Ugrás a tartalomhoz

Csiangok (történelmi nép)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Qiangok szócikkből átirányítva)
Átírási segédlet
csiang
Kínai átírás
Hagyományos kínai
Egyszerűsített kínai
Mandarin pinjinqiāng
Wade–Gilesch'iang1

A csiangok népcsoport a mai Kína területén, akiknek a neve már az i. e. 13. századból származó Sang-kori jóslócsont-feliratokon is gyakorta felbukkan. Ezen a néven feltehetően különböző korokban, különböző etnikumokat jelöltek, akik alighanem valamilyen, a sino-tibeti nyelvcsaládba tartozó, tibeto-burmai nyelvet beszéltek. A Szung-dinasztia idején megerősödő, majd 1038-ban Nyugati Hszia néven önálló dinasztiát alapító tangutok őseinek is a csiangokat tartják.

Eredetük

[szerkesztés]

A csiangokat jelölő piktogram legkorábbi előfordulása, a Sang-kor utolsó két és fél évszázadából (i. e. 14–11. század) származó, úgynevezett jóslócsontok feliratain olvasható. A ma ismert, mintegy 100 000 jóslócsont közül, több mint 800 darabon szerepel a csiang írásjegy, amely jól reprezentálja a Sang-korban játszott jelentős történelmi szerepüket. A piktogram e korai formáját többféle módon jegyezték fel, amely az egységesített írás hiányában korántsem meglepő a jóslócsont-írás karaktereinek esetében.[1]

A 羌 (csiang) írásjegy piktogram változatai[2]
Piktogram Képelemek Leírás
人 (zsen) 'ember'
羊 (jang) 'juh'
jobbra forduló, oldalnézetből ábrázolt álló emberalak, a fején kosszarvval
ua. az előző piktogram változata, balra forduló emberalakkal
ua. balra forduló, oldalnézetből ábrázolt térdeplő emberalak (a kezét a térdére helyezi), a fején kosszarvval
人 (zsen) 'ember'
羊 (jang) 'juh'
糸 (sze) 'kötél'
balra forduló, oldalnézetből ábrázolt álló emberalak, fején kosszarvval, a nyakán átvetett kötéllel, amelynek a fonott része a testével merőlegesen lefelé csüng
ua. az előző piktogram változata azzal a különbséggel, hogy a kötél fonott része az emberalak nyakán, vízszintesen helyezkedik el
人 (zsen) 'ember'
羊 (jang) 'juh'
石 (si) 'kő'
balra forduló, oldalnézetből ábrázolt álló emberalak, fején kosszarvval, a nyakán és a tarkójánál egy kődarabbal
人 (zsen) 'ember'
羊 (jang) 'juh'
手 (sou) 'kéz'
balra forduló, oldalnézetből ábrázolt álló emberalak, fején kosszarvval, a nyaka felé pedig más valaki keze nyúl
人 (zsen) 'ember'
羊 (jang) 'juh'
糸 (sze) 'kötél'
(huo) 'tűz'
balra forduló, oldalnézetből ábrázolt álló emberalak, fején kosszarvval, a nyakán átvetett kötéllel, alatta tűz

Kuo Mo-zso (郭沫若; 1892–1978), a neves kínai tudós, aki elmélyült és alapos munkát végzett a kínai írás legkorábbi formáinak elemzésében, 1965-ben még úgy gondolta, hogy a piktogram a 'kutya' jelentésű kou (狗) írásjegy kora piktogramjának és az 'ember' jelentésű zsen (人) összevonása. Magyarázata szerint a képjel egy „kutyafülekkel rendelkező álló emberalak”. Állítása szerint a képjel a sang őseit jelenthette, amely egyben az elhunyt királyok halotti neve is lehetett, mivel a kutya a bátorságot és a hűséget jelképezte.[3]

Kuo Mo-zso vélekedése azonban nem vált általánosan elfogadottá. Számos olyan felirat olvasható, amely arról tudósít, hogy a sangok csiangokat támadtak meg, fogtak el, vagy áldoztak fel. Ezek mind bizonyítékai annak, hogy valós személyeket, feltehetően egy népet jelölhetett a csiang piktogram.[4] A szakértők már csak ezért sokkal inkább az i. sz. 100-ban összeállított Suo-ven csie-ce magyarázatát tekintették mérvadónak, amely szerint a csiang írásjegy képjel formája az 'ember' zsen (人) és a 'juh' jang (羊) képjelek összevonása. Az első kínai etimológiai szótár összeállítója, Hszü Sen azt is tudni vélte, hogy a csiangok egy nyugati zsung (barbár) birkapásztor nép (hszi-zsung mu-jang-zsen 西戎牧羊人).[5][6]

