Latin névszóragozás

Mathias Ringmann 1509-es Grammatica figuratájának, képes-allegorikus gyerekeknek szánt nyelvtankönyvének első illusztrációja: a szófajok megszemélyesítve láthatóak az ábrán: a bal felső sarokban könyöklő király az „Ige” (Verbum), mellette a királyné a „Határozószó” (Adverbium). Az ablakon kihajoló udvari bolond alattuk a „Módosítószó” (Interjectio). Lejjebb, a kolduló barát a „Melléknévi igenév” (Participium). A kupájába vizet öntő utazó a „Kötőszó” (Coniunctio). Jobb szélen a harangozó sekrestyés az „Elöljáró” (Præpositio), a szószékről szónokló pap a „Főnév” (Nomen), a szertartáskönyvet tartó diakónus a szószék mellett a „Melléknév” (Pronomen). A kísérleti tankönyv Donatus híres Ars Minorját volt hivatva megvilágító erővel illusztrálni.

A latin név(szó)ragozást (declinatio nominum) alapvetően az határozza meg, hogy a latin hajlító-ragozó (úgynevezett „flektáló”) nyelv, névszóit tehát a tőtípus alapján 5-féle declinatio (deklináció, névszóragozás) szerint, és (az aranykori nyelvben) 6 alapesetben ragozza. Ezek: a nominativus (alanyeset, független eset); és négy függő eset: accusativus (tárgyeset), genitivus (birtokos eset), dativus (részes eset), ablativus (~ határozói eset).

A névszóragozás az eset (casus) mellett megkülönbözteti a névszó számát (numerus) és nyelvtani nemét (genus).

A névszóragozást követik a főnevek, a melléknevek, a participiumok, a gerundium és a gerundivum, a névmások és a számnevek (a rájuk jellemző sajátos kivételekkel és alakokkal). A szavak neme, ragozási osztálya nagy ingadozást mutat korszakonként, területenként, nyelvjárásonként és szociolektusonként is, az alakváltozatok tehát nagyon sokfélék, a nyelvtanok ezért megállapítottak egy vonatkoztatási pontot: az aranykori (nagyjából Kr. e. 1. század közepétől a Kr. u. 1. század közepéig) alkotások presztízse miatt e korszak irodalmi nagyságai által használt formákat tekintik normának, a fennmaradt szöveganyag alapján. Ennek a korszaknak az irodalmi nyelve a grammatikai rendszer számára az alap, ehhez képest állapít meg rendhagyó és kivételes vagy sajátos stílusértékű alakokat, ezt a rendszert szentesítette azután az oktatás „iskolai/iskolás latinként” a kora középkortól mindmáig.

A névszók száma (numerus)

A magyarhoz hasonlóan két száma van a névszavaknak:

• numerus singularis (egyes szám, rövidítve: sing.)
• numerus pluralis (többes szám, rövidítve: plur.)

Az indoeurópai alapnyelvben létező (és nyomokban fennmaradt) úgynevezett kettős szám (dualis) bizonyos maradványai megtalálhatóak az olyan duális jelentésű szavak, mint az ambō (’mindketten’) és persze a duō (’kettő’) ragozásában.

Néhány főnévnek a jelentése az egyes és többes számban kicsit más:

Singularis	Jelentése	Pluralis	Jelentése
aqua	víz	aquæ	gyógyforrások
rostrum	csőr	rostra	szószék (a Forumon)
ædēs	templom	ædēs	lakó(ház)
fīnis	határ, cél	fīnēs	terület, vidék
fortūna	sors, szerencse	fortūnæ	vagyon, birtok
pars	rész	partēs	(politikai) párt(ok), szerep

Singulāria tantum és plurālia tantum

Egyes főneveknek csak az egyes számuk használatos (singulāria tantum): például iūstitia (igazság), scientia (tudás), vestis (ruha, öltözék), argentum (ezüst).

Másokat csak többes számban ragoznak (plurālia tantum): például dīvitiæ (gazdagság), reliquiæ (maradék, maradvány), līberī (gyerekek), māiōrēs (ősök), Idūs (a hónap 13. v. 15. napja).

A névszók esetei (casus)

A névszók mondatbeli szerepeit mindkét számban hat-hat alapeset jelöli (melyek mindegyike több mondatrészi szerepben is használatos). Ezek:

Casus	Magyar neve	Rövidítése	Kérdőszavai
c. nominativus	alanyeset	nom.	ki? mi? kik? mik?
c. accusativus	tárgyeset	acc.	kit? mit? kiket? miket?
c. genitivus	birtokos eset	gen.	kinek a [valamije]? minek a [valamije]? kié? mié? kiké? miké?
c. dativus	részes eset	dat.	kinek? minek? kiknek? miknek?
c. ablativus	határozó(i) eset	abl.	mitől? mivel? hol? mikor? stb.
c. vocativus	megszólító eset	voc.

A vocativus önálló alakkal csak a második deklinációban (és az ‑ius végű tulajdonneveknél) bír, egyébként egybeesik formailag az alanyesettel.

Az ablativus három, az indoeurópai alapnyelvben még önálló eset összeolvadásával született, ezek:

• sēparativus (az elválasztás, elkülönítés, távolítás esete)
• instrumentālis (eszközhatározói eset)
• locativus (hely- és időhatározói eset)

A nom. és a voc. úgynevezett „független esetek” (casus recti), azaz az alany szerepét töltik be többnyire, a többi eset az úgynevezett „függő esetek” (casus obliqui).

Ragozhatatlan névszók (indeclinabilia)

Némely névszavaknak összesen egyetlen alakjuk használatos, és mivel ezek mind semlegesneműek, ez az alak egyszerre alany- és tárgyeset:

Indeclinabile	Jelentése
fās	’isteni törvény, isteni jog’
nefās	’isteni tilalom’
instar	’nagyság(ú)’, utána genitivus áll: instar montis ’hegy nagyságú’
mane	’reggel’
nil	’semmi’, egyéb alakjait a teljesebb nihil pótolja, melynek szinkopálásával született a nil
opus	csak ebben a kifejezésben: opus est…: ’kell/szükséges, hogy…'

Hiányos ragozású névszók (dēfectīva cāsibus)

Csak egyes eseteiket képezik a következők:

• Singularisban:
  • vīs, vim, vī ’erő, erőszak’
  • opem, opis, ope ’segítség’
• Pluralisban:
  • frūmenta, frūmenta, frūmentōrum ’lábon álló gabona’
• Csak egyetlen esetet képeznek:
  • pondō ’font(nyi)’
  • pessum [ti. ire] ’tönkremenni’
  • forte [sing. abl.] ’véletlen(ül)’
  • sponte [sing. abl.] ’önként’

A névszók neme (genus)

A latin névszavaknak három nemük van:

• hímnem (genus masculīnum), rövidítése: m.,
• nőnem (genus fēminīnum), rövidítése: f.,
• semlegesnem (genus neutrum), rövidítése: n.

A szavak neme felismerhető a szó jelentéséből (úgynevezett „természetes nem”) vagy a szó végződéséről („grammatikai/nyelvtani nem”).

Emberek neme (genus hominum)

Az emberek nemének jelölése a természetes nemet követi, a főnév végződésére való tekintet nélkül.

• A nemi különbséget jelölhetik nemek szerint elkülönülő szavak:

pater m.	apa	māter f.	anya
vir m.	férfi	mulier f.	nő

• A nemi különbséget jelölhetik a változó végződések:

fīlius m.	fiú	fīlia f.	lány
actor m.	színész	actrīx f.	színésznő
rēx m.	király	rēgina f.	királynő/királyné

• Előfordul, hogy a szavak nem jelölik a nemi különbséget (substantiva commūnia), hanem a jelentésük szerint viselkednek hol egyik, hol másik nemnek megfelelően:

parēns m.	apa	parēns f.	anya
coniūnx m.	férj	coniūnx f.	feleség
sacerdōs m.	pap	sacerdōs f.	papnő

Állatok neme (genus animalium)

Az állatokat jelölő nevek a grammatikai nemhez igazodnak, végződésük szerint lesznek hím- vagy nőneműek:

ānser m.	lúd	aquila f.	sas
passer m.	veréb	tigris f.	tigris

Ahol a nemi különbség valamiért fontos, ott:

• vagy különböző szavakat használnak:

taurus m.	bika	vacca f.	tehén
ariēs m.	kos	ovis f.	juh

• vagy különböző végződést:

lupus m.	farkas	lupa f.	nőstényfarkas
gallus m.	kakas	gallīna f.	tyúk

Dolgok neme (genus rērum)

A dolgok nemének jelölése teljességgel a grammatikai nemet követi, lehetnek hím-, nő- és semlegesneműek is:

mūrus m.	fal	campus m.	mező
māteria f.	épületfa	via f.	út
verbum n.	szó, ige	vitium n.	hiba, vétek

Jelentésük vagy végződésük alapján kivételek

A fenti osztályozásban jelentésük vagy végződésük alapján kivételesen egységes nemet kapnak az alábbi főnevek.

• Egységesen hímneműek
  • a folyónevek és a szelek (egyfajta archaikus animizáló-termékenységi gondolkodásnak megfelelően): Albis m. (Elba), Mosella m. (Mosel); aquilō m. (északkeleti szél);
  • a népnevek: Scytha m. (szkíta).
• Egységesen nőneműek
  • a fák, szigetek (ugyancsak termékenységi okokból): mālus f. (almafa), pōpulus f. (nyárfa), pīnus f. (fenyő), quercus f. (tölgy); Dēlus f. (Délosz szigete);
  • a városok és országok (mint a legtöbb közösséghez kapcsolódó szó, a ház, a család, a törzs): Corinthus f. (Korinthosz), Ægyptus f. (Egyiptom).
  • A ‑siō, ‑tiō, ‑xiō, ‑tus, ‑tas, ‑tudo végű elvont és kumulatív fogalmak: visiō f. (látás), quæstiō f. (kérdés, keresés), connexiō f. (kapcsolat), iuventus f. (fiatalság), pulchritudo f. (szépség).
• Egységesen semlegesneműek
  • A ragozhatatlan szavak: fās n. (isteni törvény), nefās n. (isteni tilalom).

A főnévragozás deklinációi

A deklinációk felosztása

„	Romulus: […] Az uzsonnámat. Pryamus: Az ozsonnát. Romulus: Az uzsonnát. Hogy mi a klasszikus latinság, azt az én házamban én határozom meg.	”
– F. Dürrenmatt, A nagy Romulus

A régi-régi grammatikai hagyománynak megfelelően világszerte öt deklinációba sorolják a névszókat a tőhangzó alapján – bár nem teljesen következetesen, az úgynevezett harmadik deklinációban ugyanis egymás mellett vannak a mássalhangzós és az i-tövű szavak (ez utóbbi ugyanis félhangzónak számít tőhangzóként, ezért a mássalhangzós ragozást követi), a többi deklináció tisztán magánhangzós töveket tartalmaz (voltaképpen tehát a kétféle gyökeresen különböző ragozás a mással- és a magánhangzós; az utolsó két deklináció az előbbi ragjaival alakult ki, bár a tövek magánhangzósak, és messze ritkább tőtípust tartalmaznak, mint az első három).

A tőhangzót úgy kapjuk meg, hogy a többes genitivus ‑rum vagy ‑um végződését elhagyjuk:

Sing. nom.	Plur. gen.	Tőhangzó	Declinatio
terra	terrā|rum	ā	1. avagy ā-deklináció
dominus	dominō|rum	ō	2. avagy ō-deklináció
rēx	rēg|um	mássalhangzó	3. avagy mássalhangzós
cīvis	cīvi|um	i	3. avagy i-deklináció
frūctus	frūctu|um	u	4. avagy u-deklináció
diēs	diē|rum	ē	5. avagy ē-deklináció

Melléknevek csak az 1–3. deklinációhoz tartoznak, azon belül részleteket lásd a melléknevek ragozásáról szóló szakaszban.

