Ugrás a tartalomhoz

Aboyne grófja

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Earl of Aboyne
OrszágEgyesült Királyság
Nemzetiségskót
NemzetségGordon klán
Alapítva1660
AlapítóII. Károly angol király
FejeGranville Charles Gomer Gordon (1944–)
Ranggróf

Az Aboyne gróf cím ma (2025) is létező skót főrendi cím. Jelenlegi viselője Granville Charles Gomer Gordon (1944–), Huntly 13. márkija, aki egyben Aboyne 9. grófja és az 5. Meldrum báró. Az Aboyne grófok a Gordon-klán tagjai. A klánt irányító Huntly második márki (1592–1649) negyedik fia volt az első Aboyne gróf, az Aboyne-k a Gordonok mellékága lett. Ám a főág 1836-ban kihalt, így az ötödik Aboyne gróf lett Huntly 9. márkija, a Gordon klán vezetője. A márki cím előkelőbb, mint a grófi, ráadásul régebbi is, ezért Granville Gordon a márki címet használja.

Lásd még: Gordon hercege és Huntly márkija
A szócikk speciális jelölései

A szócikkhez szorosan kötődő főnemesi címek mellett előfordulhat a (Skócia 1488 II) jelzés. Ez azt jelenti, hogy a nemesi címet a skót peerage-ben, főrendben hozták létre 1488-ban. Ez volt a cím második létrehozása. Gyakran csak a létrehozás sorszámát jelentő római számokat adjuk meg.

A szócikk – különösen a családfa – számos olyan hivatkozást tartalmaz (kék szöveg), amelyik másik szócikkre visz.

Aboyne és a Gordonok

[szerkesztés]

Aboyne ősi Huntly birtok volt. Először a Melgum vikomt (Skócia 1627) cím[m 1] alcímeként – Lord Aboyne – jelenik meg a Huntly nemesi címek közt, Melgum vikomtja John Gordon[m 2], az első márki fia volt.[1]

Másodszor az Aboyne név 1627-ben került nemesi címbe, amikor I. Károly Huntly első márkijának második fiát, John Gordont Aboyne vikomttá (Skócia 1632)[m 3] tette. A címet azzal a kikötéssel kapta, hogy amennyiben örökli apja márki címét, úgy az Aboyne vikomt cím második fiá legyen. Így is történt, 1636-ban John Gordon lett a második Huntly márki, második fia, James Gordon megkapta az Aboyne vikomt címet.

Aboyne grófjai

[szerkesztés]

James Gordon (1620 – 1649 febr.) részt vett I. Károly oldalán a covenanterek[m 4] ellen vívott harcokban, de 1639. június 19-én Montrose legyőzte az Aberdeenshire-i Dee folyó hídjánál vívott csatában. Ezt követően tengeren Angliába menekült. 1643-ban a skót tanács elé idézték, hogy feleljen az Antrim grófjával[m 5] folytatott tárgyalásai miatt, de nem jelent meg, ezért árulónak nyilvánították és vagyonát elkobozták. Amikor Montrose a király oldalára állt, Aboyne is csatlakozott hozzá Skóciában, megszállta Dumfries városát, és kinevezték az északi hadszíntér helyettes parancsnokává. Később a carlisle-i helyőrség parancsnoka lett. 1644. április 24-én a edinburghi közgyűlés kiközösítette. 1645 áprilisában Montrose-hoz csatlakozott Menteithben, és egészen szeptemberig vele maradt, amikor is északra vonult lovascsapatával, közvetlenül a Philiphaugh-i csata[m 6] előtt. Mivel 1648-ban nem mentesítették a büntetés alól, Párizsba menekült, ahol I. Károly kivégzését követő évben elhunyt. Nem nősült meg, és a vikomti cím vele együtt kihalt.[2][3][4]

