Ugrás a tartalomhoz

Sakkozók Élő-pontszáma 2021-ben

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A sakkozók Élő-pontszáma 2021-ben az Élő-pontrendszer szerint meghatározott, a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) által havonta számított pontértékek 2021-es értékei havonként, amelyek alkalmasak a versenyző játékerejének bemutatására. Az értékszámok alapján felállított sorrendek az egymáshoz viszonyított aktuális erősorrendet tükrözik.

A FIDE által meghatározott hivatalos pontszámok alapján készül el a világranglista, valamint az egyes nemzetek versenyzőinek ranglistája. Külön ranglista létezik az abszolút kategóriában, amely a férfiak és a nők pontszámát egyaránt tartalmazza, és külön ranglista létezik a nők között, amelyen csak a női versenyzők szerepelnek. A FIDE rangsorolja ezen kívül a junior versenyzőket is, ahol szintén létezik abszolút és lány lista.

A Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) 50 legmagasabb Élő-pontszámmal rendelkező játékosa 2021-ben

[szerkesztés]

A táblázat mindazon játékosok nevét tartalmazza, akik 2021-ben legalább egy hónapban az első 50 helyezett közé kerültek.

Magyarázat:

  • H ’20->’21 NövekedésCsökkenés – A helyezés, és alatta az Élő-pontszám változása a 2020. decemberihez képest;
  • az egyes hónapoknál az adott hónapban elért Élő-pontszám, valamint zárójelben a helyezés szerepel;
  • ia. – az adott hónapban inaktívvá vált versenyző (12 hónapig nem játszott versenyen)
  • >100. – nem volt az első 100 között
  • A coral színnel jelezve a versenyző pályafutásának legjobb értékszáma.
  • A cyan színnel jelezve az adott évben a versenyző által elért legjobb pontszám.
  • A gainsboro színnel jelezve az adott évben a versenyző által elért legalacsonyabb pontszám.
Élő-pontszámok 2021-ben
H. H ’20->’21
NövekedésCsökkenés
Név Szül. év Ország dec. nov. okt. szept. aug. júl. jún. máj. ápr. márc. febr. jan.
1 Állandó
-6
Magnus Carlsen 1990 NOR 2856 (1.) 2855 (1.) 2855 (1.) 2855 (1.) 2847 (1.) 2847 (1.) 2847 (1.) 2847 (1.) 2847 (1.) 2847 (1.) 2862 (1.) 2862 (1.)
2 Növekedés16
+55
Ali-Reza Firuzdzsá 2003 FRA 2804 (2.) 2770 (9.) 2770 (9.) 2754 (16.) 2759 (12.) 2759 (12.) 2759 (13.) 2759 (13.) 2759 (13.) 2759 (13.) 2749 (17.) 2749 (18.)
3 Állandó
+8
Ting Li-zsen 1992 CHN 2799 (3.) 2799 (2.) 2799 (3.) 2799 (3.) 2799 (3.) 2799 (3.) 2799 (3.) 2799 (3.) 2791 (3.) 2791 (3.) 2791 (3.) 2791 (3.)
4 Csökkenés2
-31
Fabiano Caruana 1992 USA 2792 (4.) 2791 (3.) 2800 (2.) 2800 (2.) 2806 (2.) 2806 (2.) 2806 (2.) 2820 (2.) 2820 (2.) 2820 (2.) 2823 (2.) 2823 (2.)
5 Csökkenés1
-2
Jan Nyepomnyascsij 1990 RUS 2782 (5.) 2782 (5.) 2782 (4.) 2792 (4.) 2792 (4.) 2792 (4.) 2792 (4.) 2792 (4.) 2789 (4.) 2789 (4.) 2789 (4.) 2789 (4.)
6 Állandó
-9
Levon Aronján 1982 ARM 2772 (6.) 2782 (4.) 2782 (5.) 2782 (5.) 2782 (5.) 2782 (5.) 2781 (5.) 2781 (5.) 2781 (5.) 2781 (5.) 2781 (6.) 2781 (6.)
7 Növekedés4
+8
Anish Giri 1994 NED 2772 (7.) 2774 (6.) 2774 (7.) 2777 (7.) 2776 (8.) 2776 (8.) 2780 (6.) 2780 (6.) 2776 (7.) 2776 (7.) 2764 (11.) 2764 (11.)
8 Növekedés1
+2
Wesley So 1993 USA 2772 (8.) 2772 (8.) 2778 (6.) 2778 (6.) 2772 (9.) 2772 (9.) 2770 (9.) 2770 (9.) 2770 (9.) 2770 (9.) 2770 (9.) 2770 (9.)
