Magyarországi kínaiak
Magyarországi kínaiak 匈牙利华侨华人 | |
Egy kínai témájú kiállítás résztvevői 2013-ban Budapesten | |
Teljes lélekszám | |
18 192 (2023)[1] | |
Régiók | |
Magyarország | |
Nyelvek | |
kínai, angol, magyar | |
Vallások | |
Többség: nem vallásos Kisebbség: buddhista, keresztény |
A magyarországi kínaiak (kínaiul: 匈牙利华侨华人, hsziungjali huacsiao huazsen ( ))[2] az ország legnépesebb nem honos nemzetiségét alkotják.[3] A 2022-es népszámlálás adatai szerint 18 154 kínai állampolgárságú személy élt Magyarországon.[4] Tényleges létszámukat a becslések többnyire magasabbra teszik, mint a hivatalos források.[5] Az országban élő kínaiak jellemzően csak kínai állampolgársággal rendelkeznek, magyarral nem.[6]
A magyarországi kínai közösség nem homogén csoport. Elsőként a 20. század elején fordultak meg kínai árusok Budapesten, majd a Kádár-korszak kapcsolatépítésének jegyében érkeztek diákok és vendégmunkások. A rendszerváltás után egy joghézagot kihasználva kínai kereskedők tízezrei érkeztek az országba, vállalkozást alapítva itt. Az ő csoportjukat a szakirodalom hszin jimin ( )nek (新移民), vagyis új migránsoknak nevezi.[7] Ők, illetve gyermekeik alkotják jelenleg a kínai közösség magját. 2013 és 2017 között a magyar kormány letelepedési kötvény programjának köszönhetően jómódú bevándorlók egy új csoportja érkezett az országba.[8] A két fő csoporton kívül még a külföldi tanulmányaikat végző egyetemisták és a vendégmunkások között vannak nagy számban kínaiak.
Legtöbben Budapesten élnek, 2022-ben 14 953 fő volt a lélekszámuk a fővárosban[9] (a teljes népességük 82%-a), de emellett az ország valamennyi nagyobb településén megtalálhatóak. A kínaiak mellett a magyarországi vietnámiak alkotják az ország másik nagy távol-keleti bevándorló közösségét.[4]
Korai bevándorlók
[szerkesztés]Legkorábbi jelenlét
[szerkesztés]Kínai bevándorlók kis számban először az 1910-es években érkeztek Magyarországra. Elsősorban artistaként és utcai árusként dolgoztak, apró szobrokat, porcelántárgyakat és legyezőket adtak el. Eleinte elsősorban a Józsefvárosban, majd később a VII. kerület rosszhírű Csikágó negyedében laktak. Hogy megkülönböztessék magukat a Budapesten szintén jelenlévő japán árusoktól, saját nemzeti kokárdájukat viselték. 1914-ben a hatóságok megvádolták a kínaiakat, hogy Oroszországnak kémkednek, és bár hamar tisztázták őket a vádak alól, a nyomozás apropóján egy részletes leírás készült a fővárosban összeszámolt 62 kínai életkörülményeiről és tevékenységéről. Ezek az árusok végül a nagy gazdasági világválság idején hagyták el Magyarországot.[10]
Kádár-korszak
[szerkesztés]A Kádár-rendszer államszocialista vezetése a rendszer első éveiben igyekezett jó kapcsolatokat kiépíteni a szintén kommunista Kínával. Ennek részeként „tudóscserék” jöttek létre, amelynek során rövidebb időszakokra kínai kutatók érkeztek Magyarországra, és számos ösztöndíjas kínai diák is végezhette itt tanulmányait.[11] A két ország kapcsolatai a Szovjetunió és Kína között kirobbant konfliktus miatt 1963-ban komolyan megromlottak. A szovjet tömbhöz tartozó Magyarországon a kínai nagykövetség kiadványaiban hazája propagandáját kezdte terjeszteni, és ebbe a tevékenységbe vendégdiákokat is bevontak, amit a magyar hatóságok nem néztek jó szemmel. A botrány hatására több tanulót is hazaküldtek, és ezzel egy időben a tudományos kapcsolatok is leépültek a két állam között.[12]
Két évtizeddel később, az 1980-as évek enyhülésének jegyében ismét kezdetét vette a kínai bevándorlás Magyarországra, amelynek keretében néhány ezer gyári munkás érkezett a térség szocialista nagyvállalataihoz előre meghatározott időre dolgozni. A korszak egyik ilyen típusú projektje a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár programja volt. A vállalat győri üzemébe 1987-ben 335 kínai vendégmunkás érkezett, a dolgozóknak saját panelházat is építettek, amelyet a győriek ma is „kínai házként” emlegetnek. A munkaerőhiány orvoslásán túl az is cél volt, hogy olyan szakképzett munkaerőt teremtsenek, akik majd karban tudják tartani a Kínába exportált Rába gépeket. A beszámolók szerint nem voltak jelentős konfliktusok a helyi magyarok és az általuk „vágottszeműeknek” nevezett bevándorlók között.[13][14] Három évvel később, amikor munkaszerződésük végéhez ért, a kíniak csaknem valamennyien hazaköltöztek, de néhányan maradtak és kereskedni kezdtek.[15][5]
A közvetítő kisebbség (1990-től napjainkig)
[szerkesztés]Szociális karakterisztikájuk
[szerkesztés]1990 éles határt képez a magyarországi kínai bevándorlás történetében, ekkor ugyanis számuk nagyságrendileg megnőtt, és gazdasági szerepük is teljesen átalakult. Az 1990-es évek kínai migránsainak elnevezése hszin jimin ( ) (新移民). Ez a csoport Nyíri Pál definíciója szerint egy úgynevezett közvetítő kisebbség (middleman minority): tagjai országhatárokon átnyúló etnikai hálózatukra építve alakítottak ki erős pozíciókat az ország gazdaságának néhány jól lehatárolt területén. Társadalmilag a felső és az alsó osztály között helyezkednek el, ugyanakkor kívül állnak a hagyományos társadalmi hierarchián, különbözőségük miatt. A kínaiak mellett a magyarországi vietnámiak is közvetítő kisebbségnek számítanak a szakmai terminológia szerint.[16]
A bevándorlás motivációja
[szerkesztés]Amíg Magyarországon 1989 a rendszerváltás éve volt, addig Kínában a bizonytalanságé és elnyomásé: ekkor zajlottak le a Tienanmen téri események. Kínában ekkor már mintegy tíz éve bevezették a „nyitott kapuk” kapitalista gazdaságpolitikáját, és a keleti tengerparti tartományokban létrehozott különleges gazdasági övezetekben már létrejött egy tehetős, polgárosodott réteg, de a vérbefojtott tüntetés miatt sokan tartottak egy turbulens időszaktól. Számos vállalkozó féltette felhalmozott vagyonát, és egy csoportjuk a csukuo zsö ( )-nek („országelhagyási láz”) nevezett hullám részeként úgy döntött, hogy az újonnan demokratizálódott Magyarországon alapít vállalkozást és próbál szerencsét kereskedőként.[17] Az első bevándorlók mintegy negyede pekingi volt, azóta a legtöbben a keleti parton elhelyezkedő Fucsien és Csöcsiang tartományból érkeztek hazánkba.[5]
A frissen piacgazdaságra váltott Magyarországon ezzel egy időben a KGST piacának összeomlása miatt átmeneti áruhiány lépett föl, elsősorban az olcsó kiskereskedelmi árucikkek terén, ezt a piaci rést ismerték fel az országba költöző kínaiak. A bevándorlókat a gyors meggazdagodás reménye mellett a szabad családalapítás, gyermekvállalás lehetősége is vonzotta.[18] Az érkezők jellemzően magasan képzettnek számítottak: egy 1997-es, 135 kereskedőn végzett felmérés szerint 45%-uk felső középiskolai, 39%-uk pedig felsőfokú végzettséggel rendelkezett. Más bevándorló csoportokhoz képest jellemző volt továbbá a nők magas aránya, akik közül sokan saját vállalkozást vezettek.[19]
Jogi háttér
[szerkesztés]A tömeges kínai bevándorlást Magyarországra az tette lehetővé, hogy egy évvel a rendszerváltás előtt, 1988-ban a kormányzat olyan megállapodást kötött a Kínai Népköztársasággal, amelynek értelmében megszűnt a kínai állampolgárok vízumkényszere beutazás esetén. A joghézagot kihasználva a kínaiak hivatalosan turistaként utaztak be, de valójában árusként dolgoztak és céget alapítva tartózkodási engedélyhez juthattak, majd ezeknek a cégeknek a meghívóleveleivel legálisan újabb ezrek léphették át a határt. A belügyminisztérium adatai szerint az országban tartózkodó kínai állampolgárok száma a korábbi majdnem zérusról 1990-ben 11 621-re, 1991-ben pedig 27 330 főre ugrott,[20] Nyíri Pál becslése szerint a két év során összesen mintegy 40 000 kínai lépte át a határt. Legtöbben a Szovjetunión keresztül, a transzszibériai vasúton utazva érkeztek Magyarországra, a teljes út csak néhány száz jüanba került. Az Antall-kormány – felismerve a tömeges migráció jelentette problémát – 1992-ben visszaállította a vízumkötelességet, és az 1993. évi LXXXVI. törvényben részletesen szabályozta a bevándorlást és a külföldi állampolgárok Magyarországon tartózkodását, de ekkor már sokan letelepedtek vagy továbbutaztak más európai országokba.[21] A bevándorlók közül szinte senki nem vette fel a magyar állampolgárságot, mivel Kína nem ismeri el a kettős állampolgárság intézményét, és az érkezők fontosabbnak tekintették az anyaországukhoz való tartozást.[22] A kezdeti csúcs után Nyíri becslése szerint egészen 2013-ig 10 000 és 15 000 fő között mozgott a Magyarországon élő kínaiak száma.
