1 A felnőtt klubokban játszott mérkőzések és gólok csak a bajnoki mérkőzések adatait tartalmazzák. Utolsó elszámolt mérkőzés dátuma: 1987. szeptember 9.
Általános iskolai tanulmányainak idején a "kötelező" sportok - atlétika: ugrás, futás, dobás - mellett rengeteget focizott. Anyaegyesületéből a komáromi Olajmunkásból - megyei I. osztály - 11-szer került be a magyar ifjúsági válogatottba. A magasabb osztályokban előbb, négy évet a Honvédnál majd hét évet a Zalaegerszegi TE egyesületben töltött. Egykori neves, sziklakemény hátvéd, nem riadt vissza a közelharctól, az ütközésektől, ha szükséges volt, akkor a "csínekbe" is belement. 211 NB I-es mérkőzésen foglalkoztatott labdarúgó. Egy közúti baleset vétlen sérültjeként kellett a minőségi aktív futballt befejeznie. A nyílt lábtörésből felgyógyulva, levezetésként 1981-1982 között a Hévíz csapatában újra megpróbálta a játékot, de a lábszára már nem bírta a nagyobb fizikai terhelést. Az MLSZ JB-JT labdarúgó válogatottjának oszlopos tagja.
A játékvezetésből 1979-ben "kétségbeesett" lépésként vizsgázott, de nem működött. 1982-ben Hévízen egy előkészületi mérkőzést akart megnézni, de a játékvezetők nem érkeztek meg. A helyi vezetők felkérték a találkozó irányítására. Ezt követően 1982-től Zala megyében különböző labdarúgó osztályokban gyorsan megszerezte a szükséges tapasztalatokat. 1983-ban lett országos utánpótlás, majd NB II-es játékvezető. Egy évet adott magának, ezalatt el kellett dőlnie, hogy érdemes-e folytatni a játékvezetést. Az élet, a sors által adott lehetőséggel tudott élni. Az ellenőrök és szakvezetőinek véleménye alapján - NB I-es játékos múltjának köszönhetően 1985-ben élvonalbeli bírónak minősítették. Foglalkoztatására jellemző, hogy az 1989/1990-es bajnoki idényben Hartmann Lajos társaságában, 14 találkozón dirigálhatott. NMB. I-es mérkőzéseinek száma: 145, 172 meccsen partjelzőként szolgált. Az aktív játékvezetéstől 1997-ben búcsúzott.
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Játékvezető Bizottságának (JB) felterjesztésére 1986-ban lett nemzetközi játékvezető, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) bírói karának tagja. Több UEFA-kupa, Intertotó Kupa, nemzetközi válogatott mérkőzésen volt játékvezető vagy partbíróként segítette a játékvezető munkáját. A magyar nemzetközi játékvezetők rangsorában, a világbajnokság-Európa-bajnokság sorrendjében többedmagával a 20. helyet foglalja el 1 találkozó szolgálatával. 1989-ben meghívták az első teremlabdarúgó világbajnokságra, ahol a Dánia–Paraguay csoportmérkőzést, illetve az egyik elődöntőt, a Belgium–Brazília mérkőzésen játékvezetőként, további három összecsapáson segédjátékvezetőként működött közre. Az aktív nemzetközi játékvezetéstől 1994-ben búcsúzott. Válogatott mérkőzéseinek száma: 6.
Hollandia rendezte az első, az 1989-es futsal-világbajnokságot, ahol a FIFA JB bíróként foglalkoztatta. A futsal mérkőzéseket kettő játékvezető összehangolt szolgálattal vezeti.
Az aktív játékot befejezve 1978-1980 között a ZTE technikai vezetőjeként dolgozott. A Zala megyei Labdarúgó-szövetség elnöke, megyei ellenőr. Az MLSZ JB keretében országos , NB I-es játékvezető ellenőr.
1986-ban az MLSZ JB és az MLSZ ellenőrei, valamint a Népsport osztályzatai alapján az első alkalommal felajánlott Aranyszemüveg díj versenyében a második helyen végzett. Tárgyjutalomként egy színes televíziót kapott.
1991-ben a Nemzeti Sport újságíróinak osztályzatai alapján az 'Év Játékvezetője" címért folytatott versenyben Roxin György mögött, a 25 NB. I-es játékvezető közül az előkelő ötödik helyen végzett.