Ugrás a tartalomhoz

Zsidók

Hivatkozások szerkesztése
Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Juden szócikkből átirányítva)
Nem tévesztendő össze a következővel: Zsidó vallás.
Zsidók
יְהוּדִים (Jehudim), ייִדן (Jidn)
Júdás Makkabeus • Iosephus Flavius • Akiba ben Jószéf • Maimonidész • Baruch Spinoza • Sigmund Freud • Sólem Aléchem • Albert Einstein • Emmy Noether • Dávid Ben-Gúrión • Marc Chagall • Natalie Portman
Júdás Makkabeus • Iosephus Flavius • Akiba ben Jószéf • Maimonidész • Baruch Spinoza • Sigmund Freud • Sólem Aléchem • Albert Einstein • Emmy Noether • Dávid Ben-Gúrión • Marc Chagall • Natalie Portman
Teljes lélekszám
14-17 millió [1][2]
Régiók
 Izrael kb. 7.000.000[3][4]
Más, nagyobb zsidó népességgel rendelkező országok:
Lélekszám régiónként
RégióFő
 USA5.700.000-10.000.000[3]
 Franciaország453.000-600.000[3]
 Kanada391.000-550.000[3]
 Egyesült Királyság290.000-370.000[3]
 Argentína180.000-330.000[3]
 Oroszországkb. 150.000 [4]
 Németország116.000-225.000[3]
 Ausztrália113.000-140.000[3]
 Brazília93.000-150.000[3]
 Magyarország47.000-100.000 [5][4]
 Dél-afrikai Köztársaság69.000-80.000[3]
 Ukrajna50.000-140.000[3]
 Mexikó40.000-50.000[3]
 Olaszország28.000-41.000[3]
 Törökország15.000-21.000[3]
 Svédország15.000-25.000[3]
Nyelvek
héber, jiddis, ladino és más zsidó nyelvek
Vallások
zsidó vallás
Rokon népcsoportok
Arabok, asszírok és más sémi nyelvű népek

A zsidók (héberül: יְהוּדִים, Jehudim; jiddisül: ייִדן, Jidn) ókori közel-keleti nép, valamint a magukat ettől a néptől (izraeliták) származtató,[6] illetve a zsidó vallást követő, a világ minden részén élő emberek – kulturálisan és nyelvileg heterogén összetételű – közössége.

A név eredete, használata

[szerkesztés]

A zsidó név végső soron a héber Júda vagy Jehuda törzsnévre vezethető vissza (lásd: Júda). A népnév héber megfelelője jehudi, יהודי. Egyéb nyelveken szintén e szó különböző alakváltozataival jelölik a zsidó népet, például görög: judaiosz, Ιουδαιος, latin iudeus (azaz Iudaea tartománybeli), német Jude, angol Jew, francia juif, spanyol judío.

A zsidókat az ókorban hébereknek is nevezték, egyes nyelveken a mai napig a héber népnév alakváltozataival jelölik őket (például olasz ebreo, orosz еврей, jevrej, román evrei). A 19. századtól a 20. századi rendszerváltásig a magyarországi zsidók gyakran inkább az izraelita, mintsem a zsidó névvel jelölték önmagukat.

Meghatározása és kialakulása

[szerkesztés]

A zsidó hagyomány szerint - amit nagy részben a régészeti leletek[7] és a nyelvészeti kutatások[8] valamint genetikai vizsgálatok[9] is alátámasztanak - a zsidóság a Közel-Keletről, pontosabban Levante térségéből származik.

Ebben a térségben laktak az ókori héberek, majd első és később második száműzetésük alatt is maradt folytonos jelenlétük.[10] Ma Izrael állama is nagyrészt az ókori héberek által lakott területen fekszik. Izrael a zsidó államként ismert ország. A zsidók az ókori héber népességtől származtatják magukat. Ez a hagyomány a lehető legteljesebb mértékben bizonyított a legújabb kori kutatások eredményeképp.

Izrael mint népnév első történeti említése Merneptah fáraó sztéléjén olvasható.[11] Ez az ún. egyiptomi kivonulás feltételezett időszaka utánra datálható.