Gazdaság
[szerkesztés]A kínai árusok megélhetésének alapja hamar a textil-, ruha- és cipőkereskedelem lett, az első, áruikat vonaton műanyagszatyrokban szállító úttörőkből hamar nagykereskedők lettek. Termékeik sikerét minden riválisuknál alacsonyabb áraikkal biztosították. Az olcsóság kulcsát a kínai tömegtermelés és alacsony minőség mellett a vámalulfizetés jelentette, valamint az a tényező, hogy az állami vállalatok Kínában kedvező feltételekkel adtak áruhitelt a kiköltözőknek.[23] A vállalkozások méretének növekedését jól jelzi, hogy míg az 1992-ben Budapesten bejegyzett 1400 kínai cég átlagosan alig több mint 1 millió Ft tőkével rendelkezett, szinte mind kiskereskedőként, addig 2017-ben már az 1186 bejegyzett magyarországi kínai vállalkozás 45%-a nagykereskedelemmel foglalkozott, és csak 20%-a végzett kiskereskedelmi tevékenységet. A kereskedők differenciálódtak is, a viszonteladók neve paohuosang ( ), az importőrökként dolgozóké pedig fahuosang ( ).[24]
A kínaiak eleinte jellemzően a korábban is létező, más nemzetiségek által feketén vagy szürkén üzemeltetett piacok infrastruktúráját használták fel. (Hajdani "lengyelpiacok és KGST-piacok".) Élelmes magyar üzletemberek azonban hamarosan észrevették az ebben rejlő lehetőségeket és több kifejezetten kínai piacot is kialakítottak. Ezek közül a legismertebbé a józsefvárosi Négy Tigris piac vált, amelynek fénykorában 40 000 m²-en árulta portékáit csúcsidőben mintegy 1500 eladó.[25] Később a kereskedelem jelentős része áthelyeződött bevásárlóközpontokba, mint például a 2003-ban megnyitott Asia Center-be. (2024-től a World Mall nevet viseli.)
A kínai kereskedőknek a 2010-es évektől kezdve ugyanakkor egyre növekvő kihívásokkal kellett szembenézniük, ugyanis a globalizáció hatásai elérték Kínát és Magyarországot is. Ennek egyik tényezője a fast fashion cégek megjelenése volt Magyarországon, a H&M, a Zara és a hozzájuk hasonló ruházati kiskereskedelmi márkák erős konkurenciává váltak, amelyeknek hasonlóan az alacsony árakhoz nem tapadt a sztereótipikusan gyenge minőségű kínai termékek társadalmi stigmája. A másik tényező a kínai ruhaipar versenyképességének gyengülése volt, ugyanis az ország gazdasági fejlődésével párhuzamosan a bérek is megemelkedtek, és így egyre kevésbé volt profitábilis Kínában termelni a szegényebb délkelet-ázsiai államokkal szemben. Ezekre a folyamatokra a magyarországi kínai vállalkozók jellemzően kétféle módon reagáltak. Egyrészt diverzifikálták áruikat, hogy megőrizzék versenyképességüket, ennek részeként például a ruhák mellett elektronikus cikkeket is elkezdtek árulni, másrészt sokan a szolgáltatóiparban kerestek megélhetést, számos új kínai étterem nyílt ebben az időszakban.[5]
Területi elhelyezkedés
[szerkesztés]Budapesten a nyugati országok nagyvárosaival ellentétben nem alakult ki hagyományos értelemben vett kínai negyed, ahol erősen szegregálva, elzárva élnek a kínaiak. Veszprémben ugyan volt egy ilyen irányú kezdeményezés a városba érkezett kínaiak részéről, ahol arra kérték a polgármestert, hogy jelöljön ki számukra egy külön városrészt, de ez végül nem valósult meg. Az 1990-es években érkezett kereskedők letelepedési mintázata Budapesten laza struktúrát mutat, elsősorban a belső városövezet leromlott negyedeiben és az alacsonyabb státuszú lakótelepeken vettek ingatlant. Sokak számára vonzerőt jelentett, ha egy már létező kínai központ volt a közelben, például bevásárlóközpont, étterem vagy üzlet.[26] Korábban a fővároson belüli letelepedés többnyire a VIII. kerületbe irányult, ahol 1993-2014 között üzemelt a Négy Tigris Piac.[27][28] (Az árusok jelentős része a Kőbányai út déli oldalán elterülő egykori Ganz–MÁVAG gyártelep 1988 óta kiürült üzemcsarnokaiba költözött át.)[29] A „budapesti chinatown”-ként is emlegetett Monori Centerben elsősorban nagykereskedelem zajlik, ahol több utcát is szinte kizárólag kínai üzletek foglalnak el.[30][31][32] Emiatt a népességkoncentráció dinamikus növekedése már elsősorban a X. kerületben figyelhető meg. A kereskedők bevándorlócsoportjának körében ugyanakkor nem számít státuszszimbólumnak a lakóhely, és munkahelyükhöz viszonyítva átlagosan kevesebb időt is töltenek otthon, mint a magyarok, így jellemző, hogy akkor sem költöznek el az alacsonyabb státuszú lakóhelyükről, ha anyagilag megengedhetik maguknak. A jövedelmükből hamarabb vásárolnak például értékes autókat. Budapesten kívül csak a határhoz közeli nagyobb vidéki városokban élnek több száz fős kolóniák, például Szegeden és Nyíregyházán, de ma már az ország szinte minden nagyobb településén megtalálható egy-egy kínai üzlet és egy emiatt ott élő család.[5][33]
Második generáció
[szerkesztés]Az 1990-es években bevándorolt generáció gyermekei révén hamar kialakult a kínaiak második generációs, már Magyarországon született csoportja. A szülők szinte minden esetben a kínai állampolgárságot választották gyermekeik számára, és sok esetben haza is küldték őket Kínába, hogy a nagyszülőknél lakjanak és tanuljanak. Azok, akik úgy döntöttek, hogy Magyarországon nevelik fel gyermekeiket, jellemzően nemzetközi vagy kéttannyelvű iskolákba íratták be őket. A hagyományos intézmények mellett hétvégi iskolákat is fenntartanak, ahol a fiatalok elsajátíthatják a kínai írást és kultúrát, hogy az anyaország munkaerőpiacán is versenyképesek legyenek. A Magyarországon felnőtt gyerekek egy részének kevés kapcsolata volt a többségi magyar társadalommal, és magyarul is csak idegennyelvként, gyengén tanult meg, sokan azonban beilleszkedtek és számos magyar kulturális sajátosságot átvettek. Emiatt az idősebb korosztály gyakran pejoratívan banánembereknek (hsziangcsiao zsen ( ), 香蕉人) nevezi a tinédzserek generációját: kívül sárgák, belül fehérek.[34] A „banángenerációra” jellemző, hogy a magyar fiatalokkal ellentétben nem járnak hagyományos szórakozóhelyekre bulizni, hanem jellemzően felkeresnek egy karaokebárt, vagy egy kávézóba, plázába ülnek be, ha kikapcsolódásra vágynak.[35] Jövőképük jelentősen különbözik szüleikétől: legtöbben nem szeretnék tovább vinni a családi üzletet, és a kínaival szemben a sokkal lazább európai munkakultúrát preferálják. Egyelőre ebből nem született komoly társadalmi konfliktus, ebben közrejátszik az is, hogy a szülők generációjának tagjai a 2020-as évek elején még aktívan dolgoznak. Az első generációhoz hasonlóan a másodgenerációs kínaiak körében is jellemző a korai gyermekvállalás, így már elkezdődött egy harmadik nemzedék létrejötte is.[5]
Politika és identitás
[szerkesztés]A kutatások szerint az 1990-es években érkezett bevándorlók politikai nézeteire jellemző, hogy jobban érdeklődnek a kínai, mint a magyar közügyek iránt: egy 2009-es felmérés szerint 5-ös skálán átlagosan 3,6-os szinten érdekelte őket anyaországuk és 2,6-os szinten aktuális lakóhelyük politikája. Amikor magyarországi pártpolitikai preferenciájukról kérdezték őket, kétharmaduk nem válaszolt, a nyilatkozók többsége pedig az akkori kormánypártot, az MSZP-t választotta.[36]