Hszü Sen azonban nem ismerhette a több mint ezer évvel korábbi jóslócsontokon szereplő eredeti piktogramokat, elemzése során az írásjegyek későbbi, pecsétírásos változataira támaszkodott. A csiangok pásztornépként történő azonosításában minden bizonnyal közrejátszott a 'juh' jelentésű jang (羊) írásjegy, jól felismerhető, csavart kosszarv részének jelenléte, amelyet az álló emberi figura mintegy a fején visel. Így szerinte az írásjegy egyfajta huj ji (會意) típusú, vagyis ideogrammatikus összetételű írásjegy, amelyek esetében két piktogram összevonásával alkottak egy harmadik írásjegyet.[7] Edwin G. Pulleyblank (1922–2013) azonban megkérdőjelezte az ókori etimológia helytállóságát, szerinte ugyanis ebben az esetben nem ideogrammatikus összetételről van szó, hanem úgynevezett hszing seng (形聲), vagyis fonoszemantikai összetételről, amelyben a jang (羊) képjel nem a jelentésével járul hozzá, a csiang írásjegy egységéhez, hanem a kiejtésével.[8]

Elhelyezkedésük

[szerkesztés]

A jóslócsont-feliratokon gyakorta felbukkan egy Csiangfang (羌方) helynév, amelyet a szakértők a sang fennhatósága alatt álló területektől nyugatra, a mai Sanhszi tartomány déli és Honan tartomány nyugati részére helyeznek el.[9] Abban is konszenzus van, hogy a csiangok élettere nem korlátozódott egy jól körülhatárolt területre, és nem feltétlenül szűkíthető az egykor Csiangfang néven emlegetett területekre. A legtöbben ugyan azon a véleményen vannak, hogy a csiangok a sangoktól leginkább északnyugatra helyezkedtek el, jellemzően azokon a területeken, amelyeket a Csiangfang vidékével azonosítottak, de olyan vélekedések is vannak, miszerint a csiangok a mai Kanszu és Csinghaj tartományok területén éltek, de a cseh sinológus, Jaroslav Průšek (1906–1980) Szibériába helyezi a csiang szállásterületeket. Egyes kínai szakértők jóval szélesebb zónára tolják ki a csiangok életterét, amelyet így a mai Senhszi, Kanszu, Ninghszia, Csinghaj, sőt Szecsuan tartomány egy részére helyeznek. A széles területeken, elszórtan élő előfordulást támogató elméleteket zömében a csiangok feltételezett pásztorkodó, nomád életmódjával magyarázzák.[10]

Az egykori csiang területek pontosabb lokalizálásához a régészet is hasznos bizonyítékokkal szolgálhatna. Azonban a szóba jöhető területeken mindezidáig meggyőző leletek nem kerültek elő. A legáltalánosabban elterjedt vélekedések szerint a csiangokhoz leginkább az úgynevezett Szeva-kultúra (Szeva ven-hua 寺洼文化) köthető, amelynek emlékeit Kanszu tartományban tárták fel. A Szeva-kultúra feltehetően valamikor az i. e. 14–11. század között virágzott, vagyis épp abban az időben, amikorról a kínai írás azon első emlékei is származnak, amelyeken a csiangokkal kapcsolatos első feljegyzések is olvashatók. A régészeti leletek alapján azonban az állapítható meg, hogy a Szeva-kultúra lakói nem nomád, pásztornép volt, hanem letelepedett földművelők. Erre utalnak többek között a sertéstartásra utaló maradványok is.[11]

Életmódjuk

[szerkesztés]

Hszü Sen fentebb már ismertetett vélekedése szerint a csiangok birkatartással foglalkozó nomád nép lehetett. Ezt azonban cáfoja az a tény, hogy amennyiben az egykori Szeva-kultúra lakói csakugyan a csiangok voltak, akkor a régészeti bizonyítékok nem támasztják alá a nomád életmódot.[12] Hszü Seng véleményével Edwin G. Pulleyblank is vitába szállt, aki szerint a csiangok neveként használt piktogramban a 'juh' jelentésű képjelből származó kosszarvak nem a jelentésben játszanak szerepet, hanem a karakter kiejtésére utal, így a karakter „összekapcsolása a pásztorkodással véletlenszerű és másodlagos.”[13]

Etnikai meghatározásuk

[szerkesztés]

