Ugrás a tartalomhoz

Ötvenhatosok tere

Linkek hozzáadása
Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Felvonulási tér szócikkből átirányítva)
Ötvenhatosok tere
Az ötvenhatosok emlékműve
Az ötvenhatosok emlékműve
Közigazgatás
OrszágMagyarország
TelepülésBudapest XIV. kerülete
VárosrészBudapest XIV. kerülete
Létrejötte1951.
Korábbi neveiFelvonulási tér
Földrajzi adatok
Elhelyezkedése
Ötvenhatosok tere (Budapest)
Ötvenhatosok tere
Ötvenhatosok tere
Pozíció Budapest térképén
é. sz. 47° 30′ 41″, k. h. 19° 04′ 53″47.511400°N 19.081400°EKoordináták: é. sz. 47° 30′ 41″, k. h. 19° 04′ 53″47.511400°N 19.081400°E
Térkép
A Wikimédia Commons tartalmaz Ötvenhatosok tere témájú médiaállományokat.

Az Ötvenhatosok tere, korábbi nevén: Felvonulási tér hosszan elnyúló, téglalap alakú teresedés a budapesti XIV. kerületben, a Dózsa György út mentén, a Városliget szélén. Nem hivatalos elnevezés, ilyen közterületnevet a fővárosi közterületnév jegyzék nem tartalmaz, csak szájhagyomány útján jött létre. A Magyar Népköztársaság idején ezen a téren tartották a legnagyobb kommunista állampárti tömegrendezvényeket, katonai díszszemléket és felvonulásokat a nemzeti ünneppé nyilvánított napokon, május 1-jén, november 7-én és április 4-én. 1951-től itt állt az 1956-os forradalom idején ledöntött Sztálin-szobor. 2022-ben a Liget Budapest keretében az ötvenhatos emlékmű két oldalán, az egykori parkolóterületen építették fel a Néprajzi Múzeum új épületét.

A tér kialakításának előzményei

[szerkesztés]

A Városligetnek a hajdan a Damjanich utca és a Keleti pályaudvar között elterülő munkásnegyedhez, a „Csikágóhoz” közeli szakasza régóta szolgálta a munkásmozgalmi célokat. 1890-ben például helyett adott az az első hazai május elsejére összegyűlt hatvanezres tömegnek.[1] A tér kialakítása előtt, az 1950-es években négy objektum helyezkedett el a Városligetnek ezen a részén. A Városligeti fasor bejáratával szemben a pályázatnyertes Kisfaludi Strobl Zsigmond tervei alapján Madách Imre szobrát tervezték felállítani, de 1938-ra csak a szobortalapzatig jutottak, a szobor sosem készült el.[2]

Az 56-os emlékmű légifelvétele
Az 56-os emlékmű a Városliget felől nézve
A Felvonulási tér építését megelőzően lerombolt Regnum Marianum Hivatalos nevén Magna Domina Hungarorum, azaz Magyarok Nagyasszonya templom
Egy kommunista tömegrendezvény 1955-ben a Felvonulási téren felállított Sztálin-szoborral (Fortepan)

A Damjanich utca tengelyében, a Liget szélén épült fel a Magyarok Nagyasszonya templom, amelyet az építtető (a Damjanich u. 50. számú bérházban működő) egyesület a Regnum Marianum Katolikus Közösség Egyesület neve alapján „Regnum Marianum” névvel illettek. A 75×37,5 méter alapterületű, görögkereszt alakú templom 1926–30 között épült, neobizánci stílusban, Kotsis Iván tervei alapján. A huszonöt méter magas kupola tetején a Szent Korona mását helyezték el. Zömök tornyát az árkádos előtér fölé tervezték, ám soha nem készült el. A nagy gazdasági világválság miatt a templombelső díszítésére sem jutott pénz, így meglehetősen puritán maradt. Az alagsorban helyezték el az egyesület irodáit és a közösségi helyiségeket. A templom alapító okiratából kiderül, hogy az építtetők az 1919-es tanácsköztársasági eseményekre reagálva, és a trianoni területvesztésre is emlékezve emelték.