9 Csökkenés1
-3
Sahrijar Mamedjarov 1985 AZE 2767 (9.) 2765 (11.) 2765 (11.) 2762 (11.) 2782 (6.) 2782 (6.) 2770 (8.) 2770 (8.) 2770 (8.) 2770 (8.) 2770 (8.) 2770 (8.)
10 Csökkenés3
-13
Alekszandr Griscsuk 1983 RUS 2764 (10.) 2773 (7.) 2773 (8.) 2775 (8.) 2778 (7.) 2778 (7.) 2776 (7.) 2776 (7.) 2777 (6.) 2777 (6.) 2777 (7.) 2777 (7.)
11 Növekedés2
+4
Rapport Richárd 1996 HUN 2763 (11.) 2763 (12.) 2770 (10.) 2760 (13.) 2763 (11.) 2763 (11.) 2763 (11.) 2763 (11.) 2763 (11.) 2763 (11.) 2763 (12.) 2759 (13.)
12 Csökkenés7
-23
Maxime Vachier-Lagrave 1990 FRA 2761 (12.) 2766 (10.) 2763 (13.) 2763 (9.) 2751 (16.) 2749 (16.) 2760 (12.) 2760 (12.) 2758 (15.) 2758 (14.) 2784 (5.) 2784 (5.)
13 Növekedés6
+17
Jan-Krzysztof Duda 1998 POL 2760 (13.) 2756 (14.) 2756 (15.) 2756 (15.) 2738 (18.) 2738 (18.) 2729 (21.) 2729 (22.) 2729 (22.) 2729 (22.) 2743 (18.) 2743 (19.)
14 Csökkenés4
-12
Tejmur Radzsabov 1987 AZE 2753 (14.) 2763 (13.) 2763 (12.) 2763 (10.) 2763 (10.) 2763 (10.) 2765 (10.) 2765 (10.) 2765 (10.) 2765 (10.) 2765 (10.) 2765 (10.)
15 Csökkenés1
-6
Leinier Perez Domínguez 1983 USA 2752 (15.) 2752 (15.) 2760 (14.) 2760 (12.) 2758 (13.) 2758 (13.) 2758 (14.) 2758 (14.) 2758 (14.) 2758 (15.) 2758 (14.) 2758 (14.)
16 Csökkenés1
-2
Visuvanádan Ánand 1969 IND 2751 (16.) 2751 (16.) 2753 (16.) 2753 (17.) 2753 (15.) 2753 (15.) 2753 (16.) 2753 (16.) 2753 (17.) 2753 (17.) 2753 (16.) 2753 (16.)
17 Csökkenés5
-19
Vang Hao 1989 CHN 2744 (17.) 2744 (17.) 2744 (17.) 2744 (18.) 2744 (17.) 2744 (17.) 2744 (17.) 2744 (17.) 2763 (12.) 2763 (12.) 2763 (13.) 2763 (12.)
18 Csökkenés1
-9
Szergej Karjakin 1990 UKR 2743 (18.) 2743 (18.) 2743 (18.) 2758 (14.) 2757 (14.) 2757 (14.) 2757 (15.) 2757 (15.) 2757 (16.) 2757 (16.) 2757 (15.) 2757 (15.)
19 Növekedés8
+11
Nyikita Vityugov 1987 RUS 2731 (19.) 2734 (20.) 2727 (23.) 2727 (23.) 2724 (25.) 2724 (25.) 2724 (25.) 2715 (26.) 2715 (26.) 2715 (26.) 2715 (26.) 2715 (27.)
20 Növekedés1
-5
Veszelin Topalov 1975 BUL 2730 (20.) 2730 (21.) 2730 (20.) 2730 (20.) 2730 (20.) 2735 (20.) 2735 (19.) 2735 (19.) 2735 (19.) 2735 (19.) 2735 (20.) 2735 (21.)
21 Növekedés2
-3
Ji Vej 1999 CHN 2729 (21.) 2729 (22.) 2725 (24.) 2725 (25.) 2725 (23.) 2725 (23.) 2725 (23.) 2732 (20.) 2732 (20.) 2732 (20.) 2732 (22.) 2732 (23.)
22 Növekedés2
+1
Santosh Gujrathi Vidit 1994 IND 2727 (22.) 2727 (23.) 2727 (22.) 2727 (22.) 2726 (22.) 2726 (22.) 2726 (22.) 2726 (23.) 2726 (23.) 2726 (23.) 2726 (23.) 2726 (24.)
23 Növekedés2
-1
Dmitrij Andrejkin 1990 RUS 2724 (23.) 2724 (24.) 2728 (21.) 2728 (21.) 2724 (24.) 2724 (24.) 2724 (24.) 2725 (24.) 2725 (24.) 2725 (24.) 2725 (24.) 2725 (25.)
24 Növekedés13
+18
Danyiil Dubov 1996 RUS 2720 (24.) 2714 (27.) 2714 (28.) 2714 (29.) 2714 (28.) 2714 (28.) 2714 (28.) 2710 (28.) 2710 (28.) 2710 (28.) 2710 (28.) 2710 (29.)
25 Csökkenés3
-15
Pendjála Harikrisna 1986 IND 2717 (25.) 2721 (25.) 2719 (26.) 2725 (24.) 2730 (21.) 2730 (21.) 2730 (20.) 2730 (21.) 2730 (21.) 2730 (21.) 2732 (21.) 2732 (22.)
26 Növekedés23
+28
Andrej Jeszipenko 2002 RUS 2714 (26.) 2713 (28.) 2720 (25.) 2720 (27.) 2716 (27.) 2716 (27.) 2716 (26.) 2701 (37.) 2701 (36.) 2701 (36.) 2677 (59.) 2677 (59.)
