Ugrás a tartalomhoz

Wikipédia-vita:Szép cikket találtam!

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Szente 11 évvel ezelőtt a(z) Jó szócikk témában

Kiegészítő gondolatok

[szerkesztés]

A tematikus bontás kezelhető, azonban még egyéb más rubrikákra is szükség van a követhetőség érdekében, ilyenekre gondolok, hogy ki és mikor tette fel; ha egyébként kiemelésre méltónak találja, csak ő nem akarja valamiért felterjeszteni, akkor előzetesen megnézte-e, hogy egyébként megfelel-e a kritériumoknak, tehát valamiféle szöveges megjegyzés, ajánló hozzá; esetleg arra lehetőség, hogy ugyanott mások is támogassák, vagy éppen ellenkező véleményt is leírhassanak (akár az ismert sablonokkal, vagy szövegesen); jelezni kell, hogy valaki "lecsapott rá", vagyis kiemelésen van. Aztán ezt követően ki is kell, hogy kerüljön a listából, vagyis legyen egy archív doboza, ahol látni lehet, hogy egyáltalán mennyire eredményes ez a dolog. Ha nagyon népszerű lesz ez az ajánló (amit ugye remélünk), akkor egy idő után túl sok és túl régen fent lévő cikkek torlódhatnak össze. Azon is el kéne már induláskor gondolkodni, hogy miként tartható kezelhető mederben a lista. Meghatározott kritériumok alapján (például bizonyos számú ellenkező vélemény, nagyon sokáig nem csap le rá senki, vagy tudomisén) egy másik archív dobozba kerülne, ahol megnézhető lenne a későbbiekben, hogy miért nem került kiemelésre, ha valakinek van kedve, még visszanyúlhat érte. Hirtelenjében ilyenek jutottak eszembe, remélem tudtok valamit hasznosítani belőle. – Ivanhoe vita 2009. december 12., 08:09 (CET)Válasz

kémia

[szerkesztés]

Nyilván elfogultság, de a tematikus listát böngészve felmerült bennem a kérdés, hogy a kémia direkt maradt ki, vagy csak véletlenül? Szaszicska vita 2009. december 12., 09:22 (CET)Válasz

És elég erős a textilipari lobbi is (miért pont a textilipar, pláne ha már úgyis van ruházati fejezet?). :-) Pasztilla 2009. december 12., 11:28 (CET)Válasz
Nekem az Ókori Egyiptom kategória hiányzik belőle :-). Felmerült bennem, hogy egy táblázatos forma talán átláthatóbb lenne, hogy egyértelmű legyen, milyen adatokat szeretnénk tudni a cikkről. Olyasmire gondolok, hogy Szerző (ha megállapítható), mikor került fel, esetleg olyat, hogy ki az, aki vállalna közreműködést a kiemelési eljárásban, de egyedül – például a megfelelő források, vagy kellő ismeretek hiányában – nem vállalja, hogy patronálja a cikket; ez esetben az is szükséges lehet, hogy mit tud a cikk kiemeléséért felvállalni (például tematikus dolgokhoz nem ért, de a megfelelő, jogtiszta képanyag biztosítását, vagy a formai dolgokat megcsinálja). Persze, lehet, hogy a táblázatos forma túl bonyolult sokaknak. Nem lehetne egy sablont csinálni, amit fel lehet rakni a kiszemelt oldalakra, és ami alapján egy bot megfelelően kitölti itt a szükséges adatokat? --HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. december 12., 14:21 (CET)Válasz

Lásd még

[szerkesztés]

WP:LEGJOBB--Dami vita 2009. december 12., 11:37 (CET)Válasz

Na ja, de azért a kettő nem azonos. Attól, hogy egy cikknél nincs jobb a neten, még lehet nagyon halovány egy kiemeléshez. --HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. december 12., 14:23 (CET)Válasz
Kösz az ötletet Dami, készítettem egy ==Lásd még== szakaszt, és oda felvettem azt a lapot is. Karmelaüzenőlap 2009. december 12., 14:25 (CET)Válasz

