Vorohta

	Vorohta (Ворохта)
; Vorohta címere	; Vorohta zászlaja
	Közigazgatás
Ország	Ukrajna
Terület	Ivano-frankivszki terület
Járás	Nadvirnai járás (2020. július 17. – )
Rang	település; városi jellegű település Ukrajnában;
Alapítás éve	17. század
Irányítószám	78595
Körzethívószám	3434
	Népesség
Teljes népesség	4246 fő (2019. jan. 1.)
Népsűrűség	4134,53 fő/km²
	Földrajzi adatok
Tszf. magasság	850 m
Terület	15 km²
Időzóna	EET, UTC+2
	Elhelyezkedése
	é. sz. 48° 17′, k. h. 24° 34′48.283333°N 24.566667°EKoordináták: é. sz. 48° 17′, k. h. 24° 34′48.283333°N 24.566667°E
	Vorohta weboldala
	A Wikimédia Commons tartalmaz Vorohta témájú médiaállományokat.

Vorohta (ukránul: Ворохта, lengyelül: Worochta) városi jellegű település Ukrajna Ivano-frankivszki területén. Az Északkeleti-Kárpátok keleti oldalán, a Prut folyó völgyében, 850 m-es tengerszint feletti magasságon fekszik. Állandó lakossága a 2001-es népszámlálás idején mintegy 3800 fő volt. A települést és környékét a hucul népcsoport lakja, Vorohtát gyakran nevezik a Huculföld (Huculscsina) fővárosának is. (A huculok kulturális központja valójában Kolomija.) A település a közvetlen területi alárendeltségű Jaremcsei Városi Tanácshoz tartozik. A területi központtól, Ivano-Frankivszktől 25 km-re fekszik.

Történelem

A település az akkor a Lengyel Királysághoz tartozó területen a 17. században alakult ki. Lengyelország első felosztása, 1772 után osztrák fennhatóság alá került (Galícia és Lodoméria királyságához tartozott.) A 19. század második felében virágzott fel a sport és a turizmus Kárpátokban, így a településen és környékén is. E téren jelentős fejlődést okozott a vasútépítés, melynek révén Vorohta 1884 nyarán jutott vasúti összeköttetéshez.

A falu az első világháború után ismét Lengyelországhoz, a Stanislawówi vajdaság Nadwórnai járásához tartozott. Az 1930-as években a gazdag lengyel polgárság több villát és panziót épített ott. A Lengyelországi hadjárat során a települést a szovjet Vörös Hadsereg szállta meg, így az 1939–1941 között a Szovjetunióhoz tartozott, majd 1941–1944 között német megszállás alatt volt. A területen 1944 nyarán és kora őszén a Magyar Királyi Honvédség 1. hadtestének alakulatai is harcoltak. 1945-től az Ukrán SZSZK-hoz, majd 1991-től Ukrajnához tartozik.

Turizmus

Vorohta népszerű ukrajnai hegyi üdülőhely, mind a téli, mind a nyári időszakban. 1957-ben a településen síiskola nyílt, ettől az időponttól a szovjet sísport egyik központja volt, ma pedig az ukrán sísport egyik legfőbb központja. A környező hegyekben több sípálya és felvonó üzemel, köztük Poljanicja mellett Ukrajna legnagyobb síközpontja, Bukovel. A falu mellett egy nyáron is használható síugró sánc működik.

A települést a hucul faépítészet jellemzi. Közülük kiemelkedik a falu két hucul görögkatolikus fatemploma, melyek közül a régebbi a 17. századból való. A Szűzanyának szentelt templom eredetileg Jablunicján állt, 1780-ban szállították át jelenlegi helyére, Vorohtára. A templom falfestményei a 19. században készültek. 1979-ben restaurálták. A falu másik, fiatalabb templomát, a Péter és Pál nevét viselő görögkatolikus templomot a 20. század elején építették.

Vorohta nevezetességei közé tartozik a Pruton átvezető impozáns vasúti viadukt, melyet a helyi vasútépítés idején, a 19. század végén építettek kőből.

A magyar honvédeknek a második világháború idején az Északkeleti-Kárpátokban folytatott harcainak állít emléket a Vorohtán található magyar katonatemető.^[2] A falu határában, a síugró sánc mellett található temetőbe az annak közelében működött 124. sz. hadikórházban elhunyt magyar honvédeket temették.^[3] 2004 októberében a temetőben az elhunytak neveit tartalmazó emléktáblát is állítottak.

Közlekedés

A települést érinti az Ivano-Frankivszk–Deljatin–Rahó-vasútvonal.

Jegyzetek

↑ Ukrán Statisztikai Hivatal: Чисельність наявного населення України на 1 січня 2019 року (ukrán nyelven). Ukrán Statisztikai Hivatal, 2019. (Hozzáférés: 2019. június 25.)
↑ Varga Attila: Magyar hadisírok Nyugat-Ukrajna területén, in: …És újfent hadiidők! (szerk.: Ravasz István), Petit Real Könyvkiadó, Budapest, 2005, ISBN 963-9267-33-3
↑ További magyar katonai parcella található a település görögkatolikus temetőjében is.

Források

Oszip Zinkevics–Volodimir Hula: Ukrajina – putyivnik, „Szmoloszkip” Kiadó, Kijev–Baltimore, 1993, ISBN 0-914834-92-4, pp. 171–172

Földrajzportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

[0c4b434101ad3a1c2f803ffaa3413e77e4663afa-1] Ukrán Statisztikai Hivatal: Чисельність наявного населення України на 1 січня 2019 року (ukrán nyelven). Ukrán Statisztikai Hivatal, 2019. (Hozzáférés: 2019. június 25.)

[2] Varga Attila: Magyar hadisírok Nyugat-Ukrajna területén, in: …És újfent hadiidők! (szerk.: Ravasz István), Petit Real Könyvkiadó, Budapest, 2005, ISBN 963-9267-33-3

[3] További magyar katonai parcella található a település görögkatolikus temetőjében is.

[1]

[2]

[3]