Wikipédia:Tudakozó/Archívum/2010-01-31

A Tudakozó főoldala • Én szeretnék választ adni! •  Archívum •  Eszmecsere a válaszadó önkéntesek között• Válaszadó sablonok •  TUGYIK

Egy szótárba illő kérdésnek, a szavak értelmezésének inkább a Wikiszótárban nézz utána.
A Wikipédia Tudakozójának önkéntesei vagyunk, és enciklopédiába, lexikonba való témákban igyekszünk választ adni. Megkérünk, hogy először a Wikipédia automatizált belső keresőjével próbáld a választ megkeresni, és csak ha ott nem találtad meg, akkor kattints ide, és tedd fel nekünk a kérdésedet!

A kérdésed (nem a válasz még!) egy-két perc elmúltával a mai kérdéseket tartalmazó lap alján fog látszani.
(Ha mégsem látszana, akkor próbáld meg a lapot a böngésződben frissíteni.)
Kérünk, hogy legyél türelemmel – itt mindenki a szabad idejét fordítja arra, hogy a segítségedre legyen.
Esetleg csak holnap, holnapután akad valaki, aki válaszolni tud neked, sőt néha még később írnak be egy választ a már archivált lapra.
Ha a mai lapot később keresed, ezt írd be a keresőablakba: Wikipédia:Tudakozó/Archívum/2024-11-26, vagy keresd az Archívumban.

A legutóbbi pár nap:

Wikipédia:Tudakozó/Archívum/2024-11-22 Négy napja

Wikipédia:Tudakozó/Archívum/2024-11-23 Három napja

Wikipédia:Tudakozó/Archívum/2024-11-24 Tegnapelőtt

Wikipédia:Tudakozó/Archívum/2024-11-25 Tegnap

Wikipédia:Tudakozó/Archívum/2024-11-26 Ma

2010. 1. 28. « 2010. 1. 29. « 2010. 1. 30. « 2010. 1. 31. » 2010. 2. 1. » 2010. 2. 2. » 2010. 2. 3.

A görögök győzelme Perzsia ellen

Megválaszolva. Ha további kiegészítést akarsz tenni, akkor kattints a szakaszcím mellett a [forrásszöveg szerkesztése] feliratra. Ha új kérdést akarsz feltenni, kattints ide!

Minek köszönhették a győzelmet a görögök Perzsia ellen?

--78.92.35.13 (vita) 2010. január 31., 16:20 (CET)

válasz:

Ajánlott irodalom: Sulinet: A marathoni csata - vitorla^vita 2010. január 31., 17:50 (CET)