A főnevek szótári alakja (averbó) a sing. nom.-t közli első helyen, azután a sing. gen. végződését, azután a szó nemét, pl.: terra, ‑æ f (föld); a mellékneveké a sing. nom. alakját, majd a többi nemhez tartozó sing. nom. végződést, például bonus, ‑a, ‑um (jó), facilis, ‑e (könnyű) és dives (gazdag), de szokásos így is: bonus 3, facilis 2 és pauper 1 (olykor felső kitevővel is), ez utóbbi esetben az indexszám azt adja meg, hány alakú a melléknév, azaz hány nemet különböztet meg (a három alakúak mindhármat, a kétalakúak esetében az első a hím- és a nőnem, a második a semleges, az egyalakúak mindhárom nemben ugyanazt az alakot használják).

Az összes deklinációra érvényes szabályok

• A vocativus alakilag egybeesik a nominativusszal, kivéve
  • a 2. deklináció ‑us-ra végződő főneveit, melyeknek a vocativusa ‑e;
  • az ‑ius végű tulajdonneveket, melyeknek a vocativusa ‑ī, például Pompeius → Pompeī;
  • és egyetlen szókapcsolatot, melyben szintén ‑ī a voc.: mī fīlī (fiam!).
• A semlegesnemű (neutrum) névszók alany-, tárgy- és megszólító esete alakilag egybeesik mindenhol (úgynevezett „neutrum-szabály”), egyes és többes számban is, és többes számban e három esetben mindenütt ‑a a végződés.
• A plur. dativus és ablativus alakilag mindenütt egybeesik.

Első deklináció, ā-tövűek (declinatio prima)

Az 1. deklinációhoz tartozó nevek a sing. nom.-ban a-ra végződnek, a szótári alakjuk: puella, ‑æ f (leány), a tövük a plur. gen-ből (terrārum): ‑ā‑.

	Sing.		Plur.
Nom.	puellA	leány	puellAE	leányok
Acc.	puellAM	leányt	puellĀS	leányokat
Gen.	puellAE	leánynak a [valamije]	puellĀRUM	leányoknak a [valamije]
Dat.	puellAE	leánynak	puellĪS	leányoknak
Abl.	puellĀ	leánytól	puellĪS	leányoktól

Az ide tartozó főnevek elsöprő többsége nőnemű (az ā-tő egy jellegzetesen nőnemű, magánhangzós grammatikai tő), például puella nostra (a mi leányunk). Kivételek:

• az olyan foglalkozást jelölő szavak, melyeket többnyire férfiak töltenek be:
  • poēta bonus (jó költő)
  • agricola sēdulus (szorgos földműves)
  • nauta piger (lusta hajós)
• a népnevek általános alanyként alkalmazva:
  • Persæ horrendī (rémisztő perzsák)
  • Celtæ multi (rengeteg sok kelta)

Ezekhez tehát a nőnemű tövük ellenére hímnemben illeszkednek a melléknevek.

Kivételes alakok

• A familia régies sing. gen. formája familiās megmarad e két szókapcsolatban:
  • pater familiās (családapa),
  • māter familiās (családanya);
• Ha egymás mellett áll a fīlius és a fīlia (illetve a deus és a dea) többes dativusa vagy ablativusa, akkor ez utóbbiak az alaki egybeesés elkerülésére szokásos végződése helyett rendszerint fīliābus illetve deābus végződést kap.
• Az 1. deklinációban ragozódnak az ‑ās, ‑ēs végződésű hímnemű (Ænēās, Anchīsēs), illetve az ‑ē végződésű nőnemű (Circē) görög tulajdonnevek, ragozásukat lásd külön, a Görög nevek és kölcsönszavak ragozása szakaszban.

A deklináció története

Singularis

• Nominativus: ‑a – alkalmasint hosszú *‑ā volt, ebből rövidült > ‑a. Lehetséges magyarázat: kéttagúak jambikus rövidüléséből általánosulhatott, így: *togā (hangsúly az első szótagon) > toga, ugyanígy aqua, mola, via etc.
• Accusativus: *‑ām > ‑am – szintén megrövidült (hosszú ‑ām-ra lásd: oszk paam ~ latin quam).
• Genitivus: ‑æ – mellette két további alak is volt „forgalomban”, 1) az ólatin ‑ās, 2) az ‑æ előzménye és 3) az ‑æs:
• #‑ās – indoeurópai ‑ās (< *‑ā + ‑os), vesd össze pater familiās, māter familiās, filius familiās, de előfordul pater familiæ is. Livius Andronicusnál Latonās (Latona Létó latinos neve), Naeviusnál terrās, fortunās, Enniusnál viās sing. genitivusi alakok találhatóak.
• #‑æ < ‑āī – valószínűleg a második deklináció ‑ī birtokosának analógiájára: agricolās bonī > agricolāī bonī stb. Az ‑āī előfordul írásban Plautusnál: fīliāī, Enniusnál: viāī (Annales, 203), silvāī frondōsāī (191), rēx Albāī Longāī, Lucretiusnál: aquāī, animāī stb. (alkalmasint direkt archaizálás); már ‑æ formában előfordul Plautusnál: filiæ, Enniusnál: operæ pretium (465).
• #‑æs – ‑æ és ‑ās kontaminációjából, azaz az előbbi kettő összemosásából.
• Dativus: ‑æ < ólatin ‑ai – feliratokon: Dianai (D 44), Meneruai (178), Iuturnai sacrum (135). Az ‑ai viszont < ‑āī-ra megy vissza, ami azonos az ieu. *‑āī-jal < *‑ā + ei. Claudius császár feliratában (kétségtelenül szándékos archaizálás) ‑ai dat.: Antoniai, Augustai és Agrippinai. Ólatinban előfordul: ‑ā, vesd össze Diana, Loucina, Matre Matuta (D 45–175) < ‑āi-ból, a második deklinációs sing. dat. analógiájára, ahol az ‑i dativusi rag szintén lekopott a tőhangzó mögül: ‑ōī > ‑ō.
• Ablativus: ‑ā < ‑ād – italikus új képzés az ō-deklináció sing. abl. ‑ōd ragja mintájára: ‑ad lásd a Senatusconsultum de Bacchanalibusban: sententiad, arvorsum ead, suprad, exstrad – a szóvégi ‑d Kr. e. 200 körülre kopott le.
• Locativus: ‑ae < ‑āi < ‑ā + i – vö.: Romai (D 771), Asiai, Syriai (D 291), illetve: Rōmae, Plautus: domi meae.

Pluralis

• Nominativus: ‑æ < ‑āī – valószínűleg a második, ō-deklinációs -oi hatására, vö. ScB: tabelai datai. Az indoeurópai *‑ās lehet az eredeti rag < -ā + es (ez utóbbi kérdéses), ennek lehetséges nyomai – Pomponius (Atellanae, 141): quot laetitias insperatas modo mi irrepsere in sinum; quas (D 801², 7; Pompeii: bene quiescant reliquias.

Második deklináció, ō-tövűek (declinatio secunda)

A 2. deklinációba tartozó főnevek sing. nom.-ban ‑us-ra és ‑um-ra végződnek, illetve végződés nélküliek (puer). Szótári alakjuk: dominus, ‑ī m (úr), labellum, ‑ī n (szájacska, ajak) és puer, ‑ī m (fiú), a tövük a plur. gen-ből (labellōrum): ‑ō-.

	‑us-végűek (m.)
	Sing.		Plur.
Nom.	dominUS	úr	dominĪ	urak
Acc.	dominUM	urat	dominŌS	urakat
Gen.	dominĪ	úrnak a [valamije]	dominŌRUM	uraknak a [valamije]
Dat.	dominŌ	úrnak	dominĪS	uraknak
Abl.	dominŌ	úrtól	dominĪS	uraktól

	‑er-végűek (m.)
	Sing.		Plur.
Nom.	puer	fiú	puerĪ	fiúk
Acc.	puerUM	fiút	puerŌS	fiúkat
Gen.	puerĪ	fiúnak a [valamije]	puerŌRUM	fiúknak a [valamije]
Dat.	puerŌ	fiúnak	puerĪS	fiúknak
Abl.	puerŌ	fiútól	puerĪS	fiúktól

	‑um-végűek (n.)
	Sing.		Plur.
Nom.	labellUM	szájacska	labellA	szájacskák
Acc.	labellUM	szájacskát	labellA	szájacskákat
Gen.	labellĪ	szájacskának a [valamije]	labellŌRUM	szájacskáknak a [valamije]
Dat.	labellŌ	szájacskának	labellĪS	szájacskáknak
Abl.	labellŌ	szájacskától	labellĪS	szájacskáktól

Puer ragozását követi a vir (férfi).

Az ō-tövű főnevek neme

Az ‑us, ‑er, ‑ir végűek általában hímneműek, az ‑um végűek semlegesneműek:

• dominus benignus (bőkezű úr)
• ager publicus (állami föld)
• vir malevolus (rosszindulatú férfi)
• labellum pulchrum (szép szájacska)

Az ‑us végűek közül

• nőneműek (a Jelentésük alapján kivételek szakaszban tárgyaltak és) a következők:
  • humus, ‑ī f. (termőföld)
  • alvus, ‑ī f. (has)
• semlegesneműek:
  • vīrus, ‑ī n. (méreg)
  • vulgus, ‑ī n. (tömeg, nép)
  • pelagus, ‑ī n. (tenger)

A deklináció sajátságai

• Az ‑ius, ‑ium végű szavak a sing. gen. pro forma „szabályos” ‑iī végződést hajlamosak ‑ī-vé vonni össze, például Vergilius → Vergilī, Horātius → Horātī. Ez minden bizonnyal a beszédben is összevonódott, köznevek ilyen ragozására főleg költői szövegekből van példa: consilium → consilī.
• Az ‑ius végű tulajdonnevek sing. vocativusa ‑ī, például Tullius → Tullī (ugyanígy: mī fīlī, azaz „Fiacskám!”).
• A plur. gen. végződése ‑ōrum-ból ‑ūm-má vonódhat össze ezeknél: sēsterius → sēstertiūm, nummus → nummūm, iugerum → iugerūm, superī → superūm, triumvirī → triumvirūm (költői szövegekben vir → virūm is).
• A deus, ‑ī m (isten) ragozása rendhagyó:

Casus	Sing.	Plur.
Nom.	deUS	deĪ / diĪ / dĪ (dīvī)
Acc.	deUM	deŌS
Gen.	deĪ	deŌRUM / deŪM
Dat.	deŌ	deĪS / diĪS / dīs
Abl.	deŌ	deĪS / diĪS / dĪS
Voc.	deUS (dīve)	deĪ / diĪ / dĪ

• A locusnak kétféle többes száma van:
  • locī m. (könyvbéli passzusok, helyek, idézetek)
  • loca n. (földrajzi helyek)
• Az ‑eus végű görög tulajdonnevek (például Orpheus) ragozására lásd a Görög nevek és kölcsönszavak ragozása szakaszt.

Harmadik deklináció, msh.- és i-tövűek (declinatio tertia)

A harmadik deklinációhoz tartoznak a mássalhangzós és az i-tövű névszók (ez utóbbiak azért, mert az i félhangzóként viselkedik a tőben, tehát az i-tövűek voltaképpen a mássalhangzós ragozást követik). Sing. nominativusuk változatos formákat mutat, de a gen. mindig ‑is-re végződik. Szótári alakjuk: rēx, ‑gis m. (király), nāvis, ‑is f. (hajó). E szavak tövét is a plur. gen. végződésének (‑um) elhagyásával kapjuk meg: rēgum → ‑g-, a rēx tehát mássalhangzós tövű, és nāvium → ‑i-, a nāvis tehát i-tövű.

