2681 (54.)
79 Csökkenés39
-37
Anton Korobov 1985 UKR 2662 (79.) 2659 (89.) 2672 (67.) 2671 (70.) 2691 (41.) 2692 (40.) 2675 (66.) 2671 (67.) 2695 (42.) 2695 (40.) 2693 (42.) 2699 (39.)
91 Csökkenés26
-16
Illja Nizsnik 1996 UKR 2658 (91.) 2687 (51.) 2687 (53.) 2687 (50.) 2687 (44.) 2686 (51.) 2692 (43.) 2692 (45.) 2685 (50.) 2674 (67.) 2674 (65.) 2674 (66.)
92 Csökkenés24
-11
Ivan Šarić 1990 CRO 2658 (92.) 2674 (67.) 2668 (72.) 2668 (74.) 2682 (51.) 2680 (63.) 2687 (47.) 2693 (44.) 2695 (41.) 2687 (45.) 2678 (61.) 2674 (64.)
99 Csökkenés52
-36
Jurij Krivorucsko 1986 UKR 2649 (99.) 2649 (98.) 2658 (88.) 2669 (73.) 2669 (69.) 2672 (76.) 2672 (72.) 2674 (63.) 2683 (53.) 2683 (51.) 2683 (50.) 2683 (49.)
ia.
Matthew Sadler 1968 GBR ia. ia. ia. ia. ia. ia. ia. ia. ia. ia. 2694 (41.) 2694 (42.)

A 20 legmagasabb Élő-pontszámmal rendelkező női játékos

[szerkesztés]

A táblázat mindazon játékosok nevét tartalmazza, akik 2022-ben legalább egy hónapban az első 20 helyezett közé kerültek a világranglistán.

Magyarázat:

  • H ’21->’22 NövekedésCsökkenés – A helyezés, és alatta az Élő-pontszám változása a 2021. decemberihez képest;
  • az egyes hónapoknál az adott hónapban elért Élő-pontszám, valamint zárójelben a helyezés szerepel;
  • ia. – az adott hónapban inaktívvá vált versenyző (12 hónapig nem játszott versenyen)
  • >100. – nem volt az első 100 között
  • A coral színnel jelezve a versenyző pályafutásának legjobb értékszáma.
  • A cyan színnel jelezve az adott évben a versenyző által elért legjobb pontszám.
  • A gainsboro színnel jelezve az adott évben a versenyző által elért legalacsonyabb pontszám.
Élő-pontszámok 2022-ben
H. H ’21->’22
NövekedésCsökkenés
Név Szül. év Ország dec. nov. okt. szept. aug. júl. jún. máj. ápr. márc. febr. jan.
1 Állandó
-20
Hou Ji-fan 1994 CHN 2638 (1.) 2638 (1.) 2638 (1.) 2650 (1.) 2650 (1.) 2650 (1.) 2650 (1.) 2650 (1.) 2650 (1.) 2650 (1.) 2658 (1.) 2658 (1.)
2 Állandó
-26
Alekszandra Gorjacskina 1998 RUS 2584 (2.) 2584 (2.) 2584 (2.) 2579 (2.) 2579 (2.) 2599 (2.) 2599 (2.) 2610 (2.) 2610 (2.) 2610 (2.) 2610 (2.) 2610 (2.)
3 Állandó
-14
Kónéru Hanpi 1987 IND 2572 (3.) 2574 (3.) 2574 (3.) 2574 (3.) ia. ia. ia. ia. ia. ia. 2586 (3.) 2586 (3.)
4 Növekedés1
+13
Jekatyerina Lagno 1989 RUS 2563 (4.) 2563 (4.) 2563 (4.) 2547 (5.) 2547 (4.) 2547 (4.) 2547 (4.) 2550 (4.) 2550 (4.) 2550 (4.) 2550 (5.) 2550 (5.)
5 Csökkenés1
-5
Csü Ven-csün 1991 CHN 2555 (5.) 2555 (5.) 2555 (5.) 2560 (4.) 2560 (3.) 2560 (3.) 2560 (3.) 2560 (3.) 2560 (3.) 2560 (3.) 2560 (4.) 2560 (4.)
6 Növekedés1
+10
Lej Ting-csie 1997 CHN 2545 (6.) 2535 (6.) 2535 (6.) 2535 (6.) 2535 (5.) 2535 (6.) 2535 (6.) 2535 (6.) 2535 (6.) 2535 (6.) 2535 (7.) 2535 (7.)
7 Csökkenés1
-16
Marija Muzicsuk 1992 UKR 2523 (7.) 2528 (7.) 2527 (8.) 2527 (7.) 2530 (7.) 2540 (5.) 2540 (5.) 2540 (5.) 2540 (5.) 2544 (5.) 2539 (6.) 2539 (6.)
8 Növekedés1
-9
Anna Muzicsuk 1990 UKR 2522 (8.) 2525 (8.) 2534 (7.) 2526 (9.) 2529 (8.) 2529 (8.) 2529 (8.) 2529 (8.) 2529 (8.) 2531 (8.) 2531 (9.) 2531 (9.)
9 Növekedés4
+4
Alekszandra Kosztyenyuk 1984 FIDE 2520 (9.) 2521 (9.) 2521 (9.) 2521 (11.) 2521 (10.) 2521 (10.) 2510 (11.) 2513 (11.) 2516 (11.) 2516 (11.) 2516 (12.) 2516 (12.)
10 Állandó
-7
Tan Csung-ji 1991 CHN 2518 (10.) 2514 (11.) 2514 (11.) 2525 (10.) 2525 (9.) 2525 (9.) 2525 (9.) 2525 (9.) 2525 (9.) 2525 (9.) 2525 (10.) 2525 (10.)
11 Csökkenés3
-14
Nana Dzagnidze 1987 GEO 2517 (11.) 2517 (10.) 2516 (10.) 2526 (8.) 2531 (6.) 2531 (7.) 2531 (7.) 2531 (7.) 2531 (7.) 2531 (7.) 2531 (8.) 2531 (8.)
12 Csökkenés1
-10
