Ugrás a tartalomhoz

Juraj Chmiel

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Juraj Chmiel
Született1960. augusztus 6. (64 éves)[1]
Budapest[1]
Állampolgárságacseh
Foglalkozása
Tisztsége
IskoláiKároly Egyetem (–1984)
A Wikimédia Commons tartalmaz Juraj Chmiel témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Juraj Chmiel (Budapest, 1960. augusztus 16.[2] –) cseh orientalista, politikus, miniszter, diplomata, 2014–2019 között Csehország budapesti nagykövete.

Pályafutása

[szerkesztés]

Budapesten született, középiskoláját Pozsonyban végezte 1975–79 között. A Károly Egyetemen végzett afrikanisztika és orientalisztika szakon 1984-ben. 1991-ig három alkalommal tanult rövid ideig az Addis Abebai Egyetemen, 1992-ig a Londoni Egyetem School of Oriental and African Studies iskolájában tanult. Ezt követően lépett külügyi szolgálatba, kezdetben a Szubszaharai Afrika Főosztály referenseként, majd 1993-94 fordulóján egy évig szomáliai ügyekkel foglalkozott az ENSZ UNOSOM missziójában.

1996-99 között ügyvivőként vezette Csehország nigériai képviseletét, majd 1999-ben kinevezték nagykövetnek. 2003-ban tért haza a külügyminisztériumba, a Közel-Kelet és Afrika Főosztály főtanácsosaként, majd 2005-7-ig osztályvezető volt. 2008-ban nevezték ki nagykövetnek Ausztráliába, akkreditálva Új-Zélandon, a Fidzsi-szigetekben, Szamoán, a Salamon-szigeteken, Tongán, Vanuatuban és a Cook-szigeteken is. 2009-ben lemondott nagyköveti posztjáról, hogy Jan Fischer kormányában betöltse az EU ügyekért felelős miniszteri posztot.[3] 2010-12 között miniszterhelyettesként dolgozott a Földművelésügyi Minisztériumban, majd tanácsadóként, 2013-tól a külügy különmegbízottjaként dolgozott.[2]

2014-ben nevezték ki Csehország budapesti nagykövetsége élére, nagyköveti megbízólevelét 2014. október 13-án adta át Áder Jánosnak.[4] 2019 májusában búcsúlátogatáson járt Debrecenben, június közepétől kinevezték Csehország szlovéniai nagykövetének,[5] megbízólevelét június 19-én adta át Borut Pahor szlovén államfőnek.[6]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. a b Regional Database of the Central Bohemian Research Library in Kladno. (Hozzáférés: 2023. június 20.)
  2. a b Nagykövet Juraj CHMIEL. Csehország budapesti nagykövetsége (2014) (Hozzáférés: 2019. augusztus 9.)
  3. Josef Kopecký: Chmiel kvůli vstupu do Fischerovy vlády opustil ODS i post v Austrálii. iDNES.cz (csehül) (2009. november 30.) (Hozzáférés: 2019. augusztus 9.)
  4. Juraj Chmiel nagykövet átadta a megbízólevelét. Csehország budapesti nagykövetsége (2014. november 3.) (Hozzáférés: 2019. augusztus 9.) arch
  5. Búcsúlátogatáson járt Debrecenben a cseh nagykövet. HAON (2019. május 22.) (Hozzáférés: 2019. augusztus 9.) arch
  6. Handing over the credentials of the Ambassador Juraj Chmiel to the President Borut Pahor. Csehország Külügyminisztériuma (angolul) (2019. június 26.) (Hozzáférés: 2019. szeptember 4.)