Ugrás a tartalomhoz

Henricus de Lettis

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Henricus de Lettis
Született1187[1][2][3]
Magdeburg
Elhunyt1259 (71-72 évesen)[1][2][3]
Livónia
Állampolgárságalett[4]
Foglalkozása
Sablon • Wikidata • Segítség

Henricus de Lettis (németül: Heinrich von Lettland; lettül: Latviešu Indriķis; észtül: Läti Henrik) (Magdeburg, Türingia, 1188 előtt – Papendorf, ma: Rubene, Lettország, 1259 után) feltehetőleg német származású pap, misszionárius, krónikaíró, a Henrik Livónia krónikája szerzője.

Élete

[szerkesztés]

A krónika írója életéről pontosan semmit sem lehet tudni. A legelfogadottabb történészi álláspont a Krónikája alapján igyekszik beazonosítani és feltérképezni életét, ahogy alább olvasható. Fontos, Henrik soha sem írt magáról egyes szám első személyben, a krónikájában első szám harmadik személyként szól Henrikről [5], sehol sem azonosította magát a Krónika egyetlen szereplőjével sem.

Henrik valamikor a XII. század utolsó negyedében születhetett 1188 körül, valószínűleg Szászországban. Tanulmányait nagy valószínűséggel a holsteini Segeberg[6] kolostorban, amelyre gyakran hivatkozik.[7][8][9][10] Vélhetően Segebergben, Albert rigai püspök testvérének, az apát Rothmar kolostorában tanult. Itt kerülhetett kapcsolatba olyan livóniai fiúkkal, akiket Segebergbe küldtek, hogy tanuljanak.[11][12] Bárhol járt iskolába, alapos latin oktatást kapott[13], krónikája szinte minden oldalán olvashatunk idézetet a Vulgata Bibliából és liturgiából.

Vélhetően 1205-ben Albert püspök kíséretében érkezett Livóniába, a püspöki udvarban folytatta a Németországban megkezdett tanulást. 1208-ban[14] szentelték pappá, amint azt a jogszabályok lehetővé tették.[15] Albert megbízta egy új plébánia létrehozásával és szolgálatával.[14] A plébánia helye nem azonosított egyértelműen, a szövegben a Zedda (Sedde) folyó melletti Imeru szerepel[16], de sokszor csak úgy említik Herniket, mint a "Sedde közeli pap".

Henrik 1208-ban a püspök megbízásából a németek és a lettek oldalán részt vett az észtekkel folytatott tárgyaláson.[17] A tárgyalás kudarcát követően Beverin városába menekültek, az ostromot feladó ellenséget az utánuk menő németek lemészárolják, a gazdag zsákmányt felajánlják az egyháznak. 1210-ben Henrik Rigában tartózkodik, amikor a kurok támadtak a városra.[18] Livónai területén folyamatosan harcoltak a németek és szövetségeseik a pogány törzsekkel. Henrik plébániáját is többször felgyújtották, kirabolták.[19][20]

Henrik 1212-ben elkíséri Albert rigai és Ratzeburgi Fülöp püspököt[21] Treidenbe, és valószínűleg tolmácsként részt vesz a lívekkel és lettekkel folytatott tárgyalásokon, akik a Kardtestvérek rendje elnyomása miatt felkelésre készülnek. A sikertelen tárgyalás után egy erődbe menekültek, ahonnan ki-kitörtek[22]. Egy másik küldetés során személyes beavatkozása menti meg Fülöp püspököt a livek erőszakosságától.[23]

Henrik egyre fontosabb szerepet játszott, 1213-ban a Pszkovból kiutasított, a Tālava területén található Metimne várába beköltöző Vlagyimir Msztyiszlavics herceget saját kezdeményézesére ajándékkal köszönti.[24] Henriket bízza meg Fülöp püspök a Tholowa környékén élő ortodox hitről áttérők megkeresztelésével 1214-ben.[25]

