Ugrás a tartalomhoz

Magyarország és Finnország kapcsolatai

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Magyarország és Finnország elhelyezkedése Európa térképén

Magyarország és Finnország kapcsolatainak hivatalos formája elsősorban a 20. és 21. századra korlátozódik, hiszen a mai Finnország 1917-ben, az első Magyar Köztársaság pedig 1918-ban nyerte el függetlenségét. Ugyanakkor a két nép közti kapcsolat a sokat vitatott, ám máig tudományosnak tekintett finnugor nyelvrokonság révén a közös finnugor őshazában kezdődhetett az i. e. 6. és I. e. 4. évezred között,[1] majd ezer évekre elveszett, hogy a 19. században a nemzeti öntudatra ébredés korszakában ismét kialakuljon. A finn és magyar népet a közös nyelvi gyökerek okán sajátos barátság fűzi össze mintegy száz éve.

A földrajzi távolság és a geopolitikai adottságok eltérése miatt a politikai és a gazdasági kapcsolatok sokkal kevésbé erősek, mint a nyelvrokonságra épülő kulturális kapcsolatok. A két népet összefűző szálak tehát elsősorban a kultúra területén keresendők.

A két ország politikai kapcsolataiban a 2010-es évektől jelentős hanyatlás következett be. A magyar kormány a finnugor kapcsolatok helyett a „türk országokra” helyezte a hangsúlyt. Finn közéleti tényezők ismételten bírálták a magyarországi jogállamiság problémáit, a magyar kormányzat pedig Törökország mellé állva hosszú időn át késleltette Finnország NATO-csatlakozását.

A két ország kapcsolatai

[szerkesztés]

Politikai és diplomáciai kapcsolatok

[szerkesztés]
Magyar önkéntesek kihajózása Finnországból

A Magyar Királyság 1920. augusztus 23-án ismerte el Finnországot. Finnország 1920. szeptember 10-én ismerte el Magyarországot. A diplomáciai kapcsolatokat 1922. április 12-én vette fel a két ország.[2] Magyarország 1928-ban költöztette át követségét Tallinnból Helsinkibe,[3] de az első, a finn fővárosban szolgáló magyar követ kinevezésére (Nemeskéri-Kiss Sándor) 1934-ig kellett várni – addig vagy ügyvivők, vagy Stockholmból, illetve Koppenhágából akkreditált követek képviselték országunkat.[4] Finnország is 1934-ben küldte első követét, Onni Talast Budapestre.

A második világháború kitörésekor a két ország ugyanabba az érdekszférába sodródott: Magyarország ekkor már évek óta a német-magyar barátságot erőltette, és ennek részeként politizált a versailles-i békeszerződés következtében elcsatolt területek visszaszerzésének reményében, a finnek ellen pedig 1939. november 30-án indított háborút a Szovjetunió. Az utóbb téli háború néven emlegetett agresszió következtében Finnország területének mintegy 11 százalékát, több mint 40 ezer km2-t veszített el.[5] Így mindkét ország a szovjet-orosz támadástól tartva és a német támogatásban bízva került a tengelyhatalmak szövetségi rendszerébe. 1940-ben magyar önkéntesek(wd) egy csoportja Finnországba utazott, hogy – a magyar nép szimpátiájának és szolidaritásának megnyilvánulásaként – harcoljon a finnek mellett, a Vörös Hadsereg ellen. Eredetileg 25 ezer magyar jelentkezett, de csak négyszázan kaptak tényleges kiképzést, és utazhattak ki a finnországi Lapua városába, azonban kiérkezésük után nem sokkal megkötötték a békeszerződést, így hadi cselekményekben tulajdonképpen nem vettek részt.[6]

