Ugrás a tartalomhoz

Wikipédia-vita:Olimpiaműhely/Archívum3

Az oldal más nyelven nem érhető el.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Hírek a műhelyben - Összegzések

  1. "A nagyok", fentebb kitalálták, hogy a még sikeresebb működés érdekében legyen a műhelyeknek műhelykoordinátora, ezért az azt kezdeményezőkkel egyeztetve átültettem a kialakult gyakorlatot az "elméletbe", és átvettem "hivatalosan" is a hatalmat :-), magyarán önkéntesen elvállaltam ezt a "tisztséget".
  2. Mint ilyen, frissítettem a műhely és a portál lapját, ahogy korábban vállaltam is (laptöriből nézzétek meg a változtatásokat, ha nem tűnnek fel elsőre), valamint egyeztetve Tukannal, a portál karbantartását hivatalosan is átvettem tőle. A műhely oldalának frissítésével a tagok listájába is belenyúltam; a régi lista és a fentebbi vállalások alapján írtam meg az újat. Nézze meg mindenki, hogy jó e így!!
  3. Számos eredményünk van a közelmúltból, pl a botgazdák bevonásával igen nagymértékű feladatokat sikerült megoldani. Kezdeném mindjárt azzal, hogy a megbeszéltek szerint egységes átnevezésre kerültek a nemzetek cikkeinek és a nemzetek olimpiai cikkeinek kategóriái, és ezek a kategóriák egytől-egyig minden érintett cikkbe be is lettek szúrva. Ahol szükséges volt, létre lett hozva az új kategória is. Így most minden cikkhez alapból 2 kategória tartozik; a nemzetek cikkeihez: Kategória:Nemzetek az olimpiai játékokon és "NEMZETNÉV az olimpiai játékokon", a nemzetek olimpiai cikkeihez pedig: "Nemzetek a(z) XXXX. évi nyári/téli olimpiai játékokon" és "NEMZETNÉV az olimpiai játékokon". A jövőben e minta alapján kategorizáljátok az új cikkeket!
  4. Az egyes olimpiák sportágcikkei közül is valamennyi szükséges át lett nevezve a megbeszélt névalakra ("SPORTÁG a(z) XXXX. évi nyári/téli olimpiai játékokon", illetve az egy adott sportág esetén az összes olimpiát átfogó "SPORTÁG a nyári/téli olimpiai játékokon" is), és ezek hivatkozásai is le lettek cserélve az összes navboxban, a nemzetek cikkeiben, a nemzetek olimpiai cikkeiben, és még az olimpiai bajnok sportolók cikkeiben is! Figyeljünk majd oda rá, hogy az olimpiák sportágcikkeiben versenyszámonként 10 helyezettet tüntetünk fel.
  5. A nemzetek olimpiai cikkei mintájának szánt Ausztrália a 2008. évi nyári olimpiai játékokon még mindig nem teljes, de a már elkészült sportágak mintatáblázatait rövidesen át fogom vezetni az irányelvekhez. Az eddigi minták (ausztrál és új-zélandi) alapján ellenőrizve és egységesítve lett már Óceániában minden nemzet, valamint Afrikában betűrendben Kenyától a Zöld-foki Köztársaságig minden nemzet 2008-as olimpiai cikke.
  6. Elkészült valamennyi sportág olimpiánkénti navigációs sablonja, és szépen halad a régebbi téli olimpiák sportágankénti eredményeinek felvitele is, hála Karesz52-nek!
  7. Megkezdtem az az egyes olimpiákhoz az azon részt vett nemzetek navigációs sablonjainak az elkészítését is, 4 már megvolt (2008, 2010, 1956nyári, 1976téli), első körben eddig az 1896-ost csináltam meg hozzájuk.
  8. A {{ZászlóNOB}}(?) sabloncsalád és az {{Olimpiai eredmény infobox}}(?)-ok immár teljesek, minden szükséges funkció beléjük lett integrálva (igaz, ez már nem annyi újkeletű hír, csak az összegzés kedvéért írtam).
  9. Az átírásokban talán komolyabb előrelépési ponthoz érkeztünk, erről majd még külön fogok írni.
  10. A Torna struktúrájának egységesítése folyamatban, jól halad: a gumiasztal már eltűnt külön cikkekként, rsg-ből még 1-2 olimpiáról kell beintegrálnom a tornába.
  11. A Wikipédia:Nevezetesség (sport) irányelv kérdéséhez szóljatok hozzá a Sportműhely vitalapján!!
  12. A hiányzó magyar olimpiai bajnokok cikkei is elkezdtek íródni Faustonak köszönhetően.
  13. Készült rövidítés a műhely (WPM:O) és a portál (P:O) lapjához, egyszerűsítve a hivatkozásukat.

Egyelőre ennyi, még írok majd részletesebben 1-2 dologról, addig nem is archiválom az eddigi megbeszéléseket, nézzetek át mindent még egyszer! – Joey üzenj nekem 2010. május 20., 00:05 (CEST)

huh, ez jó sok változás. javaslom, hogy amiket eddig változtattunk, megbeszéltünk, azt vezessük be az irányelveink közé. Véleményem szerint egy cikk nem minden esetben jó megoldás, valahol le kell írni annak a vázát is, a cikket csak referenciaként célszerű használni, egy példaként. Tehát amik a cikkben vannak, annk alapján lehetne készíteni egy cikkvázat, vagy leírást, ami alapján az új szerkesztők is tudnak szerkeszteni. Esetleg fordítási tanácsokkal, más tippekkel, hogy ne essenek abba a hibába, amibe mi, hiszen én már 2 éve szerkesztek ebben a témában, és ahányszor jött valaki új, mindig mást használtak, ezért kellettek a nagy egységesítések! az irányelvek lap már jó ideje várja, hogy feltöltsük tartalommal, egyben ez szolgálhatna a sportok olimpiai nevezetességeinek is! – Mdönci Mdönci postafiókja 2010. május 24., 11:50 (CEST)
Igazad van, és ez meg is fog történni rövidesen (mint ahogy ígértem), csak egyelőre még össze kell, hogy álljon a fejemben, hogy maga az irányelvekről szóló írás váza hogyan nézzen majd ki (fejezetek, sorrend, stb), de tényleg le fogom írni részletesen az eddig megbeszélteket.
 megjegyzés Egyébként csodálkozom, hogy korábban senkinek se jutott eszébe a "nagy egységesítést" elindítani...Joey üzenj nekem 2010. május 25., 00:14 (CEST)

Beírtam már néhány megegyezett dolgot, bővítem folyamatosan. – Joey üzenj nekem 2010. június 26., 03:00 (CEST)

Az atlétika versenyszámainak cikkei - névalakra javaslat(ok)

Egyelőre az atlétika az egyetlen olyan sportágunk, aminél nem csak az összes olimpiát átfogó sportági cikke létezik már, hanem korábban kezdeményezés indult az egyes versenyszámai esetén is az összes olimpiát átfogó cikkek írására. Létezik a Sablon:Atlétikai versenyszámok az olimpiai játékokon. Ebből látszik, hogy jelenleg 3 cikk él már. Több is lesz rövidesen, mert Szerkesztő:Csanády-tól engedélyt kaptunk az allapjain lévő anyagok felhasználására. Tomcsy élesítette a diszkoszvetést, és e közben merült fel, hogy mi lenne a helyes névalak. A jelenleg meglévő 3 cikk formája:

  1. maraton: zárójeles versenyszám a "nyári olimpiai játékok" után
  2. 100 m: zárójeles versenyszám és szám előtt nagykötőjellel az "Atlétika" szó is, a zárójel szintén a "nyári olimpiai játékok" után
  3. diszkoszvetés: a sportágaknál is megszavazott forma, vagyis elől a versenyszám, utána az "a nyári olimpiai játékokon"

Felmerül még negyedik variációként a 2. és a 3. kombinációja: a versenyszám előtt nagykötőjellel itt is lenne az "Atlétika" szó.

