Ugrás a tartalomhoz

Daniel Sorano

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Daniel Sorano
SzületettDaniel Edouard Marie Sorano
1920. december 14.[1][2][3]
Toulouse
Elhunyt

Amszterdam[5]
Állampolgárságafrancia
Nemzetiségefrancia
Foglalkozása
IskoláiToulouse Regional Conservatory
Halál okaszívinfarktus
Színészi pályafutása
Aktív évek1945 – 1962
Tevékenységszínész
A Wikimédia Commons tartalmaz Daniel Sorano témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Daniel Sorano (Toulouse, 1920. december 14. – Amszterdam, 1962. május 17.) francia színpadi és filmszínész, kiváló jellemábrázoló tehetség, Cyrano de Bergerac alakjának kiemelkedő színpadi megformálója. Másfél évtizednél alig hosszabb színészi munkássága alatt számos klasszikus színpadi és filmszerepeket játszott el, köztük Richelieu bíborost A három testőr 1961-es klasszikus francia filmváltozatában.

Élete

[szerkesztés]

Származása

[szerkesztés]

Daniel Sorano Toulouse-ban született. Édesapja, Gabriel Sorano francia gyarmati főtisztviselő volt, a dakari feljebbviteli bírósági főjegyzője. Édesanyja Marie Michas szenegáli „signare”(wd) származású lány volt. A portugál „senhora”-ból átszármazott szóval jelölték azokat a fekete vagy mesztic (métis) nőket, akik Szenegál délnyugati tengerpartján (Petite-Côte) működő gyarmatos kereskedelmi telephelyeken éltek, Rufisque-ben(wd), Saint-Louis-ban és a Gorée-szigeten. Anyjának egyik őse is a „signare” származású mesztic Marianne Blanchot volt, François Blanchot de Verly-nek(wd) (1735-1807), Szenegál francia gyarmati kormányzójának leánya.[6]

Pályakezdése

[szerkesztés]

A toulouse-i konzervatóriumban több szakon is diplomát szerzett. Itt ismerkedett meg jövendőbelijével, Suzanne Deilhes-szel. Mivel a konzervatóriumban énekesi képzettséget is szerzett, ez először a színpadi vígjátékok felé irányította. 1945-ben a Grenier de Toulouse társulatához szegődött. Maurice Sarrazin rendező Plautus: A karthágói c. darabjában küldte színpadra, amely sikert hozott a fiatal színházi társulatok versenyén. A kor neves francia színpadi egyéniségeivel játszott együtt, Simone Turck-kel, Pierre Mirat-val, André Thorent-nal, Maurice Germain-nel, Jean Bousquet-val. Shakespeare: A makrancos hölgy c. vígjátékéban Biondello néma szerepét játszotta, de a kritikusok így is felfigyeltek kifejező játékára és szuggesztív gesztusaira.

Jean Vilar munkatársa

[szerkesztés]
Portréja 1946-ból (Harcourt Stúdió)

1952-ben átment a párizsi Théâtre national populaire (TNP) társulatához. Jean Vilar(wd) rendező-színigazgató La Flèche szerepét adta neki Molière: A fösvény c. vígjátékában. Sorano bizonyította kiemelkedő tehetségét, a következő években Vilar fontos szerepek sorát bízta rá.

1952-ben játszotta Sorostratát Jean Vauthier: Az új Mandragora c. színművében, 1953-ban Sganarelle-t Molière: Don Juanjában, Giomót Musset Lorenzaccio-jában, Robert urat Molière: Botcsinálta doktor-ában, katonatisztet Kleist Homburg hercegében és Ergó polgártársat Büchner: Danton halálában. 1954-ben York hercegét játszotta Shakespeare: II. Richárdjában, a lelkészt Brecht: Kurázsi mamájában, Don César de Bazan-t Victor Hugo: Ruy Blas c. tragédiájában, a kapuőrt Shakespeare Macbethjében.

Az 1954-től kezdve rendszeresen megrendezett Avignoni Fesztiválon a Théâtre national populaire (TNP) társulata állt a középpontban, Sorano a TNP „nagy generációjának” tagjaként együtt játszott Gérard Philipe-pel, Jean-Pierre Darras-szal, Georges Wilsonnal, Jean Topart-ral, Philippe Noiret-vel, Michel Galabruvel, Bernard Blier-vel és Maria Casarès-szel. A TNP társulatával az avignoni fesztiválon 16 színmű előadásaiban szerepelt, klasszikus és kortárs szerepekben egyaránt.