Drónavalli Hárika 1991 IND 2507 (12.) 2507 (12.) 2507 (12.) 2507 (13.) 2517 (10.) 2517 (11.) 2517 (10.) 2517 (10.) 2517 (10.) 2517 (10.) 2517 (11.) 2517 (11.)
13 Csökkenés1
-14
Polina Suvalova 2001 RUS 2502 (13.) 2492 (14.) 2492 (14.) 2510 (12.) 2510 (11.) 2498 (13.) 2498 (13.) 2493 (14.) 2504 (12.) 2504 (13.) 2516 (13.) 2516 (13.)
14 Növekedés1
+5
Abdumalik Zhansaya 2000 KAZ 2496 (14.) 2501 (13.) 2501 (13.) 2503 (14.) 2495 (13.) 2495 (14.) 2495 (14.) 2489 (15.) 2496 (14.) 2493 (14.) 2491 (15.) 2491 (15.)
15 Növekedés1
+2
Nino Baciasvili 1987 GEO 2493 (15.) 2467 (22.) 2462 (23.) 2477 (18.) 2466 (21.) 2466 (21.) 2453 (26.) 2463 (23.) 2463 (22.) 2472 (19.) 2491 (16.) 2491 (16.)
16 Növekedés1
+1
Alina Kaslinszkaja 1993 POL 2491 (16.) 2491 (15.) 2482 (19.) 2491 (15.) 2504 (12.) 2505 (12.) 2505 (12.) 2498 (12.) 2490 (15.) 2490 (15.) 2490 (17.) 2490 (17.)
17 Növekedés1
+2
Sarasadat Khademalsharieh 1997 IRI 2490 (17.) 2490 (16.) 2490 (15.) 2490 (16.) 2490 (14.) 2490 (15.) 2488 (16.) 2488 (16.) 2488 (16.) 2488 (16.) 2488 (18.) 2488 (18.)
18 Növekedés4
+8
Csu Csiner 2002 CHN 2486 (18.) 2486 (17.) 2484 (17.) 2464 (25.) 2464 (23.) 2464 (22.) 2464 (22.) 2464 (22.) 2464 (21.) 2464 (22.) 2478 (21.) 2478 (21.)
19 Növekedés1
0
Bela Kotenasvili 1988 GEO 2485 (19.) 2485 (18.) 2485 (16.) 2485 (17.) 2485 (15.) 2485 (16.) 2485 (17.) 2485 (17.) 2485 (17.) 2485 (17.) 2485 (19.) 2485 (19.)
20 Növekedés5
+5
Valentyina Gunyina 1989 RUS 2476 (20.) 2476 (19.) 2476 (20.) 2469 (23.) 2469 (19.) 2469 (19.) 2475 (19.) 2471 (21.) 2471 (20.) 2471 (21.) 2471 (23.) 2471 (23.)
21 Növekedés5
+2
Mammadzada Gunay 2000 AZE 2472 (21.) 2472 (20.) 2483 (18.) 2473 (21.) 2466 (21.) 2455 (26.) 2454 (25.) 2454 (26.) 2454 (26.) 2454 (25.) 2470 (24.) 2470 (24.)
23 Csökkenés9
-43
Elisabeth Pähtz 1985 GER 2464 (23.) 2464 (23.) 2469 (21.) 2477 (19.) 2484 (16.) 2484 (17.) 2489 (15.) 2497 (13.) 2500 (13.) 2507 (12.) 2507 (14.) 2507 (14.)
29 Csökkenés2
-27
Antoaneta Sztefanova 1979 BUL 2442 (29.) 2442 (31.) 2440 (30.) 2472 (22.) 2472 (18.) 2467 (20.) 2467 (21.) 2458 (25.) 2457 (24.) 2457 (24.) 2445 (29.) 2469 (25.)
30 Csökkenés9
-39
Lela Javakisvili 1984 GEO 2440 (30.) 2455 (27.) 2464 (22.) 2475 (20.) 2476 (17.) 2476 (18.) 2477 (18.) 2480 (18.) 2482 (18.) 2479 (18.) 2479 (20.) 2479 (20.)
35 Csökkenés11
-40
Natalja Pogonyina 1985 RUS 2432 (35.) 2432 (35.) 2432 (33.) 2453 (28.) 2457 (25.) 2457 (24.) 2457 (24.) 2472 (20.) 2472 (19.) 2472 (20.) 2472 (22.) 2472 (22.)
37 Csökkenés9
-30
Marie Sebag 1986 FRA 2430 (37.) 2430 (36.) 2430 (36.) 2430 (36.) 2447 (27.) 2447 (28.) 2472 (20.) 2472 (19.) 2461 (23.) 2461 (23.) 2460 (25.) 2460 (27.)

