Ugrás a tartalomhoz

Art Carney

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Art Carney
SzületettArthur William Matthew Carney
1918. november 4.[1][2][3][4][5]
Mount Vernon
Elhunyt2003. november 9. (85 évesen)[1][2][4][5][6]
Chester
Állampolgárságaamerikai
Gyermekeihárom gyermek
Foglalkozása
IskoláiMount Vernon High School
Kitüntetései
Halál okabetegség
SírhelyeRiverside Cemetery[7]
Színészi pályafutása
Aktív évek1939–1993
Díjai
Oscar-díjak
Legjobb férfi főszereplő
A macskás öregúr (1975)
Golden Globe-díjak
Legjobb férfi főszereplő (musical/vígjáték)
A macskás öregúr (1975)
Emmy-díjak
Legjobb férfi mellékszereplő (vígjátéksorozat)
The Jackie Gleason Show (1954, 1955)
The Honeymooners (1956)
Legjobb férfi mellékszereplő (televíziós minisorozat vagy tévéfilm)
Keményöklű Joe Moran (1984)
Kiemelkedő egyéni teljesítmény varieté vagy zenés műsorban
The Jackie Gleeson Show (1967, 1968)
A Wikimédia Commons tartalmaz Art Carney témájú médiaállományokat.
Sablon • Wikidata • Segítség

Arthur William Matthew Carney, művésznevén Art Carney (Mount Vernon, New York, 1918. november 4. – Chester, Connecticut, 2003. november 9.) Oscar-díjas, Golden Globe-díjas és hatszoros Emmy-díjas amerikai színész, komikus. Az egyszerű gondolkodású, karizmatikus Ed Norton szerepében ismertebb, aki a Hooneymooners szituációs komédiában Jackie Gleason színész segítőtársa. Carney sosem tanult színészkedni, mégis zseniálisan időzítette a poénok pillanatát. 1974-ben nyert Oscar-díjat, A macskás öregúr főszerepéért, amiben egy özvegy öregembert játszik, akit kilakoltatnak lakásából, ezért országjáró útra indul macskájával, Tontóval.

Élete

[szerkesztés]
Carney a Pot o' Gold rádióműsorban
Jackie Gleason, Audrey Meadows, Art Carney és Joyce Randolph 1955-ben
The Honeymooners
Az Art Carney Show 1959-ben
Carney és Walter Matthau a Furcsa párban

Carney ír származású amerikai nagycsaládba született. Öt bátyja volt. Apja, Edward Michael Carney újságkihordó, anyja, Helen Farrell hivatásos hegedűművész. Carney csendes gyereknek számított, mégis már kiskorában azzal szórakoztatta családját, hogy saját műsort rendezett nekik magánszámaival. Az iskolában tehetségkutatót nyert, mert kiválóan imitálta korának nagy embereit.
1936-ban érettségizett az A. B. David Középiskolában. Ezután lehetőséget kapott a Horace Heidt Zenekartól, hogy egy rádióműsorban szerepelhessen, így mikor a zenekar 1941-ben leforgatta műsorát, a Pot o’ Goldot, Carney egy kisebb szerepben hozzájárult a végeredményhez. A zenekar sokat utazott, napjában öt-hat műsort is leadott. Michael Seth Starr Carney-ról írt életrajzi művében leírja, hogy Carney már itt elkezdett inni: Carney az utazgatás során szobatársául egy olyan zenekari tagot kapott, aki nem vetette meg az alkoholt.
„Mindennap öt, hat show-t leadtunk. Fred (a szobatársa) a napot ginnel és vérnaranccsal indította, az volt a reggelink. Tizennyolc voltam, ő egy vak fütyülő zenész. Semmi felelősségérzet, se bűntudat nem nyomta a vállunkat. Már akkor is egy alkoholista voltam.” – mesélte Carney.[8]
Nem sokkal ezután azonban kilépett a zenekarból, mert egy nap olyan részeg volt, hogy nem volt szereplésre képes állapotban. Azt pedig nem akarta, hogy kirúgják. Ezután megpróbálkozott a stand-uppal, de hamar megtanulta, hogy ez nem neki való. Rövid időre visszatért a rádiózáshoz. 1942-ben bátyja, Jack közreműködésével felvették a Report to the Nation műsorába, ahol napi híreket dolgoztak fel színészek segítségével, akik leutánozták, és humorosan visszaadták a világ vezetőinek stílusát. Carney többek között Franklin D. Roosevelt elnököt és Winston Churchillt imitálta. Carney annyira jól alakította az amerikai elnököt, hogy az elnök titkára a szerep ejtését kérte: „Nem akarjuk, hogy az emberek azt higgyék, maga az elnök humorizál a műsorban.”[8]
Rádiós tevékenysége megszakadt, amikor 1944-ben szolgálatba hívták, és Franciaországba sorozták be. A világháború egy olyan sebet ejtett rajta, amit egész hátralevő életében rejteni próbált: egy repesz lezúzta a lábát. Kilenc hónapot töltött kórházban, a jobb lába rövidebb lett, mint a bal, ezután csak bicegve tudott járni.[9]
Az 1940-es és ’50-es években televíziós műsorokban szerepelt, mint a Henry Morgan’s Great Talent Hunt. Névjegyévé vált szerepében, a különc varrodai munkás, Ed Norton alakjában először a Cavalcade of Stars-ban volt látható a képernyőn, ami úgyszintén egy Jackie Gleason-féle show volt. Rádiós műsorvezetők ajánlották Carney-t Gleasonnak, aki akkor még hírét sem hallotta a férfinak. Mikor Gleason újabb műsort tervezett, Carney vele tartott, és több szerepet eljátszott a szituációs komédiákban, mégis a közönségnek Ed Norton alakja maradt a legmegnyerőbb. Ezt mutatja az is, hogy varrodák ajánlottak neki tiszteletbeli tagságot Texasban, Floridában és Kaliforniában.

