A döntő egyik résztvevője a spanyol Real Madrid. A Real korábban 9-szer nyerte meg a BL-t, vagy az elődjének számító BEK-et: az első öt kiírást (1956–1960), majd 1966-ban, 1998-ban, 2000-ben és 2002-ben. A másik résztvevő a szintén spanyol Atlético Madrid. Az Atlético korábban még nem nyert BEK-et illetve BL-t, de az 1973–74-es kiírásban a döntőig jutott. Ez volt az első olyan alkalom, amikor ugyanazon város két csapata játszotta az európai kupadöntőt, és az ötödik olyan, amikor két, azonos országból érkező csapat játszotta a BL-döntőt.
A BEK-ben a Real és az Atlético korábban az 1958–1959-es bajnokcsapatok Európa-kupája elődöntőjében játszott egymással. A két mérkőzés összesítése 2–2-es döntetlen lett, az akkori szabályok szerint egy harmadik mérkőzést kellett játszani. Az újabb mérkőzést a Real nyerte 2–1-re.[2]
A 36. percben a 16-osra beemelt labdára Iker Casillas kiindult a kapuból, azonban Diego Godín a megtorpanó kapust megelőzte, a labdát Casillas már csak a gólvonalon túlról tudta visszaütni. A második félidőben a Realnak sok lövése volt, azonban ezekből kevés találta el a kaput. Az utolsó 10 percre a Real beszorította az elfáradó ellenfelét, a nyomást a 93. percig bírta az Atlético, amikor Luka Modrić szögletéből Sergio Ramos fejelt a hálóba. A rendes játékidő 1–1-gyel zárult. A 110. percben Ángel Di María indult el a bal oldalon, a kapura tartó lövését Thibaut Courtois lábbal védeni tudta, de a felperdülő labdára Gareth Bale érkezett, aki befejelte azt a hálóba. A 118. percben Marcelo indult meg középen, az elfáradt Atléticó játékosok nem indultak rá, a brazil játékos pedig 16 méterről lőtt a kapuba, Courtois csak beleérni tudott. A 120. percben Godín szabálytalankodott Cristiano Ronaldóval szemben a 16-oson belül, a megítélt büntetőt Ronaldo berúgta. A végeredmény 4–1 lett, a Real Madrid története 10. BEK/BL-sikerét szerezte.[3][4]