Nyilvánvaló, hogy egységesíteni kell :-)

Mi legyen? Melyiket javasoljátok?Joey üzenj nekem 2010. május 21., 23:37 (CEST)

 támogatom a 3. formát, vagyis pl. Diszkoszvetés a nyári olimpiai játékokon – Mdönci Mdönci postafiókja 2010. május 24., 11:45 (CEST)  támogatom én is a 3-asra szavaznék – Tomcsy üzenet 2010. május 24., 23:33 (CEST)

A könnyebb áttekinthetőség kedvéért az egyik már megírt versenyszám példájával illusztrálom a 4 javaslatot, a szakaszok alá szavazzatok. Az eddigi szavazatokat átvezettem oda is. – Joey üzenj nekem 2010. május 24., 23:50 (CEST)

Nyári olimpiai játékok (100 méteres síkfutás)

Nyári olimpiai játékok (atlétika – 100 méteres síkfutás)

  1.  támogatom Én ezt szoktam meg, és a többi ilyen jellegű dolog is így működik. Ugyanez a véleményem az egyes évek versenyszámos cikkeiről is. – Madridista Ideírjad 2010. május 27., 16:32 (CEST)

100 méteres síkfutás a nyári olimpiai játékokon

  1.  támogatom Mdönci Mdönci postafiókja 2010. május 24., 11:45 (CEST)
  2.  támogatomTomcsy üzenet 2010. május 24., 23:33 (CEST)
  3.  támogatomJoey üzenj nekem 2010. május 24., 23:50 (CEST)
  4.  támogatomRugó üzenőfal 2010. május 27., 14:43 (CEST)
  5.  támogatomkaresznincs vita 2010. május 27., 21:25 (CEST)

Atlétika – 100 méteres síkfutás a nyári olimpiai játékokon

nem arról volt szó, hogy az előző lesz? a mintacikkben, az Ausztráliásban ezt használjuk. Akkor minek szavaztunk? – Mdönci Mdönci postafiókja 2010. május 29., 11:42 (CEST)

MDönci!
A versenyszámok egyes olimpiánkénti cikkeinek névalakjáról még nem volt megbeszélés (kellene majd rövidesen, mert valóban van már néhány versenyszám, amiről van cikk a 2008-as olimpiáról), itt most azon cikkek névalakjáról van szó, amikor egy adott versenyszámnak az összes olimpiát átfogó cikke készül! Egyelőre ilyenek csak atlétikában vannak, de különböző típusú névalakkal. – Joey üzenj nekem 2010. május 31., 21:34 (CEST)

Összegzés – a szavazás eredménye

Mivel a műhely leginkább aktív tagjai már többségében kifejtették véleményüket, és a döntő többség a 3. változatot támogatta (ami egyébként ekvivalens az egyes sportágak cikkeinek névalakjával is), ezért a szavazást lezárom.
A megbeszélésnek megfelelően átírom a Sablon:Atlétikai versenyszámok az olimpiai játékokon-t, és megkérem Tomcsyt, hogy ennek megfelelően élesítse a Csanády allapjain lévő anyagokat! (Természetesen az érintett cikkek sabloncseréin túl szükség lenne a 2008-as eredmények beintegrálására is.) – Joey üzenj nekem 2010. május 31., 21:34 (CEST)

A fenti sablon aktualizálva a megbeszéltek szerint. Akinek van kedve, az a navbox alapján beszállhat az itteni atlétikás allapok élesítésébe. – Joey üzenj nekem 2010. június 1., 21:55 (CEST)

Ifjúsági Olimpiai játékok

Kicsit körbenéztem most, de szinte sehol sem találtam jelét annak, hogy foglalkoznánk ezzel a témával is, holott a műhely hatáskörébe tartozik. Az Olimpiai játékok cikkbe már beleraktam a táblázatba, anno még írtam is róla egy egy bekezdést, de semmi több nincs. Se rendes összefoglaló cikk, se a közelmúltban megrendezett első ilyen eseményről. Javítanunk kellene ezt az elmaradást is! – Mdönci Mdönci postafiókja 2010. május 24., 11:57 (CEST)

Egyelőre ezek vannak: Sablon:Ifjúsági olimpiák és 2010. évi nyári ifjúsági olimpiai játékok. – Joey üzenj nekem 2010. május 25., 00:00 (CEST)
Bővítettem a sablont és a cikkben kijavítottam a hibákat. Utóbbihoz létrehoztam egy új kategóriát: Kategória:Ifjúsági olimpiai játékokJoey üzenj nekem 2010. június 1., 21:42 (CEST)

Portálsablon kötőjel nélkül

Megoldva, kész, ok, stb. Megoldva Deni42 javította bottal mindenhol – Joey üzenj nekem 2010. június 3., 23:19 (CEST)

Felhívták a figyelmemet, hogy nem vagyunk egységesek a cikkek végén az Olimpiaportált ajánló sablont illetően. Van ahol kötőjellel, van ahol anélkül van alkalmazva. Mivel az Olimpiaportál kötőjel nélkül írja saját magát, ezért a jövőben alkalmazzuk így, köszönöm! Ezt kell beszúrni a cikkek aljára: {{Portál|Olimpia}}, a már megírt cikkekben javíttatom bottal. – Joey üzenj nekem 2010. május 27., 22:53 (CEST)

Olimpiás cikkek értékelése

Ide is beteszem, bár a műhely lapján is már ott van egy ideje:

Olimpiai témájú szócikkek
cikkértékelő lapja
Olimpiai témájú
szócikkek
Fontosság
Nélk. Nagyon Közepes Kevéssé Nem értékelt Összesen
Minőség Kitüntetett Kitüntetett szócikk 6 1 3 2 0 12
Színvonalas 15 3 0 0 0 18
Teljes 61 1137 5435 28 0 6661
Jól használható 325 897 573 177 0 1972
Bővítendő 799 650 481 774 1 2705
Vázlatos 510 578 385 769 0 2242
Születő 306 363 98 133 0 900
Besorolt 2022 3629 6975 1883 1 14510
Besorolatlan 1 5 0 1 1626 1633
Összesen 2023 3634 6975 1884 1627 16143

Szó mi szó, "kissé" el vagyunk maradva más műhelyektől ebben a feladatban. Kellene néhány szerkesztő, aki kicsit javít e téren a statisztikánkon, értékelni kellene a cikkeket. A segédlet itt van hozzá: Wikipédia:Olimpiaműhely/Cikkértékelési segédlet. Kik vállalnák? – Joey üzenj nekem 2010. május 28., 22:53 (CEST)