A templomtól nem messze, a Damjanich utca és a Dózsa György út kereszteződésénél 1938-ban állították fel a Deák-párti politikus és újságíró, Csengery Antal szobrát. Csiszér János alkotását, az életnagyságnál valamivel nagyobb bronzszobrot talapzatostul áthelyezték az Almássy térre 1950-ben.[3]

A Dózsa György út és az Ajtósi Dürer sor találkozásánál a Vágó László tervezte Városligeti Színkör épülete terpeszkedett. Elődjét, a favázas Arénát 1879-ben nyitotta meg Feld Zsigmond, műsora javarészt operettekből állt. A balesetveszélyes épületet 1908-ban építették át kőszínházzá. A következő évtől Fővárosi Városligeti Színház, majd 1912-től Budapesti Színház néven működött. 1934-ben az épület néhány hónapig az Aréna Filmszínháznak adott helyet, majd a Dembinszky utcából ideköltöző Erzsébetvárosi Színház keltette új életre. A háború után a Szabad Színpad és a Béke Színház otthonául szolgált.[4] A bécsi szecesszió elegáns, visszafogott modorában tervezett házat Vágó saját motívumaival gazdagította – a legjellegzetesebbek ezek közül a magas, vékony ablaksorok és a főbejárat Zsolnay-majolikával ékített kapuíve.

A tér kialakítása

[szerkesztés]

A budapesti Törvényhatósági Bizottság 1949. december 20-án hozta meg határozatát, amely szerint „1. Budapest legszebb útját, az Andrássy utat Joszif Visszarionovics Sztálin generalisszimuszról, az egész haladó és békére törekvő emberiség lángeszű vezéréről Sztálin útnak nevezi el; 2. Sztálin generalisszimuszról művészi kivitelben és méretben méltó emlékművet készíttet és állíttat fel a főváros erre legméltóbb és legalkalmasabb helyén, a határozati javaslat elfogadásától számított egy esztendőn belül; 3. Budapest erre alkalmas és méltó helyén felállítja annak a szobornak a másolatát, melynek eredetijét a magyar nép hálája jeléül ajándékozta Sztálin generalisszimusznak születésnapjára”.[5] Noha a Képző- és Iparművészeti Szövetség 1950. január 14-re datált szakvéleménye már a Városliget Vilma királynő útra (azaz a mai Városligeti fasorra) néző területét javasolja helyszínként, a szobrászati pályázatot később mégis konkrét hely- és anyagmegjelölés nélkül írták ki. Ugyanezen szakvélemény alapján biztosított a Polgármesteri Hivatal a „pályázati költségekkel és területrendezéssel” együtt 350 000 forintot a célra, az ekkor ötméteresre tervezett emlékműnek. (Ez az összeg végül 27-szeresére, közel 9,5 millió forintra nőtt.[6]) A kétfordulós pályázaton Mikus Sándor aratott győzelmet, aki úgy kezdett dolgozni művén, hogy annak helyszíne még nem volt végleges.

A tér kiképzéséről és a talapzat tribünként való használatáról végül több kör után csak 1951. július 4-én született döntés. Ekkor határozták el, hogy 360 méter hosszan 85 méterre szélesítik a Dózsa György utat, a szobrot 75 méter mélyen állítva fel a térben. A szobor 1951. december 16-ára szervezett avatásáig elbontották az útba eső építményeket (1951-ben a Regnum Marianum templomot, 1952-ben a Városligeti Színházat, valamint egy villamos-végállomást is), kivágták a fákat, felépítették a talapzatot, ideszállították a szobrot, kövezetet és egyedi, 8+1 gömblámpás kandelábereket állítottak fel. A térrendezés Gebhardt Béla tervei szerint készült; összesen 60 ezer négyzetméter kő, 48 ezer négyzetméter beton és 10 ezer négyzetméter aszfaltburkolatot terítettek le.[7] Az Ajtósi Dürer sor a Dózsa György út és a Hermina út közötti szakaszon ekkor kapott vasbeton burkolatot. 1952 októberében a Dózsa György út Thököly út és a Podmaniczky utca közötti szakaszán elbontották a villamospályát. A Jászai Mari tér és a Népliget között a 75-ös trolibusz 1954 decemberében indult meg.

