A Debreceni VSC a 2017-es naptári évben
Debreceni VSC 2017-es év történései | |||
|
Ez a szócikk a Debreceni VSC labdarúgócsapatának történéseit dolgozza fel a 2017-es naptári évben, havonkénti bontásban.
A szezon részletesen
[szerkesztés]Május hónap történései |
---|
29-én, két nappal a 2016–2017-es bajnoki szezon utolsó fordulója után a klub hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződést bontott három külföldi játékossal, akik mindannyian a téli átigazolási szezonban érkeztek a csapathoz: a bosnyák Haris Handzsiccsal, a horvát kapussal, Ivan Kelavával, és távozik a dél-koreai Szok Hjondzsun is. Kelava egyetlen meccsen sem védett, Handzsics 12 mérkőzésen lépett pályára, és két gólt szerzett, míg Szok 13 bajnokin egyszer talált az ellenfél hálójába. Az utolsó, Diósgyőr elleni mérkőzésen – amelyen 3–1-es győzelmükkel bebiztosították az első osztályú részvételüket a debreceniek –, egyikük sem kapott szerepet a megbízott vezetőedzőtől, Herczeg Andrástól. |
Június hónap történései |
---|
5-én a klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy nem hosszabbítja meg a fél + egy éves szerződést Frank Feltscherrel. A svájci-venezuelai kettős állampolgárságú középpályást télen igazolta le a DVSC. A játékos a tavaszi szezonban 12 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, egy gólt szerzett.[1] 8-án eldőlt, hogy Herczeg András lesz a DVSC vezetőedzője. A szakember az előző szezonban három mérkőzésen már irányította a csapatot: ősszel a Gyirmót elleni, hazai NB I-es találkozón 4–0-ra nyert a Loki, majd Mezőkövesden – egy kiállítás miatt a 60. perctől emberhátrányban futballozva – 1–0-s győzelmet aratott a debreceni csapat. Ezen kívül az utolsó fordulóban, a létfontosságú Diósgyőr elleni bajnokin – a korábbi vezetőedző Leonel Pontes távozása után – is ő ült a kispadon, azon a találkozón 3–1-es sikert ért el a DVSC, mely így bennmaradt az élvonalban. A szakmai stábot a felkészülés kezdetéig, június 15-ig állítja össze az új vezetőedző. Herczeg András a DVSC történetének legsikeresebb edzője. Először 1997 tavaszától másfél éven keresztül irányította a csapatot, 2004 novemberében pedig ismét leült a felnőtt együttes kispadjára, mint pályaedző, és segítette Supka Attila és a cseh Miroslav Beránek munkáját. Ez idő alatt a csapat három bajnoki címet nyert. Miután Miroslav Beránek 2007 decemberében bejelentette, nem hosszabbítja meg lejáró szerződését, a szakmai stáb élére Herczeg András került, akivel sikert sikerre halmozott az együttes. Irányításával a DVSC két bajnoki címet, egy ezüstérmet, két Magyar Kupát, két Szuperkupát és egy Ligakupát nyert, emellett bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, egy évvel később az Európa-liga csoportkörébe.[2]
– Herczeg András, a DVSC frissen kinevezett vezetőedzője
14-én hivatalos honlapján jelentette be a klub, hogy távozik Verpecz István kapus a csapattól. Azóta kiderült, hogy 3 évre írt alá a Paksi FC gárdájához. A 30 éves játékos 2007 nyarán igazolt Debrecenbe. Kezdetben a DVSC második csapatában, az NB III-ban védett, majd 2007. október 31-én bemutatkozott az első keretben is Ligakupa-mérkőzésen. A 2012/2013-as szezonban rendszeresen az ő nevével kezdődött az összeállítás, ám egy idő után többnyire a kispadon ült. A tíz év alatt összesen 71 NB I-es mérkőzésen védett. A legutóbbi idényben öt bajnoki találkozón kapott szerepelt.[4] 15-én kezdte a felkészülést a 2017/2018-as szezonra a DVSC labdarúgócsapata. A Debreceni Labdarúgó Akadémián délelőtt 9 órától orvosi vizsgálatok vártak a fiúkra, majd még délelőtt megtartotta az első edzést a Herczeg András vezette szakmai stáb.[5] Kölcsönből visszatérők: Balogh Krisztián (Balmazújváros), Berdó Péter (Szolnoki MÁV), Bokros Tibor (Balmazújváros), Kinyik Ákos (Budaörs), Kuti Krisztián (Cigánd), Sós Bence (Mezőkövesd), Varga Kevin (Cigánd).[6] 16-án A hajdúságiak legsikeresebb edzője, Herczeg András, a Debrecen Televízióban beszélt a rá váró hatalmas kihívásról, a klub korlátozott pénzügyi lehetőségeiről és a keret változásairól.
Herczeg korábban a Bajnokok Ligája és az Európa Liga csoportkörébe vezette az együttest. A siker titka szerinte az összefogó, helyi kötődésű alapcsapat.
Herczeg szerint ha több fiatal lesz a keretben a drukkerek is jobban magukénak érzik a csapatot, igaz, az edző szeretné ha a szurkolók – ahogyan tették azt például az utolsó fordulóban – rögtön a csapat mellé állnának.
– Herczeg András, a DVSC új vezetőedzője
23-án A DVSC 20 éves balhátvédje, Balogh Krisztián a nyáron egy év után tért vissza a Lokihoz.
24-én lejátszotta első felkészülési mérkőzését a DVSC. Az ellenfél, a már szokásosnak vehető edzőpartner, a szlovák első osztályban szereplő MFK Michalovce volt. A két félidőben teljesen eltérő felállásban küldte a zöld gyepre csapatát Herczeg András vezetőedző. A végeredmény 3–1 lett a debreceniek javára, Sós Bence kétszer talált be az első félidőben, melyre a nagymihályiak a második félidőben válaszoltak, végül Holman Dávid állította be a végeredményt. 26-án a DVSC-vel három bajnoki címet szerző szerb labdarúgó, Igor Bogdanovics bejelentette, hogy befejezi pályafutását. A 42 esztendős támadó több magyar csapatban (Honvéd, Győri ETO, Nyíregyháza, Haladás, Hajdúböszörmény, Balkány) is játszott, legnagyobb sikereit a DVSC-vel érte el: a hajdúságiakkal háromszor nyert bajnokságot (2005, 2006, 2007), valamint egyszer Magyar Kupát (2008).
27-én hivatalossá vált, hogy egy év kitérő után ismét a DVSC játékosa lett az egyszeres magyar bajnok, ötszörös válogatott csatár Tisza Tibor, aki egy plusz egy évet írt alá a debreceniekkel. A 32 éves csatár a Lokiban nevelkedett, az utánpótlás csapatokat végigjárva a junior együttesig jutott, ezzel a korosztállyal egymás után kétszer a második helyen végzett, az első évben házi, míg a másodikban már országos gólkirály lett. 2004-ben a Diósgyőri VTK-ba igazolt, itt mutatkozott be az NB I-ben. Kétszer is volt a borsodiak játékosa. Több mint 100 bajnokin lépett pályára diósgyőri színekben és 30 gólt szerzett, ezen kívül Magyar Kupa és Ligakupa-meccseken 20 meccset játszott, és 24-szer talált be az ellenfelek hálójába. Később volt az Újpest FC labdarúgója, itt 100 NB I-es meccsen 48-szor volt eredményes. Megfordult Belgiumban, ahol a Royal Antwerp és a Sint-Truiden csapatában futballozott, 38 belgiumi fellépésén összesen 15 gólt szerzett. 2014 februárjában, 10 év után tért vissza Debrecenbe. A Loki játékosaként 60 bajnoki találkozón 14-szer talált az ellenfelek hálójába. Tavaly nyáron az NB II-es Nyíregyházához igazolt, ahol egy szezont töltött el, 29 mérkőzésen 3-szor volt eredményes.[10] 27-én még egy igazolást jelentett be a klub: Nagy Sándor kapus két évre írt alá a Lokihoz. A hálóőr napok óta a DVSC-vel készül, szombaton, az MFK Michalovce elleni felkészülési mérkőzésen pályára is lépett, meggyőző teljesítményt nyújtott, a mai napon pedig aláírta két évre szóló szerződését. A 31 éves, magyar nemzetiségű játékos Ungvárról származik, a helyi Hoverla csapatában nevelkedett, ahol 15 évig védett. 2016 januárjától egy évig a Budapest Honvéd játékosa volt, míg 2017 tavaszán a Gyirmót FC kapuját védte.
– Nagy Sándor nyilatkozata a Loki TV-nek
28-án dietetikai előadáson vett részt a csapat. A Debreceni Egyetem KK Ápolási Igazgatóság Dietetikai Szolgálat képviseletében Zsanda Emília dietetikus tartott előadást a sporttáplálkozásról a DVSC játékosinak a Debreceni Labdarúgó Akadémián. Az előadás elsődleges célja az volt, hogy a DVSC labdarúgói elsajátítsák az egészséges táplálkozás alapjait. Zsanda Emília felhívta a játékosok figyelmét a megfelelő tápanyagarányra, a folyadékpótlásra, valamint a terhelhetőség optimalizálására is. Végül említést tett a fehérjék és szénhidrátok fontosságáról, ugyanis ezek biztosítanak energiát a sportolás során.[12] 28-án a Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága meghatározta a 2017-2018. évi OTP Bank Liga NB I-es labdarúgó-bajnokság első öt fordulójának kezdési időpontjait. Ez alapján az első fordulóban rendezendő Mezőkövesd elleni bajnoki találkozó július 15-én, szombaton 18 órakor kezdődik majd a Nagyerdei stadionban. Egy héttel később a Haladás otthonában lép pályára a Loki, ezt a találkozót 20.30 órai kezdettel rendezik, és az M4 Sport élőben közvetíti. 29-én szlovák válogatott kapussal erősített a DVSC, Novota János személyében, aki két évre szóló szerződést kötött a klubbal. A 33 éves magyar nemzetiségű szlovák válogatott kapus az elmúlt hat évben a Rapid Wien játékosa volt, ahová Dunaszerdahelyről érkezett, utóbbi csapatnál 67 mérkőzésen védett. Az osztrák együttesnél 95 élvonalbeli bajnokin és 27 Európa-liga-mérkőzésen lépett pályára. A szlovák válogatott kapuját legutóbb 2016 novemberében, az Ausztria elleni, gól nélküli döntetlennel zárult barátságos mérkőzésen védte.[13]
– Novota János nyilatkozata a Loki TV-nek
|
Július hónap történései |
---|
1-jén lejátszotta második felkészülési mérkőzését a DVSC. Az ellenfél az előző szezonban a másodosztály harmadik helyén végző Kisvárda FC csapata volt a Debreceni Labdarúgó Akadémia füves pályáján. A végeredmény 3–0 lett a debreceniek javára, a találatokat Könyves Norbert, Alekszandar Jovanovics és a próbajátékon Debrecenben tartózkodó Miha Vidmar szerezték. 3-án Sós Bence nyilatkozott a DVSC hivatalos honlapjának. A DVSC 23 éves középpályása másfél évnyi kölcsönszereplés után tért vissza a nyáron Mezőkövesdről Debrecenbe. Mint elmondta, nagyon örül, hogy a felkészülési mérkőzéseken megkapja a bizalmat Herczeg Andrástól.