27 Növekedés6
+4
Jü Jang-ji 1994 CHN 2713 (27.) 2704 (36.) 2704 (35.) 2704 (35.) 2705 (36.) 2705 (36.) 2705 (34.) 2709 (33.) 2709 (33.) 2709 (33.) 2709 (33.) 2709 (34.)
28 Növekedés3
0
Le Quang Liem 1991 VIE 2709 (28.) 2709 (30.) 2709 (31.) 2709 (30.) 2709 (32.) 2709 (32.) 2709 (31.) 2709 (31.) 2709 (31.) 2709 (31.) 2709 (31.) 2709 (32.)
29 Növekedés15
+17
Samuel Shankland 1991 USA 2708 (29.) 2708 (31.) 2714 (29.) 2720 (26.) 2709 (33.) 2709 (31.) 2691 (45.) 2691 (45.) 2691 (44.) 2691 (44.) 2691 (42.) 2691 (44.)
30 Növekedés4
+2
Jevgenyij Tomasevszkij 1987 RUS 2708 (30.) 2708 (32.) 2708 (32.) 2708 (32.) 2706 (34.) 2706 (34.) 2706 (33.) 2706 (34.) 2706 (34.) 2706 (34.) 2706 (34.) 2706 (35.)
31 Növekedés50
+42
Aleksejs Širovs 1972 ESP 2704 (31.) 2673 (60.) 2659 (76.) 2652 (92.) 2662 (76.) 2662 (76.) 2662 (78.) 2662 (79.) 2662 (80.) 2662 (80.) 2662 (81.) 2662 (82.)
32 Növekedés29
+30
Vlagyimir Fedoszejev 1995 RUS 2704 (32.) 2704 (34.) 2704 (34.) 2708 (31.) 2700 (40.) 2696 (42.) 2696 (43.) 2687 (50.) 2687 (49.) 2687 (49.) 2687 (47.) 2687 (47.)
33 Csökkenés3
-6
Francisco Vallejo Pons 1982 ESP 2704 (33.) 2704 (35.) 2701 (37.) 2701 (37.) 2710 (31.) 2710 (30.) 2710 (30.) 2710 (29.) 2710 (29.) 2710 (29.) 2710 (29.) 2710 (30.)
34 Növekedés32
+31
Jorden van Foreest 1999 NED 2702 (34.) 2701 (37.) 2691 (45.) 2691 (44.) 2698 (42.) 2688 (45.) 2701 (38.) 2701 (38.) 2701 (37.) 2701 (37.) 2671 (66.) 2671 (66.)
35 Növekedés6
+6
Kirill Alekszejenko 1997 RUS 2702 (35.) 2710 (29.) 2710 (30.) 2693 (43.) 2703 (38.) 2699 (39.) 2699 (39.) 2699 (39.) 2696 (41.) 2696 (40.) 2696 (39.) 2696 (40.)
36 Növekedés23
+25
Parham Maghsoodloo 2000 IRI 2701 (36.) 2706 (33.) 2701 (36.) 2695 (41.) 2698 (43.) 2698 (41.) 2698 (41.) 2698 (41.) 2676 (60.) 2676 (60.) 2676 (61.) 2676 (61.)
37 Csökkenés8
-11
Vlagyiszlav Artyemjev 1998 RUS 2700 (37.) 2699 (41.) 2699 (39.) 2699 (39.) 2704 (37.) 2704 (37.) 2704 (36.) 2709 (30.) 2709 (30.) 2709 (30.) 2709 (30.) 2709 (31.)
38 Csökkenés10
-16
Michael Adams 1971 ENG 2700 (38.) 2714 (26.) 2716 (27.) 2716 (28.) 2716 (26.) 2716 (26.) 2716 (27.) 2716 (25.) 2716 (25.) 2716 (25.) 2716 (25.) 2716 (26.)
39 Csökkenés4
-5
Pu Hsziang-cse 1985 CHN 2700 (39.) 2700 (39.) 2705 (33.) 2705 (33.) 2705 (35.) 2705 (35.) 2705 (35.) 2705 (35.) 2705 (35.) 2705 (35.) 2705 (35.) 2705 (36.)
40 Növekedés3
+6
Anton Korobov 1985 UKR 2699 (40.) 2684 (49.) 2690 (47.) 2685 (48.) 2683 (51.) 2683 (51.) 2683 (52.) 2683 (52.) 2683 (51.) 2683 (51.) 2683 (49.) 2692 (43.)
41 Csökkenés1
0
David Navara 1985 CZE 2697 (41.) 2699 (40.) 2691 (42.) 2676 (57.) 2675 (60.) 2675 (60.) 2697 (42.) 2697 (42.) 2697 (40.) 2697 (39.) 2697 (38.) 2697 (39.)
42 Állandó
0
Matthew Sadler 1968 GBR 2694 (42.) 2694 (42.) 2694 (41.) 2694 (42.) 2694 (44.) 2694 (43.) 2694 (44.) 2694 (43.) 2694 (42.) 2694 (43.) 2694 (41.) 2694 (41.)
43 Növekedés17
+18
David Anton Guijarro 1995 ESP 2693 (43.) 2669 (65.) 2658 (80.) 2651 (95.) 2659 (80.) 2673 (63.) 2673 (63.) 2673 (63.) 2673 (62.) 2673 (62.) 2679 (54.) 2679 (55.)
44 Növekedés8
+8
