Azukibab
 |
Ez a szócikk vagy szakasz lektorálásra, tartalmi javításokra szorul. |
 |
Ezt a szócikket át kellene olvasni, ellenőrizni a szöveg helyesírását és nyelvhelyességét, a tulajdonnevek átírását. Esetleges további megjegyzések a vitalapon. |
 |
Ennek a szócikknek a címében vagy szövegében a kínai nevek nem a magyar nyelvű Wikipédia átírási irányelve szerint szerepelnek, és/vagy nincs feltüntetve a pinjin és a magyaros alak a {{kínai}}(?) sablon segítségével. Ezeket pótolni, illetve javítani kell. |
 | ||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
 azukibab
| ||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||
Nem fenyegetett      
| ||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||
| Vigna angularis (Willd.) Ohwi & H. Ohashi | ||||||||||||||||||
| Szinonimák | ||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Azukibab témájú médiaállományokat és Azukibab témájú kategóriát. |
Az azukibabot (Vigna angularis) (japánul: アズキ (小豆)) Kelet-Ázsiában elsősorban Japánban, Kínában, Tajvanon és Dél-Koreában termesztik. Az azukibab Koreában és Japánban a szója mellett a második legfontosabb hüvelyes növény. A mindössze 5 mm-es magok többnyire vörösek, de léteznek fehér, fekete és szürkés színben is. Az azukibab vad formája (Vigna angularis ssp. nipponensis) Kelet-Ázsiában egészen a Tibeti-fennsíkig elterjedt. A termesztett forma (Vigna angularis ssp. angularis) magjai nagyobbak. Az azukibab bokros, álló vagy kúszó lágyszárú hüvelyes, ami 25–90 cm magasra nőhet. Levelei hármasával helyezkednek el a száron. Virágai élénk sárgák. A termései 6–12,5 cm hosszú, hengeres hüvelyek, amelyben 6–14 mag helyezkedik el.[3]
Története
[szerkesztés]A Vigna nemzetség tagjait Észak-Kínában a vadászó-gyűjtögető emberek már 23 000–18 000 évvel ezelőtt is fogyasztották.[4] Mivel i.e. 2600–1900-ra már biztosan fogyasztották az azukibabot a környéken,[5] de más Vigna nemzetségbeli növényt nem találtak, így feltételezhető, hogy ezt a növény őrölték a sokkal korábban élő vadászó-gyűjtögetők. Időszámításunk előtt Kínában, Koreában és Japánban elterjedten termesztették. I.e. 2300-ból Japánból is ismert.[6] Legtöbb régészeti lelete Koreából és Japánból került elő.[7] A genetikai bizonyítékok azt mutatják, hogy legelőször Kelet-Ázsiában termesztették és csak később keresztezték az őshonos fajjal a Himalájákban.
Nevei
[szerkesztés]Az azuki az ősi japán neve a babnak, de Japánnak kínai jövevény szava is van rá, a sózu (小豆), ami kis babot jelent, amely a daizunak (大豆), a nagy babnak, vagyis a szójababnak a párja. Kandzsival sózuként (小豆) írjuk, viszont azukiként ejtjük. Kínában a megfelelő szó a babra a (kínai: 小豆, pinyin: xiǎodòu), amit botanikai és mezőgazdasági szövegkörnyezetben használnak. Azonban a mindennapi kínai nyelvben a leggyakoribb kifejezések a hongdou (红豆, hongdou) és a chidou (赤豆, chìdòu), mindkettő jelentése „vörös bab”, mert szinte az összes kínai fajta egységesen piros. A koreai neve pat (hangul: 팥), Vietnámban đậu Djo, ami szó szerint szintén vörös babot jelent. India néhány részén Lal Chavalinak nevezik (लाल चवळी) – aminek szó szerinti jelentése pedig „vörös tehénbab”.
Felhasználása
[szerkesztés]Tápláléknövényként
[szerkesztés]
A növény magjait vagy magát a hüvelytermést élelmiszerként fogyasztják.[8] A többi hüvelyeshez hasonlóan fontos fehérje- és rostforrás. Leggyakrabban ragukhoz, salátákhoz, salsa alapjaként, szendvicsekhez és pástétomokhoz használják.