A „legjobb”-dolognál maradva. Nagyon szubjektív, jelenleg boldog-boldogtalan akármilyen minőségű (helyesírás, fogalmazás, forrásmegjelölés stb.) cikket felrakhat rá. „…legjobb minőségű, mindenki számára szabadon elérhető magyar nyelvű online összefoglalását…” – Mondja, ki? Ez egy ellenőrizhetetlen kritérium. → Raziel szóbuborék 2009. december 12., 18:17 (CET)Válasz

Csoportosítás

[szerkesztés]

A könnyebbik végén fogtam meg a dolgot, és egyszerűen átvettem a kiemelt cikkek csoportosítását a Wikipédia:Kiemelt cikkek lapról. Természetesen nyúljatok csak bele a lapba, és egészítsétek ki szükség szerint, amint azt Pasztilla már meg is tette (köszönöm). Karmelaüzenőlap 2009. december 12., 14:48 (CET)Válasz

Rubrikák

[szerkesztés]

Valóban szükség van kiegészítő információkra is. A sablont életképesebb ötletnek tartom a táblázatnál, mivel a használata könnyebben megtanulható. Azt is el tudom képzelni, hogy az egyes cikkek saját allapot kapjanak, ahova a cikk nevére kattintva lehetne eljutni.

Eddig a következő rubrikák merültek fel:

  • Ki ajánlja
  • Milyen közreműködést vállalna kiemeléskor
  • Ellenőrizte-e a kiemelési kritériumokat, vagy csak egyszerűen tetszik a cikk
  • Mikor került fel a listára
  • A cikk fő szerzői
  • Elindult-e egy kiemelési eljárás? Esetleg kiemeltté is vált már a cikk?
  • Kifogások, további ajánlások, kommentárok
  • ?
  • ?
  • ?

Karmelaüzenőlap 2009. december 12., 14:48 (CET)Válasz

Azt, hogy elindult-e a kiemelési eljárás, nem lehetne úgy kezelni, hogy a várólistára felkerült lapok automatikusan kikerüljenek erről a listáról? Mindenképpen jó lenne, ha nem lenne egyszerre kiemelési (váró-) listán is, és ezen a listán is ugyanaz a szócikk, és ha ez nem emberi közreműködést igényelne. --HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. december 12., 14:58 (CET)Válasz

Archiválás

[szerkesztés]

Valóban eleve el kell gondolkodnunk azon, hogy milyen módon archiváljuk a lapot. Fenntebb kétféle archívum ötlete merült fel: az időközben kiemelt cikkeké, és az érdektelenség folytán elavult ajánlásoké. Karmelaüzenőlap 2009. december 12., 14:48 (CET)Válasz

Én egy harmadikat is el tudok képzelni: azokét a lapokét, amelyek nem érdektelenségből, hanem a felmerült színvonalbeli hiányosságok miatt nem lettek kiemeltek, és így kerültek le a listáról. --HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. december 12., 14:59 (CET)Válasz

Mennyi idő után archiváljunk?

[szerkesztés]

Azt is el kellene dönteni, hogy mennyi ideig tartsunk listán cikkeket, mielőtt az érdektelenséget kinyilvánítanánk? Fél év? Esetleg hosszabb vagy rövidebb idő szükséges? --HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. december 12., 15:01 (CET)Válasz

kategória

[szerkesztés]

A könnyebb kereshetőség érdekében kétféle "szortírozást" tartanék a gyakorlatban is használhatónak.
Egyrészt lehetne egy tematikus, amit ha megoldható, lehetne úgy keresni, mint mikor a kategóriákban böngészik az ember, faszerűen, csupán az oldal jobb áttekinthetősége kedvéért. Aztán csak a konkrét szócikk kiválasztása után dobná fel az "adatlapját" (itt további kérdés, hogy mi szerint kategorizálunk, hiszen a cikk maga is már kategóriákba van sorolva, pl. a legjellemzőbbe? Esetleg a műhelyek témakörébe csoportosítva? Ezért is jó lenne egy ajánló-sablon, ahol ki lehetne választani a legpasszosabb kategóriát egy felajánlott listából, mert szerintem ez eddig megjelölt kategóriáknál jóval több fog a gyakorlatban kelleni.).
Másrészt lehetne hetekre bontva (ha túl sok, akár napokra is), hogy aki nem nézi egy darabig, be tudjon kapcsolódni ott, ahol abbahagyta az olvasását. Ha csak tematikára kereshető, az életben nem találja meg, hogy hol maradt le. Nem tudom mit lehet informatikai szempontból megoldani, szerintem a hozzáértők nem ismernek lehetetlent...– Ivanhoe vita 2009. december 12., 16:47 (CET)Válasz