Külön érdekesség, hogy bár a héber népesség öröksége több téren is mutat kulturális folytonosságot az azt megelőző kánaáni kultúrával[12] - ami a környező nyugatsémi kultúra szerves része -, ugyanakkor a héber kultúra eredete mind a zsidó hagyomány szerint, mind a szakterület kutatói szerint szoros rokonságot mutat az ókori mezopotámiai civilizációval is.[13]

Ezen rokonság igen sokrétű és összetett. Ennek több oka is lehet. Az egyik lehetséges oka, hogy a zsidó hagyomány szerint Ábrahám - a zsidóság első ősapja - Mezopotámiából származik,[14] s feltehetőleg, amennyiben történeti személyként létezett, kizárásos alapon legkésőbb az óbabiloni kor idején hagyhatta el a fejlett mezopotámiai világot.[15] Ennek nyoma maradt a héber törvénykezésben, ami számos egyezést és párhuzamot mutat a nyugatsémi amurrú törvénykezéssel.[16] Az amurrú törvénykezési hagyományok a nagy babiloni uralkodó Hammurapi babiloni király törvénygyűjteményébe is belekerültek.[17]

A rokonság második rétege a héberek első száműzetése, az ún. babiloni fogság jelentős időszakának terméke. A zsidóság történetének ezen, talán legjelentősebb fejezetében alakult ki a területi identitástól jóval függetlenebb, életképes diaszpóra-lét. Ez alapozta meg a ma ismert zsidóság szerkezeti és ideológiai felépítését. Ezen fejlődés legjelentősebb eseménye a Szóbeli Tan írásba foglalásának igénye és kezdete, ami csak jóval a második száműzetés kezdete után fejeződött be.[18]

A Szóbeli Tan[18] az Írásbeli Tan - a tulajdonképpeni Tóra - sokszor gyakorlati, magyarázó jellegű, de igen sokrétű, és folytonosan bővülő kiegészítése. Ez a zsidó hagyomány szerint a mózesi tóraadás idejétől kezdve öröklődött nemzedékről nemzedékre. Ez a hagyomány a Talmud tartalmának és témainak alapja is.[19]

Mindezzel párhuzamosan, meg kell említeni, hogy a zsidó hagyomány a héber nép létrejöttét az ún. egyiptomi kivonulástól számítja, amint az a Biblia történeteiből is ismert. Ezen esemény történeti szempontból vitatott a korabeli egyértelmű írásos bizonyítékok hiányában. Ennek ellenére jogos lehet Josephus Flavius feltételezése, mely szerint az ókori héberek jelenléte ókori Egyiptomban nem más, mint az ún. hükszosznak nevezett közel-keleti sémi nyelvű népesség uralmának időszaka,[20] vagy részben hatással lehetett a zsidó nép kialakulására, illetve a Teremtés és a Kivonulás történetéhez is alapmotívumokkal szolgált.

A zsidóság története igen igen hosszú az emberiség történetének egészéhez viszonyítva. Ha beleszámítjuk az ókori héberek történetét - amely az ősi mezopotámiai kultúrában gyökerezik - akkor a zsidó nép története az egyik legrégebb óta folytonos és mai napig fennmaradt etno-vallási csoport. Egyedi népcsoport, közös identitással, és saját, speciális vallással. A zsidóság mint népcsoport jórészt genetikai rokonságot mutat a többi, Levante térségéből származó népesség leszármazottaival.

A zsidó vallás az első megmaradt egyistenhit az emberiség történetében. Hiedelemvilágának és szertartásainak több tétele a kereszténység és az iszlám alapja is lett.[21]

A héber nyelv, melynek klasszikus változata a zsidó liturgia nyelve, és modernizált változata Izrael államának hivatalos nyelve, sémi nyelv, rokonságban áll az arab, arámi és egyéb sémi nyelvekkel. A zsidóság száműzetései során a hébert a hagyomány átörökítésére és liturgiai célokra használta. Párhuzamosan érdekes keveréknyelvek alakultak ki a helyi diaszpóra nemzsidó nyelve, és a héber/arámi szókészlet és kifejezésmódok keveredéséből. Ennek leginkább fennmaradt és ezért legjobban tanulmányozható példája a jiddis nyelv.

A héber írás ma ismert formája az ún. birodalmi arámi alfabetikus írásrendszer.[22] Ezen ábécé először az Újasszír Birodalom idején került hivatalosan használatba.[17] Formailag a zsidóság babiloni diaszpórája óta gyakorlatilag változatlan, a mai napig. Elődje, az ún. föníciai ábécé, minden ismert alfabetikus írásrendszer őse.[23] Az ókori héberek a föníciaihoz igen hasonló, azzal gyakorlatilag megegyező ábécé-t használtak a babiloni fogság időszakáig.