A jelenlegi aktív magyar nemzetközi nagymesterek

[szerkesztés]

A magyar ranglistán elfoglalt helyük szerint.[1] A mindenkori legfrissebb adatokra forrás: FIDE Ratings/Federations Ranking

Az inaktívként nyilvántartott élő magyar nagymesterek és Élő-pontszámaik: Polgár Judit 2675, Gyimesi Zoltán 2674, Lékó Péter 2663, Csernyin Alexander 2614, Adorján András 2504, Szabó Krisztián 2480, Portisch Lajos 2467, Lukács Péter 2404, Anka Emil 2382.[2]

Rapport Richárd 2022. szeptembertől román színekben játszik. Legmagasabb Élő-pontszáma magyar színekben 2754 volt.

Magyarázat:

  • ’21->’22NövekedésCsökkenés – A helyezés, és alatta az Élő-pontszám változása a 2021. decemberihez képest;
  • az egyes hónapoknál az adott hónapban elért Élő-pontszám, valamint zárójelben a helyezés szerepel;
  • ia. – az adott hónapban inaktívvá vált versenyző (12 hónapig nem játszott versenyen)
  • A coral színnel jelezve a versenyző pályafutásának legjobb értékszáma.
  • A cyan színnel jelezve az adott évben a versenyző által elért legjobb pontszám.
  • A gainsboro színnel jelezve az adott évben a versenyző által elért legalacsonyabb pontszám.
Értékszámok 2022-ben
H. H ’21->’22
NövekedésCsökkenés
Név Szül. év dec. nov. okt. szept. aug. júl. jún. máj. ápr. márc. febr. jan.
1 Növekedés1
-8
Almási Zoltán 1976 2677 (1.) 2677 (1.) 2677 (1.) 2677 (2.) 2677 (2.) 2677 (2.) 2677 (2.) 2677 (2.) 2677 (2.) 2678 (2.) 2678 (2.) 2678 (2.)
2 Növekedés1
-35
Berkes Ferenc 1985 2645 (2.) 2643 (2.) 2643 (2.) 2651 (3.) 2649 (3.) 2649 (3.) 2654 (3.) 2654 (3.) 2660 (3.) 2659 (3.) 2660 (4.) 2660 (4.)
3 Növekedés2
-8
Gledura Benjámin 1999 2644 (3.) 2637 (3.) 2637 (3.) 2637 (4.) 2637 (4.) 2637 (4.) 2644 (4.) 2644 (4.) 2652 (4.) 2652 (4.) 2652 (5.) 2652 (5.)
4 Növekedés3
+21
Bánusz Tamás 1989 2612 (4.) 2609 (4.) 2622 (4.) 2622 (5.) 2605 (5.) 2611 (5.) 2611 (5.) 2608 (5.) 2608 (5.) 2600 (6.) 2598 (7.) 2598 (7.)
5 Növekedés5
+21
Balog Imre 1991 2598 (5.) 2596 (5.) 2594 (6.) 2594 (7.) 2594 (6.) 2594 (6.) 2594 (6.) 2590 (6.) 2587 (8.) 2578 (11.) 2578 (11.) 2578 (12.)
6 Állandó
-24
Erdős Viktor 1987 2591 (6.) 2591 (6.) 2597 (5.) 2597 (6.) 2589 (7.) 2586 (7.) 2586 (9.) 2587 (8.) 2604 (6.) 2607 (5.) 2613 (6.) 2613 (6.)
7 Növekedés6
+8
Ács Péter 1981 2577 (7.) 2577 (7.) 2572 (8.) 2572 (9.) 2575 (10.) 2575 (10.) 2574 (10.) 2574 (11.) 2575 (11.) 2591 (7.) 2591 (8.) 2591 (8.)
8 Növekedés4
+5
Balogh Csaba 1987 2575 (8.) 2575 (8.) 2583 (7.) 2583 (8.) 2583 (8.) 2583 (8.) 2588 (7.) 2586 (9.) 2584 (9.) 2578 (10.) 2574 (13.) 2574 (13.)
9 Növekedés6
+10
Antal Gergely 1985 2571 (9.) 2570 (9.) 2571 (9.) 2571 (10.) 2571 (11.) 2571 (11.) 2571 (11.) 2563 (14.) 2561 (14.) 2564 (14.) 2561 (15.) 2561 (15.)