Henrik 1215 közepét és végét Livónián kívül töltötte. Ratzeburgi Fülöp püspököt kísérte Rómába, de már utuk elején megtámadták őket. Az Ezel kikötőjéből való kijáratot eltorlaszoló észtek megpróbálják felgyújtani a püspök hajóit, és csak a szél változása és a püspök kapitányának leleményessége menti meg a németeket a haláltól. Olaszországba érkezve Ratzeburg püspöke Veronában meghalt. Henrik részt vett a temetésén majd Rómába ment, ahol már megkezdődtek a zsinat ülései, és csatlakozott Albert püspökhöz, s 1216 tavaszán Albert püspök kíséretében tér vissza Livóniába.[26]

1217-ben Henrik részt vett a Harju, Järva és Virumaa elleni hadjáratban[27], Észtországi missziós tevékenysége is ez évtől datálható.[28] A következő évben plébániáját a változatosság kedvéért az oroszok gyújtják fel. [29] 1219-ben újra északra megy és részt vesz a Revel-vidék (Revala) és Virumaa elleni hadjáratban, és folytatja a legyőzöttek megkeresztelését[30]

A következő év rendkívül mozgalmas. Februárban Albert püspökkel tart, aki a mezoteni szemigall erődöt ostromolja[31], jelen van az észtek csata vesztéseinél[32] és Harrien (Harju) lerombolásánál.[33] Péter Kakevalde finn pappal[34] sikeres missziós tevékenységet folytatott Ungavnia (Ugandi) északkeleti részén, Vaigában és Wironiában (Virumaa).[35] Látva, hogy Vironiában (Virumaa) és Yervenben (Järva) a dán misszionáriusok megelőzik őket, Revalba ment panaszával a Lund érsekéhez,[36] aki a dán hittérítést irányította, de nem járt sikerrel[37] Harmadik észtországi térítő útjára 1221-ben került sor, ekkor a Pszkovval határos területeken keresztelte meg a pogányokat.[38]

Henrik 1224-ben Dorpat ostrománál és elfoglalásánál is ott volt[39]. Dorpat bevételével gyakorlatilag negyed évszázad alatt Észtország és Lettország területén élő pogány törzseket sikerült legyőzni és megkeresztelni.

A következő évben Modenai Vilmos[40] személyében pápai legátus érkezett a rigai püspökségbe[41]. Albert püspök abban reménykedett, hogy a rigai püspökséget érsekséggé nyilvánítják, alá rendelve az öt balti püspökséget. Egyes vélekedések szerint ezért is íratta Henrikkel a Krónikát, amely kidomborította szerepét. Henrik 1225-ben és 1226-ban valószínűleg a pápai legátus kisérője, tolmácsa volt.

Ki volt Henrik valójában?

[szerkesztés]

A legtöbb történész elfogadja, hogy Henrik azonos a fenti bekezdésben (Henrik élete) bemutatott személy életével, azaz a Krónikában említett Henrik, illetve a Sedde környéki pap ő maga. Akadnak, akik a Henrik mellett szóló érveket csak közvetett bizonyítéknak tartják, de nem megdönthetetlen, zárt logikai érvelésnek. A "Henrik a Krónikában szereplő Henrik" állítást erősíti G. Hildebrand, aki rámutatott arra, hogy a Krónika írója, gyakran a Bibliát utánozva, nemegyszer ugyanazzal a hangsúlyos szerénységgel (név nélkül) beszél Henrikről, amellyel János evangélista harmadik személyben beszél magáról, lásd: Sedde környéki pap.