– Sós Bence nyilatkozata a DVSC hivatalos honlapjának
3-án bejelentette a klub, hogy kétéves szerződést kötöttek Bényei Balázs 27 éves jobbhátvéddel. A védőjátékos három év után tért vissza Debrecenbe, az elmúlt három szezonban Békéscsabán futballozott, ahol alapember volt. Debrecenben született és a DVSC-ben nevelkedett. A 2012/2013-as szezonban kölcsönben szerepelt az akkor NB II-es Mezőkövesd csapatában, majd visszatért a Lokihoz, és a fiókcsapatban, a Létavértesben futballozott. Ezt követően került Békéscsabára, amelynek színeiben mutatkozott be az NB I-ben is. A viharsarkiaknál összesen 76 bajnoki mérkőzést játszott, ebből 28 alkalommal az élvonalban lépett pályára.[16]
– Bényei Balázs nyilatkozata a Loki TV-nek
4-én csatlakozott a DVSC első keretéhez a mindössze 17 éves Kusnyír Erik. A tehetséges középpályás legutóbb a Debreceni Labdarúgó Akadémia U17-es együttesében futballozott, most pedig megkapta a lehetőséget Herczeg Andrástól, hogy a felnőtt csapatnál bizonyíthasson. Kusnyír Erik Kárpátalján, Alsókerepecen született, anyukája magyar, apukája ukrán nemzetiségű. Munkácson kezdett el futballozni, majd két évig az FK Karpati Lviv játékosa volt, innen került tavaly nyáron Debrecenbe. Jelenleg a Balásházy János Gyakorló Középiskola és Gimnázium tanulója. Több poszton bevethető, védekező típusú játékos. Elsősorban jobbhátvédként és védekező középpályásként futballozik.[18] 5-én lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a DVSC. Az ellenfél az előző szezonban a másodosztály utolsó előtti, 19. helyén végző Cigánd SE csapata volt a Debreceni Labdarúgó Akadémia füves pályáján. A végeredmény 5–0 lett a debreceniek javára, a találatokat Tisza Tibor, a próbajátékon Debrecenben tartózkodó Miha Vidmar, valamint Nagy Kevin, Djelmics és Varga Kevin szerezték.
– Szénay Péter, a Cigánd SE szakmai igazgatójának nyilatkozata a mérkőzés után
8-án lejátszotta ötödik felkészülési mérkőzését a DVSC. Az ellenfél a román első osztályban szereplő ACS Poli Timișoara (Temesvár) csapata volt a Nagyerdei stadionban 2 000 néző előtt. A végeredmény 4–0 lett a debreceniek javára, a találatokat Sós Bence, Takács Tamás (kettőt), és Justin Mengolo szerezte. 14-én a szezonnyitó első forduló előtt a Debrecen Televíziónak nyilatkozott a csapatkapitány, Tőzsér Dániel.
– Tőzsér Dániel, a Debreceni VSC csapatkapitánya
15-én elkezdődött a 2017/18-as bajnoki szezon, az első fordulóban hazai pályán fogadta a DVSC a Mezőkövesd csapatát. A második félidőben emberhátrányban játszó vendég alakulat a 93. percben szerzett góllal végül 2–1-re diadalmaskodott a vendéglátói felett. 19-én lejátszotta hatodik felkészülési mérkőzését a DVSC, az első és második bajnoki forduló között. Az ellenfél a román másodosztályban tavaly 9. helyen végző FC Olimpia Satu Mare (Szatmárnémeti) csapata volt a Debreceni Labdarúgó Akadémia füves pályáján. A végeredmény 1–0 lett a debreceniek javára, az egyetlen találatot Miha Vidmar szerezte a 42. percben. 22-én a 2017/18-as bajnoki szezon második fordulójában Sopronban lépett pályára a DVSC a Swietelsky Haladás vendégeként. Már a 3. percben megszerezte a vezetést a vasi csapat, melyet meg is őrzött a lefújásig, így 1–0-s vereséggel ért véget a találkozó. A debreceni alakulat két forduló után 1 ponttal az utolsó, 12. helyen áll a tabellán. 25-én jelentette be a klub hivatalos honlapján, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Nagy Zoltánnal. A 31 éves védő pályafutása során 109 NB I-es mérkőzést játszott, ebből 81 alkalommal a Loki színeiben. Az előző két idényben már ritkán lépett pályára, a 2016/2017-es bajnoki sorozatban mindössze hat bajnokin kapott szerepet.[21] 29-én a 2017/18-as bajnoki szezon harmadik fordulójában ismét idegenben, Pakson lépett pályára a DVSC a Paksi FC vendégeként. Az első félidő hosszabbításában a DVSC szerezte meg a vezetést, Sós Bence megpattanó labdáját nem tudta hárítani a paksi kapus. A hazai együttes büntetőből a 68. percben egyenlített, a végeredmény 1–1 maradt, így első pontját szerezte meg a Debrecen a bajnokságban és egyet előre lépve a 11., még kieső helyen áll a tabellán. A találkozón két ifjú debreceni tehetség is pályára lépett élete első felnőtt NB I-es mérkőzésén, nevezetesen Kinyik Ákos és Csősz Richárd.[22] A debreceni gólszerző így értékelte első gólját és teljesítményét a találkozó után:
– Sós Bence, a Debreceni VSC játékosa
31-én a csakfoci.hu által összeállított 3. forduló válogatottjába ezúttal egyetlen DVSC játékost választottak be, mégpedig a középpálya jobb szélére Sós Bencét. A honlap az alábbiakkal jellemezte a DVSC játékosát: „A Loki legjobbja volt a fiatal középpályás. Végig nagyon agilis, harcos volt, ő jelentett csak igazából veszélyt a hazai kapura, szerzett egy szép gólt.”[24] |
Augusztus hónap történései |
---|
1-jén, Sós Bencét beválasztották a 3. forduló válogatottjába. A Paks elleni mérkőzés egyetlen gólját szerző játékos először került be a Csakfoci által összeállított csapatba, melybe az adott fordulóban legjobb teljesítményt nyújtók kerülnek be. Így ír róla a honlap: „A Loki legjobbja volt a fiatal középpályás. Végig nagyon agilis, harcos volt, ő jelentett csak igazából veszélyt a hazai kapura, szerzett egy szép gólt.”[25]
– Sós Bence nyilatkozata a mérkőzés után
2-án, Bényei Balázs nyilatkozott a 3. fordulót követően a Loki TV-nek, miután a Paks elleni mérkőzésen bemutatkozott a DVSC-ben:
– Bényei Balázs nyilatkozata a Loki TV-nek
Szintén 2-án jelentette be a csapat hivatalos honlapján, hogy 2 éves szerződést kötöttek a svájci-bosnyák származású csatárral, Harisz Tabakoviccsal. A 23 éves, 194 centi magas középcsatár Svájcban született, és a Young Boysnál nevelkedett. Ennek a klubnak a színeiben mutatkozott be 18 évesen az első osztályban a 2012/2013-as idényben. Pályafutása során a berni csapaton kívül megfordult még a Wil és a Grasshoppers együttesében, a három klubnál összesen 80 alkalommal lépett pályára, és 14 találatot szerzett. A Young Boys második csapatában 25 meccsen 18 gólt lőtt. A Svájci Kupában 8 találkozón 4-szer, az Európa-ligában 5 meccsen egyszer talált be. Többszörös svájci utánpótlás-válogatott. Az U21-es nemzeti csapatban 15 mérkőzésen lépett pályára, és 6 gólt szerzett.[28]
– Harisz Tabakovics nyilatkozata a Loki TV-nek
3-án nyilatkozott friss kapus igazolása a csapatnak, Novota János, aki a Temesvár elleni edzőmeccs előtt sérült meg. Mint elmondta, azóta felépült, és most már bevethető, de a vezetőedzőn múlik, ki véd a Ferencváros ellen:
– Novota János, kapus
6-án a 2017/18-as bajnoki szezon negyedik fordulójában otthon fogadta DVSC a Ferencváros csapatát. Végig fölényben futballozott a Loki, ám helyzeteit nem tudta gólra váltani. A két csapat sorozatban harmadszor játszott gólnélküli döntetlent a bajnokságban. A mostani iksz eredménye, hogy a Fradi nem tudott az élre ugrani, a Loki pedig maradt a tabella utolsó előtti helyén, s továbbra is győzelem nélkül áll. Jubileumi mérkőzést játszott a bosnyák labdarúgó, a Ferencváros ellen gólnélküli döntetlennel végződött találkozó volt Aleksandar Jovanovics 150 magyar bajnoki mérkőzése. A bosnyák játékos ebből 89 alkalommal a DVSC színeiben lépett pályára, és hat gólt szerzett (pályafutása során összesen hetet lőtt). Jovanovics 2014 júniusában a Ferencvárostól igazolt a DVSC-hez. Több poszton is bevethető, évekig jobbhátvédként, míg az utóbbi időben középpályásként kapott feladatot. A játékosnak gratulálunk a jubileumi szerepeléshez! 7-én, a 23 esztendős Szatmári Csabát beválasztották a 4. forduló válogatottjába. A DVSC 0–0-s döntetlent játszott a Ferencvárossal szombaton a Nagyerdei stadionban, mely találkozón kiválóan játszott a debreceniek középső védőjátékosa és bekerült a Csakfoci által összeállított csapatba, melybe az adott fordulóban legjobb teljesítményt nyújtók kerülnek be. Így ír róla a honlap: „Nem csak jól blokkolt és eredményesen vívta meg a párharcait, hanem a hosszú indításai is rendre ültek.”[31]
– Szatmári Csaba nyilatkozata a Hajdú-Bihari Naplónak
Nem vallott szégyent, sőt jobban futballozott ellenfelénél a DVSC vasárnap est a Nagyerdei Stadionban, ám mivel a hazaiak nem tudták kihasználni helyzeteiket, meg kellett elégedniük a 0–0-s döntetlennel a Ferencváros ellen. A Lokiban több jó teljesítmény is akadt, ilyen volt Tőzsér Dánielé, holott az előző három fordulóban ez egyáltalán nem volt elmondható. Mitől javult fel a csapatkapitány? Tőzsér szerint meglátszik a Lokin, hogy más felfogásban kezdett el futballozni:
– Tőzsér Dániel csapatkapitány nyilatkozata a Hajdú-Bihari Naplónak
9-én, Kinyik Ákos nyilatkozott a 4. fordulót követően a Loki TV-nek: jólesik neki, hogy megkapja a lehetőséget Herczeg Andrástól:
– Kinyik Ákos nyilatkozata a Loki TV-nek
9-én derült ki, hogy a csapat egyik legjobb formában lévő játékosát, Sós Bencét meg kellett műteni, mivel ciszta alakult ki a térdében, illetve beszakadt egy porc. A beavatkozást Székesfehérváron végezték el. Dankó Mihály rehabilitációs edző a DVSC hivatalos honlapjának elmondta, hogy a labdarúgó körülbelül négy-hat hétig nem tud a csapattal edzeni.[35] 10-én felépült a sérüléséből, és már teljes értékű munkát végez támadónk,Takács Tamás, aki ez alkalomból a Loki TV-nek nyilatkozott:
– Kinyik Ákos nyilatkozata a Loki TV-nek
12-én a 2017/18-as bajnoki szezon ötödik fordulójában a DVSC az előző szezon ezüstérmeséhez, a Videoton csapatához látogatott. Az egyetlen találat a 97. percben született meg büntetőből, melyet Lazovics értékesített, így a tavalyi három vereség után ismét kikapott a debreceni csapat a fehérváriaktól. 14-én a DVSC hivatalos honlapján tették közzé, hogy kölcsönbe visszatér a klubhoz a tavaly a Videotonhoz eligazolt Bódi Ádám. A középpályás játékos a DVSC-ben nevelkedett, az élvonalban 2010. május 4-én mutatkozott be a Vasas ellen, rögtön kezdőként, és végig is játszotta a mérkőzést, sőt később szerepelt a ZTE elleni Magyar Kupa-döntőben is, amelyet a debreceni együttes 3–2-re nyert meg. A további években meghatározó szerepet töltött be a csapatban, a Loki színeiben 153 NB I-es találkozón lépett pályára, és 29 gólt szerzett. 2015. október 8-án, a Feröer elleni Eb-selejtezőn a magyar válogatottban is bemutatkozott. 2016. május 31-én igazolta le a Videoton, az elmúlt szezonban 11 bajnoki találkozón kapott szerepet a fehérváriaknál, onnan tért tehát vissza. A mai napon csatlakozik a DVSC keretéhez, és nagy valószínűséggel a pénteki, Vasas elleni bajnokin már láthatják a szurkolók a pályán.[37] A csakfoci.hu által összeállított 6. forduló válogatottjába ezúttal egyetlen DVSC játékost választottak be, mégpedig a kapus Nagy Sándor személyében. A honlap az alábbiakkal jellemezte a DVSC játékosát: „Óriási bravúrokat mutatott be a Videoton ellen. A 97. percben Lazovics 11-esével szemben azonban már ő is tehetetlen volt.”[38] 15-én, Bódi Ádám, a Loki kölcsönbe visszatérő játékosa nyilatkozott a Loki TV-nek:
– Bódi Ádám nyilatkozata a Loki TV-nek
15-én végleg eldőlt, hogy távozik a DVSC-től Holman Dávid, aki a szlovák élvonalban szereplő Slovan Bratislavához igazolt. Holman Dávid 2016 telén kötött négyéves szerződést a DVSC-vel, 44 NB I-es mérkőzésen szerepelt a Lokiban, ez idő alatt 9-szer talált az ellenfelek kapujába. Teljesítményével felhívta a magyar válogatott szövetségi kapitányának, Bernd Storcknak a figyelmét is, aki márciusban behívta a Portugália ellen készülő keretbe. 16-án a DVSC kapusa, Novota János meghívót kapott a szlovák válogatottba. Játékosunk a szlovénok és az angolok elleni vb-selejtezőre készülő bő keretben szerepel. A szlovák válogatott szeptember 1-jén fogadja a szlovén nemzeti csapatot, majd négy nappal később Londonban Anglia lesz az ellenfél. Novota Jánosnak augusztus 28-án kell csatlakozni a kerethez. Ferenczi János a pénteki Vasas elleni hazai mérkőzés előtt nyilatkozott a Loki TV-nek:
– Ferenczi János nyilatkozata a Loki TV-nek
18-án a 2017/18-as bajnoki szezon hatodik fordulójában a DVSC az előző szezon meglepetés csapatát, a végül bronzérmes helyen végző Vasast fogadta. Végig mezőnyfölényben, tetszetősen játszott a Loki, főleg az első félidőben, így a szünetre már 4–0-s eredménnyel fordultak a csapatok. Végül egy góllal tudott szépíteni a fővárosi alakulat, így alakult ki a 4–1-es végeredmény. A DVSC első győzelmét szerezte meg az idei szezonban, a négy találatból kettőt a csapatkapitány Tőzsér Dániel jegyzett (ebből egyet büntetőből), a továbbiakat pedig Justin Mengolo, valamint élete első felnőtt első osztályú találkozóján játszó Varga Kevin szerezték. 22-én a győztes hazai mérkőzés után Varga Kevin nyilatkozott a Loki TV-nek:
– Varga Kevin nyilatkozata a Loki TV-nek
24-én Justin Mengolo nyilatkozott a DVSC hivatalos honlapjának. A Vasas elleni találkozón a DVSC kameruni légiósa megszerezte első találatát az NB I-ben. Mint elmondta, boldog, hogy ő is részese lehetett a Loki idei első győzelmének:
– Justin Mengolo nyilatkozata a DVSC hivatalos honlapjának
26-án a 2017/18-as bajnoki szezon hetedik fordulójában a DVSC az előző szezon bajnokcsapatához, a Budapest Honvédhoz látogatott a fővárosba. Az egész mérkőzésen kiegyenlített küzdelem folyt. A Loki szerezte meg a vezetést Tőzsér büntetőgóljával, amire még tudott válaszolni a hazai csapat. Ám a mérkőzést 3–1-re a debreceniek nyerték, a további két találatot Bódi szabadrúgásból, míg Jovanovics a mérkőzés hajrájában szerezte meg. A válogatott két vb-selejtezője miatt (Magyarország–Lettország és Magyarország–Portugália) 2 hét szünet folytatódik ismét a bajnokság. 28-án Alekszandar Jovanovics nyilatkozott a DVSC hivatalos honlapjának. A Honvéd elleni találkozó után (mely mérkőzés harmadik találatát ő szerezte) a DVSC bosnyák légiósa elmondta, hogy a csapat gyors és célratörő futballt próbál játszani:
– Alekszandar Jovanovics nyilatkozata a DVSC hivatalos honlapjának
A csakfoci.hu által összeállított 7. forduló válogatottjába ezúttal egyetlen DVSC játékost választottak be Bényei Balázs személyében. A honlap az alábbiakkal jellemezte a DVSC játékosát: „Kiválóan lezárta a jobb oldalt, rengeteget futott, harcolt, csapata egyik legjobbja volt.” Ráadásul a forduló edzőjének is Herczeg Andrást választották meg: „A debreceni legenda összekapta a Lokit. A tavalyi bronzérmes után a bajnoki címvédőt is magabiztosan győzték le. A kispestiek egyenlítése után sem álltak be védekezni, azonnal tudtak újítani.”[44] 30-án a klub hivatalos honlapján jelentették be, hogy a DVSC megválik Völgyi Dánieltől. A 30 éves hátvéd összesen 7 bajnoki találkozón lépett pályára 2016 nyara óta, amikor a debreceniekhez igazolt.[45] 31-én Bényei Balázs nyilatkozott a DVSC hivatalos honlapjának. A DVSC szombaton 3–1-re nyert a címvédő Honvéd otthonában, és az így megszerzett három ponttal jelentősen előre lépett a tabellán (a 11-ről a 7-re). A Loki jobbhátvédje szerint nyolc-tíz csapat hasonló játékerőt képvisel az NB I-ben:
– Bényei Balázs nyilatkozata a DVSC hivatalos honlapjának
|
Szeptember hónap történései |
---|
1-jén jelentette be a klub hivatalos honlapján, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Chuka játékosával. A 27 éves nigériai támadó tavaly nyáron érkezett a Lokihoz, és öt bajnoki mérkőzésen lépett pályára.[47] 5-én, Takács Tamás nyilatkozott a Loki TV-nek. Az első fordulóban, a Mezőkövesd elleni mérkőzés 19. percében le kellett cserélni, miután a kövesdi kapu előterében a csapattárs Kuti letarolta a labdára szintén startoló csapattárs Takácsot, akit ápolni kellett, de már nem tudott visszamenni a pályára. Sok hetet kellett kihagynia, de már újra egészséges, 3 nappal ezelőtt már pályára is léphetett a Rivne elleni 5–2-re megnyert felkészülési mérkőzésen, sőt, két gólt is rúgott. Elmondta, hogy már alig várja, hogy visszatérjen a pályára a bajnoki fordulókban is:
– Takács Tamás a Debreceni VSC csatára
9-én a válogatott két vb-selejtezője miatt (Magyarország–Lettország és Magyarország–Portugália) a bajnokság két hét szünet után folytatódott. A 2017/18-as bajnoki szezon nyolcadik fordulójában a DVSC az előző szezonban a 10, még éppen bennmaradó helyen végzett, ám az idei bajnokságban a mérkőzést megelőzően harmadik helyén álló Diósgyőri VTK csapatát látta vendégül a Nagyerdei stadionban. A keleti rangadót a borsodiak kezdték jobban, már az 5. percben megszerezték a vezetést Óvári Zsolt révén. 7 perccel később Varga Kevin kiegyenlített. Szünet után már csak hazai gólok születettek, előbb Takács Tamás, majd Tabakovics is betalált a vendégek kapujába, így alakult ki a 3–1-es végeredmény. 11-én a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) székházában megtartott sorsoláson a 70-szeres válogatott Nyilasi Tibor, az MLSZ elnökségi tagjának vezetésével készültek el a Magyar Kupa 6. fordulójának párosításai. A DVSC a megye I-ben szereplő Csongrád Tiszapart SE csapatával küzd meg a legjobb 64-be kerülésért.[49] A csakfoci.hu által összeállított 8. forduló válogatottjába ezúttal egyetlen DVSC játékost választottak be Varga Kevin személyében. A honlap az alábbiakkal jellemezte a DVSC játékosát: „Herczeg András felfedezettje, aki 21 éves kora ellenére rendkívül érett játékra képes. A 11. percben egy szép egyéni alakítás után olyan gólt lőtt, amilyet nagyon ritkán látni magyar pályákon, a hajrában pedig kiosztott egy gólpasszt.”[50] 12-én Tőzsér Dániel nyilatkozott a Hajdú-Bihari Naplónak a 8. fordulóban elért, immáron sorozatban harmadik megnyert bajnoki mérkőzés után. A csapatkapitány remekül irányította a középpályáról a társakat, így elévülhetetlen érdemeket szerzett a diadalban. Elmondta, nem estek kétségbe, amikor előnybe került a Diósgyőr:
– Tőzsér Dániel nyilatkozata a DVSC hivatalos honlapjának
16-án a 2017/18-as bajnoki szezon kilencedik fordulójában a DVSC a bajnoki újonc Balmaz Kamilla Gyógyfürdő otthonába látogatott. A megyei rangadón egyetlen találat döntött, melyet az első félidő hosszabbításában Harisz Tabakovics szerzett. A második félidőben már nem változott az eredmény, így a Loki sorozatban negyedik győzelmével a bajnoki tabella 4. helyére ugrott fel. 18-án a csakfoci.hu által összeállított 9. forduló válogatottjába két DVSC játékost is beválasztottak. A védelemben Kinyik Ákos, a csatársorban pedig Harisz Tabakovics is szerepel a legjobbak között. A honlap az alábbiakkal jellemezte a DVSC játékosait:
20-án megkezdődtek a küzdelmek a DVSC számára is a Magyar kupa 2017/18-as szezonjának hatodik fordulójában, ami a főtábla 1. fordulója volt. A debreceniek a Csongrád megye I-ben szereplő Csongrád-Kunság Aszfalt otthonába látogattak. A találkozón a Lokiban elsősorban azok kaptak szerepet, akik a bajnokikon ritkábban lépnek pályára, illetve a cserék között fiatal, saját nevelésű játékosok szerepeltek, akik az U19-es korosztályos együttesünk tagjai. A félidőben már 3–0 volt az eredményjelzőn a vendégek javára, a végeredmény 10–1 lett. A találkozón Tisza Tibor öt találatig jutott. 22-én a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) székházában megtartott sorsoláson a 70-szeres válogatott Nyilasi Tibor, az MLSZ elnökségi tagjának vezetésével készültek el a 7. forduló (főtábla 2. forduló) párosításai. A DVSC csapata az NB III-ban szereplő Monor SE együttesével küzd meg a legjobb 32-be kerülésért.[53] 23-án a 2017/18-as bajnoki szezon tizedik fordulójában a DVSC az előző négy fordulót szintén megnyerő Puskás Akadémia csapatát fogadta a Nagyerdei stadionban. A szezon eddigi legkevesebb nézője előtt végül magabiztos győzelmet szereztek a debreceniek, Varga Kevin, Könyves Norbert és a csapatkapitány Tőzsér Dániel szabadrúgás-góljával 3–0 lett a végeredmény. A Loki immáron zsinórban öt mérkőzést nyert meg és fellépett a dobogó harmadik fokára. 25-én A csakfoci.hu által összeállított 10. forduló válogatottjának gerincét ezúttal debreceni labdarúgók alkotják, ugyanis Kinyik Ákos, Varga Kevin, Bódi Ádám és Könyves Norbert is bekerült a hétvégén legjobb teljesítményt nyújtó játékosok közé. A DVSC szombaton magabiztos, 3–0-s győzelmet aratott a Puskás Akadémia felett a Nagyerdei stadionban. A honlap az alábbiakkal jellemezte a DVSC játékosait:
Ráadásul a forduló edzőjének is Herczeg Andrást választotta: „A legutóbbi öt fordulóban győztesen hagyta el a játékteret a Loki. A Puskás Akadémia ellen tökéletes taktikával küldte pályára játékosait. Megvolt a masszív védekezés, az adódó helyzeteket pedig jól használták ki.”[54] 26-án, Sós Bence nyilatkozott a Loki TV-nek. Öt hete szenvedett sérülést, azt megelőzően a DVSC húzóembere volt. Újra egészséges, és már meccset is játszott a DVSC második csapatában, már alig várja, hogy visszatérjen:
– Sós Bence nyilatkozata a Loki TV-nek
Hetek óta remek formában futballozik a Loki középpályása, Varga Kevin, akinek teljesítményére Michael Boris, az U21-es labdarúgó-válogatott szövetségi edzője is felfigyelt, és meghívta a játékost a korosztályos válogatott bő keretébe. Az U21-es nemzeti csapat október 5-én, a Szusza Ferenc Stadionban Olaszországgal játszik felkészülési mérkőzést, majd öt nappal később Isztambulban Eb-selejtezőn lép pályára Törökország korosztályos együttese ellen. Varga Kevinnek október 1-jén kell csatlakoznia a kerethez. Amennyiben meggyőzi a szakmai stábot, a szűkítés után is a csapat tagja marad, és utazhat Törökországba.[56] Harisz Tabakovics részleges bokaszalag-szakadást szenvedett. Szombaton, a Puskás Akadémia elleni mérkőzésen sérült meg Haris Tabakovic, aki már nem is tudta folytatni a játékot a svájci játékos, legalább kéthónapos kihagyás vár. Az első diagnózis szerint részleges bokaszalag-szakadást szenvedett, illetve porcsérülése is van. A labdarúgó további vizsgálatokon vesz majd részt, de az szinte biztos, hogy körülbelül két hónapig nem térhet vissza a pályára.[57] 28-án Könyves Norbert nyilatkozott a DVSC hivatalos honlapjának, aki az előző fordulóban idei első gólját szerezte a bajnokságban, egy góllal vette ki részét a Puskás Akadémia felett aratott 3–0-s sikerből. Mint elmondta, fontos volt számára, hogy megszerezze első találatát az idei bajnokságban:
– Könyves Norbert, a DVSC csatára
29-én a csapat vezetőedzője, Herczeg András nyilatkozott a Nemzeti Sportnak arról, hogy mitől indult meg ilyen látványosan a rajt után botladozó együttes:
– Herczeg András, a DVSC vezetőedzője
Szintén 29-én jelent meg egy külföldi kutatás, miszerint a saját nevelések terén Európa élmezőnyében van a Loki. A DVSC-nél a nyáron olyan döntés született, amely szerint a klub elsősorban a helyi kötődésű labdarúgókra épít. Ennek hatására a svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legújabb kutatása alapján a saját nevelésű játékosok játékperceit tekintve a DVSC a közvetlen élmezőnybe, a 4. helyre került egész Európában, csak a cseh Sigma Olomouc, a spanyol/baszk Athletic Club de Bilbao és a szlovák Nyitra áll a Loki előtt. Debrecenben a CIES számítása szerint a játékpercek 63,6 százaléka a klub által nevelt játékosoké volt.[60] 30-án a 2017/18-as bajnoki szezon tizenegyedik fordulójában a DVSC az előző fordulóját ismét megnyerő Újpest csapatához látogatott Szusza Ferenc Stadionba. A mérkőzés végeredménye, az 1–1, már az első félidőben kialakult. A debreceniek gólját Takács Tamás szerezte. A Loki immáron hatodik mérkőzés óta őrzi veretlenségét és ezzel a döntetlennel is maradt a bajnoki dobogó harmadik fokán. |
Október hónap történései |
---|
1-jén jelent meg a hír a DVSC hivatalos honlapján, hogy az előző nap lejátszott Újpest–DVSC összecsapáson megsérült debreceni középpályás Varga Kevin jobb hüvelykujja eltörött, amit meg is kell műteni. A beavatkozást a DVSC csapatorvosa, dr. Dézsi Zoltán végzi majd el. A labdarúgó pályára léphet majd a bajnoki találkozókon, viszont az U21-es válogatotthoz nagy valószínűséggel nem tud csatlakozni:
– Varga Kevin, a DVSC középpályása
2-án a DVSC középpályása – aki az utóbbi időben a balhátvéd posztján játszik –, Ferenczi János a Hajdú-bihari Naplónak elmondta, a hétvégi meccsen kétszer is a lábában volt a gólszerzés lehetősége:
– Ferenczi János, a DVSC balhátvédje
3-án jelentették be a csapat hivatalos honlapján, hogy a válogatott vb-selejtezői miatti bajnoki szünetben, október 6-án, edzőmérkőzést játszik a DVSC a pallagi edzőközpontban, a szintén NB I-es Balmaz Kamilla Gyógyfürdő csapata ellen. 4-én a csapat vezetőedzője, Herczeg András nyilatkozott a DVSC hivatalos honlapjának arról, miszerint a svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legújabb kutatása alapján a saját nevelésű játékosok játékperceit tekintve a DVSC a közvetlen élmezőnybe, a 4. helyre került egész Európában:
– Herczeg András, a DVSC vezetőedzője
A Csongrád elleni Magyar Kupa-találkozón a Lokiban már edzőmeccseken is játszó Kusnyír Erik, valamint a Debreceni Labdarúgó Akadémia U19-es csapatának támadója, Bárány Donát is szerepet kapott. A vezetőedző elmondta, az akadémia legtehetségesebb játékosainak az első csapat edzői stábja is tart foglalkozásokat
– Herczeg András, a DVSC vezetőedzője
5-én részletes információk jelentek meg a DVSC hivatalos honlapján a 13. forduló kettős rangadójával kapcsolatban. 30 évvel az utolsó kettős rangadó után most október 21-én újra dupla mérkőzés lesz, immáron nem a Népstadionban, hanem a Nagyerdei stadionban: a DVSC fél 4-től a Haladást, míg a most zajló miskolci stadion rekonstrukció miatt pályaválasztóként Debrecenben vendégeskedő Diósgyőr hat órától a Budapest Honvédot fogadja. Ami pedig még vonzóbbá teheti a rendezvényt, az, hogy egy mérkőzés normál jegyárával két találkozót nézhetnek meg a labdarúgást kedvelők. Aki tehát a délutáni DVSC–Haladás meccsre vesz belépőt, az a Diósgyőr–Honvédot is megnézheti egyazon jeggyel! A debreceni drukkerek a C1–C6, B1–B9 és A2–A5 szektorokban foglalhatnak helyet, a stadion többi része a másik három csapat szurkolói között lesz szétosztva.[64] 6-án felkészülési mérkőzésen, a pallagi edzőközpontban, Tisza Tibor büntetőből elért találatával 1–0 arányban győzött a DVSC a szintén elsőosztályú Balmaz Kamilla Gyógyfürdő csapatával szemben. 9-én a DVSC 17 éves támadója, Bárány Donát nyilatkozott, miután a Csongrád elleni Magyar Kupa-mérkőzés után szombaton a Balmazújváros elleni edzőmérkőzésen is szerepet kapott Herczeg András vezetőedzőtől:
– Bárány Donát, a DVSC játékosa
10-én Sós Bence nyilatkozott a DVSC hivatalos honlapjának a szombati, Mezőkövesd elleni bajnoki mérkőzés előtt. A DVSC 23 éves támadó középpályása másfél évet töltött el kölcsönben a Loki aktuális ellenfelénél:
– Herczeg András, a DVSC vezetőedzője
14-én a 2017/18-as bajnoki szezon tizenkettedik fordulójában a DVSC tabella utolsó előtti helyén álló és a legutóbbi 9 bajnoki fordulóban nyeretlen Mezőkövesd Zsóry FC csapatához látogatott. A mérkőzésen végig fölényben játszó debreceniek rengeteg helyzetet dolgoztak ki, ám végül két gólt tudtak szerezni, előbb Justin Mengolo révén, majd a mérkőzés előtt pár perccel Bódi Ádám állította be a 2–0-s végeredményt. A Loki immáron zsinórban hét mérkőzésen veretlen, ebből hatot nyert meg az egyetlen döntetlen mellett és megőrizte harmadik helyét a dobogón. 15-én a csakfoci.hu összeállította a 12. fordulóban legjobb teljesítményt nyújtó játékosok sorát, ahová a Debreceni VSC védője, Bényei Balázs, illetve középpályása, Bódi Ádám is bekerült. A honlap az alábbiakkal jellemezte a DVSC játékosait:
16-án tette közzé a DVSC hivatalos honlapja, hogy az elmúlt fordulóban, Mezőkövesden játszotta pályafutása 300. mérkőzését a csapat rutinos hátvédje, Mészáros Norbert. A 37 éves védő a 300 bajnokiból 248 alkalommal a DVSC színeiben lépett pályára. Összesen 12 gólt szerzett, ebből 9-et Loki-játékosként. Mészáros Norbert 2005 nyarán került a DVSC-hez. Pápán kezdte profi pályafutását, majd Dunaújvárosba, utána a BKV Előréhez igazolt, onnan pedig Siófokra. A Balaton-parti városból Cottbusba vezetett az útja, ahol egy évig rúgta a bőrt. Ez idő alatt 24-szer lépett pályára, és két gólt szerzett. Németországból igazolt Debrecenbe, terve volt, hogy gyorsan bekerül az első csapatba, de nem igazán jöttek be a számításai, első idényében mindössze 9 alkalommal kapott szerepet, sokszor sérülések hátráltatták. A korábban többnyire a középpálya jobb szélén futballozó játékosból a Loki egykori cseh vezetőedzője, Miroslav Beránek faragott középső védőt. Remekül bevált az elképzelés, ezen a poszton ugyanis alapember lett, éveken át stabil tagja volt a védelemnek. Kilenc alkalommal a magyar válogatottban is szerepelhetett, Eb- és vb-selejtező mérkőzéseken is játszott.[68] A szombati, Mezőkövesd elleni találkozó után nyilatkozott Bódi Ádám a Hajdú-Bihari Naplónak. A mérkőzés második gólját a DVSC-be idén visszatérő középpályás lőtte egy gyönyörű kontraakció végén úgy, hogy a végletekig kijátszották a hazaiak védelmét:
– Bódi Ádám, a DVSC középpályása
18-án a DVSC hivatalos honlapjának adott interjút a DVSC 37 esztendős középső védője, Mészáros Norbert, aki a Mezőkövesd elleni mérkőzés hajrájában lépett pályára, ami azért különleges, mert ez volt pályafutása 300. találkozója az élvonalban.
– Mészáros Norbert, a DVSC belső védője
21-én a 2017/18-as bajnoki szezon tizenharmadik fordulójában a DVSC a tabella tizedik helyén álló Swietelsky Haladás csapatát fogadta a Nagyerdei stadionban – a szezon legmagasabb hazai nézőszáma, 6 025 néző előtt – mégpedig egy kettős mérkőzés első összecsapásán. A vendégek már a 3. percben megszerezték a vezetést, amit a hazaiak csak a 68. percben tudtak kiegyenlíteni Tabakovics találatával. Ezzel a döntetlennel is megőrizte harmadik helyét a DVSC a dobogón. 24-én a Magyar Kupa hetedik fordulójában a Debreceni VSC az NB III Keleti csoportját veretlenül vezető Monor SE csapatához látogatott. Az első félidő gól nélküli döntetlennel zárult, ám a szünet után 8 perc alatt három gólt is szereztek a vendégek – ebből kettőt Szekulics, egyet pedig Bíró Péter –, amire a hazaiak két találattal tudtak válaszolni, de a mérkőzést már nem tudták megfordítani, így a Loki jutott a kupa nyolcadik fordulójába. 25-én a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) a Dunaújváros PASE-Vasas SC Magyar Kupa-mérkőzést követően a meccs helyszínén, a dunaújvárosi stadionban megtartotta a 8. forduló sorsolását. A DVSC csapata az NB II-ben szereplő Budafoki MTE együttesével küzd meg a legjobb 16-ba kerülésért.[71] A Budafoki MTE az idei Magyar kupa küzdelmeibe a főtábla 1. fordulójában kapcsolódott be, 2017. szeptember 20-án, idegenben, a másik debreceni csapat, a Debreceni EAC vendégeként. A találkozó 4–0-s fölényes budafoki győzelemmel végződött. A négy találatból kettőt Ihrig-Farkas Sebestyén, egyet-egyet pedig Pölöskei Péter és Filkor Attila jegyzett. A 32-be jutásért, a főtábla 2. fordulójában szintén idegenben harcolták ki a továbbjutást, az Ibrány SE vendégeként. A mérkőzést 3–0-ra a budafokiak nyerték, Fekete Máté, Pölöskei Péter és Csizmadia Csaba góljaival. Ez utóbbi büntetőből született a 90. percben. 28-án a 2017/18-as bajnoki szezon tizennegyedik fordulójában a DVSC a tabella hetedik helyén álló — és az elmúlt hat fordulóban szintén veretlen — Paks csapatát fogadta a Nagyerdei stadionban, a szezon eddigi legalacsonyabb hazai nézőszáma, 2 082 néző előtt. A DVSC augusztus 12., a Paks szeptember 6. óta nem szenvedett vereséget, mindkettő a Videoton FC-től kapott ki legutóbb. A vendégek már a 10. percben megszerezték a vezetést Papp Kristóf révén, amit a hazaiak 2 perccel később kiegyenlítettek Bódi Ádám találatával. A félidő után a hazaiak vették át a vezetést Tőzsér Dániel büntetőjével, amire a Paks még válaszolt egy újabb Papp Kristóf góllal, ám a mérkőzést végül a hazaiak nyerték 3–2-re, egy újabb Bódi találattal. Ezzel a győzelemmel megerősítette harmadik helyét a DVSC, 3 pont előnye van a negyedik helyen álló Budapest Honvéddal szemben. 30-án a csakfoci.hu által összeállított 14. forduló válogatottjába két DVSC játékost is beválasztottak, mindketten középpályások: Bódi Ádám és Könyves Norbert. A honlap az alábbiakkal jellemezte a DVSC játékosait:
|
November hónap történései |
---|
2-án a DVSC hivatalos honlapjának adott interjút a DVSC 28 esztendős középpályása, Könyves Norbert a szombati, Ferencváros elleni rangadó előtt. Elmondta, bízik benne, hogy továbbra is hozzá tud tenni a Loki játékához. Combsérülése után a Paks elleni mérkőzésen lépett pályára legelőször. Mint elmondta, jól érezte magát a pályán:
– Könyves Norbert, a DVSC középpályása
4-én a 2017/18-as bajnoki szezon tizenötödik fordulójában a DVSC a tabella élén álló Ferencváros csapatához látogatott a Groupama Arénába, ahol közel teltház, 19 125 néző előtt játszották le az összecsapást, mely a bajnoki szezon eddigi legmagasabb nézőszáma. A vendéglátók a második félidő első harmadában két perc alatt két gólt szereztek, melyre a debreceniek csak egyetlen találattal tudtak válaszolni Alekszandar Jovanovics révén. Így 2–1-es fővárosi siker született. Ezzel a debrecenieknek megszakadt a kilenc forduló óta tartó veretlenségi szériájuk. Győzelme ellenére a második helyre csúszott vissza az FTC, míg a DVSC megőrizte harmadik helyét a dobogón, bár a negyedik Budapest Honvéd pontszámban utolérte. 6-án a csakfoci.hu által összeállított 15. forduló válogatottjába két DVSC játékost is beválasztottak. A Loki telt ház előtt lépett pályára szombat délután a Ferencváros vendégeként a Groupama Arénában, a találkozó 2–1-es fővárosi sikerrel zárult. A DVSC egyetlen gólját a bosnyák középpályás, Alekszandar Jovanovics szerezte. A kapus, Nagy Sándor is bekerült a hétvégén legjobb teljesítményt nyújtó labdarúgók közé. A honlap az alábbiakkal jellemezte a DVSC játékosait:
Szintén 6-án jelent meg a hír a DVSC hivatalos honlapján, hogy a válogatott találkozók miatti két hetes bajnoki szünetben edzőmérkőzést játszik a DVSC a szintén első osztályban szereplő Mezőkövesd Zsóry FC csapata ellen a pallagi edzőközpontban. 7-én a DVSC 37 esztendős hátvédje, Mészáros Norbert a Hajdú Bihari Naplónak adott interjút a szombati, Ferencváros elleni rangadó után. A találkozón végig pályán volt a belső védő, akinek játékából már az első percekben kiderült: Kinyik Ákossal együtt az a feladata, hogy a hazai csapat csatárát, Böde Dánielt Nagy Sándor kapuja előtt ne engedje labdához jutni. A két védő, de főleg a rutinos, igen jól helyezkedő és fejelő Mészáros folyamatosan ott volt a Ferencváros tizenhármasának közelében. A védő szerint a jobb helyzetkihasználással elérhették volna a döntetlent:
– Mészáros Norbert, a DVSC hátvédje
15-én Bereczki Dániel, a Loki debreceni kötődésű, saját nevelésű, 22 esztendős támadója januárban szenvedett súlyos térdsérülést egy egymás közti edzőmérkőzésen. A labdarúgó a DVSC honlapjának adott interjújában mesélt a műtét utáni időről, valamint a mögötte álló szűk egy évről:
A játékos sérülése után a múlt hétvégi, Mezőkövesd elleni edzőmérkőzésen lépett pályára először. Mint elmondta, bízik benne, hogy hamarosan visszaszerzi a régi formáját:
27-én a csakfoci.hu által összeállított 17. forduló válogatottjába a DVSC együtteséből ezúttal a Vasas elleni 5–1-es mérkőzésen duplázó Takács Tamás, valamint a szintén kiválóan futballozó Könyves Norbert került be. A forduló cseréje pedig a szintén debreceni Justin Mengolo lett. A honlap az alábbiakkal jellemezte a Loki játékosait:
|
December hónap történései |
---|
2-án a 2017/18-as bajnoki szezon tizennyolcadik fordulójában a DVSC az előző idény bajnokát, a Budapest Honvéd csapatát fogadta a Nagyerdei stadionban. A szezon eddigi legkevesebb nézője előtt (2.521 fő) Takács Tamás találatával 1–0-ra győztek a debreceniek. A Loki ezzel megőrizte harmadik helyét a dobogón. 4-én a csakfoci.hu által összeállított 18. forduló válogatottjába ezúttal két DVSC játékost is beválasztottak. A Loki 1–0-s győzelmet aratott a címvédő Budapest Honvéd felett a Nagyerdei stadionban. A teljesítménye alapján ezúttal a kapus Nagy Sándor és a védő Kinyik Ákos került be a forduló legjobbjai közé. A honlap az alábbiakkal jellemezte a DVSC játékosait:
9-én a 2017/18-as bajnoki szezon őszi szezonjának utolsó, tizenkilencedik fordulójában a DVSC a Diósgyőri VTK csapatához látogatott. A Mezőkövesden, 1.655 néző előtt rendezett keleti rangadót a Loki már biztos őszi harmadikként várta. A borsodiak 2–0-s vezetést szereztek, amire még az első félidőben egy góllal válaszoltak a debreceniek Takács Tamás révén. A félidő lefújása után összeszólalkozott Ugrai Roland és Alekszandar Jovanovics, a debreceni játékos meglökte a DVTK futballistáját, emiatt a játékvezető kiállította. A második játékrészben még 1–1 találat született mindkét fél részéről, így a jó iramú, változatos mérkőzést végül a DVTK nyerte meg 3–2-re. A mérkőzés hosszabbításában Ferenczi János két percen belül 2 sárga lapott gyűjtött be, így őt is kiállított Bognár Tamás játékvezető. A Loki a vereség ellenére megőrizte harmadik helyét a tabellán, így a dobogón várja a tavaszi folytatást február 24-én. 11-én Nagy Sándor nyilatkozott a DVSC hivatalos honlapjának, aki be akarta bizonyítani, hogy nem rossz kapus:
12-én az MLSZ fegyelmi bizottsága az elmúlt hétvégi keleti rangadón kiállított két DVSC játékos ügyében határozatot hozott: Ferenczi János a soron következő bajnoki találkozót kényszerül kihagyni, míg Alekszandar Jovanovics, mert a mérkőzés első félidejének lefújása után, még a játéktéren, amikor a labda nem volt játékban arcon ütötte ellenfelét, 4 soron következő férfi felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.[80] 13-án, három nappal a 2017–2018-as bajnoki szezon őszi utolsó fordulója után a klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott a 23 éves belső védővel, Szilvási Péterrel.[81] 13-án a DVSC saját nevelésű labdarúgója Varga Kevin nyilatkozott a DVSC hivatalos honlapjának, aki hirtelen robbant be a köztudatba, amit eleinte nehezen kezelt:
– Varga Kevin, a Debreceni VSC középpályása
13-án a Nemzeti Sport elkészítette a 2017–2018-as NB I-es idény őszi szezonjának játékosrangsorát a munkatársaik által adott osztályzatok alapján. A névsorokra több DVSC játékost is odafért. A bajnokság eddig lejátszott 19 fordulójában 289 labdarúgó lépett pályára, tízzel kevesebb, mint egy évvel korábban. A listára azonban csak az a 147 futballista kerülhetett fel, aki a mérkőzések felénél eggyel többször, vagyis legalább tíz bajnokin értékelhető teljesítményt nyújtott. Mezőnyjátékosok esetében 1-től 10-ig, kapusoknál 0-tól 10-ig adható érdemjegy. Pontazonosság esetén a több értékelhető teljesítmény rangsorol. Íme, az élcsoportok, posztok szerint:
1. Dibusz Dénes (Ferencváros) 6,000 (14 értékelt mérkőzés) 2. Kovácsik Ádám (Videoton) 5,923 (13) 3. Nagy Sándor (Debrecen) 5,833 (12) 4. Gróf Dávid (Budapest Honvéd) 5,571 (14) 5. Hegedüs Lajos (Puskás Akadémia) 5,538 (13)
1. Joseph Paintsil (Ferencváros) 6,167 (12 mérkőzés) 2. Varga Roland (Ferencváros) 6,125 (16) 3. Danko Lazovics (Videoton) 6,067 (15) 4. Davide Lanzafame (Budapest Honvéd) 6,053 (19) 5. Pátkai Máté (Videoton) 6,000 (15) 6. Ugrai Roland (Diósgyőr) 5,944 (18) 7. Bódi Ádám (Debrecen) 5,929 (14) Varga Kevin (Debrecen) 5,929 (14) 9. Tőzsér Dániel (Debrecen) 5,833 (18) ... 16. Könyves Norbert (Debrecen) 5,722 (18)[83] 14-én az idény befejeztével a Nemzeti Sport elkészítette posztonkénti rangsorát, amelynek eredményeként az NB I 2017–2018-as szezonjában az első 19 forduló legjobb tizenegye a következő (melybe két DVSC játékos is befért): Dibusz (Ferencváros) — Bényei (Debrecen), Kamber (Honvéd), Uzoma (Balmazújváros) — Pátkai (Videoton), Tőzsér (Debrecen) — Varga R. (Ferencváros), Lazovics (Videoton), Paintsil (Ferencváros), Lanzafame (Honvéd) — Henty (Videoton).[84] 14-én kiderült, hogy az NB I 2017–2018-as szezonjának első 19 fordulójában melyik csapat szerepeltette legtöbbet a 21 éven aluli játékosait. A Magyar Labdarúgó-szövetség ebben a szezonban is ösztönzi a klubokat, hogy minél több fiatalt szerepeltessenek csapatukban. Vannak egyesületek, amelyek kevésbé, mások szinte teljes mértékben figyelembe veszik ezt az „ajánlást”, ami természetesen anyagilag is megéri. Érdekesség, hogy a fiatal játékosok pályán töltött idejét tekintve az élklubok csak a vonatkozó lista alján szerepelnek – a pontos perceket a Szombathelyi Haladás honlapja gyűjtötte ki. Ebben a rangsorban a Debreceni VSC 55 perccel csak az utolsó előtti, 11. pozíciót foglalja el. A csapatok helyezése a fiatalok pályán töltött percei alapján: 1. Haladás: 2703 perc 2. Vasas: 2146 3. Honvéd: 1745 4. Balmazújváros: 1540 5. Újpest: 1305 6. Diósgyőr: 1176 7. Mezőkövesd: 867 8. Paks: 562 9. Ferencváros: 404 10. Videoton: 170 11. Debreceni VSC: 55 12. Puskás Akadémia: 26[85] 15-én a DVSC középpályása, Sós Bence nyilatkozott a DVSC hivatalos honlapjának, aki idén nyáron másféléves mezőkövesdi kölcsönjáték után tért vissza Debrecenbe. A kezdőcsapatba került, azonban sérülések miatt heteket kellett kihagynia, és felépülése után már nem volt könnyű visszakerülnie a menetelésbe kezdett csapatba. Elmondása szerint megfelelési kényszer van benne:
– Sós Bence, a Debreceni VSC középpályása
18-án a DVSC csapatkapitánya, Tőzsér Dániel nyilatkozott a DVSC hivatalos honlapjának, aki közel tízéves külföldi karrier után tavaly nyáron döntött úgy, hogy hazatér Magyarországra, és a Lokinál folytatja pályafutását. Érkezésekor sokan kétkedve fogadták a középpályás nyilatkozatát, miszerint nem levezetni jött haza, de úgy érzi, sikerült bizonyítania, hisz vezéregyéniséggé, csapatkapitánnyá nőtte ki magát Debrecenben:
– Tőzsér Dániel, a Debreceni VSC csapatkapitánya
18-án a Nemzeti Sport Online szavazásra invitálta olvasóit, hogy állítsák össze az ősz NB I-es válogatottját, az NSO csapatát. A voksolás alapján így fest a legjobb tizenegy: Dibusz (FTC) — Nego (Videoton), Szatmári Csaba (DVSC), Blažič (FTC), Stopira (Videoton) — Gorriarán (FTC), Tőzsér (DVSC) — Varga R. (FTC), Paintsil (FTC), Varga K. (DVSC) — Ugrai (DVTK). Vezetőedző: Herczeg András. A belső védők közül a debreceni Szatmári Csaba (3791) a diósgyőri védelem oszlopát, Dejan Karant (3301), a Haladás védőjét Stef Wilst (2021) és a Puskás Akadémia játékosát, Jonathan Herist (1705) előzte meg. Mint azt a Nemzeti Sport Online írja, az összes posztot figyelembe véve a legszorosabb verseny a belső középpályás posztjáért volt, hiszen a debreceni Tőzsér Dániel (3597) mindössze 29 vokssal kapott többet a ferencvárosi Sztefan Szpirovszkinál (3568). A portál szerint Tőzsér Dániel a hasznos védőmunkája mellett látványos gólokat is szerzett, összesen hatot. Ezen a poszton a harmadik a Videoton labdarúgója, Pátkai Máté (3315) lett. Balszélső poszton az NSO-válogatott harmadik debreceni játékosát, egyúttal a legfiatalabb magyar labdarúgóját üdvözölhetjük Varga Kevin (6437) személyében, aki nagy fölénnyel lett első a posztján, és ezért is méltán nevezhetjük az ősz egyik nagy felfedezettjének. Az együttes trénere, vagyis az ősz edzője pedig a DVSC-t vezető Herczeg András lett, aki az előző idényben még a bennmaradásért küzdő hajdúságiakat a 3. helyre hozta fel. Herczeg 3895 voksot kapott, rajta kívül csak a 2. helyen végző, diósgyőri Bódog Tamás (3273) és a ferencvárosi Thomas Doll (2610) kapott 1000-nél több szavazatot.[88] 19-én Herczeg András, a DVSC vezetőedzője értékelte az őszi szezont, emellett a célokról is beszélt. A DVSC labdarúgócsapata csodálatos őszi szezont tudhat maga mögött, a harmadik helyről várja a bajnokság második részét, emellett bejutott a Magyar Kupa nyolcaddöntőjébe. Nemcsak a sikeres szereplés az említésre méltó, hanem az is, hogy egy szerethető, helyi kötődésű labdarúgókból álló gárda alakult ki.