10 Növekedés4
-5
Prohászka Péter 1992 2563 (10.) 2562 (11.) 2570 (10.) 2570 (11.) 2570 (12.) 2570 (12.) 2570 (12.) 2579 (10.) 2570 (13.) 2573 (13.) 2570 (14.) 2570 (14.)
11 Csökkenés2
-18
Héra Imre 1986 2560 (11.) 2561 (12.) 2560 (13.) 2560 (13.) 2568 (13.) 2568 (13.) 2568 (13.) 2566 (12.) 2576 (10.) 2579 (9.) 2579 (10.) 2579 (10.)
12 Csökkenés4
-22
Papp Gábor 1987 2557 (12.) 2564 (10.) 2564 (11.) 2564 (12.) 2564 (14.) 2564 (14.) 2564 (14.) 2564 (13.) 2570 (12.) 2574 (12.) 2576 (12.) 2578 (11.)
13 Növekedés5
+20
Mihók Olivér 1993 2556 (13.) 2546 (15.) 2545 (15.) 2542 (16.) 2552 (15.) 2549 (16.) 2543 (17.) 2539 (18.) 2539 (17.) 2546 (16.) 2544 (19.) 2547 (16.)
14 Csökkenés3
-22
Kántor Gergely 1999 2553 (14.) 2561 (13.) 2561 (12.) 2556 (14.) 2582 (9.) 2582 (9.) 2587 (8.) 2587 (7.) 2590 (7.) 2587 (8.) 2586 (9.) 2586 (9.)
15
+7
Szergej Grigorjanc[3] 1983 2553 (15.) 2550 (14.) 2550 (14.) 2550 (15.) 2550 (16.) 2550 (15.) 2547 (15.) 2547 (15.) 2541 (15.) 2544 (17.) 2546 (17.) 2546
16 Növekedés6
+23
Kozák Ádám 2002 2549 (16.) 2538 (16.) 2520 (21.) 2516 (22.) 2522 (22.) 2522 (23.) 2523 (23.) 2532 (19.) 2535 (20.) 2525 (21.) 2522 (24.) 2522 (23.)
17 Állandó
-10
Ruck Róbert 1977 2534 (17.) 2537 (17.) 2542 (16.) 2542 (17.) 2544 (17.) 2544 (17.) 2544 (16.) 2544 (16.) 2539 (18.) 2547 (15.) 2547 (16.) 2547 (17.)
18 Növekedés1
0
Pintér József 1953 2528 (18.) 2528 (18.) 2528 (17.) 2528 (18.) 2528 (18.) 2528 (21.) 2528 (21.) 2528 (21.) 2528 (22.) 2528 (20.) 2528 (22.) 2528 (21.)
19 Csökkenés3
-30
Aczél Gergely 1991 2523 (19.) 2502 (22.) 2477 (30.) 2474 (31.) 2497 (28.) 2499 (28.) 2516 (25.) 2519 (24.) 2539 (16.) 2539 (18.) 2545 (18.) 2545 (18.)
20 Növekedés5
-4
Korpa Bence 1998 2516 (20.) 2500 (25.) 2496 (25.) 2496 (27.) 2519 (24.) 2537 (18.) 2542 (18.) 2542 (17.) 2536 (19.) 2533 (19.) 2530 (21.) 2530 (20.)
21 Állandó
-18
Medvegy Zoltán 1979 2509 (21.) 2525 (19.) 2526 (18.) 2526 (19.) 2526 (20.) 2528 (19.) 2528 (19.) 2522 (23.) 2521 (24.) 2510 (26.) 2508 (27.) 2508 (26.)
22 Növekedés1
-19
Fodor Tamás 1991 2506 (22.) 2517 (20.) 2525 (20.) 2525 (21.) 2525 (21.) 2525 (22.) 2525 (22.) 2525 (22.) 2525 (23.) 2525 (22.) 2526 (23.) 2526 (22.)
23 Növekedés3
-13
Horváth Csaba 1968 2501 (23.) 2502 (23.) 2506 (24.) 2506 (24.) 2506 (26.) 2506 (26.) 2506 (27.) 2506 (27.) 2506 (28.) 2507 (28.) 2507 (28.) 2507 (28.)
25 Növekedés3
-10
Gonda László 1988 2496 (25.) 2496 (27.) 2511 (23.) 2511 (23.) 2511 (25.) 2511 (25.) 2511 (26.) 2511 (26.) 2519 (25.) 2515 (24.) 2507 (29.) 2507 (27.)
26 Csökkenés5
-29
Ribli Zoltán 1951 2492 (26.) 2515 (21.) 2526 (19.) 2526 (20.) 2526 (19.) 2528 (20.) 2528 (20.) 2530 (20.) 2529 (21.) 2523 (23.) 2521 (25.) 2521 (24.)
