Ugrás a tartalomhoz

Pártos Dezső

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Pártos Dezső
1911 körül
1911 körül
SzületettPollák Dezső
1886. december 5.
Budapest[1]
Elhunyt1944. november 27. (57 évesen)
Kőszeg
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaszínész
IskoláiOrszágos Magyar Királyi Színművészeti Akadémia (–1907)

SablonWikidataSegítség

Pártos Dezső, született Pollák Dezső (Budapest, 1886. december 5.Kőszeg, 1944. november 27.[2]) magyar színész.

Életpályája

[szerkesztés]

Pollák Jakab (1859–1903)[3] kereskedő és Hernhut Katalin fia. 1907-ben végezte el a Színművészeti Akadémiát. Pályafutását Miskolcon kezdte. 1908–1909-ben Temesváron játszott. 1909 és 1925 között a Magyar Színház, majd 1926-tól 1932-ig és 1933–34-ben, illetve 1935–36-ban a Király Színház tagja volt. Budapest összes magánszínházában fellépett, 1938-ban a Royal Színházban, 1938–39-ben az Andrássy úti Színházban, 1939-ben az Erzsébetvárosi Színházban játszott. Tagja volt a Színészkamarának, amely csak 1944-ben zárta ki. Pályája kezdetén prózai jellemszerepeket játszott, majd operettekben kisebb-nagyobb szerepeket formált meg.

Házastársa Schwarcz Ilona (1888–1945)[4] színésznő volt, akivel 1910. június 12-én a Terézvárosban kötött házasságot.[5]

1944 novemberében a kőszegi téglagyárban hunyt el munkaszolgálatosként.

Főbb szerepei

[szerkesztés]

Színházi szerepei

[szerkesztés]
  • Garamvölgyi Aladár (Jókai Mór – Hevesi Sándor: Az új földesúr)
  • Rád János (Bíró Lajos: Sárga liliom)
  • Sir James (Youmans – Caesar: Mersz-e Mary?)
  • A császár (ifj. Johann Strauss – Nagypál Béla: Kék Duna)

Filmszerepei

[szerkesztés]
  • Sárga liliom (1914)
  • Az ezüst kecske (1916)
  • A föld embere (1917)
  • Az anyaszív (1917) ... Warvik György
  • A kék bálvány (1931) ... sorsjegyárus
  • Az ellopott szerda (1933) ... pincér
  • Lila akác (1934) ... statiszta a bankban
  • Meseautó (1934) ... a Központi Bank egyik aligazgatója
  • A csúnya lány (1935) ... vendég a szállodában
  • Tomi, a megfagyott gyermek (1936) ... tisztelendő úr
  • Pesti mese (1937) ... banki igazgatósági tag
  • A férfi mind őrült (1937) ... képvásárló
  • Édes a bosszú (1937) ... szállodaportás
  • Mámi (1937) ... Torday rokona
  • Háromszázezer pengő az utcán (1937) ... Bugyorné férjjelöltje
  • 3:1 a szerelem javára (1937) ... pincér a budapesti étteremben
  • Két fogoly (1937) ... vendég a teadélutánon
  • Az ember néha téved (1937) ... tanár az érettségi banketten
  • Te csak pipálj, Ladányi! (1938) ... vendég Ladányiéknál
  • Fekete gyémántok (1938) ... üzletember a tőzsdén
  • Azurexpress (1938) ... tanár
  • A leányvári boszorkány (1938) ... Böller sekrestyés, esküvői tanú
  • A pusztai királykisasszony (1938) ... vendég a csárdában
  • Nincsenek véletlenek (1938) ... vendég az esküvőn
  • A tökéletes férfi (1939) ... banki igazgatósági tag
  • Áll a bál (1939) ... előkelő úr a bálon
  • Hat hét boldogság (1939) ... a „Három Galamb Asztaltársaság” tagja
  • Erzsébet királyné (1940) ... osztrák úr
  • Mária két éjszakája (1940) ... pincér az estélyen
  • Dankó Pista (1940) ... statiszta a vendéglőben
  • Cserebere (1940) ... vendég az étteremben
  • Gyurkovics fiúk (1940-41) ... orfeumi vendég
  • Magdolna (1941) ... Sanyika, vendég az estélyen
  • Édes ellenfél (1941) ... banktisztviselő
  • András (1941) ... vendég az estélyen
  • Ne kérdezd, ki voltam (1941) ... vendég a szállodában
  • Csákó és kalap (1941) ... tudós kolléga
  • Bob herceg (1941) ... céhmester
  • Régi keringő (1941) ... statiszta a Hungáriában
  • Kádár kontra Kerekes (1941) ... klubtag
  • Akit elkap az ár (1941) ... Börtönpap

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]