G. Berkholtz Henriket a papendorfi plébánossal azonosította (Heinricus vagy Hinricus, plebanus de Papendorpe) a következők alapján. Két, közel száz évvel később keletkezett irat szerint[42] körülbelül 1259 júliusában Henrik papendorfi pap eskü alatt tanúskodott a püspöki és rendi birtokok határairól a Burtneki-tó és a Salis folyó területén. Sietve hallgatták ki, „mert nagyon idős és gyenge” (quia senex est valde et debilis), tanúvallomása pedig rendkívül fontos: elmondása szerint személyesen volt jelen volt, amikor a földmegosztás a püspök és a rend között létrejött, sőt a püspök megbízásából maga is kiadta a rendnek az annak járó részt.[43] Ez a kiegészítés nem tesz hozzá és nem vesz el a "Henrik a Krónikában szereplő Henrik" vélekedéshez.

Néhány tudós felvetése, hogy Henrik (latinul: Henricus de Lettis illetve sacerdos de Ymera) valójában Heinricus de Lon, esetleg Albert püspök közeli rokona[44] inkább gondolat kísérlet, mint megalapozott állítás. Az ötlet alapja, hogy a Krónika író más, többé-kevésbé ismert papoktól eltérően egyáltalán nem szerepel a Krónika koráról szóló más feljegyzésekben. Ezért a Krónika szerzőjét Heinricus de Lon néven kell keresni, aki közeli rokona lehetett Albert püspöknek.

Heinricus de Lon papot kétszer említik meg iratokban, mindkét alkalommal tanúként. Először Albert püspökkel volt, amikor 1210. december 21-én a vesztfáliai Kappenberg kolostor a rigai székesegyház konventjét befogadta a Premontrei Rendbe.[45] Másodszor egy vélhetően 1211-es esemény kapcsán, amikor Bernard paderborni plébános, Ratzeburgi Fülöp püspök, Theoderic észt püspök,[46] János rigai rektor és Bernard daugavgrīva apátja bejelentette a rigai püspök és a Kardtestvérek rendje közti megállapodást.[47]

Alsó-Szászországban, a vesztfáliai Kappenberg-kolostor közelében élet von Lohn család, birtokolt földeket. A Westfalisches Urkundenbuch (Vesztfáliai okmánykönyv) nem tartalmaz olyan személyt, akiben Krónikánk szerzőjével lehetne azonosítani. Henrik e nemesi családhoz való tartozása azért is hihetetlen, mert a nemesség valószínűleg előkelőbb pozíciót biztosítana számára Livóniában, mint a plébános és vándormisszionárius szerepe külterületeken.[47]

Néhányan úgy tartják, hogy Henrik valójában Rotmar, Albert püspök testvére. A felvetés Henrik krónikás Henrik káplánnal való azonosításán alapul, ez utóbbit az Annales Stadenses 78. számú genealógiai táblázata Ermingard fiaként tünteti fel. Ermingard Albert püspök anyjának, Aleidis testvére. Ha ez igaz volna, akkor a Krónika szerzője a livóniai herceg-püspök unokatestvérének bizonyulna. Ám ez az azonosítás teljesen önkényes, így nem lehet hipotézis kiindulópontja. És ismét, a Krónikás Henrik karrierje ilyen neves rokonsághoz képest meglepő volna.[47]

Henrik: német vagy lett?

[szerkesztés]

A történészek között máig lezáratlan vita tart arról is, hogy Henrik német származású vagy lett, akit elfogtak és Németországba vittek, ahol tanították.[48][49]

Henrik Krónikájának első újra kiadója (1740), Johann Daniel Gruber a könyvet kísérő megjegyzésben foglalt állást Henrik lett származása mellett. Érvelését elfogadta és támogatta számos tudós: Gadebusch, Hansen, Wattenbach és Hildebrand, bár utóbbi csak feltételesen. Az első komoly fenntartást 1877-ben Weiland fogalmazta meg, nem sokkal később Brevern Henriket "fuer einen echten Deutschen"-nek[50] tartotta. Végül Sivere úgy vélte, hogy a Krónika írója egyáltalán nem ismerte a lett nyelvet.