válasz2 A két legfontosabb görög-perzsa ütközet alapján röviden ezt mondanám: Marathónnál a hadvezetés csodája történt, melyet a görög sportszellem - azaz a nehézfegyverzetű hopliták fáradhatatlansága - támogatott. A csata lefolyását legalább két verzióban lehet rekonstruálni. Az ismertebb szerint a görögök támadtak, az ún. "beroppanó alakzatban" az épp behajózó perzsa lovasságra. Ez a taktika a hadicselek iskolapéldája, s bár az ókor óta rengeteg alkalommal bevetették, ritkán marad hatástalan. A görögök egyenes arcvonalának közepe hamar meghátrált, s a perzsák benyomultak a keletkező horpadásba, mely gyorsan félkörré és egész körré alakult át. A perzsák ketté akarták vágni a görögök seregét, ehelyett az elbizakodott gyalogságot teljesen bekerítették a szárnyakról. A perzsák legnagyobb része holtan maradt Marathón mezején. Ugyanennek a felállásnak egy másik lehetséges értelmezése szerint Milthiádész éppen azért szándékosan vékonyította el arcvonala közepét, mert észrevette, hogy a perzsa hadrendben középen vannak a legjobb alakulatok, azaz ily módon remélte a legkevesebb emberveszteséget, a bekerítés pedig a csata lefolyásából következett, nem pedig tervezett módon.
A köztudatba a fentebb vázolt menet ment át, de valójában nagy a bizonytalanság e téren. Hérodotosz előzményképp mindössze annyit közöl, hogy a perzsa lovasság nem volt a helyén, azaz a görög gyalogság valójában csak a perzsa gyalogsággal állt szemben, nem a teljes perzsa összfegyvernemi hadsereggel. Ez az a körülmény, melynek valódi oka teljesen ismeretlen. Lehet, hogy még nem foglalták el hadállásaikat, de sokkal inkább elképzelhető, hogy megúnván az immár nyolc napos várakozást, valóban megkezdték a behajózást, hogy ha már Milthiádész napok óta nem mozdult a hopliták phalanxával, máshol próbáljanak partra szállni, közelebb Athénhoz. De mivel a görög sereg egyes források szerint hajnalban támadott, még az is lehet, hogy éppen itatni voltak. Ezt erősíti meg az a tudósítás, hogy a perzsa lovasság bevethető része elakadt az északi mocsarakban. Annyi bizonyos, hogy a perzsa főerőt jelentő lovasság nem került bevetésre. Amennyiben a fentebb említett 20000 fős partra szállt seregből levonjuk a lovasság létszámát, körülbelül 10-11000 fős gyalogsági haderőt kapunk, mely végül a görögökkel szembeszállt. Hérodotosz adata (100000 gyalogos és 9000 lovas) erősen túlzó, amit az is mutat, hogy szintén Hérodotosz szerint 6400 perzsa maradt a csatatéren - ettől egy százezres sereg nem fog bemenekülni a tengerbe. A reálisabb adat alapján azonban ez a 6400 áldozat a partra szálltaknak több mint fele, vagyis számottevő veszteség.
Ebből kifolyólag a csata kapcsán a perzsák számbeli fölényéről nemigen beszélhetünk, hiszen a görögök is képesek voltak mintegy 12000 főt kiállítani. (Kilencezer athéni és 1000 plataiai hoplita, összesen tízezer nehézfegyverzetű, valamint mintegy kétezer gymnoi, azaz könnyűfegyverzetű gyalogos.) A közelharchoz nem szokott, könnyűfegyverzetű perzsa gyalogság pedig mind kiképzésben, fegyverzetben, mind tényleges harcértékben lényegesen "alulmúlta" a hoplitákat, sőt a görög kisegítő könnyűfegyverzetű gyalogságot is. A lovasság támogatása nélkül gyakorlatilag tehetetlenek voltak a jólképzett, és jobban felfegyverzett és vértezett görögökkel szemben. Milthiádész hadvezéri zsenije az időhúzó taktikában - volt idege-türelme kivárni a lovasság bevethetetlenségét -, és a phalanxtól szokatlan rohamozásban mutatkozott meg. A perzsáknak így egyszerűen nem volt módjuk, idejük, alkalmuk arra, hogy hajítódárdáikat és íjaikat megfelelően kihasználják - az elesett 192 görög nagyobb része minden bizonnyal még a rohamozás közben kapott sebet. A perzsa távolfegyvereknek a hoplita roham alatt legfeljebb egy „sortűznyi” idejük volt. Amikorra a két sereg közvetlen kontaktusba (szaknyelven "harcérintkezésbe", azaz közelharcba) került, a perzsáknak fikarcnyi esélyük sem maradt. Az idealista jellegű történetírással szemben leszögezhető, hogy nem sokat nyom a latban az "igazságos" vagy "igazságtalan" ügy minősítés, hanem szinte kizárólag a valós erőviszonyok, a hadvezér és taktikája, illetve hosszabb távon stratégiája határozzák meg egy-egy csata, illetőleg háború kiemenetelét. Ehhez legfeljebb a hadsereg fanatizálása tehet hozzá némi pluszt. Milthiádész stratégiája az erőviszonyokat a görögök javára változtatta meg, taktikájában pedig kihasználta a hopliták adottságait - győzelme ennek tudható be. A "sportszellem" a teljes fegyverzetben és vértben rohamozó hoplitákat segítette erőfeszítéseikben.