Felvonulás a Sztálin-szobor előtt az 1950-es évek első felében
1957. május 1. Elindul a magyar televíziózás. Az első tévéközvetítés a május 1-jei felvonulásról. A helyszínt karszalagos munkásőrök biztosították, vonulás közben lehetett csak fényképezni, megállni tilos volt. A – Sztálin-szobor talapzatából lett – tribün előtti fotó készítése csak a hivatásos fényképészek, a sajtó számára volt engedélyezve
Katonai díszszemle a budapesti Felvonulási téren 1964. április 4-én
Pátzay Pál Felvonulási térre készült Lenin-szobrának részlete
Az egykor a Felvonulási téren álló Tanácsköztársasági emlékmű

A Sztálin-szobor és pusztulása

[szerkesztés]
Bővebben: Sztálin-szobor (Budapest)

A végül nyolcméteresre növelt érckolosszus 9,30 méteres talapzaton állt – a közhiedelemmel ellentétben nem a Regnum Marianum-templom helyén, azaz a Damjanich utca, hanem a Városligeti fasor torkolatával szemben. A szobor bronzból, talapzata tatai vörös mészkőből készült. A talapzat domborművei csak 1953. május 1-ére készültek el. A cselekmény az alapzat hátsó részén kezdődött, ahol a hadba induló szovjet katona búcsúzott családjától, majd a harc és a felszabadulás jelenetein keresztül el lehetett jutni a Sztálinnak köszönhetően megkezdődő békés újjáépítés szimbólumáig, „a sport, a nevelés, a tudomány és a művészet újjáéledéséig”.[8] „Némelyek az egyetlen jó Sztálin-szobornak tartották” – írja Szíj Rezső az alkotóról szóló könyvében.[9] 1953-tól a tér e részét Sztálin térnek nevezték. A tervek között szerepelt, hogy a szobor két oldalára tribünsort építenek, tőle délre pedig a Műcsarnok ellenpontjaként felépül a Nemzeti Képtár.[10]

1956. október 23-án a Felvonulási téren került sor a forradalom első tényleges, közös fellángoláson alapuló és később a leginkább szimbolikussá vált tettére: a Sztálin-szobor ledöntésére. Kopácsi Sándor, Budapest akkori rendőrfőkapitánya később a ledöntésre készülő tömegre utalva ezt mondta: „a tömeg szándéka nem keltett bennem félelmet, hiszen a Fővárosi Tanács már hónapokkal előbb tervet dolgozott ki a szobor áthelyezésére egy kevésbé látogatott helyre”.[11] A talapzaton csak a szobor csizmája maradt; az erről készült fényképek megjelentek az 1956-os forradalmi eseményekről készült legtöbb sajtótudósításban. A helyszínt a tréfás pesti népnyelv ezután sokáig "Csizma térként" emlegette.

1957-től a rendszerváltásig

[szerkesztés]

Az „ellenforradalom” utáni első május elsejét a Hősök terén rendezték, 1958-ra a szervezett események, nagyszabású felvonulások visszakerültek a Felvonulási térre, ahol a csizma eltávolításával párhuzamosan a Kádár János kormánya letakartatta a domborműveket, a talapzat árván maradt, kimagasodó részére pedig vörös csillag került. Ez így is maradt egészen a "felszabadulás" (kommunista hatalomátvétel) harmincadik évfordulójáig, 1975-ig, amikor újra átalakították az alépítményt: szétbontották a megviselt tatai mészkőburkolatot és carrarai márvánnyal és gránittal burkolták a tribünt. Ekkor tönkretették az eredeti, évtizedek óta eltakart domborműveket, kiváltva a szobrász, Mikus Sándor tiltakozását.[12]

A Műcsarnoktól nem messze 1965. április 2-án avatták fel Vlagyimir Iljics Lenin szobrát, amelynek elkészítésével egy jóval korábban megnyert pályázat alapján Pátzay Pált bízták meg. A négyméteres szobor kétméteres talapzatra került, mögötte 17 méter magas, svéd gránittal burkolt pilon magasodott. Pátzay pedig még abban az évben megkapta második Kossuth-díját.[13]

1969. március 21-én újabb szobrot avattak a téren, ez alkalommal a lerombolt Regnum Marianum-templom helyén. Kiss István 1957-ben mintázott szobrát a Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulóján leplezték le. Akárcsak a Lenin-szobor avatásán, itt is Ilku Pál, az MSzMP Politikai Bizottságának póttagja, művelődésügyi miniszter mondott beszédet. Kiss Berény Róbert híres 1919-es plakátjának matrózalakját formázta szoborrá, „tudatos visszanyúlásként, történelmi idézetként” értékelve saját munkáját.[14] A szobor talapzatát Hofer Miklós tervezte.

