Ugrás a tartalomhoz

Szabó Krisztián (sakkozó)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Szabó Krisztián
2020-ban
2020-ban
Személyes adatok
Születési dátum1989. június 21. (35 éves)
Születési helySzékesfehérvár
ÁllampolgárságMagyarország
Versenyzői adatok
CímNagymester (2010)
Élő-pontszám2480 (2022. január)
Legmagasabb Élő-pontszám2564 (2013. november)

A Wikimédia Commons tartalmaz Szabó Krisztián témájú médiaállományokat.

Szabó Krisztián (Székesfehérvár, 1989. június 21. –) magyar sakkozó, nemzetközi nagymester, kétszeres ifjúsági csapat Európa Bajnok, ifjúsági csapat Világbajnoki ezüstérmes, felnőtt rapid magyar bajnok, felnőtt schnell magyar bajnok, kilencszeres korosztályos magyar bajnok.

Pályafutása

[szerkesztés]

Kezdetek

[szerkesztés]

Hat évesen ismerkedett meg a sakkal, amikor apja vásárolt egy számítógépet, amelyen az egyik játék a sakk volt. Azonnal rabul ejtette a játék. Édesapja később a helyi sakk-klubba a Fehérvár SE-be vitte, ahol Botos Ferenc volt az első edzője. Hamar felfigyeltek tehetségére, így 1998-ban az ASE Paks-hoz (NB 1-es Magyar csapat) igazolt, ahol a mai napig igazolt játékos, illetve pár éve már edzőként is tevékenykedik. Az edzői voltak Molnár Béla, Orsó Miklós és, aki a számára a legnagyobb áttörést hozta, 2002-től Dr. Hazai László, akivel a mai napig közvetlen munka, illetve baráti kapcsolatot tartanak.[1]

Kiemelkedő versenyeredményei

[szerkesztés]

2001-ben az U12 korcsoportos világbajnokságon a 2-9. helyen végzett.[2]

2005-ben az U16 korcsoportos világbajnokságon a 6. helyet szerezte meg.[3]

2006-ban a rapid Európa bajnokságon az U18 korcsoportban bronzérmet szerzett.[4]

2011-ben megnyerte az országos felnőtt villámsakk bajnokságot.[5]

2004-ben tagja volt az U16 ifjúsági sakkcsapat olimpián 2. helyet elért magyar válogatottnak, és a mezőnyben a 2. legjobb eredményt érte el.[6] Három alkalommal (2002, 2006, 2007) volt tagja az U18 magyar válogatott csapatnak az ifjúsági Európa bajnokságon. 2006-ban csapatban a 2. helyezést, egyéniben 3. helyezést ért el, míg 2007-ben csapatban és egyéniben is az 1. helyet szerezte meg.[7]

Tagja volt a 2010-ben 2. helyen, 2014-ben 1. helyen végzett magyar válogatottnak a Mitropa Kupa közép-európai sakkcsapatversenyen.[8]

Nagymesteri cím

[szerkesztés]

2005-ben lett nemzetközi mester, és 2010-ben harcolta ki a nagymesteri címet, amelyet a First Saturday 2009 nagymesterversenyen, a 2009/2010. évi magyar csapatbajnokságon, valamint a 26. Open Intl de Cappelle versenyen teljesített.[9] Székesfehérvár polgármestere személyesen gratulált neki a városházán.[10]

Egyéb versenyeredményei

[szerkesztés]

Nyert vagy az élbolyban végzett a következő versenyeken:

  • I. hely, magyar U10-bajnokság (1999),
  • I. hely, FS11-IM Budapest (2003),
  • II. hely, FS12-GM Budapest (2004),
  • I. hely, magyar U16-bajnokság (2005),
  • I. hely, FS10-GM Budapest (2007),
  • I. hely, Open Oberwart (2008)[11]
  • I. hely, FS06-GM Budapest (2009),
  • II hely, FS09-GM Budapesten (2009),[12]
  • II. hely, Paks (2009)
  • III-IV. hely, Savaria Summer nagymesterverseny, Szombathely (2010)[13]
  • III. hely, First Saturday nagymesterverseny, Budapest (2011)[14]
  • II. hely, (holtversenyben), Sakkfesztivál, Drezda (2011)[15]
  • I. hely, First Saturday nagymesterverseny, Budapest (2011)[16]
  • I. hely, First Saturday nagymesterverseny, Budapest (2012)[17]
  • III. hely, First Saturday nagymesterverseny, Budapest (2013)[18]
  • I-II. hely, Hotel Medosz Rapid verseny, Budapest (2013)[19]
  • I. hely, Hotel Medosz Rapid verseny, Budapest (2013)[20]
  • I. hely, Hotel Medosz Rapid verseny, Budapest (2013)[21]
  • I. hely, First Saturday nagymesterverseny, Budapest (2013)[22]