Beck Fanni és Nyíri Pál kutatásai szerint ez a bevándorlócsoport nagyrészt a kínai kommunista rendszer feltétlen támogatóiból áll. A kínai állam diaszpórapolitikájával igyekszik ezt az állapotot fenntartani és soft power-ként felhasználni. A távolsági nacionalizmusnak nevezett politika jegyében (ezt a fogalmat Thomas Eriksen 2008-ban megjelent tanulmánya vezette be)[37] a hivatalos kínai diskurzus hídépítőkként tekint az állampolgárságukat megtartó kivándoroltakra, a huacsiaó ( )kra, akik külön hellyel is rendelkeznek az országos népi gyűlésben. A kínai állam támogatásával számos újság jött létre Magyarországon, 1999-ben egyszerre kilenc kínai nyelvű nyomtatott újság volt forgalomban. Ezekben Nyíri kutatása szerint még körültekintőbben követik a Párt központi narratíváját, mint a Zsenmin Zsipaóban, a KKP hivatalos napilapjában.[38]
A magyarországi kínai fiatalokat ugyanakkor a közvetlen kötődés és emlékek hiánya miatt sokkal nehezebben tudja megszólítani a kínai állam. Hogy orvosolják a helyzetet, úgynevezett „tengerentúli táborokat” szerveznek a kontinentális Kínába Magyarországon felnőtt gyerekek és fiatalok számára, ilyen például a 12–23 éves korosztálynak szóló „Vissza a gyökerekhez” (Csungkuo hszüngen cse lu ( )) elnevezésű tábor. A program a Tartományi Tanácsok Tengerentúli Kínaiak ügyeivel foglalkozó alosztályának szervezésében valósul meg, és az államilag finanszírozott táborban a fiatalok kínai nyelvet és történelmet tanulnak, valamint kulturális helyszíneket látogatnak meg.[39] A táborok mellett kínai szépségversenyeket is szerveznek Magyarországon az összetartozás megerősítésének érdekében, ilyen például a Miss China Europe.[40]
Letelepedési kötvényes bevándorlók (2013-tól napjainkig)
[szerkesztés]Szociális karakterisztikájuk
[szerkesztés]2013 újabb határt képez a magyarországi kínai közösség történetében. A továbbra is meglévő középosztálybeli kereskedő réteg mellett ekkor jelentek meg a Kínából letelepedési kötvénnyel érkező bevándorlók. A 2017-ben lezárult program részeként vagyonos, Magyarországon felső osztálybelinek számító bevándorlók jöttek, az ő csoportjuk érkezését nevezi a szakirodalom posztmateriális okokból történő migrációnak.[41]
A bevándorlás motivációja
[szerkesztés]A 21. század elején Kína rohamos gazdasági fejlődésen ment keresztül, és a keleti part nagyvárosaiban kialakult egy olyan gazdag és művelt réteg, amelynek elsődleges prioritása már nem a minél hatékonyabb pénzkereset volt, hanem a jó életminőség. Számos jómódú kivándorló hagyta el ilyen megfontolásból az országot, a leggazdagabbak közülük jellemzően Amerikába, Új-Zélandra vagy az Egyesült Királyságba költöztek, de a kevésbé vagyonosak közül sokan Magyarországot választották.[42]
Az anyagi megfontolások mellett a Budapestre érkező bevándorlók egy úgynevezett „európai álmot” követnek. A Kínához képest nyugodt életmód, a zöld környezet, a gazdag történelmi és kulturális örökség, a jó infrastruktúra, valamint az etnikailag fehér európai városi környezet miatt ideális helynek tekintik az országot a gyerekneveléshez, a legtöbb nyugati ország nagyvárosainak multikulturalizmusával szemben. A Magyarországra érkezett letelepedési kötvényes bevándorlók jellemzően 30–40 évesen költöztek az országba kiskorú gyerekeikkel együtt. Beck Fanni és Nyíri Pál 2020-ban megjelent tanulmánya szerint ezek a migránsok elsősorban egyfajta tőkeátalakításként tekintettek a költözésre: anyagi tőkéjükből szellemi tőkét igyekeztek létrehozni, amely a jó ízlésen és esztétikán, kultúrán (ju venhua ( )) alapul. Ezt a törekvést Nyíri a 18. századi Németország egyik társadalmi mozgalmához, a Bildungsbürgerhez hasonlítja: a vagyonos németek körében elterjedt eszme követői a saját és gyermekeik kulturális oktatásában látták a legfőbb célt. Ehhez hasonlóan a Magyarországra érkezett új kínai bevándorlók is, saját bevallásuk szerint, az anyaországuk anyagias, közönséges gondolkodású hivatalnokaival és újgazdagjaival szemben nem a pénzben, hanem a nyugodt és művelt életben keresik a boldogságot.[43]
Az autoriter Kínához képest szabad Magyarországra költözők szinte mind nagyon magasan képzettek: sokan az egyetemi diplomán kívül posztgraduális képzésben is részt vettek. Az interjúk során megszólaltatott kínaiak azt is kiemelték pozitívumként, hogy a 2010-es években érkezett bevándorlók többsége nagyon hasonló célokkal és értékrenddel érkezett az országba.[44]
Jogi háttér
[szerkesztés]A második Orbán-kormány 2013-ban indította el az angolul golden visának nevezett letelepedési kötvény programot. A program részeként bármelyik ország állampolgára magyarországi letelepedési engedélyhez juthatott, ha 250 000 € (mai (2024) áron ~124 millió forint), később 300 000 € (~149 millió forint) értékben magyar állampapírt vásárolt. Az állampapírt legalább 5 évig nem adhatták el a résztvevők, és az értékpapíron kívül vissza nem térítendő módon ki kellett további 50 000 €-t fizetniük a kormány által kijelölt 4 közvetítő cég valamelyikének. A letelepedési engedély birtokában a bevándorlók az Európai Unió teljes területén korlátozások nélkül mozoghatnak. Alacsony ára és egyszerű ügyintézése miatt a magyar letelepedési kötvény hamar a legnépszerűbbé vált a hasonló európai kezdeményezések közül. A program 2017-es lezárultáig 19 838 fő élt a lehetőséggel, 81%-uk, 15 754 fő kínai volt.[45] A program anomáliának számított az egyébként erősen bevándorlásellenes Fidesz-kormány politikájában. Magyarországon erősnek számít a kínaiakkal szembeni idegenellenesség: egy 2016-os felmérés szerint a magyarok 53%-a nem szeretné, hogy kínai szomszédja legyen.[46]
Gazdaság
[szerkesztés]Az új bevándorlók megélhetési modelljére jellemző, hogy bevételük nem Magyarországról származik. Legtöbben vagyonos emberként hagyták el Kínát, és vállalkozásuk is az anyaországban működik. Emiatt sok családban jellemző, hogy amíg a feleség és a gyerekek állandóan Magyarországon élnek, addig a férj gyakran tölt hosszú időszakokat munkával Kínában. A nőkkel készített interjúk alapján jellemző, hogy amíg Kínában éltek, a feleség teljes állásban dolgozott, de a kiköltözés után teljes idejű háziasszonyok lettek, illetve néhányan részmunkaidős állást vállaltak Budapesten. Ezt a változást a többség pozitívan élte meg, többet tudtak foglalkozni gyerekeikkel és több időt tudtak szánni saját magukra is.[47]
Gyermeknevelés
[szerkesztés]A nyugat-európai országokban jellemző általánosítás, hogy a kínai bevándorlók rendkívül szigorúak gyerekeikkel és nagy nyomást helyeznek rájuk tanulmányaikkal, teljesítményükkel kapcsolatban. A magyarországi kötvényes bevándorlók elutasítják ezeket a nevelési módszereket, a gyerek egészséges fejlődését és jóllétét tartják a legfontosabb célnak. Kínában és a korábbi bevándorlók körében jellemző, hogy a családok dadust fogadnak föl, aki vigyáz a gyerekekre, amíg a szülők minden idejüket a munkának szentelik, de az új migránsok számára fontos szempont, hogy személyesen vegyenek részt a nevelésben, minőségi időt töltve a gyerekeikkel. Az 1990-es években érkezett bevándorlókhoz képest gyakrabban küldik gyerekeiket a magyar állam által fenntartott, jellemzően magyar–angol kétnyelvű iskolákba, amelyeknek jó híre van a bevándorlók közösségimédia-platformjain: úgy találják, ezek az intézmények gyerekközpontúak Kínához képest, mégis hatékonyan adják át a tudást.[48] Más családok a drága amerikai és angol magániskolákat választják. A szülők nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy gyerekeik elsajátítsák az európai etikettet, és jellemző, hogy zeneórákra járatják őket.
