A 2023-as női sakkvilágkupa a 2025-ös női sakkvilágbajnokság versenysorozatának egyik kvalifikációs versenye, amelyet második alkalommal rendeztek meg 2023. július 30. és augusztus 21. között Bakuban. A zónaversenyekről továbbjutott, illetve más eredményeik alapján kiemelt 103 versenyző egyenes kieséses rendszerben mérkőzött meg egymással. Az első három hely valamelyikének megszerzése a női világbajnokjelöltek versenyére való továbbjutást jelentette. A versennyel párhuzamosan zajlott a 2023-as sakkvilágkupa.
A versenyen egy magyar játékos szerepelt, Hoang Thanh Trang, aki a második fordulóig jutott.
A győzelmet az orosz Alekszandra Gorjacskina szerezte meg, aki a döntőben a bolgár Nurgjul Szalimova ellen győzött; a harmadik helyen az ukrán Anna Muzicsuk végzett. Ők hárman vívták ki a jogot a női világbajnokjelöltek versenyén való részvételre. A címvédő Alekszandra Kosztyenyuk a harmadik fordulóban esett ki.
A verseny hétfordulós egyenes kieséses rendszerben zajlik, az elődöntők vesztesei bronzmérkőzést játszanak. Az első 25 kiemelt játék nélkül jut tovább az első fordulóból. A mérkőzések két klasszikus játszmából és a szükséges rájátszásból állnak. Az időkorlátok a következők:
- 2 klasszikus időbeosztású játszma: 90 perc + 30 perc (a 40. lépés után) + 30 másodperc bónuszidő
- 2 rapid játszma (ha a mérkőzés döntetlen): 25 perc + 10 másodperc bónuszidő
- 2 rapid játszma (ha a mérkőzés döntetlen): 10 perc + 10 másodperc bónuszidő
- 2 villámparti (ha a mérkőzés döntetlen): 5 perc + 3 másodperc bónuszidő
- Ha a mérkőzés továbbra is döntetlen, a játékosok addig játszanak villámpartikat váltott színnel, míg el nem dől a meccs kimenetele
Dátum
|
Esemény
|
Július 29.
|
Megnyitó
|
Július 30. – augusztus 1.
|
1. forduló
|
Augusztus 2–4.
|
2. forduló
|
Augusztus 5–7.
|
3. forduló
|
Augusztus 8.
|
Pihenőnap
|
Augusztus 9–11.
|
4. forduló
|
Augusztus 12–14.
|
5. forduló
|
Augusztus 15–17.
|
6. forduló
|
Augusztus 18.
|
Pihenőnap
|
Augusztus 19–21.
|
Döntő és bronzmérkőzés
|
Augusztus 21.
|
Záróünnepség
|
A teljes díjalap 676 250 amerikai dollár, a győztes 50 000 dollárt kap.
A díjak amerikai dollárban
Eredmény
|
Díjak
|
Összesen
|
1. forduló
|
39 × 3000
|
146 250
|
2. forduló
|
32 × 5000
|
160 000
|
3. forduló
|
16 × 6750
|
108 000
|
4. forduló
|
8 × 9500
|
76 000
|
5. forduló
|
4 × 14 000
|
56 000
|
4. helyezett
|
1 × 20 000
|
20 000
|
3. helyezett
|
1 × 25 000
|
25 000
|
Döntős
|
1 × 35 000
|
35 000
|
Győztes
|
1 × 50 000
|
50 000
|
Összesen
|
|
676 250
|
- WWCC: A női sakkvilágbajnok (2023. június 1-jén)
- WWC: A 2021-es női sakkvilágkupa első négy helyezettje
- U20: A 2022-es lány junior világbajnok
- 53 fő a kontinens- és zónaversenyekről
- Európa (18+10 fő): 2021-es (E21, 10 fő), 2022-es (E22, 9 fő) és 2023-as (E23, 9 fő) női Európa-bajnokság
- Amerika (4+4 fő): 2022-es (AM22, 1 fő) és 2023-as (AM23, 1 fő) női kontinensbajnokság; 2022-es zónaversenyek: 2.1 (Z2.1, 2 fő), 2.2 (Z2.2, 1 fő) 2.3 (Z2.3, 1 fő), 2.4 (Z2.4, 1 fő); 2023-as zónaverseny: 2.5 (Z2.5, 1 fő)
- Ázsia (Óceániával) (14 fő): 2021-es (AS21, 2 fő) és 2023-s (AS23, 2 fő) női Ázsia-bajnokság; 2023-as zónaversenyek: 3.1 (Z3.1, 1 fő), 3.2 (Z3.2, 1 fő), 3.3 (Z3.3, 1 fő), 3.5 (Z3.5, 4 fő), 3.6 (Z3.6, 1 fő), 3.7 (Z3.7, 1 fő)
- Afrika (3 fő): 2022-es (AF22, 2 fő) és 2023-as (AF23, 1 fő) női Afrika-bajnokság
- R: a legmagasabb értékszámmal rendelkezők a 2023. júniusi női világranglistán (5 fő)
- 36 versenyző a 2022-es sakkolimpia női versenyén legjobban szereplő országok nemzeti szövetségeinek jelölése alapján
- PN: a Nemzetközi Sakkszövetség elnökének 2 jelöltje
- ON: a rendező jelöltje
A versenyzők a 2023. júliusi világranglistán elfoglalt helyük alapján kapnak sorsolási számot, a női világbajnok az első helyen szerepel.