Salem Saleh 1993 UAE 2690 (44.) 2690 (45.) 2690 (46.) 2679 (55.) 2682 (53.) 2682 (54.) 2682 (54.) 2682 (54.) 2682 (53.) 2682 (53.) 2682 (51.) 2682 (52.)
45 Csökkenés9
-19
Radosław Wojtaszek 1987 POL 2686 (45.) 2700 (38.) 2691 (44.) 2698 (40.) 2691 (45.) 2691 (44.) 2687 (47.) 2694 (44.) 2694 (43.) 2694 (42.) 2705 (36.) 2705 (37.)
46 Csökkenés14
-23
Jeffery Xiong 2000 USA 2686 (46.) 2687 (46.) 2700 (38.) 2700 (38.) 2710 (30.) 2709 (33.) 2709 (32.) 2709 (32.) 2709 (32.) 2709 (32.) 2709 (32.) 2709 (33.)
47 Csökkenés9
-14
Jurij Krivorucsko 1986 UKR 2685 (47.) 2681 (51.) 2686 (50.) 2689 (46.) 2699 (41.) 2699 (40.) 2699 (40.) 2699 (40.) 2699 (38.) 2699 (38.) 2699 (37.) 2699 (38.)
48 Csökkenés1
-2
Almási Zoltán 1976 HUN 2685 (48.) 2687 (48.) 2687 (49.) 2687 (47.) 2687 (46.) 2687 (47.) 2687 (48.) 2687 (48.) 2687 (47.) 2687 (47.) 2687 (45.) 2687 (48.)
49 Növekedés34
+24
Samuel Sevian 2000 USA 2684 (49.) 2668 (70.) 2654 (91.) 2654 (86.) 2647 (100+) 2647 (99.) 2660 (81.) 2660 (82.) 2660 (82.) 2660 (81.) 2660 (82.) 2660 (83.)
50 Növekedés15
+11
Pavlo Eljanov 1983 UKR 2683 (50.) 2687 (47.) 2691 (43.) 2680 (54.) 2677 (57.) 2671 (66.) 2671 (66.) 2672 (66.) 2672 (65.) 2672 (65.) 2672 (65.) 2672 (65.)
51 Csökkenés25
-40
Peter Szvidler 1976 RUS 2683 (51.) 2694 (43.) 2694 (40.) 2701 (36.) 2714 (29.) 2714 (29.) 2714 (29.) 2714 (27.) 2714 (27.) 2714 (27.) 2714 (27.) 2714 (28.)
52 Csökkenés7
-8
Alekszandr Predke 1994 RUS 2682 (52.) 2668 (68.) 2666 (66.) 2662 (74.) 2673 (63.) 2683 (53.) 2683 (51.) 2690 (46.) 2690 (45.) 2690 (45.) 2690 (43.) 2690 (45.)
53 Csökkenés2
-2
Dmitrij Jakovenko 1983 RUS 2682 (53.) 2682 (50.) 2682 (53.) 2682 (52.) 2684 (50.) 2684 (49.) 2684 (50.) 2684 (51.) 2684 (50.) 2684 (50.) 2684 (48.) 2684 (50.)
58 Csökkenés12
-10
Bassem Amin 1988 EGY 2680 (58.) 2680 (52.) 2681 (54.) 2704 (34.) 2703 (39.) 2703 (38.) 2703 (37.) 2701 (36.) 2697 (39.) 2695 (41.) 2695 (40.) 2693 (42.)
60 Csökkenés9
-4
Li Csao 1989 CHN 2679 (60.) 2679 (53.) 2683 (51.) 2683 (51.) 2683 (52.) 2683 (52.) 2683 (53.) 2683 (53.) 2683 (52.) 2683 (52.) 2683 (50.) 2683 (51.)
64 Csökkenés25
-24
Makszim Matlakov 1991 RUS 2674 (64.) 2691 (44.) 2682 (52.) 2683 (50.) 2680 (55.) 2688 (46.) 2688 (46.) 2688 (47.) 2688 (46.) 2688 (46.) 2688 (44.) 2688 (46.)
65 Csökkenés10
-5
Illja Nizsnik 1996 UKR 2674 (65.) 2674 (58.) 2670 (61.) 2676 (58.) 2676 (58.) 2683 (50.) 2679 (57.) 2679 (57.) 2679 (56.) 2679 (56.) 2679 (55.) 2679 (56.)
67 Csökkenés19
-17
Olekszandr Arescsenko 1986 UKR 2670 (67.) 2670 (63.) 2690 (48.) 2690 (45.) 2687 (47.) 2687 (48.) 2687 (49.) 2687 (49.) 2687 (48.) 2687 (48.) 2687 (46.) 2687 (49.)
73 Csökkenés5
-5
Gawain Jones 1987 ENG 2665 (73.) 2654 (90.) 2657 (85.) 2684 (49.) 2684 (49.) 2677 (59.) 2677 (60.) 2677 (60.) 2670 (68.) 2670 (68.) 2670 (68.) 2670 (68.)
92 Csökkenés38
-27
Markus Ragger 1988 AUT 2653 (92.) 2668 (69.) 2664 (69.) 2665 (68.) 2685 (48.) 2680 (56.) 2680 (56.) 2680 (56.) 2680 (55.) 2680 (55.) 2680 (53.) 2680 (54.)
ia. Állandó
0
Vlagyimir Kramnyik 1975 RUS ia. ia. ia. ia. ia. ia. ia. ia. ia. ia. ia. 2753 (17.)
ia. Állandó
0
Nakamura Hikaru 1987 USA ia. 2736 (19.) 2736 (19.) 2736 (19.) 2736 (19.) 2736 (19.) 2736 (18.) 2736 (18.) 2736 (18.) 2736 (18.) 2736 (19.) 2736 (20.)