1944-ben véget ért a Finnország és Szovjetunió közti úgynevezett folytatólagos háború, a békeszerződés értelmében Finnországnak szakítania kellett Németországgal és szövetségeseivel, így Magyarországgal is,[7] ezért 1944. szeptember 20-án a finn-magyar diplomáciai kapcsolatok megszakadtak. Aarne Wuorimaa követet ezután meghívta Jungerth-Arnóthy Mihály külügyminiszter-helyettes, aki közölte: Magyarország ad notam fogadta, azaz tudomásul vette a finn bejelentést, de a kapcsolatok továbbra is barátiak maradnak, mivel Magyarország tudja, hogy a megtett lépéseket olyan körülmények indokolják, melyek nem tartoznak a finn kormány hatáskörébe. Ennek megfelelően a volt követet továbbra is megillették mindazok a diplomáciai kiváltságok és mentességek, mint megbízatásának betöltése idején.[8]

A második világháborút lezáró párizsi békeszerződések 1947. február 10-i aláírását követően Finnország azonnal jelentkezett, hogy felvenné a diplomáciai kapcsolatokat, melyek 1947. október 3-án éledtek újjá.[2] Mindkét országban újranyíltak a követségek, melyeket kölcsönösen 1960. március 1-től emeltek nagykövetségi rangra.[9] A világháború után mindkét ország a szovjet befolyás növekedésétől rettegett, ám míg Finnországban elkerülték a kommunista hatalomátvételt, Magyarország szocialista berendezkedésű lett, s a rendszerváltásig más politikai érdekcsoportba tartozott a két állam.

Finnország igyekezett a Szovjetunióval kiegyensúlyozott, ám távolságtartó kapcsolatokat kiépíteni. Megőrizte demokratikus berendezkedését és nem vált részévé a szovjet befolyási övezetnek. Ugyanakkor a Szovjetunióval számos – kereskedelmi, barátsági – szerződés kötötte össze, sőt, 1973-tól még a KGST-vel is szabadkereskedelmi megállapodást kötött, mely szervezetnek Magyarország is tagja volt (ugyanabban az évben az Európai Gazdasági Közösséggel is hasonló megállapodást kötöttek). A Szovjetunió – és a szocialista tábor – végül olyan fontos kereskedelmi partnere lett az országnak, hogy annak szétesése 1992-ben recesszióba taszította a finn gazdaságot.[10]

2016 óta Finnország – elsősorban budapesti nagykövetén keresztül – többször felhívta a figyelmet a magyarországi sajtószabadság romló helyzetére és a korrupciós problémákra: Niclas Trouvé svéd, és Petri Tuomi-Nikula finn nagykövetek szeminárium-sorozatot szerveztek a sajtószabadság témájában,[11] majd 2019 nyarán a két ország külügyminisztere nyilatkozatháborúba bocsátkozott az országok jogrendszereinek összehasonlításával kapcsolatban.[12][13] Petri Tuomi-Nikula, az időközben nyugdíjba vonult volt budapesti finn nagykövet egy 2019 augusztusi cikkében a magyarországi korrupcióra hívta fel a figyelmet.[14]

Kulturális kapcsolatok

[szerkesztés]

A finnugor nyelvrokonság

[szerkesztés]
Bővebben: Finnugor nyelvrokonság

A finnugor nyelvek hasonlóságáról szóló első írásos beszámoló még a 9. századból származik, egy Halogalandi Ottár (Ottar frå Hålogaland) nevű norvég felfedező számolt be erről, ám ő akkor még csak a mai számi és finn népek nyelveinek egyezéseire figyelt fel. A következő hírek magától Julianus baráttól származnak, aki nem csak a Magna Hungariaban élő magyarokra bukkant, hanem átutazott több, a finnugor nyelvcsaládba tartozó nyelvet beszélő nép földjén – igaz, ez anélkül történt, hogy ő maga a nyelvi hasonlóságot észlelte, vagy akár a beszédjüket megértette volna. Találkozhatott merjákkal, votjákokkal (udmurtokkal) és hallott a mordvinokról. Sajnovics János 1769-ben utazott Lappföldre, majd 1770-ben írta a finnugor történeti nyelvtudományt megalapozó művét, az Idioma Ungarorum et Lapponum idem esse-t (Bizonyítás. A magyar és a lapp nyelv azonos).[15] Az ebben lefektetett alapgondolatok a 19. században épültek be tudományos közgondolkodásunkba, és az azóta folytatott kutatások is alátámasztották a nyelvrokonság tényét.