– Herczeg András, a Debreceni VSC vezetőedzője
21-én az őszi idény befejeztével a Nemzeti Sport visszapillantott az élvonal őszi szezonjára. A Debreceni VSC csapatáról a következőket írták: Tizenkilenc forduló után, vagyis a bajnokság kétharmadához közeledve kétcsapatos bajnoki versenyfutás körvonalazódik az OTP Bank Ligában: a Ferencváros hárompontos előnnyel vezet a Videoton FC előtt, a harmadik DVSC lemaradása már jelentős, 10 pontos az éllovashoz képest. A Herczeg András által irányított Debreceni VSC két vereséggel kezdte a szezont, sőt, az ötödik forduló után még nyeretlenül állt. Valószínűbbnek tűnt, hogy a Lokira az előzőhöz hasonló idény vár, mint az, hogy újra a képzeletbeli dobogón telel majd a csapat. A korábbi sikeredző azonban villámgyorsan átszervezte a csapatot, kulcsszerepet adott Bódi Ádámnak, Varga Kevinnek, Haris Tabakovićnak, majd Takács Tamásnak. A DVSC sorozatban ötször nyert, tízen veretlen maradt. A szezon vége nem sikerült jól, de összességében a szezon előtt bárki kiegyezett volna a Nagyerdőben azzal, hogy a Loki, miután 2015-ben hetedik, 2016-ban tizedik volt a téli szünetben, a harmadik helyen várja a folytatást.[90] 30-án a csakfoci.hu harmadik alkalommal szavaztatta meg az NB I-es klubtulajdonosokat, illetve első számú csapatvezetőket, ki a 2017-es év legjobb edzője. A 12 csapat vezetőjéből öten Herczeg Andrásra, a DVSC vezetőedzőjére szavaztak, így ő lett a győztes. A második Marco Rossi lett (4 szavazattal), míg a harmadik Csertői Aurél és Bódog Tamás (1–1 szavazattal). A debreceni trénerre Haraszti Zsolt (Paks), Mészáros László (Puskás Akadémia), Tóth Miklós (Haladás), Tiba István (Balmazújváros) és Tállai András (Mezőkövesd) adta le szavazatát.[91] |
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Frank Feltscher távozik. www.dvsc.hu (2017. június 5.) (Hozzáférés: 2017. június 5.) arch
- ↑ Herczeg András a DVSC vezetőedzője. www.dvsc.hu (2017. június 8.) (Hozzáférés: 2017. június 8.) arch
- ↑ „A kihívások elől nem szabad elfutni”: Herczeg Andrásra bízzák a Lokit. www.dehir.hu (2017. június 8.) (Hozzáférés: 2017. június 8.)
- ↑ Távozik Verpecz István. www.dvsc.hu (2017. június 14.) (Hozzáférés: 2017. június 26.) arch
- ↑ Csütörtökön kezd a Loki. www.dvsc.hu (2017. június 14.) (Hozzáférés: 2017. június 14.) arch
- ↑ Nyári átigazolások a DVSC-nél. www.nemzetisport.hu (2017. június 15.) (Hozzáférés: 2017. június 15.)
- ↑ Herczeg András: most hiányzik az erős debreceni mag a csapatban. www.dehir.hu (2017. június 16.) (Hozzáférés: 2017. június 17.)
- ↑ Balogh Krisztián újra a Lokiban. www.dvsc.hu (2017. június 23.) (Hozzáférés: 2017. június 27.) arch
- ↑ Igor Bogdanovics szép emlékekkel búcsúzik futballista karrierjétől (Megszületett az utolsó gólja is). www.szon.hu (2017. június 26.) (Hozzáférés: 2017. június 26.) arch
- ↑ Tisza Tibor visszatért Debrecenbe. www.dvsc.hu (2017. június 27.) (Hozzáférés: 2017. június 27.) arch
- ↑ Nagy Sándor komoly célokkal érkezett Debrecenbe (nyilatkozata a Loki TV-nek). www.dvsc.hu (2017. június 28.) (Hozzáférés: 2017. június 29.) arch
- ↑ Dietetikai előadáson vett részt a csapat. www.dvsc.hu (2017. június 28.) (Hozzáférés: 2017. június 29.) arch
- ↑ Novota János is a Loki játékosa. www.dvsc.hu (2017. június 29.) (Hozzáférés: 2017. június 29.) arch
- ↑ Novota nem szeretne csalódást okozni (nyilatkozata a Loki TV-nek). www.dvsc.hu (2017. június 29.) (Hozzáférés: 2017. június 29.) arch
- ↑ Sós Bence: Nagyon élvezem az edzéseket. www.dvsc.hu (2017. július 3.) (Hozzáférés: 2017. július 3.) arch
- ↑ Bényei Balázs a DVSC-ben folytatja. www.dvsc.hu (2017. július 3.) (Hozzáférés: 2017. július 4.) arch
- ↑ Bényei Balázs: Tisztában vagyok az erőviszonyokkal. www.dvsc.hu (2017. július 4.) (Hozzáférés: 2017. július 4.) arch
- ↑ Tizenhét éves tehetség a Lokinál. www.dvsc.hu (2017. július 4.) (Hozzáférés: 2017. július 4.) arch
- ↑ Szénay Péter nyilatkozata a DVSC elleni edzőmérkőzés után. cigandse.hu (2017. július 6.) (Hozzáférés: 2017. július 6.) arch
- ↑ Labdarúgó NB I: gyerünk a pályára! Új idény, új remények. www.dehir.hu (2017. július 14.) (Hozzáférés: 2017. július 14.)
- ↑ Nagy Zoltán távozik. www.dvsc.hu (2017. július 25.) (Hozzáférés: 2017. július 25.) arch
- ↑ Ketten debütáltak az NB I-ben. www.dvsc.hu (2017. július 31.) (Hozzáférés: 2017. július 31.) arch
- ↑ Sós Bence: Egységesen futballoztunk. www.dvsc.hu (2017. augusztus 1.) (Hozzáférés: 2017. augusztus 1.) arch
- ↑ A 3. forduló válogatottja (A Fradi, Újpest, Vasas trió uralja a forduló válogatottját). www.csakfoci.hu (2017. július 31.) (Hozzáférés: 2017. szeptember 26.)
- ↑ Sós Bence a forduló válogatottjában. www.dvsc.hu (2017. augusztus 1.) (Hozzáférés: 2017. augusztus 4.) arch
- ↑ Sós Bence: Egységesen futballoztunk. www.dvsc.hu (2017. augusztus 1.) (Hozzáférés: 2017. augusztus 4.) arch
- ↑ Bényei Balázs bemutatkozott a DVSC-ben. www.dvsc.hu (2017. augusztus 2.) (Hozzáférés: 2017. augusztus 4.) arch
- ↑ Tabakovics aláírt a Lokihoz. www.dvsc.hu (2017. augusztus 2.) (Hozzáférés: 2017. augusztus 4.) arch
- ↑ Tabakovics: Boldog vagyok, hogy aláírtam a DVSC-hez. www.dvsc.hu (2017. augusztus 3.) (Hozzáférés: 2017. augusztus 4.) arch
- ↑ Novota János: Sérülésem már a múlté. www.dvsc.hu (2017. augusztus 3.) (Hozzáférés: 2017. augusztus 4.) arch
- ↑ Szatmári Csaba a forduló válogatottjában. www.dvsc.hu (2017. augusztus 8.) (Hozzáférés: 2017. augusztus 9.)
- ↑ Szatmári: A védekezés rendben, csak gólok kellenének. www.haon.hu (2017. augusztus 9.) (Hozzáférés: 2017. augusztus 9.) arch
- ↑ Tőzsér: Minden héten háború van. www.haon.hu (2017. augusztus 7.) (Hozzáférés: 2017. augusztus 9.) arch
- ↑ Kinyik Ákos: Fel kell vennem a ritmust. www.dvsc.hu (2017. augusztus 9.) (Hozzáférés: 2017. augusztus 9.) arch
- ↑ Sós Bencét meg kellett műteni. www.dvsc.hu (2017. augusztus 9.) (Hozzáférés: 2017. augusztus 9.) arch
- ↑ Takács Tamás ismét a csapattal edz. www.dvsc.hu (2017. augusztus 10.) (Hozzáférés: 2017. augusztus 10.) arch
- ↑ Bódi Ádám ismét a Lokiban. www.dvsc.hu (2017. augusztus 14.) (Hozzáférés: 2017. augusztus 14.) arch
- ↑ Az 5. forduló válogatottja (Csertői irányítja a forduló válogatottját). www.csakfoci.hu (2017. augusztus 14.) (Hozzáférés: 2017. szeptember 26.)