OFF: Wikitanács-tagválasztások

Tisztelt Kollégák!
Megkérek mindenkit, hogy éljen szerkesztői jogával: járuljon az urnákhoz, és szavazzon a számára szimpatikusan működő szerkesztőtársakra az elkövetkező 1 év Wikitanács-tagságához! Magam is megmérettetek e téren. A Wikitanács a Wikipédia egyik legfontosabb döntéshozó fóruma, ezért szerintem fontos, hogy minél szélesebb szerkesztői kör akarata érvényesüljön a felállásával, ezért bíztatok mindenkit szavazásra, bár amúgy a felhívást mindannyian egyébként is láthatjátok felül a Wikipédiába való belépésnél, csak lehet hogy eddig elkerülte a figyelmeteket. Június 11-ig lehet szavazni. – Joey üzenj nekem 2010. május 31., 21:56 (CEST)

Mivel időközben a szájtnotiszból (a felső figyelemfelhívó sáv a lapok tetején, Mediawiki:Sitenotice) átkerült a figyelőlisták fölé jó apró betűkkel, hogy alig látszik, ezért ismételten felhívom figyelmeteket a fenti szavazásra. Már csak 3 és fél napig (péntek délután 16:35) lehet szavazni. Éljetek a jogotokkal, és támogassátok a Nektek szimpatikus jelölteket! Mdöncinek ezúton köszönöm a támogatását, és a kedves szavakat értem, a "nagyok" közül többeket is meggyőzött! – Joey üzenj nekem 2010. június 7., 23:52 (CEST)

Köszönöm a támogató szavazatokat, a szerkesztői közösség 1 évre a Wikitanács tagjává választott. – Joey üzenj nekem 2010. június 14., 13:51 (CEST)

Olimpiaportál

Az imént módosítottam egy kicsit az Olimpiaportál szerkezetét. Arra is gondoltam, hogy jól jönne hozzá egy logó is, amit a portál elején tudunk kirakni. Ideiglenesen egy már elkészített képet raktam ki. Szeretnék kérni Tőletek pár javaslatot, hogy mik legyenek a portállogón. A következő, a portálhoz kapcsolódó kérdésem az, hogy megtartsuk-e a jelenlegi dobozsablonokat (a színeseket), vagy készítsünk másikat, esetleg egyforma színűt, változtassunk-e a háttéren? – Mdönci Mdönci postafiókja 2010. június 1., 11:12 (CEST)

Mint Mdöncinek már jeleztem, ha lesznek szerkesztőtársak, akik lelkiismeretesen kidolgoznak egy újabb, modernebb portált, annak nem állok az útjába. Azonban mivel jelenleg még szerintem elég sok dolgunk van akár csak a 2008-as olimpiával is, így az új portál kidolgozásában én biztosan kevésbé vennék majd részt. – Joey üzenj nekem 2010. június 3., 23:02 (CEST)
A francia New York portálhoz hasónlóra gondoltam. link Mdönci Mdönci postafiókja 2010. június 5., 17:18 (CEST)

Pofásítottam kicsit a mostanin. – Joey üzenj nekem 2010. június 26., 03:00 (CEST)

Versenyszámok olimpiánkénti cikkeinek névalakja

Idővel majd kialakul még a "mű" szakaszhierarchiája, de mindenesetre elkezdtem: Az Olimpiaműhely irányelvei
Az első 3-ról már volt megbeszélés/van megegyezés, de a 4.-et egyelőre csak beírtam, viszont ez így, ebben a formában lenne logikus az előző 3-nak a tükrében. Nem is vetek fel egyéb névalakjavaslatokat, az általam oda beírtat kellene elfogadni vagy nem elfogadni. Mivel a 2008-as olimpiánál már elkezdtük linkesíteni a régebben megírt táblázatokban is a versenyszámokat, valamint mivel erről az olimpiáról már több versenyszámnak is létezik saját szócikke (elsősorban az úszás, az atlétika, az ökölvívás és a tenisz versenyszámai), ezért mindenképp szükséges már most ennek az egységesítése is! Nyilván megint nagy szükségünk lesz majd a botgazdákra is az ezirányú egységesítés végrehajtásához. – Joey üzenj nekem 2010. június 1., 19:52 (CEST)

 kérdés Támogatod e a javaslatot, ami fent a 4. irányelvként van leírva?