Gruber érvelése egyetlen tényre, a Krónikában csak egyszer szereplő Henricus de Lettis kifejezésre támaszkodik. Ezt "Lett Henrik"-nek vagy "Lettországi Henrik"-nek fordította. Ezt az értelmezést motiválva Arndt-t, hogy a Krónika más helyeiről származó analógiákkal érveljen és bizonyítsa, hogy a de elöljárószónak csak egy jelentése lehet, és az pontosan a valahonnan eredetet jelenti, és nem a hellyel való más kapcsolatot. Ehhez a fő érv két további mellékérvvel egészült ki. Először is a krónikás kétségtelen rokonszenve a „lettek” iránt, ami nem egyszer jól látható mind pozitív ábrázolásukban, mind a „lettekkel” kapcsolatos negatív tények tompításában.[51] Másodszor, a Krónikában is több helyen említik, hogy az arra érdemes elfogottakat a püspöki udvarba, néha Németországba vitték tanulni.[52][53]

A lettséget cáfoló érv, hogy a név, amivel a Krónika szerzője illeti magát, egyáltalán nem eredetről, hanem szolgálati kapcsolatról szól – "Sedde közeli pap" –, így helyesebb a Henricus de Lettis kifejezést úgy "Lettországban élő Henrik".

Henrik nemegyszer használva a nos, nostri kifejezéseket Riga lakosaira, livóniaira, hódítókra anélkül, hogy megkülönböztetné a németeket és szövetségeseiket, a letteket, a Krónika szerzőjét. Ez egy kétélű érv, sem Henrik lettségét, sem németségét nem igazolja, de nem is cáfolja. A Krónika egyszer sem használja a mi és a németek vagy a mi és a lettek egyértelmű szóhasználatot. Egyetlen kivétel akad, ahol egyértelműen németként ír[54] – ez persze épp úgy lehet hiba, mint elszólás, mindenesetre a német származás mellett érvelőket erősíti.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2014. április 9.)
  2. ↑ a b opac.vatlib.it (angol, olasz és japán nyelven)
  3. ↑ a b MAK (lengyel nyelven)
  4. ↑ LIBRIS. Svéd Nemzeti Könyvtár, 2014. május 27. (Hozzáférés: 2018. augusztus 24.)
  5. ↑ Henrik említése a Krónikában:
    • 1207 – Henricus, scolaris Alebrandi (XI.7)
    • 1208 – Heinricus sacerdos et Lethti (XII.6)
    • 1212 – Henricus de Lettis, sacerdos et interpres (XVI.3)
    • 1213 – Henricus et Alabrandus (XVII.6)
    • 1220 – Henricus, Lettorum minister de Ymera (XXIV.1)
    • 1220 – Henricus et Petrus (XXIV.2)
  6. ↑ Kreis Segeberg
  7. ↑ Henrik Livónia krónikája XIX:2
  8. ↑ Henrik Livónia krónikája VI:3
  9. ↑ Henrik Livónia krónikája IX:6
  10. ↑ Henrik Livónia krónikája X:7
  11. ↑ Brundage könyve A krónika mint életrajz, 11. oldal
  12. ↑ Henrik Livónia krónikája IX:6
  13. ↑ Brundage könyve Latin műveltségéről ír Leonid Arbuzov: Colores rhetorici (Göttingen: Vandenhoeck & Ruprecht, 1948) könyvében.
  14. ↑ a b Henrik Livónia krónikája XI:7 A püspök is örült, és mivel mindig gondoskodni akart az egyházról, Alabranddal együtt visszaküldte erre a helyre tudósát, Henriket, akit most pappá szenteltek. Amikor befejezték a keresztelést ezeken a vidékeken, Alabrand visszatért. Henrik azonban, templomot épített, és elnyerte azt, ott élt velük, és bár sok veszélynek volt kitéve, nem szűnt meg felhívni a figyelmüket a jövő áldott életére.
