Munkácsi járás (1946–2020)
| Munkácsi járás | |||
 | |||
| |||
| Közigazgatás | |||
| Ország |  Ukrajna | ||
| Terület | Kárpátalja | ||
| Rang | ukrajnai járás | ||
| Székhely | Munkács | ||
| Alapítás éve | 1956 | ||
| Megszűnés éve | 2020 | ||
| Népesség | |||
| Teljes népesség | 100 056 fő (2019. jan. 1.)[1] | ||
| Népsűrűség | 100,26 fő/km² | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Terület | 998 km² | ||
| Elhelyezkedése | |||
 Munkácsi járás
Pozíció Ukrajna térképén
| |||
 é. sz. 48° 28′ 12″, k. h. 22° 45′ 46″48.469900°N 22.762900°EKoordináták: é. sz. 48° 28′ 12″, k. h. 22° 45′ 46″48.469900°N 22.762900°E | |||
| Térkép | |||
 | |||
| Munkácsi járás weboldala | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Munkácsi járás témájú médiaállományokat. | |||
A Munkácsi járás egykori közigazgatási egység Ukrajna Kárpátontúli területén 1946–2020 között. Kárpátalja nyugati részén helyezkedett el; nyugatról az Ungvári, délről a Beregszászi, keletről az Ilosvai, északról a Szolyvai és a Perecsenyi járással volt határos.
A 2020. júliusi ukrajnai közigazgatási reform során kibővítették, így jött létre az új Munkácsi járás.
Történelem
[szerkesztés]Munkács és környéke több fontos ókori lelet forrása (Kárpátalja területén itt került elő a legtöbb ilyenkorú lelet). A környék a honfoglalás idejében két fontos vár (Ungvár és Borsova) közé ékelődve sokirányú csapásnak volt kitéve (északról a Kijevi Rusz, délről a Magyar Királyság kívánta magáénak). Jelentősebb települések valószínűleg 1241-ig nem alakultak ki itt.
A tatárjárást követően kezdődött a terület benépesítése magyar és külföldi hospesekkel. Ebben az időszakban vándorolt Munkács környékére jelentős számú ruszin nemzetiségű is. Ezt követően Munkács Bereg vármegye másodrangú településeként létezett, a környék is csak közepes mértékben fejlődött. A területen zajlottak a Rákóczi-szabadságharc utolsó hadi lépései is, amely hatására a lakosság ismét megtizedelődött.
A szatmári békekötést (1711) követően a volt Rákóczi-birtok a király kezére szállt, aki azt Lothar Franz von Schönborn mainzi érseknek és választófejedelemnek adta tovább.[2] Lothar Franz halála után a birtokot unokaöccse, Friedrich Karl von Schönborn-Buchheim örökölte.[3] Ezt követően Munkács és környékén fejlődésnek indult a kézműipar, melyek közül kiemelkedő egy kohászati üzem.
Az 1848–49-es szabadságharc egyik fontos központja ismét Munkács volt, így ekkor is jelentős számú népességcsökkenés jellemezte a vidéket.
Az 1920-ban Csehszlovákia részévé vált terület 1939-ben ismét a Magyar Királysághoz került, amíg 1944-ben a Vörös Hadsereg meg nem szállta. Az 1946-ban létrehozott közigazgatási egység gazdasági életében nagy jelentőséggel bírt a Barátság kőolajvezeték megépítése.
A környék mind a Szovjetunióban, mind az 1991-től független Ukrajnában közvetítőkapocs a kárpátaljai, illetve a Kárpátokon túli kereskedelem közt.
Gazdaság
[szerkesztés]A járás Kárpátalja egyik gazdaságilag jelentős területe. Az itt működő számos kis- és középvállalkozás elsősorban az építőiparban, a szállítás és a mezőgazdaság területén tevékenykedik.
A térség infrastruktúrája jónak mondható. Itt halad el a Csap–Lviv vasúti fővonal, az Ungvár–Kijev autóút, illetve a Barátság kőolajvezeték is.
Népesség
[szerkesztés]Lakóinak nagy részét (84%) az ukránok teszik ki. A kerület déli részén, illetve Munkácson azonban számottevő magyar kisebbség (12%) is él. Kárpátalja német kisebbsége három itteni faluban: Alsóschönborn, Felsőkerepec és Pósaháza településeken él.
Települések
[szerkesztés]Megyei alárendeltségű város
[szerkesztés]- Munkács (Мукачево)
Városi jellegű települések
[szerkesztés]- Kölcsény (Кольчино)
- Szentmiklós (Чинадійово)
Községek
[szerkesztés]
|
|
|
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Ukrán Statisztikai Hivatal: Чисельність наявного населення України на 1 січня 2019 року (ukrán nyelven). Ukrán Statisztikai Hivatal, 2019. (Hozzáférés: 2019. június 25.)
- ↑ Ilnicki Beáta: Telepessors a Kárpátalján (magyar nyelven). Múlt-Kor, 2006. június 13. (Hozzáférés: 2022. április 9.)
- ↑ Nagy Iván. Schönborn család, Magyarország családai czimerekkel és nemzékrendi táblákkal – Tizedik kötet (magyar nyelven) (1863). Hozzáférés ideje: 2022. április 9.