  1.  támogatomJoey üzenj nekem 2010. június 1., 19:52 (CEST)
  2.  támogatom – 4-es pont: kérdéses van e annyi energia hogy egyenként minden szám fel legyen dolgozva? (kb. 5000 szám) karesznincs vita 2010. június 4., 17:19 (CEST)
    Jó kérdés. Szerintem jelenleg az az elsődleges, hogy egy olimpiáról legyen meg minden sportág és minden nemzet cikke, és majd csak utána a versenyszámoké is, ha marad rá energia. Ugyanakkor mivel több sportágban is vannak már megírt versenyszámcikkek is, ezért bent tartva az esetleges későbbi lehetőséget, már most linkesítünk mindent. Hogy ezt egységesen tegyük, azért van szükség erre a mostani megbeszélésre. – Joey üzenj nekem 2010. június 5., 00:15 (CEST)
    viszont ehhez kellene egy listát készíteni sportáganként, hogy mit milyen formában kell írni, mert rengeteg lehetőség lenne, és az egységesítének annyi lenne. tehát ezt vagy a négyes pontba, vagy egy külön lapra (ezt támogatom jobban) kellen írni. írtam is egy ilyen listát: link Mdönci Mdönci postafiókja 2010. június 5., 15:07 (CEST)
    A lista jó, annyi különbséggel, hogy nőiben nem tízpróba, hanem hétpróba van. Egyébként épp ebben a sportágban nem lett volna szükség külön lista összeállítására, mert használhatók a Sablon:Atlétikai versenyszámok az olimpiai játékokon navboxban lévő elnevezések annyi kiegészítéssel, hogy természetesen elé kell írni a nemet (Férfi, Női), és be kell szúrni az évszámot (pl. a 2008. évi). Ez a mostani szavazás kb dönt a névalakról, ugyanakkor valóban jogos az észrevétel, hogy még így is egy-két variáció szóbajön, ezért pontosítani szükséges. Mivel a versenyszámok linkjét leginkább a nemzetek olimpiai cikkeiben alkalmazzuk, és e téren mostanság - ha szabad kiemelnem - Rugó szektárs a legaktívabb, ezért szeretném Őt felkérni arra, hogy a fentiek figyelembevételével dolgozzon ki egy olyan javaslatot, ami minden sportág összes versenyszámára meghatároz egy-egy pontos névalakot! A javaslatot megbeszélnénk, és miután mindent tisztáztunk, akkor az új cikkekben azt alkalmaznánk egységesen mindannyian, a már elkészült cikkekben pedig javíttatom majd bottal (előfordul most már 2-3 formula...). – Joey üzenj nekem 2010. június 7., 09:49 (CEST)
  3.  támogatom Mdönci Mdönci postafiókja 2010. június 5., 14:27 (CEST)
  4.  ellenzemMadridista Ideírjad 2010. június 5., 14:53 (CEST)
  5.  támogatom – némi kiegészítéssel. Előszöris köszi Joey, hogy hasznosnak értékeled a munkám és ezt ürügynek felhasználva ilyen feladatot adsz :)! Szóval mielőtt nekiállok egy tisztáznivaló ezen névalakkal kapcsolatban: mi a helyzet a tenisz-tollaslabda (egyes, páros), vagy pl. taekwondo-súlyemelés-ökölvívás(súlycsoport-megjelölés) versenyszámaival? Valamely módon bele kell csempészni a sportágat. Az nem illeszkedik az irányelvekbe, ahogy most szerepelnek az egyes országok szócikkeiben, de azért feldobom, mint javaslatot, már csak azért is, hogy elhangozzon. – Rugó üzenőfal 2010. június 7., 10:38 (CEST)
    Szerintem: Férfi egyes tenisz a 2008. évi nyári olimpiai játékokon és Könnyűsúlyú ökölvívás a 2008. évi nyári olimpiai játékokon. Persze jelenleg még nem ebben a formulában vannak a névalakok, de szerintem így illeszkedne leginkább az irányelvbe írt atlétikai mintapéldához. Labdasportoknál csak 1 vagy 2 versenyszám van a nemek szerint. Erről Tomcsyval folytattam egy megbeszélést, és ezeknél kivételesen maradna a versenyszám elnevezésének végén egy zárójeles kifejezés (férfi/női torna). A új labdasportos olimpiai mintanavbox ez lesz: Sablon:Vízilabda a nyári olimpiai játékokon, és ebben a 2004-esek a mintacikkek. – Joey üzenj nekem 2010. június 7., 23:38 (CEST)
    Részemről rendben mindkét megoldás, de: mi a helyzet ott, ahol kg határozza meg a súlycsoportot? Nem lesz gond a linkjével, vagy ilyesmi? A labdajátékoknál: ezáltal borul az elnevezési elv és lehetne akár az Atlétika a 2008. évi nyári olimpiai játékokon (100 méteres síkfutás) alakban minden egyébre használni. – Rugó üzenőfal 2010. június 8., 07:55 (CEST)
    Ijj, mennyire igazad van :-) Éreztem én, hogy nem szabadna belemennem a zárójeles (férfi/női torna) formába; az én javaslatom a Férfi vízilabda a 2004. évi nyári olimpiai játékokon forma lett volna, de Tomcsy mondta, hogy a férfi illetve női torna kifejezésnek mindenképp bent kellene lenni valahogy, ez pedig csak a zárójelessel volt megoldható... Szólok is neki, hogy mindenképp szálljon be ebbe a megbeszélésbe, ahogy látom még nem is szavazott. Egyébként ha az összes versenyszámnál az általad most javasolt mellett döntünk, akkor keveset kell javítani, mert a legtöbb versenyszám jelenleg ebben a formában van linkelve a cikkekben. Ezt persze főként a többiek kedvéért írtam le, mert Te amúgy is tudod, hiszen a mintát is te írtad. Ha mégis maradna végül az irányelvbe eredetileg írt forma, akkor a kérdésre válaszolva: szerintem ahol kg-ban van megadva a súlycsoport, ott is létezik a fenti ökölvívásnál megadott súlycsoportforma, nem? – Joey üzenj nekem 2010. június 8., 21:09 (CEST)
    És az, hogy Férfi vízilabda torna a 2004. évi nyári olimpiai játékokon? nincs zárójel, viszont van torna. :) – Rugó üzenőfal 2010. június 9., 08:07 (CEST)
    Határozottan jó, de természetesen kötőjellel: Férfi vízilabda-torna a 2004. évi nyári olimpiai játékokon. Így a nem, a sportág, a torna és az évszám is bennevan, de nincs benne a kiirtandó zárójel. Tomcsy? – Joey üzenj nekem 2010. június 9., 13:32 (CEST)
 megjegyzés Szerintem az elnevezések már össze-vissza lesznek, az olimpia éve, sportág, versenyszám mikor hol jelenik meg a címben. Itt inkább az atlétika és az úszás talán az érdekes, ahol a sportág nem kerül be a címbe. Ha keresni akarunk cikket akkor lehet hogy nem találjuk meg, de kiderül utána hogy már létezik (ragok, toldalékok használata nehezítheti a keresést). Lehet, hogy az év - sportág - versenyszám forma is jó volt, mert logikai sorrendben volt a cím (nagy esemény - sportága - annak a versenyszáma) és az vázlatos formában volt, ragok nélkül, igaz zárójeles változatban. Vagy ha már így elkezdtük, akkor versenyszám - sportág - év sorrendben legyenek (de itt már ragok, toldalékok kellenek). Nekem kicsit az is idegen, hogy az éremtáblázatos cikkek névelővel kezdődnek (A 2008. évi.... játékok éremtáblázata), a főcikk (2008. évi... játékok) meg nem. A téli olimpia kezdetekor nem is tudtam, hogy létezik ilyen cikk (A 2010. évi...), mert nem névelősben kerestem. Tulajdonképpen akkor a főcikket is névelőzhetnénk. – Tomcsy üzenet 2010. június 8., 23:16 (CEST)
Szerintem ennyire nem vészes a dolog, és épp azon vagyunk, hogy megtaláljuk az egységes megoldást. A fenti irányelvben már 3 féle cikk elnevezéstípusa egységes, hozzuk már össze ezt a negyediket. Ha arra van igény, én nem vetném el a Atlétika a 2008. évi nyári olimpiai játékokon (férfi 100 méteres síkfutás) verziót sem, zárójeles, bumm neki. Viszont a nem (férfi/női) kell bele, ezt fentebb Rugó kihagyta. Az éremtáblázatos cikkek azért kezdődnek névelővel, mert birtokos szerkezetet alkalmaznak. – Joey üzenj nekem 2010. június 8., 23:59 (CEST)
Az évszámhoz még annyit, hogy az ".évi" kifejezést nem használják más sportcikkekben, vagy bármi olyan témában amiben évszám van. pl. 2010-es labdarúgó-világbajnokság, 2008–2009-es gazdasági világválság, 2005-ös Eurovíziós Dalfesztivál. Ez alapján a főcikknek 2008-as nyári olimpiai játékok címet kellene viselnie.– Tomcsy üzenet 2010. június 8., 23:29 (CEST)
Ez igaz, de nálunk már így egységesítették az elődeink. Nem gondolom, hogy kellene változtatnunk rajta. – Joey üzenj nekem 2010. június 8., 23:59 (CEST)
Igen, Joey igazad van ebben, hogy már így van jó ideje, meg ez szerint egységesítettünk, de azért részben osztom Tomcsy véleményét: pl. a 2008-as nyári olimpiai játékok számomra jobban hangzik, a közvetítéseken is így mondják, szerintem magyarosabb. A .évi forma szerintem egy kicsit furcsa, azt is belemagyarázhatnánk ebbe, hogy évenként megrendezett és ez a 2008. ilyen esemény. A torna szó beletételével pedig el tudom képzelni, jól hangzik, jól néz ki és még az irányelveinknek meg is felel. – Mdönci Mdönci postafiókja 2010. június 9., 16:37 (CEST)
Ennél összetettebb a probléma. Az olimpia névalakjának változtatása esetén nem csak azt a pártíz szócikket kellene átnevezni, ahány olimpia eddig volt, hanem az összes olimpia összes sportágcikkét, az összes nemzet valamennyi olimpiai cikkét és a már megírt olimpiai versenyszámcikkeket is. És akkor még nem is beszéltünk a többezer hivatkozásról amely ezek valamelyikére mutat... Ez legalább egységes! Szerintem ennél sokkal fontosabb megoldandó elmaradásaink vannak jelenleg. Először is dűlőre kellene jutni a versenyszámok névalakját illetően, hogy végre folytathassuk a nemzetek 2008-as olimpiai cikkeinek korrektúrázását, bővítését. – Joey üzenj nekem 2010. június 14., 14:02 (CEST)
 megjegyzés Most találtam: Vita:Olimpiai_játékok#Lezárult véleménykérés az olimpiákról szóló szócikkek névalakjáról. Legalább valami már eleve egységesen készült el itt annak idején az olimpiás szócikkek körül! Úgyhogy főleg ne bolygassuk ezt. – Joey üzenj nekem 2010. június 30., 13:21 (CEST)
 megjegyzés Úgy látom régen is volt rá akkor próbálkozás, de az egyetlen egy szerkesztő "bejön a hivatalosabb elnevezés" véleménye kevés. Érdekes, hogy ketten voltak a változás mellett (az egyik vélemény a kategóriákat is módosította volna) és így lezárták az egészet, változatlanul. Bár akkor valószínűleg nem volt ennyi szerkesztő és cikk, kevesebbet foglalkozhattak a témával. De maradhat a mostani is. – Tomcsy üzenet 2010. június 30., 14:52 (CEST)
Ámen! :-)Joey üzenj nekem 2010. június 30., 15:19 (CEST)