Történelem

[szerkesztés]

A történelmi Izrael területén

[szerkesztés]
Bővebben: A zsidók története a történelmi Izrael területén

A diaszpóra

[szerkesztés]
Az Oszmán Birodalomból származó zsidó férfi festménye, 1779

A diaszpóra szétszóratást jelent, héberül galut.

A zsidóság Bár Kochba vezető nevével fémjelzett 2. századi szabadságharcának (Bar Kohba-felkelés) leverése után Róma kegyetlen megtorlásba kezdett. A felkelés kirobbantásában nagy szerepe volt rabbi Ákivának, akinek nagy számú követője volt, és Bár Kochbáról kijelentette, hogy ő a messiás. Az életben maradt zsidók és akiket nem hurcoltak el rabszolgának, kénytelenek voltak elhagyni az ősi földet.

A Földközi-tenger partvidékén már korábban jelentős létszámban éltek közösségek (Törökország, Itália, Dél- Spanyolország, Görögország). A zsidók azért telepedtek le itt, mert ezek jelentős kereskedelmi helyek voltak. Itt kereskedtek is, nem csak pásztorkodtak.

Rómában, Görögországban, Alexandriában voltak a nagyobb zsidó kulturális központok. Az alexandriai Philón ennek a korszaknak az egyik legnagyobb zsidó tudósa volt, és Tóra (Mózes könyve) kommentárjairól, értekezéseiről vált híressé.

I. sz. 200-500 körül Babilonba került át a szellemi élet jelentős része. Létrejött a Talmud, melynek központi része a Misna.

A második jeruzsálemi Szentély lerombolása (i. sz. 70) után megszűntek az áldozatbemutatások és zarándok ünnepek (4 volt évente), ezek helyét az imádságok vették át. Új szabályelveket kellett a rabbiknak felállítani, egy új zsidó életforma alapjait kellett lerakni. Ezek a szabályrendszerek az élet minden területét átfogták és gyakorlati útmutatásként szolgáltak, szolgálnak. Kialakult a rabbinikus judaizmus.

Európa

[szerkesztés]

Az európai zsidóság két nagy csoportra oszlik: a szefárdok a nyugati, míg az askenázik a keleti részén (pl. Galícia). Utóbbiak a németre alapuló jiddis nyelvet használják.

A zsidók már az ókortól kezdve, de különösen a kora középkorban tömegesen telepedtek az európai államokban. [24]

Az 5. században a mai Franciaország területének lakói felvették a kereszténységet, és az első frank uralkodó erőszakos térítésbe kezdett. Zsidókkal is fel akarták vetetni a keresztény vallást, azért kikötötték, hogy addig nem érintkezhettek keresztényekkel, míg maguk is azzá nem váltak. Erőszakkal kereszteltek. A zsidók nem voltak hajlandóak feladni hitüket, így beszűkült a kereskedelem.

Dagobert 623-ban a zsidókat kitiltotta a Frank Birodalom területéről, akik az akkor még lazán kapcsolódó Dél-Franciaország területére menekültek, ahol a közösségek virágzásnak indultak. Nagy Károly (768-800) - a Karoling-dinasztia képviselője német-római császár lett. Helyre akarta állítani a Nyugatrómai Birodalmat. Meghódította a mai Németország területét, Itáliát, Belgiumot, Spanyolországot, a Kárpát-medencét, az egykori római Pannoniát, a Duna határáig. Erőszakos keresztény hittérítést folytatott. A zsidóság létszáma megnövekedett ezen az összevont területen. Károly felismerte ennek hasznát. Kereskedelmi kapcsolataik révén - a rádhániták által - a zsidók kapcsolattartókká lettek az egyes területek között. A gazdasági helyzet jobb lett. Kiváltságként a zsidó települések települési autonómiát kaptak, melyeknek élén a zsidó magister állt. Nagy Károly fia Jámbor Lajos uralkodásának ideje alatt újra elkezdődött a zsidó üldöztetés, mivel az uralkodó erős katolikus befolyásolás alatt állt. Halála után 3 részre szakadt szét a Frank Birodalom:

Ezeken a területeken tartományurak uralkodtak, a hatalom nem volt centralizált, erősödött a klérus befolyása. A zűrzavaros helyzetből Németország területére indult meg a zsidók menekülése, különösen azután, miután I. Ottó itt megerősítette a központi hatalmat. Ők voltak az askenázi, Kelet Európából elszármazott zsidók, akik kezdetben németül, majd e nyelv elferdítéséből származó jiddis nyelven beszéltek. I. Ottó országában is viszonylagos szabadságot élveztek a zsidó közösségek. Általános önvédelmi okokból gettókban (olasz szó) telepednek le. Köln, Worms, Mainz a virágzó szellemi élet központjai. Híres talmud iskolák jöttek létre. Gersom rabbi munkássága kiemelkedő. A keresztes háború idején veszélyben voltak ezek a virágzó közösségek, mert nagy számban indultak meg ezek ellen a csapatok. Remete Péter végig fosztotta Németországot.

A 8-9. században az iszlám és a kereszténység szorításában a kelet-európai sztyeppéken élt kazárok népe testületileg a zsidó vallást vette fel. Ez némi genetikai rokonságot is eredményez a mai zsidók bizonyos ága és közöttük.

A 11. századtól kezdve a zsidóság szellemi központja a keresztény Európába tevődött át. A keresztények Jézus gyilkosait látták bennük, s mivel a zsidók állhatatosan kitartottak ószövetségi hitük mellett, Európa-szerte gyakoriak voltak az üldözések. Amikor a keresztények kiűzték a Pireneusi-félszigetről a mórokat, megváltozott a zsidók helyzete is. A 14. században már erőszakkal igyekeztek keresztény hitre téríteni őket. Ekkor jött létre az ún. marranók csoportja, a színleg katolikus vallásra tért zsidóság rétege. 1492-ben a spanyolok minden meg nem keresztelt zsidót kiűztek az országból. [24]

A szefárdok (ibériai zsidók) ekkor Észak-Afrikában, az Oszmán Birodalom nyugati részén kerestek menedéket, mert a muszlimok jobban megtűrték őket, mint a keresztények.[25] Tömeges kivándorlás indult meg Spanyolországból Franciaország, főleg annak déli vidékei felé is. Ott a közösségek ekkor viszonylagos szabadságot élveztek. Ebben az időszakban terjedt a Zóhár, a kabbala leghíresebb műve. [24]

Közép- és Kelet-Európában az askenázi zsidók éltek. Német és osztrák területen ők is gyakori üldözéseket szenvedtek. Helyzetüket a 16. századi reformáció sem változtatta meg. [24]

A zsidók Európa minden országában külön városnegyedekben (gettókban) voltak kénytelenek élni. Csak meghatározott foglalkozásokat űzhettek, nem utazhattak szabadon. Ruházatukon megkülönböztető jelet voltak kötelesek viselni. Az elnyomás azonban csak tovább erősítette bennük a különbözőség és kiválasztottság tudatát. Az elhivatottsággal kapcsolatban erős, egyetemes messianisztikus áramlat fejlődött ki (pl. Sabbatáj Cévi mozgalma a 17. században). [24]

Közép-Európából már a középkorban sok zsidó menekült Lengyelországba, mert az ottani katolikus uralkodók jól bántak velük. A 18. század végén kb. 1 millió zsidó élt Lengyelországban (az összlakosság kb. 10 %-a).[24] Itt, a 18. századi Lengyelországban jelentkezett a haszidok misztikus mozgalma. Alapítója, Izrael Baol Sem Tov (1700-1760) azt hirdette, hogy Istennel misztikus kapcsolatot lehet és kell kialakítani. [24]

1792-ben a francia forradalmi gyűlés kimondta a zsidók egyenjogúságát. Hamarosan Hollandia is követte a példáját, majd 1848-1870 között Nyugat-Európa számos országa. [24]

A 19. század folyamán Nyugat-Európában polgárjogot és vallásszabadságot nyert zsidóság kötelességének érezte, hogy alkalmazkodjon a társadalomhoz, amely befogadta őket. Létrejött egy sajátos zsidó felvilágosodás-mozgalom (hászkálá) Moses Mendelssohn vezetésével. A keresztény és zsidó etika és néhány vallási alapelv azonosságára vagy hasonlóságára hívták fel a figyelmet. Későbbi követőik már elvetették a Talmudot, sőt az isteni kinyilatkoztatás jelentőségét is. Sokan a kereszténység felé sodródtak, mások az ateizmus hatása alá kerültek. [24]

