Antiochiai Szent Ignác
| Antiochiai Szent Ignác | |
 | |
| püspök, vértanú | |
| Születése | |
| 35 körül Roman Syria | |
| Halála | |
| 107 körül Colosseum, Róma | |
| Tisztelete | |
| Tisztelik | Római katolikus egyház Ortodox kereszténység |
| Sírhely | Szent Péter-bazilika |
| Ünnepnapja | október 17. Római katolikus egyház december 20. Ortodox kereszténység |
| Irodalmi munkássága | |
| Fő művei | Levelek |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Antiochiai Szent Ignác témájú médiaállományokat. | |
Antiochiai Ignác (ógörögül: Ιγνάτιος Αντιοχείας, latinul: Ignatius Antiochenus), vagy egyházi nevén Antiochiai Szent Ignác (35 körül – 107. [vagy 117] október 17.) Antiochia püspöke, ókeresztény író, apostoli atya.
Élete
[szerkesztés]Életéről alig tudunk valamit; az szinte teljes egészében saját írásaiból ismert, illetve a későbbi (néha hamis) hagyományok alapján.
Állítólag fiatalon áttért a keresztény hitre.[1] A hagyomány Ignácot és barátját, Polikárpot János apostol tanítványaiként azonosítja.[2] Iréneusz szerint Traianus idejében Antiokheia püspöke volt.[3]
A 4. századi egyháztörténész, Euszebiusz azt írja, hogy Evodiust követte a püspöki székben.[4] Theodorétosz ugyanakkor azt írta, hogy Szent Péter maga adott utasítást Ignác kinevezésére Antiókhia püspöki székébe.[5]
Domitianus rendeletet hozott a zsidók üldözésére, de ekkor még nem tettek különbséget a zsidó felkelők és a keresztények között. Traianus olyan rendeletet hozott, hogy aki nem tagadja meg keresztény hitét, azt el kell ítélni. Állítólag 110 és 115 között Ignácot mint Antiochia püspökét láncra verték, és hajóra tették Róma felé.[6] A hajó több ázsiai városban kikötött és keresztények látogattak el hozzá, így módja volt leveleket küldeni a városok keresztény közösségének, megköszönve az együttérzést. A római amfiteátrumban vadállatok falták fel.
Levelei
[szerkesztés]- Az efezusiakhoz
- Magnéziaiakhoz
- Levél Trallianshoz
- A rómaiakhoz
- A filadelfiaiakhoz
- Levél szmirniakhoz
- Polikárphoz, Szmirna püspökéhez
Tanítása
[szerkesztés]Teológiai üzenetének magva a világban megtalálható isteni üdvökonómia: Istennek az a szándéka, hogy megszabadítsa a mindenséget és az embert e világ fejedelmének önkényétől.[7] A próféták által készítette fel az emberiséget erre a diadalra, amelyben beteljesedtek a próféták várakozásai.[7] Az üldözött próféták ugyanis az üldözött keresztények előképei.[8]
Világosan vallja mind Krisztus emberségét, mind istenségét. Támadja a dokétistákat, akik tagadták Krisztus emberi természetét és szenvedését.[7] Velük szemben hangsúlyozza a földi Krisztust, aki született, szenvedett és meghalt. Külön kiemeli Mária szüzességét és szülését.[8]
Krisztológiáját Szent Pálra alapozza, de gazdagítja Szent János szeretetmisztikája is. Az egyházat szeretet-szövetségnek, de az áldozatbemutatás helyének, áldozati oltárnak is mondja. Az elnevezés mögött az állhat, hogy az eucharisztiát az egyház áldozatának tekinti. Ez egyben Krisztus szenvedő teste, a halál ellenszere, a halhatatlanság orvossága is.
Ő használja először a katolikus egyház kifejezést az egész közösség megnevezésére. Az épülő templom képe nála az egyház egységének képe, ami rokon Hermász Pásztorával.[7][8]
A hierarchia hármas tagozódása az égi és a földi hierarchia párhuzamát tükrözi. A püspök Isten képviselője, az Atya képmása, a papok képezik az apostoli tanácsot és a diakónusok végzik Krisztus szolgálatát. A monepiszkopátus liturgikus felfogása, nem jogi megalapozása ez. A monarchiális episzkopátus felel az egész nyájért, ami a püspök őr szerepét emeli ki. Mindemellett a püspök elsősorban tanítója a híveknek, a vele való közösség megőrzése véd meg leginkább a tévedéstől és az eretnekségtől. Ő a liturgia főpapja, és Isten titkainak intézője. Sem a keresztség, sem az Eucharisztia nem mehet végbe nélküle. A házasságok is az ő jelenlétében köttetnek, amelyek egyébként Krisztus és Egyházának örök kapcsolatát jelképezik. A Kis-Ázsiába és a Rómába küldött levelek kezdő sorait összevetve kitűnik, hogy Rómát a többi egyház fölé helyezi. Ignácnál a (püspöki) hivatal és a (prófétai) karizma között nincs feszültség. A lélek üzenete ugyanis az egyház egységének megőrzésére szolgál. Ez minden prófécia, kinyilatkoztatás, lelki adomány kritériuma. Éppen ezért nem is említi a prófétákat, akiket pedig a Didakhé leírása szerint a Lélek küld egyik egyházból a másikba. Még a fiatal püspök tekintélye sem kérdőjelezhető meg.[7][8]
Krisztológiájához hasonlóan misztikája is egyaránt mutatja Szent Pál és Szent János hatását: a Krisztussal való egyesülés és a benne való élet eszméjének összefonódásából születik Ignác kedvenc gondolata: Krisztus követése. Ahogyan Krisztus utánozta az Atyát, úgy kell nekünk őt utánozni. Elsősorban a szenvedésben és a halálban kell követnünk őt (Róm. 6,3). Ezért aggódik amiatt, hogy a rómaiak esetleg megmenthetik a vadállatok torkából. A vértanúság számára Krisztus tökéletes követése (Smyrn. 4,2). Kedvenc témája továbbá Pál gondolata: a keresztények lelke Krisztus istenségének temploma (Eph.l5,3). Nemcsak Krisztus van bennünk, hanem a Krisztussal való egység révén valamennyi keresztényt összeköti az isteni egység. Gyakran hangsúlyozza azonban, hogy ez az egység csak akkor áll fenn, ha a keresztények egységben maradnak püspökükkel hitben, engedelmességben és imádságban. Misztikája tehát nem az egyéni lélek köré épül, hanem a liturgikus testületként működő hívő közösség a központja.