Charles Gordon (1638–1681), Aboyne 1. grófja
Az Aboyne kastély. A kastély 1449-ben William de Keith, Skócia főmarsallja dédunokájának, Joan Keith-nek volt a hozománya, amikor Alexander Gordon, Huntly első grófja elvette (1449). Aboyne faluját Charles Gordon, Aboyne első grófja alapította 1671-ben. Ugyanebben az évben újjáépítette az Aboyne-kastély nyugati szárnyát is. A kastély a Grampian-hegység déli részén átvezető átkelők egyikénél található. John Erskine, Mar hatodik grófja 1715 szeptemberében Aboyne-ba szervezett nagy vadászatot, amely találkozó ürügyként szolgált a jakobita nemesek és földbirtokosok összejövetelére, hogy megvitassák az esedékes jakobita felkelés terveit. A felkelés három nappal később kezdődött Braemarban. A kastély jelenlegi tulajdonosa Huntly márkija.
Az épület háromszintes, alagsorral és padlással. Az északi homlokzat aszimmetrikus, ahol egy heraldikai panel, díszes vascsúcs és szélkakas található, míg a keleti homlokzat szimmetrikus. Az épület tartalmaz egy bárói stílusú lakótornyot, egy északnyugati szögben elhelyezkedő tornyot, valamint egy négyemeletes alagsori és padlástornyot. A kastély legrégebbi része az északnyugati torony, amely egy öt szintes, kerek toronyból áll, korbelíves négyzetes balusztráddal. Ezt a tornyot később az északkeleti részen is lemásolták. A kastélyt meszelt vakolat borítja. Érdekesség A titkos alagút és rejtett szerzetesi szoba, ahol üldöztetés idején a katolikus pap elrejtőzött.

Charles Gordon (1638 – 1681 március) Huntly második márkijának negyedik fia volt. Apját és legidősebb testvérét 1639-ben Edinburghba hurcolták fogolyként, apját tíz évvel később kivégezték. A család legidősebb fiát 1645-ben az alfordi csata során érte halálos lövés. A második fiú Franciaországban halt meg bánatában, miután meghallotta, hogy I. Károlyt kivégezték. A harmadik fiú nem örökölte a birtokokat, mert Argyll grófja lefoglalt a parlamenti párt számára. 1650-ben II. Károly a Spey folyó torkolatánál szállt partra, és egy éjszakát töltött a lakatlan Gordon-kastélyban. II. Károlyt megkoronázták, kihirdette, hogy visszaállítja Lewis Gordont, Huntly harmadik márkiját címeibe és birtokaiba, ám a worcesteri vereség érvénytelenítette ezt a proklamációt. A restauráció után, 1660-ban szeptember 10-én Charles Gordon örökletes főnemesi rangot kapott: Aboyne grófja (Skócia 1660) [m 7] lett.[5] 1661-ben megkapta a nagy pecséttel megerősített oklevelet az aberdeenshire-i Aboyne egész földjeire és birtokaira. A birtokok kapcsán több novodamus[m 8] került kiadásra 1662-ben és 1676-ban, ez utóbbi részletesen felsorolja a birtokokat, ezért az okirat jelentős topográfiai és helytörténeti érdekességekkel bír. A megújítások lényege az volt, hogy a Aboyne, Glentanner, Glenmuick, Cabrach, Strathavon és más birtokok egységesen a grófi birtok része legyen. Viszont katolikusként kizárták a skót közéletből, így idejét birtokai fejlesztésével töltötte, beleértve az Aboyne-kastély építését, amely hat évig tartott. Mint közeli rokon, Huntly negyedik márkija, később Gordon első hercege kiskorúsága idején Charles Gordon intézte a Huntly birtokok ügyeit is. Aboyne grófja alkalmanként verseket is írt, amelyek közül több fennmaradt a korszak kéziratos gyűjteményeiben. 1681 márciusában hunyt el.[6][7][8]

Charles Gordon (1670–1702), Aboyne 2. grófja

Charles Gordon, Aboyne második grófja (1670 – 1702 április) 1681-ben követte apját, Charles Gordon, Aboyne első grófját a grófi címben, de sok éven át visszavonultan élt. 1698. július 27-én jelentkezett a skót parlamentbe, de ezt ellenezték, mondván, hogy katolikus neveltetésben részesült és annak vallotta magát. Aboyne nyilvánosan kijelentette, hogy áttért a protestáns hitre. Ezt az állítást a parlament elnöke és más tagok is megerősítették. Ennek megfelelően a gróf megkapta a jogot, hogy elfoglalja helyét a parlamentben. Feleségül vette unokatestvérét, Elizabeth Lyon-t. Egy fiút és három lányt hagyott maga után, és 1702 áprilisában hunyt el.[6][7][9][10]