„Ed Norton kedves nekem. Azért is, amit a karrieremért tett. Az igazat megvallva azonban jobban nem is különbözhettünk volna egymástól a való életben. Norton nyitott volt a világra, nem létezett olyan ember, akire nem ragadt volna rá a jókedve. Én pedig? Én egy magányos farkas vagyok, örökké sopánkodom magamban.”
– Art Carney[8]

Carney azt is elmondta, hogy sokan kérdezték tőle az utcán, "hogy mennek a dolgok a varrodában". „Nem mintha valaha is megbánnám, hogy Ed Nortont játszom.” - hangoztatta.[8] Ed Norton öt Emmy-díjat is hozott Carney-nak. Habár Jackie Gleason is jó véleménnyel volt róla, Carney nem komikusként fogta fel magát. Azt mondta, sosem mesél vicceket. Ha meg is próbálná, a közönség öt perc után elveszíti az érdeklődését. Ezt tapasztalatból tudta, miután stand-upos kísérletei fiatal korában kudarcba fulladtak.
Carney legemlékezetesebb szerepe, A macskás öregúr című filmben volt, ahol Harryt, a hetvenéves öregembert játszotta. Játéka Golden Globe-ot és Oscart nyert. Carney nem akarta elfogadni a szerepet, mert fiatal volt egy hetvenéves megformálásához, a rendező, Paul Mazursky azonban meggyőzte.
1965-ben huszonöt év házasság után felesége, Jean Myers elvált tőle, Carney évekig keményen ivott. A Furcsa pár forgatása alatt összeomlott, kilépett, és ezután szanatóriumba járt. Mikor kijött onnan, gyógyszereket kezdett szedni, ezért újra visszament.[9] 1966-ban elvette Barbara Isaacet, de tíz évvel később tőle is elvált. Carney és Jean Myers a hetvenes években újraházasodott, együtt leküzdötték az alkoholizmust. Carney-nak három gyermeke született.
2003-ban hosszú betegeskedés után hunyt el 85 éves korában.