A kelet-ázsiai konyhában az azukibabot édesen szokás fogyasztani. Általában cukorral főzik össze és így jön létre az a bizonyos bab paszta, ami az egyik legfontosabb összetevője a kelet-ázsiai ételeknek. Gyakran ízesítik is, ugyanúgy, mint a gesztenyemasszát. A vörös bab-masszát még számos kínai ételhez is felhasználják, mint például tangyuan-hez, zongzi-hez, holdsüteményhez, baozi-hoz és a vörös bab fagylathoz. Rengeteg japán édességekben is megtalálható: anpan, dorajaki, imagavajaki, mandzsu, monaka, anmicu, taijaki és daifuku. Levest is készítenek belőle, cukorral főzik és egy csipetnyi sóval, így készül a vörös bab-leves. Ezen kívül forró italként, tea formájában is fogyasztják. Néhány ázsiai kultúrában még feltétként vagy töltelékként is felhasználják például süteményekben, kekszekben, esetleg gofrira rakják. Japánban különleges alkalmakkor azukibabos rizst esznek, ez a szekihan (赤饭). 2009. október 20-án pedig a Pepsi kiadott egy azukibab ízesítésű terméket.[9]
Magyarországon leginkább vörös színű azukit lehet vásárolni bioboltokban.
Jelentős mennyiségben tartalmaz proteineket, B1- és B2-vitamint, kiemelhető vas-, kalcium-, magnézium- és foszfortartalma. Élettani hatásai közt említik inzulinszabályozó, koleszterincsökkentő, vérnyomás-szabályozó tulajdonságát. Az azukibab magjának csíráztatásakor a fehérjék értékes esszenciális aminosavakká bomlanak. A csíráztatott azukibab – más babokkal ellentétben – nem okoz bélgázképződést.
Szépségápolásban
[szerkesztés]Az azukit felhasználják bőrápolásra pakolásként és lemosóként is. Meleg vízzel összekevert babport, vagy pépesített főtt babot használnak pakolásként heti egyszer, lemosóként heti háromszor. Gyakori alkalmazása bőrirritációt okozhat.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ 'Vigna angularis in The Plant List: A Working List of All Plant Species. (Hozzáférés: 2015. november 1.)
- ↑ a b c d 'Vigna angularis var. angularis in The Plant List: A Working List of All Plant Species. (Hozzáférés: 2015. november 1.)
- ↑ Crop Data Sheet: Vigna angularis. FAO. [2019. augusztus 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2015. november 1.)
- ↑ Liu, L., Bestel, S., Shi, J., Song, Y. és Chen, X. (2013). „Paleolithic human exploitation of plant foods during the last glacial maximum in North China”. PNAS 110, 5380-5385. o. [2016. május 29-i dátummal az eredetiből archiválva]. DOI:10.1073/pnas.1217864110. (Hozzáférés: 2015. november 1.)
- ↑ Gary Crawford, Anne Underhill, Zhijun Zhao, Gyoung‐Ah Lee, Gary Feinman, Linda Nicholas, Fengshi Luan, Haiguang Yu, Hui Fang és Fengshu Cai (2005). „Late neolithic plant remains from northern China: Preliminary results from Liangchengzhen, Shandong”. Current Anthropology 46, 309-317. o. DOI:10.1086/428788.
- ↑ Lee, Gyoung-Ah (2013). „Archaeological perspectives on the origins of azuki (Vigna angularis)”. Holocene 23, 453-459. o. DOI:10.1177/0959683612460788.[halott link]
- ↑ Crawford, Gary W..szerk.: Miriam T. Stark: East Asian plant domestication, Archaeology of Asia. Blackwell Publishing Ltd, 77-95. o. (2008. november 22.). ISBN 978-1-4051-0212-4
- ↑ T.K. Lim. Vigna angularis, Edible Medicinal and Non-Medicinal Plants - Volume 2, Fruits. Springer, 937-945. o.. DOI: 10.1007/978-94-007-1764-0_98 (2008. november 22.)
- ↑ Archivált másolat. [2013. január 26-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 25.)
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben az Azuki bean című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
[szerkesztés]- Adzuki bab Archiválva 2014. április 20-i dátummal a Wayback Machine-ben