28 Csökkenés8
-39
Nagy Gábor 1994 2488 (28.) 2482 (29.) 2488 (27.) 2501 (26.) 2504 (27.) 2500 (27.) 2494 (28.) 2503 (28.) 2518 (26.) 2507 (27.) 2530 (20.) 2531 (19.)
29 Csökkenés2
-23
Horváth Ádám 1981 2485 (29.) 2501 (24.) 2511 (22.) 2504 (25.) 2520 (23.) 2520 (24.) 2518 (24.) 2513 (25.) 2510 (27.) 2512 (25.) 2509 (26.) 2509 (25.)
33 Növekedés9
+10
Flumbort András 1984 2453 (33.) 2457 (34.) 2452 (36.) 2452 (38.) 2452 (39.) 2452 (40.) 2452 (40.) 2452 (39.) 2453 (39.) 2453 (39.) 2450 (40.) 2450 (40.)
38 Növekedés7
+1
Tolnai Tibor 1964 2433 (38.) 2433 (39.) 2433 (39.) 2433 (40.) 2433 (40.) 2433 (42.) 2433 (43.) 2433 (43.) 2433 (42.) 2433 (46.) 2432 (46.) 2432 (45.)
40 Állandó
-25
Bérczes Dávid 1990 2428 (40.) 2446 (38.) 2438 (38.) 2438 (39.) 2426 (43.) 2426 (46.) 2441 (41.) 2437 (41.) 2434 (41.) 2460 (36.) 2452 (39.) 2452 (39.)
41 Csökkenés3
-9
Grószpéter Attila 1960 2428 (41.) 2429 (41.) 2429 (41.) 2429 (42.) 2429 (42.) 2429 (45.) 2429 (44.) 2429 (44.) 2429 (44.) 2435 (43.) 2436 (45.) 2436 (43.)
42 Csökkenés11
-54
Pap Gyula 1991 2427 (42.) 2425 (42.) 2420 (43.) 2420 (43.) 2481 (32.) 2481 (32.) 2481 (32.) 2481 (31.) 2481 (31.) 2481 (32.) 2481 (32.) 2481 (30.)
43 Növekedés4
-7
Horváth József 1964 2418 (43.) 2414 (43.) 2421 (42.) 2420 (44.) 2422 (44.) 2433 (41.) 2429 (45.) 2429 (45.) 2429 (45.) 2433 (45.) 2426 (49.) 2426 (47.)
50 Csökkenés2
-27
Boros Dénes 1988 2402 (50.) 2402 (51.) 2402 (51.) 2402 (53.) 2402 (49.) 2402 (52.) 2402 (52.) 2402 (51.) 2430 (43.) 2430 (47.) 2430 (47.) ia.
58 Növekedés5
+6
Varga Zoltán 1970 2393 (58.) 2377 (68.) 2401 (52.) 2401 (54.) 2401 (50.) 2401 (53.) 2398 (57.) 2395 (61.) 2404 (53.) 2394 (59.) 2390 (64.) 2390 (62.)
63 Csökkenés13
-19
Horváth Péter 1972 2388 (63.) 2391 (59.) 2391 (59.) 2391 (62.) 2391 (59.) 2391 (61.) 2396 (60.) 2396 (59.) 2396 (60.) 2397 (56.) 2397 (58.) 2397 (55.)
66 Növekedés9
+8
Hoang Thanh Trang 1980 2384 (66.) 2384 (67.) 2384 (67.) 2384 (72.) 2376 (77.) 2376 (79.) 2376 (81.) 2376 (77.) 2380 (74.) 2383 (71.) 2383 (68.) 2383 (71.)
84 Csökkenés28
-40
Seres Lajos 1973 2359 (84.) 2371 (74.) 2383 (68.) 2383 (73.) 2375 (79.) 2375 (80.) 2378 (74.) 2378 (74.) 2362 (92.) 2387 (67.) 2387 (67.) 2387 (65.)
90 Növekedés13
+2
Czebe Attila 1975 2350 (90.) 2346 (98.) 2366 (80.) 2375 (80.) 2385 (69.) 2385 (72.) 2368 (86.) 2366 (88.) 2373 (80.) 2364 (87.) 2358 (96.) 2358 (93.)
129 Állandó
-10
Fogarasi Tibor 1969 2313 (129.) 2325 (119.) 2325 (121.) 2325 (125.) 2325 (125.) 2325 (125.) 2320 (137.) 2320 (138.) 2324 (129.) 2322 (133.) 2322 (134.) 2322 (131.)
ia. Állandó
0
Lékó Péter 1979 ia. ia. ia. ia. ia. ia. ia. ia. ia. ia. 2663 (3.) 2663 (3.)