Az alábbi lista ismerteti a kvalifikációt szerzett, illetve a visszalépések utáni helyettesítések eredményeként a tornán indulásra jogosult versenyzők névsorát. A nevek mellett a zárójelben levő rövidítés az „A részvételre jogosultak” szakaszban felsorolt kvalifikáció típusát jelzi. A résztvevők neve utáni rövidítés a címükre utal, ez lehet nagymester (GM), nemzetközi mester (IM), FIDE-mester (FM), női nagymester (WGM), női nemzetközi mester (WIM), női FIDE-mester (WFM), női mesterjelölt (WCM) vagy cím nélküli.
- Csü Ven-csün (CHN), GM, 2564 (WWCC)
- Alekszandra Gorjacskina (FIDE), GM, 2557 (WWC)
- Kónéru Hanpi (IND), GM, 2553 (R)
- Jekatyerina Lagno (FIDE), GM, 2552 (R)
- Alekszandra Kosztyenyuk (SUI), GM, 2532 (WWC)
- Tan Csung-ji (CHN), GM, 2523 (WWC)
- Nana Dzagnidze (GEO), GM, 2511 (R)
- Marija Muzicsuk (UKR), GM, 2511 (R)
- Anna Muzicsuk (UKR), GM, 2509 (WWC)
- Drónavalli Hárika (IND), GM, 2500 (R)
- Csu Csin-er (CHN), WGM, 2498 (PN)
- Polina Suvalova (FIDE), IM, 2496 (PN)
- Sarasadat Khademalsharieh (ESP), IM, 2488 (PN)
- Bela Kotenasvili (GEO), GM, 2475 (E21)
- Nino Baciasvili (GEO), GM, 2474 (FN)
- Elisabeth Pähtz (GER), GM, 2471 (FN)
- Bibiszara Asszaubajeva (KAZ), IM, 2469 (AS21)
- Csao Hszüe (CHN), GM, 2457 (Z3.5)
- Meri Arabidze (GEO), IM, 2451 (E21)
- Günay Məmmədzadə (AZE), IM, 2448 (E22)
- Irina Krush (USA), GM, 2447 (Z2.1)
- Julija Oszmak (UKR), IM, 2444 (E21)
- Lela Dzsavahisvili (GEO), IM, 2439 (E23)
- Anna Usenyina (UKR), GM, 2434 (E22)
- Vaisali Ramesbabu (IND), IM, 2431 (FN)
- Eline Roebers (NED), IM, 2419 (PN)
- Irina Bulmaga (ROU), IM, 2416 (E22)
- Teodora Injac (SRB), IM, 2415 (E22)
- Nurgjul Szalimova (BUL), IM, 2409 (E22)
- Leja Garifullina (FIDE), IM, 2408 (E21)
- Hoang Thanh Trang (HUN), GM, 2402 (FN)
- Monika Soćko (POL), GM, 2401 (E22)
- Ülviyyə Fətəliyeva (AZE), IM, 2401 (E22)
- Divja Desmuh (IND), WGM, 2400 (Z3.7)
- Olga Bagyelko (FIDE), IM, 2397 (E21)
- Oliwia Kiołbasa (POL), IM, 2394 (E21)
- Sophie Milliet (FRA), IM, 2388 (E21)
- Mai Narva (EST), IM, 2387 (E21)
- Aleksandra Maltsevskaya (POL), IM, 2394 (E22)
- Pauline Guichard (FRA), IM, 2384 (E23)
- Szalome Melia (GEO), IM, 2377 (E23)
- Bathujag Munguntul (MGL), IM, 2374 (AS23)
- Sztavrula Colakidu (GRE), IM, 2373 (E23)
- Hsziao Ji-ji (CHN), WGM, 2372 (Z3.5)
- Alina Bivol (FIDE), IM, 2371 (E23)
- Deysi Cori (PER), IM, 2369 (FN)
- Carissa Yip (USA), IM, 2369 (FN)
- Xanım Balacayeva (AZE), WGM, 2368 (FN)
- Natalija Buksza (UKR), IM, 2365 (E21)
- Gülnar Məmmədova (AZE), IM, 2357 (E21)
- Karina Cyfka (POL), IM, 2356 (E23)
- Medina Warda Aulia (INA), IM, 2355 (FN)
- Gövhər Bəydullayeva (AZE), WGM, 2355 (U20)
- Candela Francisco (ARG), WGM, 2352 (AM23)
