Imecs Béla
Imecs Béla | |
Született | 1898. május 11.[1] Budapest[1] |
Elhunyt | 1987. június 13. (89 évesen)[2] Budapest[2] |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
Sírhelye | Farkasréti temető (B-600. fülke)[3][4] |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Imecs Béla (Budapest, 1898. május 11. – Budapest, 1987. június 13.) magyar költő, műfordító.
Élete
[szerkesztés]A kolozsvári Pásztortűz című lapban jelentkezett első költeményeivel. Tehetségét Osvát Ernő fedezte fel, aki a Nyugatban 1924-ben jelentette meg néhány szonettjét, s később is gyakran publikálta egyéni hangú, impresszionizmus felé hajló költeményeit, 1927-ig 30 versét közölte e lap.[5] Komlós Aladár említése szerint „Osvát új Adyt látott benne”.[5] Később a Babits Mihály által szerkesztett Új anthologia is beválogatta néhány alkotását. Talán a felé megnyilvánuló túlzó elvárás torpantotta meg, a Nyugat megszűntéig már csak hét verse jelent meg. „Már huszonöt éves korában így írt, szinte egész sorsát előrevetítve. »… kiéltem önmagam, önkínzó harcok végét már elértem, s Képzelt arcok dúlt ráncain keresztül/ Érzem hatalmas és bús szívverésem.«” [5]
Költői pályafutását lassan feladva műfordítással kezdett foglalkozni, elsősorban spanyol nyelvből. Rendszeresen szerepelt a Nagyvilág, az Alföld és a Tiszatáj irodalmi magazinok hasábjain fordításaival. Az Élet és Irodalom (és amelyből kivált, elődje az Irodalmi Újság) az 1950-es évek közepén több versét is közzétette, és sürgette egy önálló verseskötetének megjelentetését, ugyanis egész életében nem jelent meg önálló kötete. Színszappan Tamás című verses groteszkje[6] a 2000 folyóiratban jelent meg 1993-ban.[7]
Arca csoportképekről ismerhető meg, így a Komlós Aladár, Barabás Tibor és Faludy György társaságában készült felvételről, ahol Imecs Béla a bal oldalon álló első személy.[8]
Munkái
[szerkesztés]Műfordításai
[szerkesztés]Számos lapban rendszeresen jelentkezett fordításaival, a lista csak azon önálló antológiákat illetve köteteket tartalmazza, amelyekben fordítóként közreműködött
- Puskin válogatott versei (Európa, Budapest, 1951)
- A Malavoglia család, Giovanni Verga regénye (Európa, Budapest, 1956)
- Szenvedély, Latin-amerikai szerelmes versek, szerk: Baranyi Ferenc (General Press, Budapest)
- Dél Keresztje, Latin-amerikai költők versei (Európa, 1957)
- Verses világjárás, szerk.: Rába György (Kozmosz Könyvek, 1971)
- Költemények és egyéb verses munkák, Puskin (Szikra, 1949)
- Járom és csillag, Latin-amerikai költők antológiája, szerk: Benyhe János (Kozmosz Könyvek, 1984)
- Irodalmi mesék, Tomás de Iriarte (Magvető, 1955)
- Viszontlátásra, édes…, Bruno Brehm (Renaissance, 1941)
- Hispánia, Hispánia…, XX. századi spanyol költők versei, szerk: András László (Európa, 1959)
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ a b Petőfi Irodalmi Múzeum névtér
- ↑ a b Népszabadság (magyar nyelven)
- ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/adattar.html
- ↑ https://epa.oszk.hu/00000/00003/00030/nevmutato.html
- ↑ a b c Lakatos István: Nyomozás Imecs Béla ügyében. Élet és Irodalom, 1978. május 6. 18. szám, 6. oldal
- ↑ „A lapban most Színszappan Tamás című, több mint tízlapnyi, négyszáz soros elképesztő rím szemtelenségét olvashatjuk: ez a »szappaneposz«, a »szappan« és a »szippant« szavakra alapuló rímeken keresztül dübörög, dalol és – főleg – elégiázik. A költemény a diáktréfa és a zsenialitás határán egyensúlyoz.” Beszélő, 1993. április 17. 15. szám. Rábeszélő rovat.
- ↑ 2000, 1993 (5.évfolyam) április. 46–56. oldal
- ↑ Petőfi Irodalmi Múzeum Barabás Tibor-hagyaték, F.9509. Fotó: Várkonyi Stúdió, 1950-es évek
Források
[szerkesztés]- Németből fordító szerzők listája, Imecs Béla születésének és halálának pontos dátumával
- A magyar irodalom története 1945-1975 (Akadémiai Kiadó 1986, ISBN 9630528150) 1. kötet 167. oldal online
- Kortárs folyóirat 1986. 12. szám, Kántor Lajos: A költészet arányai c. írása online
- Magyar Nemzet c. napilap 1987. július 3. száma, Imecs Béla nekrológja, online
- Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában
További információk
[szerkesztés]- Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. Bp., Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete, 1939-2002. 7. kötettől sajtó alá rend. Viczián János.
- Hungária irodalmi lexikon. Szerk. Révay József, Kőhalmi Béla. Bp., Hungária, 1947.
- Magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Benedek Marcell. Bp., Akadémiai Kiadó, 1963-1965.
- Új magyar irodalmi lexikon. Főszerk. Péter László. Bp., Akadémiai Kiadó, 1994.