Sino-tibeti nyelvcsalád

Sino-tibeti nyelvcsalád

Vörös színnel a kínai nyelvek, zöld színnel a tibeto-burmai nyelvek vannak jelölve

A Wikimédia Commons tartalmaz Sino-tibeti nyelvcsalád témájú médiaállományokat.

A Sino-tibeti nyelvcsalád a természetes nyelvek egyik nyelvcsaládja, melynek nyelveit Kelet- és Délkelet-Ázsiában beszélik. Beszélői számát tekintve – az indoeurópai után – a második legnagyobb nyelvcsalád, elsősorban a több mint egymilliárd kínai anyanyelvű révén. Közös jellemzőik az izoláló nyelvszerkezet (egyszótagú gyökszavak) és a tonalitás (éneklő hangsúly).

Besorolása

Máig vita tárgya, hogy genealógiailag lehet-e egyáltalán sino-tibeti nyelvcsaládról beszélni. A középpontban álló két nyelv, egyben a nyelvcsalád névadó nyelvei, a kínai és a tibeti rokonságát is csak a 20. században sikerült igazolni, míg sok más nyelv esetében az önálló írásbeliség hiánya is megnehezíti az összehasonlító nyelvészek munkáját. A nyelvészeknek nem könnyű a dolguk, ha Belső-, Kelet- és Délkelet-Ázsia nyelveit veszik nagyító alá, és a rokonsági fokok megállapítására törekednek. Adott esetben az olyan első látásra nyilvánvaló egyezések, mint a monoszillabikus izoláló (egyszótagú elszigetelő) jelleg, a jelentésmegkülönböztető szereppel bíró tonalitás megléte hasonló vagy éppen teljesen megegyező szórend és a gyakorta igen közeli földrajzi eloszlás vélt bizonyítékokként szolgálhatnak a rokonság megállapításához.

Előzmények

A nyelvcsalád szerkezetének ma ismert formája nem is oly régen még egészen másként festett. Korábban indokínai nyelvcsalád néven emlegették, amelybe a thai nyelveket (áhom, sziámi, lao stb.) a vietnámit és a miao-jao nyelveket is besorolták. A nyelvcsalád felosztását tekintve alapvetően két fő nézet vetekszik. Az egyik nézet megalapozói Li Fanggui és Luo Changpei kínai nyelvészek voltak. E szerint a sino-tibeti nyelvcsaládba tartoznak még a kam-tai nyelvek és a miao-jao nyelvek is. Robert Shafer (1974. 2-8) még nem választotta le ezeket a nyelvcsaládokat és nyelveket a sino-tibeti nyelvcsaládról, azonban egy pontos hierarchiát dolgozott ki a nyelvek egymáshoz fűződő genealógiai ábrázolásához, mely igen nagy jelentőségűnek bizonyult a későbbi kutatások szempontjából. Shafer -ikus (-ic) végű osztályok (Divison) néven jelöli meg a legnagyobb gyűjtőcsoportokat, ez alá sorolja a -szerű (-ish) végződésű szekciókat (Section), melyeket további ágakra (Branch) oszt, s ezeknek az ágaknak a végén találhatók az egyes nyelvek, a rendszer legkisebb egységei (Unit). A sino-tibeti nyelvcsaládot következő főbb nyelvi osztályok szerint csoportosítva mutatja be:

• Barikus (Baric) vagy asszámi, amely Burma északkeleti határához közel a Himalája déli lejtőjén beszélt nyelvek csoportja.
• Bodikus (Bodic), melyet a Tibet területén, Nepál északi részén, Kasmírban és Ladakban beszélt nyelvek alkotják.
• Burmikus (Burmic), a többnyire Burmában beszélt nyelvek.
• Daikus (Daic) Nyugat-Kína, Laosz, Sziám és Burmában a Shan állam területén beszélt nyelvek egy része.
• Sinitikus (Sinitic), amelybe a kínai nyelv és az északi és déli nyelvjárásai tartoznak.
• Karenikus (Karenic) osztály, amelyet a Dél-Burmában beszélt nyelvek közel egy tucatja alkotja.

A sino-tibeti nyelvek másik jelentős osztályozási elméletének megalkotása Paul Benedict (1972) nevéhez fűződik (melyet a nyugati nyelvészek többsége elfogad). Az ő általa kidolgozott rendszer egyszerűbb, áttekinthetőbb változatot javasol, mely szerint a kam-thai és a miao-jao nyelvek nem rokonai a sino-tibeti nyelvcsaládnak, ezeket ma már az ausztronéz nyelvek családjába sorolják. Benedict szerint ugyanakkor a főképp az Észak-Burmában beszélt karen nyelveket a kínai-tibeti nyelvek közé kell sorolni, és így a sino-tibeti nyelvcsaládnak két fő ága van, a kínai és a tibeti-karen, mely utóbbi tagozódik tibeti-burmai alágakra. E kategorizálás szerint összesen mintegy háromszázra tehető a sino-tibeti nyelvek száma. Ezek nagy része törzsi nyelv, néhány ezer, legföljebb néhány tízezer beszélővel. Többé-kevésbé hasonló rendszert mutat be Nishida (1970) és Egerod (1974) is.

