Palesztina területéről eddig öt helyszín került fel a világörökségi listára, tizenkét helyszín a javaslati listán várakozik a felvételre.
Az országban uralkodó zavaros politikai helyzet miatt Palesztina mindhárom helyszíne felkerült a Veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára, majd a Betlehem, Jézus szülőhelye: a Születés Temploma és a zarándokút helyszínt az UNESCO Világörökség Bizottsága 43. ülésszakán (2019. június 30. – július 10.) törölték a listáról.[1] 2024-ben, a bizottság 46. ülésszakán a Szent Hilárion-kolostor(wd) egyidejűleg került fel a világörökségi helyszínek és a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára.[2]
A veszélyeztetett világörökségi helyszínek listáján volt: 2012 - 2019
Kulturális (IV)(VI)
Védett terület: 2,98 ha, puffer zóna: 23,45 ha, hivatkozás: 1433
A helyszín Jeruzsálemtől tíz kilométerre helyezkedik el, az itt látható barlang fölé emelt templom a keresztény hagyomány szerint Jézus szülőhelyét jelöli. Az jelenleg látható épület a második ezen a helyen. Az elsőt 339-ben fejezték be, ez egy bazilika szerkezetű épület volt, nyolcszögletű keleti vége körülvette a barlangot. Ebből csak töredékek maradtak meg főleg a föld alatt. Az építmény a 6. század közepén egy tűzvészben súlyosan károsodott, ezután építették Jusztiniánusz bizánci császár utasítására nagyrészt ugyanarra a helyre a ma is álló templomot. A korai középkortól kezdve egyházi épületeket, főleg kolostorokat emeltek köréje, így egy bonyolult épületkomplexum része lett. Az épület jelenleg a Római katolikus egyház, az Örmény apostoli ortodox egyház, Görög ortodox egyház együttes felügyelete alatt áll. Az elmúlt 1700 évben Betlehem és a templom fontos zarándokút volt és napjainkban is sok hívő keresi fel. A zarándokút hagyományosan a város Dávid király-kútnál fekvő bejáratát köti össze a templommal, majd a Csillag úton folytatódik tovább a Damaszkuszi kapun keresztül.
A veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára került: 2014
Kulturális (IV)(V)
Védett terület: 348,83 ha, puffer zóna: 623,88 ha, hivatkozás: 1492
A Battir kultúrtáj Jeruzsálemtől néhány kilométerre délnyugati irányban helyezkedik el Náblusz és Hebron között. Megművelt völgyek, úgynevezett widianok együtteséből áll. A völgyekben a termőterület maximális kihasználása érdekében kőfalakkal megtámasztott teraszokat alakítottak ki. A teraszok egy részét öntözik, ezeken zöldséget és gyümölcsöket termesztenek, az öntözetlenül hagyott részekre szőlőt és olajfákat ültettek. A helyszínen a teraszos fölművelést fejlett öntözőrendszer tette lehetővé, amelyet nem a csapadék, hanem föld alól előtörő vízforrások táplálnak. Az öntözőrendszerbe kerülő vizet a hagyományoknak megfelelően osztják szét a közeli Battir település lakosai között. A helyszín Palesztina kérésére került fel a listára, ezzel egy időben a veszélyeztetett helyszínek listájára is, hogy a zavaros politikai viszonyok miatt károsodott területet megkíméljék a további rombolástól.
A veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájára került: 2017
Kulturális (II)(IV)(VI)
Védett terület: 20,6 ha, puffer zóna: 152,2 ha, hivatkozás: 1565
HebronCiszjordánia legnagyobb városa, a korábban Palesztínából, Jordániából, Egyiptomból és Arab-félszigetről induló karavánok egyik fontos találkozási pontjánál fekszik. A település legfontosabb műemléke a Pátriárkák barlangja amelyet az i. sz. 1. században emeltek Ábrahámpátriárka és családja sírja fölé. A hely később három világvallás, a kereszténység, a zsidó vallás és az iszlámzarándokhelyévé vált. A város képét a 13. század közepe és a 16. század eleje között a helyi mészkőből emelt épületek határozták meg. 1517-től egészen 1917-ig oszmán fennhatóság alatt állt, ezalatt újabb városrészekkel bővült és a központban számos épületet újabb emeletekkel egészítettek ki. Ennek ellenére az óváros megőrizte korábbi, mameluk építészetre jellemző vonásait, a városrészek közötti hierarchiával, a különböző vallású, származású lakosok, valamint az egyforma tevékenységet űzők elkülönült városrészeivel.
Védett terület: 5,93 ha, puffer zóna: 22,53 ha, hivatkozás: 1687
A Holt-tengertől tíz kilométerre északnyugatra a Jordán-völgyben található Jerikó régészeti lelőhelye egy ovális alakú tell (földhalom), ahol számos rétegben tárták fel több ezer évnyi emberi tevékenység emlékeit. A 250 méterrel a tengerszint alatt elterülő Jerikó a világ legmélyebben fekvő ősi települése. A lelőhely körülbelül huszonegy méterrel emelkedik környezete fölé területe 5,93 hektár. A helyszínhez tartozik a szomszédos Ain es-Sultan forrás is. Összesen 29 település réteget különítettek el, az oázis termékeny talajának és a közeli forrásnak köszönhetően a hely már az i. e. 9-8. évezredben lakott volt. Az akkori jelentős település maradványai közé tartozik egy városfal árokkal és egy monumentális torony. A helyszínen talált koponyák és szobrok az itt élő neolitikus népesség kultikus szokásairól tanúskodnak, a kora bronzkori régészeti anyag pedig a várostervezés jeleit mutatja. A középső bronzkorra datálható leletei egy nagy kánaáni városállamhoz maradványai amelynek népessége egy összetett társadalmat alkotott.
Védett terület: 1,32 ha, puffer zóna: 7,32 ha, hivatkozás: 1749
A Nuiserat település homokdűnéin fekvő, romokban álló Szent Hilárión-kolostor (Tell Umm el-'Amr) alapítása a 4. századra datálható, így ez volt a Közel-Kelet egyik legrégebbi kolostora. A Szent Hilárión által alapított helyszínen kezdetben csak magányos remeték éltek, később egy cönobita (kora középkori keresztény szerzetes-remeték) közösséggé fejlődött. Az első szerzetesi közösség volt a Szentföldön, így a térségben megalakuló hasonló jellegű közösségek kiindulópontjává vált. A kolostor stratégiailag fontos helyen, az ÁzsiátAfrikával összekötő kereskedelmi útvonalak egyik csomópontjában feküdt ami segítette a kommunikációt és a kulturális kapcsolatok kialakítását is. Ennek a kiváló elhelyezkedésnek köszönhetően a vallási, kulturális és gazdasági kapcsolatok egyik fontos szereplőjévé fejlődött és a bizánci korban nagy hatással volt a sivatagi kolostori központok felvirágzására.
