Pless László
Pless László | |
Született | 1905. szeptember 27. Budapest |
Elhunyt | 1974. január 3. (68 évesen) Budapest[1] |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
Kitüntetései |
|
Sírhelye | Farkasréti temető (25-10-61)[2] |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Pless László (Budapest, 1905. szeptember 27.[3] – Budapest, 1974. január 3.) Kossuth-díjas karmester, zenepedagógus.
Élete, munkássága
[szerkesztés]Pless Ödön (1877–1957) vasúti hivatalnok és Oblatt Melánia (1879–1934) fia. Zeneszerzést a Liszt Ferenc Zeneakadémián Weiner Leónál, vezénylést a Nemzeti Zenedében Fleischer Antalnál tanult. 1929 és 1931 között a Városi Színház, 1931-től a budapesti Operaház korrepetitora, majd karmestere volt. A zsidótörvények miatt 1939-ben eltávolították az Operaházból, és ezután az OMIKE Művészakció előadásain vezényelt – Komor Vilmos mellett. A háború után, 1945-ben, ismét az Operaház korrepetitora, majd 1947-től az Opera énekkarának igazgatója lett, és karnagyként is szerepelt. A kórust újjászervezte, amely így sikerrel működhetett közre az Operaház előadásain, még önálló kórushangversenyeken is felléptek. Fontos és sikeres operaelőadásokon működött közre – többek között – Mozart, Verdi, Wagner és Borogyin-operákban. Karmesteri működéséről több hanglemezfelvétel is készült (néhányat később CD-n is kiadtak), filmzenéket is vezényelt (Erkel, 1952; Háry János, 1965). Az Operától 1967-ben vonult nyugdíjba.
1947-től bekapcsolódott a zeneoktatásba is: 1949-ig a Nemzeti Zenedében tanított, majd 1953-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola operatanszakának a vezetője volt. 1969-ben nyugdíjba vonult, de fiatal operaénekeseket még ezután is tanított.
Emlékére alapítványt hoztak létre (Alapítvány Pless László Emlékére), amely szakmai elismerésben még nem részesült fiatal karmestereket és korrepetitorokat jutalmaz.
Díjai, elismerései
[szerkesztés]- Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozata (1951)[4]
- Kossuth-díj (1952)
- Munka Érdemrend (1955)[5]
- Érdemes művész (1973)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Petőfi Irodalmi Múzeum. (Hozzáférés: 2020. július 1.)
- ↑ http://www.bessenyei.hu/farkasret/abc.pdf, 2019. október 10.
- ↑ Születési bejegyzése a Budapest II. kerületi polgári születési akv. 2563/1905. folyószáma alatt. (Hozzáférés: 2021. augusztus 14.)
- ↑ Magyar Közlöny, 1951. augusztus 18. (122. szám)
- ↑ Magyar Közlöny, 1955. november 25. (123. szám)
Források
[szerkesztés]- Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest: Akadémiai. 1994. ISBN 963-05-6635-4
- Netlexikon[halott link]
- Magyar karmesterek
- Magyar zenepedagógusok
- Kossuth-díjasok
- Zsidó származású magyarok
- Budapesten született személyek
- 1905-ben született személyek
- 1974-ben elhunyt személyek
- A Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze díjasok
- Az OMIKE Művészakció résztvevői
- Magyar egyetemi, főiskolai oktatók
- A Magyar Állami Operaház örökös tagjai
- A Farkasréti temetőben eltemetett személyek