Ezt az elméletet azóta többen megkérdőjelezték és megkérdőjelezik, nem csak Magyarországon – például Vámbéry Ármin, aki a törökökkel való nyelvi kapcsolatokat vallotta – hanem Finnországban is, ahol a skandináv eredetű származás-elmélettel nem fért össze a finnugor nyelvcsaládhoz való kötődés. A kritikák elsősorban arra épülnek, hogy sem a finnugor nyelvek leszármazási rendjét és annak időrendjét, sem az e nyelveket beszélő népek őstörténetét illetően nincs egységes magyarázat. További félreértéseket okozhat, hogy a nyelvrokonság nem jelent genetikai rokonságot is. A genetika és a nyelvtudomány tudományos vizsgálati módszerei azonban alapvetően különböznek egymástól.[16] A vita mai állása szerint a két nép közötti genetikai rokonság szinte elhanyagolható mértékű, viszont a nemzetközi és a magyar lingvisztika képviselői továbbra is szinte egyöntetűen nyelvtudományi ténynek tekintik a nyelvrokonságot.

A két ország kulturális kapcsolatai

[szerkesztés]

A két ország és nép közötti kulturális kapcsolatok megnyitójának Szinnyei József nyelvészt (a bibliográfus Szinnyei József fiát) tartják. Szinnyei 1879-ben utazott a Finn Nagyhercegségbe (ami még az Orosz Birodalom része volt), és gazdagította a két nép egymásról való ismereteit. Személyesen találkozott Elias Lönnrottal, a Kalevala szerzőjével, jó kapcsolatokat alakított ki a Helsinki Egyetemmel – évekkel később egy-egy új magyar nyelvi tanár kinevezését megelőzően rendre véleményt kértek tőle. Magyar cikkeiben beszámolt a finn társadalom helyzetéről, 1884-ben kiadott magyar-finn szótárát 80 évig használták. Tájékoztatott a finn irodalom helyzetéről, irodalomtörténeti munkája szinte együtt jelent meg az első finn nyelvű, hasonló munkával. Népszerűsítette a finnugor nyelvrokonság elméletét, Vámbéry Árminnal (aki a török-magyar nyelvrokonságot vallotta) folytatott vitájáról a finn nyelvésztársadalmat is tájékoztatta. Neki köszönhető, hogy a magyar társadalom felfigyelt a finn népre, elterjedt és meghonosodott a nyelvrokonság elmélete.[17]

A két világháború közti időszakban a finnugor rokonság elmélete különösen népszerű volt Magyarországon, sőt, mintegy állami szintre emelkedett. Ugyanez volt a helyzet Finnországban is, ahol a konzervatív értelmiség az Agrárpártba (ma: Centrumpárt) koncentrálódva kormányzati pozíciókból támogatta a rokon népek eszméjét, illetőleg az ezzel kapcsolatos programokat, kiadványokat. Ugyanakkor a finnek távolságtartással figyelték a Horthy-rendszer arisztokratizmusát és a szociális reformok elodázását. Gustaf Idman követ beszámolójában arról tájékoztatta feletteseit, hogy a Turáni Társaság által szervezett programok hátterében az áll, hogy az első világháborút követően Magyarország elszigetelődött, ezért a magyarok erősíteni szeretnék kapcsolataikat a rokonnak tekintett finn néppel. Említi továbbá, hogy a két ország közül elsősorban a magyarokban van meg a kapcsolatok építésére intenzívebb akarat, illetve rácsodálkozik: ritka, hogy egy finn ember hazáján kívül az anyanyelvét használhatja, de Magyarországon több találkozója volt – mások mellett Szinnyei Józseffel vagy Vikár Bélával, a Kalevela fordítójával –, ahol finnül tudott társalogni beszélgetőpartnerével.[18]