.…számomra a műhelyek szerinti csoportosítás tűnik a legkézenfekvőbbnek, de még ott is lehetnek átfedések. Például a Colosseum legalább három műhely érdekkörébe tartozik, mégha messze is tart még a „szép cikk” szinttől. Viszont a cikkek értékelése is a műhelyek feladata (lenne), így… (da capo sin al fine) --HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. december 12., 17:39 (CET)Válasz

Off: Bizonytalanság

[szerkesztés]

Megmondom őszintén, amikor az oldal címét először megláttam, nem egy ilyen monstrumra gondoltam (mellékszál, hogy egy ilyen monstrum ellen sincs kifogásom, ha más név mellett is), hanem egy felszabadultabb közösségi fórumra, hasonlóan a Wikipédia:Mondj rólam jót! című laphoz; ahol az egyes szerkesztők bejegyezhették volna, hogy a kanadai hód cikk meglepően jól ki van dolgozva (függetlenül attól, hogy kiemelt szint-e vagy sem -- lehet hogy még pár évig senki nem is lesz, akit a jelenlegi állapotnál mélyebben foglalkoztatnának a hódok, de ez nem is baj).

(Ez azért merült fel bennem, mert a szavazás oldalon mintha egy olyan érvelés állt volna fel, hogy igen is vannak jó cikkek, amikben tisztességes munka van, amik nem kiemeltek és nem is csonkok és így pont elkerülik a közösség figyelmét -- a hibákra vadászókét és a kiemeltre vadászókét. Ha valaki mondjuk a lap találomra kattintgatva, vagy egy random szerkesztő userlapját böngészve talált volna ilyen cikket, azt esetleg megemlíthette volna valahol, valamilyen formában.)

Csak egy kósza gondolat volt, meglátva hova irányít át ez a lap, --Dami vita 2009. december 12., 17:06 (CET)Válasz

Dami, megértelek, mégsem értek egészen egyet veled (ami a biodiverzitás biztosítása érdekében különösen hasznos dolog, no! :-)). A kérdés – ha jól értem a dolgokat – abból merült fel, hogy egyes lapok kiemelt státuszra érdemesek, de enm jelöli azokat senki a kiemelési eljárásra, viszont így a szerzőik egy minőségi minősítéstől esnek el (például az Arany Bagolytól), ami méltatlanság a munkájukkal szemben. Tehát a felvetés gyökere annak előmozdítása, hogy a kiemelt színvonalú, vagy azt megközelítő cikkekből akkor is kiemelt legyen, ha a szerzőjük bármilyen okból tartózkodik a minősítés végigvitelétől. • Ugyanakkor mégsem egészen tér el a véleményünk, csak éppen egy másik projekt lehetne a Nekem ez a szócikk tetszik! gyűjtemény, ami mindenféle mögöttes szándék és a {{kszj}}(?)-hez hasonló alávalóság tervezése nélkül gyűjtené csokorba azt, amit jónak tartunk. Ennek konkrét technikai haszna nem sok lehetne, de nem is kell mindig a technikai hasznot keresni. Ha csak inspirációt ad más szerkesztőknek, az is valami! --HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. december 12., 18:03 (CET)Válasz
Lehet a két legyet egycsapásra is. Ha nem kikötés a listábavételhez, hogy a cikk kiemelésre kész legyen, viszont hozzáfüznénk azt az információt pluszban, hogy már kész-e a cikket kiemelés az ajánló véleménye szerint.
Kell továbbá nem csak a már előkészített felsorolós lap, hanem egy olyan is, ahol a cikkekhez hozzáfűzött szövegek is olvashatóak.
Erre leginkább az allapos megoldás ajánlja magát.
Karmelaüzenőlap 2009. december 12., 19:05 (CET)Válasz
Ennek a vegyítésnek több hátránya is van szerintem: az eredeti cél, vagyis a kiemelési eljárásba vonható cikkek számának növelése és a kiemelkedő színvonalú cikkek feltárása, ami egyúttal egy követelményrendszert is teljesít valahol (egyfajta belépővé fejlődhet a későbbiekben a kiemeléshez) erősen felhígul, mivel a "nekem tetsziknek" erősen szubjektív íze van, és semmi köze a kiemeléshez. Valakinek valamiért tetszik. Szerintem ez egy teljesen más kategória. Nem szerencsés vegyíteni a két dolgot. Létre lehet hozni a "nekem valamiért tetszik" gyűjteményt, azt valóban kötetlenebb formában, mindenféle kategorizálás és egyebek nélkül mint egyfajta faliújságot. Mindenféle értékmérő nélkül. Az allap jó ötlet, ott lehet kötetlenül is eszmét cserélni a formalizált ajánló után. De például minek allap annak a cikknek, amit csak érdekességből akar valaki feltenni? Arról annak vitalapján is lehet eszmecserélni, vagy akár magához a bejegyzéshez fűzni. Ez is indokolja a szétválasztást.– Ivanhoe vita 2009. december 12., 19:34 (CET)Válasz
Én is úgy vélem, hogy nem szerencsés összevegyíteni a két listát, és erre éppen a fentebb említett kanadai hód szócikk is jó példa, de említhetném saját első szócikkemet, amit Dejr es-Selvítről írtam. Mind a kettő korrekt, jól megfogalmazott (öndicséret, mi? Bocs, de már más nem mondja ;) ), csak épp tartalmilag karcsú egy kiemelthez. (Bár a Dejr es-Selvítről bármi többet találni valószínűleg csak franciaországi ösztöndíjjal lehetne. Hm, a végén még kiderül, hogy nem is nevezetes eléggé ahhoz, hogy itt legyen.) --HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. december 12., 20:24 (CET)Válasz