6.  támogatom Legyen akkor a fentebb leírt Férfi vízilabda-torna a 2004. évi nyári olimpiai játékokon, és az ehhez hasonló elnevezés. – Tomcsy üzenet 2010. június 18., 12:34 (CEST)

Összegzés

A műhely a következő névalakokat támogatja a sportág jellegétől függően:

Fentiek alapján megkérem Rugót, hogy készítse elő és terjessze be az összes versenyszámot tartalmazó javaslatcsomagot. – Joey üzenj nekem 2010. június 18., 13:08 (CEST)

Labdasportágak olimpiai cikkeinek tartalma

Terveim szerint ez is egy irányelv lenne majd, mint egységesítés. A férfi és a női torna cikkeinek névalakja egy kérdés, de ezt az előző szakasz tárgyalja, itt most csak a tartalomról lesz szó. Elkészült ugyebár a labdasportágak új olimpiai mintanavboxa, ez itt: Ilyenre kell átalakítani a többi labdasportág navboxát is. A tartalom szempontjából a 2004-es 3 db cikk a mintacikkek, e szerint kellene majd felépíteni a többit (magát a vízilabda cikkeit Tomcsy elvállalta). Természetesen azoknál az éveknél, ahol nem volt női torna, ott a sportág cikke egyben a férfi torna cikke is, így ezek a cikkek kétszer vannak linkelve a navboxból, de szerintünk nincs ezzel semmi baj: ha valaki épp ezek közül olvas egyet, akkor a cikk alján 2 link lesz kivastagítva a navboxban, na bumm.

Ugyanide tartozik a navboxok tetején a sportág átfogó olimpiai cikke, e tekintetben is a vízilabda cikke, vagyis a Vízilabda a nyári olimpiai játékokon a mintacikk, szakaszhierarchiáját, táblázatait és egyéb tartalmát tekintve is. A többit ehhez hasonlóra kellene hozni. Egy szakasz hiányzik még belőle: a nemzetek olimpiánkénti eredménye, erre jó példa a Labdarúgás a nyári olimpiai játékokon cikk megfelelő szakasza, vagyis ez itt.
Ugyanitt szót kell ejteni az "Olimpiai érmesek listája" típusú cikkekről is (továbbra is a labdasportoknál maradva). Itt az a teendő, hogy a cikkhez felhasználható a sportági cikkből az a táblázat, ami az érmes csapatokat tartalmazza, vagyis pl ez: Vízilabda a nyári olimpiai játékokon#.C3.89rmesek, a nemzetekhez be kell írni a csapattagokat, amit az egyes olimpiák sportági cikkei tartalmaznak, vagyis pl ezeket a csapatlistákat: Vízilabda a 2008. évi nyári olimpiai játékokon. E tekintetben már jó példa ez az elkészült cikk: Olimpiai érmesek listája curlingben. – Joey üzenj nekem 2010. június 8., 22:51 (CEST)

A curlingesből átvettem a Sablon:ÉrmesekTáblája sablont (nem is tudtam, hogy ilyenünk is van :-)) a vízilabda cikkébe az érmesek táblázatához, de ott most valahogy nem akarja megenni, nem tetszik neki, hogy van még felette 1 sor... Megkérem Tomcsyt, mint sablongurut, hogy nézzen rá. Kösz! – Joey üzenj nekem 2010. június 8., 23:35 (CEST)
Az a gond vele, hogy a sablon már tartalmazza a táblázat kezdetét jelölő {| kódot, így ez második sorban (vízilabda cikk fejlécében) már nem használható. Esetleg beépíthetek egy paramétert, és ha megadjuk, akkor másodikban is lehet használni (vagy fordítva, ha első sorban használnánk, akkor kell megadni a paramétert). Az elnevezését meg módosítani kellene, mondjuk Sablon:Olimpiai érmesek listája (fejléc) névre.– Tomcsy üzenet 2010. június 8., 23:57 (CEST)
Vagy lehet bővíteni is, egy soros vagy kétsoros, és paraméterrel megadni a sportágat, nyári/télit (típust), és akkor a vízilabda cikkben még a fejléc első sorát sem kell külön beírni. – Tomcsy üzenet 2010. június 9., 00:00 (CEST)
Akkor legyen ez utóbbi. Így viszont kellene hozzá egy dokumentáció is, mert így már nem triviális. Az elnevezésbe nem szólok bele, de szerintem a mostanival sincs gond. A másik alkalmazott fejlécnek is simám {{Éremtáblázat}} a neve. – Joey üzenj nekem 2010. június 9., 00:20 (CEST)
Kész, {{Érmesek listája}}(?) névre neveztem át, valamennyire utaljon arra, hogy mire használjuk. Doku is van, a cikkekben módosítottam amit kell. – Tomcsy üzenet 2010. június 9., 01:33 (CEST)
Jó lett a sablon, csak nekem annyi javaslatom lenne, hogy a következő olimpiák cikkei ne szerepeljenek benne, szerintem teljesen felesleges. Az adott olimpia előtt be lehet rakni a listába, de így szerintem nem sok értelme van. – Mdönci Mdönci postafiókja 2010. június 9., 16:39 (CEST)
Most már szerintem maradjon, minden sportág (téli és nyári, egyéni és csapat) navboxában ott van. Legfeljebb amikor lemegy a következő olimpia, ne írjuk be egyből a következőt, majd csak az azt követő olimpia előtt. – Joey üzenj nekem 2010. június 14., 20:33 (CEST)

Fejléc a sportágankénti összefoglaló cikkekre?

Még korábban, ha jól emlékszem HorsemansWiki készített a Lovaglás a nyári olimpiai játékokon cikkhez egy fejlécet. A kérdésem az lenne a fenti témához kapcsolódóan, hogy legyen-e ilyen a többi cikkhez is? Véleményem szerint jól néz ki, feldobja a bevezetőt, és nem utolsó sorban ki van rakva az olimpia és az adott sport logója. Nem túl bonyolult, talán egy sablont is létre lehetne hozni, amiben a sportág lenne a változó. – Mdönci Mdönci postafiókja 2010. június 9., 16:44 (CEST)

 támogatom Egyetértek, már én is gondoltam rá. karesznincs vita 2010. június 11., 12:25 (CEST)
 támogatomJoey üzenj nekem 2010. június 11., 15:25 (CEST)

Csak arra vigyázzatok, hogy a szócikkek egységes szerkezete bizonyos követelményeket támaszt. Ha a szócikk elejére szeretnétek valami jó kis navigációs eszközt csinálni, akkor a {{navoszlop}}(?) sablonban kéne gondolkodni (azon belül is igen sok a lehetőség), ha az aljára, akkor pedig a {{navbox}}(?)ban. Bennóiroda 2010. június 11., 15:32 (CEST)

 megjegyzés A szócikkeink alján ott vannak a navboxok, ismerjük a sablontípust. – Joey üzenj nekem 2010. június 11., 15:47 (CEST)

Mivel időközben bevezetésre került az {{Olimpiai sportág összesítő infobox}}(?), ezért a felvetés okafogyottá vált, a lovaglás fenti cikkében is átalakításra került a bevezető, a fejléc képelemei bekerültek az infoboxba. – Joey üzenj nekem 2010. augusztus 4., 00:55 (CEST)

Listák

Sziasztok! Elég sok sport, azon belül olimpiai lista keletkezett az utóbbi időben, meg volt több címváltozás is, nem nagyon tudom már nyomonkövetni mindegyiket. Arra kérlek Benneteket, hogy a Wikipédia:Listák listája lapra is jegyezzétek be majd a változásokat: ott gyűjtjük az összes listát a Wikipédiából.