1925-ben Budapesten Kalevala-ünnepséget rendeztek, amit Finnországban országos Petőfi- és Jókai-ünnepekkel viszonoztak.[19] Ugyanebben az évben alapították az első állandó magyar lektori állást a Helsinki Egyetemen.[20] 1935-ben, a Kalevala első kiadásának a százéves évfordulóján a már említett Turáni Társaság rendezett ünnepséget,[21] majd 1985-ben a megjelenés 150. évfordulóján Magyarországon is megemlékeztek a Kalevaláról, többek között az I. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus egyik előadásában.[22]

Antal Imre Helsinkiben a VIT-en 1962-ben

1959-ben finn-magyar kulturális szerződés született, mely többek között szabályozta a magyarországi vendéglektorok küldését a Helsinki Egyetem finnugor tanszékére.[20] 1962-ben Finnország a Helsinkiben rendezett 8. Világifjúsági Találkozó kapcsán vonta magára a magyar közvélemény figyelmét. A nemzetközi találkozóra 400 tagú magyar küldöttség érkezett, amelynek számos, Magyarországon is népszerű tagja is volt.[23] A Magyar Kulturális és Tudományos Központot 1980-ban nyitották meg Helsinkiben, ami egyúttal a Finnországban működő Finn–Magyar Társaság(wd) (Suomi-Unkari Seura) országos irodájának is helyt ad. Jelenleg a Balassi Intézet ad helyet a működéséhez.[24]

Finnország 2002-ben nyitotta meg Budapesten a finn kulturális, tudományos, technológiai és gazdasági interaktív együttműködési hálózatának, a Finnagorának (wd) első állomását, ami az 1980-ban Helsinkiben nyílt Magyar Kulturális és Tudományos Központ "testvérintézménye".[25]

„A nagy testvér”

[szerkesztés]

A finnek körében még a 19.-20. század fordulóján terjedt el a magyarokra értett nagy testvér kifejezés. Ez a két ország lélekszáma közti különbségre utal: 1900-ban a mai finn területeken 2 655 900 finn élt, ezzel szemben Nagy-Magyarország területén 6,8 millió magyar lakott,[26] a finnek pedig a magyarokat messze délre távozott nagy testvérként tartották számon.[27] Ez a megközelítés azonban sokat változott az eltelt száz évben: a finn oktatásból jelentősen kikopott a magyar történelem tanítása[28] és Finnország gazdasága is jelentősen jobb eredményeket mutat, mint a magyar. Így a két nép egymásról alkotott képe generációról generációra szűkült, míg a nagyság fogalma is relatívvá vált. A kifejezés ugyan ma is ismert, de már kevésbé élő, mint volt száz évvel ezelőtt.[29]

Gazdasági kapcsolatok

[szerkesztés]

Magyarország és Finnország között az első kereskedelmi (és hajózási) szerződést 1925-ben kötötték, 1974 óta pedig szabadkereskedelmi egyezmény is érvényben van. Az 1970-es években még elsősorban hengerelt áruk, acélcsövek, erőmű-berendezések kerültek hazánkból Finnországba, ahonnan elsősorban papírgyári és cellulózipari berendezések érkeztek.[30]

2017-ben a magyar kivitel 331 millió euró volt (Magyarország teljes kivitelének 0,33 százaléka), míg a behozatal Finnországból 279 millió euró (0,3 %). Magyarországon 80 finn vállalat van jelen, olyanok, mint például a Nokia, Konecranes, Lindström stb.[31]

A kapcsolatok megromlása

[szerkesztés]

Magyarország és Finnország kapcsolatai jelentősen megromlottak 2022, az Ukrajna elleni orosz agresszió után. Finnország e háború nyomán (Svédországgal együtt) átértékelte hagyományos semlegességi politikáját és kérte felvételét a NATO-ba. Magyarország egyedüliként, fontos szövetségesei kérése ellenére, hosszú időn át akadályozta Svédország mellett Finnország felvételét is a védelmi szervezetbe. A budapesti német nagykövet 2024. október 3-án, a német egység napja alkalmából elmondott beszédében ezt a magyar kormány színjátékának nevezte.[32]