Azokat az idetartozó főneveket, melyeknek a sing. gen.-ben a sing. nom.-hoz képest eggyel több szótag van, egyenlőtlen szótagszámúnak nevezzük; ha a szó szótagszáma a sing. nom.-ban és gen.-ben azonos, egyenlő szótagszámú a neve (ennek a nyelvtani nem és a tőtípus szempontjából lesz jelentősége).

• Egyenlőtlen szótagszámra példák: rēx, rē|gis; con|sul, con|su|lis; mul|ti|tū|dō, mul|ti|tū|di|nis.
• Egyenlő szótagszámra példák: avis, avis; nūbēs, nūbis; cædēs, cædis.

Mássalhangzós tövűek

Az idetartozó főnevek kevés kivételtől eltekintve egyenlőtlen szótagszámúak: sōl, sōlis m. (nap, az égitest); arbor, arboris f. (fa).

	rēx, rēgis m. (mássalhangzós)
	Sing.		Plur.
Nom.	rēx	király	rēgĒS	királyok
Acc.	rēgEM	királyt	rēgĒS	királyokat
Gen.	rēgIS	királynak a [valamije]	rēgUM	királyoknak a [valamije]
Dat.	rēgĪ	királynak	rēgIBUS	királyoknak
Abl.	rēgE	királytól	rēgIBUS	királyoktól

A deklináció sajátosságai:

• Rendhagyó a sing. nom.:
  • Iuppiter, Iovis m. (Jupiter): Iovem, Iovis, Iovī, Iove
  • bōs, bovis m./f. (marha):
    • sing. bovem, bovis, bovī, bove
    • plur. bovēs, bovēs, boum (bovum), bōbus/būbus, bōbus/būbus (bovibus helyett)
  • senex, senis m. (öreg):
    • sing. senem, senis, senī, sene
    • plur. senēs, senēs, senum, senibus, senibus
  • nix, nivis f. (hó):
    • sing. nivem, nivis, nivī, nive
    • plur. nivēs, nivēs, nivium, nivibus, nivibus
  • iter, itineris n. (út):
    • sing. iter, itineris, itinerī, itinere
    • plur. itinera, itinera, itinerum, itineribus, itineribus
• A plur. átmegy az ō-deklinációba:
  • vās, vāsis n (edény):
    • plur. vāsa, vāsa, vāsōrum, vāsīs, vāsīs
• Egyes mássalhangzós tövűek a plur. gen.-ban i-tövű, ‑ium ragot kapnak: līs, lītis f. (per): lītium • mūs, mūris m. (egér): mūrium • nix, nivis f. (hó): nivium • os, ossis n. (csont): ossium • strix, strigis f. (bagoly): strigium.

i-tövűek

Az i-tövűek ragozásában a félhangzós tő gyakran olvad össze a mássalhangzós ragozásból vett ragokkal, azok kötőhangzóival, és különféle alosztályokat képeznek az ide tartozó szavak aszerint, mennyire érvényesült az i-tő ereje maradéktalanul a végső ragozásban. Eszerint megkülönböztetünk két fő csoportot:

• a tiszta i-tövűeket, ezek ragozásában az ‑i- szinte minden esetben megmaradt (bizonyos alakváltozatokban tényleg minden esetben),
• és a vegyes i-tövűeket, ezek ragozásában az ‑i- egyedül a plur. gen. ‑ium ragjában maradt meg, egyébként a mássalhangzós ragozást követik (ez utóbbiak vannak többen).

Mindkét csoportban számos kivétel és sajátosság akad.

Tiszta i-tövűek

Ide tartoznak a következő m. és f. főnevek: febris, febris f. (láz) • puppis, puppis f. (hajótat, hajófar) • secūris, secūris f. (bárd) • turris, turris f. (torony) • vis f. (plur. virēs) • Neāpolis, Neāpolis f. (Nápoly) • Tiberis, Tiberis f. (Tiberis folyó). E szavak tövében a plur. nom. és acc. kivételével (de olykor még ott is!) mindenütt megtalálható az ‑i.

	tiszta i-tövű rendhagyó főnevek turris, turris f.
	Sing.		Plur.
Nom.	turrIS	torony	turrĒS	tornyok
Acc.	turrIM	tornyot	turrĪS / turrĒS	tornyokat
Gen.	turrIS	toronynak a [valamije]	turrIUM	tornyoknak a [valamije]
Dat.	turrĪ	toronynak	turrIBUS	tornyoknak
Abl.	turrĪ	toronytól	turrIBUS	tornyoktól

Tiszta i-tövűek az ‑e, ‑al, ‑ar végű neutrumok (például mare, animal, calcar):

	tiszta i-tövű ‑e, ‑al, ‑ar végű neutrumok mare, maris n.
	Sing.		Plur.
Nom.	mare	tenger	marIA	tengerek
Acc.	mare	tengert	marIA	tengereket
Gen.	marIS	tengernek a [valamije]	marIUM	tengereknek a [valamije]
Dat.	marĪ	tengernek	marIBUS	tengereknek
Abl.	marĪ	tengertől	marIBUS	tengerektől

Vegyes i-tövűek

E főnevek deklinációja az i-tövűek ragozásából csak a plur. gen. ‑ium végződését tartotta meg, egyebekben a mássalhangzósok ragozását követi. Ide tartoznak:

• az ‑ēs vagy ‑is végű egyenlő szótagszámúak, például nāvis, ‑is f. (hajó) nūbes, nūbis f. (felhő);
• azok a főnevek, melyeknél a sing. gen. végződése előtt egynél több mássalhangzót találunk: például urbs, urbis f. (város ), arx, arcis f. (fellegvár), imber, imbris m. (eső, zápor).

	vegyes i-tövűek nāvis, ‑is f.
	Sing.		Plur.
Nom.	nāvIS	hajó	nāvĒS	hajók
Acc.	nāvEM	hajót	nāvĒS	hajókat
Gen.	nāvIS	hajónak a [valamije]	nāvIUM	hajóknak a [valamije]
Dat.	nāvĪ	hajónak	nāvIBUS	hajóknak
Abl.	nāvE	hajótól	nāvIBUS	hajóktól

Sajátságok

• A következő egyenlő szótagszámú szavak a plur. gen.-ben mégsem i-tövű ragot, hanem a mássalhangzós ‑um-ot hozzák: canis, ‑is m./f. (kutya): canum • iuvenis, ‑is m. (ifjú): iuvenum • mēnsis, ‑is m. (hónap): mēnsum • senex, senis m. (öregember, vénség): senum.
• A sing. gen. előtti két mássalhangzó dacára a következő szavak nem átallanak a plur. gen.-ben is mássalhangzós ‑um végződést hozni: pater, ‑tris m. (apa, atya): patrum • māter, ‑tris f. (anya): mātrum • frater, ‑tris m. (fivér): fratrum • parēns, ‑entis m./f. (szülő): parentum
• Az ignis, ignis m. (tűz) a sing. abl.-ban gyakran ignī alakot képez tiszta i-tövű raggal, amit nem volna szabad neki mint „rendes” vegyes i-tövűnek.
• A plur. acc.-ban olykor ‑ēs helyett ‑īs-t találunk: partīst partēs helyett, urbīst urbēs helyett.
• Az ide tartozó görög főnevek ragozását lásd a Görög nevek és kölcsönszavak ragozása szakaszba.

A harmadik deklinációba tartozó főnevek neme

I. főszabály (hímnem)

‑ō, ‑or, ‑os, ‑er végű szó / a hímnembe tartozó.
Nem kevésbé hímnemű lesz / ragozásban növő ‑es!

Kivételek
Az ‑ō végűekre:
‑dō, ‑gō, ‑iō végzetű / nagyobbrészt csak nőnemű.
De az ōrdō és ligō / cardō, margō, harpagō,
ehhez a septemtriō / mind hímnemhez tartozó,
s így az ‑iō végzetű, / ha érzéki, konkrét szó.
Nőnemű mindig carō.

Az ‑or végűekre:
Æquor, marmor és a cor / semlegesek mindenkor!
Feminini generis / csak az arbor, arboris.

Az ‑ōs/‑os végűekre:
Cōs, dōs, eōs nőneműek, / habár ezek ‑ōs végűek.
De ōs és os ki van véve, / csakhogy semlegesbe téve!

Az ‑er végűekre:
Semlegesnemű is van ‑er / iter, ūber, vēr, cadāver,
növénynevek, mint papāver. / Idejárul még a verber,
nőnemű csak maga linter.

Az ‑es/‑ēs végűekre:
Van szótagnövesztő ‑es / és az itten nőnemű lesz:
inquiēs, requiēs, compēs, seges, / mercēs, merges, quiēs, teges.
Érc latinul æs, æris, / de neutrius generis!

II. főszabály (nőnem))
Ha a végzet ‑as, ‑is, ‑aus és ‑x,
mint ætās, avis, laus és nix,
vagy ‑s-szel végződik a szó / s ez előtt áll mássalhangzó:
az ilyen szók, jól jegyezd meg, / rendesen csak nőneműek!
S ha nem növekszik az ‑es, / ez is csak nőnemű lesz!

Kivételek
Az ‑as/‑ās végűekre:
Hímnemű as, elephās, adamās, / semleges, ha edényt jelöl: vās.

Az ‑is végűekre:
‑is végzetű számos szó / a hímnemhez tartozó:
axis, callis, caulis, ensis / fustis, orbis, vectis, mensis,
pulvis, lapis meg a glis / s melynek vége ‑cis, ‑guis, ‑quis
‑ālis, ‑ollis, ‑mis vagy ‑nis.

Az ‑x végűekre:
Ha a szónak vége ‑ex / hímnemű az, mint a grex.
Nőnemű csak lex és nex / meg hozzá a supellex!

Az ‑s végűekre:
Hímnemű a fons és mons, / hozzá torrens, dens és pons,
azonkívül tridens, rudens / így oriens és occidens.

III. főszabály (semlegesnem)
‑e, ‑l, ‑n, ‑t végű szó, / semlegeshez tartozó;
‑ar, ‑ur, ‑us és ‑ma végű, / szintén semlegesnemű.

Kivételek
Az ‑l, ‑n, ‑ur végűekre:
Pecten és a sōl és sāl, / hímneműek között áll,
éppen így még három ‑ur: / turtur, vultur és furfur.

Az ‑us végűekre:
Nőnemű van kilenc ‑us: / virtūs, salūs, iuventūs,
incūs, tellūs, senectūs, / pecus, palūs, servitus.

Hímnemű is van még ‑us: / tripūs, lepūs meg a mūs.