A Magyar Építőművészek Szövetsége 1964-ben írt ki tervpályázatot a Dózsa György út rendezésére. A fennálló építmények mellé hangversenytermet, Ifjúsági Házat és (az épp lebontott helyett új) Nemzeti Színházat terveztek. Konkrét tervek csak az utóbbira készültek, egy 1965-ös nemzetközi pályázat eredményeként, amelynek megosztott második díjasát, Hofer Miklóst és munkatársait (KÖZTI) bízták meg a tervezéssel. A színház tervezett párkánymagasságához igazodott a Lenin-emlék magassága, és később a tanácsköztársasági szobor mérete is. A Városligeti-fasor tengelyébe elképzelt épület képét az is meghatározta, hogy a lebontandó dísztribün helyett a színház terasza szolgált volna alkalmi pulpitusként az ország vezetői számára. Hofer és munkatársai húsz évig dolgoztak a színház tervein, mígnem a tervezése az 1980-as években új pályázatot írtak ki.

A Felvonulási téren az utolsó április 4-ei katonai díszszemlét 1985-ben, az utolsó május elsejei felvonulást pedig 1988-ban tartották. Az 1989-es MSZMP majálison rendezett szolidabb nagygyűlésen Kádár János helyett már Grósz Károly mondott beszédet.[15][16][17]

A tér 1989-2006 között

[szerkesztés]

Az 1989-es rendszerváltást követően funkció nélkül maradt tribün burkolatát ismeretlen tettesek eltulajdonították és sokáig a csupasz vasbeton váza éktelenkedett a téren. 1991. június 28-30. között a szovjet csapatok kivonulását ünneplő Viszlát Iván! fesztivál rockkoncertje számára használták színpadként.[18] A emlékezetes könnyűzenei eseményen fellépett többek között a Pál utcai fiúk együttes is. A romos tribünt ezután lebontották.

A téren álló szobrokat elszállították; később a budatétényi Szoborparkban kaptak végleges helyet. A Lenin-szobor talapzatát 1990 júliusában bontották el.

A Tanácsköztársasági emlékmű betoncsonkjára Keglevich István római katolikus pap vezetésével fakeresztet állítottak. A spirális talapzat mögötti zászlótartókra nagyméretű, fehér tábla került „Itt állt a Regnum Marianum templom. Rákosi Mátyás 1951-ben leromboltatta” felirattal. Ezt később újra cserélték, ennek szövege: „Itt állt a magyarok engesztelő temploma, a Regnum Marianum”. Az új felirat mellett az egykori templom vázlatos képe is látható. Az emlékhelyet 2000 novemberében néhány fiatal megrongálta: a keresztet elfűrészelték, a megmaradt csonkra vörös csillagot és a „Budapesti Felszabadító Gárda” feliratot mázolták.[19]

1995-ben a kulturális miniszter által meghirdetett millecentenáriumi pályázatra Pauer Gyula tervezett Himnusz-szobrot a Felszabadulási térre.

A 2004-ben felavatott Időkerék

2004. május elsején, Magyarország európai uniós csatlakozásának alkalmával avatták fel a tér első, a rendszerváltás után készült szobrát. A 330 millió forintba került Időkerék ötletgazdája Herner János, akit Janáky István építész segített a tervek kidolgozásában. A Felvonulási téri helyszínre tervezett kerék eredetileg hosszú sínpályán gördült volna a tér teljes hosszában, vizuálisan is érzékeltetve az idő múlását – ebből egy helyben álló, nyolc méter átmérőjű, két és fél méter széles tárcsa alakú homokóra lett. A hatvantonnás alkotásban levő 4,5 köbméternyi üveggranulátum pontosan egy év alatt pereg át az óra egyik feléből a másikba. Az alkotás szerkezete rozsdamentes acélból készült. Oldalát indiai gránit borítja, az óra-részre ütésálló üvegen keresztül lehet betekinteni. A granulátum pergését a mű közepén elhelyezkedő számítógép vezérli. A szerkezet később többször meghibásodott. 2007-ben a Kincstári Vagyoni Igazgatóság pályázaton hirdette meg az emlékmű kezelési jogát, miután azt a főváros már korábban visszautasította.[20]

Az 1956-os évforduló

[szerkesztés]
Az 56-os emlékmű a Városliget felől nézve (a háttérben az 1948-1950 között épült MÉMOSZ székház, 2001 óta Liget Center)[21]