I. helyet szerzett a brit Four Nations Chess League-ben a 2008/09-es szezonban a Wood Green Hilsmark Kingfisher csapat tagjaként.[23]

2022. januárban a FIDE inaktívként tartja nyilván. Élő-pontszáma a "klasszikus" sakkban 2480 pont, rapid-sakkban a pontszáma 2541, villámsakkban 2541.[24] Legmagasabb Élő pontszáma a klasszikus sakkban 2564 volt (2013. november, valamint 2014. január és február hónapokban), rapidsakkban 2580 pont a 2013 szeptembere és a 2014 szeptembere közötti időszakban.[25]

Tevékenységei

[szerkesztés]

2014-ben megalapította a Szabó Krisztián Sakkiskolát a tömegsakk támogatására.

2017-re kidolgozta feleségével a Logika Fejlesztés néven futó programot, amely alapja a sakk-játék és célja a játékos fejlesztés.

2017-től már elsősorban sakkedző, stratégiai előadó, szekundáns.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Sakk, az emberformáló játék
  2. 7) World Youth Championships (angol nyelven). The Week in Chess 365. London Chess Center, 2001. november 5. [2016. október 1-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. május 5.)
  3. World Youth Chess Championship 2005, Belfort (angol nyelven). ChessBase - ChessNews, 2005. augusztus 4. (Hozzáférés: 2014. május 5.)
  4. Ifjúsági Európa-bajnokság Herceg Novi 2006 (magyar nyelven). Honfi György, 2006. 09. [2014. július 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. május 5.)
  5. Országos sakk villám bajnokság 2011.12.30 (magyar nyelven). Pénzügyőr SE, 2011. december 30. [2014. május 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. május 5.)
  6. WORLD YOUTH U16 CHESS OLYMPIAD (angol nyelven). OlimpBase. (Hozzáférés: 2016. június 29.)
  7. EUROPEAN BOYS' U18 TEAM CHESS CHAMPIONSHIP (angol nyelven). OlimpBase. (Hozzáférés: 2016. június 29.)
  8. MEN'S CHESS MITROPA CUP (angol nyelven). OlimpBase. (Hozzáférés: 2016. június 29.)
  9. Title Applications (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2014. május 5.)
  10. Szabó Krisztián sakknagymestert köszöntötték a Városházán. [2014. december 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. augusztus 15.)
  11. Open OBERWART 2008 Turnier A (angol nyelven). chess-results.com, 2008. július 15. (Hozzáférés: 2014. május 5.)
  12. ChessBase Megabase 2010
  13. Savaria Summer GM 2010 - Hungary (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2014. július 26.)
  14. First Saturday GM June 2011 - Hungary (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2014. július 26.)
  15. ZMDI Schachfestival Dresden 2011 Gruppe A - Germany (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2014. július 26.)
  16. First Saturday GM Oct 2011 - Hungary (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2014. július 26.)
  17. First Saturday GM Nov 2012 - Hungary (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2014. július 26.)
  18. First Saturday GM April 2013 - Hungary (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2014. július 26.)
  19. Hotel MEDOSZ Budapest Rapid Open May 2013 - Hungary (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2014. július 26.)
  20. Hotel MEDOSZ Budapest Rapid Open July 2013 - Hungary (angol nyelven). World Chess Federation. [2014. július 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2014. július 26.)
  21. Hotel MEDOSZ Budapest Rapid Open August 2013 - Hungary (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2014. július 26.)
  22. First Saturday GM Sep 2013 - Hungary (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2014. július 26.)
  23. Lásd: de:Four Nations Chess League 2008/09
  24. FIDE Chess Profile (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2022. január 30.)
  25. Rating Progress Chart (angol nyelven). World Chess Federation. (Hozzáférés: 2022. január 30.)

További információk

[szerkesztés]