elvarratlan

[szerkesztés]

Van egy elvarratlan szál: mi van akkor, ha valaki felír ide egy cikket, ami nagyon nem érdemli meg a kirakatot? – Hkoala 2009. december 13., 19:04 (CET)Válasz

Erre felvetésre került az a gondolat, miszerint negatív véleményt is meg lehet fogalmazni, ellenvéleménnyel lehet élni, akár sablonok használatával, akár szövegesen a kötetlen részben. Ez csak elhatározás kérdése, hogy pl. 5 ellenvélemény után (mint ahogy 5 tanúsítás kell a kiemelés összehasonlító kritériumához is) egyszerűen az archívba kerüljön mint sikertelen ajánlás. Véleményem szerint ez akár a reformelképzeléshez is kiválóan kapcsolható lehetne, mivel ott úgy szerepel, hogy a munkapadról lehet visszaküldeni a szócikket, amennyiben közvetlenül jelöl valaki, ez esetben pedig már az eljárásba való felterjesztés előtt átmenne egy közösségi rostán. Egyfajta fórumként is működne. Az biztos, hogy felpörögne egy kicsit az élet a jó cikkek környékén, s ha nem is kerül kiemelésre mindegyik, legalább jobban megismerhetők lesznek szerkesztők és munkáik. Szerintem ennek színvonalemelő hatása is lenne, mivel ide bekerülni is már egyfajta elismerés. A gyengébb meg úgyis megy az archívba. Hála a reform gondolatainak, én már úgy látom, hogy nőttek az elvárások és szigorodott a kritika a kiemelésen lévő cikkekkel szemben. Ez ide is kihatna, biztos vagyok benne. Csak akkor tényleg nem kéne húzni-nyúzni a dolgot, hanem létrehozni a lapot a javaslatok alapján. Biztosan neked is vannak ötleteid.– Ivanhoe vita 2009. december 13., 21:26 (CET)Válasz
„Hála a reform gondolatainak, én már úgy látom, hogy nőttek az elvárások és szigorodott a kritika a kiemelésen lévő cikkekkel szemben.” Visszaolvasva régebbi kiemelteket, meg régebbi kiemelési eljárásokat, én is úgy vélem, hogy következetesebb a kiemelés. De azért még mindig lehet rajta javítani, gondolom. Ahhoz pedig szintén jól jöhet ez a külön szűrő, amit ez a gyűjtés-bemutatás jelent. --HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. december 14., 00:03 (CET)Válasz