Területi elhelyezkedés
[szerkesztés]Az új kínai migránsok az 1990-es években érkezett társaikhoz hasonlóan nagyon Budapest-központúak, a városon belüli letelepedési mintáik azonban élesen különböznek. Amíg a korábbi bevándorlók elsősorban Pest belvárosának alacsony státuszú részein telepedtek le, addig a letelepedési kötvényesek elsősorban Buda és a környező agglomerációs falvak (pl Telki és Solymár) magas státuszú zöldövezeteiben vettek maguknak ingatlant. A meginterjúvolt kínaiak közül sokan kiemelték, hogy a kényelmes élet egyik kulcsának egy piesu ( ) (别墅, villa) felépítését vagy megvásárlását tekintik.[49] A kertvárosok mellett még a legszűkebb belvárosban, a Nagykörúton belül vettek nagy számban ingatlant. A 2010-es években a kínai vásárlók az ingatlanpiac fontos szereplői lettek, a 2019-es csúcsévben 1610 ingatlant vásároltak,[50] ennek a vásárlói körnek a kiszolgálására külön cégek is létrejöttek.[51] A Covid19-pandémia hatására a vásárlások száma jelentősen visszaesett, 2021-ben már csak 518 lakás került újonnan kínai tulajdonba. Az adatokból kiderül, hogy a vásárlók fiatalnak számítanak, kevesebb, mint 3%-uk volt 65 évnél idősebb és a vételek 90%-a Budapesten történt. Az átlagos lakásvételi ár 53 millió forint volt körükben.[52]
Politika és identitás
[szerkesztés]A letelepedési kötvényes bevándorlók számára paradox módon komoly vonzerőt jelentett a Fidesz-kormány bevándorlásellenes politikája. A magyar kormány üzenetei (a tömeges bevándorlás bűnözést és terrorizmust szül a nyugati országokban) egybecseng a kínai médiában megjelenő hírekkel. A kínai újságok gyakran kritizálják a nyugati liberális politikusokat, akik a keményen dolgozó távol-keleti bevándorlók helyett az „azt meg nem érdemlő” (jellemzően közel-keleti vagy afrikai hátterű) migránsoknak adnak pénzügyi segítséget. A Magyarországra érkezett kötvényes letelepedők azt is kiemelték interjúkban, hogy a muszlim bevándorlók jelenléte tönkretenné azt a tiszta európai kultúrát, amelyet a magyar fővárosban találtak meg. Voltak olyan kínaiak, akik Budapest egyik nagy vonzerejeként említették a tolvajlással azonosított fekete lakosság hiányát a városban.[53]
A letelepedési kötvényesek kapcsolata az anyaországukkal sokkal ellentmondásosabb, mint a rendszerhű '90-es évekbeli migránsoké. Legtöbben kritikusak hazájuk társadalmi és sokan politikai berendezkedésével szemben is. Számos kivándorló úgy élte meg a Magyarországra költözést, hogy kiszakadhat Kína mérgező légkörű üzleti és társadalmi életéből, amelyet a vagyonukat kétes üzelmekkel szerző, kulturálatlan újgazdagok (tuhao, 土豪) és a korrupt hivatalnokcsaládok tagjai (kuan er taj ( ), 官二代) uralnak.[54]
Az új bevándorlók kapcsolata az 1990-es években érkezett migránsokkal
[szerkesztés]Az új bevándorlók kapcsolata a régebb óta Magyarországon élő kínaiakkal ellentmondásos. Egyrészt egy másik társadalmi csoport tagjaiként elkülönülnek, másrészt viszont függenek is tőlük: a régebbi migránsok tapasztalatai nagy segítséget jelentenek az újonnan érkezőknek a magyar üzleti és társadalmi életben való eligazodásban, és kihasználják a meglévő kínai szolgáltatói szektort, például az éttermek meglétét is. Az 1990-es évek óta itt élő kínaiak is sokszor bizalmatlanok a gazdag letelepedési kötvényes migránsokkal szemben, az idejük nagy részét munkával töltő kereskedők közül többen is megvetéssel beszéltek a kényelmes életet élő új bevándorlókról.[55]
Egyetemista diákok
[szerkesztés]Ven Csia-pao kínai kormányfő 2011-es magyarországi látogatása és az Egy Övezet Egy Út program elindulása óta nagyban bővültek a két ország közötti felsőoktatási kapcsolatok. Magyarország tagja az Európai Felsőoktatási Térségnek, és különböző ösztöndíjakat is kínál az ideérkező hallgatóknak, ilyen például a Stipendium Hungaricum.[56] Ennek köszönhetően jelenleg a kínai diákok alkotják a harmadik legnagyobb külföldi hallgatócsoportot, a 2017–2018-as tanévben például 2067-en végezték itt a tanulmányaikat.[57] Primecz Henriett és Li Xueyan 2021-es kutatása szerint a Magyarországon tanuló kínaiak jellemzően munkásosztály-, illetve alsó középosztálybeli családok gyermekei.[58] Sokan azért választották Magyarországot, mert az angliai vagy amerikai tanulmányokhoz szükséges IELTS nyelvvizsgán nem érték el a megkövetelt szintet. Másik fontos szempont az ideérkezőknek, hogy az ország megélhetési költségei és tandíjai is alacsonyabbak, mint a nyugati országokban. A Magyarországon tanuló kínai diákok többsége komoly beilleszkedési nehézségekről, magányosságról számolt be. A nyelvi korlátok mellett (sokan angolul sem beszélnek jól) a magyar diákok részéről gyakran elutasításba, xenofóbiába ütköztek.[59]
Vendégmunkások
[szerkesztés]A Magyarországon kialakult munkaerőhiányra a kormányzat a külföldi állampolgárok munkavállalásának megkönnyítésével reagált. A megváltozott politikának köszönhetően a kínai vendégmunkások száma növekedésnek indult, amíg 2016-ban még csak 1019-en tartózkodtak az országban, addig 2022-ben már 5296-an voltak.[60] A vendégmunkások közül sokan a Debrecen Déli Gazdasági Övezetében épülő CATL kínai akkumulátorgyár építkezésén dolgoznak. A munkások elszállásolásával kapcsolatban problémák is fölléptek: a Debrecen környéki településeken, például Mikepércsen, Sárándon és Hosszúpályiban kiépített munkásszálló hiányában egy-egy családi házba több több tucatnyi kínai költözött be összezsúfolódva, feszültséget generálva a helyi lakosokkal is.[61][62]
Demográfia
[szerkesztés]Hivatalos népességi adatok
[szerkesztés]Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság által számontartott hivatalos adatok szerint a Magyarországon élő kínai állampolgárok száma fokozatosan növekvő tendenciát mutat, amit kisebb hullámvölgyek törtek meg 2001-ben, 2012-ben és 2022-ben.[63]
A magyarországi kínaiak 82%-a Budapesten él, a város népességének 0,9%-át alkotják. Többségük a pesti oldalon lakik, a legnagyobb népességkoncentráció a X. kerületben jött létre.[9]
Kerület | Népesség (fő)[9] | Arányuk a teljes népességen belül |
---|---|---|
I. | 98 | 0,4% |
II. | 863 | 1,0% |
III. | 674 | 0,5% |
IV. | 170 | 0,2% |
V. | 441 | 1,9% |
VI. | 647 | 1,8% |
VII. | 645 | 1,3% |
VIII. | 1102 | 1,6% |
IX. | 653 | 1,1% |
X. | 2848 | 3,9% |
XI. | 444 | 0,3% |
XII. | 256 | 0,5% |
XIII. | 1569 | 1,3% |
XIV. | 824 | 0,7% |
XV. | 580 | 0,8% |
XVI. | 965 | 1,3% |
XVII. | 723 | 0,9% |
XVIII. | 603 | 0,6% |
XIX. | 354 | 0,6% |
XX. | 331 | 0,5% |
XXI. | 93 | 0,1% |
XXII. | 56 | 0,1% |
XXIII. | 14 | 0,1% |
Összesen: | 14 953 | 0,9% |
Becsült népességi adatok
