Ugrás a tartalomhoz

Gyökössy Endre (lelkész)

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Gyökössy Endre
Született1913. február 17.
Rákospalota
Elhunyt1997. november 20. (84 évesen)
Budapest
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásalelkész,
pszichológus,
egyházi író,
költő
SírhelyeMegyeri temető (40/0/1/68-69)
A Wikimédia Commons tartalmaz Gyökössy Endre témájú médiaállományokat.
SablonWikidataSegítség

Gyökössy Endre (Rákospalota, 1913. február 17.Budapest, 1997. november 20.) református lelkész, pszichológus, egyházi író, költő.

Élete

[szerkesztés]
Gyökössy Endre sírja Budapesten. Megyeri temető: 40/0/1/68-69.

Édesapja, id. Gyökössy Endre jogász, a Magyar Királyi Államvasutak – a mai Magyar Államvasutak Zrt. elődje – igazgatóhelyettese és kormány-főtanácsos, édesanyja Süveggyártó Alojzia; apja hívő református, anyja római katolikus. Az elemi iskolát Újpesten a Viola utcában végezte, majd a helyi Könyves Kálmán Gimnázium diákja lett. Ekkor kötött életre szóló barátságot édesapja cserkészcsapatának egyik tagjával, Újszászy Lászlóval, a későbbi neves orvossal. Érettségi után Nagykőrösön tanítói oklevelet szerzett 1934-ben. A Budapesti Református Theológiai Akadémia – a mai Károli Gáspár Református Egyetem elődje – elvégzése után 1939-ben szentelték lelkésszé, és a Kálvin téri református templomban kezdte meg szolgálatát. 1940-ben ösztöndíjjal került a bázeli református egyetemre, ahol Theodor Bovet, Karl Barth és Emil Brunner neves professzorok voltak tanárai, s többek között egyházjogot és pasztorál-pszichológiát tanult. 1941 júliusában tért vissza Magyarországra svájci feleségével, akivel még Bázelben házasodott össze. Ravasz László dunamelléki református püspök javaslatára az újonnan létrejövő Újpest-Újvárosi Református Egyházközség alapító lelkipásztora lett 1942-ben. Budapest ostroma alatt kiterjedt karitatív tevékenységet folytatott a gyülekezet élén.

Két doktorátust szerzett: egy bölcsészetit és egy pszichopedagógiait. 1946-ban Debrecenben a pszichopedagógia doktorává avatták summa cum laude minősítéssel; tanára volt Karácsony Sándor. 1950-ben a Budapesti Református Teológiai Akadémián az úgynevezett segédtudományokból pedagógia-pszichológiai és valláspszichológiai magántanári oklevelet szerzett. 1952-ig taníthatott: a Rákosi-rezsim a szüleit kitelepítette, őt magát pedig osztályidegennek nyilvánította részben felesége svájci állampolgársága miatt. Így tudományos pályafutása megtorpant, de lelkészként szolgálhatott tovább. 1956. november 4-én útjára indította a Reformáció című lapot, melynek főszerkesztője lett, de a forradalom leverése után több számot nem jelentethetett meg.

1980-ig, nyugdíjba vonulásáig töltötte be az Újpest-Újvárosi Református Egyházközség lelkészének tisztségét. Ez idő alatt országos ismertségre tett szert: könyvei jelentek meg, s rengeteg embernek nyújtott lelki segítséget – idővel a sokak által szeretett és tisztelt Bandi bácsivá vált. Hitvallásának megfelelően – miszerint nyugdíjas lelkész nincsen – élete végéig gyülekezetének szellemi vezetője maradt.

1987-től kutatóprofesszorként dolgozott a Budapest-Klauzál téri Egyházközségben: a végzett lelkészek továbbképzéséről gondoskodott pasztorál-pszichológusként a lelkigondozói szemináriumban. Tagja lett a Magyar Pszichiátriai Társaságnak, s a Danubius Rádióban telefonos lelki segélyszolgálatot végzett.

1990-ben a Budapesti Református Teológiai Akadémia díszdoktorává avatták, majd még ebben az évben „Ad honorem Újpest 1840–1990” kitüntetésben részesült. 1992-ben a Pro Urbe Budapest díjat vehette át. 1993-ban Újpest díszpolgára lett, majd megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét.[1]

Családja

[szerkesztés]

1941-ben Bázelben feleségül vette az akkor 19 éves Reinhild Ruckot, egy svájci államjogász professzor leányát, s akivel még abban az évben visszatért Magyarországra. Öt gyermekük született, akik közül három a házaspár életében meghalt. Felesége 92 évesen, 2013. október 7-én hunyt el.[2]

Művei

[szerkesztés]

Műveinek felsorolása első megjelenésük szerinti időrendben:

  • Tavaszról akartam írni. Versek. Lázár Pál fametszeteivel, Oláh Gábor előszavával. Budapest: Magyar Út. 1936.
  • Hallgatózz csak, énekelget...: Ifj. Gyökössy Endre versei: Lázár Pál fametszeteivel. Budapest: Országos Bethlen Gábor Szövetség. 1940.
  • Tavasz felé. 1942. (Versek, elbeszélések.)
  • szerk.: A fészek: elbeszélések, mesék, színdarabok, bibliai történetek, versek, tréfák, fejtörők református gyermekeknek. Budapest: Református Traktátus Vállalat. 1947.
  • szerk.: A vetés: elbeszélések, mesék, színdarabok, bibliai történetek, versek, tréfák, fejtörők református gyermekeknek. Budapest: Református Traktátus Vállalat. 1947.
  • Nem jó az embernek egyedül...: Útravaló házasságot kötő fiataloknak: Pásztori segítség a családi élet kérdéseiben minden református családnak. Társszerzők: Ablonczy Dániel, Adorján József. Budapest: Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya. 1972.[3]
  • Magunkról magunknak. Budapest: Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya. 1976.,[4][5][6]
  • Együtt a szeretetben. Budapest: Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya. 1981.[7]
  • Bevezetés a paraklétikus lelkigondozásba. Budapest: Klinikai Lelkigondozók Ökumenikus Egyesülete. 1983.[8]
  • A lelkigondozó Kálvin. Budapest: Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya. 1986.[9]
  • Mai példázatok. Jánosy István utószavával, Pap Klára rajzával. Budapest: Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya. 1988.[10]
  • A növekedés boldogsága: elmélkedések Jézus boldogmondásairól. Budapest: Református Zsinati Iroda. 1990.,[11][12]
  • Élet és ige. Budapest: Szabadság téri Református Egyház. 1990 (1991?)[13]
  • Életápolás: Vallás- és családlélektani esszék és tanulmányok. Budapest: Református Zsinati Iroda. 1991.,[12][14]
  • Megnyílt szemek. Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1992. (Kézfogás 1.)
  • Hat névtelen levél. Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1992. (Kézfogás 2.)
  • szerk.: Mi és mások: a mindennapi élet lélektana. Szerző: Bognár Cecil. Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1992.[15]
  • Hogy nézheti az Isten? Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1992. (Kézfogás 3.)
  • Ezt cselekedd és élsz. Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1992. (Kézfogás 4.)
  • Hogyan tartsunk gyermek bibliaórát?: Kis módszertan. Budapest: Református Zsinati Iroda. 1992.
  • Ti vagytok. Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1993. (Kézfogás 5.)
  • Ember a sírboltból. Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1993. (Kézfogás 6.)
  • A nagy birkózás. Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1993. (Kézfogás 7.)
  • Levél Jézustól. Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1993. (Kézfogás 8.)
  • „Siess segítségemre, Uram, Szabadítóm!”: Imák betegek számára. Budapest: Kálvin János Kiadó. 1993.
  • Döntő találkozás. Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1994. (Kézfogás 9.)
  • Negatívumok pozitívumai. Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1994. (Kézfogás 10.)
  • Nem lehet elég korán kezdeni... Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó, Budapest: Szabadság téri Református Egyház. 1994.
  • Én vagyok az, aki veled beszélek... Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1994. (Kézfogás 11.)
  • Bibliai miniatűrök. Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1994. (Kézfogás 12.)
  • Ketten – hármasban: Házasság- és családlélektan. Budapest: Új Ember Kiadó. 1994. Második kiadás.[16]
  • Az Őstörténet: A teremtéstörténet üzenete ma. Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó, Budapest: Szabadság téri Református Egyház. 1994.[17]
  • Bandi bácsi a szeretetről. Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1994.
  • Megújulás. Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1995. (Kézfogás 13.)
  • Gyógyulj meg, hogy gyógyíthass! Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1995. (Kézfogás 14.)
  • Kelj fel! Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1996. (Kézfogás 15.)
  • Az okos Istentisztelet. Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1996. (Kézfogás 16.)
  • A lélek nyugalma. Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1996. (Kézfogás 17.)
  • Szabadság és kötöttség. Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1996. (Kézfogás 18.)
  • Fogadd el végre önmagad! Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. ? (Kézfogás 19.)
  • A Szeretet ereje. Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó. 1997. (Kézfogás 20.)
  • Mégis: Elmélkedések és beszélgetések. Nyíregyháza, Szent Atanáz Hittudományi Főiskola: Örökségünk Kiadó. 1997.[18]
  • A Hídépítő: Jézus-arckép a Zsidókhoz írt levélben. Budapest: Szent Gellért Kiadó. 1997.
  • Mit kaptam Karácsony Sándortól? Társszerző: Szathmáry Lajos. Budapest: Hatvany L. 1997. (Emlékezések Karácsony Sándorra)
  • Isten elfelejtett nyelve, az álom. Budapest: Szent Gellért Kiadó. 1998.
  • Isten öreg bojtárjának vallomásai. Budapest: Szent Gellért Kiadó. 1998.
  • János evangéliuma. Nyíregyháza: Örökségünk Kiadói Bt. 1999.[19]
  • MÉGIS öröm. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 1999.[20]
  • A Hogyan: Három meditáció a meditációról. A kötet gondozója: Nagy Alexandra. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 1999.[21]
  • Akarsz-e meggyógyulni? Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2000.[22]
  • A két középpont: Az Újszövetség közepe: a Miatyánk, az Ószövetség közepe: a Tízparancsolat. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2000.
  • Leltározás a Gazda színe előtt. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2000.
  • Döntő órák, nagy pillanatok. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2000.
  • Jézussal – a jövőbe! Kötetbe rendezte: Nagy Alexandra. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2000.
  • Könyvecske a böjtről. Összerendezte: Nagy Alexandra. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2001.
  • Töviseink és a Töviskoronás. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2001.
  • Újabb mai példázatok. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2001.
  • A boldog házasság. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2002.
  • Szeretet, az új dimenzió. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2002.
  • Jöjj Szentlélek Istenünk. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2002.
  • Homo christianus: A krisztusi ember. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2002.
  • Nagy kérdések, őszinte válaszok. Szerkesztette: Nagy Alexandra. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2003.
  • A szeretet szimfóniája. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2003.
  • Zarándokúton Jézussal. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2004.
  • Amikor erősen fújt a Lélek: „Az apostolok cselekedetei” magyarázata harminchét elmélkedésben. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2005.
  • Orvosság a fáradtságra. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2005.[23]
  • Mélységeken át – az öröm titkáig. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2005.
  • Hármaskönyv és egy ráadás. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2006.
  • Remény a reménytelenségben. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2006.
  • Hét miért. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2006.
  • Krisztus levele vagytok! Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2006.
  • A zsoltárok csodálatos világa. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2006.
  • Hálával áldozzál! Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2007.
  • „Jöjjetek!...” Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2007.
  • Hiszek! Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2007.[24]
  • Szabadulás félelmeinkből és szenvedélyeinkből: Félelmeink, aggodalmaink, bűneink depressziót és más testi betegséget okozhatnak: Találjuk meg a gyógyuláshoz vezető utat! Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2008.
  • A karácsony szíve: a szeretet. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2009.
  • Szeress mégis! Gyökössy Endre meglátásai, bátorításai, tanácsai az esztendő minden napjára. Összeállította: Nagy Alexandra. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2009.
  • Miért szeretem?...: Néhány bibliai arckép és Jónás könyvének kulcsa. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2009.
  • Szeretetkapcsolataink: a kis családról a nagy családnak. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2010.
  • Életet adó örömhír: János evangéliumának teljes magyarázata. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. 2011.
  • Mindent – Vele együtt! Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. (?)[25]
  • Őstörténet 2. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. (?)
  • Az Áldott Orvos rendelőjében. Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. (?)