1955-ben Jean Vilar rendezésében Mascarille-t játszotta Moliére: Szeleburdijában, Joshua Farnaby-t Victor Hugo Tudor Mária drámájában, et Arlequint Marivaux: A szerelem diadalában. 1956-ban Beaumarchais: Figaro házasságában a címszerepet adta. A saját rendezésében színre vitt Moliére: A képzelt betegben Argant játszotta. Kiemelkedő Scapin, Sganarelle és Mascarille-alakításai révén valódi Moliére-specialistaként tartották számon. 1945 és 1962 között 44 franciaországi színházban lépett fel. Fennmaradtak hanglemezfelvételei és 90-nél több rádiószínházi felvétele.

„Sorano de Bergerac”

[szerkesztés]

Színpadi munkája mellett már 1950-ről fokozatosan kezdett filmezni is. 1960-ban alakította először Cyrano de Bergerac szerepét a Claude Barma által rendezett, az RTF által sugárzott színpadi tévéfilmben, ahol Roxanne-t Françoise Christophe, Christiant Michel Le Royer, Le Bret-t Jean Topart, Ragueneau-t Michel Galabru, Lignière-t Philippe Noiret, Guiche grófját Jean Deschamps játszotta. Az alakítás nagy sikert aratott, Sorano színészi stílusa referenciává vált, ez vált életének leghíresebb alakításává. Őt magát a sajtó „Sorano de Bergerac” vagy a „Dakari Cyrano” (Cyrano de Dakar) becenevekkel ruházta fel. Színpadon viselt műorrát Jean Saintout, a kor hírneves maszkmestere és bábukészítője alkotta.[7]

Luchino Visconti névtelen szereplőként betette Dommage qu’elle soit une putain című 1961-es filmjébe, a főszereplő Romy Schneider, Alain Delon és Silvia Monfort mellett. A történet John Ford ’Tis Pity She’s a Whore című 1633-as drámájából készült. (Ennek magyar címváltozatai: Kár, hogy ká vagy Kár, hogy bestia).

A három testőr c. Dumas-regény két francia filmváltozatában is szerepelt, két különböző karakterszerepben. Claude Barma rendező 1959-es filmjében Porthos szerepét játszotta, a főszereplő Jean-Paul Belmondo, mint D’Artagnan mellett. Bernard Borderie rendező 1961-es kétrészes klasszikus kalandfilmjében (A három testőr: A királyné nyakéke és A három testőr: A Milady bosszúja), a gonosz intrikus intrikusnak ábrázolt Richelieu bíborost alakította.

Magánélete

[szerkesztés]
Felesége, Suzanne Deilhes

Az 1940-es évek közepén Suzanne Deilhes-t (1923–2003), az operettszínház énekesnőjét vette feleségül. Három közös gyermekük született.

Sorano jó barátságot ápolt két évvel fiatalabb színésztársával, Gérard Philipe-pel (1922–1959), aki még nála is rövidebb életet élt, 36 évesen halt meg.

Halála

[szerkesztés]

1962-ben Párizs és Amszterdam között ingázott, Párizsban két folyamatos esti színházi eladást csinált, közben Amszterdamban forgatta Serge Hanin rendező Le scorpion című történelmi kalandfilmjében a kardforgató Peter Carl szerepét. Közben már elvállalta Luchino Visconti rendező felkérését A párduc című film címszerepére, Don Fabrizio Salina herceg szerepére, ennek forgatása is 1962-ben kezdődött.

A Scorpion utolsó jeleneteinek forgatása közben Sorano Amszterdamban váratlanul meghalt, feltehetően szívmegállás következtében. Az első sajtójelentések halálos balesetről írtak, mivel a kardvívó jelenetben viselt ingét, szerepének megfelelően, jól látható művér-foltok borították. A 41 éves, népszerű és munkabíró színész hirtelen halálának körülményei a sajtóban ingerült vitát generáltak.

Soranót a Vaucluse megyei Pernes-les-Fontaines-ben temették el, felesége családjának kriptájában,[8] nagy alakításának, Cyrano de Bergeracnak jelmezében és színpadi kardjával. Sorano még életében, egy interjúban kifejezte kívánságát, hogy így temessék el, követve jóbarátjának, az 1959-ben elhunyt Gérard Philipe-nek példáját, aki a Cid címszereplőjének, Don Rodrigo lovagnak jelmezében kérte magát eltemetni. Özvegye csak Sorano kalapját és színpadi műorrát tartotta meg emlékül.[6] Visconti A párduc című filmjének címszerepét Burt Lancaster kapta meg.