Rubrikák, újra

[szerkesztés]

Mivel elkezdtek gyűlni lassanként a cikkek a listára, felmerült bennem, hogy kellene találni valakit, aki kellőképpen sablonguru ahhoz, hogy a szükséges adatokat begyűjtő sablont elkészítse. Van erre már valaki? --HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. december 14., 00:06 (CET)Válasz

Betegszabin vagyok

[szerkesztés]

Pillanatnyilag betegség miatt wikiszabin vagyok, de remélem, hogy tovább dolgoztok ezen a témán.

HoremWeb: A fejrész itt javítható: Wikipédia:Szép cikket találtam!/Fejrész

Karmelaüzenőlap 2009. december 14., 14:25 (CET)Válasz

Köszi! Próbáltam javítani, de nem sikerült, mert valaki megelőzött! :-) Mielőbbi gyógyulást kívánok! --HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. december 14., 18:56 (CET)Válasz

Névtér

[szerkesztés]

Szerintem valami jobb, elérhetőbb helyre kéne tenni. Én nem gondoltam volna, hogy itt keressem. – Madridista Ideírjad 2009. december 14., 15:56 (CET)Válasz

Teljesen igazad van, ha nem lenne a figyelőlistámon, az életben nem találnám meg... Valahová a közösségi portálra kéne tenni,a kiemelés környékére. – Ivanhoe vita 2009. december 14., 18:14 (CET)Válasz
Valóban ki kellene tenni, akár a nyitóoldal jobb oldali linkjei közé is, vagy valamelyik közösségi felületre. Ugyanakkor van abban egy adag ráció, hogy a Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre allapja legyen, elvégre – ha jól értem a célt – a kiemelések „előszobájának” szánjuk, nem? De azért biztos ami biztos alapon én is figyelőlistára vettem. --HoremWebHoremWeb ḏd md.w jn: szavak mondásaszavak mondása 2009. december 14., 18:59 (CET)Válasz
Megfordítottam az átirányítást. Karmelaüzenőlap 2009. december 30., 20:47 (CET)Válasz

Szép cikk kiemelésre felterjesztve

[szerkesztés]

Szia! Ha jól tudom, én kezdtem meg a sort, és a Szép cikkek közül az egyik kedvencemet felterjesztettem kiemelésre. Nem tudom, hogy ezt hogyan jelezzük? Egyelőre annyit csináltam, hogy a cikk linkje után odatettem egy {{sl|kszj}}-t. Van erre valami jobb ötlet vagy módszer? --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. január 2., 13:15 (CET)Válasz