John Gordon (1700–1732), Aboyne 3. grófja

Mindössze kétévesen örökölte a grófi címet. A közismerten jakobita és az Unió-t heves ellenző Grace Lockhart-t vette feleségül. Csatlakozott a John Erskine, Mar 6. grófja vezette 1715-ös felkeléséhez, ami számos nehézséget okozott a családnak. 1732-ben halt meg, épp betöltötte 32. évét.[6][7][11]

Charles Gordon (1726–1794, Aboyne 4. grófja

A negyedik gróf hatéves volt apja halálakor. A fiatal gróf erős jakobita érzelmeket táplált, és valószínűleg csatlakozott volna az 1745-ös felkeléshez, ha barátai nem küldték volna Franciaországba, úgymond tanulmányai folytatására. Nagykorúvá válásakor szembesült azzal, hogy grófságának birtokai jelentős adósságokkal terheltek. Az adósságok rendezése érdekében 1749-ben eladta Glenmuick földjeit. Ezt követően is úgy ítélte meg, hogy nem fogja tudni fenntartani a megfelelő életmódot, ezért Párizsba készült költözni – de szinte az utolsó pillanatban meggondolta magát, visszarendelte a Franciaországba előreküldött csomagjait. Figyelmét birtokai fejlesztésére összpontosította. Erdőket telepített, körülbelül 65 kilométernyi kőkerítést építtetett, és igyekezett rávenni bérlőit a mezőgazdaság korszerűbb módszereinek alkalmazására. Ezzel sikerült birtokait adósságmentessé tennie.

1759-ben elsőként Lady Margaret Stewarttal kötött házasságot, akitől egy fia és két lánya született. A grófné 1762. augusztus 12-én hunyt el az Aboyne-kastélyban. 1774-ben másodszor is megnősült, Lady Mary Douglast vette feleségül. Ebből a házasságból egy fia született, aki később unokatestvére forfarshire-i birtokait örökölte, és felvette a Hallyburton nevet. A gróf aktív és életet élt, 1794. december 28-án Edinburgh-ban hunyt el.[6][7][12]

George Gordon (1761–1853), Aboyne 5. grófja, majd Huntly 9. márkija KT

George Gordon (1761. június 28. – 1853. június 17.) Edinburgh-ban született. Fiatalon csatlakozott a hadsereghez, később pedig Franciaországban, XVI. Lajos udvarában tevékenykedett, közvetlenül a Francia forradalom előtt tért vissza Skóciába, ahol katonai karrierbe kezdett. Az első gyalogezred zászlósává nevezték ki, majd még ugyanabban az évben kapitányi rangot kapott a 81. gyalogezredben. 1780-ban Írország lordhelyettesének segédtisztje lett, majd 1789 és 1792 között alezredesként szolgált a 35. gyalogezredben. Katonai tisztségei közül kiemelkedik, hogy 1830 és 1837 között IV. Vilmos király, majd 1837-től 1853-ig Viktória királynő segédtisztje volt.

1794. december 28-án örökölte meg az Aboyne grófja címet, skót képviselő peerként szolgált a Lordok Házában 1796–1806 és 1807–1818-ig. 1802 és 1804 között a Skót Szabadkőművesek nagymestereként tevékenykedett. 1827-ben elnyerte a Bogáncsrend lovagja címet. III. György brit király 1815. augusztus 11-én morveni (Aberdenshire) Meldrum báró címet (UK 1815) adományozta részére. Gordon 5. hercege 1836. május 28-án bekövetkezett halála után a Huntly márki címet a férfiági örökös, George Gordon, Aboyne 5. grófja követelte. Az Előjogok Bizottsága (Committee for Privileges) 1838. június 21-i döntésében elfogadta a Huntly márkijára vonatkozó igényt.[m 9][13] A Bizottság 1838-as döntését eltérően ismertetik a források – részletekért lásd az erről szóló részt.