A 20 legmagasabb Élő-pontszámmal rendelkező női játékos

[szerkesztés]

A táblázat mindazon játékosok nevét tartalmazza, akik 2021-ben legalább egy hónapban az első 20 helyezett közé kerültek a világranglistán.

Magyarázat:

  • H ’20->’21 NövekedésCsökkenés – A helyezés, és alatta az Élő-pontszám változása a 2020. decemberihez képest;
  • az egyes hónapoknál az adott hónapban elért Élő-pontszám, valamint zárójelben a helyezés szerepel;
  • ia. – az adott hónapban inaktívvá vált versenyző (12 hónapig nem játszott versenyen)
  • >100. – nem volt az első 100 között
  • A coral színnel jelezve a versenyző pályafutásának legjobb értékszáma.
  • A cyan színnel jelezve az adott évben a versenyző által elért legjobb pontszám.
  • A gainsboro színnel jelezve az adott évben a versenyző által elért legalacsonyabb pontszám.
Élő-pontszámok 2021-ben
H. H ’20->’21
NövekedésCsökkenés
Név Szül. év Ország dec. nov. okt. szept. aug. júl. jún. máj. ápr. márc. febr. jan.
1 Állandó
0
Hou Ji-fan 1994 CHN 2658 (1.) 2658 (1.) 2658 (1.) 2658 (1.) 2658 (1.) 2658 (1.) 2658 (1.) 2658 (1.) 2658 (1.) 2658 (1.) 2658 (1.) 2658 (1.)
2 Állandó
+17
Alekszandra Gorjacskina 1998 RUS 2610 (2.) 2604 (2.) 2602 (2.) 2608 (2.) 2611 (2.) 2596 (2.) 2596 (2.) 2593 (2.) 2593 (2.) 2593 (2.) 2593 (2.) 2593 (2.)
3 Állandó
0
Kónéru Hanpi 1987 IND 2586 (3.) 2586 (3.) 2586 (3.) 2586 (3.) 2586 (3.) 2586 (3.) 2586 (3.) 2586 (3.) 2586 (3.) 2586 (3.) 2586 (3.) 2586 (3.)
4 Állandó
0
Csü Ven-csün 1991 CHN 2560 (4.) 2560 (4.) 2560 (4.) 2560 (4.) 2560 (4.) 2560 (4.) 2560 (4.) 2560 (4.) 2560 (4.) 2560 (4.) 2560 (4.) 2560 (4.)
5 Állandó
+4
Jekatyerina Lagno 1989 RUS 2550 (5.) 2550 (5.) 2550 (5.) 2550 (5.) 2559 (5.) 2559 (5.) 2558 (5.) 2546 (5.) 2546 (5.) 2546 (5.) 2546 (5.) 2546 (5.)
6 Állandó
-5
Marija Muzicsuk 1992 UKR 2539 (6.) 2536 (6.) 2536 (6.) 2540 (6.) 2550 (6.) 2550 (6.) 2544 (6.) 2544 (6.) 2544 (6.) 2544 (6.) 2544 (6.) 2544 (6.)
7 Növekedés5
+30
Lej Ting-csie 1997 CHN 2535 (7.) 2505 (14.) 2505 (14.) 2505 (13.) 2505 (13.) 2505 (12.) 2505 (11.) 2505 (11.) 2505 (11.) 2505 (12.) 2505 (12.) 2505 (12.)
8 Növekedés1
+7
Nana Dzagnidze 1987 GEO 2531 (8.) 2524 (9.) 2524 (9.) 2525 (10.) 2523 (8.) 2523 (8.) 2524 (8.) 2524 (8.) 2524 (8.) 2524 (9.) 2524 (9.) 2524 (9.)
9 Csökkenés1
-4
Anna Muzicsuk 1990 UKR 2531 (9.) 2533 (7.) 2533 (7.) 2534 (7.) 2527 (7.) 2527 (7.) 2535 (7.) 2535 (7.) 2535 (7.) 2535 (8.) 2535 (8.) 2535 (8.)
10 Növekedés1
+15
Tan Csung-ji 1991 CHN 2525 (10.) 2525 (8.) 2525 (8.) 2525 (9.) 2511 (10.) 2511 (10.) 2511 (10.) 2510 (10.) 2510 (10.) 2510 (11.) 2510 (11.) 2510 (11.)
11 Csökkenés1
+2
Drónavalli Hárika 1991 IND 2517 (11.) 2511 (12.) 2511 (11.) 2511 (11.) 2515 (9.) 2515 (9.) 2515 (9.) 2515 (9.) 2515 (9.) 2515 (10.) 2515 (10.) 2515 (10.)
12 Csökkenés16
+60
Polina Suvalova 2001 RUS 2516 (12.) 2515 (11.) 2509 (12.) 2510 (12.) 2507 (11.) 2489 (14.) 2489 (16.) 2484 (17.) 2476 (18.) 2476 (18.) 2476 (18.) 2476 (18.)
13 Növekedés7
+45
Alekszandra Kosztyenyuk 1984 RUS 2516 (13.) 2518 (10.) 2518 (10.) 2526 (8.) 2485 (18.) 2472 (19.) 2472 (19.) 2474 (18.) 2474 (18.) 2474 (19.) 2474 (19.) 2474 (19.)
14 Növekedés7
+40
Elisabeth Pähtz 1985 GER 2507 (14.) 2485 (19.) 2475 (21.) 2465 (24.) 2466 (23.) 2466 (23.) 2456 (26.) 2456 (27.) 2467 (23.) 2467 (24.) 2467 (24.) 2467 (23.)
15 Növekedés2
+29
Abdumalik Zhansaya 2000 KAZ 2491 (15.) 2507 (13.) 2507 (13.) 2502 (14.) 2505 (12.) 2505 (11.) 2472 (20.) 2472 (20.) 2472 (20.) 2472 (21.) 2472 (21.) 2472 (22.)
16 Növekedés6
+25
Nino Baciasvili 1987 GEO 2491 (16.) 2491 (15.) 2484 (20.) 2486 (18.) 2487 (16.) 2487 (16.) 2491 (15.) 2491 (15.) 2491 (15.) 2491 (16.) 2491 (16.) 2480 (17.)
17 Csökkenés3
-4
Alina Kaslinszkaja 1993 RUS 2490 (17.) 2482 (21.) 2493 (15.) 2493 (15.) 2488 (15.) 2488 (15.) 2494 (13.) 2494 (13.) 2494 (13.) 2494 (14.) 2494 (14.) 2494 (14.)
18 Csökkenés2
-6
Sarasadat Khademalsharieh 1997 IRI 2488 (18.) 2488 (17.) 2488 (17.) 2490 (16.) 2494 (14.) 2494 (13.) 2494 (14.) 2494 (14.) 2494 (14.) 2494 (15.) 2494 (15.) 2494 (15.)
19 Csökkenés3
0
Csao Hszüe 1985 CHN 2486 (19.) 2486 (18.) 2486 (18.) 2486 (19.) 2486 (17.) 2486 (17.) 2486 (17.) 2486 (16.) 2486 (16.) 2486 (17.) 2486 (17.) 2486 (16.)
20 Növekedés5
+22
Bela Kotenasvili 1988 GEO 2485 (20.) 2485 (20.) 2485 (19.) 2478 (20.) 2471 (20.) 2471 (20.) 2463 (23.) 2463 (23.) 2463 (24.) 2463 (25.) 2463 (25.) 2463 (25.)
21 Csökkenés2
+6
Lela Javakisvili 1984 GEO 2479 (21.) 2446 (30.) 2446 (30.) 2465 (23.) 2470 (21.) 2470 (21.) 2473 (18.) 2473 (19.) 2473 (19.) 2473 (20.) 2473 (20.) 2473 (20.)
23 Csökkenés10
-23
Dinara Saduakassova 1996 KAZ 2477 (23.) 2491 (16.) 2491 (16.) 2489 (17.) 2483 (19.) 2483 (18.) 2500 (12.) 2500 (12.) 2500 (12.) 2500 (13.) 2500 (13.) 2500 (13.)
ia. Állandó
0
Viktorija Čmilytė 1983 LTU ia. ia. ia. ia. ia. ia. ia. ia. ia. 2538 (7.) 2538 (7.) 2538 (7.)

