Ugrás a tartalomhoz

Denis Johnson

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Denis Johnson
SzületettDenis Hale Johnson[1]
1949. július 1.
München, Nyugat-Németország
Elhunyt2017. május 24. (67 évesen)
Gualala(wd) Kalifornia  USA
Állampolgárságaamerikai[2][3][4][5][6]
Nemzetiségeamerikai
Foglalkozása
IskoláiIowai Egyetem
Kitüntetései
  • Guggenheim-ösztöndíj[7]
  • Sue Kaufman Prize for First Fiction (1984)
  • Whiting Awards (1986)[8]
  • O. Henry-díj (2003)
  • National Book Award for Fiction (2007)[9]
  • Library of Congress Prize for American Fiction (2017)[10]
Halál okamájtumor
A Wikimédia Commons tartalmaz Denis Johnson témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Denis Hale Johnson (München, 1949. július 1. – Sea Ranch vagy Gualala, 2017. május 24.) amerikai regényíró, novellaíró és költő. Talán legismertebb debütáló novellagyűjteménye, a Jesus' Son (Jézus fia, 1992). Legsikeresebb regénye, a Tree of Smoke (2007) elnyerte az amerikai Nemzeti Szépirodalmi Könyvdíjat.[11] Kétszer is bekerült a szépirodalmi Pulitzer-díjra.[12] Összesen kilenc regény, egy novella, két novelláskönyv, három verseskötet, két színdarabgyűjtemény és egy riportkönyv szerzője volt.[13] Utolsó műve, a The Largesse of the Sea Maiden című novelláskötete posztumusz 2018-ban jelent meg.

Fiatalkora

[szerkesztés]

Denis Johnson 1949. július 1-jén született Münchenben, Nyugat-Németországban.[1] Felnőttként a Fülöp-szigeteken, Japánban és Washington D.C. külvárosában is élt.[14][15] Apja, Alfred Johnson a külügyminisztériumnál(wd) dolgozott, mint összekötő az USIA(wd) és a CIA között.[16][17] Édesanyja, az egykori Vera Louise Childress háztartásbeli volt.[1] Angol B.A.(wd) fokozatot szerzett (1971-ben) az Iowai Egyetemen és M.F.A.(wd) fokozatot (1974-ben) az Iowa Writers' Workshop-ból,[15] ahová vissza is tért tanítani.[14] Míg az Íróműhelyben volt, Johnson órákat vett Raymond Carvertől.[18]

Pályafutása

[szerkesztés]

Johnson 1969-ben, 19 évesen adta ki első könyvét, a The Man among Seals (Az ember fókák között) című verses gyűjteményét.[14] 1983-ban első regénye, az Angels (Angyalok) megjelenésével számos elismerést vívott ki magának.[17] 1992-ben került előtérbe a Jesus' Son (Jézus fia) című novellagyűjteményével, amely eredetileg a The New Yorkerben[17] megjelenteket is tartalmazott, Isaac Babel Lovashadsereg című könyve ihlette.[16] Az első sztori "Car Crash While Hitchhiking" a The Paris Review-ban jelent meg. A New York Times Book Review 2006-os szavazásán a Jesus' Son-t az elmúlt 25 év egyik legjobb amerikai szépirodalmi művének választották.[19] Különféleképpen írták le: alapos, legendás, transzcendens, klasszikus és remekmű.[20][21][22] Az 1999-es azonos című filmbe adaptálták,[23] amelyben Billy Crudup szerepelt. Johnson egy cameo szerepet kapott a filmben, egy férfi, akit a felesége szúrt ki a szemén.[24]

A The Stars at Noon (Csillagok délben, 1986) egy kémthriller, amely egy névtelen amerikai nőt követ az 1984-es nicaraguai forradalom(wd) idején.[25] A 2022-es Claire Denis(wd) rendező, a Stars at Noon című filmjébe[26] adaptálta Joe Alwyn(wd) és Margaret Qualley főszereplésével.[27]