- Võ Thị Kim Phụng (VIE), WGM, 2351 (Z3.3)
- Deimante Daulyte-Cornette (FRA), IM, 2348 (E23)
- Anasztaszija Rahmangulova (UKR), WIM, 2347 (FN)
- Klaudia Kulon (POL), IM, 2331 (E23)
- Mobina Alinaszab (IRI), WGM, 2329 (FN)
- P. V. Nandhidhá (IND), WGM, 2329 (AS22)
- Mari Ann Gomesz (IND), WGM, 2326 (AS23)
- Marina Brunello (ITA), IM, 2324 (E22)
- Lisandra Teresa Ordaz Valdés (CUB), IM, 2318 (AM22)
- Eva Repkova (SVK), IM, 2312 (FN)
- Nilufar Yakubbaeva (UZB), WGM, 2311 (FN)
- Jennifer Yu (USA), WGM, 2303 (Z2.1)
- Nutakki Prijanka (IND), WGM, 2293 (AS22)
- Yaniela Forgas Moreno (CUB), WGM, 2293 (FN)
- Jen Tien-csi (CHN), WIM, 2277 (Z3.5)
- Julia Ryjanova (AUS), WGM, 2273 (Z3.6)
- Yerisbel Miranda Llanes (CUB), WGM, 2268 (Z2.3)
- Viktorija Radeva (BUL), WGM, 2263 (FN)
- Nagya Toncseva (BUL), FM, 2263 (E23)
- Michalina Rudzinska (POL), WFM, 2257 (FN)
- Javiera Belén Gómez Barrera (CHI), WIM, 2256 (FN)
- Marina Gajcin (SRB), WIM, 2251 (FN)
- Janelle Mae Frayna (PHI), WGM, 2243 (FN)
- Melissa Castrillon Gomez (COL), WIM, 2235 (FN)
- Nguyen Thi Mai Hung (VIE), WGM, 2229 (FN)
- Turmunh Munhzul (MGL), WGM, 2226 (AS21)
- Gong Qianyun (SGP), cím nélküli, 2223 (FN)
- Maria Jose Campos (ARG), WIM, 2212 (Z2.5)
- Julia Alboredo (BRA), FM, 2208 (FN)
- Zhang Jilin (AUS), WGM, 2204 (FN)
- Maili-Jade Ouellet (CAN), WGM, 2201 (Z2.2)
- Anapaola Borda Rodas (ARG), WIM, 2200 (FN)
- Jüan Je (CHN), cím nélküli, 2188 (Z3.5)
- Kathiê Librelato (BRA), WIM, 2182 (Z2.4)
- Asszel Szerikbaj (KAZ), WIM, 2139 (FN)
- Mona Haled (EGY), WGM, 2106 (FN)
- Sahenda Vafa (EGY), WGM, 2093 (AF22)
- Lina Nasszr (ALG), WIM, 2071 (AF23)
- Mitra Aszgarzadeh (IRI), WFM, 2033 (Z3.1)
- Tilsia Varela (VEN), WIM, 2028 (FN)
- Puteri Munajjah Az-Zahraa Azhar (MAS), WIM, 2004 (FN)
- Vyanla Punsalan (NZL), WFM, 1989 (FN)
- Andzsum Nosin (BAN), WFM, 1944 (FN)
- Dina Abdi Zineb (ALG), WIM, 1858 (FN)
- Vafia Darvis Al Mámari (UAE), WFM, 1850 (FN)
- Charlize Van Zyl (RSA), WIM, 1839 (AF22)
- Nuraj Szovetbekova (KGZ), cím nélküli, 1823 (FN)
- Ferdusz Dzsannatul (BAN), WCM, 1815 (Z3.2)
- Jamama Aszif Abdula Al Fajjad (IRQ), WCM, 1705 (FN)
A versenytől távol maradók és helyettesítőik
[szerkesztés]
- Hou Ji-fan (CHN), GM, 2628 (R) → Drónavalli Hárika (IND), GM, 2510 (R)
- Lej Ting-csie (CHN), GM, 2554 (R) → Nana Dzagnidze (GEO), GM, 2510 (R)
- Elina Danjeljan (ARM), GM, 2416 (E21) → Olga Bagyelko (FIDE), IM, 2397 (E21)
- Lilit Mkrtcsjan (ARM), IM, 2389 (E22) → Teodora Injac (SRB), IM, 2415 (E22)
- Anna Szargszjan (ARM), IM, 2375 (E21) → Sophie Milliet (FRA), IM, 2388 (E21)
Ez a szócikk részben vagy egészben a Women's Chess World Cup 2023 című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.