Külképviseletek

[szerkesztés]
Finnország budapesti nagykövetsége a Kelenhegyi úton 2009-ben

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Klima László: Az uráli őshaza. Élet és Tudomány, XLIX. évf. 41. sz. (1994. október 14.) 1286. o.
  2. ↑ a b Finnország és Magyarország. Finnország budapesti nagykövetsége (2019) (Hozzáférés: 2019. július 26.)
  3. ↑ A revali m. kir. követség átköltözése Helsingforsba. Külügyi Közlöny, 8. sz. (1928. július 28.) 57. o.
  4. ↑ HIVATALOS RÉSZ. Budapesti Közlöny, 77. sz. (1934. április 7.) 1. o.
  5. ↑ 10 tény a téli háborúról. mult-kor.hu. Múlt-kor. [2015. június 21-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. augusztus 21.)
  6. ↑ Barakonyi Szabolcs – Kolozsvári Ádám: Amikor a magyarok akarták megvédeni a finneket az oroszoktól. Index.hu (2015. március 1.) (Hozzáférés: 2019. július 28.)
  7. ↑ Sz. Bíró Zoltán: Nehéz szomszédság: finn-szovjet kapcsolatok. História, XXXIV. évf. 7. sz. (2012) 37. o.
  8. ↑ Jaakko Sievers: Rokoni körben: A magyarországi finn képviselet története. Budapest: Finn nagykövetség. 2010. 110. o.  
  9. ↑ Baráth Magdolna – Gecsényi Lajos: Főkonzulok, követek és nagykövetek: 1945–1990. Budapest: MTA BTK Történettudományi Intézet. 2015. 99. o. arch Hozzáférés: 2019. augusztus 5.  
  10. ↑ Antal Andrea: Finnország - világháború után. História, XXXIV. évf. 7. sz. (2012) 37. o.
  11. ↑ Kőműves Anita: A szabadság elveszthető. Népszabadság, LXXIV. évf. 89. sz. (2016. április 16.) 5. o. (fizetős tartalom)
  12. ↑ Finnországban nincs független alkotmányos jogrendszer. origo.hu (2019. július 17.) (Hozzáférés: 2019. augusztus 1.)
  13. ↑ Király András: A finn külügyminiszter elbeszélgetne Szijjártóval a magyar kormánysajtó finngyalázásáról. 444.hu (2019. július 25.) (Hozzáférés: 2018. augusztus 1.)
  14. ↑ Petri Tuomi-Nikula: Suomen tavoite saada hajottajat ruotuun on EU:lle tärkeämpää kuin nyt arvataankaan. Helsingin Sanoma (2019. augusztus 4.) (Hozzáférés: 2019. augusztus 5.)
  15. ↑ Klima László: A finnugor nyelvrokonság kutatástörténete, a magyarság eredettudatának kialakulása, változásai és a finnugor nyelvrokonság elméletének hazai fogadtatása. Gépeskönyv, (2005)
  16. ↑ Klima László: „A finnek már nem is tanítják”. In Egyezzünk ki a múlttal!: Műhelybeszélgetések történelmi mítoszokról, tévhitekről. Budapest: Történelemtanárok Egylete. 2010. 171–172. o.  
  17. ↑ Lakó György: A magyar–finn kulturális kapcsolatok megalapozója. A múlt magyar tudósai (1986) Arcanum. o. (Hozzáférés: 2019. július 26.)
  18. ↑ Vesa Vares: A romantikus távoli rokon: Finnország és Magyarország kapcsolatai, illetve a finnek Magyarország-képe a két világháború között. Iskolakultúra, 5. sz. (1998) 56–66. o.
  19. ↑ Radnay Oszkár: Ki kell építeni a finn-magyar testvérvonatkozásokat. Prágai Magyar Hírlap, IV. évf. 824. sz. (1925. április 9.) 2. o.
  20. ↑ a b A Helsinki Egyetem Finnugor Tanszéke. Hungarológia (2010) (Hozzáférés: 2019. augusztus 4.)
  21. ↑ Bán Aladár: A százéves Kalevala. Turán, XVIII. évf. 1–4. sz. (1935) 1. o.
  22. ↑ Fliflet Albert Lange: A finn és a magyar Kalevala. In Béládi Miklós (szerk.): A magyar vers. Az I. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus előadásai. Budapest: Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság. 1985. 399. o.  
  23. ↑ Négyszáz tagú magyar küldöttség vesz részt a helsinki Világifjúsági Találkozón. Népszabadság, XX. évf. 46. sz. (1962. február 24.) 3. o.
  24. ↑ Magunkról. Balassi Intézet arch
  25. ↑ FinnAgora nyílik Budapesten. Népszabadság, LX. évf. 123. sz. (2002. május 29.) 3. o.
  26. ↑ Population of Scandinavia. www.tacitus.nu (angolul) (Hozzáférés: 2019. augusztus 1.)
  27. ↑ Tótfalusi István: Sertések a Bakonyban: Kalandos nyelvtörténet. Budapest: Libri Kiadó. 2012. 77. o.  
  28. ↑ Frank Gabriella: Mit tanulnak a magyar történelemről a finn diákok? Könyv és Nevelés (2006) Olvasás portál. o. (Hozzáférés: 2019. augusztus 1.)
  29. ↑ Léderer Pál: A finneknek a magyar a nagy testvér. Népszabadság, LIV. évf. 103. sz. (1996. május 3.) 7. o.
  30. ↑ Kalanovics János: Magyarország és az észak-európai államok kereskedelmi-gazdasági kapcsolatai. Külügyi Szemle, VI. évf. 2. sz. (1979) 70–84. o.
  31. ↑ Gazdasági kapcsolatok. helsinki.mfa.gov.hu (2019. február 26.)
  32. ↑ https://mandiner.hu/kulfold/2024/10/a-nemet-egyseg-napja-alkalmabol-paros-labbal-beleszallt-az-orban-kormanyba-a-nemet-nagykovet