1801-ben Aboyne grófja megépíttette az Aboyne-kastély keleti szárnyát, majd 1831-ben saját költségén egy függőhidat emelt a Dee folyó felett, Charlestown közelében. 1791-ben feleségül vette Catherine-t, akitől hat fia és három lánya született. Harmadik fia, John Frederick, 1799-ben született, haditengerészeti kapitány volt, és Forfarshire képviselőjeként szolgált a parlamentben. Miután megörökölte nagybátyja Pitcur birtokát, felvette a Hallyburton nevet. Egy másik fia, Henry (1802-ben született), az Brit Kelet-indiai Társaság szolgálatába állt.[6][7][14]

Huntly márkik, egyben Aboyne grófjai

[szerkesztés]
  • Charles Gordon (1792–1863), Huntly 10. márkija, Huntly 15. grófja, Aboyne 6. grófja, 2. báró Meldrum
  • Charles Gordon (1847–1937), Huntly 11. márkija, Huntly 16. grófja, Aboyne 7. grófja, 3. báró Meldrum
  • Douglas Gordon (1908–1987), Huntly 12. márkija, Huntly 17. grófja, Aboyne 8. grófja, 4. báró Meldrum
  • Granville Gordon (1944–) Huntly 13. márkija, Huntly 18. grófja, Aboyne 9. grófja, 5. báró Meldrum

A Huntly márki és Huntly gróf címek öröklése

[szerkesztés]

Gordon 5. hercege 1836. május 28-án bekövetkezett halála után a Huntly márki címet a férfiági örökös, George Gordon, Aboyne 5. grófja követelte. Az Előjogok Bizottsága (Committee for Privileges) 1838. június 21-i döntésében elfogadta a Huntly márkijára vonatkozó igényt.[m 9][13]

Az egyik forrás szerint a Huntly márki alcímeit[m 10] is használhatta Huntly 9. márkija és leszármazottai[13], a másik forrás szerint nem, csak a márki címet[m 9].

A herceg halála után a Huntly grófi címet is követelte Aboyne 5. grófja. Az egyik forrás szerint a Bizottság elfogadta a kérelmet[13], a másik szerint nem[m 9]. A megtagadó érvelés szerint az Előjogok Bizottsága szintén elutasította Aboyne grófjának igényét a Huntly grófja címre. Az érvelés szerint a Huntly grófja címet úgy hozták létre, hogy az bármely örökösre (to heirs whatsoever) szállhat, és így eltérő rendeltetése van, mint a Huntly márkijának, amelyet csak férfiági örökösök számára (heirs male) hoztak létre. Emellett azt is állították, hogy a grófi címet nem szüntették meg, nem olvasztották be, amikor a márkiságot létrehozták. Ha ez az érvelés elfogadható, akkor a Huntly grófja cím a Richmond, Lennox és Gordon hercegét illetné, mint a család nőági örökösét.[m 9]

Azonban, ha a Parlament által hozott törvény, amely visszaállította a Huntly márki címet a 3. márki részére, nem általános visszaállítás volt, hanem kifejezetten a férfiági örökösökre korlátozódott, és az összes címet érintette, amelyet a száműzött Huntly 2. márkija birtokolt, akkor a Huntly grófja cím a Huntly márkiját illetné, mint a család férfiági örökösét.

A Huntly márki (Skócia 1599)[m 10] címeket hatod unokatestvére (egy generációs eltéréssel), George Gordon, Aboyne 5. grófja örökölte. Az Egyesült Királyság nemesi címeinek hivatalos listái, mint a Debrett's Peerage and Baronetage és a Burke's Peerage, megerősítik, hogy a Huntly grófja cím jelenleg a Huntly márkija cím alá tartozik, és nincs külön viselője – az említett listakezelő oldalak fizetősek, ezért nem szerepelnek forrásként.

Huntly grófja, Huntly márkija, Gordon hercege és Aboyne grófja családfája

[szerkesztés]

A családfán nem szerepel az összes leszármazott, nem tüntettük fel az összes feleséget és gyereket.


a Wikidatára épülő interaktív családfa az EntiTree alkalmazásban.

Huntly grófok, Huntly márkik, Gordon hercegek és Aboyne grófok az időben

[szerkesztés]