A vesztes csata után a perzsa had már közvetlenül Athén ellen indult, s Phaléronnál akart újra kikötni. Ám mire a hajók a szirtfokot megkerülték, a tervezett partraszállás helyén a marathóni győzők vártak a parton, így meg sem kísérelték az inváziót. Ez újfent a fentebb levezetett, eredetileg tíz-tizenkétezer főnyi perzsa gyalogos-létszámot erősíti meg, hiszen a körülbelül ötezer főnyire apadt gyalogos-sereg az érintetlen lovassággal együtt sem nevezhető már számottevő haderőnek, főképp nem a gyakorlatilag teljes létszámban megmaradó (veszteségük nem érte el a két százalékot!) görögökhöz képest. Nem sokkal holdtölte után megérkezett egy 2000 fős szpártai kontingens is, kimentek Marathónba perzsát látni, megdicsérték a győzteseket és hazatértek.
Thermopylével kapcsolatban (a másik jelentős csata) az irodalom hemzseg a szuperlatívuszoktól e téren is, mindenhol az elsöprő perzsa fölényről olvashatunk. Azonban - mint Marathónnál - a fölény a győzelmet is jelentette volna, nem kétséges. A görög hagyomány szerint Xerxész seregének teljes létszáma ötmilliós lett volna, s Thermopylainál hárommillió perzsa csapott össze Leonídasz és a phokaiaiak összesen kétezer emberével. Eleve gyanús. Mértéktartóbb források viszont ennek éppen a tizedéről, ötszázezer harcosról beszélnek. De még ez utóbbi adat sem állja meg a helyét, ha figyelembe vesszük a kor lehetőségeit: Xerxész semmiképp sem etethetett és itathatott kétszázezer embernél és 70000 állatnál többet. A kisegítő személyzetet leszámítva tehát legfeljebb százezer gyalogos és ötvenezer lovas katonáról lehet szó, de ez is csak a legfelső határ, nem a valódi létszám!
A források szerint Xerxész csak egyes seregrészeit küldte egyszerre harcba - persze nem puszta sportszerűségből (ezt még a görögök is csak ritkán alkalmazták). A szoros kis keresztmetszete determinálta, hogy egy időben nem lehetett sok emberrel támadni, nem véletlenül itt ásták be magukat a görögök. Még a legtúlzóbb híradások sem említik a lovasság, vagy a tevések bevetését, melyek ezen a terepen alkalmazhatatlanok lettek volna. Az első napon harcba küldött médek létszáma nem volt több 6-8000 embernél, mely nemcsak alig volt több, mint a görögök 6300-as létszáma, de mind fegyverzetben, mind kiképzésben, mind harcértékben lényegesen alulmúlták a görögöket. A méd lándzsások alapvető hátránya már abban is megmutatkozik, hogy mintegy harminc centiméterrel rövidebb lándzsával rendelkeztek, mint a görögök, ami nemcsak a támadás idején, de általában minden közelharcban behozhatatlan, kompenzálhatatlan különbség. A könnyebb felszerelésű méd egy biztosnak hitt távolságból még csak kereste a rést a görög páncélon, amikor már rég felnyársalták.
A második napon bevetett "halhatatlanok" létszáma maximum tízezer fő volt (azért nevezték őket halhatatlannak, mert a létszámuk mindig tízezer fő volt, minden veszteséget azonnal feltöltöttek a tartalékból), de ez nem jelenti azt, hogy az előző napihoz képest jobb eséllyel indultak csatába a szűk szorosban. A halhatatlanok a perzsa király személyes testőrségét képezték, s mint ilyenek, nyilván harcértékben felülmúlták az összes többi perzsa alakulatot. Ugyanakkor még rájuk is érvényes, hogy fegyverzetben és főképp páncélzatban nem versenyezhettek a görögökkel - akik beásott állásaikból hosszú dárdáikkal gyakorlatilag megközelíthetetlenek voltak. A perzsák sem íjászaikat, sem lovasságukat, vagy a tevegelő arabokat nem alkalmazhatták. E fejtegetésnek mindenekfelett való bizonyítéka, hogy Xerxész mihelyst az árulás után számottevő számbeli fölénybe került, le is verte a védekezőket.
A görög sikerek titka a görög-perzsa háborúkban a már Milthiádész kapcsán említett taktika és stratégia, valamint a haditechnika. A görögök saját hazájukban nyilvánvalóan megválaszthatták azt a helyet, ahol összemérhették erejüket a perzsákkal. E helyek legnagyobb része olyan, ahol a perzsák sem lovasságukat, sem íjászaikat nem használhatták a terepviszonyok miatt, sőt számbeli fölényüket sem aknázhatták ki, mert egyszerűen nem fért a frontvonalhoz valamennyi bevethető katona. Amennyiben a görögöknek sikerült elérni, hogy a perzsa seregből csak egyes részek küzdhessenek egyszerre, melyek számbelileg már nem voltak nagy fölényben, a fegyverzetben, páncélzatban és kiképzésben mutatkozó különbségek minden esetben az ő javukra billentették a mérleg nyelvét. A néhány olyan alkalommal, mikor a terep kiválasztása nem volt olyan szerencsés, szerephez juthatott a görög sportszellem, ugyanis a rohamozó phalanx olyan gyorsan haladt teljes fegyverzetben és vértben, hogy a perzsa íjászok egyszerűen képtelenek voltak hatékonyan beavatkozni. Marathónnál is ez bizonyult az egyik döntő momentumnak: Milthiádész harcosai a görög és perzsa tábor közti mintegy egy kilométeres távolságot olyan gyorsan tették meg futva, hogy a perzsáknak alig maradt idejük a parancsok kiadására és a hadrendbe állásra. Ez a taktika a hykszósz harci szekerek egyiptomi fölényéhez, vagy az újkori hadviselésben a gépesített alakulatok mozgékonyságának kihasználásához hasonlítható. Mindezek nem csökkentik a görögök érdemeit, csak máshová helyezik a hangsúlyt az értékelésben. L András^→ 2010. február 1., 15:38 (CET)