Ugrás a tartalomhoz

Garamszeghy Sándor

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Garamszeghy Sándor
Portréja a Magyar színművészeti lexikonban (1929)
Portréja a Magyar színművészeti lexikonban (1929)
Született1879. március 9.
Mezőkövesd
Elhunyt1964. augusztus 8. (85 évesen)
Budapest[1]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
IskoláiOrszágos Magyar Királyi Színművészeti Akadémia (–1907)
KitüntetéseiFarkas–Ratkó-díj (1911)
SírhelyeFarkasréti temető (748-890)[2]

A Wikimédia Commons tartalmaz Garamszeghy Sándor témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Garamszeghy Sándor, Géczy Sándor Béla, született Goits (Mezőkövesd, 1879. március 9.Budapest, 1964. augusztus 8.) színész, író.

Életútja

[szerkesztés]

Goits Lázár és Géczi Jolán fiaként született, nevelőszülei Géczy István és Major Jolán voltak. A katonai pályáról lelépve, a színészakadémiára iratkozott be. 1907-ben nyert oklevelet és ugyanezen év szeptember 1-jén a Nemzeti Színház tagja lett. Az első világháború kitörésekor bevonult és mint hadnagy szolgált. Tarnopolnál fogságba került. Három évi szibériai fogság után először lépett fel A dolovai nábob leánya című vígjáták Tarján Gida szerepében, 1917. október 25-én, a Nemzeti Színházban. 1911. április havában elnyerte a Farkas–Ratkó-díjat. 1914. január 16-án a Nemzeti Színházban színre került Matyólakodalom című falusi története. 1923. július 1-jén házasságra lépett Muzsnay Bella színésznővel. 1925. június 21-én vitézzé avatták. 1932-ben a Nemzeti Színház örökös tagja lett, 1936-ban vonult nyugdíjba, azonban még örökös tagként 1944-ig felléphetett.

Két kötete s megjelent, Szibériai virágok címmel verseket írt, míg Szibériai elbeszélések című munkája novellákat tartalmaz.

Fontosabb színházi szerepei

[szerkesztés]
  • Tarján Gida (Herczeg F.: A dolovai nábob lánya)
  • Ferkó (Szigligeti E.: A cigány)
  • Lysander (Shakespeare: Szentivánéji álom)
  • Kisfaludy Sándor (Berczik Á.: Himfy dalai)
  • Balogh dr. (A híd)
  • Toulonnier (Ahol unatkoznak)
  • Barna (Egy magyar nábob)
  • Kósza Gyurka (Piros bugyelláris)
  • Balogh (Báthory Zsigmond)
  • Orsino (Shakespeare: Vízkereszt vagy amit akartok)
  • Szentirmay (Herczeg F.: A dolovai nábob leánya)
  • Almaviva (Figaro házassága)
  • Theseus (Shakespeare: Szentivánéji álom)
  • Metellus (Shakespeare: Julius Caesar)
  • Burgundi fejedelem (Shakespeare:Lear király)
  • Altest (Molière: Mizantróp)

Drámái

[szerkesztés]
  • Matyólakodalom (1914)
  • Hung-Yü (A vörös drágakő, 1919)
  • Matyószerelem (1935)

Rendezései

[szerkesztés]
  • Gróf Mefisztó I-II. (1920)
  • Matyólakodalom (1920)
  • Matyószerelem (1922)

Forgatókönyvei

[szerkesztés]
  • Gróf Mefisztó I-II. (1920)
  • Matyólakodalom (1920)
  • Matyószerelem (1922)

Filmszerepei

[szerkesztés]
  • A végzetes nyakék (1912)
  • Timár Liza (1918)
  • A kivándorló (1918) - Pálfalvy Miklós
  • Halcyone (1919) – John Derringham
  • Isten hozzád szerelem! (1919) – Caraciola márki
  • Gróf Mefisztó I-II. (1920) – Gorszky Szvetozár / Gróf Mefisztó
  • Matyólakodalom (1920) – Nyikes Andris zsellérlegény
  • Matyószerelem (1922) – Matyi
  • Családi pótlék (1937) – Ajtay, elnök
  • Késő (1943)

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. PIM-névtérazonosító. (Hozzáférés: 2020. június 17.)
  2. http://www.bessenyei.hu/farkasret/fotok-g.htm, 2019. augusztus 31.

Források

[szerkesztés]