I. sz. 100-ban Hszü Sen szerint a csiangok a nyugati zsungok (hszi-zsung 西戎) egyik ágát képviselhették. Pulleyblank a Co csuanban olvasható egyik passzusra hivatkozik, miszerint:„Mi zsungok ivásban, evésben és öltözködésben (ti. szokásainkban) különbözünk a kínaiaktól (hua 華), nem szállítunk hozzájuk ajándékokat, nyelven nem érintkezünk velük.”[14] Pulleyblank megjegyzi, hogy bár úgy tűnhet, mintha a zsungok valamilyen nem-kínai nyelvet beszélő etnikum lett volna, de más történeti forrásokra és nyelvtörténeti rekonstrukciók alapján bizonyosan állítja, hogy a zsungok, így a csiangok is valamilyen, a sino-tibeti nyelvcsaládba tartozó tibeti-burmai nyelvet beszélhettek.[15]

Pulleyblank álláspontjával száll szembe Christopher I. Beckwith (1945–), aki elképzelhetőnek tartja a csiang szó indoeurópai nyelvű etimológiáját: „A tokhár nyelvben a klānk- szó jelentése: 'lovagol', 'szekéren utazik' úgyis mint 'szekéren vadászatra indulni', így pedig a csiang jelentheti akár azt is, hogy 'szekerező'; s ebben az esetben lehetséges a csiangok indoeurópai származtatása.”[16]

Történeti szerepük a Sang-korban

[szerkesztés]

A Sang-dinasztia idején a rituális életben rendkívül fontos szerepet játszott az emberáldozat. A jóslócsont feliratok tanúsága szerint a nyilvánosan, szertartásos keretek között feláldozott emberek több mint a fele csiang volt. Továbbá a csiangok az egyetlen nem-sang etnikum, akiket a szövegek konkrétan megneveznek. Az áldozatként szolgáló csiangok vagy hadifoglyok voltak, vagy külön hajtóvadászatot indítottak, hogy az áldozathoz kellő számban szükséges csiangot összegyűjtsék. Arra azonban máig nem született magyarázat, hogy a sang udvar miért preferálta a csiangokat az emberáldozatok során szemben az összes többi szomszédos etnikummal.[17]

Elképzelhető, hogy csiangok rabszolgaként is élhettek a Sang-dinasztia felügyelte területeken, és többek között a földművelésben és a vadászatban vehettek részt.[18]

A csiangok életteréhez köthető Csiangfang vidéke a jóslócsont-feliratok tanúsága szerint a sangok számára meglehetősen fenyegető lehetett. Amíg egy-egy hadjáratra általában csupán 3000–5000 fős hadsereget mozgósítottak, addig – egy ízben legalábbis – 13 000 katonával támadták meg Csiangfangot.[19]

Kapcsolatuk a csoukkal

[szerkesztés]

A nomád, állattartó életmódot folytató csouk, akik eredetileg a sangok északi szomszédjai voltak, hol ellenséges, hol pedig szövetséges viszonyban voltak a sangokokkal. Az i. e. 11. század közepére azonban kihasználták, hogy a Sang-dinasztia meggyengült, és megdöntötték hatalmát. Ezt követően pedig az egykori sangok területeken Csou néven új dinasztiát alapítottak.

Az Írások könyve szerint a döntő ütközetre Mujenél (牧野) (magyarul: „Pásztorpuszta”)[m 1] került sor, ahol csouk seregéhez olyan „barbár” népek és államok csatlakoztak szövetségesként, mint Jung (庸), Su (蜀), Csiang (羌), Mao (髳), Vej (微), Lu (盧), Peng (彭) és Pu (濮).[20] Pulleyblank ez alapján arra a következtetésre jut, hogy a csou sereget vezető, Vu király azokat a tibeto-burmai nyelveket beszélő „nyugati barbár”, zsung népeket gyűjtötte szövetségbe, ahová maguk is tartoztak.[21]

A csouk magukat a legendás Hou-csi nemzetségéből származtatták, akinek az anyja egy bizonyos Csiang Jüan (姜嫄 vagy 姜原) volt. Pulleyblank tanulmányában rámutat a tulajdonnevekként megjelenő csiang (姜) és a csiang (羌) karakterek fontetikai és grafikai hasonlóságára, ami alapján valószínűsíthető a csouknak a csiangokkal történő rokonítása.[22] Majd három évtizeddel később Beckwith a rokonság meglétét már kész tényként kezeli művében.[23]

Későbbi szerepük

[szerkesztés]