• A természetes nem alapján
  • masculinumok pl.: civis, ‑is (polgár), aquilō, ‑ōnis (északkeleti szél);
  • femininumok pl.: uxor, ‑is (feleség), soror, ‑is (nővér), abies, ‑etis (fenyő).
• Végződésük alapján (grammatikai nem, a szabályokat rímes versbe szedve lásd a jobb oldali idézetsávban):

Masculinumok	‑er, ‑or, ‑ōs végűek
Femininumok	‑ēs, ‑is, ‑ō, ‑x, ‑ās, ‑aus végűek a mássalhangzó + ‑s végűek
Neutrumok	‑a, ‑e, ‑c, ‑l, ‑n, ‑t, ‑ar, ‑ur, ‑us végűek

Kivételek:

• A masculinum-szabály alól:
  • femininumok | arbor, arboris (fa), dōs, dōtis (hozomány), linter, lintris (csónak);
  • neutrumok | cadāver, ‑eris (holttest), iter, itineris (út), vēr, vēris (tavasz), cor, cordis (szív), marmor, ‑oris (márvány), æquor, ‑oris (síkság, tenger), ōs, ōris (száj), os, ossis (csont).
• A femininum-szabály alól:
  • masculinumok:
    • ās, assis (as), pēs, pedis (láb), ariēs, ‑etis (kos), pariēs, ‑etis (fal), vertex, ‑icis (örvény), calix, ‑icis (kehely), grex, gregis (nyáj);
    • collis, ‑is (domb), mēnsis, ‑is (hónap), piscis, ‑is (hal), lapis, ‑idis (kő), fascis, ‑is (nyaláb), pulvis, ‑eris (por), orbis, ‑is (kör), cinis, ‑eris (hamu);
    • finis, ‑is (határ), īgnis, ‑is (tűz), amnis, ‑is (folyó), sanguis, ‑inis (vér);
    • leō, ‑ōnis (oroszlán), ōrdō, ‑inis (rend), sermō, ‑ōnis (beszéd), turbō, ‑inis (forgás), carbō, ‑ōnis (szén);
    • mōns, montis (hegy), pōns, pontis (híd), fōns, fontis (forrás), dēns, dentis (fog);
  • neutrumok | vās, vāsis (edény), æs, æris (érc).
• A neutrum-szabály alól:
  • masculinumok | sōl, sōlis (nap), mūs, mūris (egér), sāl, salis (só), lepus, ‑oris (nyúl), vultur, ‑uris (keselyű);
  • femininumok | az ‑ūs, ‑ūtis és az ‑us, ‑udis végű főnevek, például salūs, ‑ūtis (egészség), virtūs, ‑ūtis (erény), laus, laudis (dicséret), fraus, fraudis (csalás).

Negyedik deklináció, u-tövűek (declinatio quarta)

A 4. deklinációba tartozó főnevek sing. nom.-ban ‑us-ra vagy ‑ū-ra végződnek, szótári alakjuk: frūctus, ‑ūs m (gyümölcs), cornū, ‑ūs n (szarv), a tövük a plur. gen-ből (fructuum, cornuum): ‑u-. Ezek a szavak láthatóan a mássalhangzós ragozás ragjait vették át (az ‑u- is hajlamos félhangzóként viselkedni a tőben, mint az ‑i-).

us-végű hímneműek

	‑us-végűek (m.)
	Sing.		Plur.
Nom.	frūctUS	gyümölcs	frūctŪS	gyümölcsök
Acc.	frūctUM	gyümölcsöt	frūctŪS	gyümölcsöket
Gen.	frūctŪS	gyümölcsnek a [valamije]	frūctUUM	gyümölcsöknek a [valamije]
Dat.	frūctUĪ	gyümölcsnek	frūctIBUS	gyümölcsöknek
Abl.	frūctŪ	gyümölcstől	frūctIBUS	gyümölcsöktől

ū-végű semlegesneműek

	‑ū-végűek (n.)
	Sing.		Plur.
Nom.	cornŪ	szarv	cornUA	szarvak
Acc.	cornŪ	szarvat	cornUA	szarvakat
Gen.	cornŪS	szarvnak a [valamije]	cornUUM	szarvaknak a [valamije]
Dat.	cornŪ	szarvnak	cornIBUS	szarvaknak
Abl.	cornŪ	szarvtól	cornIBUS	szarvaktól

Az u-tövű főnevek neme

Az ‑us végűek hímneműek, például cursus longus (hosszú futás); az ‑ū végűek semlegesek, genū lævum (bal térd).

Kivételek, ‑us végződésük ellenére is femininumok:

• természetes nemük alapján, például quercus, ‑ūs (tölgy);
• egyéb kivételek | Īdūs, ‑uum (a hónap 13. v. 15. napja), acus, ‑ūs (tű), tribus, ‑ūs (kerület, törzs), manus, ‑ūs (kéz), porticus, ‑ūs (oszlopcsarnok), domus, ‑ūs (ház).

A deklináció sajátosságai

• A neutrumok sing. dat.-ának végződése egybeesik a sing. abl.-szal: ‑ū.
• A plur. dat. és abl.-ban ‑ubus végződést hoznak: arcus, ‑ūs m. (ív) → arcubus • tribus, ‑ūs f. (kerület, törzs) → tribubus • artus, ‑ūs m. (tag) → artubus • portus, ‑ūs m. (kikötő) → portubus • lacus, ‑ūs m. (tó) → lacubus.
• A domus, ‑ūs f. (ház) alakjait részben az ō‑, részben az u-deklináció szerint képezi (és még azon belül is ingadozik, ráadásul kivételképpen önálló locativusa van), ezért külön ismertetendő:

	domus, ‑ūs f. (ház)
	Sing.	Plur.	Helyhatározói alakjai
Nom.	domUS	domŪS
Acc.	domUM	domŌS	domUM (haza)
Gen.	domŪS	domŌRUM
Dat.	domUĪ	domIBUS
Abl.	domŌ	domIBUS	domŌ (hazulról)
Loc.			domĪ (otthon)

• Ugyancsak vegyesen képezi alakjait a laurus, ‑ī f. (babér): sing. gen. laurī/laurūs; plur. nom. laurī, laurūs; gen. csak lauruum; dat.-abl. laurīs és lauribus.

Ötödik deklináció, ē-tövűek (declinatio quinta)

Az 5. deklinációba tartozó főnevek sing. nom.-ban ‑ēs végűek, szótári alakjuk: rēs, reī f (dolog), diēs, diēī f. (határnap), a tövük a plur. gen-ből (rērum, diērum): ‑ē-. A deklinációba főként nőnemű szavak tartoznak, és nem nagyon népes.

	rēs, reī f. (dolog)
	Sing.		Plur.
Nom.	rĒS	dolog	rĒS	dolgok
Acc.	rEM	dolgot	rĒS	dolgokat
Gen.	rEĪ	dolognak a [valamije]	rĒRUM	dolgoknak a [valamije]
Dat.	rEĪ	dolognak	rĒBUS	dolgoknak
Abl.	rĒ	dologtól	rĒBUS	dolgoktól

Az ötödik deklinációhoz tartozó főnevek neme

E főnevek általában nőneműek, például rēs publica (közügyek, köztársaság); hímnemű azonban a diēs, ha a jelentése „nap” úgy általában, nem pedig valamely konkrét időpont: diēs āter (szerencsétlen, átkos nap) és meridiēs calidus (forró délidő), de diē constitūtā („a kitűzött napon”)!

A deklináció sajátosságai

• Teljes, minden esetben használatos paradigmája csak a diēsnek és a rēsnek van.
• A sing. gen.-ban az ‑eī végződés e-je i után megnyúlik: diēī, mássalhangzó után azonban rövid: fideī.
• Néhány ‑ēs-re végződő harmadik deklinációs főnév egyes alakjaiban átcsábul az ötödik deklinációba:
  • requiēs, ‑ētis f. (nyugalom, pihenés): acc. requiem, abl. requiē;
  • plēbs, plēbis f. (nép): gen. plēbei vagy plēbī, ezért: plēbī/plēbis tribunus (néptribun) és plēbī scītum vagy plēbīscītum (népgyűlési határozat, néphatározat).

Görög nevek és kölcsönszavak ragozása

A görög nevek és kölcsönszavak (tekintve a két nyelv névragozási rendszerének nagyfokú rokonságát) a megfelelő latin deklináció szerint ragozódnak (tőtípusonként) többnyire probléma nélkül, de olykor mégis megőrzik görögös végződéseiket.

• Az ā-deklinációhoz tartozó femininumok gen.‑a ‑æ vagy ‑ēs (görögös); a masculinumok a sing. nom.-ban megőrzik a görögös ‑ās vagy ‑ēs végződést:

	Femininumok	Masculinumok
Nom.	CircĒ / CircA	ÆnēĀS	AnchīsĒS
Acc.	CircĒN / CircAM	ÆnēAN	AnchīsĒN
Gen.	CircĒS / CircAE	ÆnēAE	AnchīsAE
Dat.	CircAE	ÆnēAE	AnchīsAE
Abl.	CircĒ	ÆnēĀ	AnchīsĀ
Voc.	CircĀ	ÆnēĀ	AnchīsĀ

• Az ō-deklinációhoz tartozik:

Nom.	OrphEUS
Acc.	OrphEUM
Gen.	OrphEĪ
Dat.	OrphEŌ
Abl.	OrphEŌ
Voc.	OrphEU

• A harmadik deklináció szerint ragozzuk a mássalhangzós és i-tövű kölcsönszavakat:

	Sing.					Plur.
Nom.	PericlĒS	Halys	DīdŌ	poēsIS	āër	TrōES
Acc.	PericlĒN	Halyn	DīdŌ	poēsIM	āërA	TrōAS
Gen.	PericlIS	Halyos	DīdŪS	poēsEOS	āërIS	TrōUM
Dat.	PericlI			poēsI	āërĪ
Abl.	PericlE			poēsI	āërE
Voc.	PericlES				āër	TroES

Sajátosságok

• Az āër ragozását követik: æthēr, ætheris m. (levegőég), crātēr, crāteris m. (vegyítőedény).
• Egyes tulajdonnevek megtartják a sing. nom.-ban a görögös ‑ōn végződést (Xenopōn), mások viszont ‑ō-ra végződnek latinosan (Platō, Solō).
• Az ‑ma végű semlegesek a plur. dat.-abl.-ban ‑ibus helyett ‑īs végződést hozhatnak (epigrammatīs).

Melléknevek ragozása

A latin melléknév a magyartól eltérően nemben, számban és esetben igyekszik megegyezni azzal a főnévvel, amelyikre vonatkozik: fābula bona (jó sztori), consuētūdō mala (rossz szokás). Ebből már nyilvánvaló, hogy amennyire tehetik, a melléknevek a főnévragozást fogják követni, mégpedig két főcsoport szerint:

1. a magánhangzós tövű melléknevek a hím‑, nő‑ és semlegesnemet külön alakkal különböztetik meg (tehát mindig háromalakúak), magukévá teszik az 1–2. deklináció töveit és ragozását (a nőnemű alakok értelemszerűen az ā-tövű ragozást követik, a hím- és semlegesneműek az ō-tövűt);
2. a mássalhangzós tövű melléknevek a 3. (azaz a mássalhangzós tövű) deklináció szerint ragozódnak, azon belül lehetnek:
   1. mindhárom nemet külön alakkal megkülönböztetőek (háromalakúak),
   2. a hím- és nőnemre azonos alakot alkalmazók, melyek csak a semlegesnemet különböztetik meg (kétalakúak),
   3. mindhárom nemre egyetlen alakot használó melléknevek (egyalakúak).

Mindhárom alcsoport a 3. deklináció szerint ragozódik.

A 4. és 5. deklinációhoz nem tartozik melléknév.

A melléknév főnevesülése

• A melléknév nagyon gyakran főnevesülhet:
  • hímnemű főnévként pluralis alakok: bonī (a rendes emberek) sapientēs (a bölcsek, a filozófusok), Trōiānī (a trójaiak);
  • semlegesként singularisban, pl.: vērum dicere (megmondani az igazat), bonum (a jó, valakinek a java).
  • semlegesként pluralisban, pl.: futūra (jövő, szó szerint: „a jövendő dolgok”), haec (az itt következő dolgok), difficilia (a nehézségek).
• Egyes névszavak hol főnévként, hol melléknévként használatosak:

Főnévi használat		Melléknévi használat
amīcus, ‑ī m.	barát	vultus amīcus	barátságos tekintet/ábrázat
senex, senis m.	öregember	animus senex	öregedő, fáradt lélek
vīcīnus, ‑ī m.	szomszéd	domus vīcīna	a szomszédos ház

A melléknevek használata

A melléknév többnyire

• jelzőként,
• állapothatározóként áll a mondatban (gyakran ki nem tett, odaértendő létigei állítmánnyal), s a főnévhez ez utóbbi alkalmakkor is alkalmazkodik nemben, számban esetben – példa: fābula clāra est („ez a mese híres mese”).

