Ugrás a tartalomhoz

Conducător

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Románia conducătora
Első Ion Antonescu 1940. szeptember 6. – 1944. augusztus 23.
Első
Ion Antonescu

1940. szeptember 6. – 1944. augusztus 23.

Adatok
OrszágRománia Román Királyság
ElsőIon Antonescu
UtolsóNicolae Ceaușescu
Típusállamfő
főparancsnok


SablonWikidataSegítség

A conducător (románul vezető, ejtsd: kondukötor) címet hivatalosan Románia két vezetője, valamint korábban II. Károly román király használta.

A szó a latin a conduco (összegyűjt, egyesít) igéből származik, tehát ugyanazon szóból (duco = vezet, visz) ered, mint a rómaiaknál a dux, az olaszoknál a duce, az angol duke kifejezés vagy a velencei és genovai dózse.[1] Jelentése a náci Németország Führeréhez és Francisco Franco Spanyolországának caudillojához hasonlítható.

Legelőször II. Károly román király egyik címe volt a Nemzeti Újjászületési Front utolsó éveiben,[2] és utána Ion Antonescu marsall is felvette, amikor 1940. szeptember 14-e után diktátori hatalmat szerzett.[3] Antonescu Románia miniszterelnöke, az államfő pedig I. Mihály király volt, de a valós hatalmat Antonescu birtokolta.[4] Adrian Cioroianu történész szerint Antonescu a cím használatával a Németországgal való kapcsolatot akarta hangsúlyozni, majd a Vasgárda bukása után saját személyes rezsimjét.[2]

A címet Románia kommunista elnöke, Nicolae Ceaușescu élesztette újjá 1968 után, amikor a Román Kommunista Párt taglétszáma nőtt, de jelentősége csökkent Ceaușescu személyi kultuszával szemben.[5] Emellett ritkábban használatban volt a cârmaci (kormányos) szó is.[2]

Hivatkozások

[szerkesztés]
  1. Brady & Kaplan, p.176; Cioroianu, p.416; Jelavich, p.227; Kligman, p.291
  2. a b c Cioroianu, p.416
  3. Brady & Kaplan, p.176; Butnaru, p.70; Chehabi & Linz, p.14; Cioroianu, p.416; Kligman, p.291
  4. Butnaru, p.70; Jelavich, p.227
  5. Berry, p.14; Brady & Kaplan, p.176; Chehabi & Linz, p.14; Cioroianu, p.414, 416, 422-427; Gallagher, p.61; Kligman, p.291

Fordítás

[szerkesztés]

Ez a szócikk részben vagy egészben a Conducător című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

Források

[szerkesztés]
  • David Berry: The Romanian Mass Media and Cultural Development. Aldershot: Ashgate Publishing. 2004
  • Henry E. Brady – Cynthia S. Kaplan: Eastern Europe and the Former Soviet Union. In David Butler – Austin Ranney: Referendums Around the World: The Growing Use of Direct Democracy. Washington D.C.: American Enterprise Institute. 1994
  • Ion C. Butnaru: The Silent Holocaust: Romania and Its Jews. Westport: Praeger/Greenwood. 1992
  • Adrian Cioroianu: Pe umerii lui Marx. O introducere în istoria comunismului românesc. Bucuresti: Editura Curtea Veche. 2005
  • Tom Gallagher: Theft of a Nation: Romania since Communism. London: C. Hurst & Co. 2005
  • Barbara Jelavich: History of the Balkans. Cambridge: Cambridge University Press. 1983
  • Gail Kligman: The Politics of Duplicity: Controlling Reproduction in Ceausescu's Romania. Berkely–Los Angeles–London: University of California Press. 1998
  • Houchang Esfandiar Chehabi – Juan José Linz, Sultanistic Regimes. Baltimore – London: Johns Hopkins University Press. 1998
  • David Bruce MacDonald: Balkan Holocausts? Serbian and Croatian Victim-Centred Propaganda and the War in Yugoslavia. Manchester – New York: Manchester University Press. 2002