A Tree of Smoke 2007-ben elnyerte a Nemzeti Szépirodalmi Könyvdíjat,[28] és a 2008-as szépirodalmi Pulitzer-díj döntőse volt.[29] A vietnámi háború idején játszódik, 1963–70 között, 1983-ig átívelően. A regényben Bill Houston történetét ismerjük meg, aki Johnson első Angyalok című regényének főszereplője volt, utóbbi regény az 1980-as évek elején játszódik.[30]

Az eredetileg 2002-ben a The Paris Review-ban megjelent Train Dreams kisregényként jelent meg 2011-ben, és a 2012-es szépirodalmi Pulitzer-díj döntőse volt. A Pulitzer-testület azonban 1977 óta először nem ítélt oda szépirodalmi díjat abban az évben.[31]

Johnson darabjai San Franciscóban, Chicagóban, New Yorkban és Seattle-ben készültek.[32][33][34] Ő volt a Campo Santo, a San Francisco-i Intersection for the Arts rezidens színházi társulatának rezidens drámaírója.[35] 2006-ban és 2007-ben Johnson a kreatív írás Mitte tanszékét töltötte be a Texas Állami Egyetemen(wd) a texasi San Marcosban.[36] Johnson időnként a Texasi Egyetem Michener Írói Központjában is tanított.[37]

Az utolsó könyv, amelyet még életében publikált, a The Laughing Monsters (Nevető szörnyek) című regény volt, amelyet "irodalmi thrillernek" nevezett, amely Ugandában, Sierra Leonéban és Kongóban játszódik. 2014-ben adták ki.[38][39] Johnson utolsó munkája, a The Largesse of the Sea Maiden című novelláskötete posztumusz, 2018 januárjában jelent meg.[13][40]

Magánélete

[szerkesztés]

Johnson kétszer elvált, és halálakor harmadik feleségével, Cindy Lee-vel élt az arizonai Phoenixben.[18] Közös otthonuk is volt Idahóban.[37] Johnsonnak három gyermeke volt, akik közül kettőt otthon tanított; 1997 októberében cikket írt a Salon webhelyre az otthonoktatás védelmében.[41]

Húszas évei nagy részében Johnson drog- és alkoholfüggő volt, és nem sokat írt. 1978-ban visszaköltözött szülei otthonába az arizonai Scottsdale-be, hogy kijózanodjon és irányt találjon. 1978-ban abbahagyta az alkoholfogyasztást, és 1983-ban leszokott a rekreációs drogokról.[14]

Johnson „Bikers for Jesus” című esszéjében „keresztény megtért, de a légies, kifinomult fajták egyikeként” jellemezte magát.[42][43]

Halála

[szerkesztés]

Johnson 2017. május 24-én hunyt el májrákban a kaliforniai Gualala melletti Sea Ranch-ben(wd),[20] 67 éves korában.[1][21][44]

Három szabály az íráshoz: Írj meztelenül. Ez azt jelenti, hogy azt írod, amit soha nem mondanál. Írj vérrel. Mintha a tinta olyan értékes lenne, hogy nem pazarolhatod el. Írj száműzetésben, mintha soha többé nem érnél haza, és minden részletet vissza kell hívnod.

Denis Johnson[37]

Díjai

[szerkesztés]

Művei

[szerkesztés]

Regények

[szerkesztés]

Novellák

[szerkesztés]

Költészet

[szerkesztés]

Színdarab

[szerkesztés]
  • Hellhound on My Trail: A Drama in Three Parts (2000)
  • Shoppers: Two Plays (Harper, 2002) ISBN 9780060934408- includes Hellhound on My Trail
  • Des Moines, San Francisco premiere in October 2007[56]
    • Des Moines, New York premiere in November 2022[57]
  • Soul of a Whore and Purvis: Two Plays in Verse (FSG, 2012) ISBN 9780374277963

Forgatókönyv

[szerkesztés]

Nonfiction

[szerkesztés]

Magyarul megjelent

[szerkesztés]
  • Mindenki marad! (Nobody Move) – Magvető, Budapest, 2009 · ISBN 9789631427325 · fordította: Totth Benedek