Az 1–2. deklinációhoz tartozó (mgh-tövű) melléknevek ragozása

Ezek a melléknevek háromvégűek:

• az ‑us és ‑er végű alak a masculinum, a 2. deklináció szerint ragozódik;
• az ‑a végű alak a femininum, az 1. deklináció szerint ragozódik;
• az ‑um végű alak a neutrum, a 2. deklináció szerint ragozódik;

például bonus, bona bonum (szokásos jelölésük szótári alakban: bonus, ‑a, ‑um vagy bonus 3, de szokásos felső kitevővel is: bonus³ – e két utóbbi esetben a szám azt jelzi, hogy az illető háromvégű főnév ragozása a szokásos ‑us, ‑a, ‑um végű ragozást követi, kompikáció nincsen).

Az ‑us, ‑a, ‑um végűek

	Az ‑us, ‑a, ‑um végű melléknevek bonus, bona, bonum (jó)
	Sing.			Plur.
	Hímnem	Nőnem	Semleges	Hímnem	Nőnem	Semleges
Nom.	bonUS	bonA	bonUM	bonĪ	bonAE	bonA
Acc.	bonUM	bonAM	bonUM	bonŌS	bonĀS	bonA
Gen.	bonĪ	bonAE	bonĪ	bonŌRUM	bonĀRUM	bonŌRUM
Dat.	bonŌ	bonAE	bonŌ	bonĪS	bonĪS	bonĪS
Abl.	bonŌ	bonĀ	bonŌ	bonĪS	bonĪS	bonĪS

Az ‑er, ‑a, ‑um végűek

	Az ‑er, ‑a, ‑um végű melléknevek (szinkopálatlan) līber, lībera, līberum (szabad, laza)
	Sing.			Plur.
	Hímnem	Nőnem	Semleges	Hímnem	Nőnem	Semleges
Nom.	līber	līberA	līberUM	līberĪ	līberAE	līberA
Acc.	līberUM	līberAM	līberUM	līberŌS	līberĀS	līberA
Gen.	līberĪ	līberAE	līberĪ	līberŌRUM	līberĀRUM	līberŌRUM
Dat.	līberŌ	līberAE	līberŌ	līberĪS	līberĪS	līberĪS
Abl.	līberŌ	līberĀ	līberŌ	līberĪS	līberĪS	līberĪS

A szinkopálatlan ‑er, ‑a, ‑um végű melléknevek a hangsúlytalan rövid e-t megőrzik a tőben mindenhol, tehát voltaképpen a végződésük ‑er, ‑era, ‑erum, s az ‑er- csoportot mindenütt megtartják. Ilyenek például: asper, aspera, asperum (érdes), tener, tenera, tenerum (gyöngéd), miser, misera, miserum (szerencsétlen), lacer, lacera, lacerum (széttépett).

	Az ‑er, ‑a, ‑um végű melléknevek (szinkopált) pulcher, pulchra, pulchrum (szép)
	Sing.			Plur.
	Hímnem	Nőnem	Semleges	Hímnem	Nőnem	Semleges
Nom.	pulcher	pulchrA	pulchrUM	pulchrĪ	pulchrAE	pulchrA
Acc.	pulchrUM	pulchrAM	pulchrUM	pulchrŌS	pulchrĀS	pulchrA
Gen.	pulchrĪ	pulchrAE	pulchrĪ	pulchrŌRUM	pulchrĀRUM	pulchrŌRUM
Dat.	pulchrŌ	pulchrAE	pulchrŌ	pulchrĪS	pulchrĪS	pulchrĪS
Abl.	pulchrŌ	pulchrĀ	pulchrŌ	pulchrĪS	pulchrĪS	pulchrĪS

A szinkopált ‑er, ‑a, ‑um végűek a tő hangsúlytalan e szótagját csak szóvégi helyzetben őrzik meg, a sing. masc. alanyesetében: ‑er, és minden további alakból kiesik (szinkopálódik). Ilyenek: pulcher, pulchra, pulchrum (szép), āter, ātra, ātrum (fekete, sötét, gyászos, átkos), crēber, crēbra, crēbrum (sűrű), niger, nigra, nigrum (fekete).

Ugyancsak az 1–2. deklináció szerint ragozódnak – a sing. gen.-dat. kivételével – a névmási mellékneveket (azaz a névmásokból képzett mellékneveket), például alius, alia, aliud (más), nūllus, nūlla, nūllum (senki, egy sem).

A 3. deklinációhoz tartozó (msh- és i-tövű) melléknevek ragozása

Ezek a melléknevek lehetnek:

• háromvégűek, melyek mindhárom nem jelölésére külön alakot tartanak: például ācer, ācris, ācre;
• kétvégűek, melyek a hím- és nőnem jelölésére egyazon alakot használják, csak a neutrum tér el: például omnis, omne (minden) – szokásos jelölésük szótári alakban: omnis, ‑e vagy omnis 2, de szokásos felső kitevővel is: omnis²;
• egyvégűek, melyek mindhárom nemet ugyanazzal az alakkal jelölik (de megkülönböztetik ők is a neutr. sing. acc.‑t, valamint a plur. nom.‑t és acc.‑t, például ātrōx, ‑ōcis (szörnyű) – szótári alakban például vetus 1 vagy vetus¹.

A deklinációjuk szerint ezek vagy mássalhangzós, vagy i-tövűek.

A mássalhangzós tövű melléknevek

A mássalhangzós tövűek lehetnek

• egyvégűek, például vetus (veteris) (régi, öreg),
• a melléknevek középfokát jelölő kétvégűek, például melior, melius (jobb).

Ragozásuk: a sing. abl.-ban ‑e, a plur. gen.-ban ‑um, a neutrum nom.-ban és acc.-ban (amennyiben előfordul) ‑a végződést hoznak.

		Mássalhangzós tövű melléknevek egyvégűek és minden melléknév középfoka
		Hímnem	Nőnem	Semleges	Hímnem	Nőnem	Semleges
Sing.	Nom.	vetus	vetus	vetus	melior	melior	melius
	Acc.	veterEM	veterEM	vetus	meliōrEM	meliōrEM	melius
	Gen.	veterIS	veterIS	veterIS	meliōrIS	meliōrIS	meliōrIS
	Dat.	veterĪ	veterĪ	veterĪ	meliōrĪ	meliōrĪ	meliōrĪ
	Abl.	veterE	veterE	veterE	meliōrE	meliōrE	meliōrE
Plur.	Nom.	veterĒS	veterĒS	veterA	meliōrĒS	meliōrĒS	meliōrA
	Acc.	veterĒS	veterĒS	veterA	meliōrĒS	meliōrĒS	meliōrA
	Gen.	veterUM	veterUM	veterUM	meliōrUM	meliōrUM	meliōrUM
	Dat.	veterIBUS	veterIBUS	veterIBUS	meliōrIBUS	meliōrIBUS	meliōrIBUS
	Abl.	veterIBUS	veterIBUS	veterIBUS	meliōrIBUS	meliōrIBUS	meliōrIBUS

A vetus deklinációját követik a következő, egyvégű melléknevek: compos (‑otis) „részese vminek” • dēses (‑idis) „tétlen” • prīnceps (‑ipis) „első” • dīves (‑itis) „gazdag” • superstes (‑itis) „fennmaradó” • particeps (‑ipis) „részes vmiben” • pauper (‑eris) „szegény”.

Az idetartozó melléknevek egy része a sing. abl.-ban – dacára minden mássalhangzós ragozásának – ‑ī végződést kap: anceps (‑cipitis) „kétes” • inops (‑opis) „gyámoltalan” • concors (‑rdis) „egyetértő” • hebes (‑etis) „tompa” • memor (‑oris) „emlékező” • supplex (‑icis) „könyörgő” • ūber (‑eris) „bőséges”.

Az i-tövű melléknevek

Ide tartozik a 3. deklinációs melléknevek többsége, lehetnek

• háromvégűek, például ācer, ācris, ācre (éles);
• kétvégűek, például omnis, omne (minden);
• egyvégűek, például ātrōx (ātrōcis) „sötét, kellemetlen, zord”.

Ragozásuk: ezek a sing. abl.-ban ‑ī (azaz i-tövű) végződést hoznak, a plur. gen.-ban pedig ‑ium-ot, a plur. neutr. nom.-acc. végződése ‑ia.

		i-tövű melléknevek • egy-, két- háromvégűek
		Hímnem	Nőnem	Semleges	Hímnem	Nőnem	Semleges	Hímnem	Nőnem	Semleges
Sing.	Nom.	ācer	ācrIS	ācrE	omnIS	omnIS	omnE	ātrōx	ātrōx	ātrōx
	Acc.	ācrEM	ācrEM	ācrE	omnEM	omnEM	omnE	ātrōcEM	ātrōcEM	ātrōx
	Gen.	ācrIS	ācrIS	ācrIS	omnIS	omnIS	omnIS	ātrōcIS	ātrōcIS	ātrōcIS
	Dat.	ācrĪ	ācrĪ	ācrĪ	omnĪ	omnĪ	omnĪ	ātrōcĪ	ātrōcĪ	ātrōcĪ
	Abl.	ācrĪ	ācrĪ	ācrĪ	omnĪ	omnĪ	omnĪ	ātrōcĪ	ātrōcĪ	ātrōcĪ
Plur.	Nom.	ācrĒS	ācrĒS	ācrIA	omnĒS	omnĒS	omnIA	ātrōcĒS	ātrōcĒS	ātrōcIA
	Acc.	ācrĒS	ācrĒS	ācrIA	omnĒS	omnĒS	omnIA	ātrōcĒS	ātrōcĒS	ātrōcIA
	Gen.	ācrIUM	ācrIUM	ācrIUM	omnIUM	omnIUM	omnIUM	ātrōcIUM	ātrōcIUM	ātrōcIUM
	Dat.	ācrIBUS	ācrIBUS	ācrIBUS	omnIBUS	omnIBUS	omnIBUS	ātrōcIBUS	ātrōcIBUS	ātrōcIBUS
	Abl.	ācrIBUS	ācrIBUS	ācrIBUS	omnIBUS	omnIBUS	omnIBUS	ātrōcIBUS	ātrōcIBUS	ātrōcIBUS

Az i-tövű melléknevek mintájára a sing. abl.‑t ‑ī-vel képzik a következő főnevesült, sing. nom.-ban ‑is végű melléknevek: æquālis, ‑is m. (kortárs), familiāris, ‑is m. (vki bizalmasa, családi barátja), consulāris, ‑is m. (consuli, valaha volt consul), Athēniēnsis, ‑is m. (az athéni).

Idetartoznak az ‑is vagy ‑er végű hónapnevek is, például: Aprīlis, ‑is m. (április), September, ‑bris m. (szeptember).

A melléknév fokozása (comparātiō)

A magyarhoz hasonlóan a latin melléknévnek három foka van:

• 'alapfok' (gradus positīvus),
• 'középfok' (gradus comparātīvus),
• 'felsőfok' (gradus superlātīvus),

és mindhárom ragozható, és természetesen nemben, számban, esetben, amennyire tud, illeszkedik a főnévhez, amire vonatkozik.

A középfok (gradus comparātīvus)

A középfok, mint neve is mutatja, komparatív (összehasonlító) jellegű, egy tulajdonság nagyobb mértékét fejezi ki, rendszerint konkrét viszonyítotthoz képest (az utóbbi hasonlító határozó szokott lenni), példa: Melior est ūna certa cœna, quam spērata mīlia (jobb egy biztos vacsi, mint ezer reménybeli); de előfordul konkrét viszonyítás nélkül is, például: melior et lēnior fis accēdente senectā (ahogy közeleg az öregség, egyre lágyulok és javulok).