Az 1956-os forradalom központi helyszínén állítandó új emlékműre, az események 50. évfordulójára készülve nemzetközi pályázatot írtak ki. A bekerülési költséget 650 millió forintra tervezték. A legjobbnak az i-ypszilon alkotócsoport (Emődi-Kiss Tamás, György Katalin, Horváth Csaba, Papp Tamás) nonfiguratív tervét találta a neves szakemberekből és civil szervezetek képviselőiből álló zsűri. (A kihirdetett eredmény miatt számos 56-os szervezet tiltakozott. A kormányfő így a további 150 millió forintot biztosított egy másik alkotásra, ezt Csíkszentmihályi Róbert munkájának eredményeként a Műegyetemnél állították fel.)[22]

A városligeti emlékmű ék alakban összefutó fémoszlopokból áll. A Városligeti fasorral szemben, pontosan Sztálin egykori posztján elhelyezett alakzat a Dózsa György úttal 56 fokos szöget zár be. Az embermagasságból nyolcméteresre növekvő, rozsdásból kifényesedő vasoszlopok a cél érdekében egyesülni és összefogni képes magyarságot szimbolizálják, amely úgy törte meg a kommunizmus uralmát, ahogy az ék tükörszerűre csiszolt éle felhasítja a tér macskakő-burkolatát. Az emlékművet baloldalt magyarázó tábla és felhúzott lyukas lobogó egészíti ki.[23]

A szobor és a tribün helyére 2006-ban állították fel a heves vitákat kiváltó, egyesekben szimpátiát keltő, másoknak viszont nem tetsző 1956-os központi emlékművet. A formája miatt az alkotást – a csizmákhoz hasonlóan – a tréfás pesti szleng rögtön el is nevezte „vaskefének”.[24]

Az avatási ünnepség alkalmával Weinek Leonárd, Zugló polgármestere bejelentette, hogy a Felvonulási teret hivatalosan Ötvenhatosok terének nevezik át.

Liget Budapest

[szerkesztés]
Bővebben: Liget Budapest

2022-ben a Liget Budapest keretében a Ötvenhatosok terén, az ötvenhatos emlékmű két oldalán, az egykori parkolóterületen építették fel a Néprajzi Múzeum új épületét. Az épület egyszerű, íves formájú, 60%-a a térszint alatt helyezkedik el, tetején pedig zöldfelület található, mely közösségi térként szolgálja a látogatókat. A múzeumépület egyfajta kapuként is szolgál, hiszen itt találkozik a városi szövet a városligeti parkkal, itt léphetnek be az érdeklődők nemcsak a múzeumba, hanem a Városligetbe is.