[szerkesztés]A szociológiai tanulmányokban megjelent becslések szerint az 1992-es, körülbelül 35–40 ezres csúcshoz képest a Magyarországon tartózkodó kínai állampolgárok száma jelentősen visszaesett a következő évtizedben. Sokan hazamentek, illetve nyugat vagy a régió más országai felé hagyták el az országot, a kétezres évekre már csak 10–15 ezren lehettek. A kínai bevándorlásnak a 2010-es évek elején indult letelepedési kötvényprogram adott új lendületet. Becslések szerint ennek hatására újra 20–25 ezer környékére nőhetett a magyarországi kínai közösség létszáma, bár a kötvényesek közül sokan egyáltalán nem vagy csak időszakosan tartózkodnak az országban.[64]
Korosztályi összetétel
[szerkesztés]Korosztály (éves) | 0–14 | 15–39 | 40–59 | 60+ | Összesen |
---|---|---|---|---|---|
Népesség (fő) | 1979 | 5795 | 3663 | 723 | 12 163 |
Százalékos arány | 16,2% | 47,7% | 30,1% | 5,9% | 100% |
A kínai népesség korosztályi összetételére jellemző a fiatalabb és középkorú felnőttek túlsúlya. Az idős korosztály hiánya és az a tény, hogy csak nagyon kevés kínait temettek el Magyarországon, számos összeesküvéselmélet kialakulásához vezetett. Az egyik ilyen elterjedt teória szerint ha egy öreg kínai migráns meghal, a testét eltüntetik és a papírjait továbbadják egy újonnan érkezőnek. A valóságban azért alacsony az idősek száma, mert egyrészt még az 1990-es érkezettek nagy része is aktív korú, másrészt pedig a nyugdíjba vonulók időskori éveikre többnyire inkább hazatérnek hazájukba, így csak nagyon kevesen halnak meg itt.[66]
Vallás
[szerkesztés]A 2011-es népszámláláson a vallásra vonatkozó kérdésnél a magyarországi kisebbségek közül a kínaiak zárkóztak el a legnagyobb arányban a válaszadástól, 44%-uk nem kívánt nyilatkozni. A második legnagyobb ilyen arányt a vietnámiak körében mérték, közülük 35% nem válaszolt.[67]
- Nem vallásosak
A magát ateista államként meghatározó Kína lakosságához hasonlóan a Magyarországon élő kínai bevándorlók többsége sem tartozik vallási felekezethez (36%), és az ateisták száma is jelentős (5%).
- Keresztények
A Magyarországon élő kínaiak között keresztények is vannak. A Budapesten élő kínai nyelvű katolikusok Andreas Pan atya vezetésével szerveződtek közösségbe, 2016 óta miséznek kínaiul. Erdő Péter bíboros támogatásával 2022-ben önálló templomot kaptak, a Kőbánya-MÁV-telepi Kisboldogasszony-templomot, amely a józsefvárosi Tbiliszi téren áll. 2019-ben ez a gyülekezet mintegy 50 főt számlált.[68]
A katolikusok mellett a protestáns vallási mozgalmak is jelen vannak. 1990-ben két apró csoportosulás jött létre, az egyiket egy koreai misszionárius, a másikat pedig egy amerikai prédikátor alapította, ezek végül 1996-ban olvadtak össze. Az új egyház neve Magyarországi Kínai Református Gyülekezet Egyesülete (Huazsen Csitu Csiaohuj ( ), 匈牙利华人基督教会) lett. Az 1990-es évek elején a protestáns közösség mintegy 40–50 taggal rendelkezett, 2018-ban már mintegy 200 fő gyűlt össze vasárnaponként a gyülekezet Mázsa utcai templomépületében.[69]
- Buddhisták
A magyarországi buddhizmus kibontakozására már az 1980-as években komoly hatást gyakorolt néhány tibeti buddhista szerzetes érkezése, közülük a legjelentősebb Dordzse Lopön Láma Ngawang Rinpocse volt. Ő a kínai megszállás elől menekülve hagyta el hazáját,[70] és később magyar tanítványával, Füzeskúti Ferenccel (Láma Csöpel) együtt alapította meg a Buddhista Központot 1987-ben.[71]
A buddhista vallású kínai bevándorlók legnagyobb vallási szervezete jelenleg a Magyarországi Kínai Chanbuddhista Egyház. A szervezetet 2002-ben alapította Ming Lai főapát. 2003-ban épült fel központjuk, a Pu-Ji Templom, amely Budapest Cinkota városrészében található.[72]
- Egyéb
A nagyobb vallások képviselői mellett a Falun kung ( ) vallási irányzatnak is vannak kínai követői Magyarországon. Gyakran tartanak megmozdulásokat Budapest közterein, hogy felhívják a figyelmet a meditációs gyakorlat követőinek üldöztetésére a kommunista Kínában.[73][74]
Kínai vállalatok Magyarországon
[szerkesztés]1995-ben több mint ezer bejegyzett kínai cég létezett, és harminc olyan piacot lehetett összeszámolni, amelyen döntően kínai termékeket árultak. Nagyobb bevásárlóközpontokat (pl. AsiaCenter) vásárolnak országszerte. 2006-ban a kínai alapítású cégek száma meghaladta a 3000-et, amelynek összértéke 120 millió dollár volt.[75] A kínai cégek 10 ezer munkahelyet teremtettek Magyarországon.[76] A 2010-es évek végére számos nagy multinacionális kínai cég is megjelent az országban, például a BYD, a Huawei, a ZTE, a Wanhua és a Lenovo.[77]
Oktatás, média
[szerkesztés]A kínai oktatás kiépülésének fontos mérföldköve volt a Magyar–Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola létrejötte 2004-ben Budapesten.[78][79] Az iskolában magyarul és kínaiul zajlik az oktatás, 2020-ban az 503 tanuló közül 109 kínai és 394 magyar anyanyelvű volt, az 55 fős tanári kar tagjai közül 17-en magyarországi kínaiak voltak, 13-an pedig vendégtanárként érkeztek a Kínai Népköztársaságból.[80]
2020-ban bejelentette a magyar kormány, hogy a Kínával való kapcsolatépítés jegyében Budapesten, a IX. kerületben[81] fog felépülni a harmadik legrangosabb kínai felsőoktatási intézmény,[82] a Fudan Egyetem új kampusza, amelyet az eredeti tervek szerint 2024-re fejeztek volna be.[83] A projektet tiltakozás kísérte mind a főváros, mind a kerületi önkormányzat részéről, és a beruházást végül bizonytalan időre elhalasztották.[84]
2011-ben Európában egyedülálló módon hat különböző napilap jelent meg kínai nyelven Magyarországon. Ezek közül az egyik legismertebb az Új Szemle (Hszin Tao Pao ( ), 新导报), amely 2000 óta jelenik meg, kínai nyelvű weboldala is van, és 2018-ban több mint 10 000 követővel rendelkezett WeChaten.[85][86] A másik jelentős sajtótermék a United News (Lien Ho Pao ( ), 联合报), amelyet 1999-ben alapítottak Budapesten, nyomtatott verziója ingyenesen kapható kínai boltokban és bankokban is. Követőinek száma szintén meghaladja a 10 000-et WeChaten, híreinek nagy része Kínáról szól, de két oldal mindig a magyarországi, elsősorban üzleti szabályozási kérdésekkel foglalkozik.[87]
Kultúra