Emlékezete

[szerkesztés]

Az 1999 szeptemberétől a Baár-Madas Iskola épületében működik a Gyökössy Endre Református Óvoda. Nevét viseli a Károli Gáspár Református Egyetem Gyökössy Endre Lelkigondozói és Szupervízori Intézete.[26]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. Hirmann 2007. 27. o.
  2. Fekete Zsuzsa: Elhunyt Reini néni. Fotók: Füle Tamás www.parokia.hu (2013. október 10.) (Hozzáférés: 2013. október 11.) (html) arch
  3. 2., átdolgozott kiadás: 1973, Budapest: Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya
  4. ISBN 963-7030-40-9
  5. 4., átdolgozott, bővített kiadás, 1984, Budapest: Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya
  6. 10. kiadás, 2002, Budapest: Szent Gellért Kiadó. ISBN 963-696-158-1
  7. 3. kiadás, 1985, Budapest: Magyarországi Református Egyház Zsinati Irodájának Sajtóosztálya. ISBN 963 300 173 0
  8. ISBN 963-202-437-0
  9. későbbi kiadás, 1993, Budapest
  10. későbbi kiadás, Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda
  11. ISBN 963-300-369-5
  12. a b 3. kiadás, 1993, Budapest: Kálvin Kiadó
  13. 2. kiadás, 1993, Szeged: Szent Gellért Egyházi Kiadó
  14. 2. kiadás, 1992, Budapest: Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya. ISBN 963-300-485-3
  15. é.n., Budapest: Szent Gellért Kiadó és Nyomda. ISBN 963 696 050 x
  16. 3. kiadás, 1997, Budapest: Új Ember Kiadó. ISBN 963-7688-23-4
  17. 2. kiadás, 1997, Budapest: Szent Gellért Kiadó
  18. ISBN 963-04-9048-X
  19. ISBN 963-85894-4-2
  20. az egyik kiadás, ISBN 963-696-054-2
  21. az egyik kiadás, ISBN 963-696-020-8
  22. az egyik kiadás, ISBN 963-696-077-1
  23. az egyik kiadás, ISBN 963-696-299-5
  24. az egyik kiadás, ISBN 978-963-696-393-4
  25. ISBN 963-696-252-9
  26. http://gyokossyintezet.hu/ Archiválva 2013. január 29-i dátummal a Wayback Machine-ben A Gyökössy Intézet honlapja

Források

[szerkesztés]

További információk

[szerkesztés]