A levelek hitelességét kétségbe vonták protestáns körök, mivel nem tudták elfogadni, hogy már Traianus korában megjelenhetett az episzkopátusnak ez a centralizált formája. A külső és belső bizonyítékok azonban olyan erősek, hogy manapság már senki nem vonja kétségbe a levelek hitelességét. Maga Szent Polükarposz is tanúskodik létezésükről közvetlenül Ignác halála után. A patrológia óriásai szintén kiálltak a hitelesség mellett: J. B. Lightfoot, A. v. Harnack, Th. Zahn és F. X. Funk.
A levelek három recenziójáról szokás beszélni. A rövid recenzió a Codex Mediceus Laurentianusban maradt fenn, mégpedig csak görögül. Ez a recenzió a második századból származik. A hosszú recenzió a 4. században született. Az apollináristákkal kapcsolatban levő kompilátor hat másik levelet csatolt az eredeti héthez. A szír nyelvű rövid változatot 1845-ben publikálták, valószínűleg a rövid recenzió szír változatának rövidítése, és nem az eredeti forma.8
Óv a pártoskodástól. Figyelmeztet az álkeresztényekre. (pogány sarlatánok és zsidózó tévtanítók.)
Alig idéz az Ósz-ból, Krisztocentrikus, az evangélium a fontos. A tanítványság: Isten utánzása, a vértanúság: Krisztus utánzása. A vértanúság vágya, de nem veti meg a testi életet.
A misztika: Isten csendjéből, hallgatásából származó ige. A betlehemi csillag nála Isten emberi módon való megjelenését jelzi. Jézus testi feltámadását a Héberek szerinti apokrif evangélium megfogalmazásában idézi.
Valószínűleg a leírtak nem elveket, hanem konkrét egyházi állapotot tükröztek. A páli leveleket, ó- és úszi apokrifeket, Kelement ismerhette. Az ázsiai stílus, érzelmesebb, képekben gazdagabb, szemita.
Emlékezete
[szerkesztés]Testének maradványait elküldték Antiochiába, majd visszakerült Rómába a Szent Kelemen-bazilikába. Eleinte december 20-ára, azután valószínűleg elírás miatt február elsejére tették az ünnepnapját, majd a szírektől vette át a római egyház az október 17-ét.[9]
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Saint Ignatius of Antioch (angol nyelven). Franciscan Media , 2016. október 17. [2020. július 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. július 25.)
- ↑ O'Connor, John Bonaventure. "St. Ignatius of Antioch." The Catholic Encyclopedia Vol. 7. New York: Robert Appleton Company, 1910. 15 Feb. 2016
- ↑ Adversus haereses 5,2; 8,4
- ↑ Church Fathers: Church History, Book III (Eusebius). www.newadvent.org . (Hozzáférés: 2020. július 25.)
- ↑ "St. Ignatius of Antioch", Lives of Saints, John J. Crawley & Co.,Inc.
- ↑ Archivált másolat. [2014. január 10-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2012. november 1.)
- ↑ a b c d e Perendy László: Patrológia Archiválva 2015. november 16-i dátummal a Wayback Machine-ben; Perendy László: Ignác [Ignatiosz], Antiochiai. In: Patrisztikus kislexikon (I-VIII. század) Szerk.: Puskely Mária. Jel Kiadó, Budapest, 2012. 199-200.
- ↑ a b c d Vanyó László: Az ókeresztény egyház irodalma I. Az első három század. Jel Kiadó, Budapest, 2007. 80-92.
- ↑ http://www.katolikus.hu/szentek/1017.html
Művei magyarul
[szerkesztés]- Antiochiai Szent Ignác hét levele IN: Apostoli atyák, Szent István Társulat, Budapest, 1980, ISBN 963-360-371-4, 161–197. o. elektronikus elérés