[szerkesztés]A kínaiak Magyarországon is őrzik konfuciánus értékrendjüket, fontos jellemzőjük az erős családi összetartozás és a szigorú hierarchia. A kínai bevándorlók hagyományőrzésének egyik kulcsa a hagyományos kínai ünnepek megtartása családi körben, amelyek között négy meghatározó ünnepség található. A legismertebb ezek közül a holdújév (csuncsie ( ), 春节), amelynek alkalmával a nagycsalád egy közös étkezésre gyűlik össze és a gyerekek piros borítékban pénzt kapnak (hung pao ( ), 红包). Az újévi ünnepséget nagy közösségi programok és vásár is kíséri, amelyet évente a Kőbányán található budapesti kínai negyedben tartanak meg és mindenki számára szabadon látogatható. Az eseményen hagyományos hangszerekkel kísért kínai népviseletes felvonulást tartanak, oroszlán- és sárkánytáncot, valamint szecsuani (maszkváltós) operákat adnak elő.[88] A második fontos ünnep a sárkányhajó-fesztivál (tuan vu csie ( ), 端午节), amelynek jellegzetes étele a levélbe csomagolt húsos rizs, a cungce ( ) (粽子). Jelentős esemény az őszközépünnep (csung csiu csie ( ), 中秋节) is, ahol a család egy holdsüteménynek nevezett édességet készít. A negyedik ünnep a lámpásfesztivál (jüan hsziao csie ( ), 元宵节), amelynek nevezetes fogása a tangjüan ( ) (团圆) nevű szezámmagos, rizses édesség. Mivel az ünnepek a holdnaptárat követik, minden évben más napra esnek.[89]
Bűnözés
[szerkesztés]2008-ban Kapronczi Mihály, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivőjének jelentése szerint a kínai bűnözés Magyarországon marginálisnak volt tekinthető. Nem volt jelen körükben a szervezett bűnözés, más bevándorló kolóniákhoz képest alacsony volt az erőszakos bűncselekmények száma, és a törvénysértések rendszerint a közösségen belül zajlottak le. 2008-ban a külföldi állampolgárok 6%-a volt kínai, a külföldi állampolgár bűnelkövetők csoportjában viszont csak 3%-ot tettek ki. A jellemző elkövetési formák körükben a közrend elleni (például okirat-hamisítás) és a gazdasági bűncselekmények voltak, például az árucsempészet és a jogvédett márkák meghamisítása. A szóvivő kiemelte azt is, hogy a rendőrség munkáját nehezíti a kínai bevándorlók esetében, hogy a sokféle nyelvjárás miatt még tolmáccsal is nehézkes a kommunikáció, a rendőrök pedig nehezen különböztetik meg egymástól a távol-keleti arcú személyeket. Az is problémás volt, hogy a migránsok közössége összezárt olykor még az igazságszolgáltatással szemben is.[90] 2009-ben 100 kínai elkövetőt és 107 kínai sértettet regisztráltak.[91] 2013-ban Sors László, a NAV bűnügyi elnökhelyettese úgy nyilatkozott, hogy gyakori probléma a vámszabályokat megszegve behozott áruk jelenléte a kínai piacokon, és elterjedt a ruhaipari termékek, a motorolaj és a mosószer hamisítása is.[92] A 2010-es évek egyik legnagyobb port kavart, kínaiakat érintő bűncselekménye a Magyarországon élő gazdag ingatlanbefektető, Szong Van-Jun húgának elrablása volt. Kínai bűnözők váltságdíjat követeltek a milliárdostól, de nem jött létre a csere, és a rendőrség csak egy évvel később találta meg az elrabolt fiatal nő holttestét.[93]
2022-ben a Safeguard Defenders nevű szervezet kínai „tengerentúli rendőrségi szolgáltató központok” hálózatát tárta fel Európa számos országában, amelyen keresztül a kínai rendőrség adminisztrációs feladatokat látott el a bevándorló közösségekben. Spanyolországban felmerült annak is a gyanúja, hogy a kormánnyal elégedetlen disszidenseket kényszerítettek vissza Kínába zsarolással ilyen kirendeltségek segítségével, és ellenőrzés alatt tartják az állampolgáraikat. A jelentés szerint Budapesten két ilyen központ működött, az egyik a józsefvárosi Golgota úton található és a Csingtien megyei rendőrség tengerentúli kirendeltsége volt, a másik pedig a kőbányai Cserkesz utcában működött a fucsoui rendőrség kirendeltségeként.[94][95]
Nemzetiségi státusz
[szerkesztés]A Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes 2021-ben nem honos nemzetiségként sorolta be a kínai bevándorlókat.[3] A Magyarországon Élő Kínai Kisebbség Érdekvédelmi Szervezete (MÉKKÉSZ), egy kínai üzletembereket és értelmiségieket tömörítő szervezet elindított egy kezdeményezést, amellyel honos nemzetiségként szeretnék elismertetni közösségüket. A javaslat célja, hogy a kínai kultúra védelmet kapjon a magyar állam részéről, és saját kisebbségi önkormányzati képviselőt választhassanak. A sikeres kezdeményezéshez szükséges, hogy az etnikum legalább 100 éve folyamatosan jelen legyen Magyarországon. Problémát jelenthet, hogy mivel a kínai bevándorlók szinte kivétel nélkül nem magyar, hanem kínai állampolgárok, a kisebbségi önkormányzati választásokon sem vehetnének részt, hiába változna meg a státuszuk.[5]
Híres magyarországi kínaiak
[szerkesztés]- Liu Shaolin Sándor − olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó; édesapja kínai, édesanyja magyar.[96]
- Liu Shaoang − olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó; édesapja kínai, édesanyja magyar.[96]
- Feng Ya Ou Ferenc − a ByTheWay nevű fiúegyüttes énekese; apai ágon kínai, anyai ágon magyar.[97]
- Jü Cö-min − író, műfordító és orvos.[98]
- Yu Debin − vállalkozó és színész.[99]
- Vej Csin Csiu − Magyarországon élő pingpongedző.[100]
- Kung Tao ( ) − Kína magyarországi nagykövete 2023 szeptembere óta.[101]
- Frank Liu − tajvani kínai üzletember, a leggazdagabb magyar állampolgár 2020-ban.[102]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ 22.1.1.23. Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárok, az állampolgárság országa és nem szerint, január 1.. www.ksh.hu. (Hozzáférés: 2023. október 14.)
- ↑ 匈牙利华侨华人与“一带一路”建设. qwgzyj.gqb.gov.cn. (Hozzáférés: 2024. január 29.)
- ↑ a b A Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettes: A 2021. évi népszámlálás előkészítését és végrehajtását érintő, nemzetiségi jogi vonatkozású kérdésekről pp. 56. (Hozzáférés: 2023. május 18.)
- ↑ a b Központi Statisztikai Hivatal: Népszámlálás 2022: Végleges adatok: A népesség főbb jellemzői (országos és területi adatok). Külföldi állampolgárok grafikon. (Hozzáférés: 2023. október 14.)
- ↑ a b c d e f g Dénes, Előd Fruzsina, Csurgó: Bejártuk a budapesti kínaiak zárt világát (magyar nyelven). index.hu, 2018. szeptember 16. (Hozzáférés: 2024. február 6.)
- ↑ Guo Xiaojing: Kínaiak és a magyar állampolgárság pp. 181. (Hozzáférés: 2024. március 3.)
- ↑ Nyíri, Beck 2020 306. o.
- ↑ Nyíri, Beck 2020 306. o.
- ↑ a b c Meglepően sok norvég él Budapesten, de nem tudjuk, mennyi a tongai (magyar nyelven). telex, 2023. november 2. (Hozzáférés: 2023. november 2.)
- ↑ Juli, Boros: Már száz éve is kereskedtek kínaiak a Népszínház utcában (magyar nyelven). 444, 2018. szeptember 28. (Hozzáférés: 2023. május 18.)
- ↑ Vámos 2009 9. o.
- ↑ Vámos 2009 17. o.
- ↑ Amikor a vörös báró kínai és lengyel szakmunkásokat importált a Rábába | Autoszektor. www.autoszektor.hu. (Hozzáférés: 2023. május 30.)
- ↑ moderngyor: Paneles lakóház (“Kínai” ház) (magyar nyelven), 2014. január 3. (Hozzáférés: 2023. május 30.)
- ↑ Nyíri Pál: Kínai migránsok Magyarországon: mai tudásunk és aktuális kérdések pp. 147. (Hozzáférés: 2024. március 3.)
- ↑ Nyíri 2010 17.o.
- ↑ Beck 2015 42. o.
- ↑ Irimiás 2009 836. o.
- ↑ Nyíri 2010 4. o.
- ↑ Nyíri 2010 3. o.