Szerintem egészen egyszerűen vedd ki a Szép cikkekből az olyat, ami rákerült a kiemeltek várakozólistájára. Karmelaüzenőlap 2010. január 2., 13:34 (CET)Válasz
Szerintem ha valamelyiket kirakjuk kiemeltszavazásra, csak utána kéne innen levenni, ha megkapta. Mi van akkor, ha esetleg az a cikk nem lesz kiemelt? Utána visszarakjuk? Akkor már egyszerűbb addig itt hagyni, amíg meg nem kapta a csillagocskát. – Madridista Ideírjad 2010. január 2., 13:41 (CET)Válasz
Én is ebből a megfontolásból tettem ki a sablont, és nem töröltem a linket még. --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. január 2., 13:45 (CET)Válasz
Népgazdasági hasznosításra felajánlom ezt az ötletemet: {{Szerkesztő:HoremWeb/kszj-re}}, ami a Szerkesztő:HoremWeb/kszj-re jelzést teszi a link mellé. Kevesebb helyet foglal, és informatívabb. Mit szóltok hozzá? --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. január 2., 14:04 (CET)Válasz
Van ilyenünk: {{ikon|kszj}} → CsGábormegbeszélés 2010. január 2., 14:36 (CET)Válasz
...persze a legegyszerűbb az lenne, ha lábjegyzetbe odaírnánk, hogy <ref>Ezt a szócikket jelölték [[Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre|kiemelt státuszra]].</ref>. – CsGábormegbeszélés 2010. január 2., 14:43 (CET)Válasz
Hagy tegyek egy megjegyzést, amúgy megfordítva a gondolatmenetet: a kiemelésen megbukott cikkek nem jöhetnének automatikusan ide? – Madridista Ideírjad 2010. január 2., 14:29 (CET)Válasz
Csak most látom ezt a projektet, gratulálok kiagyalójának! Nagy szükség van egy olyan lapra, amely összegyűjti a potenciális kiemelt cikkeket, ezt ma már nem lehet egyedül Szajci lelkesedésére bízni.
HoremWeb ötlete a jelöléssel nagyon tetszik és egyetértenék azzal, hogy ebből a listából csak akkor kerüljön ki a cikk, ha kiemelik. Inkább legyen egy rövid ideig itt is ott is, mint eltűnjön "két szék között a pad alá essen"... (Tudtátok, hogy Essen város neve morzekóddal a legmelódikusabb morzejel-csoport?)
Madridista: bár a lap címe "Szép...", én azért azt gondolom, hogy ide nem csak az érdek nélkül tetsző cikkek fognak bekerülni, hanem azok, amelyek egy általánosabban értelmezett minőségi előszelekción esnek át, tehát több szempontból is kimagasló kvalitásúnak gondolja az elhelyező. Az a cikk, ami megbukik a kiemelésen, valamilyen oknál fogva bukik meg, minőségi kihívással küzd. Szerintem ha idekerülne, akkor csakis valami külön allapra vagy fejezetbe, amit ezen a lapon belül, de pontosan megjelölnétek: Kiemelési eljáráson elvérzettek... vagy hasonló. – Burumbátor Speakers’ Corner 2010. január 2., 14:38 (CET)Válasz
ti ti-ti-ti ti-ti-ti ti tá-ti. Ez neked melódikus? :-)CsGábormegbeszélés 2010. január 2., 15:16 (CET)Válasz
Német humor. ;) --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. január 2., 15:54 (CET)Válasz

CsGábor: az {{ikon:kszj}} nem a kiemeltszavazáson elvérzett cuccokat jelzi? (Nekem ezek a hiányos, törött és félig összerakott csillagok nagyon összemosódnak.) Ha nem, akkor legyen ez a jelzése – nyilván, minél egységesebb, annál jobb! --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. január 2., 14:45 (CET)Válasz

Mikor mit jelöl. :-) A {{kszj}}(?)-ben is ez az ábra van. Jobb ötletnek tűnik a lábjegyzetes jelzés (<ref>Ezt a szócikket jelölték [[Wikipédia:Javaslatok kiemelt szócikkekre|kiemelt státuszra]].</ref>), de végülis mindegy, csak jelöljük valahogy. – CsGábormegbeszélés 2010. január 2., 14:49 (CET)Válasz
Akkor hát jelezzük a {{ikon|kszj}}(?)-vel. A lábjegyzetn nem tűnik olyan jó ötletnek, informatívabb egy ilyen csillag. --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. január 2., 15:54 (CET)Válasz

Hogyan tovább?

[szerkesztés]
Nem feledkeztem el a WP:SZÉP fejlesztéséről, csak még spekulálok rajta, hogy hogyan is legyen. Allappal? Új szakasszal mint a Tudakozó? Sablonnal?
Nyilván külön lapra kell a cikkek téma szerinti csoportosítása, mint most, és külön a bővebb kommentárok. Legyenek a kommentárok egy lapon is összefüzve? Vagy csak a cikk címére kattintva legyenek az egyes cikkekhez fűzött megjegyzések elérhetők?
Karmelaüzenőlap 2010. január 2., 13:34 (CET)Válasz
Nekem így elsőre az allapos megoldás tűnik tetszetősebbnek, ami a kezdőlapra kerülő cikkeknél is van. Viszont ne a cikkből legyen bevezető, hanem egy rövidebb, egy-két mondatos idézet az ajánlásból? --HoremWeb ḏd md.w jn: szavaknak mondása 2010. január 2., 14:08 (CET)Válasz
Szerintem a kommentárok csak kattintásra jöjjenek fel, akit nem érdekel az adott cikk, minek lássa... A másik kérdésben Horemweb ötlete jó, a cikk címe mellé kerüljön a felterjesztő/ajánló ajánlása. Iránymutatásul oda kéne írni, hogy pár rövid mondat, a többit a véleményes lapon lehetne leírni. Hasonlóan mint a valódi kiemelésnél. Ott se folyik a szó az jelölőből.– Ivanhoe vita 2010. január 2., 14:16 (CET)Válasz