- ↑ Bényei Balázs bemutatkozott a DVSC-ben. www.dvsc.hu (2017. augusztus 15.) (Hozzáférés: 2017. augusztus 15.) arch
- ↑ Ferenczi: Mindenképpen meg kell szereznünk az első győzelmet. www.dvsc.hu (2017. augusztus 16.) (Hozzáférés: 2017. augusztus 16.) arch
- ↑ Varga Kevin: Minden játékosnak ez az álma. www.dvsc.hu (2017. augusztus 22.) (Hozzáférés: 2017. augusztus 23.) arch
- ↑ Mengolo: A Vasas elleni sikerrel megnőtt az önbizalmunk. www.dvsc.hu (2017. augusztus 24.) (Hozzáférés: 2017. július 24.) arch
- ↑ Jovanovics: Az egész csapat kiváló teljesítményt nyújtott. www.dvsc.hu (2017. augusztus 28.) (Hozzáférés: 2017. augusztus 28.) arch
- ↑ A 7. forduló válogatottja (Felcsúti és Vidi-fölény a forduló válogatottjában). www.csakfoci.hu (2017. augusztus 28.) (Hozzáférés: 2017. szeptember 26.)
- ↑ Völgyi Dániel távozik Debrecenből. www.dvsc.hu (2017. augusztus 30.) (Hozzáférés: 2017. augusztus 30.) arch
- ↑ Próbálnak játékban maradni. www.dvsc.hu (2017. augusztus 31.) (Hozzáférés: 2017. augusztus 31.) arch
- ↑ Chuka távozik Debrecenből. www.dvsc.hu (2017. szeptember 1.) (Hozzáférés: 2017. szeptember 1.) arch
- ↑ Takács: Pluszmunkát végeztem, hogy utolérjem a többieket. www.dvsc.hu (2017. szeptember 5.) (Hozzáférés: 2017. október 16.) arch
- ↑ Sorsoltak a Magyar Kupában. www.mlsz.hu (2017. szeptember 11.) (Hozzáférés: 2017. szeptember 11.)
- ↑ A 8. forduló válogatottja (3-3 Vidi és Fradi-játékos Pintér csapatában – itt a forduló válogatottja). www.csakfoci.hu (2017. szeptember 11.) (Hozzáférés: 2017. szeptember 26.)
- ↑ Tudták, mit akarnak játszani. www.dvsc.hu (2017. szeptember 12.) (Hozzáférés: 2017. szeptember 12.) arch
- ↑ A 9. forduló válogatottja (Tarolt a Videotont verő Vasas – itt a forduló válogatottja). www.csakfoci.hu (2017. szeptember 18.) (Hozzáférés: 2017. szeptember 26.)
- ↑ Magyar Kupa: Kisvárdán a címvédő, a Honvédot a Budaörs fogadja. www.mlsz.hu (2017. szeptember 22.) (Hozzáférés: 2017. szeptember 22.)
- ↑ A 10. forduló válogatottja (Óriási Loki-uralom a forduló válogatottjában). www.csakfoci.hu (2017. szeptember 25.) (Hozzáférés: 2017. szeptember 26.)
- ↑ Sós Bence: Örülök, hogy ismét a csapat rendelkezésére tudok állni. www.dvsc.hu (2017. szeptember 26.) (Hozzáférés: 2017. szeptember 26.) arch
- ↑ Varga Kevin az U21-es válogatott bő keretében. www.dvsc.hu (2017. szeptember 26.) (Hozzáférés: 2017. szeptember 26.) arch
- ↑ Tabakovics részleges bokaszalag-szakadást szenvedett. www.dvsc.hu (2017. szeptember 26.) (Hozzáférés: 2017. szeptember 26.) arch
- ↑ Könyves Norbert: Idő kellett, hogy összeérjen a csapat. www.dvsc.hu (2017. szeptember 28.) (Hozzáférés: 2017. szeptember 29.) arch
- ↑ Herczeg András elárulta a debreceni siker titkát. www.nemzetisport.hu (2017. szeptember 29.) (Hozzáférés: 2017. szeptember 29.)
- ↑ Magyar klubok Európa elitjében – a Lokinál a saját nevelések, a Paksnál a hűségesek az élen. www.csakfoci.hu (2017. szeptember 29.) (Hozzáférés: 2017. október 4.)
- ↑ Műtét vár Varga Kevinre. www.dvsc.hu (2017. október 1.) (Hozzáférés: 2017. október 3.) arch
- ↑ Ferenczi lábában volt a győztes gól. www.haon.hu (2017. október 2.) (Hozzáférés: 2017. október 3.) arch
- ↑ Herczeg András: Ezen az úton szeretnénk továbbhaladni. www.dvsc.hu (2017. október 4.) (Hozzáférés: 2017. október 4.) arch
- ↑ Egy jeggyel két meccset nézhetünk! www.dvsc.hu (2017. október 5.) (Hozzáférés: 2017. október 5.) arch
- ↑ Teljesült Bárány Donát álma. www.dvsc.hu (2017. október 9.) (Hozzáférés: 2017. október 9.) arch
- ↑ Mezőkövesden folytatnák a jó szériát. www.dvsc.hu (2017. október 10.) (Hozzáférés: 2017. október 12.) arch
- ↑ A 12. forduló válogatottja (Vidék – Budapest 9-2 – itt a forduló válogatottja). www.csakfoci.hu (2017. október 16.) (Hozzáférés: 2017. október 17.)
- ↑ Mészáros Norbert: 300! www.dvsc.hu (2017. október 16.) (Hozzáférés: 2017. október 17.) arch
- ↑ Mezőkövesden folytatnák a jó szériát. www.haon.hu (2017. október 16.) (Hozzáférés: 2017. október 17.) arch
- ↑ Mészáros Norbert: Elégedett vagyok a pályafutásommal. www.dvsc.hu (2017. október 18.) (Hozzáférés: 2017. október 19.) arch
- ↑ Magyar Kupa: a Puskás Akadémia kapta a Fradi legyőzőjét. www.mlsz.hu (2017. október 25.) (Hozzáférés: 2017. október 25.)
- ↑ A 14. forduló válogatottja (Böde és Eppel támad, Bódog meg az edző a forduló válogatottjában). www.csakfoci.hu (2017. október 30.) (Hozzáférés: 2017. november 1.)
- ↑ Könyves Norbert: Fontos, hogy továbbra is csapatként funkcionáljunk. www.dvsc.hu (2017. november 2.) (Hozzáférés: 2017. november 2.) arch
- ↑ A 15. forduló válogatottja (Lanzafame és Lazovic egy csapatban – itt a forduló válogatottja). www.csakfoci.hu (2017. november 6.) (Hozzáférés: 2017. november 7.)
- ↑ Könyves Norbert: Fontos, hogy továbbra is csapatként funkcionáljunk. www.haon.hu (2017. november 6.) (Hozzáférés: 2017. november 7.) arch
- ↑ Bereczki Dániel: Fel van adva a lecke a számomra. www.dvsc.hu (2017. november 15.) (Hozzáférés: 2017. november 16.) arch
- ↑ A 17. forduló válogatottja (A Fradi-verő Haladás ellepte a forduló válogatottját). www.csakfoci.hu (2017. november 27.) (Hozzáférés: 2017. december 1.)
- ↑ A 18. forduló válogatottja (A Vidi-verő fradisták uralják a forduló válogatottját – itt a csapat). www.csakfoci.hu (2017. december 4.) (Hozzáférés: 2017. december 4.)
- ↑ Nagy Sándor: Be akartam bizonyítani, hogy nem vagyok rossz kapus. www.dvsc.hu (2017. december 11.) (Hozzáférés: 2017. december 12.) arch
- ↑ Jovanovics négymeccses eltiltást kapott. www.dvsc.hu (2017. december 12.) (Hozzáférés: 2017. december 12.) arch
- ↑ Szilvási Péter távozik. www.dvsc.hu (2017. december 13.) (Hozzáférés: 2017. december 13.) arch
- ↑ Varga Kevin: Magasra tettem a mércét. www.dvsc.hu (2017. december 13.) (Hozzáférés: 2017. december 13.) arch
- ↑ NB I: két Fradi-játékos az NS őszi rangsorának élén. www.nemzetisport.hu (2017. december 13.) (Hozzáférés: 2017. december 14.)
- ↑ NB I: 3 FTC- és 3 Vidi-játékos az NS őszi álomcsapatában. www.nemzetisport.hu (2017. december 14.) (Hozzáférés: 2017. december 14.)
- ↑ Az NB I három dobogósa csak hátul kullog a fiatalok fontos listáján – a Haladás és a Vasas a legjobb. www.csakfoci.hu (2017. december 14.) (Hozzáférés: 2017. december 14.)
- ↑ Sós Bence: Megfelelési kényszer van bennem. www.dvsc.hu (2017. december 15.) (Hozzáférés: 2017. december 15.) arch
- ↑ Tőzsér Dániel: A tükörbe tudok nézni, ez a legfontosabb. www.dvsc.hu (2017. december 18.) (Hozzáférés: 2017. december 19.) arch
- ↑ Herczeg az ősz edzője, öt fradista az NSO-olvasók válogatottjában. www.nemzetisport.hu (2017. december 18.) (Hozzáférés: 2017. december 19.)
- ↑ Herczeg András: Fontos, hogy erősödjön a Loki-család szemlélet. www.dvsc.hu (2017. december 19.) (Hozzáférés: 2017. december 19.) arch
- ↑ A Vidi a szezon elején, a Fradi a végén húzott bele. www.mlsz.hu (2017. december 21.) (Hozzáférés: 2017. december 22.)
- ↑ Magyar lett az év edzője a tulajdonosoknál – exkluzív. www.csakfoci.hu (2017. december 30.) (Hozzáférés: 2018. január 2.)