Györgyfalvay Katalin
Györgyfalvay Katalin | |
Született | 1937. január 12. Budapest |
Elhunyt | 2012. március 19. (75 évesen) Budapest |
Állampolgársága | magyar |
Foglalkozása |
|
Iskolái | Színház- és Filmművészeti Főiskola (–1970) |
Kitüntetései |
|
Sablon • Wikidata • Segítség |
Györgyfalvay Katalin (Budapest, 1937. január 12. – 2012. március 19.) Erkel Ferenc-díjas magyar táncművész, néptánc-koreográfus, pedagógus.
Életpályája
[szerkesztés]1954–1956 között a Honvéd Együttes (amit akkor Néphadsereg Központi Művészegyüttesnek neveztek) hivatásos táncosa, majd miután feloszlatták az együttest, 1957–1962 között a Novák Ferenc vezette Bihari János Táncegyüttes asszisztense. Férjével, Szigeti Károllyal együtt 1962-ben átvették a Vasas Táncegyüttes irányítását, amely a hazai amatőr néptáncmozgalom vezető társulata lett. Műveiben gyakran alkalmazta a társművészetek (elsősorban a filmművészet) eszköztárát. De nemcsak koreográfusi tevékenységet végzett, hanem ezzel párhuzamosan pedagógiai-módszertani tanulmányokat is elsajátított a gyermekek iskolai táncoktatásának megalapozásához. A Népművelési Intézet Gyermektánc Munkaközösségében – élve énektanári tudásanyagával és táncos képességével – a magyarországi gyermek néptáncoktatás pedagógiai-módszertani tankönyveinek meghatározó kidolgozója volt.
1970-ben elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola koreográfus-rendező szakát, majd az Állami Balettintézet 1971-ben beindított néptánctagozatának vezető tanára lett Timár Sándor mellett. 1978-ban megalakult az avantgárd jellegű Népszínház Táncegyüttes, amelynek vezetője és koreográfusa volt nyugdíjba vonulásáig, 1988-ig. Számos – már a Vasas-műhelyben megszületett műve – tovább élt a Népszínház repertoárján, ám úgy lettek átemelve, hogy egyben át is fogalmazódtak, az együttes átalakulásával pedig e koreográfiák eltűntek a színház műsorából. Mindenesetre alkotásai nemzetközi érdeklődésre tartottak számot.
Főbb művei
[szerkesztés]A Színházi adattárban regisztrált bemutatóinak száma: 17.[1]
- Fényes szelek[2]
- Káin és Ábel
- A montázs
- Lánc
- Osztinato
- Változatok egy munkásmozgalmi dalra
- Utcák és kitérők
- Bújócska I-II.
- Három szólam
Díjai, elismerései
[szerkesztés]- SZOT-díj (1974)
- Erkel Ferenc-díj (1975)
- Érdemes művész (1984)
- Magyar Művészetért díj (1988)
- Párhuzamos Kultúráért díj (2006)[3]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ 2013. február 28-ai lekérdezés
- ↑ A Színházi Adattárban regisztrált első bemutatója. Huszonötödik Színház, 1971. november 25. Rendező: Jancsó Miklós
- ↑ 'PÁRHUZAMOS KULTÚRÁÉRT' 2016 díjazottjai. MEDIAWAVE Alapítvány. [2016. augusztus 28-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. március 17.)
Források
[szerkesztés]- Magyar színházművészeti lexikon. Főszerk. Székely György. Budapest: Akadémiai. 1994. 272. o. ISBN 963-05-6635-4
- MTI Ki Kicsoda 2009, Magyar Távirati Iroda Zrt., Budapest, 2008, ISSN 1787-288X
- Elhunyt Györgyfalvay Katalin Nol.hu. 2012. március 21.
- Színházi adattár. Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet. (Hozzáférés: 2024. december 3.)