Kezdőlap

[szerkesztés]

Ha a kiemelt cikkekre van hivatkozás a kezdőlapon, ezt is ki lehetne alá/fölé rakni. Vélemény? – Madridista Ideírjad 2010. január 2., 14:11 (CET)Válasz

Egyetértek, csak legyen meg a végleges formája. Addig csak megzavarjuk a szegény érdeklődőt.– Ivanhoe vita 2010. január 2., 14:17 (CET)Válasz

Érdemtelen cikkek

[szerkesztés]
Javasolom, hogy ha egy cikk érdemtelen a Wikipédia:Szép cikket találtam! listára, akkor nyissunk neki itt egy alszakaszt így:
===Érdemtelen: [[Cikkcím]]===
#{{törlendő}} -~~~~
#{{maradjon}} -~~~~
és ha öt szavazat után többségben vannak a {{törlendő}}-k, akkor egy szerkesztő vegye ki a cikket a "Szép cikket találtam!" listából. Ha aztán a cikk később sokat javul, akkor persze térhessen vissza a listára.
Karmelaüzenőlap 2010. június 20., 00:39 (CEST)Válasz


Én egy lépést tennék visszafelé. A gyűjtőlap címe: Szép cikket találtam!, ebből én azt a szándékot olvasom ki, hogy nem a saját magunk által írt, nagyszerűnek ítélt szócikkeket gyűjtjük itt, hanem a másokét. Azaz nem én írtam, hanem wikizgetés közben látóhatáromra sodródott egy szócikk, amelynek teljességét, pontosságát stb. értékelem e helyütt. Madridista tegnap betett két olyan sportszócikket, amelyeket előzőleg ő bővített. A szócikkek teljesen rendben vannak, tényleg, de teljesen őszintén alig hiszem, hogy az átlagosnál kiemelkedőbbek lennének. Ezt egy a szócikkkel „érzelmi kapcsolatban” lévő ember könnyen megállapíthatja, nem feltétlenül hiszem, hogy ilyen esetekben szavazni kell, amikor előzőleg valaki a saját szócikkét tette fel. Pasztilla 2010. június 20., 10:20 (CEST)Válasz

Megjegyzés

[szerkesztés]

Nekem nagyon hiányzik egy kis megjegyzésecske a cikkhez, esetleg felső indexben, refben, hogy aki akarja, odaírhatná saját gondolatait a cikkel kapcsolatban, hogy mi hiányzik belőle, mi lenne még a tennivaló vele, de akár azt is, hogy mi az, ami megfogta a cikkben. pl. <ref>Nincs megfelelően forrásolva, átírási gondok, ld. cikk vitalap.</ref> Lehet hogy hatalmas megjegyzéshalmaz keletkezik, de ez a látszer használatával nem probléma. Ez arról jutott eszembe, hogy pl. van itt egy fantasztikusan jó cikk (Mongol hódítás Kelet-Ázsiában), amely azonban formailag nagyon hiányos, néhány nap alatt szintre lehetne hozni, majd ide berakni, és jelezni, hogy milyen hiányosságokat kellene még pótolni ahhoz, hogy akár kiemelt legyen. Tehát az indexes megjegyzés rovat arra is jó lenne, hogy aki kiemelésre válogatna a cikkek közül, annak valami gyors támpontot nyújtson. Ogodej vitalap 2010. június 25., 09:05 (CEST)Válasz

Úgy tűnik, hogy az oldal bővítése már kezdetektől valamiért leállt, javaslatodban visszaköszön az első itteni hozzászólásom, amióta már eltelt egy kis idő. Ez a Szép cikket találtam jelenlegi állapotában csak arra nem használható, amire kitaláltuk annak idején. – Ivanhoe sherwoodi erdő 2010. június 25., 09:52 (CEST)Válasz