Megjegyzések

[szerkesztés]
  1. ↑ a b A Melgum 1. vikomtja (Skócia 1627) al– vagy mellékcíme Lord Aboyne volt. A cím 1630-ban kihalt.
  2. ↑ a b John 1626-ban feleségül vette Lady Sophia Hay-t, Francis Hay, Erroll 9. grófjának ötödik lányát. Lady Sophia 1642. március 12-én hunyt el. A házasságból gyermekek születtek, de fiú utódot – John Gordon 1630 előtt meghalt, Nathaniel csecsemő korban meghalt, Henrietta (1627–1642) nem örökölhetett – nem hagytak hátra. John Gordon 1627. október 20-án kapta a Melgum vikomtja, amelyet férfiági örökösei örökölhettek volna, feltéve, hogy a Gordon nevet és címert viselik. Fiúgyermeke nélkül hunyt el 1630. október 9-én, amikor tragikusan életét vesztette a Frendraught-kastélyban kitört tűzvészben, miközben Sir James Crichton vendége volt.
  3. ↑ a b c Az Aboyne vikomt cím öröklését speciális megkötés szabályozta: ha a leendő második márki meghalt, vagy ha örökölte a Huntly márki címet, akkor az Aboyne vikomt címet nem az elsőszülött fia, hanem a második fia, James Gordon kapta volna meg. Így is történt, James Gordon (1620 – 1649 febr.) lett Aboyne 2. vikomtja, aki skót királypárti parancsnok a Három Királyság háborújában. Nem volt fiú utóda, így a cím kihalt.
  4. ↑ I. Károly angol király 1637-ben a skót parlament vagy egyház véleményének megkérdezése nélkül elrendelte az új imakönyv használatát, amely alig különbözött az angol standard imakönyvtől. A hívek nagy része elutasította a könyvet, mert úgy érezték hogy erőszakosan angolosítani akarják őket. Amikor júliusban először vették használatba az imakönyvet, Edinburghban zavargások törtek ki. A tiltakozók közzétették a Nemzeti egyezség (National Covenant) c. kiáltványt, melynek aláírói (az ún. covenanterek) megesküdtek, hogy megtartják a reformált egyház tanításait és nem fogadnak el semmilyen újítást, amelyet a Skót Egyház vagy a parlament nem szavazott meg előtte. Erről bővebben az I. Károly angol király szócikkben olvashat, ez a – jegyzeteitől megfosztott – magyarázat is onnan származik.
  5. ↑ Randal MacDonnell, Antrim 1. grófja (1609–1683)
  6. ↑ A Philiphaugh-i csatát 1645. szeptember 13-án vívták meg a Három Királyság háborúja során, Selkirk közelében, a skót határokon. James Graham, Montrose 1. márki vezette royalista hadseregét David Leslie Covenanter hadserege megsemmisítette, visszaállítva a Birtokbizottság hatalmát.
  7. ↑ Aboyne grófja (Skócia 1660) al– vagy mellékcíme: Lord Gordon of Strathavon and Glenlivet. A cím férfiágon örölkődik. Jelenlegi viselője Huntly márkija. Az „Aboyne“ név az „Oboyne“ szóból származik, amelyet először 1260-ban jegyeztek fel, ami viszont a gael „abh“, „bo“ és „fionn“ szavakból származik, amelyek jelentése [hely]: „fehér tehén folyó mellett“. Források: Darryl Lundy: Charles Gordon, 1st Earl of Aboyne (angol nyelven). thePeerage.com . (Hozzáférés: 2024. november 25.) és Earldom of Aboyne (1660) (angol nyelven). Cracroft's Peerage . (Hozzáférés: 2024. november 25.)
  8. ↑ A novodamus jogi kifejezés, amely a skót jogban arra vonatkozik, amikor egy nemesi vagy földbirtokosi cím vagy jog újra kiadásra kerül, módosítva vagy megerősítve egy meglévő királyi adománylevél (charter) alapján. Ez általában akkor történt meg, amikor a címhez vagy birtokhoz fűződő eredeti jogokat frissíteni kellett vagy megváltoztatni. A novodamus lényege az volt, hogy a meglévő cím vagy birtok új jogi keretet kapjon, amely egyértelműbbé tette az öröklést vagy a birtoklás jogát.
  9. ↑ a b c d e Marquessate of Huntly (1599) (angol nyelven). Cracroft's Peerage . (Hozzáférés: 2024. november 25.) „Following the death of the 5th Duke of Gordon on 28 May 1836 the Marquessate of Huntly was claimed by the heir male, George Gordon, 5th Earl of Aboyne. In their decision dated 21 Jun 1838 the Committee for Privileges allowed the claim to the Marquessate of Huntly but did not allow a similar claim to the Earldom of Enzie or the Lordship of Gordon of Badenoch, even though these peerages had been created with the Marquessate on 17 Apr 1599.”