Emlékezete

[szerkesztés]
A toulouse-i Daniel Sorano Színház megnyitó ünnepsége (1964)

Emlékére a Toulouse-i Tudományos és Művészeti Akadémia – későbbi nevén Languedoc-i Akadémia – megalapította a Daniel Sorano-díjat, amelyet kiemelkedő színpadi színészi munkásságért adományoztak. Az egyik díjazott Philippe Caubère(wd) volt. A 2020-as díjat Mathilde Mosnier színésznő kapta meg Henri Cousse-tól, az Akadémia elnökétől.[9]

Sorano nevét több színház és előadóterem őrzi:

Főbb filmszerepei

[szerkesztés]
  • 1950: Vendetta en Camargue; Daniel Tiersot
  • 1951: Ce coquin d’Anatole; Anatole
  • 1953: Alerte au sud; Serge Depoigny
  • 1954: La nuit d’Austerlitz, tévéfilm; Nestor Burma
  • 1955: A nagy hadgyakorlat (Les grandes manoeuvres); vívómester
  • 1957: Gengszterek (Les truands); csapos
  • 1958: La fille de Hambourg; Jean-Marie
  • 1959: Le vent se lève; Mathias
  • 1959: Macbeth, tévéfilm; Macbeth
  • 1959: A három testőr (Les trois mousquetaires), tévéfilm; Porthos
  • 1959: Constantin, roi des jardiniers, tévéfilm; a nagyherceg
  • 1960: Marche ou crève; Milan
  • 1960: Hamlet dán királyfi (Hamlet, Prince de Danemark), tévéfilm; Claudius
  • 1960: Cyrano de Bergerac, tévéfilm; Cyrano
  • 1961: A három testőr I. A királyné nyaklánca(wd) (Les trois mousquetaires: Les ferrets de la reine); Richelieu bíboros
  • 1961: A három testőr II. A Milady bosszúja(wd) (Les trois mousquetaires: La vengeance de Milady); Richelieu bíboros
  • 1962: Othello, tévéfilm; Othello
  • 1962: Le scorpion; Peter Carl

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ 2017. október 9., Daniel Sorano, 37294
  2. ↑ Roglo
  3. ↑ Hrvatska enciklopedija (horvát nyelven). Miroslav Krleža Lexicographical Institute, 1999
  4. ↑ Internet Movie Database (angol nyelven). (Hozzáférés: 2019. október 12.)
  5. ↑ https://theaterencyclopedie.nl/wiki/index.php?curid=11996
  6. ↑ a b Daniel Sorano. „Cyrano de Dakar” (francia nyelven). SenegalMetis.com, 2007. március 17. (Hozzáférés: 2022. december 23.)
  7. ↑ Télé 7 jours műsorújság, 1960. december 10-16-i hét, 59. old. Janine Brillet és Marlyse Lowenbach írása.
  8. ↑ Cimetière de Pernes-les-Fontaines (francia nyelven). LandruCimetieres.fr
  9. ↑ Prix de théâtre Daniel Sorano 2020 à Mathilde MOSNIER (francia nyelven). Academie du Languedoc.fr, 2021. november 19. (Hozzáférés: 2022. december 31.)
  10. ↑ Espace Sorano.
  11. ↑ Théâtre national Daniel Sorano. Dakar (francia nyelven). BNF.fr. (Hozzáférés: 2022. december 23.)
  12. ↑ Un théâtre „Daniel-Sorano” à Dakar (francia nyelven). Le Monde, 1965. július 17. (Hozzáférés: 2022. december 23.)
  13. ↑ Maé Durand: La troupe dramatique du théâtre national Daniel Sorano de Dakar : entre négritude et francophonie (1954-1984) (francia nyelven). Dumas. Dépôt universitaire de mémoires après soutenance (dumas.ccsd.cnrs.fr), 2019. június 14. (Hozzáférés: 2022. december 23.)
  14. ↑ Collège Daniel Sorano à Pins-Justaret (Haute-Garonne, académie de Toulouse)

Források

[szerkesztés]
  • Alan Goble. The Complete Index to Literary Sources in Film, ASIN B0B75W9KHB, 1st edition (angol nyelven), Berlin: Walter de Gruyter Verlag, 398. o. (1999) 

További információ

[szerkesztés]
Commons:Category:Daniel Sorano
A Wikimédia Commons tartalmaz Daniel Sorano témájú médiaállományokat.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Daniel_Sorano&oldid=27551483”