Képzése: a melléknév sing. gen. '‑ī' vagy ‑is végződésének eltávolításával, annak helyére ‑ior, ‑ior, ‑ius háromvégű, háromnemű végződés jön.

A felsőfok (gradus superlātīvus)

A latin felsőfokban – akár belső nyelvi fejlődés okán, akár a jelentéstörténet alakulása miatt – nincs a felső behatárolásnak az a feltétlen árnyalata, ami a magyar felsőfokban, például a casa maxima nem jelenti, azt, hogy a „legnagyobb kunyhó” (tudniillik az összehasonlításul szolgálók körében), hanem csak annyit, hogy „nagyon nagy, igen nagy kunyhó”, azaz a tulajdonság egy fokozott voltát az összehasonlítás felső határa nélkül. Ezért, a felsőfok sima „nagyon valamilyen” jelentésben való használata (azaz „elkoptatása”) miatt, ha az összehasonlítás felső határának kifejezésére is szükség van, a körülírás vagy az egyértelműsítés megoldásait kell használni, így alakult ki a túlzófok. Az egyértelműsítésre példa: ēloquentissimus ē Rōmānīs vagy ēloquentissimus Rōmānōrum (a legjobb római szónok, a leginkább aranyszájú római szónok), itt a hasonlítás körét tekintethatározó határolja be.

Képzése: a melléknév sing. gen. '‑ī' vagy ‑is végződésének eltávolításával, annak helyére ‑issimus, ‑issima, ‑issimum háromvégű, háromnemű végződés jön.

A „túlzófok”

A felsőfok sima „nagyon valamilyen” jelentésben való használata (azaz „elkoptatása”) miatt, ha az összehasonlítás felső határának kifejezésére is szükség van, a körülírás vagy az egyértelműsítés megoldásait kell használni, így alakult ki a túlzófok.

Ez a körülírás voltaképpen a felsőfok erősítése

• adverbiumokkal: longē, facile – longē pulcherrimus (messze a legszebb, a legeslegszebb), facile doctissimus (a legtudósabb, a legeslegműveltebb);
• nyomatékosító kötőszókkal: quam, vel – quam altissimus (a legeslegmagasabb), vel iūstissimus (még a legigazságosabb is);
• az ūnus (omnium) kifejezéssel: Rēs ūna est omnium difficillima (ez a dolog mind közül a legeslegnehezebb).

A fokozás áttekintő táblázata

közép- és felsőfok képzése (balról jobbra: szótári alak, egyes birtokos, közép- és felsőfokú szótári alak és jelentés, kiemelve a képzőt)
Alapfok	Jelentés	Tő (a sing. gen.-ből)	Középfok	Jelentése	Felsőfok	Jelentése
carus 3	drága	CARī	carIOR, carIUS	drágább	carISSIMUS 3	legdrágább
levis 2	könnyű	LEVis	levIOR, levIUS	könnyebb	levISSIMUS 3	legkönnyebb
fēlix	boldog	FĒLICis	fēlicIOR, fēlicIUS	boldogabb	fēlicISSIMUS 3	legboldogabb
amāns	kedves	AMANTis	amantIOR, amantIUS	kedvesebb	amantISSIMUS 3	legkedvesebb

Sajátos képzésmódok

• Egyéb, sajátos felsőfokképzők jelennek meg ezekben az alakokban:
  • ‑(i)mus, ‑(i)ma, ‑(i)mum: summus 3 (legfelső, legfőbb), prīmus 3 ([leg]első), extrēmus 3 (utolsó, legszélső), plūrimus 3 (legtöbb);
  • ‑timus, ‑tima, ‑timum: intimus 3 ([leg]belső, bizalmas), ultimus 3 ([leg]utolsó).
• A felsőfokban az ‑issimus 3 végződés helyett az ‑er végű melléknevek ‑rimus, ‑rima, ‑rimum végződést kapnak, mely a sing. nom. hímnemű alakjához járul: asper, aspera, asperum (érdes) → asperrimus, asperrima, asperrimum (legérdesebb), ugyanígy: miser 3 (nyomorult) → miserrimus 3, pulcher 3 (szép) → pulcherrimus 3, ācer, ācris, ācre → ācerrimus 3.
• A következő ‑ilis végűek felsőfokképzője ‑limus, ‑lima, ‑limum: facilis, ‑e (könnyű) → facillimus 3, difficilis, ‑e (nehéz) → difficillimus 3, similis, ‑e (hasonló) → simillimus 3, dissimilis, ‑e (különböző, nem hasonló) → dissimillimus 3, humilis, ‑e (alacsony, alázatos) → humillimus 3, gracilis (kecses, karcsú) → gracillimus 3.
• Különböző tövekből képezi alap-, közép- és felsőfokát:

Rendhagyók: eltérő tövekből képezik közép- és felsőfokukat
Alapfok	Jelentés	Középfok	Jelentése	Felsőfok	Jelentése
bonus 3	jó	melior, melius	jobb	optimus 3	legjobb
malus 3	rossz	pēior, pēius	rosszabb	pessimus 3	legrosszabb
māgnus 3	nagy	māior, māius	nagyobb	māximus 3	legnagyobb
parvus 3	kicsi	minor, minus	kisebb	minimus 3	legkisebb
multus 3	sok	plūs	több	plūrimus 3	legtöbb

• Régies felsőfokú alakok: optumus 3, pessumus 3, māxumus 3, minumus 3.
• Előfordul opcionális összevonás a közép- és felsőfok alakjai között: dīves, -itis (gazdag) → dī(vi)tior → dī(vi)tissimus 3 (a zárójeles szótag képes elmaradni).

Hiányos fokozás

• Az alapfok adverbium vagy prepozíció: ezek értelemszerűen hiányosak, minthogy az alapfok nem melléknév, hanem adverbium vagy prepozíció, a közép- és felsőfok pedig azt képezi tovább.

Hiányos fokozás: az alapfok adverbium vagy prepozíció
A fokozás alapja	Jelentése	Középfok	Jelentése	Felsőfok	Jelentése
(extrā)	kívül	exterior, exterius	külsőbb	extrēmus 3	legkülsőbb, legszélsőbb (→ extrém!)
(intrā)	belül	interior, interius	beljebb lévő	intimus	legbelső (→ intim!)
(suprā)	felül	superior, superius (→ szuper!)	felsőbb	suprēmus 3	legfelső (→ szupremácia!)
(īnfrā)	alatt	īnferior, īnferius (→ infernális!)	külsőbb	īnfimus 3	legalsó
(prō)	elöl	prior, prius (→ prioritás!)	előbbi	prīmus 3	(leg)első, legjobb (→ príma!)
(post)	hátul	posterior, posterius	hátrább lévő	postrēmus 3	(leg)utolsó
(dē)	‑ról, ‑ről	dēterior, dēterius	alább/lejjebb való	dēterrimus 3	leginkább alávaló, legalább való
(prope) (→ angol proper!)	közel	propior, propius	közelebbi	proximus 3	legközelebbi
(citrā)	innen	citerior, citerius (→ Ciszjordánia!)	innenső	citimus 3	legközelebb fekvő
(ultrā)	túl	ulterior, ulterius	távolabbi	ultimus 3	legtávolabbi, utolsó (→ ulti!)

• Hiányzik a felsőfoka a senex (öreg, középfoka: senior) és iuvenis (fiatal, középfoka: iunior) mellékneveknek.
• A fokozást rokon értelmű tövekkel oldja meg:

Hiányos fokozás: a közép- és felsőfokot rokon értelmű tövekkel oldja meg
A fokozás alapja	Jelentése	Rokon értelmű →	Középfok	Felsőfok
novus 3	új	recēns	recentior, recentius	recentissimus 3
ferus 3	vad	ferōx	ferōcior, ferōcius	ferōcissimus 3
sacer 3	szent/átkozott	sānctus	sanctior, sanctius	sanctissimus 3
frūgifer 3	bő termést hozó	fertilis	fertilior, fertilius	fertilissimus 3
vetus, -eris	régi, öreg	vetustus	vetustior, vetustius	veterrimus 3
inops, -opis	szűkölködő, hiányt szenvedő	egēns	egentior, egentius

Nem fokozható melléknevek

Egyes melléknevek nem fokozhatóak:

• jelentésük miatt, értelemszerűen nem fokozhatóak (akárcsak a magyarban): aureus 3 (arany[ból való]), ligneus 3 (fa-), Latīnus (latin), paternus (apai), nocturnus 3 (éjszakai), autumālis 2 (őszi), maritimus 3 (tengeri), immortālis 2 (halhatatlan), omnipotēns (mindenható), permāgnus 3 (igen nagy), præclārus 3 (igen híres);
• a jó hangzás miatt nem fokozhatóak:
  • az -ius, -uus, -eus végűek, viszont körülírhatóak a magis (inkább) és a māximē (leginkább) adverbiumokkal, például: dūbius (kétséges) → magis dūbius (még kétségesebb) → māximē dūbius (legkétségesebb);
  • az -icus, -ālis, -āris, -īlis végűek, például classicus (elsőosztályú, kiváló, príma);
  • az -ātus, -ītus végűek, például amātus (szeretett), audītus (hallott);
  • az -andus, -endus, -(b)undus végűek, például amandus (szeretetre méltó);
  • az -īvus, -īnus végűek, például æstīvus (nyári), peregrīnus (idegen);
• nem fokozható sok főnévvel összetett melléknév: frūgifer (bő termést hozó), particeps (részes), inops (szűkölködő), māgnanimus 3 (nagylelkű). E csoportból mégis fokozható: iners (ügyetlen) → inertior, -ius → inertissimus 3; sollers (ügyes) → sollertior, -ius → sollertissimus 3; āmēns (eszetlen) → āmentior, -ius → āmentissimus 3; concors (egybehangzó, egyetértő) → concordior, -ius → concordissimus 3.

Igenevek ragozása

Főnévi igenevek

A latin főnévi igenév más nyelvekkel szemben kiterjedtnek mondható használatának (és abból következő formagazdagságának) legfőbb oka a latin nyelv ódzkodása az igei fogalmak ‑ás/‑és végű elvont főnévként való kifejezésétől (lásd például a magyarban: „úszás, futás, adózás, haladás”). Ezek helyett az igék dinamizmusából többet megőrző igenevekkel él szívesebben, az ige jelentéstartalmát főnévi fogalomként pedig a főnévi igenév tudja leginkább kifejezni. Következésképp szükség van az infinitivus kiterjedt használatára ‑ás/‑és végű deverbális fogalomként, a mondatban függő esetekkel jelölt szerepek betöltésére is, erre pedig a ragozhatatlan infinitivus természetszerűleg alkalmatlan. Így a tulajdonképpeni főnévi igenév szerepét az infinitivus tölti be, a függő eseteit pedig ‑ás/‑és végű deverbális fogalom értékében két további főnévi igenév, a gerundium és a supinum pótolja. Csak ez utóbbi kettő ragozható.

A gerundium ragozása

A gerundium jelentése aktív, alany esetben nem fordul elő Csak egyes száma van, leggyakrabban főnevek és melléknevek után birtokos esetben, puszta vagy in prepozíciós ablativusban, továbbá causā és gratiā posztpozíciókkal (névutókkal) fordul elő. Ritkábban dativusszal, ab és ex prepozíciós ablativusszal. Tárgyesete csak prepozíciókkal együtt használatos!