- ↑ Irimiás 2009 837. o.
- ↑ Nyíri 2010 9. o.
- ↑ Nyíri 2010 18. o.
- ↑ Nyíri 2010 10. o.
- ↑ Nyíri 2010 9. o.
- ↑ Irimiás 2009 840. o.
- ↑ https://nepszamlalas2022.ksh.hu/adatbazis/#/table/WBS003/N4IgFgpghgJiBcBtEAVAogGQPoGUBaWAggCKEogC6ANCAM4CWMECy6ASgKrYDiaA8gFZKNWhADGAF3oB7AHYtUASQCyaLAAU0bRX2LCQAM3oAbCRABOtBKADW9WXHghlUAA4gaEWRPP0IVpFYtLixeQQ9be0cQHAgJDxAANyhjAFd_BQAGTIAOSgBfalYVNU1tXQiQOwcEGLiE5LSMpBAAJkyARg6CotRMXAISMkrq6Nj4mkb0gOQAOTRVXDQADQSAITRuLAAJDnXNrDW9mg2t7kV9s7ZLrABha5OD9T4b3hvCB5BTrDYXx63ODccGggQBpIEYG4ccH_LB_L4HPQ0ABifE-s2GFEKWPyQA==
- ↑ Pikó András - Józsefvárosi Esélyegyenlőségi Program 2023-2028 (Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat)
- ↑ Ganz-MÁVAG piac - Index.hu, 2018.09.15.
- ↑ Monori Center. (Hozzáférés: 2024. február 7.)
- ↑ Láng Dávid - Budapest ismeretlen kínai negyede: bejártuk a kőbányai Monori Center titkos világát (szeretlekmagyarorszag.hu, 2019.10.12.)
- ↑ Wilhelm Laura - Mintha nem is Magyarországon járnánk: így vert gyökeret a kínai negyed Kőbányán (Noizz.hu, 2023.02.02.)
- ↑ Hogyan hódíthatták meg az egész magyar vidéket a kínai ruhaboltok? | G7 - Gazdasági sztorik érthetően (magyar nyelven), 2018. augusztus 28. (Hozzáférés: 2024. február 11.)
- ↑ Beck 2020 3. o.
- ↑ Beck 2020 15. o.
- ↑ Az idegen Magyarország: bevándorlók társadalmi integrációja pp. 68. (Hozzáférés: 2023. február 9.)
- ↑ Thomas Eriksen: Etnicitás és nacionalizmus pp. 127. Gondolat Kiadó, Kisebbségkutató Intézet, 2008. (Hozzáférés: 2024. március 13.)
- ↑ Beck 2015 43. o.
- ↑ Beck 2015 46. o.
- ↑ Beck 2015 47. o.
- ↑ Nyíri, Beck 2020 306. o.
- ↑ Nyíri, Beck 2020 305. o.
- ↑ Nyíri, Beck 2020 308. o.
- ↑ Nyíri, Beck 2020 311. o.
- ↑ 59 országból jött Magyarországra a húszezer letelepedési kötvényes | G7 - Gazdasági sztorik érthetően (magyar nyelven), 2019. január 16. (Hozzáférés: 2024. február 11.)
- ↑ Nyíri, Beck 2020 309. o.
- ↑ Nyíri, Beck 2020 315. o.
- ↑ Nyíri, Beck 2020 314. o.
- ↑ Nyíri, Beck 2020 313. o.
- ↑ Zrt, HVG Kiadó: Százszámra vettek ingatlant a listavezető kínaiak Magyarországon, de kik a másodikok? (magyar nyelven). hvg.hu, 2019. március 8. (Hozzáférés: 2024. február 12.)
- ↑ Dénes, Csurgó: Új iparág épült ki a letelepedési kötvényesekre (magyar nyelven). index.hu, 2018. április 1. (Hozzáférés: 2024. február 12.)
- ↑ Hova tűntek a kínai lakásvásárlók és kik vették át a helyüket? - Minden, amit a külföldi lakásvásárlókról tudni kell (magyar nyelven). Portfolio.hu, 2022. november 5. (Hozzáférés: 2024. február 12.)
- ↑ Nyíri, Beck 2020 318-319. o.
- ↑ Nyíri, Beck 2020 311. o.
- ↑ Nyíri, Beck 2020 306-307. o.
- ↑ Primecz, Xueyan 2021 714. o.
- ↑ Zrt, HVG Kiadó: Több ezer kínai és az iráni hallgató tanul a magyar egyetemeken: itt vannak a friss adatok (magyar nyelven). eduline.hu, 2018. december 14. (Hozzáférés: 2024. február 2.)
- ↑ Primecz, Xueyan 2021 716. o.
- ↑ Primecz, Xueyan 2021 719. o.
- ↑ Egyre több az ázsiai vendégmunkás Magyarországon, a kormány szándékával egyezően | G7 - Gazdasági sztorik érthetően (magyar nyelven), 2023. május 14. (Hozzáférés: 2024. március 2.)
- ↑ Ötvenen egy családi házban, mobilvécék a kertben – így élnek a kínai munkások a Debrecen környéki falvakban. hvg.hu, 2023. augusztus 8. (Hozzáférés: 2024. március 2.)
- ↑ Több tucat vendégmunkás lakhat egy falusi Kádár-kockában, közel a debreceni akkugyárhoz (magyar nyelven). Szabad Európa, 2023. július 26. (Hozzáférés: 2024. március 2.)
- ↑ 22.1.1.23. Magyarországon tartózkodó külföldi állampolgárok, az állampolgárság országa és nem szerint, január 1.. www.ksh.hu. (Hozzáférés: 2024. február 10.)
- ↑ Dénes, Előd Fruzsina, Csurgó. „Bejártuk a budapesti kínaiak zárt világát”, 2018. szeptember 16. (Hozzáférés: 2018. szeptember 17.) (magyar nyelvű)
- ↑ KSH -2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Országos adatok pp. 133-139. (Hozzáférés: 2024. március 2.)
- ↑ Noémi, Mráv: A halott és bujkáló kínaiak legendája (magyar nyelven). index.hu, 2009. december 15. (Hozzáférés: 2024. március 2.)
- ↑ 2011. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 3. Országos adatok pp. 158-178. (Hozzáférés: 2024. február 20.)
- ↑ Megtaláltuk Magyarország egyetlen kínai katolikus gyülekezetét (magyar nyelven), 2022. október 15. (Hozzáférés: 2024. február 29.)
- ↑ Bence, Stubnya: Magyarországi Kínai Református Gyülekezet Egyesülete (magyar nyelven). index.hu, 2018. szeptember 15. (Hozzáférés: 2024. február 29.)
- ↑ Láma Ngawang élete (You Tube). időbélyeg: 5.16. (Hozzáférés: 2024. február 29.)
- ↑ Központunk története (hu-HU nyelven). Magyarországi Karma Kagyüpa Buddhista Közösség. (Hozzáférés: 2024. február 29.)
- ↑ Membership | Kínai Művészeti Központ. www.kinainfo.hu. (Hozzáférés: 2024. február 29.)
- ↑ Budapest, Hungary: Celebrating World Falun Dafa Day | Falun Dafa - Minghui.org. en.minghui.org. (Hozzáférés: 2024. február 29.)
- ↑ hegyiszabolcs: „A törvény kapujában”. A TASZ jelenti, 2013. július 23. (Hozzáférés: 2024. február 29.)
- ↑ www.mediainfo.hu
- ↑ Made in China: érdemes kínaiul tanulni Archiválva 2011. október 30-i dátummal a Wayback Machine-ben (Metropol, 2011. június 7.)
- ↑ Kínai multinacionális vállalatok Európában és Magyarországon. (Hozzáférés: 2024. március 3.)
- ↑ Magyar–Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola. [2012. június 14-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. július 5.)
- ↑ Összefoglaló a magyar–kínai multikulturális két tanítási nyelvű iskola létrehozásáról Archiválva 2009. május 28-i dátummal a Wayback Machine-ben (Oktatási és Kulturális Minisztérium), Harmadik tanévét zárta a két tannyelvű iskola Archiválva 2008. december 8-i dátummal a Wayback Machine-ben (a XV. kerület honlapja, 2007. június 26.)
- ↑ bg: A kínai két tannyelvű suliban javasolt a maszk, minden hiányzás igazoltnak számít (magyar nyelven). index.hu, 2020. január 28. (Hozzáférés: 2024. március 3.)