  10. ↑ a b A Huntly márki al– vagy mellékcímei: Enzie grófja és Lord Gordon of Badenoch. A cím férfiágon öröklődik. A Huntly grófság és a grófi cím 1599. április 17-e óta a Huntly márkik birtokában van.
  11. ↑ James Drummond, Perth 2. hercege (1674 körül – 1720. április 17.) skót nemes és jakobita támogató volt. Apja, James Drummond, Perth 4. grófja, a száműzött Stuart-uralkodók által kapott hercegi címet, amelyet James örökölt. Tanulmányait a párizsi Skót Kollégiumban végezte, majd 1689-ben II. Jakab királlyal Írországba ment. Az 1715-ös jakobita felkelés során a sheriffmuiri csatában a lovasságot vezette. A felkelés bukása után Franciaországba menekült, ahol 1720-ban Párizsban hunyt el.
  12. ↑ a b c A jakobita peerage-ben adományozott címek, mint például a Perth hercege, nem kaptak hivatalos elismerést a brit nemesi rendszerben, mivel azokat a száműzött Stuart uralkodók adományozták híveiknek. Ezért a 2., 3. és 4. Perth hercege címei nem szerepelnek az Egyesült Királyság hivatalos nemesi rangjai között.
  13. ↑ James Drummond, Perth 3. hercege (1713. május 11. – 1746. május 13.) skót földbirtokos és jakobita katonai vezető volt. A jakobita felkelés során Charles Edward Stuart egyik legközelebbi parancsnokaként szolgált, és részt vett Carlisle ostromában. Az 1746-os Cullodeni csatában a jakobita sereg bal szárnyát vezette, ahol megsebesült. A csata után Franciaországba menekült, de útközben belehalt sérüléseibe. Holttestét a tengerbe temették.
  14. ↑ John Drummond, Perth 4. hercege (1714–1747) skót nemes és jakobita katona volt. Franciaországban született. A francia hadsereg tisztjeként szolgált, és 1744-ben megalapította a Royal Écossais nevű ezredet, amely jelentős szerepet játszott az 1745-ös jakobita felkelésben. A Cullodeni csata után Franciaországba menekült, ahol 1747-ben, a Bergen op Zoom ostroma során szerzett láz következtében hunyt el.
  15. ↑ William Douglas 1611-ben örökölte apja címét, Angus 11. grófja lett. Rossz egészségi állapota és a vallási légkörrel kapcsolatos elégedetlensége miatt VI. Jakab kiráy engedélyt adott, hogy Európába utazzon. Először 1616-ban, majd 1623-ban ismét lehagyta Skóciát, birtokait testvére, Lord Mordington, és unokatestvére, Morton 7. grófja irányította. Visszatérve Nagy-Britanniába, I. Károly király 1631-ben megerősítette apja címeit, és 1633-ban Douglas-t Douglas márkijává (Skócia 1633) tette, mellék vagy alcíme lett az Angus grófja és a Lord Abernethy és Jedburgh Forest. Douglas márkija, 1638-ig leginkább a Douglas-kastélyban töltötte idejét, és kevésbé vett részt a nemzeti ügyekben. 1644-ben aláírta a National Covenant-ot, de 1645-re oldalra váltott, és csatlakozott Montrose márkijához. A Philiphaugh-i csatában vereséget szenvedtek, Douglas elmenekült, de 1646-ban elfogták, és Edinburgh kastélyában börtönözték be, ahonnan 1647-ben szabadult nagy összegű bírság kifizetése után. Forrás: Person Page - 10942 (angol nyelven). ThePeerage.com. (Hozzáférés: 2024. július 29.)
  16. ↑ A skót királyi családhoz több szálon kötődő Alexander Gordon 1550. március 5-én lett Glasgow érseke, a címről 1551. szeptember 4-én lemondott, aznap kinevezték Athenae címzetes érsekévé. 1553. november 26-án „A Szigetek“ (Man-sziget és a Hebridák) kiválasztott érsekévé (személyes cím) lett, a címhez nem tartozott érseki egyházmegye. 1558-tól Whithorn-Galloway kiválasztott érseke (személyes cím). 1575. november 11-én halt meg. Forrás: Bishop Alexander Gordon (angol nyelven). Catholic-Hierarchy. (Hozzáférés: 2024. szeptember 12.)