A jelenlegi aktív magyar nemzetközi nagymesterek

[szerkesztés]

A magyar ranglistán elfoglalt helyük szerint.[1] A mindenkori legfrissebb adatokra forrás: FIDE Ratings/Federations Ranking

Az inaktívként nyilvántartott élő magyar nagymesterek és Élő-pontszámaik: Polgár Judit 2675, Gyimesi Zoltán 2674, Csernyin Alexander 2614, Adorján András 2504, Szabó Krisztián 2480, Portisch Lajos 2467, Boros Dénes 2429, Lukács Péter 2404, Anka Emil 2382.[2]

Magyarázat:

  • ’20->’21NövekedésCsökkenés – A helyezés, és alatta az Élő-pontszám változása a 2020. decemberihez képest;
  • az egyes hónapoknál az adott hónapban elért Élő-pontszám, valamint zárójelben a helyezés szerepel;
  • ia. – az adott hónapban inaktívvá vált versenyző (12 hónapig nem játszott versenyen)
  • A coral színnel jelezve a versenyző pályafutásának legjobb értékszáma.
  • A cyan színnel jelezve az adott évben a versenyző által elért legjobb pontszám.
  • A gainsboro színnel jelezve az adott évben a versenyző által elért legalacsonyabb pontszám.
Értékszámok 2021-ben
H. H ’20->’21
NövekedésCsökkenés
Név Szül. év dec. nov. okt. szept. aug. júl. jún. máj. ápr. márc. febr. jan.
1 Állandó
+4
Rapport Richárd 1996 2763 (1.) 2763 (1.) 2770 (1.) 2760 (1.) 2763 (1.) 2763 (1.) 2763 (1.) 2763 (1.) 2763 (1.) 2763 (1.) 2763 (1.) 2759 (1.)
2 Állandó
-2
Almási Zoltán 1976 2685 (2.) 2687 (2.) 2687 (2.) 2687 (2.) 2687 (2.) 2687 (2.) 2687 (2.) 2687 (2.) 2687 (2.) 2687 (2.) 2687 (2.) 2687 (2.)
3 Állandó
+7
Berkes Ferenc 1985 2680 (3.) 2676 (3.) 2671 (3.) 2671 (3.) 2673 (3.) 2673 (3.) 2673 (3.) 2673 (3.) 2673 (3.) 2673 (3.) 2673 (3.) 2673 (3.)
4 Állandó
0
Lékó Péter 1979 2663 (4.) 2663 (4.) 2663 (4.) 2663 (4.) 2663 (4.) 2663 (4.) 2663 (4.) 2663 (4.) 2663 (4.) 2663 (4.) 2663 (4.) 2663 (4.)
5 Állandó
+19
Gledura Benjámin 1999 2652 (5.) 2635 (5.) 2628 (5.) 2628 (6.) 2628 (6.) 2629 (6.) 2633 (5.) 2633 (5.) 2633 (5.) 2633 (5.) 2633 (5.) 2633 (5.)
6 Növekedés1
+1
Erdős Viktor 1987 2615 (6.) 2615 (6.) 2619 (6.) 2622 (7.) 2614 (7.) 2614 (7.) 2614 (7.) 2614 (7.) 2614 (7.) 2614 (7.) 2614 (7.) 2614 (7.)
7 Csökkenés1
-40
Bánusz Tamás 1989 2591 (7.) 2607 (7.) 2610 (7.) 2641 (5.) 2631 (5.) 2631 (5.) 2631 (6.) 2631 (6.) 2631 (6.) 2631 (6.) 2631 (6.) 2631 (6.)
8 Növekedés1
-22
Papp Gábor 1987 2579 (8.) 2581 (8.) 2594 (8.) 2599 (8.) 2599 (9.) 2599 (9.) 2599 (9.) 2599 (9.) 2599 (9.) 2599 (9.) 2599 (9.) 2601 (9.)
9 Csökkenés1
-32
Héra Imre 1986 2578 (9.) 2579 (9.) 2580 (9.) 2582 (9.) 2601 (8.) 2601 (8.) 2601 (8.) 2610 (8.) 2610 (8.) 2610 (8.) 2610 (8.) 2610 (8.)
10 Növekedés1
-1
Balog Imre 1991 2577 (10.) 2573 (11.) 2578 (10.) 2578 (10.) 2578 (10.) 2578 (10.) 2578 (10.) 2578 (10.) 2578 (10.) 2578 (11.) 2578 (11.) 2578 (11.)
11 Növekedés10
+49
Kántor Gergely 1999 2575 (11.) 2566 (13.) 2558 (14.) 2552 (15.) 2533 (19.) 2527 (19.) 2527 (20.) 2527 (19.) 2527 (19.) 2526 (21.) 2526 (21.) 2526 (21.)
12 Állandó
-2
Balogh Csaba 1987 2570 (12.) 2578 (10.) 2577 (11.) 2572 (11.) 2572 (11.) 2572 (11.) 2572 (11.) 2572 (11.) 2572 (11.) 2572 (12.) 2572 (12.) 2572 (12.)
13 Növekedés1
+4
Ács Péter 1981 2569 (13.) 2560 (15.) 2565 (12.) 2565 (12.) 2565 (14.) 2565 (13.) 2565 (13.) 2565 (14.) 2565 (14.) 2565 (14.) 2565 (14.) 2565 (14.)
14 Csökkenés4
-13
Prohászka Péter 1992 2568 (14.) 2567 (12.) 2563 (13.) 2562 (14.) 2570 (12.) 2570 (12.) 2567 (12.) 2567 (13.) 2567 (13.) 2581 (10.) 2581 (10.) 2581 (10.)
15 Csökkenés3
-11
Antal Gergely 1985 2561 (15.) 2562 (14.) 2557 (15.) 2564 (13.) 2562 (15.) 2562 (14.) 2562 (14.) 2572 (11.) 2572 (11.) 2572 (12.) 2572 (12.) 2572 (12.)
16 Állandó
+10
Aczél Gergely 1991 2553 (16.) 2554 (16.) 2556 (16.) 2552 (16.) 2569 (13.) 2560 (15.) 2542 (17.) 2542 (17.) 2542 (17.) 2552 (15.) 2542 (16.) 2542 (16.)
17 Csökkenés2
-2
Ruck Róbert 1977 2544 (17.) 2545 (17.) 2546 (17.) 2546 (17.) 2546 (16.) 2546 (16.) 2546 (16.) 2546 (16.) 2546 (16.) 2546 (17.) 2546 (15.) 2546 (15.)
18 Állandó
-4
Mihók Olivér 1993 2536 (18.) 2537 (18.) 2534 (19.) 2533 (18.) 2536 (18.) 2536 (17.) 2536 (17.) 2547 (15.) 2547 (15.) 2547 (16.) 2540 (18.) 2540 (18.)
19 Állandó
0
Pintér József 1953 2528 (19.) 2528 (22.) ia. ia. ia. ia. ia. ia. ia. 2528 (19.) 2528 (19.) 2528 (19.)
