Ugrás a tartalomhoz

Zala Karola

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Zala Karola
Született1879. október 1.[1]
Nagyvárad[2]
Elhunyt1970. január 13. (90 évesen)[2][1]
Budapest[2]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásaszínész
IskoláiOrszágos Magyar Királyi Színművészeti Akadémia (–1907)

SablonWikidataSegítség

Zala Karola, Zala Karolina (Nagyvárad, 1879. október 1.Budapest, 1970. január 13.)[3] színésznő.

Életútja

[szerkesztés]

Zala Ferenc és Luh Karolina leánya. 1902. december 11-én Budapesten, az Erzsébetvárosban házasságot kötött Parázsó Gyula újságíróval.[4] Tanulmányait a Színművészeti Akadémián végezte, ahol 1907-ben szerzett diplomát. 1907, október 1-től 1932-ig a Magyar Színház tagja volt, 1932–33-ban a Kamara Színházban, 1933–34-ben és 1943–44-ben a Fővárosi Operettszínházban játszott. 1934–1936 között tagja volt a Royal Színháznak, 1939–40-ben és 1945-től 1949-ig a Nemzeti Színháznak. 1927-ben a Belvárosi, 1928-29-ben és 1936-37-ben a Városi, 1932-ben a Király, 1933 és 1938 között a Víg, 1938-ban a Magyar és 1941-ben a Madách Színházban is láthatta a közönség, valamint 1941–1944 között nyaranta szerepelt az Erzsébetvárosi Színház operettjeiben.

Fontosabb színházi szerepei

[szerkesztés]
  • Lina (Molnár F.: Olympia)
  • Gertrud (Shakespeare: Hamlet)
  • Kelemenné (Boross E.: Forgószél)
  • Veronika (Erdélyi M.: Becskereki menyecske)

Filmszerepei

[szerkesztés]
  • A nőstényfarkas (1918)
  • A fogadalom (1920)
  • Csókolj meg, édes! (1932)
  • Piri mindent tud (1932) – Özv. Pókayné Fannyka, Fodor L. Árpád anyósa
  • Tavaszi zápor (1932) – Havaneczné, a Fortuna kávéház tulajdonosnője
  • Iza néni (1933)
  • Rákóczi induló (1933, magyar-német-osztrák) – Jóbék nagynénje
  • Az új rokon (1934) – Idus, az egyik rokon nagynéni
  • Helyet az öregeknek (1934, magyar-osztrák) – hölgyvendég az eljegyzésen
  • Emmy (1934) – Váthyné, Ella néni
  • Szerelemi álmok (1935, magyar-német-osztrák) – Duday Mária nagymamája
  • Budai cukrászda (1935) – Dr. Demeczky László anyja
  • Édes mostoha (1935) – a leánynevelő intézet igazgatónője
  • Havi 200 fix (1936) – Szabó Magda anyja
  • Méltóságos kisasszony (1936) – vendég Bartoséknál
  • Három sárkány (1936) – Tatárné
  • Pogányok (1936)
  • Mária nővér (1936) – intézeti főnöknő
  • Fizessen, nagysád! (1937) – grófnő
  • A férfi mind őrült (1937) – hölgy a kiállításon
  • Viki (1937) – Kont Istvánné
  • Mámi (1937) – német nevelőnő-jelölt
  • A 111-es (1937) – Mária főhercegnő
  • Két fogoly (1937) – vendég a teadélutánon
  • Családi pótlék (1937) – Ajtayné, az elnök felesége, vendég az estélyen
  • Te csak pipálj, Ladányi! (1938) – földbirtokosnő, vendég a panzióban
  • Elcserélt ember (1938) – özvegyasszony a bálon
  • Azurexpressz (1938) – Erna anyja
  • Beszállásolás (1938)
  • Uz Bence (1938) – Bágyoniné, László anyja
  • A pusztai királykisasszony (1938) – Irene, a rosenburgi királynő
  • Az utolsó Wereczkey (1939) – Miklóssy Tamásné, Veronika, István anyja
  • A miniszter barátja (1939) – vendég az estélyen, a miniszter felesége
  • Zúgnak a szirénák (1939)
  • Erzsébet királyné (1940) – Ilona hercegnő
  • Ismeretlen ellenfél (1940) – Martonné
  • Ne kérdezd, ki voltam (1941) – özv. Mohainé
  • Miért? (1941) – hölgy az Operában
  • Kadettszerelem (1942) – a leánynevelő intézet igazgatónője
  • Isten rabjai (1942) – apáca főnökasszony
  • Keresztúton (1942) - Klementin, Attovayék rokona
  • Késő (1943) – hölgy a színházban
  • Zenélő malom (1943) – Gárdayné Irma néni, vendég Rétfalvyéknál
  • Fehér vonat (1943)
  • A két Bajthay (1944) – Árvayné, banki vezérigazgató felesége
  • Szerelmes szívek – Lavotta-szerenád (1944) – Lisette nagynénje
  • Egy asszony elindul (1949) - utcai árus, volt nagyságos asszony
  • Bolond április (1957)
  • Hannibál tanár úr (1957)
  • A Noszty fiú esete Tóth Marival (1960)

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]