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. ↑ Extinct Scottish Viscounts (angol nyelven). Cracroft's Peerage . (Hozzáférés: 2024. december 3.)
  2. ↑ Earldom of Aboyne (1632) (angol nyelven). Cracroft's Peerage . (Hozzáférés: 2024. december 3.)
  3. ↑ Mackintosh 193-199. oldal (letölthető PDF), 184-190. oldal a facsimile beszkennelt könyv oldalszáma szerint.
  4. ↑ Darryl Lundy: Person Page - E2906 (angol nyelven). thePeerage.com . (Hozzáférés: 2024. december 3.)
  5. ↑ Mackintosh XX. fejezet. Aboyne Branch Of The Huntly Family. Letölthető PDF: 228. oldal. könyv: 219. oldal. A kinevezést azzal indokolta az uralkodó, hogy „a néhai Huntly márkija és elődei nagy szolgálatokat tettek Skócia királyainak figyelembe véve Charles Gordon, Huntly márkija nagybátyjának hűségét és különleges tevékenységét a királyi szolgálatban. Őfelsége a fent említett Charles Gordon számára és férfiági örökösei számára örök időkre megadta az earl és parlamenti lord címét, méltóságát és tiszteletét, úgy, hogy a jövőben minden időben az Aboyne grófja, Strathavon és Glenlivet lordja címmel illetik őt, minden más tisztelettel, kiváltsággal, mentességgel és elsőbbséggel együtt, amely egy grófot megillet.“
  6. ↑ a b c d e Earldom of Aboyne (1660) (angol nyelven). Cracroft's Peerage . (Hozzáférés: 2024. november 25.)
  7. ↑ a b c d e Mackintosh XX. fejezet. Aboyne Branch Of The Huntly Family. 227–232. oldal (letölthető PDF), 218–223. oldal a facsimile beszkennelt könyv oldalszáma szerint.
  8. ↑ Darryl Lundy: Charles Gordon, 1st Earl of Aboyne (angol nyelven). thePeerage.com . (Hozzáférés: 2024. december 3.)
  9. ↑ Darryl Lundy: Charles Gordon, 2nd Earl of Aboyne (angol nyelven). thePeerage.com . (Hozzáférés: 2024. november 25.)
  10. ↑ Darryl Lundy: Person Page - E2901 (angol nyelven). thePeerage.com . (Hozzáférés: 2024. december 3.)
  11. ↑ Darryl Lundy: John Gordon, 3rd Earl of Aboyne (angol nyelven). thePeerage.com . (Hozzáférés: 2024. november 25.)
  12. ↑ Darryl Lundy: Charles Gordon, 4th Earl of Aboyne (angol nyelven). thePeerage.com . (Hozzáférés: 2024. november 25.)
  13. ↑ a b c d Mackintosh A PDF 230-231. oldala, a könyv 221-222. oldala. On the death of the fifth Duke of Gordon in 1836, the Earl of Aboyne claimed the title of Marquis of Huntly, and the Committee of Privileges admitted his claim. The Committee announced that the Earl of Aboyne had a right to the title of Marquis of Huntly, Earl of Enzie, Viscount Melgum and Aboyne, Lord of Badenoch and Aboyne.
  14. ↑ Darryl Lundy: George Gordon, 9th Marquess of Huntly (angol nyelven). thePeerage.com . (Hozzáférés: 2024. november 25.)

Források

[szerkesztés]
  • ↑ Cokayne: Cokayne, G. E.. The Complete Peerage of England, Scotland, Ireland, Great Britain and the United Kingdom, Extant, Extinct or Dormant, with Vicary Gibbs, H.A. Doubleday, Geoffrey H. White, Duncan Warrand and Lord Howard de Walden, editors, new ed. (angol nyelven), Gloucester, U.K.: Alan Sutton Publishing (1910–1959) 
  • ↑ The Scot Peerage: Balfour Paul, Sir James. The Scots Peerage: founded on Wood's edition of Sir Robert Douglas's The Peerage of Scotland (angol nyelven). Edinburgh, Scotland: David Douglas (1904) 
  • ↑ Burke's Peerage: szerk.: Mosley, Charles: Burke's Peerage, Baronetage & Knightage, 107th (angol nyelven), Wilmington, Delaware, U.S.A.: Burke's Peerage (Genealogical Books) Ltd (2003). ISBN 9780971196629 
  • ↑ Mackintosh: John Mackintosh. Historic Earls and Earldoms of Scotland (angol nyelven). Aberdeen: W. Jolly, 356. o. (1898) 
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Aboyne_grófja&oldid=27702941”