20 Növekedés8
+32
Nagy Gábor 1994 2527 (20.) 2532 (20.) 2535 (18.) 2520 (24.) 2518 (25.) 2523 (21.) 2529 (19.) 2518 (24.) 2511 (25.) 2516 (26.) 2509 (26.) 2495 (28.)
21 Csökkenés1
0
Medvegy Zoltán 1979 2527 (21.) 2529 (21.) 2521 (22.) 2521 (22.) 2521 (21.) 2527 (19.) 2527 (20.) 2527 (19.) 2527 (19.) 2527 (20.) 2527 (20.) 2527 (20.)
22 Növekedés3
+8
Kozák Ádám 2002 2526 (22.) 2532 (19.) 2516 (25.) 2517 (25.) 2504 (26.) 2504 (25.) 2518 (25.) 2518 (24.) 2518 (24.) 2518 (25.) 2518 (25.) 2518 (25.)
23 Állandó
-5
Fodor Tamás 1991 2525 (23.) 2525 (23.) 2524 (20.) 2526 (20.) 2520 (22.) 2520 (23.) 2520 (23.) 2520 (22.) 2520 (22.) 2520 (23.) 2520 (23.) 2520 (23.)
24 Csökkenés1
+1
Ribli Zoltán 1951 2521 (24.) 2518 (24.) 2520 (23.) 2520 (23.) 2520 (23.) 2520 (23.) 2520 (23.) 2520 (22.) 2520 (22.) 2520 (23.) 2520 (23.) 2520 (23.)
25 Csökkenés8
-31
Korpa Bence 1998 2520 (25.) 2511 (26.) 2517 (24.) 2531 (19.) 2545 (17.) 2536 (17.) 2536 (17.) 2536 (18.) 2536 (18.) 2541 (18.) 2541 (17.) 2542 (16.)
26 Csökkenés4
-8
Horváth Csaba 1968 2514 (26.) 2517 (25.) 2522 (21.) 2522 (21.) 2522 (20.) 2522 (22.) 2522 (22.) 2522 (21.) 2522 (21.) 2522 (22.) 2522 (22.) 2522 (22.)
27 Növekedés3
+14
Horváth Ádám 1981 2508 (27.) 2506 (27.) 2495 (26.) 2501 (26.) 2491 (29.) 2494 (29.) 2494 (29.) 2494 (29.) 2494 (29.) 2494 (30.) 2494 (30.) 2494 (30.)
28 Csökkenés1
+10
Gonda László 1988 2506 (28.) 2506 (28.) 2495 (27.) 2495 (28.) 2496 (27.) 2496 (27.) 2496 (27.) 2496 (27.) 2496 (27.) 2496 (28.) 2496 (28.) 2496 (27.)
31 Csökkenés7
-54
Pap Gyula 1991 2481 (31.) 2481 (31.) 2481 (28.) 2493 (29.) 2519 (24.) 2535 (ia.) ia. ia. ia. ia. ia. ia.
38 Állandó
0
Kállai Gábor 1959 2456 (38.) 2456 (38.) 2456 (35.) 2456 (35.) 2456 (36.) 2456 (35.) 2456 (35.) 2456 (35.) 2456 (37.) 2456 (38.) 2456 (38.) 2456 (38.)
40 Csökkenés4
-8
Bérczes Dávid 1990 2453 (40.) 2457 (37.) 2444 (40.) 2452 (38.) 2452 (38.) 2452 (37.) 2452 (37.) 2452 (37.) 2461 (35.) 2461 (36.) 2461 (36.) 2461 (36.)
42 Növekedés1
-1
Flumbort András 1984 2443 (42.) 2442 (43.) 2442 (42.) 2442 (43.) 2442 (43.) 2442 (41.) 2442 (41.) 2442 (41.) 2442 (42.) 2442 (43.) 2442 (43.) 2442 (43.)
44 Csökkenés1
-5
Grószpéter Attila 1960 2437 (44.) 2441 (44.) 2442 (41.) 2442 (42.) 2442 (42.) 2442 (41.) 2442 (41.) 2442 (41.) 2442 (42.) 2442 (43.) 2442 (43.) 2442 (43.)
45 Állandó
-8
Tolnai Tibor 1964 2432 (45.) 2440 (45.) 2440 (43.) 2440 (44.) 2440 (44.) 2440 (43.) 2440 (43.) 2440 (44.) 2440 (45.) 2440 (45.) 2440 (45.) 2440 (45.)
47 Növekedés3
+5
Horváth József 1964 2425 (47.) 2429 (46.) 2435 (45.) 2435 (45.) 2426 (46.) 2420 (47.) 2420 (47.) 2420 (47.) 2420 (48.) 2420 (50.) 2420 (50.) 2420 (50.)
50 Növekedés6
-1
Horváth Péter 1972 2407 (50.) 2412 (50.) 2408 (54.) 2408 (53.) 2408 (53.) 2408 (53.) 2408 (53.) 2408 (54.) 2408 (55.) 2408 (56.) 2408 (56.) 2408 (56.)
56 Csökkenés4
-18
Seres Lajos 1973 2399 (56.) 2396 (58.) 2409 (52.) 2417 (48.) 2417 (48.) 2417 (48.) 2417 (48.) 2417 (49.) 2417 (50.) 2417 (52.) 2417 (52.) 2417 (52.)
63 Csökkenés16
-45
Varga Zoltán 1970 2387 (63.) 2386 (63.) 2385 (65.) 2385 (65.) 2389 (60.) 2435 (44.) 2436 (44.) 2441 (43.) 2441 (44.) 2432 (47.) 2432 (47.) 2432 (47.)
75 Csökkenés17
-28
Hoang Thanh Trang 1980 2376 (75.) 2385 (65.) 2380 (71.) 2380 (71.) 2404 (54.) 2404 (54.) 2404 (54.) 2404 (56.) 2404 (58.) 2404 (58.) 2404 (58.) 2404 (58.)
103 Csökkenés22
-24
Czebe Attila 1975 2348 (103.) 2353 (95.) 2368 (83.) 2385 (66.) 2378 (73.) 2379 (72.) 2379 (72.) 2389 (63.) 2385 (68.) 2385 (69.) 2367 (89.) 2367 (89.)
129 Csökkenés7
-10
Fogarasi Tibor 1969 2323 (129.) 2321 (135.) 2333 (116.) 2333 (120.) 2333 (121.) 2333 (120.) 2333 (100+) 2333 (120.) 2333 (122.) 2333 (122.) 2333 (122.) 2333 (122.)
138 Csökkenés24
-20
Faragó Iván 1946 2320 (138.) 2317 (141.) 2319 (138.) 2323 (131.) 2323 (132.) 2318 (140.) 2332 (100+) 2340 (113.) 2340 (114.) 2340 (115.) 2340 (115.) 2340 (115.)
ia. Állandó
0
Szabó Krisztián 1989 ia. ia. ia. ia. ia. ia. ia. ia. 2480 (32.) 2480 (33.) 2480 (33.) 2480 (33.)
ia. Állandó
0
Boros Dénes 1988 ia. 2429 (48.) 2429 (46.) 2429 (46.) 2429 (45.) 2429 (45.) 2429 (45.) 2429 (45.) 2429 (46.) 2429 (48.) 2429 (48.) 2429 (48.)