Jelenlegi álláspontok

A kam-thai és a miao-jao nyelvek kínai-tibeti nyelvcsaládról történő leválasztása után sem csendesedett el a vita (RÓNA-TAS 1985. 108-112). Sokan megkérdőjelezik a tibeti-burmai és a kínai nyelvek rokonságát is. A rokon szavakon túl (a jelenlegi legterjedelmesebb rokonszó-listák mintegy 500 szót érintenek) vannak bizonyos szerkezeti hasonlóságok a kínai-tibeti nyelvcsaládban, melyek utalhatnak a tényleges rokonságra:

• Rendkívül nagy a tonális nyelvek aránya a családon belül. A legjellegzetesebb képviselői ennek a jelenségnek a kínai, a tibeti (legtöbb nyelvjárása) és a burmai.
• A monoszillabikus izoláló jelleg, azaz a nyelv morfémái kizárólag, vagy döntő többségükben egy szótagúak.
• A nyelvek morfológiai–szintaktikai jellege analitikus, azaz igen csekély a toldalékok alkalmazása és morfológiai szerepe a szintaktikai eszközökéhez képest. Ebben kivételt képez némely tibeti-burmai nyelv.
• A tibeti-burmai ág bizonyos nyelveinek (pl. tibeti, jingpo) kivételével általános jellegzetesség a számlálószók használata a számneves főnévi szerkezetekben. Ezeknek a számlálószóknak a megválasztása az őket vonzó főnév szemantikai tulajdonságának függvénye (a számlálószók használata, areális jelenségként, a térség más nyelvcsaládokba tartozó nyelveire is kiterjedt, pl. a japánra és a vietnámira).
• E nyelvek zömében (pl. kínai, ji és a burmai) gyakori eszköz a melléknevek mértékjelölésére, a névszói többes szám kifejezésére a reduplikáció, azaz egy szótag, egy morféma, esetleg egy egész szó megismétlése.

A rokonság ellen szóló egyik legfőbb érv a szórend. A morfológiailag szegényesebb nyelvekben a mondatok szórendje erősen kötött. A szórend tekintetében az alany-tárgy-ige (SOV) sorrend dominál a tibeti-burmai nyelvekben, míg a nyelvcsalád más ágaira az alany-ige-tárgy (SVO) típus jellemző. Amíg például a tibeti-burmai nyelvek majd mindegyike alany-tárgy-ige (SOV) szerkezetű (ez alól csak a karen nyelv a kivétel, amelyik a kínaival megegyező szórendet tart), addig a kínai nyelvek alany-ige-tárgy (SVO) szerkezetet mutatnak. Már pedig a szórend a nyelv egyik legnehezebben változó része. A kínai-tibeti nyelvcsalád mellett lándzsát törők i.e. 4000-re – hasonlóan az indoeurópai nyelvcsaládhoz – teszik a kínai és a tibeti-burmai ág szétválását, és e hatalmas időintervallumnak tudják be, a ma már szembeötlő fonológiai, szemantikai, szintaktikai különbségeket.

Összefoglalva megállapítható, hogy a kínai-tibeti nyelvek egy családba tartozása erősen valószínűsíthető, de kielégítő bizonyosságot inkább csak a tibeti-burmai ág nyelveinek szorosabb kapcsolatára, valamint ennek az ágnak a kínaihoz való valamivel lazább fűződésére talált a tudomány. A többi érintett nyelv esetében fokozza a bizonytalanságot a korábbi nyelvállapotok emlékeinek hiánya, a rajtuk végzett rekonstrukciós és összehasonlító munka kezdeti stádiuma, valamint az areális hatások okozta zavarok. Azonban amennyire bizonytalan e nyelvek genealógiai összetartozása, oly nyilvánvaló tipológiai rokonságuk, melyekről már fentebb tettünk említést.

Felosztása

A nyelvcsaládhoz tartozó nyelvek:

• Kínai ág
  • mandarin
  • vu
  • kantoni (jüe)
  • kan
  • hakka
  • hsziang
  • min
    • északi min
    • keleti min
      • fucsoui
    • déli min
      • hsziameni
      • csaocsoui
      • taivani
      • hainani
      • hoklo
      • lan-nang
• Karen ág
  • karen
• Tibeto-burmai ág
  • Tibeti nyelvek
    • Bodi-himalájai nyelvek
      • Bodi nyelvek
        • derge
        • gjarung
        • gurung
        • tibeti
      • Himalájai nyelvek
        • Almorai ág
          • rangkasz
        • Kanauri ág
          • bunan
          • csamba lahuli
          • csitkhuli
          • kanasi
          • mancsati
          • rangloi
          • thebor
    • Kiranti (bahing-vaju) nyelvek
      • Keleti (bahing) ág
        • bahing
        • dumi
        • jakha
        • khambu
        • lambi-csong
        • lohorung
        • lumbu
        • rodong
        • szunvar
        • vaiing
      • Nyugat (vaju) ág
        • csepang
        • magari
        • vaju
      • nevari
    • Miri nyelvek
      • abor
      • dafla (nyiszing)
      • digaro (tajing)
      • mindzsu
      • miri (mising)
    • dhimal
    • hruszo
  • Burmai nyelvek
    • Burmai-lolo nyelvek
      • Burmai ág
        • burmai
        • lasi (leci)
        • maru (laung)
      • Lolo ág
        • Északi csoport
          • ji
          • liszu
          • lolofo
        • Déli csoport
          • hani (akha)
          • lahu
        • csiang
        • na-hszi
    • Kacsin nyelvek
      • aci (caiva)
      • kacsin (csing-po)
    • Kuki nyelvek
      • Kuki ág
        • Középső csoport
          • lai
          • lakher
          • lusai
        • Északi csoport
          • kamhau
          • szijin
          • thado
        • Déli csoport
          • jodvin
          • csinbok
          • khami
          • so
        • Ókuki csoport
          • aimol
          • anai
          • bete
          • lamgang
          • purum
          • rangkhol
        • Nyugati csoport
          • empeo
          • kabui
          • khoirao
          • kvoireng
          • maram
        • lahupa csoport
          • khoibu
          • maring
          • tangkhul
      • Nágá ág
        • angami
        • ao
        • lepcsá (rong)
        • rengma
        • sema