  15. ↑ A XII. század óta érvényben lévő Decretum Gratiani a 21. életévet követelte meg a legalacsonyabb lelkészi fokozathoz (aldiakónus). A diakónussá szenteléshez a 26. életév betöltésére volt szükség. Livóniában a XIII. század elején vélhetően a nagyfokú lelkészhiány miatt születhetett ez a döntés.
  16. ↑ Brundage könyve Krónikák XI.7. Plébániája állítólag Papendorfban (Rubene) található, körülbelül kilenc mérföldre délnyugatra Wolmartól.
  17. ↑ Henrik Livónia krónikája XII:6 Henrik pap (a vélt krónikaíró) jött a püspök nevében, és sok lett is jelen volt. Ennek megfelelően újra fontolóra vették a béke és az igazságosság dolgait. Az észt követek azonban megvetően elutasították a lettek békéjét, és lenézték őket, hogy helyreállítsák azt, amit igazságtalanul elvettek. Sőt, mindenben ellentmondtak a letteknek, és nagyon éles lándzsákkal fenyegetve egymást, minden békemegállapodás nélkül kivonultak.
  18. ↑ Henrik Livónia krónikája XIV:5
  19. ↑ Henrik Livónia krónikája XV:1 Feljöttek a Seddéhez, és miután megöltek néhány lettet, foglyul ejtették a nőket és a gyerekeket, és magukkal vitték a zsákmányt. Ezek után Lembito és Meme, Saccalia vénei felkeltek, egy másik sereggel átkeltek a Sedden, egy templomhoz érkeztek, felgyújtották, és elpusztítottak mindent, ami a papé volt.
  20. ↑ Henrik Livónia krónikája XXII:4 Elpusztítottak és felgyújtottak számos lett falut és templomot Sedde közelében.
  21. ↑ Fülöpöt 1204 júniusában nevezték ki Ratzeburg püspökévé, 1215. november 14-én halt meg.Bishop Philipp von Ratzeburg (angol nyelven). (Hozzáférés: 2022. november 13.)
  22. ↑ Henrik Livónia krónikája XII:6 A lettek elhagyták az erődöt, és bátran találkoztak velük a csatában, megöltek közülük ötöt, majd lovaikat fogva visszaszaladtak az erődbe papjukhoz. :: a pap vélhetően Henrik
  23. ↑ Henrik Livónia krónikája XVI:3 A püspököt is le akarták foglalni, de papja és tolmácsa, Lett Henrik megtiltotta, és megfenyegette őket.
  24. ↑ Henrik Livónia krónikája XVII:6 A következő télen Vlagyimir feleségével, gyermekeivel és egész háztartásával visszatért Livóniába... Alabrand és Henrik papok gabonát és ajándékokat küldtek neki, ő pedig Metimnében telepedett le, ahol ítéleteket hozott, és összeszedte a tartományból, amire szüksége volt.
  25. ↑ Henrik Livónia krónikája XVIII:3 A püspök örömmel fogadta őket, és visszaküldte velük papját, aki a Sedde közelében tartózkodott, hogy kiszolgáltassa nekik a hit szentségeit, és beavatja őket a keresztény fegyelembe.
  26. ↑ Henrik Livónia krónikája XIX:1-7
  27. ↑ Henrik Livónia krónikája XX:2 Boldogságos Szűz Mennybemenetele napján bementek Harrien tartományba, amely Észtország közepén található... Amikor megérkeztünk, felosztottuk seregünket az ország összes útja, faluja és tartománya között. Felégettünk és elpusztítottunk mindent, megöltünk minden hímet, foglyul ejtettük az asszonyokat és a gyerekeket, elűztük a lovaikat és a sok nyájat.
  28. ↑ Henrik Livónia krónikája 20:6 A jerwaniak megörültek ennek hallatán, és a rigaikkal való béke megteremtése érdekében megígérték, hogy megtartják keresztségüket, és örökre illetéket fizetnek a rigaiak számára. Néhányukat ennek megfelelően ott kereszteltük meg, és miután fiaikat túszul ejtettük, minden zsákmányunkkal visszatértünk Livóniába, dicsérve Istent ennek a nemzetnek a megtéréséért.