A jelenlegi aktív magyar női nemzetközi nagymesterek

[szerkesztés]

A magyar ranglistán elfoglalt helyük szerint[3] Forrás: Federations Ranking (FIDE)[4]

Az inaktívként nyilvántartott élő magyar női nemzetközi nagymesterek és Élő-pontszámaik: Polgár Judit 2675, Polgár Zsófia 2450, Medvegy Nóra 2355, Grábics Mónika 2335, Rudolf Anna 2325, Ivánka Mária 2260, Schneider Veronika (2248), Verőci Zsuzsa (2246).[5]

Magyarázat:

  • H ’20->’21NövekedésCsökkenés – A helyezés, és alatta az Élő-pontszám változása a 2020. decemberihez képest;
  • ia = inaktív (az előző 12 hónapban nem játszott értékszámba beszámítható versenyjátszmát).
  • A coral színnel jelezve a versenyző pályafutásának legjobb értékszáma.
  • A cyan színnel jelezve az adott évben a versenyző által elért legjobb pontszám.
  • A gainsboro színnel jelezve az adott évben a versenyző által elért legalacsonyabb pontszám.
  • A név után GM=nemzetközi nagymester; IM=nemzetközi mester; WGM=női nemzetközi nagymester.
Értékszámok 2021-ben
H. H ’20->’21
NövekedésCsökkenés
Név Szül. év dec. nov. okt. szept. aug. júl. jún. máj. ápr. márc. febr. jan.
1 Állandó
-28
Hoang Thanh Trang GM 1980 2376 (1.) 2385 (1.) 2380 (1.) 2380 (1.) 2404 (1.) 2404 (1.) 2404 (1.) 2404 (1.) 2404 (1.) 2404 (1.) 2404 (1.) 2404 (1.)
2 Állandó
-14
Gara Tícia WGM 1984 2369 (2.) 2331 (7.) 2331 (6.) 2343 (4.) 2343 (4.) 2379 (2.) 2379 (2.) 2379 (2.) 2379 (2.) 2379 (2.) 2379 (2.) 2379 (2.)
4 Csökkenés1
+9
Gara Anita IM 1983 2359 (4.) 2353 (2.) 2350 (2.) 2350 (2.) 2350 (2.) 2350 (3.) 2350 (3.) 2350 (3.) 2350 (3.) 2350 (3.) 2350 (3.) 2350 (3.)
5 Állandó
+15
Marjanovics Annamária WGM 2001 2353 (5.) 2349 (3.) 2338 (4.) 2338 (5.) 2338 (5.) 2338 (5.) 2338 (5.) 2338 (5.) 2338 (5.) 2338 (5.) 2338 (5.) 2338 (5.)
6 Állandó
0
Papp Petra WGM 1993 2336 (6.) 2336 (6.) 2336 (5.) 2336 (6.) 2336 (6.) 2336 (6.) 2336 (6.) 2336 (6.) 2336 (6.) 2336 (6.) 2336 (6.) 2336 (6.)
7 Csökkenés3
-12
Lázárné Vajda Szidónia IM 1979 2333 (7.) 2345 (4.) 2345 (3.) 2345 (3.) 2345 (3.) 2345 (4.) 2345 (4.) 2345 (4.) 2345 (4.) 2345 (4.) 2345 (4.) 2345 (4.)
8 Csökkenés1
0
Mádl Ildikó IM 1969 2321 (8.) 2321 (8.) 2321 (7.) 2321 (7.) 2321 (7.) 2321 (7.) 2321 (7.) 2321 (7.) 2321 (7.) 2321 (7.) 2321 (7.) 2321 (7.)
12 Csökkenés1
-4
Lakos Nikoletta WGM 1978 2211 (12.) 2215 (12.) 2215 (12.) 2215 (12.) 2215 (12.) 2215 (12.) 2215 (12.) 2215 (11.) 2215 (10.) 2215 (10.) 2215 (11.) 2215 (11.)
30 Növekedés7
0
Csonkics Tünde WGM 1958 2036 (30.) 2036 (30.) 2036 (30.) 2036 (30.) 2036 (30.) 2036 (30.) 2036 (30.) 2036 (33.) 2036 (35.) 2036 (35.) 2036 (36.) 2036 (36.)
ia. Állandó
0
Verőci Zsuzsa WGM 1949 ia. ia. ia. ia. ia. ia. ia. ia. ia. ia. 2246 (10.) 2246 (10.)

Kapcsolódó szócikk

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. A lista csak az aktív nagymestereket tartalmazza.
  2. Hungary (all players). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2017. január 1.)
  3. A lista csak az aktív női nemzetközi nagymesteri címmel rendelkezőket tartalmazza
  4. A férfi nemzetközi mesteri címmel rendelkező női nagymestereknél a FIDE a férfi nemzetközi mesteri címet tünteti fel a ranglistákon.
  5. Hungary (Allplayers) Only Women. World Chess Federation. (Hozzáférés: 2020. március 1.)

Források

[szerkesztés]