Ugyanakkor Kelet-Európában, Oroszországban 1882-ben, majd később Lengyelországban is módszeres zsidóüldözésekre, pogromokra került sor. A közösségek sok embert vesztettek, sokat szenvedtek ebben az időben. Védekezésképpen magukba zárkóztak, de igen erős hitéletet fejlesztettek ki. Ekkor indult meg a zsidók tömeges kivándorlása Palesztinába és az Egyesült Államokba, ahol szívesen fogadták őket. [24]

Az európai zsidóság egy részének erőteljes asszimilálódása ellenére a 19. század második felében erős antiszemitizmus terjedt el Európa-szerte. A németek később, Hitler vezetésével hivatalos ideológiájukba (nácizmus) építették be az antiszemitizmust, a zsidók üldözését. Ez a második világháború idején 6 millió zsidó kivégzéséhez vezetett. [24]

Az antiszemitizmus elleni reakcióként lépett fel a 19. század végén a zsidó cionista mozgalom. Ennek célja a zsidóság Palesztinába való visszatérésének elősegítése és az önálló zsidó állam megalapítása volt. A mozgalom eszmei vezére Theodor Herzl a Judenstaat (A zsidó állam) című könyvében fogalmazta meg a cionizmus lényegét. A cionisták törekvései csak 1948-ban, a nagy világégés, a holokauszt, a "vészkorszak" után, Izrael állam létrejöttével valósultak meg.

Lásd még: Izrael#Története

A kortárs zsidó diaszpóra élete sok kutatás tárgyát képezi. Különösen a zsidó identitás közös nevezőit keresik, és választ adnak arra a kérdésre, hogy mit jelent ma zsidónak lenni. Olaf Glöckner és Marcela Menachem Zoufalá kutatók kijelentik, hogy a közép-európai kortárs zsidó élet legfontosabb közös nevezői a következők: „Intenzív szembenézés a holokauszt örökségével és a lankadatlan antiszemitizmus, ugyanakkor a hagyományos zsidó tanítás és kultúra nagy elismerése a nem zsidó európaiak jelentős részéről.“[26]

Amerika és a világ többi része

[szerkesztés]

Amerikában szinte már e világrész felfedezése óta éltek zsidók. A szefárdok és marranók vándorútja előbb Közép- és Dél-Amerikába vezetett: Mexikóba, Peruba és Brazíliába. A marranókat azonban mindenhol üldözte a spanyol és portugál inkvizíció, és ahol érte máglyára hurcolta őket. Ezért később mindinkább Észak-Amerika holland és angol gyarmatai felé fordultak. [24]

A 17-18. század folyamán számos szefárd zsidó kolónia létesült az észak-amerikai városokban. A 19. század folyamán megerősödött a zsidó bevándorlás az Egyesült Államokba. Számos német és osztrák zsidó vállalkozó és kereskedő létesített vállalatokat, üzleteket, és gazdagodott meg belőlük. Utánuk lengyel és orosz zsidók érkeztek. [24]

Észak-Amerika 1880–1914 között a nagyfokú zsidó bevándorlás által a világ legnagyobb zsidó centrumává nőtt (több mint 3 millió zsidó lakossal). Az Egyesült Államokon kívül jelentős zsidó kolóniák létesültek ebben az időben Kanadában, Argentínában, Brazíliában, továbbá más földrészeken, Dél-Afrikában és Ausztráliában is. Ennek a minden addiginál hatalmasabb zsidó kivándorlásnak oka a felerősödött kelet-európai zsidóüldözés, a fellángoló véres pogromok voltak.[24]

Kultúra

[szerkesztés]

Ókori

[szerkesztés]

Kortárs kultúra

[szerkesztés]

Vallás

[szerkesztés]