  29. ↑ Henrik Livónia krónikája XXII:4 Elpusztítottak és felgyújtottak számos lett falut és templomot Sedde közelében.
  30. ↑ Henrik Livónia krónikája XXII:2 Gyorsan felkeltünk, és úgy rendeztük el seregünket, hogy a livóniak és lettek gyalog, a németek pedig lovaikon harcoljanak. Amikor a hadseregünk rendben volt, feléjük vonultunk. Amikor elértük őket, azok az embereink, akik először száguldottak feléjük, és harcoltak velük, menekülésre kényszerítették őket.
  31. ↑ Henrik Livónia krónikája XXIII:8 A Boldogságos Szűz megtisztulásának ünnepelték, ezért másodszor is összegyűltek, nagy sereget gyűjtve Livóniából és Lettiából. Velük volt mindenekelőtt Livonia tiszteletreméltó püspöke, Szászország hercege és az összes zarándok, valamint a milícia mestere testvéreivel. Négyezer német és további négyezer livónia és lett birtokában bevonultak Holmba, és magukkal hoztak egy nagy gépet és más kisebbeket, valamint az erőd ostromolásához szükséges egyéb eszközöket.
  32. ↑ Henrik Livónia krónikája XXII:9 Három harcvonalra osztották fel seregüket. Vesike és a livóniaiak egy harcvonalat alkottak, és balra vették az utat. A lettek jobbra fordultak, és szokásuk szerint a középutat a németekre hagyták. Vesike, letérve az útjáról, lívóival a németek előtt ment a középső úton. A nap elején, hajnal előtt felgyújtották az első talált falut, hogy felmelegedjenek.
  33. ↑ Henrik Livónia krónikája XXIII:10 A livonok zsákmánya rendkívül nagy volt, mert megostromolták Harrien népének földalatti barlangjait, ahová ezek az emberek mindig menekülni szoktak. Tüzet gyújtottak és füstöt gyújtottak a barlangok torkolatánál éjjel-nappal, ezek megfojtották őket, és megfojtották az összes embert, férfiakat és nőket egyaránt. Ezután kirángatták őket a barlangokból, egyesek jártak, némelyik eszméletlen volt, mások meghaltak, megölték őket, másokat fogságba vittek. Elvitték minden holmijukat, pénzüket, ruhájukat és sok zsákmányt. Az összes barlangból mindkét nemű megfojtott ember körülbelül ezer lelket tett ki. A livóniaiak ezek után visszatértek a németekkel, áldva Istent, mert valóban megalázta Harrien népének büszke szívét a keresztény hittel.
  34. ↑ Henrik Livónia krónikája XXIV:1 A püspök követeket küldött Oroszországba, békés szavakat intézett a novgorodiakhoz, és közben nem késlekedett más papok Észtországba küldésével. Közülük az első a finn Peter Kakuwalde és Henrik, a seddai lettek szolgálója volt.
  35. ↑ Henrik Livónia krónikája XXIV:1 Eljöttek Waigába, megtanították annak a tartománynak a férfiait a szent misztériumokra, és megkeresztelték őket. Végül Rialében, erődjük legtávolabbi helyén összegyűjtötték a férfiakat, és átadták nekik az evangélium tanát. Miután megkereszteltek ötszázat mindkét nemből, bementek Wierlandba.
  36. ↑ 1201-ben nevezték ki az akkor a Dán Királysághoz tartozó Lund érsekének, 1223-ban lemondott. Lund ma Svédország városa.Archbishop Anders Sunesen (angol nyelven). Hierarchia Catholica, Volume 1, Page 317. (Hozzáférés: 2022. november 15.)