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b c d Sandomir, Richard. „Denis Johnson, Who Wrote of the Failed and the Desperate, Dies at 67”, The New York Times, 2017. május 26. 
  2. ↑ Nemzetközi Virtuális Katalógustár (több nyelv nyelven). Online Számítógépes Könyvtári Központ. (Hozzáférés: 2019. január 19.)
  3. ↑ Integrált katalógustár (német nyelven). (Hozzáférés: 2019. január 19.)
  4. ↑ Identifiants et Référentiels (francia nyelven). Agence bibliographique de l'enseignement supérieur. (Hozzáférés: 2019. január 19.)
  5. ↑ BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2019. január 19.)
  6. ↑ SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2019. január 19.)
  7. ↑ http://www.dailytexanonline.com/life-and-arts/2012/10/24/denis-johnson-to-read-from-his-works-at-the-blanton-auditorium
  8. ↑ http://www.whiting.org/awards/winners/denis-johnson
  9. ↑ https://www.washingtonpost.com/wp-dyn/content/article/2007/11/14/AR2007111402806.html
  10. ↑ https://www.loc.gov/item/prn-17-099/prize-for-american-fiction-to-be-awarded-posthumously-to-denis-johnson/2017-07-11/
  11. ↑ Carlson, Michael. „Denis Johnson obituary”, The Guardian , 2017. június 6. (Hozzáférés: 2022. október 8.) 
  12. ↑ Kean, Danuta. „Tree of Smoke author Denis Johnson dies aged 67”, The Guardian , 2017. május 26. (Hozzáférés: 2022. október 8.) 
  13. ↑ a b The Largesse of the Sea Maiden by Denis Johnson. PenginRandomHouse.com
  14. ↑ a b c d Jesse McKinley, "A Prodigal Son Turned Novelist Turns Playwright", The New York Times, June 16, 2002.
  15. ↑ a b c Denis Johnson: An Inventory of His Papers at the Harry Ransom Center. norman.hrc.utexas.edu
  16. ↑ a b Chai, Barbara. „Denis Johnson: The Gregarious Recluse”, The Wall Street Journal , 2012. június 22.. [2018. március 30-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2022. október 21.) 
  17. ↑ a b c David Amsden, "Denis Johnson's Second Stage", New York, 2010.
  18. ↑ a b Moore, Michael Scott. „Poet of the Fallen World”, SF Weekly , 2003. február 19.. [2021. szeptember 22-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2023. július 17.) 
  19. ↑ Dwight Gardner, "Inside the List", New York Times, September 2, 2007.
  20. ↑ a b Italie, Hillel (May 27, 2017) „Denis Johnson, author of 'Jesus' Son,' dead at 67”, Washington Post . [2017. május 26-i dátummal az eredetiből archiválva] 
  21. ↑ a b Dwyer, Colin (May 25, 2017) Denis Johnson, Author Who Wrote Of The 'Painfully Beautiful,' Dies At 67. npr.crg
  22. ↑ Williams, John (March 29, 2017) Modern Masterpiece Turns 25 – via NYTimes.com
  23. ↑ Az élet kalandja (Jesus' Son, film)
  24. ↑ "Author Denis Johnson's Papers Acquired By Harry Ransom Center" Archiválva 2013. május 31-i dátummal a Wayback Machine-ben., Harry Ransom Center, University of Texas at Austin, July 7, 2010.
  25. ↑ James, Caryn: Nameless Lovers Chased Through Hell. The New York Times Book Review , 1986. szeptember 28. (Hozzáférés: 2019. november 17.)
  26. ↑ Stars at Noon (film)
  27. ↑ Kroll, Justin. „Joe Alwyn To Co-Star Opposite Margaret Qualley In A24's 'The Stars At Noon' From Claire Denis”, Deadline Hollywood, 2021. november 3. (Hozzáférés: 2021. november 24.) 
  28. ↑ a b Thompson, Bob. „Johnson's 'Tree of Smoke' Wins National Book Award”, Washington Post , 2007. november 15. (Hozzáférés: 2007. november 15.) 
  29. ↑ a b Ben Sisario, "Arts, Briefly: Channeling Noir, Dickens-Style," New York Times, June 11, 2008.