Képzése (minthogy voltaképpen a gerundivum speciális használatából önállósodott, képzése megegyezik az övével): imperfectum-tő + ‑(e)ndum Ennek megfelelően a második, azaz az ō-tövű deklináció szerint ragozódik:

	Példa az esetre	Jelentése	Megjegyzés
Acc.	ad adōrandUM natus	„arra született, hogy csodálják”	csak prepozícióval!
Gen.	cupiditās nōscendĪ	„tudnivágyás, tudásvágy”	ez a leggyakoribb előfordulás (causā és gratiā posztpozíciók mellett is)
Dat.	par scrībendŌ	„írásra termett”	viszonylag ritka
Abl.	quædam rēs in agendŌ dēcernuntur	„némely dolgok cselekvéssel dőlnek el”	pusztán és in prepozícióval, ritkábban ab és ex prepozícióval

A supinum ragozása

A supinum sajátos, aktív jelentésű főnévi igenév, önálló, u-tövű tőből (supinum-tő) képezi magát (mely a supinum előállításán kívül még a participium instans activi képzésére is használatos, lásd utóbbit a melléknévi igenevek között), ragozása a negyedik deklináció u-tövű főneveiét követi.

	Példa az esetre	Jelentése	Megjegyzés
Acc.	dormītUM it	„aludni tér”	véghatározóként
Abl.	horribile dictŪ	„kimondani is rémes”	tekintethatározóként

Összesen két esete fordul elő:

• az ‑um végű supinum (eredetileg közvetlen irányt jelölő accusativus), mozgást és adást jelentő igék mellett véghatározóként áll, a cselekvés közvetlen irányulását jelöli, tárgy is állhat mellette: amīcum salūtātum it (barátja üdvözlésére siet), nūptum dare (férjhez adni)
• az ‑ū végű supinum egyes melléknevek semlegese mellett tekintethatározó (ablativus limitationis) szerepében áll. Ilyen melléknevek: facilis (könnyű), difficilis (nehéz), horribilis (rémes, borzasztó), mirābilis (csodás), incrēdibilis (hihetetlen), iūcundus (kellemes), például: vīsū horribile (látni is iszonyat), mirābile dictū (jól esik kimondani). Előfordul a fās és nefās főnevek mellett is: nefās est memorātū (erre emlékezni se szabad).

Melléknévi igenevek

A participiumok között az indoeurópai leíró nyelvészet megkülönböztet úgynevezett „valódi” participiumokat és az adiectīvum verbalét (szó szerint: „igei jelző”). Az előbbiek a megfelelő actiójú igetőből képezik az alakjaikat (tehát az imperfectumi participiumok például az imperfectum-tőből), az utóbbiak viszont közvetlenül az igetőből különféle képzők segítségével, ezek tehát nem jelzik actiójukat a tőben. Ebből a szempontból a latin participiumi rendszer a következőképpen alakul:

• valódi participiumok:
  • participium imperfectum activi
  • participium imperfectum passivi
• adiectivum verbalék:
  • participium perfectum passivi
  • participium instans activi

A melléknévi igenevek rendszere szemléltető ábrával (a valódi participiumok kékkel ki vannak emelve):

		Genus
		Aktív	Passzív
Actio	Perfectum	participium perfectum activi	participium perfectum passivi
	Imperfectum	participium imperfectum activi	participium imperfectum passivi (alias gerundivum)
	Instans	participium instans activi	participium instans passivi

Participium perfectum passivi

A participium perfectum passivi (azaz befejezett passzív melléknévi igenév) a supinum-tőből képezi alakjait (tehát nem valódi participium, hanem adiectivum verbale), nem a perfectum-tőből, végződése ‑us, ‑a, ‑um. A névragozás szempontjából fontos tulajdonsága, hogy az 1–2. deklinációhoz tartozó melléknevek mintájára képezi alakjait, mert a melléknevekhez hasonlóan nemben, számban és esetben követi azt a főnevet, amire vonatkozik.

	factus, facta, factum (a faciō, „csinál” igéből)
	Sing.			Plur.
	Hímnem	Nőnem	Semleges	Hímnem	Nőnem	Semleges
Nom.	factUS	factA	factUM	factĪ	factAE	factA
Acc.	factUM	factAM	factUM	factŌS	factĀS	factA
Gen.	factĪ	factAE	factĪ	factŌRUM	factĀRUM	factŌRUM
Dat.	factŌ	factAE	factŌ	factĪS	factĪS	factĪS
Abl.	factŌ	factĀ	factŌ	factĪS	factĪS	factĪS

Participium imperfectum activi

A participium imperfectum activi (azaz a be nem fejezett aktív melléknévi igenév) actiójának megfelelően (mint valódi participium) az imperfectumtőből képezi alakjait, végződése ‑(ē)ns, ‑entis, szótári alakja laudāns, ‑antis (dicsérő). A névragozás szempontjából fontos tulajdonsága, hogy a 3. deklinációhoz tartozó melléknevek mintájára képezi alakjait, mert a melléknevekhez hasonlóan nemben, számban és esetben követi azt a főnevet, amire vonatkozik.

Képzése: imperfectumtő + ‑(ē)ns A harmadik deklinációhoz tartozó i-tövű melléknevekhez hasonlóan viselkedik, kétvégű, tehát a hím- és nőnemre azonos alakot tart fenn, és bizonyos sajátosságokban eltér a melléknévi ragozástól (lásd ezeket a táblázat után):

	laudāns, laudantis (a laudō, „dicsér” igéből)
	Sing.			Plur.
	Hímnem	Nőnem	Semleges	Hímnem	Nőnem	Semleges
Nom.	laudāns	laudāns	laudāns	laudantĒS	laudantĒS	laudantIA
Acc.	laudantEM	laudantEM	laudāns	laudantĒS	laudantĒS	laudantIA
Gen.	laudantIS	laudantIS	laudantIS	laudantIUM	laudantIUM	laudantIUM
Dat.	laudantĪ	laudantĪ	laudantĪ	laudantIBUS	laudantIBUS	laudantIBUS
Abl.	laudantE / ‑Ī	laudantE / ‑Ī	laudantE / ‑Ī	laudantIBUS	laudantIBUS	laudantIBUS

Participiumi használatban (participiális szerkezetekben) a sing. abl. végződése ‑e (például ablativus absolutusban: adveniente vēre – „tavasz közeledtekor”). De ha jelzőként állnak, a sing. abl. végződése az i-tövűeknek megfelelő ‑ī lesz, példa: dē puellā rīdentī (a nevető lányról).

A főnevesült participiumok neme az odaértendő főnév neméhez képest alakul: oriēns [ti. sōl] m. (kelet), occidēns [ti. sōl] m. (nyugat), torrēns [ti. fluvius] m. (hegyi patak, zúgó), continēns [ti. terra] f. (szárazföld, kontinens). Ragozásuk ezek után a tulajdonképpeni participiumokéval egyezik meg, tehát sing. abl.-ban ‑e ragot fognak mutatni: ab oriente (keletről), cum sapiente (a bölccsel).

Participium instans passivi (gerundivum)

A participium perfectum passivi (azaz a be nem fejezett passzív melléknévi igenév), avagy ismertebb nevén gerundivum actiójának megfelelően (mint valódi participium) az imperfectum-tőből képezi alakjait, végződése ‑(e)ndus, ‑a, ‑um, szótári alakja tolerandus, ‑a, ‑um (elviselendő). A névragozás szempontjából fontos tulajdonsága, hogy az 1–2. deklinációhoz tartozó melléknevek mintájára képezi alakjait, mert a melléknevekhez hasonlóan nemben, számban és esetben követi azt a főnevet, amire vonatkozik.

Képzése: imperfectum-tő + ‑(e)ndus, ‑(e)nda, ‑(e)ndum A ragozásában az 1–2. deklinációt követő, magánhangzós tövű melléknevekéhez képest semmi „rendhagyás” nem tapasztalható.

	agendus, agenda, agendum (az agō, „csinál, akciózik, előad, alkot, terel” igéből)
	Sing.			Plur.
	Hímnem	Nőnem	Semleges	Hímnem	Nőnem	Semleges
Nom.	agendUS	agendA	agendUM	agendĪ	agendAE	agendA
Acc.	agendUM	agendAM	agendUM	agendŌS	agendĀS	agendA
Gen.	agendĪ	agendAE	agendĪ	agendŌRUM	agendĀRUM	agendŌRUM
Dat.	agendŌ	agendAE	agendŌ	agendĪS	agendĪS	agendĪS
Abl.	agendŌ	agendĀ	agendŌ	agendĪS	agendĪS	agendĪS

Participium instans activi

A participium instans activi (azaz beálló aktív melléknévi igenév) a supinum-tőből képezi alakjait (tehát nem valódi participium, hanem adiectivum verbale), nem lévén az igének instans-töve, végződése ‑tūrus, ‑tūra, ‑tūrum. A névragozás szempontjából fontos tulajdonsága, hogy az 1–2. deklinációhoz tartozó melléknevek mintájára képezi alakjait, mert a melléknevekhez hasonlóan nemben, számban és esetben követi azt a főnevet, amire vonatkozik.

	amātūrus, amātūra, amātūrum (az amō, „szeret” igéből)
	Sing.			Plur.
	Hímnem	Nőnem	Semleges	Hímnem	Nőnem	Semleges
Nom.	amātūrUS	amātūrA	amātūrUM	amātūrĪ	amātūrAE	amātūrA
Acc.	amātūrUM	amātūrAM	amātūrUM	amātūrŌS	amātūrĀS	amātūrA
Gen.	amātūrĪ	amātūrAE	amātūrĪ	amātūrŌRUM	amātūrĀRUM	amātūrŌRUM
Dat.	amātūrŌ	amātūrAE	amātūrŌ	amātūrĪS	amātūrĪS	amātūrĪS
Abl.	amātūrŌ	amātūrĀ	amātūrŌ	amātūrĪS	amātūrĪS	amātūrĪS

A határozószó (adverbium)

A határozószó valamely határozói szerep betöltésére önállósult szófaj, rendszerint az igéhez kapcsolódik (ezért is a neve: ad + verbium), leggyakrabban a melléknévből (de a participiumból melléknevesült névszókból is!) külön képzéssel áll elő (kivételekről alább), de sok adverbium egyszerűen főnevek és melléknevek megkövesedett (gyakran archaikus) esetformáiból származik. Magyar megfelelőjük általában ragos melléknév. Az adverbium fokozható. Állhat:

• ige mellett, például: clarē oculīs videō (tisztán látok a szememmel);
• participium mellett, például: male parta male dīlabuntur (ebül szerzett jószág ebül vész el);
• melléknevek mellett (fokhatározóként): Puellæ tam pulchræ erant (a lányok annyira szépek voltak);
• másik adverbium mellett: tam mātūrē adveniunt (olyan korán érkeznek).

Az adverbiumok a mondatban leggyakrabban hely-, idő-, ok- és módhatározók lehetnek.

Az adverbium képzése

Melléknevekből képzett adverbiumok

Az 1–2. deklinációs melléknevek masc. sing. gen. -ī végződésének helyére (azaz a tőhöz) -ē képzőt teszünk:

adverbiumok képzése 1–2. deklinációs melléknevekből
Szótári alak	Jelentés	Masc. sing. gen.	Adverbium	Jelentése
clārus 3	világos	clar|ī →	clar|ē	világosan
līber 3	szabad	līber|ī →	līber|ē	szabadon
pulcher 3	szép	pulchr|ī →	pulchr|ē	szépen

Kivételes képzésmódok:

• hangváltozással képeztetnek: bonus (jó) → bene (jól); malus (rossz) → male (rosszul); validus (erős) → valdē (erősen);
• -ter képzővel: alius (másik) → aliter (másképpen);
• enyhe jelentésmódosulással a melléknévhez képest: æger (beteg) → ægrē (nehezen, alig), plānus (sima) → plānē (egészen, teljesen), sānus (egészséges) → sānē (valóban, úgy), vērus (való, igazi) → vērē/vērō (azonban).