Hát nem tudom, én arra használom, hogy ha szép cikket találok, akkor berakom a szép cikket találtam lapra. Mégpedig azért, mert onnan a későbbiekben válogathatok, mert ott szép cikkek vannak... :-) Ogodej vitalap 2010. június 25., 11:06 (CEST)Válasz

Ez arra született, hogy a kiemelés előszobája legyen, ahogy a bevezetőben is írva vagyon. Ahhoz viszont nagyon kellenének azok az infók, amelyeket te is hiányolsz. Persze a cikkek attól még szépek .. VigyorIvanhoe sherwoodi erdő 2010. június 25., 11:33 (CEST)Válasz

Kétféle ikon

[szerkesztés]

Főcím alatt ikon, a listában a szócikk címek mellett ikon szerepel. Van-e valami különbség a kettő jelentése között? (Gondolom, a kiemelt státus megvonását vagy annak megtagadását, vagy el sem indított kiemelési eljárást jelenthetnek). Ettől függetlenül a bevezetőbe javasolnék egy plusz rövid magyarázó mondatot arról, hogy mit jelent a szócikkek mellett a jelölés? Akela vita 2011. december 27., 17:33 (CET)Válasz

A ikon egy éppen kiemelési eljárás alatt lévő szócikket, míg a ikon egy korábban kiemelt, de státuszától később megvont szócikket jelöl. – Einstein2 ide írj 2011. december 27., 17:36 (CET)Válasz

(Szerkesztési ütközés után)

Az első azt jelenti, hogy jelölték, de nem kapta meg (az épp kiemelés alatt lévő cikket inkább homokórával szoktuk jelezni). A második pedig azt, hogy elvesztette a kiemelt minősítést. LApankuš→ 2011. december 27., 17:38 (CET)Válasz

Helyesbítek: az első az éppen kiemelésen lévő és a kiemelésen elbukott szócikkeket is jelöli, míg a második a kiemelt státuszt elvesztett szócikket jelöli. Egyébként csak én látom úgy, hogy a két csillag mérete nem egyezik meg? --Sasuke88  wikivita 2011. december 27., 17:50 (CET)Válasz

Javítás: kis utánanézést követően rájöttem, hogy a ezen a lapon az olyan szócikkeket jelöli, amiket korábban már jelöltek kiemeltszócikk-státuszra, de nem kapták meg. Bocs a tévedésért. Üdv, Einstein2 ide írj 2011. december 27., 18:07 (CET)Válasz

Betettem a fejlécbe az ikonok magyarázatát. – Einstein2 ide írj 2011. december 27., 18:12 (CET)Válasz

Nekem pont fordítva lenne logikus a jelölés. --Sasuke88  wikivita 2011. december 27., 19:08 (CET)Válasz

Leértékelő ikon

[szerkesztés]

Muszáj ez a megbélyegzés:  ? Ne keserítsük meg az ezen a lapon való elhelyezés édességét. Bőven elég lenne egy lábjegyzet ilyen esetben.

--Karmela posta 2012. február 17., 15:56 (CET)Válasz

Kellenek a jelölések, de mi ezen a megbélyegzés? Én csak annyit javasolnék, hogy a két jelölést fordítsuk meg, mert úgy logikusabb. --→ Sasuke88  vita 2012. február 17., 16:38 (CET)Válasz

Én sem látok ebben semmi megbélyegzést, ehelyett tájékoztatás. A cikkek vitalapján is rajta van ez a jelzés. Azt támogatnám, hogy fordítva kéne a képeknek lenni. Meg is csinálom, lesz ami lesz. – LApankuš 2012. február 18., 09:07 (CET) Nem tudom megcsinálni, ez nekem bonyi, mindjárt felteszem a sablonműhelyhez.Válasz

Kicseréltem a képeket a sablonban. – LApankuš 2012. február 18., 09:38 (CET)Válasz

Jó szócikk

[szerkesztés]

Most, hogy már van jó szócikk státusz, szerintem azt is ide kellene venni. Vannak olyan témák, hogy szépek, de valószínűleg nem lesznek kiemeltek, de jó szócikkek lehetnek még. Illetve a szócikkek mellé a jó szócikk jelrendszert is oda kellene írni. --Szente vita 2013. október 15., 17:41 (CEST)Válasz