- ↑ Kiderült, hol épülhet fel Budapesten az új kínai egyetem (magyar nyelven). Portfolio.hu, 2021. január 6. (Hozzáférés: 2024. március 26.)
- ↑ QS Asia World University Rankings (angol nyelven). Top Universities. (Hozzáférés: 2024. március 26.)
- ↑ Orbán Viktor kiadta az utasítást a budapesti kínai egyetem létrehozására (magyar nyelven). Alfahir.hu, 2020. augusztus 15. (Hozzáférés: 2024. március 26.)
- ↑ 168: Hová tűnt a pénz és a Fudan Alapítvány? (magyar nyelven). 168.hu, 2023. július 1. (Hozzáférés: 2024. március 26.)
- ↑ Virágzik a kínai média hazánkban (magyar nyelven). Kitekintő.hu. (Hozzáférés: 2023. február 8.)
- ↑ Bence, Stubnya: Új Szemle (magyar nyelven). index.hu, 2018. szeptember 15. (Hozzáférés: 2024. március 18.)
- ↑ Bence, Stubnya: United News (magyar nyelven). index.hu, 2018. szeptember 15. (Hozzáférés: 2024. március 18.)
- ↑ tartalom, Támogatott szerkesztőségi: Sárkánytánc, szecsuáni opera és jiaozi – Ünnepeld a holdújévet a pesti kínai negyedben! - Cikkek - WeloveBudapest (hu-HU nyelven). welovebudapest.com, 2023. január 10. (Hozzáférés: 2024. március 2.)
- ↑ Luca Pillanatok (youtuber): Ilyen volt kínaiként felnőni Magyarországon🇨🇳🇭🇺 (You Tube videó). Időbélyeg: 5.32 - 7.41 perc. (Hozzáférés: 2024. március 2.)
- ↑ Marginális a kínai bűnözés Magyarországon (magyar nyelven). Economx.hu. (Hozzáférés: 2024. március 2.)
- ↑ A KÜLFÖLDI ÁLLAMPOLGÁROK ÉS A BŰNÖZÉS KAPCSOLATA MAGYARORSZÁGON. Legfőbb Ügyészség Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály, 2010. (Hozzáférés: 2023. május 25.)
- ↑ Így csal adót a kínai maffia Magyarországon - a NAV becsukja a szemét? (magyar nyelven). Economx.hu. (Hozzáférés: 2024. március 2.)
- ↑ Tbg: Feldarabolták a milliárdos kínai húgát Magyarországon (magyar nyelven). 444, 2015. október 10. (Hozzáférés: 2024. március 2.)
- ↑ A budapesti kínai közösséget is elérhetik a kommunista állam rendőrségi csápjai (magyar nyelven). telex, 2022. október 30. (Hozzáférés: 2024. március 13.)
- ↑ Zrt, HVG Kiadó: Illegális kínai rendőrőrs működhetett Budapesten a Belügyminisztérium tudta nélkül (magyar nyelven). hvg.hu, 2022. november 1. (Hozzáférés: 2024. március 13.)
- ↑ a b Téli olimpia: a Liu testvérek nevelőedzője mesélt a kezdetekről (magyar nyelven). Nemzeti Sport, 2018. február 18. (Hozzáférés: 2024. március 2.)
- ↑ Feng Ya Ou csak az idős néniktől viseli el, hogy Ferinek hívják (magyar nyelven). 24.hu, 2020. május 16. (Hozzáférés: 2024. január 30.)
- ↑ Jü Cö-min műfordító, író: „Már rég nem vagyok kínai, de soha nem is leszek magyar". hvg.hu, 2021. november 22. (Hozzáférés: 2024. január 30.)
- ↑ A vállalkozó, az orvos és a filmsztár - kínai sorsok Budapesten - 1. oldal | Kitekintő.hu. web.archive.org, 2016. március 11. [2016. március 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. március 2.)
- ↑ Egy kínai sztár Palotán – HÍREK – Csokonai15 (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2024. január 30.)
- ↑ A NAGYKÖVET RÖVID ÉLETRAJZA. hu.china-embassy.gov.cn. (Hozzáférés: 2024. január 30.)
- ↑ Gergő, Brückner: Frank Liu, a leggazdagabb magyar különös története Kövér Lászlóval (magyar nyelven). index.hu, 2020. február 6. (Hozzáférés: 2024. január 30.)
Források
[szerkesztés]- ↑ Vámos 2009: Vámos, Péter. „Mi történt a kínaiakkal?” A magyar–kínai kapcsolatok 1956–1966 között. Kül-Világ VI. évfolyam 2009/1. (2009).
- ↑ Nyíri 2010: Nyíri, Pál. Egy transznacionális „közvetítő kisebbség”: kínai vállalkozók Magyarországon, Feischmidt Margit (szerk.), Etnicitás. Különbségteremtő társadalom. Budapest: Gondolat − MTA Kisebbségkutató Intézet (2010).
- ↑ Irimiás 2009: Irimiás, Anna. Az új kínai migráció — a Budapesten élő kínai közösség. Statisztikai Szemle, 87. évfolyam 7—8. szám (2009).
- ↑ Beck 2015: Beck, Fanni. De ha a tükörbe nézek, az arcom kínai - Másodgenerációs kínai fiatalok hibrid identitáskonstrukciói. Antroport Könyvek 8. (2015). ISBN 978-615-80003-8-3.
- ↑ Nyíri, Beck 2020: Nyíri, Pál. Europe's New Bildungsbürger? Chinese Migrants in Search of a Pure Land, Beck Fanni (társszerző), Diaspora: A Journal of Transnational Studies, 10442057, Winter2011, Vol. 20, Issue 3 (2020).
- ↑ Primecz, Xueyan 2021: Primecz, Henriett. Magyarországon tanuló kínai hallgatók társadalmi háttere és belépési nehézségei, Li Xueyan (társszerző), Educatio 30 (4), pp. 713–721 (2021).
További irodalom
[szerkesztés]- Budapest Főváros Önkormányzata 1997. Jelentés a Budapesten élő kínaiakról
- Nyíri Pál 2002. „Párhuzamos globalizáció. Kínaiak Magyarországon” In: KovácsJános Mátyás (szerk.) 2000, A zárva várt Nyugat: Kulturális globalizáció Magyarországon. Budapest: Sik Kiadó 138–166
- Nyíri Pál 1998. „Létezik-e kínai maffia?” Belügyi Szemle 12.
- Nyíri Pál 1999. New Chinese Migrants in Europe. (Új kínai migránsok Európában)Aldershot: Ashgate
- Nyíri Pál 2000. „Kivándorolni hazafias? – Peking szerepe a kínai diaszpóra identitásépítésében”. In: Sik Endre – Tóth Judit (szerk.) Diskurzusok a vándorlásról.Budapest: MTA Nemzetközi Migrációs és Menekültügyi Kutatóközpont – SíkKiadó 82–90
- OECD 2001. (Gazdasági Együttműködés és Fejlesztés Szervezete) MigrationPolicies and EU Enlargement: The Case of Central and Eastern Europe. (Migrációspolitika és az EU-bővítés: Kelet-Közép-Európa esete) Párizs
- Sik Endre 1996. „Külföldiek Magyarországon (1995–1997)”. In: Sik – Tóth 1996.9–14.
- Sik Endre – Tóth Judit 1996. Táborlakók, diaszpórák, politikák. Budapest: MTA Poli-tikai Tudományok Intézete Migrációs Kutatócsoport Évkönyve
- Tóth Judit 1996. „Kína és a kínaiak a magyar sajtóban” In: Sik – Tóth 1996.139–160.NYÍRI PÁL
További információk
[szerkesztés]Riportok
[szerkesztés]- Hangyaszorgalmú nép Magyarországon (Hetek, 1998. 09. 12.)
- Kínaiak Magyarországon (Hetek, 2007. 03. 09.)
- Hazai kínai negyed – Titokzatos vendégek (Hetek, 2004. 06. 25.)
- Véget ért a kínai aranykor Pesten (Origo, 2007. december 10.)
Videók
[szerkesztés]- Miért éppen Magyarország? - Kína (2009) (film a YouTube-on a kínai bevándorlókról, társadalmi különbségekről, itteni nevelkedésről, integrációról, identitásról stb.)
- Kicsi ország, kicsi Kína – A titkos kínai birodalom Magyarországon (ismeretterjesztő filmsorozat 4 × 25 percben, 2015/2016): 1. rész, 2. rész, 3. rész, 4. rész
Sajtó
[szerkesztés]Kapcsolódó szócikkek
[szerkesztés]