A 3. deklinációs melléknevek masc. sing. gen. -is végződésének helyébe (azaz a tőhöz) -iter képzőt teszünk. Az egyalakú -āns és -ēns végződésű participiumok képzője -er:

adverbiumok képzése 3. deklinációs melléknevekből (és participiumokból)
Szótári alak	Jelentés	Masc. sing. gen.	Adverbium	Jelentése
ācer, ācris, ācre	éles	ācr|is →	ācr|iter	élesen, hevesen
brevis, breve	rövid	brev|is →	brev|iter	röviden
fēlix	boldog, termékeny	fēlic|is →	fēlīc|iter	boldogan, termékenyen
prūdēns	előrelátó, okos (part.-ból)	prūdent|is →	prūdent|er	okosan, előrelátóan

Eltérő képzésmódok:

• -ter képzővel: audāx [gen.: audācis] (vakmerő) → audācter (vakmerően);
• -ō képzővel: omnis [gen.: omnis] (egész, összes) → omnīnō (egészen, általában);
• a sing. acc. neutr. használatával: facilis (könnyű) → facile (könnyen, könnyedén);
• -ter képzővel és hangváltozással: difficilis (nehéz) → difficulter (könnyen, könnyedén).

Egyéb adverbium-képzések

Sok adverbium áll elő főnevek és melléknevek megkövesedett, archaikus (határozós) esetformáiból:

• -tus képzővel: antiquitus (régóta), intus (bent), penitus (messze, mélyen, egészen);
• accusativusok:

adverbiumok megkövesedett accusativusos határozói alakokból
Szótári alak	Jelentés	Szótári alak	Jelentés	Szótári alak	Jelentés
partim	részben	iterum	ismét	statim	azonnal
multum	sokszor	cōnfestim	tüstént	nimium	szerfelett
sēnsim	lassanként	nīmīrum	mindenesetre	passim	itt-ott, szanaszét
parum	kevéssé	praesertim	kiváltképp	paulum	egy kissé
paulātim	lassanként	plērumque	többnyire	catervātim	csőstül, sokadmagukkal
tantum	csak	nōminātim	név szerint	vērum	azonban
prīvātim	magánosan	saltem	legalább	virītim	kopfonként, fejenként
cēterum	egyébként	dēmum	végül

• ablativusok, instrumentalisok és locativusok:

adverbiumok megkövesedett ablativusos, locativusos és instrumentalisi határozós alakokból
Szótári alak	Jelentés	Szótári alak	Jelentés	Szótári alak	Jelentés
īlicō	ott helyben	fortuitō	véletlenül	retrō	hátul, hátrafelé
improvīsō	váratlanul	sēcrētō	titkon	meritō	méltán
tūtō	bizton	necessariō	szükségképpen	ultrō	önként
profectō	valóban	continuō	nyomban	vulgō	általában
crēbrō	gyakran	modo	csak, csupán	perpetuō	folyton, állandóan
dextrā	jobbra, kedvezően	repentinō	váratlanul	sinistrā	balra, kedvezőtlenül
rārō	ritkán	grātīs	ingyen, hálából	subitō	hirtelen
citō	gyorsan	herī	tegnap	vesperī/vesperē	éjjel, este
postrēmō	végül	temere	véletlenül	certō	bizonnyal
diū	sokáig	cōnsultō	szándékosan, megfontolva	nocte	éjjel
falsō	hamisan, csalfán	forīs	kívül(ről)

• prepozíciókkal és igekötőkkel összetett vagy összevont alakok:

adverbiumok prepozíciókkal és igekötőkkel összetett vagy összevont alakokból
Szótári alak	Jelentés	Szótári alak	Jelentés	Szótári alak	Jelentés
adeō	olyannyira	obviam	szembe	adhūc	eddig, azon kívül
anteā	azelőtt, előbb, korábban	admodum	teljes mértékben	intereā	közben
deinceps	nyomban	posteā	később	dēnuō	újra
prætereā	azonkívül	extemplō	tüstént	proptereā	amiatt
īlicō	helyben	prōrsus	előre	imprīmīs	mindenekelőtt
rūrsus	vissza	invicem	kölcsönösen	interdum	olykor, közbe-közbe
coram	szemtől szembe	perinde	egészen úgy

• egyéb, -per utótaggal képzett adverbiumok: semper (mindig), paulīsper (egy kis ideig), parumper (rövid időre);
• egyéb összetételek: cotīdiē (naponta), quotannīs (évente), hodiē (ma), māgnopere (nagyon), prīdiē (előző nap), tantopere (annyira), postrīdiē (előző nap), quantopere (mennyire).

Az adverbium fokozása

Minden (nem rendhagyó) adverbium középfoka megegyezik a megfelelő melléknév (tehát amelyből képeztetett) középfokú sing. nom. neutrumával (-ius). A felsőfokban a melléknév felsőfoka (az 1–2. deklinációs melléknevekhez hasonlóan) -ē képzőt kap:

adverbiumok közép- és felsőfokának képzése
Alapfok	Középfok	Jelentése	Felsőfok	Jelentése
clārĒ	clārIUS	világosabban	clārissimĒ	legvilágosabban
līberĒ	līberIUS	szabadabban	līberrimĒ	legszabadabban
pulchrĒ	pulchrIUS	szebben	pulcherrimĒ	legszebben
ācrITER	ācrIUS	hevesebben	ācerrimĒ	leghevesebben
brevITER	brevIUS	rövidebben	brevissimĒ	legrövidebben
fēlīcITER	fēlīcIUS	szerencsésebben	fēlīcissimĒ	legszerencsésebben

Rendhagyó képzések

Az alábbi táblázatba össze vannak zsúfolva a bármiféle szempontból rendhagyó adverbiumfokozások (ezek rendszerint az eleve „rendhagyóan” fokozódó melléknévből képeztetnek, azért rendhagyóak maguk is).

rendhagyó adverbiumok közép- és felsőfokának képzése
Alapfok	Középfok	Jelentése	Felsőfok	Jelentése
bene	melIUS	jobban	optimĒ	legjobban
male	pēIUS	rosszul	pessimĒ	legrosszabbul
prope	propIUS	közelebb	proximĒ	legközelebb
diū	diūtIUS	tovább	diūtissimĒ	legtovább
sæpe	sæpIUS	gyakrabban	sæpissimĒ	leggyakrabban
multum	plūs	többször	plūrimum	legtöbbször
māgnōpere	magis	inkább	māximĒ	leginkább
	potIUS	inkább	potissimum	leginkább
nūper			nūperrimĒ	legújabban, minap
	ōcIUS	gyorsabban	ōcissimĒ	legtöbbször
sērō	sērIUS	később
satis	satIUS	hasznosabb(an)
secus	sētIUS	másként, rosszabbul

Névmások (prōnōmina)

Személyes és visszaható névmások (prōnōmina persōnalia et reflexiva)

A személyes névmások rendszerét (mint a legtöbb nyelvben) a kommunikációs helyzetek által kialakított alapvetően hármas dimenzió határozza meg (a beszédhelyzetben van 1. a beszélő(k) maga/maguk, 2. aki(k)hez beszél(nek) és 3. mindenki más), ennek megfelelően van a személyes névmásoknak egyes és többes számuk, első, második és harmadik személyük (igei tulajdonság), és a névragozás esetei szerint ragozhatóak (névszói tulajdonság).

	A személyes és visszaható névmások rendszere
	Casus	1. személy (aki[k] beszél[nek])		2. személy (aki[k]hez beszél[nek])		3. személy (aki[k]ről beszél[nek])		3. személy (visszaható)
Sing.	Nom.	ego	én	tū	te	[is, ea, id]	ő, az
	Acc.	mē	engem	tē	téged			sē	őt magát
	Gen.	meī	irántam/rólam	tuī	irántad/rólad			suī	saját maga iránt
	Dat.	mihi	nekem	tibi	neked			sibi	saját magának
	Abl.	(ā) mē mēcum	tőlem velem	(ā) tē tēcum	tőled veled			(ā) sē sēcum	magától saját magával
Plur.	Nom.	nōs	mi	vōs	ti	[iī, eæ, ea]	ők, azok
	Acc.	nōs	minket	vōs	titeket			sē	őket magukat
	Gen.	nostrī	irántunk/rólunk	vestrī	irántatok/rólatok			suī	saját maguk iránt
		nostrum	közülünk	vestrum	közületek
	Dat.	nōbis	nekünk	vōbis	nektek			sibi	saját maguknak
	Abl.	(ā) nōbis nōbiscum	tőlünk velünk	(ā) vōbis vōbiscum	tőletek veletek			(ā) sē sēcum	maguktól saját magukkal

Birtokos névmások (prōnōmina possesīva)

6 db birtokos névmást különböztetünk meg a latin nyelvben, amelyeket egyeztetünk nemben, számban, esetben a birtokhoz az első 2 decl. szerint:

• meus, mea, meum - az én ...-m
• tuus, tua, tuum - a te ...-d
• suus, sua, suum - az ő ...-je
• noster, nostra, nostrum - a mi ...-nk
• vester, vestra, vestrum - a ti ...-tek
• suus, sua, suum - az ő ...-jük

Kapcsolódó szócikkek

• flexió
• nyelvtani esetek
• nyelvtani nem
• szófajok

Források (szakterületenként és időrendben)

A) Nyelvtankönyvek

• M. Nagy Ilona, Tegyey Imre. Latin nyelvtan. Budapest: Tankönyvkiadó, 17–61. o. (1992). ISBN 963-18-4296-7 
• Nagy Ferenc, Kováts Gyula, Péter Gyula. Latin nyelvtan: A középiskolák számára, 23. kiadás, Budapest: Tankönyvkiadó, 13–55. o. (1987). ISBN 963-17-9639-6 
• Nagy Ferenc, Kováts Gyula, Péter Gyula. Latin nyelvtan: A gimnáziumok számára. Budapest: Tankönyvkiadó Vállalat, 11–47. o. (1957) 
• Jámbor György, Kemenes Illés. Latin nyelvtan: A gimnáziumok I–VIII., a reálgimnáziumok III–VIII., a reáliskolák és leányközépiskolák V–VIII. osztálya számára. Budapest: Szent István Társulat, 5–37. o. (1932) 

B) Nyelvkönyvek és tanári kézikönyvek

• Betts, Gavin. Latin nyelvkönyv, ford. és átdolg., valamint a Magyarországi latin kultúra című részt írta Bollók János, Budapest: Akadémiai Kiadó (1996). ISBN 963-05-7394-6 
• Banó István, Nagy Ferenc, Waczulik Margit. Latin nyelvkönyv, 7. kiadás, Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó (1996). ISBN 963-18-6838-9 
• N. Horváth Margit, Katona Rezsőné. Tanári kézikönyv: a latin nyelv tanításához a gimnázium I–IV. osztályában, 2. kiadás, Budapest: Tankönyvkiadó (1988) 
• Magyar László. Játszva latinul. Kecskemét: Jézus Szíve Népleányai Társasága (1991)  (Az 1943-ban publikált mű reprintje.)

C) Nyelvészeti szakirodalom

• P. Mayer Erika, Töttössy Csaba. Latin mondattan és stilisztika. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó (1997) 

Történeti nyelvészet

• Tegyey Imre, Vekerdy József. Bevezetés az indoeurópai nyelvtudományba, 11. kiadás, Budapest: Tankönyvkiadó (1992) 
• Tegyey Imre, Vekerdy József. A latin nyelv története, 4. kiadás, Budapest: Tankönyvkiadó (1987) 
• Szidarovszky János. A görög és latin nyelv hang- és alaktana. Budapest: A Magyar Tudományos Akadémia Classica Philologiai Bizottsága (1932)