  37. ↑ Henrik Livónia krónikája XXIV:2 Utána mentek a dánok erődjébe a pappal, és ugyanezt nyilatkozták a tiszteletreméltó Andrew Lundi érseknek. De az érsek azt mondta, hogy egész Észtország, akár elfoglalták a Rigaiak, akár még nem igázták le, a dán királyé, mivel a rigai püspök átadta neki.
  38. ↑ Henrik Livónia krónikája XXIV:6 Hartwig, a Milícia Testvéreinek fiatal papja szintén Unganniába ment, ott lakott testvéreivel, és mindenkit megkeresztelt, akit megkereszteletlenül talált. Hasonlóképpen a pap, aki eddig a letteknél járt, bement Unganniába, és Walgatabalwébe jött Pszkov irányába.
  39. ↑ Henrik Livónia krónikája XXVIII:4-7 Mindegyik férfi felsegítette társát az erődbe, mások pedig abba a lyukba mentek, amelyen keresztül az erőd lakói kilőtték a tűzkerekeket. Az első ember helyet készített az őt követőknek. Karddal és lándzsával menekülésre késztették az észteket az erődítményekből. Miután már sok német érkezett az erődbe, a lettek és néhány livónia követte őket. Azonnal elkezdték megölni az embereket, a férfiakat és néhány nőt egyaránt. Nem kímélték őket, így a szám elérte az ezret. Az oroszok valóban nagyon sokáig védekeztek. Végül megverték őket, és felmenekültek az erődítménybe. Kihurcolták őket onnan, és mindnyájukat megölték: mintegy kétszázan, a királyukkal együtt.
  40. ↑ Vélhetően 1184-ben született, 1222 májusában nevezték ki Modena püspökének, a tisztségről 1233. szeptember 21-én lemondott. 1244. május 28-án kinevezték és beiktatták Sabina érseki székébe. 1251. március 31-én halt meg.Guglielmo Cardinal di Modena (angol nyelven). Hierarchia Catholica, Volume 1, Page 353. (Hozzáférés: 2022. november 15.)
  41. ↑ Henrik Livónia krónikája XIX:2 Ugyanebben az évben a tiszteletreméltó rigai püspök elküldte a római udvarba Maurice papját, hogy az apostoli széktől kérjen legátust Livóniába. A legfelsőbb pápa beleegyezett, és visszaküldte Livóniába a tiszteletreméltó modenai püspököt, palotájának kancellárját ugyanazzal a pappal.
  42. ↑ Anninszkij tanulmánya G. Berkholtz két 1259-es dokumentumra gondolt, amelyeket a rigai püspökség egyik papja készített 1336. szeptember 27-én.
  43. ↑ Anninszkij tanulmánya G. Berkholz itt a tolovai szakaszra gondolt: XXVIII:9 A rigaiak befogadták őket, békét kötöttek velük, és újra megadták nekik azt az tiszteletet, amelyet Tholowában mindig is megkaptak. A rigai püspök megosztotta a tholowai letteket a milícia testvéreivel. A püspök elvette kétharmadukat, a másik harmadát pedig a milícia testvéreire hagyta.
  44. ↑ Például Nikolai Bush, aki 1912. június 18-án, a Revalban rendezett második balti történelmi kongresszuson ismertette elméletétNicolaus Busch. Studien zur baltischen Vorgeschichte – Volume 1; Volume 6 of Abhandlungen der Herder-Gesellschaft und des Herder-Instituts zu Riga. Herder-Gesellschaft (1937. november 23.). Hozzáférés ideje: 2022. november 16. 