Egyébként ha már itt járok, hagy jelezzem, hogy a cikk címének praktikusabb, ha az első szava maga a sportág: nem csak a fenti lista létezik, vannak automatikusan generált listák is, és a betűrendben egyszerűbb megtalálni mondjuk a jéghokizókat, ha nem Olimpiai bajnok jégkorongozók listája a cikkcím, hanem mondjuk Jégkorongozó olimpiai bajnokok listája. Ez csak példa volt, de mostanában egy pár átneveződött, a szerintem nem szerencsés változatra. Kösz, sziasztok December vita 2010. június 16., 09:34 (CEST)

Tisztában vagyok vele, hogy a listák körül van némi rendbetennivaló, de eredetileg úgy gondoltam, hogy ezt meg tudom egyedül is oldani, nem akartam a műhely vitalapjára behozni. De ha már itt van, nem baj, legalább mindenki tájékozottabb lesz. Első körben mindjárt én, hiszen én pl nem tudtam a fenti gyűjtőlistáról, nagyon jó kezdeményezés! Figyelőlistán a helye :)
A sportágak olimpiai navboxában az Olimpiai érmesek listája [... sportág]ban elnevezéstípusú listák lettek egységesítve még jóval korábban, ezért nálunk most már így maradnak. Véletlen, de épp az előző este szedtem össze a listáinkat és tettem fel a műhely lapjára, egész pontosan itt van: Wikipédia:Olimpiaműhely/Listáink. Szalaxszal megbeszélést kezdeményeztem, hogy a bajnokokról szóló listákat integrálja be az érmes listákba. Ő nem tagja a műhelynek, nem tud azonosulni a mi listáinkkal (ezt írásban is megerősítette), úgyhogy a bajnokokról szóló listák az övéi, nem a műhely szerzeménye. Kicsit felkavarta ez a kategóriáink használatát is, de erre már tudom a megoldást, a bajnokokról szóló cikkek külön kategóriát kapnak majd. Átnevezés nálunk nemigen volt, hiszen mint írtam, eleve a sportági navboxokban lévő egységes névalakkal készülnek. – Joey üzenj nekem 2010. június 17., 00:34 (CEST)

Egyesült Német Csapat vs Németország

Épp az Olimpiai érmesek listája gyorskorcsolyában cikket egységesítem a többi sportágéval, és az összesített éremtáblázat ellenőrzése közben futottam bele az alábbi problémába:
Bizonyos források - így pl a www.sports-reference.com is - az Egyesült Német Csapat eredményeit beleszámolják Németország eredményeibe! Ez így nagyon nem jó, erre figyeljetek oda, amikor éremtáblázatokat készítetek! Bár igaz, hogy nem láttam eddig olyat, hogy valaki beleszámolta volna itt, de jobb félni, mint megijedni... – Joey üzenj nekem 2010. június 21., 17:32 (CEST)

Az 1960-as atlétikai cikknél tűnt fel, de aztán kiderült, hogy a legtöbb 1956–1964 sportágcikknél rosszul van megadva a paraméter a zászlósablonokban, és így Németországként jelentek meg. Szóltam a WP:BÜ-n, hogy javítsák... – Joey üzenj nekem 2010. július 9., 01:10 (CEST)

Úszó olimpiai bajnokok listája

Megoldva, kész, ok, stb. MegoldvaHiányzik az aláírás!

A kocsmafalon: Wikipédia:Kocsmafal (nyelvi)/Archív41#Úszó olimpiai bajnokok listájaCsGábormegbeszélés 2010. június 21., 19:25 (CEST)

Eddigi cikkeink összessége

A műhely lapján az első dobozunk a Wikipédia:Olimpiaműhely/Eddigi cikkeink. Törekedtem arra, hogy minél bővebb listát közöljünk itt, ezért jelenleg az értékelősablonnal ellátott cikkek listája szerepel, egész pontosan maga a Wikipédia:Cikkértékelési műhely/Olimpiai témájú szócikkek van beszúrva. Ez 2056 cikket tartalmaz most, de mindig is sejtettem, hogy ennél azért több is lehet, csak nem tettük még rá az értékelősablont. Egy másik feladat megoldásához szükséges volt lekérni az összes olyan lapot, amely szerepel a Kategória:Olimpia-ban vagy annak bármely mélységű alkategóriájában. Ez lett az eredmény: Szerkesztő:Hunyadym/Olimpia. E szerint 2487 cikkünk van, a különbség 17 %-os a másik listával.
 kérdés Kerüljön e be hosszú távon ez a lista a Wikipédia:Olimpiaműhely/Eddigi cikkeink allapra? A rendszeres frissítésre szerintem meg lehet majd kérni Hunyadym-t... – Joey üzenj nekem 2010. június 21., 23:31 (CEST)

A lista ezentúl a műhely allapjaként szerepel: Wikipédia:Olimpiaműhely/Szócikkek listája. E szerint jelenleg 2580 cikkünk van, ez több mint 1,5%-a a teljes huwikinek! A listát Hunyadym frissíti a továbbiakban is, a frissítéshez egy adatbázislekérdezés szükséges. A linket betettem a WPM:O-n az Eddigi cikkeink dobozba. – Joey üzenj nekem 2010. július 4., 01:25 (CEST)

Egy kis pontosítás: közvetlenül nem adatbázislekérdezést használtam, mert azzal bonyolult lett volna alkategóriákat listázni, hanem az AutoWikiBrowsert használtam lekérésre. – Hunyadym HunyadymVita 2010. július 4., 08:17 (CEST)

Műhelytag userboxot tegyétek ki!