A Han-dinasztia hivatalos történeti művében, a Han suban szerepel egy csocsiang (婼羌) néven emlegetett nomád nép, akik Tunhuangtól délnyugatra éltek. A leírás szerint mintegy 450 átmeneti épületük (sátruk?) volt, a népesség száma pedig 1 750 volt. 500 harcost tudtak kiállítani. vizet és legelőt keresve terelték jószágaikat, a hegyekből származó vasból készítettek maguknak fegyvereket, íjakat, lándzsákat, rövid késeket, kardokat és vértet használtak.[24]

Az i. sz. 239 és 265 között összeállított történeti mű, a Vej lüe (《魏略》) 22. fejezetében olyan csiang törzsek vannak említve, mint a „barna hagymák” (cung-ce 葱茈), a „fehér lovak” (paj-ma 白馬) és a „sárga ökör csiangok” (huang-niu csiang 黄牛羌).[25]

Hivatkozások

[szerkesztés]

Megjegyzések

[szerkesztés]
  1. Muje a mai Honan tartomány északi régiójában található Hszinhsziang (新鄉) város egyik körzete.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Shelach 1996. 3. o.
  2. Liu 1993. 230., 231. o.
  3. Shelach 1996. 3., 4. o.
  4. Shelach 1996. 5. o.
  5. Lásd az eredeti szövegben: Shuowen jiezi (kínai nyelven). Chinese Text Project. (Hozzáférés: 2015. január 23.)
  6. Shelach 1996. 4., 5. o.
  7. Shelach 1996. 5. o.
  8. Pulleyblank 1983. 420. o.
  9. Shelach 1996. 7. o.
  10. Shelach 1996. 7. o.
  11. Shelach 1996. 7–9. o.
  12. Shelach 1996. 9. o.
  13. Pulleyblank 1983. 421. o
  14. Lásd az eredeti szövegben: Zuo zhuan 278. (kínai nyelven). Chinese Text Project. (Hozzáférés: 2015. január 23.)
  15. Pulleyblank 1983. 419–422. o
  16. Beckwith 2011. 375., 376. o
  17. Shelach 1996. 13–16. o.
  18. Shelach 1996. 15–17. o.
  19. Shelach 1996. 7. o.
  20. Lásd az eredeti szövegben: Shang shu 30. (kínai nyelven). Chinese Text Project. (Hozzáférés: 2015. január 23.)
  21. Pulleyblank 1983. 422. o.
  22. Pulleyblank 1983. 420. o.
  23. Beckwith 2011. 44. o
  24. Lásd az eredeti szövegben: Han shu (kínai nyelven). Chinese Text Project. (Hozzáférés: 2015. január 24.)
  25. A Vej lüe 22. fejezetének, John E. Hill angol nyelvű fordításában lásd: Wei lüe 30. (angol nyelven). (Hozzáférés: 2015. január 24.)

Irodalom

[szerkesztés]
  • Beckwith 2011.: Beckwith, Christopher I. Empires of the Silk Road: A History of Central Eurasia from the Bronze Age to the Present. Princeton University Press. ISBN 9780691150345
  • Di Cosmo 2002.: Nicola Di Cosmo. Ancient China and Its Enemies The Rise of Nomadic Power in East Asian History. Cambridge University Press. ISBN 0 521 77064 5
  • Hulsewé 1979.: Hulsewé, A. F. P. China in Central Asia: The Early Stage 125 BC – AD 23: an annotated translation of chapters 61 and 96 of the History of the Former Han Dynasty. E. Brill, Leiden 1979: 80–81. ISBN 90-04-05884-2
  • Liu 1993.: Liu Xinglong 劉興隆. Xin bian jiaguwen zidian 新编甲骨文字典 [„Új jóslócsont-felirat szótár”]. Guoji wenhua chuban gongsi 國際文化出版公司, Peking, 1993. ISBN 7-80049-940-5-G
  • Loewe – Shaughnessy 1999.: Michael LoeweEdward L. Shaughnessy (eds.). The Cambridge History of Ancient China: From the Origins of Civilization to 221 B.C. Cambridge University Press, 1999. ISBN 0-521-47030-7
  • Pulleyblank 1983.: Pulleyblank, E. G. „The Chinese and Their Neighbors in Prehistoric and Early Historic Times”. Keightley, David N. (ed.) The Origins of Chinese Civilization. University of California Press. Berkley, Los Angeles, London. 1983: 411–466. ISBN 0-520-04229-8
  • Shelach 1996.: Gideon Shelach. "The Qiang and the Question of Human Sacrifice in the Late Shang Period". In Asian Perspectives 1996. 35(1): 1–26.

További információk

[szerkesztés]