  45. ↑ Bruiningk, Hermann von, Busch, Nicolaus. Livländische Güterurkunden – aus den Jahren 1207 bis 1500 (német nyelven). Riga: Jonck & Poliewsky, 3. o. (1908. november 23.). Hozzáférés ideje: 2022. november 16. „Albert, Bf. v. Riga, urkundet über die Aufnahme des Konvents der Rigaer Kathedrale in den Prämonstratenser-Orden. - Concedimus igitur ordini predicto ecclesiam nostram cathedralem in Riga cum omni jure et integritate earum, quas nunc habet, possessionum, eis, qui in ipsa Deo regulante diffinituri sunt canones, concedentes jus episcopum eligendi, fundum ecclesie ad claustrum faciendum in vicino civitatis, ubi de communi postularunt consilio, fratribus assignavimus supra- dictis et etiam agros, quos habet ecclesia in Insula Lapidea. Addimus eis silvam incultam de Dwina usque ad Aquam Australem), salvis agris, qui ibidem a Livo- nibus juste ac proprie possidentur. - Kappenberg, 1210 Dez. 21.” 
  46. ↑ Theoderich (vagy Theoderich von Treyden) vélhetően 1160-ban született. Turaidában volt ciszterci szerzetes (1191–1202), majd a daugavgrīvai kolostor első apátjává választották (1202–1211). 1211-ben nevezték ki Liège és Köln püspökség segéd-püspökévé és az észt Leal (ma: Lihula) püspökévé. Ez utóbbi tisztségbe 1211. március elsején iktatta be Albert von Buxthoeven rigai püspök. 1211–1219 között Észtország püspökévé nevezte ki. Theoderichot észtek ölték meg a Lyndanisse-i csatában 1218. július 18-án. Halála után az „észt püspök” címet már nem használták, utódai „leáli püspökök” voltak addig is, amíg az észt területet több egyházmegyére fel nem osztották.Bishop Theodericus (Dietrich, Thierry) von Treiden (angol nyelven). Hierarchia Catholica. (Hozzáférés: 2022. november 16.)
  47. ↑ a b c Anninszkij tanulmánya
  48. ↑ Brundage könyve 11. oldal :: Henrik krónikájának latin címe Heinrici Chronicon Livoniae természetesen nem „Livónia”-ként azonosítja Henriket, mivel a szó szerinti fordításban a Krónika címe „Henry Livónia krónikája”.
  49. ↑ Brundage könyve 12. oldal :: De már a krónikára való felületes pillantás is azt mutatja, hogy Henrik végig német volt: annyira lelkes minden sikerért, annyira tele volt gyűlölettel a dánok és oroszok iránt, annyira tisztában volt a Római Birodalom sorsával és mindenekelőtt tele volt tudással Észak-Németország összes kis hercegéről, nemeséről és dinasztiájáról.
  50. ↑ Egy igazi német.
  51. ↑ Lásd X:3; X:12; XI:7; XII:6; XV:7; XIV:8; XXIX:3...
  52. ↑ Henrik Livónia krónikája X:7 János valóban Wierlandban született, és fiúként fogságba esett a pogányoktól. Fogságából a tiszteletreméltó Meinhard püspök szabadította ki, aki, hogy szent betűkkel átitassa, a segebergi kolostorba helyezte, ahol nagy előrelépést tett. Albert püspökkel Livóniába indult, szent parancsokat vett fel, és a holmi plébánián sokakat térített meg a bálványkultusztól.
  53. ↑ Henrik Livónia krónikája 15:9 Ez a Fülöp litván származású volt, a püspöki udvarban nevelkedett, és annyira hűséges lett, hogy tolmácsnak küldték a többiek tanítására.
  54. ↑ Henrik Livónia krónikája XXIII:9 Körülbelül ötszáz halott volt a csatatéren, és sokan elestek a síkságon, az utakon és másutt. Két emberünk elesett, kettő pedig a lettek közül: Russin testvére és Astigerwe Drivinalde testvére, a püspöki családból származó fiatal gróf és a herceg egyik lovagja.

Források

[szerkesztés]

Külső hivatkozások

[szerkesztés]


A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Henricus_de_Lettis&oldid=27571876”