Gasztronómia

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ https://www.jewishdatabank.org/content/upload/bjdb/831/World%20Jewish%20Population,%202016%20(Final).pdf
  2. ↑ Más becslések szerint.
  3. ↑ a b c d e f g h i j k l m n o (2018. december 15.) „World Jewish Population”, Kiadó: Berman Jewish DataBank. (Hozzáférés: 2019. június 22.) 
  4. ↑ a b c https://www.jewishvirtuallibrary.org/jewish-population-of-the-world
  5. ↑ http://www.worldjewishcongress.org/en/about/communities/HU
  6. ↑ Raymond P. Scheindlin. A Short History of the Jewish People: From Legendary Times to Modern Statehood. Oxford University Press, 1–. o. (1998). ISBN 978-0-19-513941-9  Israelite origins and kingdom: "The first act in the long drama of Jewish history is the age of the Israelites"
  7. ↑ James Maxwell Miller, John Haralson Hayes. A history of ancient Israel and Judah (angol nyelven). Louisville, Kentucky: The Westminster John Knox Prss (1986). ISBN 0-664-21262-X. Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 17. 
  8. ↑ Gotthelf Bergsträsser, Peter T. Daniels. Introduction to the Semitic languages: text specimens and grammatical sketches, 2 (angol nyelven) (1983). ISBN 0-931464-10-2. Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 17. 
  9. ↑ M. F. Hammer, A. J. Redd, E. T. Wood, M. R. Bonner, H. Jarjanazi, T. Karafet, S. Santachiara-Benerecetti, A. Oppenheim, M. A. Jobling, T. Jenkins, H. Ostrer, B. Bonné-Tamir (2000. június 6.). „Jewish and Middle Eastern non-Jewish populations share a common pool of Y-chromosome biallelic haplotypes”. PNAS - Proceedings of the National Academy of Sciences 97 (12), 6769–6774. o. [2014. március 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2009. szeptember 17.) 
  10. ↑ Yad Izhak Ben Zvi & Wayne. Building the Land: Stages in First Aliya Colonization (1882-1904) (angol nyelven). State University Press (1983) 
  11. ↑ Michael David Coogan szerk. The Oxford history of the biblical world (angol nyelven). Oxford University Press US, (2001). ISBN 0195139372, 9780195139372. Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 17. 
  12. ↑ John Van Seters. Abraham in History and Tradition (angol nyelven). New Haven, CT: Yale University Press (1975). Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 17. 
  13. ↑ Harmatta János (szerk.). Ókori keleti történeti chrestomathia, Osiris tankönyvek (2003). ISBN 963-389-425-5 
  14. ↑ Washington State University. The Land of the Hebrews, The Hebrews: A Learning Module (angol nyelven). Washington State University. Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 17. 
  15. ↑ John H. Walton, Andrew E. Hill. Old Testament today: a journey from original meaning to contemporary significance (angol nyelven). Zondervan (2004). ISBN 0310238269, 9780310238263. Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 17. 
  16. ↑ Tóth J. Zoltán: A halálbüntetés az ókorban, Ókori keleti történeti chrestomathia (Harmatta János szerk.)
  17. ↑ a b Komoróczy Géza. Mezopotámia története az őskortól a perzsa hódításig (Kr. e. 539) (magyar nyelven) (1998). Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 17. 
  18. ↑ a b http://www.jewishencyclopedia.com/view.jsp?artid=113&letter=O
  19. ↑ http://www.jewishencyclopedia.com/view.jsp?artid=32&letter=T#117
  20. ↑ Josephus Flavius: Against Apion első könyv, 73. bekezdés
  21. ↑ Elias Joseph Bickerman. Studies in Jewish and Christian history (angol nyelven). E. J. Brill, Laiden, The Netherlands (1986). ISBN 9004043950. Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 17. 
  22. ↑ Stephen A. Kaufman. An Aramaic Bibliography, part 1 Old, Official, and Biblical Aramaic (angol nyelven). Johns Hopkins University Press (1992). ISBN 0-8018-4312-X. Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 17. 
  23. ↑ Allan Haley. Alphabet: "The History, Evolution, and Design of the Letters We Use Today" (angol nyelven). Watson-Guptill (1995). ISBN 0823001709. Hozzáférés ideje: 2009. szeptember 17. 
  24. ↑ a b c d e f g h i j k l m n Hunyadi László: A világ vallásföldrajza
  25. ↑ Hunyadi László: világ vallásföldrajza
  26. ↑ Being Jewish in 21st Century Central Europe. 2020–09–07. ISBN 978-3-11-058236-9 Hozzáférés: 2020. november 18.  

További információk

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Zsidók&oldid=27619171”