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Voigt Vilmos: Éljen és virágozzék (A budapesti május elsejékről). In: Budapesti Negyed 1994/1. 166-186. o.
  2. ↑ Rajna György: Budapest köztéri szobrainak katalógusa. Budapest, 1989. 469. o. 8541. tétel
  3. ↑ Prohászka László: Szoborsorsok. Kornétás, Budapest, 1994. 169-171. o.
  4. ↑ Fodor Béla (főszerk.): Zuglói Lexikon. Dinasztia – Herminamező Polgári Köre, Budapest, 1998
  5. ↑ Közli: Pótó János: Az emlékeztetés helyei. Emlékművek és politika. Osiris, Budapest, 2003. 173. o. Pótó tanulmányában (Egy korszak jelképe: a Sztálin-szobor, 1949-56, 1975) kimerítően összegzi a szoborral kapcsolatos kutatásainak eredményét. Az Andrássy utat az 1956-os forradalom után Népköztársaság útjára keresztelték. A 3. pontban említett Hála-szobor, Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotása a Szabadság téren állt, a forradalom alatti összetöréséig.
  6. ↑ Pótó János számítása. Pótó J. i. m.
  7. ↑ Dr. Gyöngyösi István – Rojkó Ervin (szerk.): Budapesti Városépítési Tervező Vállalat, 1949-1959. Budapest, é. n. (1959). 2. kép; valamint: Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Évkönyve. 1955/56. tanév. Budapest, 1957. 128-129. o.
  8. ↑ Szíj Rezső: Mikus Sándor. Corvina, Budapest, é. n. (1977)
  9. ↑ Szíj R.: i. m.
  10. ↑ Ld. pl. Tíz év a felszabadult főváros életéből. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1956. 257. o.
  11. ↑ Tóth Benedek: A Sztálin szobor ledöntése. In: Mozgó Világ 1995/2. 84-98. o.
  12. ↑ Mikus kijárta, hogy újból megbízást kapjon az egyébként évtizedek óta láthatatlan domborművek elkészítésére, Csepelre szánt emlékműként. Végül csak négy táblát faragtak ki, ezek ma a Szoborparkban találhatók.
  13. ↑ A művészről Békés István közli az alábbi történetet Legújabb magyar anekdotakincs című könyvében (Gondolat, Budapest, 1966). „1965 márciusának egyik verőfényes reggele – Pátzay Pál Lenin-szobrát éppen most emelték rá a hatalmas vöröskő talapzatra. A művész maga ellenőrizte a talapzatra helyezés munkáját, s meghatottan figyelte az első szobornézőket: egy tucatnyi kisiskolást, akiknek tanító nénijük magyarázgatta, hogy kit ábrázol az új műalkotás. – Ez Lenin bácsi – oktatta a kicsiket –, ő segített bennünket szép, szabad élethez… Egy fotóriporter, aki a szoborfelállítást fényképezte, Pátzay mestert is odatessékelte műve mellé. – Ez pedig – mutatott rá a kedves tanító néni Pátzayra – Lenin bácsi szobrának alkotója, a híres szobrász, Strobl Zsiga bácsi.”
  14. ↑ Tasnádi Attila: Kiss István. Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata, Budapest, 1982. 34. o.
  15. ↑ Tóth-Szenesi Attila - Az MNK utolsó május elsejéje (Index.hu, 2008.05.01.)
  16. ↑ Azok a régi május elsejék... - Ritkán látható történelem blog, 2018.04.30.
  17. ↑ Rácz Johanna - A május 1-jei felvonulások története 33 csodás képben (qubit.hu, 2019.05.01.)
  18. ↑ Dömötör Endre - Sziget előzmányrk itthon: Kis magyar fesztiválhatározó (recorder.blog.hu, 2014.08.11.)
  19. ↑ Közmunkára ítélték a fakeresztet megrongáló fiatalokat (magyar nyelven) (html). origo.hu, 2001. szeptember 6. (Hozzáférés: 2012. január 12.)
  20. ↑ Hogyan nyerészkedne az Időkeréken? (magyar nyelven) (html). origo.hu, 2006. december 8. (Hozzáférés: 2012. január 12.)
  21. ↑ Liget Center (volt Mémosz-székház felújítása) - budapestlegenda.hu
  22. ↑ Erről részletesebben ld.: „Igazi emlékművek”. In: Boros Géza: Emlék/mű. Művészet – köztér – vizualitás a rendszerváltástól a millenniumig. Enciklopédia, Budapest, 2001. 53-55. o. ill. Boros Géza:„Ki fogjuk tépni mind egy szálig!” A készülő ’56-os emlékmű negatív visszhangja. In: Mozgó Világ 2006/3. 30-34. o.
  23. ↑ A tábla szövege: „Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékműve Mindazokra emlékezünk, akik 1956-ban és az azt követő több évtized megtorlásai során fegyverrel vagy szellemük erejével vállalták a forradalom és szabadságharc küzdelmeit – egészen az önfeláldozásig. A Magyar Köztársaság szándéka, hogy ez az emlékmű jelképezze a közösség erejét, szabadságvágyát, felelősségét, a magyar társadalom összetartozását, a nemzeti egységet – ezek az értékek jellemezték 1956. október huszonharmadikát és a szabadságharc egészét.” (A Kossuth-címer és a fenti szöveg angol fordítása következik.) „Állíttatott 2006-ban, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulója alkalmából”
  24. ↑ VASKEFE Szemétlerakó lett az ’56-os emlékmű Archiválva 2018. április 13-i dátummal a Wayback Machine-ben, mno.hu

Források

[szerkesztés]
  • Fodor Béla (főszerk.): Zuglói Lexikon. Dinasztia – Herminamező Polgári Köre, Budapest, 1998
  • Pótó János: Az emlékeztetés helyei. Emlékművek és politika. Osiris, Budapest, 2003.
  • Prohászka László: Szoborsorsok. Kornétás, Budapest, 1994.
  • Voigt Vilmos: Éljen és virágozzék (A budapesti május elsejékről). In: Budapesti Negyed 1994/1. 166-186. o.

További információk

[szerkesztés]

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Ötvenhatosok_tere&oldid=27483138”