Megkérek mindenkit, akinél még nincs kint, hogy tegye ki a {{Userbox/Olimpiaműhely-tag}}(?) userboxot a szerkesztői lapjára! Legyünk büszkék rá, hogy olimpia témakörben (is) gazdagítjuk a magyar Wikipédiát! Köszönöm. – Joey üzenj nekem 2010. június 25., 13:00 (CEST)

"NEMZET a(z) XXXX. évi nyári/téli olimpiai játékokon" mintacikk elkészült

Itt van: Ausztrália a 2008. évi nyári olimpiai játékokon. Még a versenyszámok linkjeit kell majd javítani a fentebbi megegyezés szerintire, de a cikk vázát át tudom már ültetni a Wikipédia:Olimpiaműhely/Nemzet olimpiai cikke minta oldalunkra, ami a Wikipédia:Olimpiaműhely/Mintacikkeink,_irányelveink dobozunkba van belinkelve a műhely lapján. A szöveges instrukciók pedig a Wikipédia:Olimpiaműhely/Irányelvek oldalunkra kerülnek fel hozzá, ahol egyébként már elkezdtek gyűlni az eddigi megbeszélések eredményei. – Joey üzenj nekem 2010. június 26., 04:49 (CEST)

Wikipédista (Műhely)találkozó(k)

Pillantsatok ide fel, a wikifelület felső részére. Ott van egy sötétebb kék sáv (monobook felületen legalábbis), és hirdeti a nyári wikipédista országos találkozókat. A hagyományos 1/2 napos wikitali a most következő szombaton lesz Tatán! A nyári "nagy" wikitábor (4 napos) augusztusban Nagykanizsán. Jó lenne, ha olimpiások/sportosok közül is lennénk páran ott, személyes ismeretséggel/megbeszéléssel is összébb hozni az e témákban tevékenykedőket. Én ott leszek mindkettőn, gyertek el Ti is! Ki jön? :-) Ezen kívül gondoltam egy esetleges külön sportos találkozóra is, ehhez azt kellene tudni, hogy mennyieknek nincs nagyon messze Budapest, mert esetleg ez lehetne hétköznap délután is. Ha nem jó, akkor hétvége, és akkor a távolabbról jövők is el tudnának jönni. Mit szóltok? – Joey üzenj nekem 2010. június 26., 05:10 (CEST)

én sajnos egyikre sem tudok menni. elég messze vagyok budapesttől, nehéz lenne felmennem Budapestre. – Mdönci Mdönci postafiókja 2010. június 26., 10:42 (CEST)

Csak egy ötlet volt, hogy a sportos találkozó Budapesten legyen, hiszen lehet éppenséggel máshol is, csak célszerűnek tűnt a központi jelleg miatt... Ha mondjuk esetleg kiderülne (ehhez ugye beírná mindenki a saját lakhelyét), hogy pl a Dunántúl valamely városához laknának sokan közel, akkor lehetne pl ott is. De még egyszer mondom: Magyarország igen kicsi ország ahhoz, hogy a központ az ország bármely pontjáról is messze legyen, ezért gondoltam fővárosi találkozóra.
 megjegyzés A szájtnotiszban fent írt 2 találkozó amúgy nem is Budapesten lesz, hanem az e hétvégi Tatán, az augusztusi 4 napos wikitábor pedig Nagykanizsán. – Joey üzenj nekem 2010. június 28., 17:36 (CEST)

2010-es foci vb

Tippelés a győztesre, július 1-ig. – Tomcsy üzenet 2010. június 27., 19:57 (CEST)

Nem olimpiai bajnok olimpikonok kategorizálása

A dolog súlyára való tekintettel a részletes vitát a Wikipédia:Kategóriajavaslatok#Nem olimpiai bajnok olimpikonok kategorizálása oldalon indítottam el, ott szóljatok hozzá!
Előre is köszönettel: – Joey üzenj nekem 2010. június 30., 18:06 (CEST)

Tettem ott egy konkrét javaslatot. – Joey üzenj nekem 2010. július 3., 02:34 (CEST)

Már el is kezdtem kiépíteni, a fejleményeket lásd ott. – Joey üzenj nekem 2010. július 8., 22:17 (CEST)

A legutóbbi módosítás dátuma jelzésének lehetősége a cikkeken

Találtam egy – szerintem – nagyon jó sablont!
Ez az: {{utolsó}}(?)

Itt látható – a portálajánló sablon alatt – a működése: Ole Bischof

 kérdés Érdemes lenne e ezt alkalmaznunk minden cikkünkre? Vagy csak a (még élő vagy a még aktív sportoló) személyek életrajzi cikkeire? Esetleg tájozódást adhatna ez arra, hogy mennyire naprakész az adott cikk, nem? Mi a véleményetek? – Joey üzenj nekem 2010. július 9., 00:43 (CEST)

Szerintem nem ad tájékoztatást, mert a legjelentéktelenebb módosítással is az új dátum kerül a cikkbe (pl bot hozzátesz egy interwikit). – Tomcsy üzenet 2010. július 9., 16:51 (CEST)

Minden lap alján megtalálható egyébként az utolsó módosítás dátuma. – Hunyadym HunyadymVita 2010. július 20., 11:37 (CEST)

Milyen igaz! A Monobookban ez amúgy nem volt így... Akkor az ötlet elvetve. – Joey üzenj nekem 2010. július 20., 19:58 (CEST)

Az utolsó sablon nem elsősorban közvetlen felhasználásra készítettem, hanem más sablonok hivatkozhatnak rá, így például a {{friss sportesemény}}(?), amelyet az aktuálisan változó cikkeknél érdemes használni. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2010. július 20., 21:33 (CEST)

Egyébként az átállás óta a Monobookban is megjelenik alul a frissítési dátum, nem a skintől függ. Bináris ide Kelt: Wikipédia,  2010. július 20., 21:35 (CEST)

Wikipédia:Nevezetesség (olimpia)

Írtam egy ilyet, mert még mindig nincs Wikipédia:Nevezetesség (sport).

Elsősorban alapvetéseket tartalmaz, de a sportról szóló általános elkészültéig is legalább iránymutató. Véleményeket, kiegészítési javaslatokat elsősorban a tervezet vitalapjára várok. A végeredmény természetesen bekerül majd az irányelveinkbe. – Joey üzenj nekem 2010. július 14., 01:11 (CEST)

Érem infobox

A sportolók szócikkeiben a nyert érmeket bemutató medaltable sablon megszünt. A továbbiakban a {{Érem infobox}}(?) használatos. A meglévő szócikkekben a medalboxok le lettek/lesznek cserélve. – fausto vita 2010. július 17., 21:49 (CEST)

Tényleg jól néznek ki az egységesített érem infoboxok, azonban most nagyon sok helyre oda kell írni paraméterbe a hiányzó [[Olimpiai játékok]] -at, mert a csere ezt nem tette meg. A korábbi (egyébként kétféle) érmes sablonokba ez automatikusan be volt építve. Kellene erre is valami gépi mód... – Joey üzenj nekem 2010. július 20., 20:04 (CEST)

szubcsonk áthelyezése műhelyallapra

Szubcsonk volt, letelt az 5 nap:

CsGábormegbeszélés 2010. augusztus 3., 00:18 (CEST)

 megjegyzés még csak alig több mint 4 nap telt le, 29-én éjjel 10-kor jelölték szubcsonkra. A törléskor még volt 22 óra, vagyis majdnem egy teljes nap vissza... Egyébként nem láttam, ebből a 4 napból 3 teljes napot internet-távolban töltöttem, amit egyébként a szubcsonkra jelölő is jól tudott. – Joey üzenj nekem 2010. augusztus 3., 01:54 (CEST)

Nem értem a felháborodás okát, hiszen a cikket nem töröltem. Megvan a laptörténet is, bármikor vissza lehet tenni. – CsGábormegbeszélés 2010. augusztus 3., 11:36 (CEST)

Nem háborodtam fel, csak megjegyeztem a tényekkel rávilágítva, hogy azért nem volt teljesen tiszta ez az eljárás, ugyanakkor természetesen igaz, hogy bármikor visszahozható a fő névtérbe. – Joey üzenj nekem 2010. augusztus 3., 20:14 (CEST)