A jelenlegi aktív magyar női nemzetközi nagymesterek

[szerkesztés]

A magyar ranglistán elfoglalt helyük szerint[4] Forrás: Federations Ranking (FIDE)[5]

Az inaktívként nyilvántartott élő magyar női nemzetközi nagymesterek és Élő-pontszámaik: Polgár Judit 2675, Polgár Zsófia 2450, Medvegy Nóra 2355, Grábics Mónika 2335, Rudolf Anna 2325, Mádl Ildikó 2321, Ivánka Mária 2260, Schneider Veronika (2248), Verőci Zsuzsa (2246).[6]

Magyarázat:

  • H ’21->’22NövekedésCsökkenés – A helyezés, és alatta az Élő-pontszám változása a 2021. decemberihez képest;
  • ia = inaktív (az előző 12 hónapban nem játszott értékszámba beszámítható versenyjátszmát).
  • A coral színnel jelezve a versenyző pályafutásának legjobb értékszáma.
  • A cyan színnel jelezve az adott évben a versenyző által elért legjobb pontszám.
  • A gainsboro színnel jelezve az adott évben a versenyző által elért legalacsonyabb pontszám.
  • A név után GM=nemzetközi nagymester; IM=nemzetközi mester; WGM=női nemzetközi nagymester.
Értékszámok 2022-ben
H. H ’21->’22
NövekedésCsökkenés
Név Szül. év dec. nov. okt. szept. aug. júl. jún. máj. ápr. márc. febr. jan.
1 Állandó
+8
Hoang Thanh Trang GM 1980 2384 (1.) 2384 (1.) 2384 (1.) 2384 (1.) 2376 (1.) 2376 (1.) 2376 (1.) 2376 (1.) 2380 (1.) 2383 (1.) 2383 (1.) 2383 (1.)
2 Növekedés2
-1
Gara Anita IM 1983 2358 (2.) 2353 (2.) 2353 (2.) 2360 (2.) 2360 (3.) 2360 (3.) 2360 (3.) 2360 (3.) 2360 (4.) 2360 (4.) 2360 (4.) 2360 (4.)
3 Növekedés3
+9
Papp Petra WGM 1993 2345 (3.) ia. ia. 2336 (3.) 2336 (4.) 2336 (4.) 2336 (5.) 2336 (5.) 2336 (5.) 2336 (6.) 2336 (6.) 2336 (6.)
4 Csökkenés2
-46
Gara Tícia WGM 1984 2323 (4.) 2333 (3.) 2333 (3.) 2333 (4.) 2367 (2.) 2367 (2.) 2367 (2.) 2367 (2.) 2365 (2.) 2360 (3.) 2365 (2.) 2365 (2.)
5 Állandó
-41
Marjanovics Annamária WGM 2001 2312 (5.) 2312 (4.) 2312 (4.) 2312 (7.) 2312 (8.) 2312 (8.) 2353 (4.) 2353 (4.) 2364 (3.) 2363 (2.) 2363 (3.) 2363 (3.)
6 Növekedés1
-32
Lázárné Vajda Szidónia IM 1979 2301 (6.) 2298 (5.) 2298 (5.) 2307 (8.) 2313 (7.) 2313 (7.) 2313 (8.) 2313 (8.) 2313 (8.) 2310 (8.) 2315 (8.) 2315 (8.)
12 Csökkenés1
-6
Lakos Nikoletta WGM 1978 2205 (12.) 2203 (12.) 2203 (12.) 2203 (14.) 2203 (14.) 2203 (14.) 2203 (15.) 2203 (14.) 2203 (14.) 2202 (15.) 2200 (15.) 2200 (15.)
34 Csökkenés4
+12
Csonkics Tünde WGM 1958 2048 (34.) 2048 (29.) 2048 (29.) 2048 (31.) 2048 (33.) 2036 (35.) 2036 (34.) 2036 (34.) 2036 (33.) 2036 (32.) 2036 (33.) 2036 (32.)
ia.
Mádl Ildikó IM 1969 ia. ia. ia. 2321 (6.) 2321 (5.) 2321 (5.) 2321 (7.) 2321 (7.) 2321 (6.) 2321 (7.) 2321 (7.) 2321 (7.)

Kapcsolódó szócikk

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. A lista csak az aktív nagymestereket tartalmazza.
  2. Hungary (all players). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2017. január 1.)
  3. 2022-01-19-től játszik magyar színekben Transfers (2022). FIDE
  4. A lista csak az aktív női nemzetközi nagymesteri címmel rendelkezőket tartalmazza
  5. A férfi nemzetközi mesteri címmel rendelkező női nagymestereknél a FIDE a férfi nemzetközi mesteri címet tünteti fel a ranglistákon.
  6. Hungary (Allplayers) Only Women. World Chess Federation. (Hozzáférés: 2020. március 1.)

Források

[szerkesztés]