Filmográfia

[szerkesztés]
Év Cím Megjegyzés
1941 Pot o' Gold rádióműsor
1948–1950 The Morey Amsterdam Show tévésorozat, Carney Newton, a pincér és Charlie, az ajtónálló szerepében
1951 The Victor Borge Show tévésorozat, 2 epizódban játszott
The Dagmar Story tévéfilm, Artie
Henry Morgan's Great Talent Hunt tévésorozat
The Colgate Comedy Humor tévésorozat, 1 epizódban játszott
1950–1952 Cavalcade of Stars tévésorozat, többek között Ed Nortonként szerepelt
1951–1953 Lux Video Theatre tévésorozat, 2 epizódban játszott
1953 Danger tévésorozat, 1 epizódban volt látható
Campbell Playhouse tévésorozat, 1 epizódban
1953–1954 Suspense tévésorozat, 2 epizódban játszott
1954 Kraft Television Theatre tévésorozat, 1 epizódban
The Best of Broadway tévésorozat, 1 epizódban
Panama Hattie tévéfilm, Woozy szerepében
1955 Climax! tévésorozat
The Red Skelton Show tévésorozat, vendégszereplő
1953–1955 Studio One tévésorozat
1956 Star Stage tévésorozat
1955–1956 The Honeymooners tévésorozat, Ed Norton szerepében
1952–1957 The Jackie Gleason Show tévésorozat, Ed Norton szerepében
1958 The DuPont Show of the Month tévésorozat
The Sid Caesar Show tévéfilm
Alfred Hitchcock Presents tévésorozat
1957–1959 Playhouse 90 tévésorozat
1959 Art Carney Meets the Sorcerer's Apprentice tévéfilm
At the Movies tévéfilm
1960 The Big Shell tévéfilm, Ed Nortonként
The Right Man tévéfilm
The Twilight Zone tévésorozat
1959–1961 Art Carney Special tévésorozat
1961 The Dinah Shore Chevy Show tévésorozat
The Chevy Show tévésorozat
1963–1964 The DuPont Show of the Week tévésorozat
1964 A Day Like Today tévéfilm
Bob Hope Presents the Chrysler Theatre tévésorozat
Mr. Broadway tévésorozat
A sárga Rolls-Royce mozifilm, Joey Friedlander szerepében
1962–1966 Jackie Gleason: American Scene Magazine tévésorozat
1966 Batman tévésorozat, 2 epizódban
1967 Útmutató házas férfiaknak mozifilm
1966–1970 The Jackie Gleason Show tévésorozat
1970 The Virginian tévésorozat
The Great Santa Claus Switch tévéfilm
1972 The ABC Comedy Hour tévésorozat
The Snoop Sisters tévésorozat
1973 The Jackie Gleason Special tévéfilm
1974 A macskás öregúr mozifilm
Happy Anniversary and Goodbye tévéfilm
1975 W.W. and the Dixie Dancekings mozifilm, Deacon szerepében
Death Scream tévéfilm
Katherine tévéfilm
1976 The Honeymooners tévéfilm
What Now, Catherine Curtis? tévéfilm
Won Ton Ton, Hollywood megmentője mozifilm
Christmas in Disneyland tévéfilm
1977 The Late Show mozifilm
The Honeymooners tévéfilm
Scott Joplin tévéfilm
1976–1977 Lanigan's Rabbi tévésorozat
1978 Várlak nálad vacsorára Dr. Amos Willoughby
Ringo tévéfilm
A papa mozija Dr. Blaine/Dr. Bowers
1979 Ravagers mozifilm
You Can't Take It With You tévéfilm
Steel mozifilm
Leégve mozifilm
Letters from Frank tévéfilm
Alice tévésorozat, egy epizódban, önmagát alakítja
Öreg rókák, nem vén rókák mozifilm
1980 A kihívás mozifilm
A menedzser mozifilm
Alcatraz: The Whole Shocking Story tévéfilm
Fighting Back: The Story of Rocky Bleier tévéfilm
1981 Bitter Harvest tévéfilm
Ennyit az állásomról mozifilm
St. Helens mozifilm, Harry Truman szerepében
1982 Fame tévésorozat
1983 Better Late Than Never mozifilm
The Last Leaf rövidfilm
1984 Terrible Joe Moran tévéfilm
A Doctor's Story tévéfilm
Tűzgyújtó mozifilm, Irv Manders szerepében
Fantomkép mozifilm
Muppet-show New Yorkban mozifilm
The Night They Saved Christmas tévéfilm
1985 The Undergrads tévéfilm
Izzy&Moe tévéfilm, Moe szerepében
Faerie Tale Theatre tévésorozat, 1 epizódban
The Blue Yonder tévéfilm
1986 Miracle of the Heart: A Boys Town Story tévéfilm
1988 Night Friend mozifilm
1987–1989 The Cavanaughs tévésorozat
1990 Where Pigeons Go to Die tévéfilm
Uncle Buck tévésorozat
1993 Az utolsó akcióhős mozifilm

Díjak és jelölések

[szerkesztés]
  • 1954: Emmy-díj – The Jackie Gleason Show
  • 1955: Emmy-díj – The Jackie Gleason Show
  • 1956: Emmy-díj – The Honeymooners
    • Emmy-díj jelölés – Legjobb komikus
  • 1957: Emmy-díj jelölés – The Jackie Gleason Show
  • 1966: Emmy-díj jelölés – The Jackie Gleason Show
  • 1967: Emmy-díj – The Jackie Gleason Show
  • 1968: Emmy-díj – The Jackie Gleason Show
  • 1976: Emmy-díj jelölés – Katherine
  • 1984: Emmy-díj – Terrible Joan Moran
  • 1987: Emmy-díj jelölés – The Cavanaughs
  • 1990: Emmy-díj jelölés – Where Pigeons Go to Die
  • 1960: Art Carney-csillag a Walk of Fame-en
  • 1975: Oscar-díj a legjobb férfi főszereplőnek – A macskás öregúr
  • 1975: Golden Globe-díj – A macskás öregúr
  • 1977: National Society of Film Critics Awards (NSFC Award) – The Late Show
  • 1980: Velencei filmfesztivál, Pasinetti-díj – Öreg rókák, nem vén rókák, megosztva George Burnsszel és Lee Strasberggel
  • 1985: CableACE-díj jelölés – Faerie Tale Theatre
  • 1987: CableACE-díj – The Undergrads
  • 1990: American Comedy Awards – Életművéért
  • 2003: TV Land Awards – The Honeymooners

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ a b Internet Movie Database (angol nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 17.)
  2. ↑ a b BnF-források (francia nyelven). (Hozzáférés: 2015. október 10.)
  3. ↑ SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. ↑ a b Internet Broadway Database (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. ↑ a b Internet Broadway Database (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. ↑ Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  7. ↑ Find a Grave (angol nyelven). (Hozzáférés: 2023. április 23.)
  8. ↑ a b c d http://www.chicagotribune.com/sns-carney-story.html
  9. ↑ a b http://people.com/archive/art-carney-wins-in-a-film-and-over-alcoholism-vol-2-no-17/

Források

[szerkesztés]

További információ

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Art_Carney&oldid=27071040”