Köszönöm a bővítést. – CsGábormegbeszélés 2010. szeptember 15., 21:47 (CEST)

{{Olimpiai érmesek}}

Elkészült, így néz ki:

Ezt kell betenni a benne linkelt cikkek aljára. – Joey üzenj nekem 2010. augusztus 5., 01:17 (CEST)

Jó lett, tetszik. Egy apró gondolat: rögbi és golf lesz Londonban, korai még áttenni az aktív sportágak közé? – Rugó üzenőfal 2010. augusztus 5., 13:22 (CEST)
Jó kérdés. A sportágak áttekintő cikkeinek navboxa alapján lettek besorolva itt, az érmes listás navboxban is a sportágak. Ha itt módosítjuk, akkor ott is kellene. Kicsit talán még ráér, bár a golf cikke valóban utal már rá, hogy Londonban újra lesz. – Joey üzenj nekem 2010. augusztus 8., 23:47 (CEST)

http://www.olimpiaijatekok.hu

Hasznos külső link, egy új magyar nyelvű oldal, ami az érdekeltségi területünkön tartalmaz információkat. Jelenleg elsősorban Vancouver, Szingapúr és London vonatkozásában ír, de bővítése várható. Külső hivatkozásként ideális. – Joey üzenj nekem 2010. augusztus 10., 21:16 (CEST)

Ifjúsági olimpia

A most zajló ifjúsági olimpiához kapcsolódóan létrehoztam a főcikket: Ifjúsági olimpiai játékok. Aki tudja bővítse. – Tomcsy üzenet 2010. augusztus 17., 02:15 (CEST)

Könyvkészítő vetélkedő

Sziasztok!

Talán a ti műhelyeteket illetve az abban tevékenykedő műhelytagokat is érdekelheti az alábbi bejelentés és vetélkedő:


Egyesületi blogMagyar Wikipédia a Facebookon!Wikimédia Magyarország a Facebookon!Kövess minket Twitteren!
A vetélkedőn részvételhez szükséges a könyvkészítő eszköz használata (nagyobb méret, YouTube HD változat)

A Wikimédia Magyarország Egyesület Könyvkészítő vetélkedőt indít a a Wikipédia tematikus lefedettségének felderítésére, a könyvkészítő eszköz népszerűsítésére és jó minőségű, gondozott közösségi könyvek összeállítására.

A versenyre a könyvkészítő eszközzel augusztus 16. és szeptember 12. között összeállított és nyomtatásra alkalmas szintre hozott cikkgyűjteményekkel lehet nevezni. A legjobbnak választott összeállítások nevezői megkapják a saját könyvüket nyomdai minőségben előállított könyv formájában. A nyertes könyveket az Egyesület a tevékenysége folyamán a Wikipédia bemutatására és népszerűsítésére fogja használni.

További részletek, információk és nevezés a vetélkedő oldalán.

Mindenkinek sok sikert és örömöt kívánok a Wikipédia tartalmának felfedezésében és a vetélkedőn keresztüli bemutatásában! – Dami vita 2010. augusztus 15., 13:55 (CEST)

Ifjúsági olimpia, vegyes versenyszámok, éremtáblázatok

Az ifjúsági olimpián olyan versenyszámokat is rendeznek, amelyben kölönböző nemzetiségű sportolók alkotnak csapatokat, vagy párosokat (lásd: vívás, íjászat, tenisz, stb.). Ezekben a versenyszámokban szerzett érmek besorolásáról kell dönteni, hogyan és miképpen jelenjenek meg az éremtáblázatokban (melyik nemzet kap és mennyit), illetve a nemzetek cikkeiben (infoboxban, érmesek listájában). Lehetséges változatok:

  1. vegyes csapatként feltüntetve ZZX kóddal (lásd: 1896–1904 nyári olimpiai játékok). Megjegyzés, hogy a mostani eset különbözik attól. Teniszben (párosban) a hivatalos honlap a sportolókat a saját nemzetének kódjával jelölte.
  2. nem tüntetjük fel őket az éremtáblázatokban, de a nemzetek cikkeiben az érmesek listájában szerepelnének. (infobox ellentmond a tartalomnak)
  3. minden nemzet legfeljebb 1 érmet kaphat helyezésenként, ha valamely sportolója tagja volt az adott csapatnak, lábjegyzetben meg kell jelölni az ilyen érmeket. (a sok vegyes versenyszám miatt zavaros lehet az éremtáblázat, főleg a főcikkben) Példa: Tenisz a 2010. évi nyári ifjúsági olimpiai játékokon.
  4. 2 darab arany-ezüst-bronz oszlopot készítünk (vagy a lényeg hogy két számot tartalmaz a táblázat helyezésenként), az egyik a normál érmeket tartlamazza, a másik a vegyes számokkal együtt szerzett érmeket. Megjegyzés, hogy teniszben volt olyan, amikor a páros mindkét tagja azonos nemzetiségű, és volt amikor nem. Ha az egyik érmet vegyesnek tekintjük, akkor a másikat is annak kellene.
  5. Vegyes csapatként tüntetjük fel, a nemzetek cikkeiben az infoboxaiban nem, az érmeseknél dőlt betűvel jelöljük a vegyes csapatban nyert érmeseket. (enwiki kialakult gyakorlata) – Tomcsy üzenet 2010. augusztus 25., 12:28 (CEST)

Akinek még van ötlete írja le.– Tomcsy üzenet 2010. augusztus 22., 19:36 (CEST)

Nehéz kérdés, mert nagyon szokatlan ez a vegyes csapatos rendszer. Érdemes lenne átnézni, hogy a többi társwiki mit alkalmazott, és abból leszűrni valami megoldást. Az már világosan látszik, hogy a NOB nem tekinti igazán a nemzetek küzdelmének az ifjúsági olimpiát. – Joey üzenj nekem 2010. szeptember 1., 10:05 (CEST)

Az angol wikin "Mixed-NOCs participation at the 2010 Summer Youth Olympics" néven van egy cikk erről, ezt "vegyes nemzetiségű részvételek a 2010. évi.... játékokon" lehetne fordítani (fontos hogy a szövegben nem szerepel a csapatnév ("team")). Német wiki is ilyen néven írja az éremtáblázatot, a holland is (ők MIX kóddal is jelölték), a potrugál ZZX kóddal jelöli.

Az angol és a német wiki az éremtáblázatban nem ad helyezést ennek a "csapatnak", a helyezés vízszintes vonallal ki van húzva. A holland a külön, a táblázat legaljára tette ezt a "csapatot", szintén helyezés nélkül. – Tomcsy üzenet 2010. szeptember 1., 14:44 (CEST)

Ennek a cikknek a magyar címe megfelel-e a következőképp: "Nemzetek vegyes részvételei a 2010. évi nyári ifjúsági olimpiai játékokon" ? – Tomcsy üzenet 2010. szeptember 2., 01:09 (CEST)

Kb-ra mindenképp, a pontosabb fejtést meghagynám azoknak, akik jól értenek angolul. Fontos, hogy hangsúlyozott legyen, hogy az egyes nemzetek versenyzői voltak vegyesen együtt az érintett csapatokban, nem pedig arról van szó, hogy egy nemzet csapatában különböző nemzetiségűek voltak. Utóbbira lenne példa az, ami rendszeres, hogy orosz nemzetiségűek indulnak Kazahsztán színeiben. Ebben az esetben kazahok lennének, de itt most nem erről van szó. – Joey üzenj nekem 2010. szeptember 2., 01:29 (CEST)