  30. ↑ Jim Lewis, "The Revelator", New York Times, September 2, 2007.
  31. ↑ a b Michael Cunningham, "Letter From the Pulitzer Fiction Jury: What Really Happened This Year", The New Yorker, July 9, 2012.
  32. ↑ „Review: 'Hellhound on my Trail'”, PMC, 2000. szeptember 5. (Hozzáférés: 2016. január 19.) 
  33. ↑ „Novelist's play "Hellhound" thrives on whip-smart lingo”, The Seattle Times Company, 2005. március 22. (Hozzáférés: 2016. január 19.) 
  34. ↑ „Theater People: Denis Johnson's shaggy hellhound”, Sun-Times Media, LLC, 2002. szeptember 12. (Hozzáférés: 2016. január 19.) 
  35. ↑ Jillian Goodman, "No More Drama?", Slate, June 1, 2012.
  36. ↑ Mark Hendricks, "Former Mitte Chair Johnson wins National Book Award" Archiválva 2020. augusztus 7-i dátummal a Wayback Machine-ben, txstate.edu, November 19, 2007.
  37. ↑ a b c Remembering Denis Johnson (2017. május 26.) 
  38. ↑ Deborah Treisman, "This Week in Fiction: Denis Johnson," The New Yorker, February 24, 2014.
  39. ↑ Joy Williams, "‘The Laughing Monsters,’ by Denis Johnson," New York Times, November 7, 2014.
  40. ↑ Posthumously Published 'Sea Maiden' Affirms Denis Johnson's Eternal Voice. NPR , 2018. január 9.
  41. ↑ Denis Johnson, "School is Out", Salon, October 1, 1997.
  42. ↑ Thier, Aaron. Denis Johnson's God (2018. december 19.) 
  43. ↑ Dille, Brian B.. Books of Revelation: Christianity and Miracles in the Life and Work of Denis Johnson (2017. december 21.) 
  44. ↑ Carolyn Kellogg, "Award-winning author Denis Johnson dies at age 67," Los Angeles Times, May 26, 2017.
  45. ↑ Denis Johnson. poets..org . Academy of American Poets, 2007. április 30.
  46. ↑ Alan Williamson, "Three Poets", New York Times, October 10, 1982.
  47. ↑ "The Breath of Parted Lips: Voices from the Robert Frost Place, Volume 1", Publishers Weekly, May 1, 2001.
  48. ↑ Stein, Ricky. „Denis Johnson to read from his works at the Blanton Auditorium”, The Daily Texan , 2012. október 24.. [2019. április 25-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2024. január 30.) 
  49. ↑ Denis Johnson – WHITING AWARDS. www.whiting.org . (Hozzáférés: 2017. május 26.)
  50. ↑ "Fiction Awards by Last Name," Archiválva 2013. október 22-i dátummal a Wayback Machine-ben. Lannan Foundation. Retrieved 2013-09-01.
  51. ↑ "Past Winners: Aga Khan Prize," The Paris Review(wd). Retrieved 2013-09-01.
  52. ↑ "National Book Awards – 2007". National Book Foundation. Retrieved 2012-03-27. With interview, acceptance speech by Johnson, and essay by Matthew Pitt from the Awards 60-year anniversary blog.
  53. ↑ Gavin, Jennifer: Prize for American Fiction to Be Awarded Posthumously to Denis Johnson. loc.gov, 2017. július 11. (Hozzáférés: 2017. július 20.)
  54. ↑ (2010. december 19.) „"Last Night I Dreamed I Was in Mexico"”. Ploughshares 36 (4), 58. o. 
  55. ↑ (2010. december 19.) „"The Trees Leaning into One Another, Green and Horrible"”. Ploughshares 36 (4), 59. o. 
  56. ↑ Hurwitt, Robert. „Quirky 'Des Moines' kicks off experimental weekend-only series”, Sfgate.com, 2007. október 22. (Hozzáférés: 2022. október 22.) 
  57. ↑ Des Moines. Theater for a New Audience , 2022. július 26. (Hozzáférés: 2022. október 22.)
  58. ↑ a b Staff writers (2/2/2015) „Denis Johnson – Biography and Filmography”, Hollywood.com, 2015. február 2. [halott link]

Egyéb információk

[szerkesztés]

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Denis Johnson című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Denis_Johnson&oldid=27698563”