További információk

[szerkesztés]
  • Nagy Iván: Finnország – Észtország. Kulturális kapcsolataink északi rokonainkkal; Látóhatár, Budapest, 1939 (Magyarország és a külföld)
  • Gaskó Dezső–Nagy Iván: Finn-magyar kapcsolatok, 1-2.; előszó Antal István, Fülei Szántó Endre; Magyar-Finn Társaság, Budapest, 1943
    • 1. Társadalmi kapcsolataink Finnországgal
    • 2. Kulturális kapcsolataink Finnországgal
  • Benedekné Szőke Amália: Erdély és Fennoskandia, 1576–1945. Diplomáciai és katonai kapcsolatok. Művelődési érintkezések; Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 1995
  • Egey Emese: A két világháború közötti magyar-finn-észt kapcsolatok történetéből. Társasági, diplomáciai, katonai együttműködés; NYME SEK Uralisztikai Tanszék, Szombathely, 2010 (Specimina Fennica)
  • Anssi Halmesvirta: Kedves rokonok. Magyarország és Finnország, 1920–1945; ford. Mátyás Emese; Cédrus Művészeti Alapítvány–Napkút, Budapest, 2014
  • Suomi – Finnország 100; szerk. Szalay-Bobrovniczky Vince; Külügyi és Külgazdasági Intézet, Budapest, 2017
  • Gantner Péter: A finn út lehetősége a magyar külpolitikában, 1945–47; IAT, Budapest, 2018
  • Pergel Antal: Harag és elfogultság nélkül. Magyar-finn katonai és politikai kapcsolatok, 1939–1944; Püski, Budapest, 2010
  • Richly Gábor: A helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központ története, 1980–2020; Ráció, Budapest, 2021


A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Magyarország_és_Finnország_kapcsolatai&oldid=27498718”